Második szülinap - megkésve

10 03 2010

Tavaly elfelejtettem a blog indításának első évfordulóját, idén előre beidőzítettem, mert nem lehetek ilyen hálátlan azzal a valamivel, ami annyi örömöt okozott már nekem, hogy az egyebekről ne is beszéljek. Szóval, két évvel 300 (ezt írd át az aktuális számra :P ) bejegyzéssel ezelőtt indítottam el a blogot, mellyel az volt a célom, hogy kedvenc, vagy kevésbé szeretett filmekről megosszam a véleményem. Azt hiszem, ehhez sikerült is maradéktalanul tartanom magam, és még némi extrát is hozzátennem néhány játékteszt, meg videók, olykor meg a való világ eseményeivel.

Szenilitásomat mi sem tükrözi jobban, hogy ezt a jegyzetet most leltem meg (hú, ha tudnátok, mik vannak itt félkész állapotban), elsüllyedve a mélységbe. A jelek szerint nem csak az első, de előzetes megírás ide vagy oda, a második évfordulót is elfelejtettem, és április 16-án jön a harmadik. És fel se tűnt! Most meg azon tátom a számat, hogy tiszta olyan, mintha csak tegnap írtam volna meg a dőltbetűs szösszenetet. Aztán a fenét, 2009. 03. 17-én állt meg az óra (méghozzá 01:48-kor… lehet itt a gikszer forrása? Félálomba írtam :D ).

Na mindegy, itt az újabb megelőző csapás. 3 éves lesz a blogom, remélem ti is annyira élvezitek az agyalgásaim, mint én a megírásukat. Aztán majd olvassátok ezt el április 16-án (09:48-kor született meg a kisbaba) :) Én tuti elfelejtem, már megint…

És mivel Chellovecknél nem volt Aura hercegnő (Ornela Mutti), hát itt lesz. Leia hercegnő meg mondjon le :D



5 perces Avatar alternatív jelenet :)

7 02 2010

Figyelem! Kikerült egy videó az Avatar végső csatájának újravágott verziójából. Ha ez rákerül a DVD-re, akkor az teljesen újraértelmezi a végső csatát, sőt, az egész filmet. Nagyon baró, nem is értem, miért nem ez került bele a filmbe…


Find more videos like this on SFport.net

Bocs a félrevezető címért, de így tuti többen kattognak rá :D



A Dunakeszin lévő tőzegtavak szárazak

12 01 2010

Korábban már írtam, hogy manapság mintha megszaporodtak volna a “szétcsesztük a Földünket” alaptörténetű filmek. Avatar, Moon, Pandorum, mindez egy évben, és az alapszituáció mindig az: modern civilizációnk pénzhajhász felfogásának hála a környezet tropára ment; és a film próbálja azt az üzenetet közvetíteni, hogy e felé száguldunk, de talán nem ártana kurvára rátaposni a fékre. De mikor látunk egy ilyen filmet, olvasunk egy ilyen könyvet, azt mondjuk: unalmas, sablonos, ezerszer volt már, szájbarágós. Hát kérdem, csodálkozunk? Csodálkozunk, mikor szájbarágás ide, unalomig ismétlés oda, cikkek százai amoda, tudósok ezrei emide, ilyen történik meg:

Láthatóan, hiába az ezredik szájbarágás, nem fogjuk föl. Hiába. Valaki megkapja a szép vaskos kötegben álló tízezreseket, és voala, egy természetvédelmi területnek nyilvánított lápvidék semmivé lesz. Először képletesen, aztán szó szerint. A helyét átveszi majd egy dögös betonparkoló, a 888. bevásárlócsarnok, ami azon kívül, hogy ronda, még fölösleges is, hiszen van már belőle 887, és mindben ugyanazt a szart lehet megkapni. De hát, kit érdekel. Biztos nem azokat a szakikat, akik a mocsár közepét száraz, homokos területnek ítélték. Se a nagyfőnököket, akik kényelmes bőrfoteljükben iszogatják a drága borukat. Ők úgyis csak egy papírt látnak, amin az áll: ez útban van a 888. bevásárlócsarnokban. Kicsengeti a kenőpénzt, aztán visszadől a bort iszogatni, és közben jóízűen rötyög: milyen fasza gyerek vagyok, pénzzel bármit megvehetek.

De majd mikor jön a pofon Természetanyától… nos, akkor jól megszívjuk. Mert nekünk nem lesz Pandoránk, Elysiumunk vagy sorozat gyártott munkaerőnk a Holdon. Mi itt fogunk ülni a kék bogyón, és tehetetlenül várjuk, hogy Természetanya kipofozzon innen minket.

Ezek után azon sem fogok csodálkozni, ha egyszer csak eltűnik a Balaton a térképről. Elvégre, az is könnyen elsivatagosodhat egy megkenhető szakértő szerint. Térülünk, fordulunk, és a magyar tenger helyén már csak parkoló lesz. Hű de jó kis jövő ez…

Na, addig is, itt még olvasgathattok kicsit a Dunakeszin fellelhető láp “eltűnéséről”: http://tozegto.freeweb.hu/



A Castle-ben Nathan Fillion jelmezbálba megy! Vajon kinek öltözik?

28 10 2009

A sorozatjunkie-n találtam ezt a videót. Nathan Fillion jelenlegi sorozatában, a Castle Haloweenes részében jelmezt ölt magára. A többit a videóban… Én percekig röhögtem.



Milliókat ér a Lightspeed… WOW! :)

1 10 2009

Darth Phobos kolléga mutatta meg ezt a jó kis játékot. Becsüld fel az oldalad. Szerény kis blogom 6,91 millát ér… El kéne adnom! Ki veszi meg! 6,91 millió, ki ad érte 7-et? :D Ráadásul még érdekes statisztikai adatokkal is ellátnak minket, minthogy hanyadikak vagyunk világviszonylatban, országosan, meg hasonlók. A statisztikák szerint a Lightspeed a 3414. helyen áll az országos listán, világviszonylatban meg a 522 958. De jó, benne van az első 1 000 000-ban :D Jópofa.

A honlapokat itt lehet megbecsülni, felbecsülni, de semmiképpen sem lebecsülni: http://bizinformation.org/



ORTT VS TCW

24 07 2009

Az ORTT, aminek döntéshozóinak IQ szintje az öngyilkosságba menekült hintaló szintjét sem éri el, érdekes eljárást indított a Star Wars: The Clone Wars május 9-én (1×13 Jedi Crash) vetített epizódja miatt. Idézet az Index cikkéből:

“”Korhatár-besorolás szempontjából kritikus motívumnak minősül, hogy epizód első felében mindvégig domináns az intezifikált erőszaktartalom és a katasztrófahelyzet hatására elhatalmasodó félelem. A vizsgálatról szóló határozat szerint a május 9-ei epizód a sorozat többi részénél is erőszakosabb volt, ráadásul mindez öncélú volt, és teljesen háttérbe szorul a történet, például „kevéssé jelennek meg a hadműveletek hátterében lévő motívumok és döntési folyamatok. 

Az ORTT többek közt erőszakossága miatt kifogásolta azt a jelenetet amelyben Anakin és padawanja az Aida (megj.: ez szerintem Aayla akart lenni) hajóját megtámadó szuperdroidok ellen küzd, vagy azt, amikor az űrhajót vezérlő klónpilótát egy sugárnyaláb megöli. Emellett a testület levele szerint aggályos, hogy „többször mutatnak égő és darabjaira hulló űrhajókat, illetve antropomorfizált lényeket.”"

Na már most, az epizód véletlen sem épít a félelemre, de isten igazán, az egész sorozatban nincs jelen. Hogy egy háborús sorozatban van háború, az azt hiszem, nem meglepő, mégis, a The Clone Wars egyáltalán nem vádolható azzal, hogy erőszakosságban a Ryan közlegény megmentése szintjét verdesné, de még a Kelly hőseit sem éri el, ami pedig egy nem túl komoly háborús mozi. Az pedig, hogy antropomorfizált élőlényeken, meg széteső űrhajókon akadnak fenn… jézus, ezek után remélem betiltják a Mézga Családot, meg Mikrobit is, azok is teli vannak antropomorfizált élőlényekkel, és olykor az űrhajók is szétesnek… no comment, az ORTT-nél megint gondolkodnak, csak sajnos még mindig nincs mivel.

Persze, azért még utolsó bekezdésként megemlíteném, hogy a TCW nem egy békés sorozat, hiszen ahogy a címe is sugallja, háborúról szól, és ennél fogva tényleg van benne erőszak, de nem több, mint egy átlagos Star Wars alkotásban, és itt még el is veszik olykor az élét. Szóval, emiatt én sem ajánlanám egy 8 évesnek, de nem is nekik készült. 12-14 éves korosztálynak, nem 16-nak, ahogy az ORTT állítja, és tuti, hogy a 12 éves - ha csak nem érzékenyebb az átlagnál - nem esik kétségbe attól, hogy az űrhajók égnek, hogy az öreg bölcs nem ember, hanem egy aranyos maki, na meg, hogy a háborúban félnek az emberek, és, hogy az nem szép dolog.



Titanic és a sors fintora

1 06 2009

Nem nagy dolog, de engem kicsit meglepett. Tegnap rászántam magam, hogy életemben először rendesen leülök, és az elejétől a végéig megnézem James Cameron Titanic című filmjét. Eddig csak részletekben láttam, mert valahogy nem fűlött hozzá a fogam, hogy végignézzem. Láttam az elejét, a végét, a közepét nagyjából egyszer, a legelejét soha. No, szóval tegnap rávettem magam. Előzetesben pedig olvasgattam a hajóról, az elsüllyedés mikéntjéről, a híresebb túlélőkről és a híresebb halottakról, hogy tudjam, mégis mennyire áll a film közel a valósághoz (eléggé, leszámítva a főszereplők történetét, na meg a kérdéses, nem bizonyított, légből kapott elemeket). Szóval jó néhány órát (délután kettőtől este tízig) elütöttem Titanic továbbképzésből, és este, éjfél tájékán elkezdtem nézni. Tetszett, méghozzá nagyon, pedig korábban nem voltam különösebben elragadtatva tőle, mondhatni, csak a film utolsó egy órája, mikor süllyed a hajó, az tetszett. Ennyit számít, hogy az ember hogyan és miként nézi meg az adott filmet. Persze leginkább még mindig az utolsó egy óra tetszik a legjobban, az zseniális. Zsigertépően hajmeresztő ábrázolása annak, amint a Titanic elsüllyed. Borzongató, ami azon a hajón végbemehetett. De az eleje, a kor ábrázolása, az emberi hülyeség hangsúlyozása, a két szerelmes összehozása, és a végső nagy Happy End elmaradása (a gonoszok nem bűnhődnek meg, a szerelmespár nem lesz örökkön örökké egymásé, sőt, leginkább a „jók” haltak meg). Mindemellett tényleg elég jól követi az eseményeket, minden híresebb túlélő és elhunyt felbukkan, körülbelül úgy, ahogy az életben is viselkedhetett (kivételt képez ez alól az elsőtiszt). A színészek is jók. Leonardo DiCaprio sokakban ellenszenvet kelt, én kifejezetten kedvelem, Kate Winslet pedig nem álmaim asszonya, de rettentő jó színésznő. Talán csak Billy Zane-t hanyagolhatták volna, bár arcberendezése megfelelően unszimpatikussá tette ehhez a szerephez. És a zene meg a látvány mesés (bár utóbbi nyílván kopott az elmúlt 12 év miatt). És még a három órás játékidő sem tűnt hosszúnak (számomra ez egy jó film egyik ismérve).

No, s most jöjjön a sors fintora. Ma reggel olvasom az Origon, hogy meghalt a Titanic utolsó túlélője, Millvina Dean, aki mindössze két hónapos volt a tragédia idején. Pont aznap hunyt el, hogy én fél napot töltök a katasztrófa körülményeivel és részleteivel foglalkozva, majd életemben először végignéztem a filmet. Néha érdekesen hozza össze a dolgokat az élet. Minden estre, nyugodjék békében.



Thomas Valyon kapitány első kapcsolat filozófiája

15 04 2009

Chelloveck után egy újabb SFblog (Gy.K.: StarFlettblog :D ) tiszt született személyemben:

Create Your Own


Értem is küzdhetnének így a csajok :)

9 04 2009



Április bolondjai

1 04 2009

Na, azt hiszem, mától nem nyithatok ajtót az idegeneknek (főleg, ha rosszarcúak és nagydarabok), nem bonthatok ki levelet és csomagokat (pláne, ha ketyegnek), lehúzott redőnyök mellett kell élnem (mert nagyon sok háztetőről belátni ide), no meg a kimozdulást is mellőznöm kell egy időre. Engesztelésül a délután folyamán felkerül a régóta halogatott Serenity kritika, és Merras is kap tőlem egy ideje függőben lévő ferdítést az SFportlara. Talán ezzel elhalaszthatom a kivégzésem.

És gratulálok Acélkapitánynak, amiért rájött a turpisságra :D

És köszi, hogy ennyien visszavártatok (bár lehet, hogy ez az érzés most hangyányit megváltozik? :) ).






Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek