LIGHTSPEED

Elérkeztünk hát az utolsó Alien történethez. Utolsó, mert ezután már nem készült önálló Alien film, és utolsó, mert eztán a minőség drasztikus romlása, az univerzum tiprása és a sci-fi éra majdnem teljes elvetése következett be. S bár személyes véleményem szerint az AVPR már felér ehhez a filmhez, azért még mindig nem az igazi (majd az lesz, ha végre a jövőben játszódik a sztori és a történet is bonyolultabb lesz).

Nos tehát, 1997-ben járunk. Öt év telt el a kissé balhésan elkészült, megcsonkult, megrontott és se kritikailag, se rajongói körökben nem túl nagy népszerűségnek örvendő Alien³ óta (persze ez a megítélés az AR után gyökeresen megváltozott, és már mindenki isteni filmnek gondolta az A3-at. Majd fordulat következett az AR ügyében is, mikor megjelent az AVP ). Természetesen, ezt a filmet sem akarta senki. Egyrészt, David Giler lezártnak tekintette Ripley és az idegenek történetét az A3-mal. Másrészt a háta közepére sem kívánta azt a viszálykodást, ami az előző film forgatásán volt. Természetesen, ki ha nem a Fox, kiadta az ukázt, így Giler és Walter Hill újra összeültek, hogy negyedszerre is rázavarják a dögöket az emberiségre. A nagy kérdés azonban a „hogyan” volt. A problémák ezzel kapcsolatban Ripley-nél kezdődtek. A stúdió a fejébe vette, hogy Sigourney Weaver nélkül nem Alien az Alien (ez milyen hülye látásmód, tudtommal a filmeknek nem Ripley a címe…), így viszont akarták látni. Mit érdekelte őket, hogy Ripley végérvényesen és visszafordíthatatlanul halott, és még a teste sem maradt meg? Szóval, egyszerű lett volna történetet írni Ripley nélkül. Baromira nehéz volt vele együtt. Másik probléma, hogy Sigorney Weaver ezúttal sokkal határozottabban ragaszkodott azon kijelentéséhez, hogy nem akar még egy Alien filmben szerepelni. Kijelentése szerint, sci-fiben minden lehetséges, és hajlandó lenne visszatérni, ha a forgatókönyv meggyőzi.

Na ja, a forgatókönyv, ami körül az előző filmben nem kevés probléma volt. Gilerék ezúttal nem szöszöltek. Fogták Joss Whedont (Firefly; Serenity; Buffy; Angel; Titan A. E., Toy Story), rábízták a feltámadás megoldását. Whedon, aki egész jó mesélő vénával lett megáldva, össze is harácsolt egy történetet, amellyel megnyerték Weavert (meg gondolom rásegített az a nem kevés nullát tartalmazó csekk, amellyel 1997-ben a legjobban fizetett színésznő lett). A stáb is megvolt, egyedül a rendező hiányzott.

A másik, ami az A3-nál gondokat okozott. Ki a túró legyen az? A producerek újra egy ifjú titánt akartak megnyerni maguknak, aki újra más szellemben nyúlna a filmekhez. Lendületből európai szakira gondoltak. Első jelöltjük Danny Boyle (Trainspotting) volt, ám ő visszautasította a felkérést. Ekkor jelölték meg a francia Jean-Pierre Jeunet-t, aki a Kukorica gyermekeivel és a Delicatessennel lett híres-hírhedt horrorkörökben. A fickó cefetül nem akart ezzel foglalkozni, és voltaképpen csak egy kalandnak tartotta. Viszont ő megkapta azt, amit Fincher és a Strause fivérek nem (Andersonnak tökmindegy, ő bábu volt): szabad kezet. Jeunet pedig, ha már elfogadta, és ha már szereti a kalandokat, akkor ki is használta ezt. Az operatőri posztra bekérte Darius Khondji-t (A Hetedik), vágónak Hervé Schneid-t (Delicatessen), illetve Pitof-ot (Delicatessen) speciális effektusi munkára. Jeunet, mivel nem akart francia filmet csinálni (ennek ellenére a hatás kézzel fogható), alaposan áttanulmányozta kollégáival az amerikai filmeket, illetve belemélyedtek az előző három Alien filmbe is. Lenyűgözte őket Scott műve, de mivel az akkori (és a mai) sikerfilmek akció dúsak voltak, így úgy döntöttek, az Aliens mintáját követik, és sci-fi-akció-horrort kotyvasztanak. Jeunet-nek ezenfelül szándékában állt humort adni a történethez (amihez remek asszisztens volt Whedon amúgy sem humortalan scriptje). A stáb állt, a színészek, élükön Sigorney Weaverrel, megvoltak, a producerek (azaz a Fox) bólintottak mindenre, amit Jeunet kitalált, így hát a film forgatásra készen állt. Ezúttal azonban nem Londonban, hanem Los Angelesben, mivel Weaver nem akart elszakadni a családjától. Ennyit számít a neve ebben a Sagaban

Nézzük hát a filmet.

Innentől spoiler!

Kétszáz évvel járunk azután, hogy a Fiorina „Fury” 161 büntetőtelepet lezárták, és az őrszemélyzetet visszavonták (ezen mindig halálra röhögöm magam a film végén, hiszen a személyzet minden tagja elhunyt). Ellen Ripley halott. A Weyland-Yutani Társaság szép lassan felvásárlásra került a Wal-Mart által (lehetséges, hogy végül belerokkantak a dögök utáni hajszába, elvégre két telepük és egy űrhajójuk ment rá, és gondolom, miután a Sulaco kikötött, a tengerészgyalogság is kérdezősködni kezdett). Az LV-426 pedig lakhatatlanná vált. Az idegenek eltűntek az emberlakta világokról. Ripley tehát győzelmet aratott. Vagy mégsem? Az Egyesült Rendszerek orvosi kutatóhajóján, a USM Aurigán Dr. Mason Wren (J.E. Freeman) vezetésével egy tudós csapat a Fury 161-ről (a filmben és a könyvben valamiért 16-ot mondanak) szerzett vérminták alapján sikeresen klónozza Ripley-t és a benne lévő királynőt. Persze nem állnak meg itt. Az egyszerű másolás helyett genetikai fúziót hajtanak végre az ember és az idegen között, így hét borzalmas mutáns után létrejön Ripley 8. A teremtmény messze nem egyszerű ember. Rendkívül gyorsan megnő, és legalább ilyen tempóban regenerálódik. Ösztönei olyan fejlettek, mint az idegeneké, agressziója és ereje meghaladja az emberekét. Vére pedig enyhén savas. Az orvosok kioperálják belőle a királynőt, akit aztán karámba zárva felnevelnek. Eközben az Aurigára érkezik a Betty legénysége, kiket Perez tábornok (Dan Hedaya) bízott meg azzal, hogy raboljanak el néhány civilt, akik keltetőként működhetnek közre a kísérleteikben. Mialatt Elgyn (Michael Wincott) csapata a hajón vendégeskedik, az idegenek kikelnek és felnőnek. Elgyn azonban nem tudta, hogy egy terroristát is a fedélzetre hozott a szemrevaló Annalee Call (Winona Ryder) képében. A nő egyetlen vágya Ripley elpusztítása, ám rendesen elkésett. A királynő már nincs Ripley-ben. Eztán Wren elfogja, és begyűjteti a Betty legénységét, hogy kivégeztesse őket terrorista ténykedésért. Pechére, Elgyn csapata korántsem volt olyan fegyvertelen és képzetlen, mint amilyennek elsőre tűntek. Elfogják Wrent és a mészárlást túlélő Distephanot (Raymond Cruz). Míg az Auriga legénysége a zűrzavarral foglalkozik, az idegenek kihasználják az alkalmat a szökésre. Kijutnak karámjaikból és megkezdik rémes ténykedésüket. Perez tábornok azonnal evakuálja az Aurigát, több-kevesebb sikerrel. Végül csak a Betty legénysége, Ripley és a két túsz marad a hajón, akik igyekeznek eljutni a dokkban várakozó teherhajóig. Útjuk során hozzájuk csapódik Larry Purvis (Leland Orser), akit Elgynék raboltak el, és akiben egy alien fejlődik. A csapatnak nem könnyű a dolga. Az Auriga lezárta a főbb zsilipajtókat, így kerülőt kell tenniük, miközben az idegenek csapdából csapdába kergetik őket. Ráadásul a hajó elindult a Föld felé. Végül a túlélők eljutnak a Betty-ig, míg Ripley-t elhurcolják a bestiák a fészekbe, ahol szembesül a királynő mutációjával. Az anyaszörny elevenszülővé vált és életet adott egy ember-idegen hibridnek. A mutáns lemészárolja anyját, és mindenkit, aki az útjába kerül. Egyedül Ripley-t nem bántja, mert őt tartja a mamájának. Ripley végül visszajut a Betty-re, melynek időben sikerül elhagynia a Földbe csapódó Aurigát. Ám az újszülött rémalak követte Ripley-t. A harc végül a Betty-n zárul le. A szörnyet kiszívja az űr vákuuma a hajóból, míg Ripley 257 év után végre hazaér a Földre.

Ez tehát a sztori, hellyel-közzel dióhéjban. Nem túl csavaros, voltaképpen a Jurassic Park mintáját követi. Szereplők A-pontból C-be futnak B érintésével, majd megküzdenek a főbestiával, és végül boldogan távoznak (már aki túléli).

Nos, ezzel a filmmel nekem elég hullámzóan indult a kapcsolatom. Ez volt az első Alien film, amit már vártam (a ’86-os Aliensnél még egy éves sem voltam, és azért ilyen korán nem kezdtem a horrofilmezést, a ’92-es Alien³-nál pedig nem tudtam arról, hogy az Aliens-nek van egyáltalán előzménye, illetve utózmánya). A trailert a Cinema című, azóta megboldogult TV3-as műsorban láttam (párja az HBO-n futó Mozi, mozi, mozi), és hát nem kicsit örültem, hogy milyen csodásan megmutatják benne a dögöket, lesz új űrhajó, bazi nagy lézerfegyverek és persze királynő. Ez utóbbival kapcsolatban iszonyúra vártam egy hasonló harcot, mint amilyen az Aliensben volt. Szóval hamar kialakult bennem egy kép, amelyben kábé az Aliens modernizált változatát láttam. Aztán jött a film. A moziban először furcsán nézett rám a jegyszedő, mit keres egy kisgyerek egy ilyen filmen, de apámmal csakhamar meggyőztük, hogy nem először fogok szörnyeket látni, és nem fogok besokkolni. Szóval bejutottunk. A film elkezdődött, tartott (egyszer még egy csúnya nézést is kaptam az előttem ülőtől, mert a trailerben már szerepelt a víz alatti jelenet és lelkesedésemben elszóltam magam, hogy mikor jön), aztán véget ért. Tetszett a film, de messze nem azt kaptam, amit vártam. Bele estem abba a csapdába, hogy a lécet az Aliens szintjére rúgtam. A királynővel való csata elmaradt, az akciók messze nem olyan pergők, mint az Aliensben. A film végi undormányt pedig máig utálom. És persze ott van Ripley, akitől végleg kivert a víz. Szóval, nem igazán rajongtam a filmért. Sőt, mivel akkoriban lett megvéve az újra kiadott VHS verzió, és szembesültem a ténnyel, hogy az Alienen és az Aliensen nem a megszokott (és remek) szinkron van, hanem valami förtelem (ekkor kezdtem rájönni, hogy valami nincs rendben a magyar szinkron háza táján), így szép lassan elhatárolódtam az Alien univerzumtól. Meg-megnéztem néha napján őket, de messze nem éreztem már azt a rajongást, mint ami kezdetben volt. Ráadásul eluralt a Star Wars és a Star Trek, melyek ekkoriban élték virágkorukat. Egészen 2003. végéig tartott ez az állapot, mikor regisztráltam az Aliensonline fórumára (akkor még egy másik fórumra és egy másik AOL-re – sőt, az sem biztos, hogy akkor már online volt a neve). Itt értesültem először, hogy készül az AVP film (akkoriban még se a címről, se a történetről nem tudtunk, hát még a rendező nevéről… de a véleményem már akkor megvolt arról, hogy nem fog jól sikerülni). Újra beindult a lelkesedés és szép lassan visszazökkentem a rajongásba. Befaltam a fellelhető könyveket (köztük a filmregényeket), feltúrtam az akkoriban készülő adatbázist, meg minden, ami nálam a rajongással jár Egyúttal újra elővettem a filmeket. Hála a Star Warsnak, megtanultam a részletekre odafigyelve kombinálni, apró nüánszoknak jelentéseket adni, így teljesen új szemszögből néztem végig az egyes részeket. Így az AR is hatalmasat változott a szememben. Mára imádom ezt a filmet.

Az első, ami megfog, mikor beteszem a DVD korongot, az a hangulat. A filmből árad a francia hatás, és bár nem szívlelem ezt más filmeknél, valahogy az AR-hez passzol. A film már ezzel is elhatárolódik az előző háromtól, mintha csak azt érzékeltetné: az a történet lezárult. Ez már egy új fejezet. Tovább erősíti ezt az érzést a két cselekmény közötti 200 év. Történetileg nincs sok haszna, hiszen annyi a különbség az idősíkok között, hogy nagyobbak a hajók, nem kell már annyira a hibernáció, illetve vannak lézerfegyverek is. Azonban ez elég indok volt arra, hogy az AR-ben teljesen új világot építsenek fel. Egy modernebb, de szürreálisabb, nyomasztóbb világot. Olyasmit, amiből az alienek már egyáltalán nem lógnak ki. Bár csak az Aurigát csodálhatjuk meg (illetve az SE verzióban a lerobbant Párizst), összehasonlítva azt a Sulaco vagy a Nostromo kivilágított termeivel, érezhető a két világ közti különbség. Az előző három filmtől való elkülönülés remek példája még, hogy már nem egy kapzsi cég, hanem maga a kormány akarja a dögöket, illetve Ripley és az idegenek mutációja is eme célt szolgálja. Ezekről azonban később.

A nyomott, szürreális hangulatot nagyban erősíti John Frizzell posztapokaliptikus dallamai, illetve a komor, lerobbant, sötét díszletek. Ahogy az eddigiekben, itt is lehet egyetlen színnel jellemezni a film világát, ezúttal a rozsdabarnával (Alien: fekete; Aliens: sötétkék; Alien3: narancs; AVP: sötétzöld; AVPR: sötétkék).

Szereplők tekintetében ezúttal nagyot fordult a világ. Ezúttal nem annyira világos, ki melyik oldalon áll. Sokkal árnyaltabb a helyzet. A tudósok közül Wren karaktere kissé elmehibbant és gonosz, ez világos. Ellenben Gediman pusztán kíváncsi, bár végül ő is bedilizik, mégsem sorolnám abba a kategóriába, ahová Burke-t, Michael Bishopot és Wrent. Vagy itt van a Betty legénysége. Egyértelműen nem a jóság mintapéldái, hiszen ők rabolják el azokat, akikből kikelnek a dögök. Azaz segédkeztek a gonosznak elszaporítani a dögöket. Mégis ők a jófiúk, pedig maximum Christie (Gary Dourdan) az, aki elől nem térnék ki egy sötét utcán. Johner (Ron Perlman) nagyobb állat, mint a Fury lakói együttvéve. Elgyin tahó paraszt, Hillard (Kim Flowers) hisztis liba, Vriess… na, ő egy olyan ember, akit sosem jutott volna eszembe hasonló filmbe tenni. Egy nyomorék, tolószékhez kötve. Ja, és itt van Call, aki nem csak szépségével, de idealista hisztijével (ahogy azt Ripley oly jól megfogalmazta: a buta liba sorozat legújabb modellje) eléggé kilóg társai sorából (teszem hozzá, a moziban ő lepett meg a legjobban. Kétszer is. Amikor lelőtték, teljesen értetlenül pislogtam, hogy eshetett ez meg egy főszereplővel. Majd mikor feltámadt, és kiderült róla, hogy robot.). Ráadásul, ahhoz képest, hogy az élet védelmére programozták a szentemet, lazán hagyta, hogy feláldozzák azokat a szerencsétleneket, akiket a Betty-n hoztak. Szóval, ez az érdekes színtársulat azok, akikért szurkolnunk kell. Vegyes és érdekes karakterek, hamisítatlan Whedon figurák (a Serenity legénységének előképének is tekinthetőek. Pl.: tagadhatatlan a rokoni vonás Johner és Jayne között, illetve Call és Kaylee között). Persze, van itt még két figura. Purvis, aki azt sem tudja, mi folyik körülötte, hiszen hibernálva került a hajóra. Mikor felébredt, valószínűleg végignézte társai rémületes agóniáját, majd megjelent előtte ez a jóképű társaság, akik közölték vele, hogy a halálán van. Aztán szépen megszavazták a kivégzését, amitől csak Call mentette meg. Egy szerethető karakter, akiért az ember végig drukkol, természetesen hiába. Az idegen végül kikell belőle. Mégis ennek a szerencsétlen figurának jut a végső önfeláldozás. Vele kapcsolatban az is felettébb érdekes, hogy azok, akik segítenek neki kijutni, ugyanazok, akik az Aurigára vitték. A másik figura pedig újra a rosszfiúk csapatából került ki, mégsem rosszfiú. Ő Distephano, az Aurigán szolgálatot teljesítő katonák egyike. Sajnálatos mód a karaktere enyhén háttérben van, mégis érdemes figyelemmel kísérni. Az elején buzgón áll Dr. Wren és a ráfogott lőfegyverek közé, míg a végén szó szerint elküldi melegebb éghajlatra a dokit.

Végül itt van Ripley. Ripley, aki már nem az a Ripley, aki feláldozta magát az emberiség javára. És mégis az. A harmadik részben volt egy mondata, ami ebben a filmben szó szerintivé vált: „Ne félj tőlem, már én is a családhoz tartozom.” Igen, Ripley fejlődése itt elért egy csúcspontot. Az Alienben független volt a lénytől. Az Aliensben vele álmodott. Az Alien³-ban benne fejlődött. Az AR-ben ő lett az. Szép ívet leírva Ripley és az idegen fokozatosan eggyé vált. Mégis, a film belénk sulykolja, hogy az a nő, akit először a Nostromon hozott össze a sors (és a Weyland-Yutani) az idegennel, valóban halott és sosem támadt fel. Ripley 8 teljesen más karakter, más identitás, aki mindössze rendelkezik annak a Ripley-nek az emlékeivel. A ráébredés mind a karakter, mind a nézők szintjén megtörténik, mikor elérik azt a groteszk múzeumot, ahol az előző hét kísérlet maradványai találhatóak.

Jöjjenek hát az idegenek, elvégre ők a címszereplők. Az AVP-t leszámítva talán itt szemlélhetjük meg a legjobban eme bestiákat. Bár a horror-hangulaton sokat ront, egy magamfajta rajongónak igazi gyönyörűség az ilyesmi. Egyrészt, a lények alapvető változáson mentek át, és már csak távoli rokonai annak, amely majdnem sterilizálta a Nostromo fedélzetét. Most azonban először láthatjuk közelről, mennyire okosak ezek a lények. Bár már az Aliens-beli tetteikből is tudhattuk, hogy nem csupán állatok, addig itt tanulnak, összeesküdnek, csapdát állítanak. Először láthatjuk őket a víz alól szemlélve úszni (de nem először úsznak, hiszen erre volt már precedens az Aliens-ben), végre jobban megnézhetjük, hogyan köpnek savat (ez se első alkalom a hiedelemmel ellentétben, mert már az Alien³-ban is köpködött a dög). Szóval, az előző részekhez képest igazán szemügyre vehetjük őket.

S akkor itt a királynő és a mutációja. Maga a szülés jelenete tetszik, mert ezúttal fordított a helyzet. Ezúttal az alienből bújuk ki egy hozzá képest idegen lény, majd pusztítja el. Mintha a rendező úgy döntött volna, visszaadja azt, amit a filmekben kaptunk a dögöktől, és megismerteti őket azzal, milyen érzés az, amit ők művelnek velünk. Szóval, érdekes és bizarr. Másrészről viszont, jobb lett volna, ha az eredeti elképzelésekkel jelenik meg a dög, nem azzal, amivel végül világra jött. Az újítási szándék dicséretes, de a kivitelezés nem jött össze. Az új lény, ahhoz képest, hogy ember-idegen hibrid akart lenni, inkább volt egy groteszk ember. A fej formáját leszámítva semmit nem örökölt át az alienektől, ami szerintem nem volt jó húzás. Szemek, nyelv, vörös vér, fehér, egyáltalán nem kitines bőr… szóval, nagyon-nagyon távoli rokonságban állhat az eredeti alienekkel. Mindezek tetejében még feleslegesen brutális (az AR az a film, ami már alienhez képest is túlzásba vitte a vérengzést) és röhejesen lassú. Az érzelmekkel pedig végkép elkülönítették az alienektől. Szóval szép volt, jó volt, de élvezettel néztem végig, amikor ledarálták apróléknak.

SE Verzió
Az Alien Quadrilogy-hoz újravágták az A3-at, és természetesen az AR sem kerülhette el a sorsát. Nehogy már ennek ne legyen bővített változata. Jeunet a film elejei audiókommentárba leszögezi, hogy az SE verzió inkább egy alternatíva, mintsem rendezői változat, ugyanis ő teljesen elégedett a mozissal. Szerintem az Aliens után ennek sikerült a legjobban az újravágása, ugyanis semmit nem vettek el, és éppen eleget adtak hozzá. A film új kezdése messze hangulatosabb, mint az eredeti, ráadásul azonnal felkészít rá, hogy ebben a filmben nem csekély humorra is számíthatunk. Hasonlóan remek a vége, mely az eredeti verzió pozitív kicsengésével ellentétben kifejezetten negatív. Ez két okból jó. Egyrészt igazolódik Johner Földre tett „szarfészek” kijelentése, másrészt bebizonyosodik, hogy az emberiségre végül nem az alienek, hanem önmaguk jelentették a legnagyobb veszélyt. A további betoldások főleg a karakterekről szól, mint Dr. Wren kifakadása, mikor megtalálják Purvist, ezzel emberibbé tették. Azonkívül a Distephano és Christie közötti beszélgetés, mely kicsit jobban jelenlévővé teszi a katonát. Ezenfelül újravágták a Betty megérkezését és legénységének bemutatását, mely így már logikusabb, és pluszt ad Call és Vriess kapcsolatához. A saga szempontjából jelentős az a jelenet, melyben Ripley elszomorodik egy kislány arcképét látva, továbbá amelyben Dr. Wren elmondja Ripley-nek, hogy a Weyland-Yutani csődbe ment. Valamint érdekes az a jelenet, amely Call robot mivoltával, illetve Ripley álmaival foglalkozik.

Összességében azt kell mondjam, ez egy olyan film, amelynek erőssége a részletekben lapul. Elkülönül az elődöktől, mégis ugyan annak az univerzumnak nyit egy új fejezetet. A felvonultatott karakterek rendkívül változatosak és érdekesek, ráadásul messze nem egyértelmű, melyik oldalon harcolnak. Mégis, itt is fellelhető az „ember-e a rosszabb, vagy az idegen” kérdés, jelen van az arctalan gonosz egyik csatlósa, illetve mint mindig, a végső cél újfent a Föld megmentése az idegenektől. A film lezárása pedig egy újabb kört fejez be, hiszen Ripley végre hazajutott és végleg kiirtotta az idegeneket.

Tizenhárom évvel járunk az Alien, és hat évvel az Aliens bemutatója után. 1992, a savasvérű bestiák, bár az utolsó film után mindenki azt hitte, végleg végük, visszatértek. Csak éppen kissé faramuci módon. Körülbelül ekkorra datálható az a hihetetlen alkotói folyamat, ami azóta is körüllengi mindegyik Alien filmet. A Fox fejesei ettől kezdve érzik úgy, hogy joguk van belepofázni egy rendező munkájába, az elképzeléseik szerint alakítani, és végül remekül kizsigerelni a művet. Mondhatni, az Alien³-mal a Fox falhoz állította a Saga-t. Kezdetnek tekintsük át, hogyan is zajlik egy franchise kivégzése. Sajnos, még annyira sem humánus, mint a villamosszék…

David Giller, aki az Alien óta bábáskodik a sorozat felett producerként, és ezt a beosztást csak az Aliensnél és az AVPR-nél nem vállalta el (ezeknél „csak” executive producer volt), bevallása szerint a folytatást senki sem akarta, mégis meg kellett csinálni. Koncepciójuk valahogy így szólhatott: „minden legyen benne, ami (szerintük) jó volt az Aliensben”. Azaz főként akció és családi szál. A Fox szerint mindez lehetőleg a Földön legyen. Eztán jött a rendező és forgatókönyvíró keresés. Elképzeléseikhez tökéletes illett Renny Harlin (rendezte: Die Hard 2 - Még drágább az életed; Cliffhanger - Függő játszma; Utánunk a tűzözön), illetve a forgatókönyvíró William Gibbson (írta: Neuromancer; X-akták részek). Velük alá is írták a szerződést. Nos, jött az első bibi, miszerint Harlin elképzelésében az szerepelt, hogy az idegenek bolygójára kellene menni, míg Gibbson a Földet akarta kipécézni, ahol egy orosz űrállomáson az alienek egy orosz-amerikai hidegháborús konfliktus szereplői lettek volna. Tehát volt három elképzelés (űrállomás, Föld, alienek bolygója), de senki nem tudta, melyiket kéne vászonra vinni, ám a Fox nyomására elkezdték promóciózni a filmet (ekkor jelent meg a Teaser, melyben hirdették, hogy a Föld a célpont). Közben elkezdték Ripley-t erőltetni. Probléma ezzel csupán annyi volt, hogy Weaver újfent hezitált, ráadásul az Aliens miatt Harlin nem is érezte szükségesnek a karakterét. De a Fox erőltette, főleg az előző részben jelen lévő családanya motívumot. Ekkor Harlin közölte, hogy Ripley és ez a szál nem fér bele a koncepciójába, ráadásul a film körül iszonyatos a fejetlenség, így lelépett. Őt Gibbson követte, aki nem tudott megegyezni a forgatókönyvről a producerekkel.

Ekkor a már amúgy sem kicsi káosz tovább terebélyesedett, és a Fox sietségében 12(!) írót bízott meg a forgatókönyv elkészítésével, melynek vagy a Földre, vagy az alienek bolygójára kellett volna kalauzolnia a nézőt. Az új szerződést végül David Twohyval (írta és rendezte: Pitch Black - 22 évente sötétség, The Chronicles of Riddick - A sötétség krónikája) írták alá. Ő mégis az Alcatrazhoz hasonló börtönbolygó ötletével állt elő.

Ekkor jött Vincent Ward (írta-rendezte: The Navigator: A Mediaeval Odyssey - A navigátor) rendező, aki új íróhoz, John Fasanohoz (írta: Another 48 Hrs. - Megint 48 óra) ragaszkodott. Közben a Fox annyira kapkodósra vette a figurát, hogy már a premier dátumát is kitűzte: 1990 húsvét; pedig se rendezőjük, se forgatókönyvük nem volt, hát még stáb és díszletek, márpedig ‘89 közepe táján jártak. Ward és Fasano kiötlötték, hogy Ripley-t egy olyan középkori szerzetesekkel és fákkal teli bolygóra sodorná a jóságos isten, akik fémből épült, de technológiamentes telepen laktak volna, ráadásul semmi fegyverük sincs. Ezek a szerzetesek az alienben mitikus lényt, Ripley-ben pedig ellenséget láttak volna. Twohy, aki akkor papíron még forgatókönyvíró volt, az újságból értesült, hogy Ward és Fasano kitúrta. Az ő verzióját saját állítása szerint a szemétbe hajította (az enyém szerint meg átkeresztelte Pitch Black-re ).

Az 1990. év húsvétjára kitűzött premier persze szépen elúszott, a forgatás ‘91-ben kezdődött a londoni Pinewood stúdióban (ahol a másik két Alien film is készült). Sikerült meggyőzni Weavert, aki csak Ripley halálával vállalta el a szerepet (a Fox ez ellen erősen tiltakozott). Illetve új alient kreáltak. Itt van némi homály, mivel Giger valóban új lényt tervezett, de az csak nagyvonalakban hasonlított a filmben látotthoz – a hosszúkás fej a végével közvetlen a fejhez csatlakozott, a második álkapocs nyelvformájú volt. Gigert ráadásul mindössze egyszer hívták fel ez ügyben, majd a stáblistáról is lemaradt a neve. Azóta örök harag van a stúdió és a művészúr között. Illetve egyes források Wardot, mások Finchert jelölték meg az új alien forma kitalálójának. Lehet az igazság az, hogy Ward inspirációjára született meg az első dog-alien forma, melyet Giger megalkotott, majd Fincher ezt átterveztette a filmben látott verzióra. A biztos tény az, hogy Giger dogalienje és az ADI (a film trükkjeiért felelős cég) dogalienje teljesen más.

Szóval, úgy tűnt, a film végre sínen van. A Fox örülhetett volna, hiszen „csak” egy évet késtek, mondhatták. Azonban rémhíreket kaptak a távoli Angliából, miszerint Ward egyáltalán nem törődik az aliennel, minden figyelmét a szerzetesekre összpontosítja. A Fox hamar felvilágosította a rendezőt, hogy azért Alien³ a film címe, mert az alienről szól. A rendező ezzel nem igazán értett egyet, s lendületesen távozott. Zutty, így ugrott a második rendező és a 15. forgatókönyvíró, mert Fasano sem maradt.

A Foxnál pánikhangulat kezdett kialakulni, mivel a film már túllépte a 10 millió dolláros költségvetést, ellenben még semmit sem sikerült összehozni belőle. Ekkor jött egy nevenincs alak, akinek a háta mögött több díjnyertes videóklip és egy dohányzásellenes propagandafilm volt össz-vissz. Tehát olyannyira sem volt híres, mint Ridley Scott vagy James Cameron, akik az Alienre és Aliensre legalább egy-két filmet már jegyeztek (persze még ők sem voltak olyan híresek, mint most, szóval nem tudom mire fel az a panasz, hogy az AVPR-t kezdők készítik…). David Fincher lendületből leborotváltatta Weaver fejét, aki készségesen belement ebbe. Aztán fogta Ward és Fasano űr-szerzetes ötletét, egybe gyúrta Twohy űr-börtönével. Az idő szorította őket, de az első csapó összeütésekkor még csak a forgatókönyv negyede volt kész. Szóval a helyzet egyáltalán nem rendeződött, ezt pedig a Fox tovább tetézte, mivel napról napra átírták a jeleneteket, hogy költséghatékonyabb legyen. A film felét elkészítették, ám még nem tudták, mi lesz a vége, állította akkoriban Martin Asbury, az egyik jelenetrajzoló. Tehát Finchernek iszonyú nehéz dolga volt. Közben a hullámok egyre jobban összecsaptak. A Fox leváltatta Fincher kedvenc operatőrét, Jordan Cronenwelth (Bladerunner - Szárnyas fejvadász), mert szerintük lassan dolgozott. Valójában parkinson kóros volt, de hát miért is értenék ezt meg a pénzesek? Közben Michael Biehn is bekavart, aki megtudta, hogy Hicks meghal a filmben, de egy fénykép erejéig szerepeltetni akarják. Emiatt gázsit kért. Később kiderült, hogy ezért az egy képért majdnem annyit kapott, mint az Aliensért… no comment. Az is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Foxosok csak bábunak akarták a kezdőfilmes Finchert, akit dróton rángathatnak. Ezért folyton ellenőrizték, ki akarták erőszakolni a költségek csökkentését (ezért lett 12 évvel később Anderson az AVP rendezője, remek bábunak bizonyult…). Fincher azonban nem hagyta magát, igyekezett véghezvinni elképzeléseit, miközben próbált megfelelni a stúdiónak, akik persze napról-napra egyre jobban aggódtak. Finchernek ezért nagyon sok trükkökkel teli felvételt nem sikerült megcsinálni úgy, ahogy azt elképzelte.

93 nap után a Fox rácsapott a kezére, és leállította a forgatást. Utasítást adtak a film eddig leforgatott anyagának összevágására. Fincher vonakodva, de teljesítette a parancsot, és elkészítette a film (állítólag) majdnem 3 órás rendezői változatát. A Fox fejeseinek levetítette és természetesen nem tetszett nekik. Nem csoda, ők egy Aliens 2-t akartak. Kritizálták az elvontságot, a horror-elemek és az akció hiányát, miközben tisztában voltak vele, hogy egyrészt ez csak egy nyersvágás volt, másrészt Fincher még akart a filmhez forgatni jeleneteket (köztük a film eleje sem volt meg teljesen, ami ezért olyan hézagos, amilyen, a vége pedig teljes mértékben hiányzott). Újabb ukázt adtak ki: vágja újra a filmet, több akció és horror, kevesebb elvontság. Fincher majdnem egy éven át ült a vágószobában és megpróbálta a filmet a Fox hutt-jainak igényeire szabni, melynek folyamán a karakterek elvesztek (pl.: Golic), a cselekmény széttöredezett (pl.: az alien befogása), az elképzelés megcsorbult. Fincher imigyen nyilatkozott arról, mikor megkérték erre: „Az elején mindannyian egyetértettünk abban, hogy egy csodaszép, tetszetős porceláncsészét akarunk csinálni. Amit most önök kérnek tőlem, az egy közönséges söröskorsó.”

A stúdió nagy nehezen engedélyt adott új jeleneteket forgatására, amik között ott volt a film vége is, melyben kitör a királynő Ripley-ből. Ezek közül néhány öt héttel a film bemutatója előtt készült el. Persze mindez tovább emelte a költségeket, mivel Weaver haja kinőtt és nem akarta újra levágni, ezért egy drága parókát kellett készíteni (hiszen nem volt teljesen kopasz).

A filmet végül 1992. május 22-én bemutatták, David Fincher pedig annyira megutálta a Foxot, hogy mikor felkérték a film rendezői változatának elkészítésére, teljes mértékben elzárkózott tőle, mondván, hogy leforgatott nyersanyag híján az eredeti elképzelés kivitelezhetetlen. Igaza van. Az SE mindenesetre közel állhat ehhez az elképzeléshez.
Ezek után nem lehet csodálkozni az Alien vs Predator minőségén, ahol a Fox valószínűleg annyit látott, hogy a filmben van akció, mint az Aliensben; van egy „erős” nő, mint az Aliensben; ráadásul egy olyan rendező csinálja, akit nem zavar a vértelenség, aki olcsón dolgozik, és akit lehet dróton rángatni. És azon sem kell csodálkozni, hogy az Aliens vs Predator Requiem újra ezen megy át, csak Strause-k valamivel tökösebbek, mint Anderson. Csakhogy sajnos még mindig a Fox az erősebb…

Tehát, valahogy így készült el a film. Most jöjjön az.

Innentől spoiler!

A USS Sulaco hazafelé tart a tragédiába fulladt LV-426-os küldetésről. A túlélők, az idegen témában veterán Ellen Ripley (Sigourney Weaver), a nyolc éves Nyuszi (Newt - Danielle Edmond; az Aliensben Carrie Henn játszotta), a súlyosan sérült Dwayne Hicks tizedes (Michael Biehn), és az alien királynő által kettétépett Bishop android (Lance Henriksen) mélyálmát alussza a hibernáló kamrákban. Azonban nem minden élőlény ilyen nyugodt. Apró lábak kelnek életre és másznak elő a királynő által titokban lerakott tojásokból. Az egyik megpróbál hozzáférni Nyuszi kabinjához, ám az üveg megsérül, és a dög megvágja magát. A szétspriccelő sav tüzet okoz a padlótér alatt. A hajó komputere, mivel a tűz a hibernálókamra alatt van, veszélyesnek ítéli a helyzetet, ezért a túlélőket áthelyezi a Sulaco EEV-jébe (Emergency Escape Vehicle, azaz Vészhelyzeti Mentőjármű). Sajnálatos mód, az egyik arctámadó már elérte áldozatát, míg egy másik a hibernátorokkal tart a mentőkabinba, mely elhagyja a Sulacot és lezuhan a Fiorina „Fury” 161-es bolygóra. A becsapódást csak Ripley éli túl. Mikor magához tér, szembesülnie kell azzal, hogy a planétán a Weyland-Yutani Társaság finomító-üzemet tart fenn, ami egyben erőszakoskodók és gyilkosok börtöne. Hogy a helyzet még rosszabb legyen, csak férfiak vannak a telepen, évek óta összezárva. A huszonöt elítéltre pedig mindössze két felügyelő és egy orvos jutott. Szóval Ripley csodás helyzetbe került. Mégsem ez a legrosszabb, amit megél. Az összetört EEV átvizsgálása közben Nyuszi hibernátorán sav marta nyomot fedez fel. Félve, hogy a kislányba belepetézett egy idegen, felboncoltatja, majd miután semmit sem talál, elhamvasztatja Hicks és a lány holtestét. Félelmei mégsem alaptalanok, mivel az EEV-re felszökött arcmászó közben elkapta az egyik elítélt kutyáját, és a kis bestia ki is kell a temetés közben. A hullámok ekkor összecsapnak Ripley fölött. Miközben gyanúja nem hagyja nyugodni, és megpróbálja leolvastatni a mentőkabin feketedobozát, pár rab megpróbálja megerőszakolni, míg egy másik – az alien rásegítésével – belesétál egy három méteres ventilátorba. Sajnos Ripley elkésik. Mire igazolást lel a gyanúja, az idegen már javában szedi az áldozatait. Mégis, az egyetlen ember, aki hisz neki, egy pszichopata. Legalábbis addig, amíg a dög mindenki szeme láttára el nem ragadja a telep igazgatóját. Ettől kezdve Ripley a rabok élére állva igyekszik kitalálni valamit az idegen elfogására és elpusztítására. A dolga nem egyszerű. A telepen ugyanis nincs fegyver, így csupán a leleményességükre hagyatkozhatnak. Mindezek tetejében kiderül, hogy benne is növekszik egy szörnyeteg. Méghozzá egy királynő. Ezt természetesen a Társaság is tudja, és úton vannak, hogy megszerezzék maguknak.

A történet, mint látható, nem túl bonyolult. Ripley lezuhan, konfrontálódik a helyiekkel, akik nem hisznek neki, miközben a dög takarít. Aztán mikor már mindenki hisz neki, hirtelen alá is rendelik magukat óhajának-sóhajának. Végül egy embert leszámítva mindenki meghal, és a Társaság újra hoppon marad. A filmnek mégsem ez a hibája, hanem két olyan dolog, ami később jelentkezett az AVP-ben, illetve az AVPR-ben is. A vágás miatt a sztori széttöredezett, a karakterek kimúltak vagy elvesztek. Ez utóbbi ráadásul ennél a filmnél hatványozottan igaz, mert a két VS filmmel ellentétben itt a szereplők érdekesnek ígérkeztek. Ám hála a Fox nyomásának, melyben kötelezték Finchert arra a vágásra, melynek folyamán a film akciódúsabb lett, például Golic (Paul McGann) karaktere Dr. Clemens (Charles Dance) halálával szó szerint felszívódik, és súlyosan csonkult Dillon (Charles S. Dutton), a doki, Andrews (Brian Glover) és Aaron (Ralph Brown) is. A sztorivonalról nem beszélve, melyből teljesen kitörlődött a bolygót bemutató jelenetek, az idegen befogását, Golic őrületét, vagy éppen az a jelenet, amely alapján kijelenthetjük, hogy Bishop II valóban ember. Ám a legbosszantóbb az erőltetett, zagyva kezdés. Máig nem tudni, pontosan hogyan kerültek a tojások a Sulacora (az általam leírt verzió is csak egy elmélet, de a leglehetségesebb), vagy egyáltalán hány tojás van. Miért sérült meg az egyik arctámadó (megrepedt az üveg, de nem összetört), hogyan került Ripley-re az egyik, hová lett? Mi lett a Sulacoval? Miért csapódott be az EEV? Honnan került Nyuszi hibernátorára marásnyom, vagy miért van az, hogy egyszer minden kabin teljesen sértetlen, máskor meg mind sérült? Szóval nagyon zavaros. Hasonló a helyzet az AVPR-rel is, melyben ugyan így kiadta a parancsot a Fox (ezt Colin Strause fórumon is beírta, mikor megkapták az ukázt), csak az új marketingfogásnak köszönhetően annyival kiegészítették, hogy úgy vágják ki a jeleneteket, hogy azokat DVD-re visszarakhassák. Ergo manapság így készülhet egy Alien film: 1. vágás, rendezők elképzelés. 2. vágás, Fox akciósított elképzelése. 3. vágás, DVD-re elkészült a majdnem teljes film. Plusz a további alternatív vágások, mert például az AVP-ből három különböző verzió létezik. Tehát az Alien³ fő gondja ez.

A másik probléma az, ami az AVP-ben is komoly ellenszenvet váltott ki, vagyis az addigi Alien filmek majdnem teljes mértékű semmibe vétele. Eleve itt a kezdés, melyben a Sulaco belsejét totálisan átalakították. A hibernátorok az Alien mintájára készültek, holott eléggé szembetűnő, hogy az Aliensben nem ilyenek voltak. Fincher magyarázata körülbelül ez volt: „így akartam”. Én meg nem mondom, mit akarnék vele tenni. Az ilyen fokú tiszteletlenséget nem igazán szeressem. Jó ellenpélda ugye Cameron, aki tervek híján is ugyanolyanra építette vissza a Narcissus belsejét, mint amilyen az Alienben volt. Fincher meg egy kézlegyintéssel leszarta (vannak olyan legendák, hogy Cameron az egész Alien³ miatt utálja Finchert, illetve a filmet). Ugyan ez vonatkozik a mellkasrobbantókra. A dogalien szinte teljesen kifejlett már, mikor előbújik, de ugyanígy a királynőn is jól felismerhetőek a különböző jellegzetességek. Nem beszélve az arctámadók rövid implantációs idejéről, mely nem az AVP-ben, hanem itt debütált. Ugyanis Ripley-re a Sulacon tapadt rá a dög a tűz keletkezésekor, de mire a hibernátor becsusszant az EEV-be, már sehol sem volt a lény. S szerintem nem tartott több órán át a hajó evakuálása.

Mindezek ellenére az Alien³ mégis jó lett. Ennek oka pedig ugyancsak David Fincher, aki sajátos apokaliptikus hangulatot adott a filmnek. Az egész történetet körüllengi a kétségbeesettség. Nyuszi és Hicks halottak, Bishop működésképtelen, így az előző rész boldog végét a reményvesztettség vette át (bár az Alien³ ismeretében az Aliens vége már nem örömteli, hanem kifejezetten szomorú). Mindezt tetézi, hogy a dogalien sokkal agresszívabb, mint elődei, hiszen felhagyott az áldozat élve elszállításával, mindenkit kapásból megöl. S eme bestiával szemben milyük van? Kések és hússzeletelő bárdok. Ennyire hátrányban még a Nostromo legénysége sem volt, pedig jóval kevesebben szálltak szembe a döggel, amely „barátságosabban” viszonyult hozzájuk. Mégis, Fincher elvontságát jól jellemzi, hogy Ripley-nek mégsem az idegentől kell félnie. Legalábbis nem úgy, mint eddig, hiszen a lény nem bántja, mivel a mellkasában fejlődik a királynő. Ellenben annál jobban kell tartania az emberektől. A fegyencektől, akik megpróbálják megerőszakolni, majd később a Társaságtól, akik megölni óhajtják. Imigyen az Alien filmek örök kérdése, hogy „melyik faj a rosszabb?”, még inkább elgondolkodtatóvá vált. Ugyanígy hozza az alienekben rejlő torzságot a tény, hogy Fincher egynemű környezetbe helyezte a dögöt, mely így, mint az AIDS vírus, úgy pusztít a telepen.

Karakterek terén a film igazán a 2003-as SE verzió óta érdekesek, melyben kibővült szerepük újabb és újabb jellemvonásokat fedett fel. Mégis, még az egyszerűbb mozi-változatban is sikerült Clemenst, Dillont és Andrewst kiemelni a többi szerencsétlen közül, így nem csak Ripley-re korlátozódott a sztori. Ráadásul szokatlan az a felállás is, hogy a börtönőrök sem tűnnek ki a fegyencek közül, sőt, Andrews felügyelő modora sokkalta rosszabb, mint a többszörösen elítélt gyilkosoké. Mindez hatványozottan igaz Clemens dokira, akiről a történet folyamán kiderül, hogy voltaképpen sokáig valóban fogoly volt a telepen egy súlyos hiba miatt. Ám mikor felszámolták a börtönt, úgy döntött, marad és segít a hátra maradt rabokon.

Érdekes adaléka a sztorinak a fegyencek vallásossága, mely szintén az SE-ben teljesedett ki. A gyilkosok, állandó jelleggel imádkoznak valamiféle istenhez a megváltásért, holott semmivel sem jobbak, mint az a bestia, ami őket gyilkolja. Érdekes kontraszt van Dillon vallásos áhítata és Golic vallásos őrülete között, míg a többi rab azonnal megválik hitétől, mikor a helyzetük kritikussá válik. Ugyancsak hatásos húzás a heroikus önfeláldozás ezektől az emberektől, míg az elméletben jó oldalon álló, kissé ügyefogyott, de makulátlan előéletű Aaron inkább a „bújdoklást” és a semmittevést választja.

A legnagyobb dobása Finchernek mégis a film legvége. Ripley-t már az Aliens óta rémálmok gyötrik arról, hogy egy idegen kikel belőle. A rendező, ahelyett, hogy az öngyilkossággal megkímélné a karaktert eme brutális végzettől, szó szerint belekényszeríti, és a megváltó halál előtt pár pillanattal kikelteti a királynőt, melyet végül keblére ölel. Groteszk, sötét korona Ripley életének zárására.

A film egyszerű sztoriját Fincher bámulatos képi megoldásokkal turbózta fel. Ilyen például a párhuzamos vágás, mely a film elején, illetve a temetéssel egybekötött születés reprezentál. Ez a jelenet szintén hatalmas, már-már ikonikus. Ahogy Dillon Hicks és Nyuszi temetése alatt beszél, azzal párhuzamban szavai groteszkül kifordulva megelevenednek. Spike kutya agonizálása, majd a „Minden halálból egy új élet sarjad.” sornál történő kikelés szó szerint összefoglalja az alienek létét: mikor ők életre kelnek, valaki meghal. Ugyan így hatásnövelő szerepe van az idegen szemszögéből felvett, enyhén torzított jeleneteknek.

A hangulatot tovább fokozza Elliot Goldenthal gótikus zenéi, mely véleményem szerint máig a legjobb Alien filmzene.

Végül nagy erénye a műnek, hogy a Ridley Scott-i „kevesebb-több” elvet vallja, így az Alienssel ellentétben újra egyetlen (bár ha szigorúak akarunk lenni, akkor másfél) idegent láthatunk, azt sem sokszor. Így újra lehetőség nyílt arra, hogy egy végletekig kidolgozott idegen alien randalírozzon a vásznon. Az úgynevezett dogalien jelentősen eltér elődjeitől. Mozgása állatiasabb, nem emberszerű, inkább négykézláb közlekedik. Vékonyabb a teste, tömzsibb a feje. Nőiesebb a szája, és lekerültek a hátáról a nyúlványok. Ezen felül más szín, karok, lábak és farok jellemzi. S bár az ADI a Giger-féle dogalienből szinte semmit sem tartott meg, úgy vélem, a filmben látott lény sokkal alienebb, mint az eredetileg tervezett, amely kicsit túlságosan is elrugaszkodott az elődöktől (de például a megnyúlt tarkóval a testhez csatlakozó fejet felhasználták az Alien Resurrectionban az újszülöttnél).

Essen pár szó a 2003-ban az Alien Quadrilogy (itthon Tertalogia) címet kapó DVD kiadásra elkészült Special Edition változatról. A Fox szerette volna megnyerni Finchert, hogy vágja újra az Alien³-at, azaz készítse el azt, amit eredendően megálmodott. Ám hiába kínáltak fel neki sok-sok pénzt, ő teljes mértékben elhatárolódott ettől (ugye ilyet is lehet, nem kell részt venni a „sci-fi haldoklik a pénz miatt” kampányban, majd utána sírni erről, Mr. Scott). Persze a Foxot ilyesmi nem tántorítja el, így előkerítették Fincher jegyzeteit, illetve a nyersanyagot, melyet szépen letisztítottak és újranyesték a filmet. A végeredmény bár közelebb áll az elképzelt verzióhoz, ami jobbá teszi a moziváltozatnál, két jelenet átformálása miatt rosszabb is (pont úgy áll a helyzet, mint az Aliennél). Remek, mert a karakterek jobban kibontakoznak, a cselekmény sokkal folyékonyabb. Rengeteg dolog, ami érthetetlen a moziváltozatban, az az SE-ben megmagyarázásra került (pl.: Bishop emberi mivolta, bár sokan még mindig makacsul ragaszkodnak a robothoz, mindenféle erőltet magyarázatot adva). Ugyanígy érdekes adalék a szuper arctámadó, mely tovább növelte a lények rejtélyességét. Azonban nagy hiba, hogy Spike kutyust Babe ökörre cserélték, ami újabb pofont adott az Alien szabályainak. Ugyanis a boci döglött, márpedig hullában nem fejlődik alien. Ezzel ráadásul jelentősen sérült a fent ecsetelt párhuzamos vágás, hiszen Babe nem agonizál, és nem sarjad élet a halálból. Hasonlóan kizsigerelték a film végét, ahol Ripley bár látványosabban ég el, nem kell ki a királynő, így mindaz a plusz tartalom, ami a moziban benne van, az SE-ből elvész. Azaz, míg Fincher nem, addig az új vágó (David Crowther) megkegyelmezett Ripley-nek. Hogy az ebben a jelenetben keletkező otromba zenei vágást már meg se említsem, ami szabályosan kipofozza az embert a hangulatból.

Összességében, az Alien3 viszontagságos elkészítése ellenére Fincherben volt annyi tehetség, hogy jó filmet farigcsáljon mindebből. Ennek ellenére, mégsem aratott osztatlan sikert, és sokan jegyzik ettől kezdve az Alien univerzum hanyatlását. Nem állítom, hogy nincs igazuk, de még mindig messze jobb minőségű ez a film, mint az AR, az AVP és az AVPR. Ha pedig az SE-t vesszük, egy kiváló alkotást kapunk, melyet bár nem Fincher vágott, de a jeleneteket ő forgatta. S hála a DVD korszakának, pár gombnyomással Spike kutya és a királynő is bekerülhet ebbe a verzióba, mindezért pedig csak minimális hangulati törést kell elviselni.

Sok negatív kritika született eddig eme filmről. Egyúttal számos pozitív is. A webes szavazásoknál regimentnyi helyen a pozitív irányba billen a mérleg. Ennek ellenére az IMDb-n jelenleg „csak” 6.0/10-en áll (ennyin áll az Alien Resurrection, illetve ez alatt van az AVP és a Predator 2). Szóval, mint elődje, ez a rész szintén alaposan megosztotta a rajongói társadalmat. Hol lehet az igazság? Fene tudja. Szerintem azoknál, akik azt állítják, hogy ez egy jó alien és predator folytatás. Persze, ez csupán az én véleményem. Nemrégiben Bécsben moziban volt alkalmam megtekinteni Colin és Greg Strause első művét. Lássuk hát, hogyan muzsikált.

Lendületből kezdjük azzal, ami nem tetszett. A főcím, mert majdnem ugyanolyan, mint az AVP-nél, ráadásul snassz, ennek ellenére hatásvadász próbál lenni. Egyszerűen nem értem, mi a fenéért kell rövidíteni. Osztrák honban AVP2 – Aliens vs Predator 2 volt a cím, míg ahol megtartották a Requiemet, ott AVPR lett. Az meg alapból irritál, hogy a Requiem szót 2-es számra cserélték. Na mindegy, ez legyen a legnagyobb baj a filmmel.

Ha valaki a következő Aliens (A bolygó neve: Halál) film megtestesítőjét várja ettől a műtől, azt ajánlom, rúgja le azt a bizonyos magasra tett lécet. A film minőségben az Alien vs Predator (A Halál a Ragadozó ellen) fölött van, valahol az Alien Resurrection (Alien 4 – Feltámad a Halál) szintjén. A történet nem bonyolultabb annál. Akárcsak ott, a szereplőknek itt is az idővel kell versenyt futniuk, miközben alienek ügetnek a nyomukban, akiket meg a ragadozó kerget. Csavarok nincsenek, legalábbis nem olyan nagyok, mélyen szántó magvas gondolatokkal sem gazdagszunk. Humor nuku, szóval semmi, ami minőségben az első két-három Alien film mellé emelné. De a maradékok mellé nyugodtan odaállhat.

Sajnos a vágásnak köszönhetően a predalien, név szerint Chet, ahogy a stáb hívta, az AVP-hez hasonlóan piszok gyorsan felnő. Azért írom, hogy a vágásnak köszönhető, mert már most keringenek olyan pletykák, hogy a DVD-re visszakerül az anyahajó, melyről majd leválik az a kicsi, ami lezuhan a Földre. Ennek nyoma sincs a mozis verzióban, itt a hajó egyszerűen köröz a bolygónk körül. Részemről ez otromba hiba, és máig fel nem foghatom, miért csak DVD-re készül el a teljes film, miért nem lehet már a moziban bemutatni? Hasonlóan gyorsan fejlődnek ki Chet gyerekei, viszont a hagyományos úton szaporodó, az AVP sztoritól teljesen független példányok már nem ily fürgék. Ők normálisan fejlődnek. Szóval, ha nagyon akarjuk, belemagyarázhatjuk, hogy mivel Chet az AVP-s „szteroidozott” királynő sarja, így ő megörökölte ezt a tulajdonságot, majd továbbadta a kicsinyeinek. Persze ahhoz, hogy ez maradéktalanul elfogadható legyen, az AVP-s gyorsfejlődésre nem csak egy utólagos Anderson nyilatkozatban kéne magyarázatot lelnünk…

A karakterek, akárcsak az AVP-ben, itt ugyancsak másodlagosak. Sőt, a főszereplő Kelly (Reiko Aylesworth) egyenesen mellékkarakterré avanzsálódott, olyan keveset szerepel. Ez főként annak köszönhető, hogy a legtöbb jelenetét kivágták, illetve őt ismerhetjük meg legkésőbb a szereplők közül. Igazán szerepe csak a film utolsó negyedében van. Ennél fogva az anya-lánya kapcsolat, mely tagadhatatlanul a Ripley-Nyuszi viszony klónja lett volna, csupán súrolva van. Oly mértékben, hogy néha meglepve eszméltem: „jééé, még megvan a lánya”. Szegény Molly (Ariel Gade) legtöbbször csak sikítozik, vagy az anyukája után kiabál, más szerep nem jutott neki. Pedig a film elején még úgy tűnik, hogy nem igazán kedveli a muttert, aki hosszú időre elhagyta holmi háború miatt. Szóval a kapcsolat nem indult olyan felhőtlenül, mint az Aliensben. Ebből kilehetett volna hozni valamit, ha nem takarítják el a jeleneteket.

Karakterek részéről teljesen feleslegesnek és sablonosnak érzem a szerelmi háromszöget. Egész pontosan, a Ricky (Johnny Lewis) és Jesse (Kristen Hager) között lévő kapcsolat kimerül a „jó a segged, akarsz dugni?” hozzáállásban, míg a Ricky-Dale (David Paetkau) ellentét mozgatórugójára rásüthetjük a „ne verd a csajomra a pöcsöd!” mottót. Imigyen a három karakter három sztereotípiába foglalható: Ricky – jó fej, de szerencsétlen; Jesse – jó nő, kevés ész; Dale – seggfej. Szerencse a szerencsétlenségben, ezzel csak addig húzzák az idegeinket, amíg a dögök városnézésbe nem fognak, utána nem erőltetik. Szóval, elfér, de vagy kidolgozottabb kellett volna lennie, vagy egyáltalán nem kellett volna.

Aztán, itt a két főhős. Mármint a Kelly melletti főszereplők. Ám mivel szegény nőt ledegradálták, így Dallas (Steven Pasquale) és Morales (John Ortiz) (na meg érzésem szerint Ricky) lettek az igazi főhősös. Nem is baj, mivel a filmben ők ketten a legjobbak. Hál’ istennek megkíméltek minket a „sittről szabadult nehézfiú vs a törvény hű, de nehézfejű őre” koncepciótól. Eddie Morales állhatatosan próbál a végére járni a film elejei eltűnéseknek, ám ahogy hullnak a kollégák, előkerül egy megnyúzott test, és egyre terebélyesedik a zűrzavar, hamar kicsúszik a kezéből az irányítás. Dallas ellenben végig tudja, mi a teendő, imigyen ő áll a menekülők élére. Szerencsére nem olyan, mint Lex, aki mindig mindent önerőből tud, és olyan kemény, hogy Godzilla se tudná kettéharapni. Dallasban a végig megvan a magabiztosság, ráadásul olykor Kelly szavára hallgatva munkálkodik. Nem mellesleg, nem kardoskodik annyit a többi ember életéért. Természetesen, ahogy azt a klisé megszabja, hadban áll drága öcsikéjével, Ricky-vel. Csakhogy ennél a pontnál újra mellénk állt Fortuna asszony, mert eme a sablont a két karakter találkozásakor hamarjában feloldják.

A többi szereplő meg a szokásos szörnyeledel, jelentősségük ennél nem több (gondolok itt a sportboltban fejvesztetten menekülő két szerencsétlenre, vagy Dale csatlósira, akiknek a nevüket sem igazán tudjuk meg, és tényleg csak addig vannak, míg meghalnak). Azonban, mégis jobban működnek, mint az AVP-ben, bár elvesztésükkor itt sem érzünk semmi hiányt, még a két központibb figura halálakor sem.

Negatívum még a film hossza. Igazság szerint, működne ez, ha nem egy várost használnának helyszínnek. A film fő támpontja véleményem szerint a város ostroma lenne, ennek ellenére pont ez a rész sikkad el. A történet a főszereplőkre és Wolfra koncentrál, az alienek útja és terjedése sokadlagos. Egészen pontosan három jelenet tanúskodik arról, hogy a teljes város bajban van, és nem csak az a pár szereplő, akiket figyelemmel kísérünk. Elsőnek a kórház körüli felfordulás, másodszor a menekülteket szállító teherautó, harmadszor egy jelenet, melyben Wolf nézi, amint a dögök járják az utcákat, és sorban másznak be a lakásokba. Illetve a film vége, meg a légiriadó hivatott még ezt érzékeltetni. Ez viszont kevés. Az ember nem érzi a súlyát annak, hogy miért menekül annyi ember, miért van felborult és égő autó az utcán, miért vittek be annyi sérültet a kórházba. Ennek okát pedig újfent a vágásban kell keresni. A temetős pillanat, az iskola megtámadása, az „alien az autón” jelenet, stb, ezek mind-mind hiányoznak, pedig ezek mutatták volna be igazán az ostromot, illetve, hogy nagy a baj. De ugyanígy kurtították a Nemzeti Gárda jeleneteit is. Míg a soundtrack albumom még két különböző zeneszám utal arra, hogy a katonaság többször, hosszan összecsap az idegenekkel, addig a filmben ez egy darabra csökkent, az se túl hosszú. Viszont annál feelingesebb.

Végezetül nagy baj, hogy az egyik történeti szál, jelesül Stevens ezredesé (Robert Joy), lóg a levegőben. Annyira titokzatossá akarták tenni, hogy szegényből semmi sem lett. Csak ül egy repülőn, és monitorokon nézi a városban zajló eseményeket, miközben kommunikál a túlélőkkel. Ennél azért nem ártott volna többet megtudni róla, főleg a motivációiról. Ez kifejezetten a film legvégére igaz, mely azon túl, hogy fölösleges, nem értem, miért lett ennyire beharangozva.

No, ennyi negatívum után jöjjenek a pozitívumok, hátha valakinek vissza tudom adni a kedvét. A film szerintem jó egyensúlyban van. Az első fele az alienek szaporodásáról és Wolf utánuk való kutatásáról szól. Míg a második fél a szereplők vesszőfutása. Talán ennek köszönhető, hogy bár a film tele van akcióval, nem olyan tömény. Lehet sokan unalmasnak fogják találni, de én speciel jobb szeretem az olyan filmeket, amik lassan, de hangulatosan indítanak, majd felpörögnek. Persze, valószínűleg ezt nem egy alig 90 perces filmnél kellett volna eljátszani, hanem egy 120-140 percessel. Mert bizony ez a fajta elosztás az egyik, ami kárára ment a város ostromának.

Nagyon nagy pozitívum a hangulat. Főleg az első félidőben, amíg a dögök a csatornában mászkálnak, illetve Wolf keresi őket. Az előbbi hamisítatlan alien hangulat, míg az utóbbi a Predator 1-2 (Ragadozó 1-2) legszebb momentumait idézi. Nagyszerű, ahogy a ragadozó felszerelkezik, majd követi az elszabadult arctámadók nyomait az erdőn át, míg végül rálel a dögökre a fészekben. Közben pedig szépen eltakarítja a hátrahagyott predator eszközöket, illetve az alienek nyomait. Mindezek mellett még arra is marad ideje, hogy hódoljon hobbijának. A csatorna pedig koronája az egésznek. Nagyszerű, ahogy az alienek figyelik a territóriumukba hatoló Wolfot. Legjobban mégis az a pillanat tetszett, amikor Dallas és Ricky szemtanúi lehettek annak, amint a patkányok menekültek a csatornából. Ennél a jelenetnél én tapsoltam egyet, magamra vonva néhány furcsálló tekintet.

Szerencsére a hangulat azután sem romlik, hogy a dögök rászabadulnak a városra. Erről hol a régi filmekből ismerős jelenetidézések, hol az újdonságok gondoskodnak. A kórház és az étterem az Alien3-at (A végső megoldás: a halál) idézték fel bennem, míg a fészek, az erőmű és a Nemzeti Gárda harca igencsak hozzák az Aliens hangulatát. A két idegen faj közötti összecsapás pedig hamisítatlan AVP hangulat, és most nem az első filmre gondolok. Hanem arra, hogy ilyennek kell lennie egy alien vs predator harcnak. Wolf nagyszerűen írtja a dögöket. Igyekszik elkerülni a belharcot, hiszen az alienek vitathatatlanul abban a legjobbak (karom, farok, második állkapocs, sav), így legtöbbször vállágyúit, shurikenjeit, pisztolyát vagy ostorát használja, amikkel már biztos távolból kicsinálhatja a dögöket. Ám akkor sem retten meg, ha mégis kartávolságon belül kerülnek. Mindezek ellenére nem Terminator vagy Superman. Olykor elhibázza a célt, a túlerő ledönti a lábáról. Chet pedig igencsak kemény ellenfél még ennek a veterán vadásznak is.

Apropó, Chet. Míg az AR-ben az újszülött rémpofa nem sült el valami fényesen, addig a predalien remekül muzsikál. Akárcsak a dogalien az Alien3-ban, úgy őfelsége is kellően eltér az emberből kikelt példányoktól. Más alak, más mozgás, más mentalitás. A vele érkezett új szaporodás szintén működik, bár nincs különösebben megmagyarázva. Persze, a filmben ezt nem is lehetett volna, hiszen senki sem tudja, mik ezek a lények, Wolf meg nem túl beszédes, és véleményem szerint nem is kell. Ezzel újabb kérdőjelet biggyeszthetünk a dögök mellé, ami növeli idegen mivoltukat, valamint titokzatosságukat. Természetesen, a két rendező már jóval a bemutató előtt adott két teljesen külön magyarázatot (nesze neked utólagosan magyarázkodó Anderson), amit vagy elfogadunk, vagy nem, s keresünk saját megoldást.

Zene és hangok terén szó nem érheti a film háza táját. Míg az AVP-ben személy szerint két kedvemre való számot találtam, azok is iszonyú rövidek voltak, addig az AVPR telis tele van remek muzsikákkal, melyek messze felülmúlják elődeiket. Nagyon tetszetős, hogy Brian Tyler rengeteg, az előző filmekben felbukkanó jellegzetes motívumot átvett. Illetve a rendezők a Predatorból komplett átmentett egy zeneszámot, mint James Cameron az Alienből (A nyolcadik utas: a halál). Mindez nagyban segít a hangulatteremtésben, főleg mikor ismerős jelenethez társul ismerős zenei motívum. Lehet valakinek ez nem túl eredeti, engem minden esetre megvett kilóra. Bár tény, hogy ettől a film kicsit olyan, mint egy nagyköltségvetésű fan-film. Ami lényegében igaz, hiszen Strause-k ugye fannak vallják magukat. A többi hang pedig szinte mind egy szálig korábbi filmekből kerültek elő, mint az alienek sivításai, a ragadozó kerregései, vagy a hőlátás jellegzetes hangja (és képe). De aki nagyon szemfüles, még a monitorok hangját is ismerősnek találhatja.

Személy szerint ezeket az átemelt zenei motívumokat, hangokat és jeleneteket inkább vélem rajongóknak tett kedvességnek, illetve az elődök tiszteletének (hasonló motívumokat amúgy az AVP-ben is zsák számra lehet találni, csak ott az a probléma, hogy sok dolgot Paul W. S. Anderson saját szellemi termékének titulált). Hasonlóan tetszenek azok az apróságok, amiket korábbi Alien vagy Predator filmben láthattunk, de vagy az AVP, vagy más epizódok megfeledkeztek róluk. Ilyen az alienek levedlett bőre, melyet csak az Alienben és az Alien3-ban láthattunk. Vagy a Predator öngyógyítása, ami az AVP-ből maradt ki. Mindezek tetejében olyan nüánszokkal is megajándékoztak minket, mint az, hogy láthatjuk az alient enni, vagy éppen vedleni, hogy a ragadozók bolygóját már meg se említsem. Nem nagy dolgok, de mégiscsak megdobogtathatja egy rajongó szívét.

Lassan zárva soraimat, összességében azt kell mondanom, ez egy jó film. Szerény véleményem szerint így ebben a formában túlment a Predator 1-2 szintjén (mondjuk nálam e két film nincs olyan nagy magasságokban, sőt…). Az AR-t csak egyetlen egy okból nem tudja maga mögé utasítani: nem a jövőben játszódik. Hiába, a sci-fi környezet nagy plusz. Viszont az AR-nek ugye nagy mínusz az újszülött, ellenben Chet csak pozitívum. Ennek ellenére, akció, látvány, sztori és hangulat terén megüti a Resurrectiont. Nem tökéletes, nem korszakalkotó, nem ez lesz az új film, amit piedesztára emelünk. Ezzel szemben szerintem szórakoztató, hangulatos film, melyben remekül gyepálják egymást kedvenceink.

(A kritika az avpuniverzumon is olvasható.)

2007 vagy 1979, tökmindegy, ha valami sikeres, azt folytatni kell. Ez a tendencia máig irányelv Hollywoodban, és máshol. S bizony, a banánfejű, savas vérű, kétpofájú, éjfekete űrszörny első mészárlása igencsak sikeresnek bizonyult. Ráadásul sikoltott a folytatásért, hiszen bár a Nostromo legénységét drasztikusan megritkító idegent Ripley kivágta a légzsilipen át az űrbe, majd miután az ezután sem akart felfordulni, lazán megfőzte a mentőkomp hajtóművével, magán a bolygón több ezer tojás maradt kiaknázatlanul.

Az 1980-as évek közepén járunk, mikor egy csillag volt születendőben. A moziban ekkortájt (1984) adták a The Terminator (A halálosztó) című filmet, melyet az ifjú tehetség, James Cameron írt és rendezett. A 20th Century Fox fejesei annyira érdekesnek találták Cameron munkáját, hogy megbízták az Alien 2 scriptjének elkészítésével, illetve, ha a The Terminator sikeres, akkor a rendezői szék is az övé. És micsoda remek döntés volt ez. David Giller, az Alien producere, aki az Aliens alatt csak executive producerként működött közre, imádta a történetet. Így Cameron zöld utat kapott. A régi bandából visszatért Giller, Walter Hill, és Sigorney Weaver (bár az első script verzióban Ripley nem lett volna központi karakter, és Weaver sem rajongott az ötletért, hogy újra szembe menjen az alienekkel). Más nem. Még H. R. Giger, az alien teremtőjét, illetve Bolaji Badejo, az idegen alakítóját sem kérték fel egy újabb körre. Szóval az Aliens teljes vérfrissítést kapott.

Innentől spoiler!

Kevés folytatás mondhatja el magáról, hogy jobb az eredetinél. Szerintem az Aliens ezek közé tartozik. Az első, amiben köröket ver elődjére, az a történet, pedig az Alien sztorija sem volt gyenge. Látszólag minden ott kezdődik, ahol abba maradt. A Nostromo kereskedelmi teherűrhajó mentőkabinja, a Narcissus sodródik a nyílt űrben. Fedélzetén a kalamajka két hibernált túlélője: Ellen Ripley (Sigourney Weaver) fedélzeti tiszt és Jones macska. A járművet befogja egy nagyobb masina, majd kisvártatva Rip otthon ébred. Azaz nem egészen, csak a Föld körül keringő Gateway Űrállomás kórházában. A megérkező Carter J. Burke (Paul Reiser) lendületből sokkolja szegény nőt, illetve a nézőt. Bár látszólag ott folytatódott a sztori, ahol abbamaradt, valójában eltelt ötvenhét év. Eztán jön a második pofon, valahogy Ripley-be is belekerült egy dög, ami ezt az alkalmat választotta kibújásra… na jó, ez csak álom, de ad egyfajta ízt a filmnek. A sztori eztán szépen körüljárja először a Társaság eltusolási eljárását, melyben szépen mindent Ripley-re kennek. Közben megtudjuk, hogy a bolygó, melyen felszedték a dögöt, már több, mint húsz éve lakott, és LV-426 néven felkerült a térképre (a könyv szerint Acheron a neve). Ripley-t ez újfent sokkolja, hiszen egyvalamit jelenthet mindez. Félelmei beigazolódnak, pár hónappal később Burke és Gorman hadnagy (William Hope) becsönget hozzá azzal, hogy minden összeköttetés megszakadt az LV-426-tal, és jó lenne, ha elkísérne egy tengerészgyalogos különítményt oda, hátha a mumusai mégis valósak. Hősnőnk kis hezitálás után bólint, s mire észbe kap, géppisztolyt szorongatva kúszik-mászik, miközben a katonák létszáma rohamosan apad, a dögök végelláthatatlan sorokban özönlenek, az LV-426-on létesített kolónia pedig bármikor a levegőbe repülhet. Mindezek tetejében még a Társaság is bekavar, mert naná, hogy a céljuk mit sem változott a Nostromo óta: szerezni egy alient. Burke mondjuk ambiciózusabb Ashnél, ő mindjárt kettőt akar. Szóval, Ridley Scott lassú horrormozijából Cameron egy pörgős, látványos akcióhorrot kreált, ezzel – akárcsak az Alien – megteremtette az sci-fi-akció-horror műfaját és új irányt mutatott az Alien saganak. Sajnos, a műfaj elég gyér klónokkal lett végül elárasztva, melyek közül kiemelkedő talán a Starship Troopers, illetve hellyel-közzel ide sorolhatnám a Pitch Blacket (ez azonban sokkal közelebbi, mint gondolnánk, de erről majd az Alien3-nál), míg az új irányt eddig egy folytatásnak sem sikerült megfelelően kijátszani, pedig már harmadszorra próbálják. Na majd a Requiem (kétlem, de mindegy).

Szóval, miért erős a sztori? Mert Cameron nem csak egy két és fél órás csihi-puhit vitt vászonra, hanem azt feltöltötte egyéb eseményekkel. Eleve itt van Ripley és Nyuszi (Newt - Carrie Henn) közti anya-lánya kapcsolat, mely a két karakter találkozásától fogva jelen van, és a végkifejlet fő mozgatórugója. Másrészt visszatért az Alien kérdése, hogy melyik faj a rosszabb, az alien, vagy az ember. Cameron odáig merészkedik, hogy Ripley szájába adja eme mondatot. A kérdés most még élesebb, hiszen ezúttal már nem android, hanem egy ember akarja megszerezni a dögöket. Burke hús-vér, nem úgy, mint Ash. Ráadásul rettenetesen kétszínű. Az elején mindenki elhiszi, hogy valóban jó fej, és segíteni akar Ripley-nek. Aztán persze lehull a lepel, először Bishopot (Lance Henriksen) akarja felhasználni, majd meg szeretné fertőzni hősnőnket és szegény Nyuszit. Ja, és gyorsan hozzáteszem, neki köszönhető, hogy egyáltalán elszabadultak a dögök az LV-426-on.

Cameron ráadásul jól csűri-csavarja a történetet. A tengerészgyalogosok fegyverbemutatója után senki nem hinné, hogy a dögöknek van esélyük. Ám ekkor beküldi őket egy fúziós reaktor hűtőcsövei alá és ripsz-ropsz lefegyverzi őket. Ugyan így meglepetés erejével zúdul mindenki fejére a lezuhanó űrhajó (’86-ban ez még nem volt előre borítékolható esemény), valamint a tény, hogy a karaktereknek több, mint két hétig kéne talpon maradniuk. Amikor úgy tűnik, talán van esélyük, mert sikerült olyan jó védelmet kiépíteniük, hát kiderül, hogy a lezuhant hajó megrongálta az említett reaktort, és a két hétből négy óra lett. Puff neki, hát szerezni kell egy másik hajót. Szerencsére a Sulacon (az anyahajó) van egy, csak éppen a cucc, amivel le lehetne csábítani, a nyílt terepen van. Sebaj, találnak önként jelentkezőt. Aki kijut, egyben, élve, és még a hajó is elindul lefelé. Happy end! Nem, tévedés, a dögök beözönlenek. Vesszőfutás kezdődik, miközben a maradék túlélő lemorzsolódik, majd mindenki nagy meglepetésére, Nyuszit elragadják a dögök. Ohó, Ripley magányos akcióra indul, a fészekbe, miközben a reaktor dől össze. Persze kijut. Éppen hogy. Mikor pedig végre megnyugodhatnánk, hát Bishopot szétcincálja a királynő. Szóval egy pillanatra sincs megállás. Cameron nem hagyja. Amikor úgy látszik, minden rendben, bedob egy fordulatot, amitől minden összeomlik. Ennek köszönhetően az Aliens története sokkal pörgősebb, mint az Alien.

Természetesen, akárcsak az elődben, itt sem érne ez az egész kutyagumit sem, ha nem lennének remek karakterek, akiket kitűnő színészek keltenek életre. A karakterfejlődésnek itt újfent iskolapéldáját láthatjuk. Elég csak pár embert megemlíteni. Burke, aki kétszínűségével lealázz sok cool főgonoszt. Hudson (Bill Paxton), aki folyamatosan henceg, menőzik, majd az első között lesz teli a gatyája, de oly mértékben, hogy végül az esze is elmegy. Természetesen nem csak úgy, hip-hop módon, már az első nagyjeleneténél érezhető a beszarisága. Vagy ott van Hicks (Michael Biehn), aki a film elején alig beszél (nála kevesebbet már csak két karakter szövegel), csendes, rendes, nem sok vizet zavar. Aztán ő lesz a parancsnok, összetartja az embereit, bátorítja őket, ám ha kell, keményen rájuk parancsol. Vagy Gorman hadnagy, akiről már a film elején kiderül, mekkora nagy seggfej, illetve, hogy kezdőbb már nem is lehetne. Természetesen ennek megfelelően éli meg a helyzetet, emberei legnagyobb örömére.

Maradjunk még kicsit a karaktereknél. Ridley Scott az Alienben megteremtette a túlélő nőt. Cameron újabb újítást vitt végre ezen a téren, ő létrehozta a harcos nőt. Ripley ezúttal már gépfegyverrel harcol saját és társai, különösen Nyuszi életéért. Ám mellette számos más amazon is akad, akik bár nem bombázók, de a Terminatort kettéharapnák, az fix. Vasquez (Jenette Goldstein – aki valóban összetűzésbe is került a Terminatorral, méghozzá a T-1000-sel) mindenképpen. Olyan szerepekben bukkannak fel nők, mint géppuskakezelő vagy éppen pilóta (Ferro - Colette Hiller), illetve szanitéc (Dietrich - Cynthia Dale Scott), bár eme szerepkörbe már inkább illenek a gyengébb nem képviselői. Na, ők azok a karakterek, akiket kismilliószor próbáltak meg utánozni, mondanom sem kell, mindeddig sikertelenül. Ugyanez igaz a férfikarakterre. Hicks, Hudson, Apone (Al Matthews), Gorman, azóta mindegyikük kliséjévé váltak a hasonló jellegű filmek szereplőinek.

A másik nagy erénye az Aliensnek, hogy elődjével szemben egy univerzumot mutat be. Míg az Alienben csak az űrhajót ismerhettük meg, itt a Star Warshoz és Star Trekhez hasonlóan bepillanthatunk a világ működésébe. Orvosok, mérnökök, triciklin játszó kisgyerekek nyüzsögnek a Gateway állomáson és a Hadlay’s Hope-on (a telep neve az LV-426-on). A felvonultatott eszközök a járművektől a fegyverekig futurisztikusságuk ellenére hihetőek, ami nagyban köszönhető részletes kidolgozottságuknak. A film tehát elfogadtatja velünk, hogy ez egy létező, működő világ.

Ami viszont engem végtelenségig lenyűgöz, az az, hogy Cameron mennyire tisztelte Scott munkáját. Sok folytatást készítő rendező példát vehetne róla (Fincher és Anderson, hogy a szériánál maradjunk). Egyrészt, a történetbe oly mértékben beleszőtte az Alien sztoriját, hogy bennem évekig fel sem merült annak létezése. Komolyan, az Aliens volt az első film, amit láttam a sagaból, de amíg apám be nem állított az Aliennel, fogalmam sem volt annak létezéséről. Nem is hiányzott. Ripley olyan tökéletesen felvázolja az előzményeket, mintha az első rész történetét mesélné el egy baráti társaságnak. Természetesen, mikor ezután láttam az Alient, végig ismertem a sztorit, semmin sem lepődtem meg, csak végre képet tudtam kapcsolni az elmondottakhoz. Ergo a film önmagában is működik, egyáltalán nem szükséges előtte látnunk az első részt.

Másrészt, Cameronnak esze ágában sem volt megmásítani az Alienben felállított szabályokat. Jó példa erre Burke. A filmben látottak szerint a fickót elkapja egy alien, valószínűleg fejlékeléssel. Valójában van egy jelenet, melyben Ripley rálel a begubózott férfira, aki előtt már ott a döglött arctámadó. Ezért átad neki egy kézigránátot kegyelemből. Nagyszerű jelenet lett… volna, de Cameron kivágta, mivel az Alienben sokkal tovább tartott az inkubációs idő. Igen, ez az előd tisztelete. Paul Andersonnak van mit tanulnia… Olyan nüánszokról már nem beszélve, mint mikor a Fox raktáraiban nem találták meg a Narcissus eredeti díszleteit, erre Cameron leültette a szakikat az Alien elé, és képkockáról képkockára végignézette velük a kompban játszódó jeleneteket, melyek alapján újra reprodukálhatták az eredeti díszletet. Nem tervezte át a hajó belsejét, mint Fincher a Sulacoét. Nem volt díszlet? Hát építsük újra. Ugyan ezt játszotta el a lezuhant idegen hajóval. Bár azt meglelték, az évek alatt olyan súlyosan megrongálódott, hogy nem használhatták fel. Nosza, újraépítette az eredeti modell alapján, annyi különbséggel, hogy letörette az egyik ágát a hajónak, ezzel megmagyarázva, miért is nem vették a telepesek az üzenetet. Valószínűleg tönkrement azalatt az idő alatt, míg a terrafromálók odaértek.

Mindezek ellenére, az a James Cameron, aki végletekig hű maradt az első filmhez, jelentősen kibővítette az idegenekről szóló tudásunk. Az első filmben egyetlen dolgozó fejlődését kísérhettük végig tojástól a kifejlett harcosig. Na igen, de ki rakja a tojásokat? Tehettük fel a kérdést ’79-ben. A választ egészen 1986-ig csak Alan Dean Foster könyvéből tudhattuk meg, mely szerint az idegen Brett maradványait formálta át tojássá. 2003-ban ez aztán bekerült a rendezői változatba, ám az Aliens fényében, és a jelenet megkurtítása miatt (aminek valószínűleg köze van az Alienshez, így megmaradt a folytonosság) ez már korántsem egyértelmű. Nem is baj, mivel Cameron más magyarázatot adott rá. Micsoda magyarázatot, te atya úr isten.

Megteremtette a dögök anyukáját, a királynőt. Cameron alkotói munkásságára nagyon jellemző, hogy mindent, amit a filmjeiben felhasznál, maga tervez meg. Így tette a Terminator külsejével, s így született meg a királynő. Ennek ellenére az úgy néz ki, hogy akár Giger maga is tervezhette volna. Cameron pontosan tudta, mik azok a jegyek az alieneken, amiknek ugyanúgy szerepelnie kell a mamájukon. Imigyen a királynő félelmetes bestia, mégis groteszk női alak lett. A teste karcsú (fixaidealizált női alaknak egy fricska), erős a medencéje (szülésnél erősség), a sarkából kiálló karom miatt úgy áll a lábfeje, mintha tűsarkút viselne (pofon a divatnak), s persze a női nemi szerv elhelyezését sem kerülhette el. Feje nem banánforma, hanem apró, viszont tarkójához egy hatalmas csontkorona kapcsolódik, mely alá egyrészt behúzhatja a fejét, másrészt jól jelképezi uralkodói mivoltát. A kedvenc jegyem viszont a hátából kiálló hat, csökevényes szárnyat formáló csőszerű nyúlvány, mely egyfajta angyal képet idéz (általában az angyalokat nőként ábrázolják a mitológiában). A mellei helyére helyezett második pár kar pedig már csak nyalánkság az amúgy is csodálatos lénynek. Természetesen anyuci szintén megkapta kicsinyei sajátosságait, így neki sincs szeme, füle, orra, ellenben van második állkapcsa, savas vére, el van a vákuumban, méretéhez képest piszok fürge és iszonyú agresszív. Továbbá okosabb, mint alattvalói, pedig őket sem becsülném le ész tekintetében (se). Méretben pedig két-háromszor, míg az AVP-ben már talán ötször nagyobb fiacskáinál.

A királynő megteremtésével természetesen rovarokra emlékeztető kaptártársadalomba szervezte az alieneket, imigyen, bár az Alienből kivágták, az Aliensben már láthatunk egy hatalmas fészket, melynek falait nem csak az idegenek váladéka, de az elfogott és begubózott emberek maradványai is díszítik. Természetesen a dögök immár csoportban mozognak, ezzel veszélyesebbek lettek, mint valaha. Ráadásul a Nostromo mumusánál jóval fürgébbek, hála Cameron trükkmegoldásainak.

Na igen, trükkök. A film ’86-os mivolt ellenére sok mai mű megirigyelhetné azt, amit itt véghez vittek. Ósdi technológiák felvonultatása profi szinten. Ki hinné, hogy a filmben rengeteg jelenetnél ugyan azt a háttérvetítést használták, mint amiken olyan jókat lehetett röhögni például az ősöreg James Bond filmek autós jeleneteiben. A trükk pedig még ma sem szembetűnő, hála a szánt szándékkal szemcsés képnek, illetve a sok pornak, amit a vászon elé fújtak. Ezenfelül rengeteg modellt használtak fel, a hajóktól a telepen át egészen a királynő és Ripley között vívott végső összecsapásban. A legszebb mégis a kidolgozatlan alien dolgozó jelmezek. Egyetlen kaszkadőr sem viselt olyan mértékben kimunkált hacukát, mint amilyen az összes többi részben volt. A legtöbb esetben csak a fej, a vállrész, a háti szerelvény, a lábfej és a mancs volt meg, a többi helyen pedig búvárruha-szerű ruházatot viseltek. Ennek elpalástolásának érdekében Cameron sose mutatta meg teljes alakjukban a dögöket, illetve ha pofánál mégis többet kapott le a kamera, akkor a lény hihetetlen sötétségben van. Vagy éppen egy bábut vettek csak fel (pl.: mikor szétcincálják őket, vagy a cserbenhagyásos gázolás esetében). Persze erre a kidolgozatlanságra szükség is volt, mivel a kaszkadőrök legtöbbször dróton lógtak lefelé a mennyezetről, és így kellett faltól falig ugrálniuk.

Még egy kicsit a szörnyekről. Cameron nem kérte fel Gigert egy újabb lény megteremtésére, se a már létező átalakítására. Megtette maga. Eltávolítatta a dögök fejéről az átlátszó sima burát, valamint a koponyáról a szem- és orrüregeket. A redőzött mintát viszont megtartotta. Lecseréltette a mancsokat hat ujjas emberi kézről három ujjas lapát mancsra, valamint befeketítette a fogsort. Ezzel szerény véleményem szerint a legkirályabb alieneket kaptuk, még ha a besatírozott fog valamivel vissza is vesz félelmetességükből (viszont a koponya jelentősen hozzá tesz). Szégyen, hogy tizenegy évet kellett várni ennek a variánsnak a vászonra való visszatérésére.

Aztán, van itt egy momentum, amit máig csodálok, és amivel igen élénken szeretek példázni, mikor azt mondják, hogy az AVP nem elég véres, és emiatt (is) rossz. Nos, az Aliens az összes film közül talán a legkevésbé véresebb (igen, mivel elkészült az AVP Unrated, így már az is lekörözi). Ez az egyetlen Alien film, amiben semmiféle formában nincs fejlékelés. Amiben összesen két alkalommal van vér. Mikor kikell a dög a nőből, ám ott a sötétség miatt ez alig érzékelhető, illetve mikor Ferro vére a hajó szélvédőjére fröccsen. Ennyi, nem több. A vér ilyen mértékű mellőzése mégsem feltűnő.

Látvány, szörnyek, sztori, szereplők, futurisztikus cuccok levizsgáztak. Jöjjenek a hangok. Na igen, a Star Warshoz és Star Trekhez hasonlóan az Aliens zörejei is bekerültek a nagykönyvbe jellegzetességükkel. Remek dolog, mikor pusztán hangokkal teremtenek atmoszférát. Itt a mozgásdetektor csipogása, az M41A karakterisztikus kerepelése, az M56 durrogása, az ajtók mechanikája (ezt már több filmben is felfedeztem). S persze, mindezek tetejében ott van a zene. Jerry Goldsmith romantikus, klasszikus motívumai után James Horner katonás, gyors, pattogós számai furcsán hatnak, de pontosan ez kell ehhez a filmhez. Ahogy a képek, úgy a zene is mellberúgás az Alien után. A poén az egészben, hogy mindezek ellenére Horner beleszőtte a filmbe Goldsmith egyes motívumait, illetve az űrhajó roncs megtalálásakor egy az egyben az Alien zenéje csendül fel.

Végére maradt a rendezői változat. Mindig öröm számomra, ha egy rendező újra hozzányúl filmjéhez és kiegészíti, mert az sokszor nagyon jót tesz a műnek. Kivétel, ha kivagdos pár fontos momentumot. Hál’ isten, Cameron semmit nem vágott ki, viszont majdnem fél órával megtoldotta. Az Aliens így lett majdnem tökéletes. Igaz ama kritika, mely szerint ekként a film kevésbé lendületes, ámde szerintem örök hiba mindig csak azt nézni, mit vesztünk. Látni kéne, mit nyerünk. Ripley és Nyuszi közös szála tovább erősödött azzal, hogy megtudtuk, Ripley-nek volt egy lánya. Ezzel még érthetőbb, miért ragaszkodik annyira a kislányhoz, illetve tovább mélyült főhősnőnk tragédiája is. A hangulat fokozását és az Aliens univerzum elmélyítését segítik azon képsorok, melyekben láthatjuk a még működő Hadlay’s Hope telepet. Nagyszerű, ahogy képet kapunk az ott élőkről, így sokkal közelebbi lett a pusztulásuk. Illetve Nyuszi karaktere is bővült, Tim neve például már nem csak egy név. Arról nem beszélve, micsoda érzés, mikor újra felbukkan az idegen hajó, ezzel tovább erősítve az Aliens és az Alien közti kapcsot. A robotágyúk mészárlásának betoldása pörgősebbé teszi az amúgy kicsit lassú filmközepet, illetve erősen érzékelteti, miken mentek át a katonák, mily nehéz volt kitartani. Ráadásul a dögöket szervezettebbnek, intelligensebbnek állítja be. Végül ott van Ripley és Hicks bemutatkozása, ami a köztük lévő viszonyt mélyíti. Az egyetlen, szerintem fölösleges jelenet a hörcsögös, mivel az kissé kiszámítható és nincs benne annyi feszültség, mint kellene. Poénnak nem rossz, de a film azon szakaszában ez kizökkenti az embert. Illetve, van még egy kiegészítés, ami újabb ékes példája annak, Cameron mennyire tiszteletben tartotta az előző filmet. Ahogy végigvezetik a kamerát a Sulacon, az egy az egyben az Alien elejét idézi.

Azt hiszem, lassan zárom soraimat, mert kezd sok lenni az ömlengésből. James Cameron és stábja, színészektől a kellékeseken át a trükkmesterekig bebizonyították, hogy lehet valami jobb az elődnél. Persze, ehhez csak annyit kellett tenniük, hogy alapjaitól újragondolták az egészet. Sci-fi-horrorból akció-sci-fi-horrort kovácsoltak, a dögöket felturbózták, mégis, végig ott lebegett előttük az Alien által meghozott szabályrendszer, amit át sem hágtak. Minden téren kitűnő, még mai szemmel is. Olyan film, amit máig majmolnak, több-kevesebb sikerrel. Még az Alien franchisban sem sikerült megismételni eme bravúrt, pedig próbálták. A legközelebb szerintem az Aliens vs Predator 2 PC játék került. Persze, talán az a baj, hogy a Fox azt hiszi, csak bizonyos elemek járultak hozzá eme film sikeréhez. Valaki felvilágosíthatná őket, hogy az összhatás volt az, ami tarolt a moziban.

Újra témánál. Igen, erről a filmről már írtam korábban, még a blog elindításának kezdetén. Ám az majdnem négy éves írás, melyet a film megtekintése után, hirtelen felindulásból írtam. Szóval, ha nekikezdtem az Alien és Predator filmek boncolgatásának, ezt sem hagyom ki. Azt már az előzőben is letisztáztam, hogy az AVP, mint szórakoztató mű szerintem elérte célját, így ezzel most nem is akarok különösebben foglalkozni. Inkább azt a kérdést feszegetném, miért nem jó Alien vagy Predator film. Essünk hát neki.

A sztori tömören, hogy képben legyünk. Tehát spoiler következik!

A ragadozók évszázadok óta járnak a Földre vadászni, ezt már a Predator 2 óta tudjuk. Azt azonban nem, hogy ez valójában évezredek lehetnek. Időszámításunk előtt érkeztek ide, s megtanítottak minket embereket civilizációt építeni. Cserébe istenként tiszteltük őket és emberáldozatot mutattunk be, így hozva létre a tökéletes prédát, melyet levadászva az ifjú predatorok beavatatottá válhatnak. Azonban némi hiba csúszott a számításba, ahogy az általában lenni szokott, imigyen az alienek rászabadultak erre a civilizációra, a predacsok pedig kénytelenek voltak mindenestül eltörölni az egészet. Ergo visszarobbantottak minket a kőkorba. Évezredekkel később már csak egyetlen alienekkel teli piramis létezik a Földön, melyet még mindig szívesen látogatnak a vadászok. 2004-ben az Antarktisz melletti Bouvetoya-sziget jege alatt a piramis életre kell. A kibocsátott hőt a Weyland Iparvállalat PS-12-es műholdja fogja, erre fel a cég atyaúristene expedíciót szervez tudósokból, zsoldosokból és bányászokból. A csapat élére Alexa Woodsot (Sanaa Lathan) állítja, aki afféle Antarktisz szakértő. Természetesen maga Charles „Bishop” Weyland (Lance Henriksen) is elkíséri a kompániát. A piramisban ténykedésüknek hála feléled mélyhűtött álmából az ősanya, egy alien királynő. Ahogy annak lennie kell, lerakja tojásait, melyek némi bonyodalom után az elszeparálódott kutatók egy részére eresztik az arctámadókat, ezzel életet adva az alien hordának. A bajt tovább tetézi, hogy a ragadozók három ifjú titánja is a helyszínre érkezik beavatás céljából. Ám nagyon hamar bosszúhadjárattá fajul a dolog, mivel az emberek megfújták fegyvereiket, az pedig nem díjazható tett. Mindezek tetejében a piramis belseje állandóan változik. Azon kívül az alienek sem nyugszanak, és mint mindig, most is kicsúsznak az ellenőrzés alól. A pokol elszabadul, az emberek menekülnek, a predatorok vadásznak, az alienek szaporodnak. A végső összecsapásban pedig csak a legjobbak vehetnek részt.

Végy egy csipetnyi mitológiát, adj hozzá nyúlfarknyi technológiát
A sztori, mint látható, más filmekből és Aliens vs Predator képregényekből lenyúlt elemek mixe. Ez baj? Szerintem egyáltalán nem. A sikerfilmek nagyja általában más-más művekből építkezik. A pofátlanság az, amikor ezt nem hígítja fel saját ötletekkel és egy az egyben másolja. Ilyen esetben lehet plágiumot kiáltani, de most idáig nem mennék el. Kiválótól csórni nem bűn. Azért nézzük meg, miből épül fel a film:

Piramis: Alien eredeti koncepció, Aliens vs Predator PC játék
Ősi kultúrát befolyásoló idegenek, akik piramisokat építettek saját célra: Stargate
Újonc ragadozók beavatása; ragadozók alienre történő vadászása: Aliens vs Predator: Préda, Háború, Vadászok bolygója
Ember és ragadozó összefogása: Aliens vs Predator: Préda, Háború, Vadászok bolygója
Antarktiszon idegenek: A Dolog
Holografikus képek; földalatti létesítmény: Resident Evil
Számos jelenet, beállítása, sztori elem: Alien, Aliens, Resident Evil
Domborművek a falon, padlón: Alien3
Bishop: Aliens, Alien3
Alien a jelenben: volt már ilyen képregény, csak a címét nem tudom, de egy Ripley nevű fickó a főszereplő benne
Alien a múltban: volt már ilyen képregény, csak a címét nem tudom, de emlékeim szerint vikingek játszottak benne.

Nos, tehát látható, hogy az eredetiség halvány jelét sem akarja mutatni a film. Mint írtam, probléma ezzel még nem lenne. A probléma ott kezdődik, mikor Anderson folyton-folyvást azt állítja, hogy a film gyermekkori ötletein alapul. Tény, a gyermeki elme által született képzelgések ilyenek, melyben kedvenc filmjeikből, képregényeiből veszik át az ismert és szeretett jeleneteket. Én anno hasonlóan írtam Jurassic Park 3-at, melynek kilencven százaléka az Elveszett világon alapult. Az a gáz, ha az ember ezen nem tud túllépni, mert akkor már rossz történetmesélő. Márpedig, ha igaz Anderson állítása, akkor igazolta a fenti kijelentést. Viszont az igazság tartalmát megkérdőjelezem. Gyerekkori ötlet? Érdekes, mert ha az imdb-n helyesen van feltűntetve a születési dátuma, akkor a megfújt adalékok keletkezése idején (AVP képregények, Stargate, Alien3, stb) már huszonegynéhány éves volt, ami messze nem gyerekkor. Szóval Anderson vagy idióta, vagy a szájába adtak néhány reklámszöveget. Szerintem mindkettő, mert az ilyesmihez minimum idiótának kell lenni. Szóval, a rendező önmagában megtestesítette azt, amit a FOX fejesei már az Alien3 óta akartak. Megkapták a dróton rángatható rendezőt. Ezzel megindult a kizsigerelés. A marionett bábú készségesen elkészített egy költségkímélő történetet, összeszedte a legolcsóbb színészeket, megkereste a legolcsóbb forgatási helyszínt (Prága), és már kész is az AVP film, melyet majd a cím elad. Jól számoltak, tényleg eladta. Csak az íze nem tetszett a rajongóknak, de az egyszeri moziba járó elégedett volt, hiszen, mint ahogy azt én is írtam, mint szórakoztató film megállja a helyét. Itt a kérdés: eljátszák-e még egyszer ezt az Aliens vs Predator Requiem esetén?

Hol lapul az alamuszi nyuszi?
Fontos témája az Alien filmeknek az arctalan gonosz, melyet általában a kapzsi Társaság testesített meg, illetve az Alien Resurrectionban a Kormány. Hasonlóval próbálkoztak a Predator 2 esetében is, sikertelenül, mivel az ottaniakat nem tudták gonosszá tenni. Ők nem gázoltak át senkin, nem áldoztak föl senkit, mindezek tetejében a film végére lemészárolható koloncokká váltak. Az Alienben az igazi gonosz sosem lépett színre, mindig csak az egyik hű csatlósa volt jelen (Alien: Ash; Aliens: Burke; Alien3: Michael Bishop; AR: Dr. Wren). Nos, elvárnám egy crossovertől, amelyben alienek csatangolnak, hogy ne csak a szörnyeket, hanem a történetek jellegzetes motívumait is áthelyezzék. Ergo, kellene egy arctalan gonosz.

Ami nincs. Andersonnak megsúghatták, hogy „te, figyelj, van ám az Alien érában ilyen Társaság nevű rosszarcú gyülekezet, hát jó lenne, ha itt is lenne”. Anderson, révén szolgálatkész marionett-bábu, bele is tette. Ezzel ki is fújt. Sőt, ha komolyan vennénk, akár még azt is rávághatnánk, hogy ezzel kifújt az egész Alien érás Társaság. Szerencsére ettől nem kell tartani, mert egy mesteri szériát nem fog szétzúzni egyetlen foltos mű.

Na de, hol az alapvető probléma a Weyland Iparvállalatban (Weyland Industries) és Charles „Bishop” Weyland karakterében. A WI-vel semmi, alapvetően nem rossz elgondolás a Weyland-Yutani Társaság (Weyland-Yutani Corporation) elődjét megjelentetni. A gond ott van, hogy nem maradt arctalan. A csapattal nem egy hű szolga, hanem maga a nagyvezér ment, ezzel egy csapásra arcot adtak az arctalan gonosznak. Nem lett volna semmi gond, ha Weyland papa otthon marad, s max csak a hangját halljuk – bár inkább még azt sem. Helyette pedig Maxwell Stafford (Colin Salmon) lehetett volna a gaz, aki keresztbe tesz a hősöknek. Vagy esetleg teljesen új karaktert is bevihettek volna, s akkor Stafford lehetett volna a pálforduló karakter, aki az utolsó pillanatban mégis a jó ügy mellett dönt, míg addig erkölcsi kételyektől tobzódik.

Sajnos ez nem következett be, mert Anderson színre léptette Weyland papát. Oké, mondhatnánk, ha legalább ez a gonosz gonosz lenne. De nem az. Semmi olyat nem tesz, ami erkölcsileg elítélhető lenne. Sőt, tetteit minden ember megértheti, hiszen egyetlen vágya, hogy ne névtelenül tűnjön el a süllyesztőben. Ha ezzel arra akart Anderson ironikusan utalni, hogy végül céljai beteljesültek, mert a WYC kétezersokszázakárhányban is létezik, csak éppen nem ilyen jóságos, hanem gonosz, akkor jelzem, ez nem jött össze. Mert magára Weyland papára a túró sem emlékszik. Vagy ez afféle tragédia akart lenni, melyben mégis bekövetkezett az, amitől Weyland retteget, és csak az árfolyamok estek a halálakor? Lehet eme a cél lebegett Anderson előtt, ez esetben sajnos megint nem járt sikerrel. Ugyanis ehhez egy sokkal mélyebb karakterábrázolás kellett volna, amely folyamán megértjük, Weyland miért nem gonosz (máskülönben a neve hallatán senki sem tudna elvonatkoztatni a jövőbeli Társaságtól), mi hajtja előre. Szóval, meg kellett volna szeretetni a karaktert. Ebben a formában viszont az öreg halálakor csak behúzzuk a strigulát: „Na, ez is megvolt.” Aztán lépünk tovább.

Ráadásul a filmet nézve az jön le nekem, mintha Anderson maga sem tudta volna eldönteni, hogy Weyland most gonosz vagy sem. Az elején egyértelműen a WYC elveihez hű alapítót láthatunk. Pénzzel ripsz-ropsz megvesz bárkit, tojik a biztonságra, fegyvereseket visz egy olyan kontinensre, melyen egyezmény tiltja a katonai eszközöket (még kutatás céljából is). Ráadásul a képi megjelenítés is hiteles, Lance Henriksen remekül hozza az alamuszi nyuszi szerepét. Feketében jár, mindenki fölött áll (szó szerint, az egyik legjobb beállítás, mikor Weyland a függőfolyosón jelenik meg, alulról filmezik, majd láthatjuk a többi szereplőt magasról filmezve, az öreg szemszögéből. Mindezzel jelképezve személyét, majd nagy nehezen leereszkedik a pórnép közé… szóval azért vannak jó pillanatai ennek az Andersonnak…). Reszelős a hangja. A figyelmeztetésekre nemtörődöm módon reagál. Kihangsúlyozza, hogy a pénzért kapható legjobb eszközök és emberek állnak a rendelkezésére. Szóval, eddig stimmt, s ha belevették volna, hogy megelőzi őket valaki, akiket egyszerűen agyonlövet Stafford brigádjával (merthogy eredendően a zsoldosokat eme cél miatt vitte magával), illetve a szörnyek felbukkanásakor a zsoldosokat beszerző körútra küldi, míg maga menteni próbálja az irháját, akkor nem is lett volna probléma vele. Ezzel bevállalható lett volna az arctalan főgonosz megszemélyesítése. Sajnos ilyen messzire nem ment el a rendező. A film második felénél totális nézőpontváltás van. Weyland beteg, halálosan, már csak hónapjai vannak hátra. Még ez sem lenne gond, hiszen annál árnyaltabb egy gonosz, mindnél emberibb. Illetve annál nagyobbat üthet. Viszont mikor előadja a monológját az árfolyamesésről, illetve még ő segít Lexnek átgondolni az apja halálát, hát az visszafordíthatatlanul lerombolja a sátáni image-t. Ráadásul mindez csak úgy beesik a néző elé. Pontosan meglehet határozni, hol érnek véget az ördögi Weyland, és hol kezdődik az angyali Weyland szerepe: a hajó elhagyásakor. Ez oly mértékben követhető, hogy még Henriksen játéka is változik. Eltűnik a felsőbbrendűség, atyáskodóan kezd beszélni. Az egész tetézése pedig még csak most jön. Az Andersonféle karakter-hullámvasút újabb íve következik be, mikor hirtelen megint gonoszt akar faragni az öregből. Vagy rászóltak, hogy „hello, ő a WYC ősatyja, csak gonosznak kéne lennie”, vagy maga jött rá, mennyire eltért a kezdeti koncepciótól, így belefirkálta Weyland predator ágyúhoz való ragaszkodását. Ezzel mi a probléma? Az indoka. Az öregúr azért akarja magával hurcolni a vállágyút, mert ha nem visznek semmit, akkor az a sok ember a semmiért halt meg. Igen, egy gonosz is jöhetne ilyen indokkal. Ám ha ezt Burke mondja, senki sem feltételezné, hogy komolyan gondolja. Weylandnak viszont elhiszem ezt. Most már akkor sem hinnék Weyland hátsó szándékaiban, ha lelődözné az összes szereplőt, annyira kiforrta magát a nagypapa karakter. Viszont a hülye indítékán kívül semmilyen más racionális érv nincs a fegyver cipelése mellett. A pontot az I-re pedig az önfeláldozó halála teszi fel.

Végül térjünk ki a karaktert megformáló Lance Henriksenre. Vitathatatlanul övé a film, már ami a színészi teljesítményt illeti. Arról, hogy egyik pillanatban még a kétszínű nagybácsit, a következőben meg a jóságos nagypapát kell eljátszania, nem tehet. Ahogy azt a munkaköri kötelessége leírja, véghezvitte a feladatot, előadta mindkét karaktert, feltételezem a rendező utasításának megfelelően. A problémát újra Andersonnál kell keresni, aki volt olyan hülye, hogy Henriksent választotta. Miért? Mert ő egy kétszáz évvel később játszódó karakter arca. S nekem ne jöjjön senki azzal a magyarázattal, hogy róla formázták Bishopot, mert sajnálatos mód, már az A3-ban is van egy élő Bishopunk (ha a mozi verzióból még nem nyilvánvaló, az SE-ből már egyértelmű, hiszen vér ömlik a fejéből, nem a tejszerű szmötyi, és eléggé fájlalja is). Őt mivel magyarázza Anderson koma? Szerintem semmivel, mert azt sem tudja, eszik-e vagy isszák az Alient. Ő vagy a stúdió jó ötletnek tartotta egy előző filmből ismert karakter átvételét (ha már sztárokra nem futotta), s mivel Henriksen valószínűleg olcsó volt és rá is ért, ráadásul még a forgatókönyvet sem dobta vissza egy „Kenjétek a hajatokra!” felkiáltással, így jöhetett (a pletykák szerint Andersonnak feltett szándéka volt Schwarzeneggert is szerepeltetni a film végén, csak hát kormányzó lett. Most mondjam, hogy hála istennek?). Megmagyarázni? Ugyan, kiszúrhatjuk az egyszeri mozi nézők szemét ezzel a baromsággal, hogy róla mintázták a robotot, míg a rajongók meg majd lilát fosnak az örömtől, mert Bishop visszatért. Anyátok. Az egyszeri mozinéző nem hülye (legalábbis, nem mind), a rajongók meg értenek hozzá, és szintén nem hülyék.

Áldozati báránykák
Most nem célom a színészeket szidni. Ők megtették, ami a kötelességük. Tapsikoltak, mert szerepet kaptak, a szerződésüknek megfelelően eldarálták a reklámszöveget riportereknek, werkfilmkészítőknek, satöbbinek, közben eljátszották a karaktereket úgy, ahogy elvárták tőlük. Szerintem egyiküknek sem volt megterhelő ez a szerep. Szóval, ők csak tették, amit tenniük kellett tehetségüknek és az utasításoknak megfelelően. Ráadásul, egyikük sem egy agyonajnározott sztár, így még azt sem tehették meg, hogy visszabeszéljenek egy olyan rendezőnek, aki lendületből két kultuszfilmnek készít folytatást. Ez van. Az igazi ludas megint a stúdió és a drága Anderson, hogy valaki ápolja már le szívlapáttal, de a keskenyebbik felével.

Azért tehető elsősorban személye felelőssé, mert ad1, ő írta a sztorit, ennél fogva a karaktereket is. Ad2, feltételezem ő bólogatott, mikor a szereplőválogatáson besasszézott Sanaa Lathan, vagy Joseph Rye, esetleg Sam Troughton. Hogy kik ők? Ja, bocsi, a főhős Lex (őt talán még névről is ismerhetjük), a kameraman Connors, aki belepottyan az egyik lukba a piramis második átalakulásakor, a harmadik pedig Thomas, Sebastian professzor hű segítője. Hát nem túl nagy nevek, persze ezzel még nem lenne baj. Sigorney Weaver sem volt ismert az Alien előtt, de igazán a másik hat szereplő sem. Talán Tom Skerritt mondhatta magát a legismertebbnek. A különbség a két film között két dolog. Az egyik, az Alienben a maximumot adták a színészek, míg itt a minimum legalja látható (feltételezem, az AVP-s brigád is tudott volna többet). A másik, ’79-ben Ridley Scott kihozatta a színészeiből a maximumot, míg Anderson szerintem így csinálta: „Te figyu. Most az van, hogy ott fenn lejön a szörny, te nézz rá riadtan, aztán fuss végig a folyosón. Ennyi lenne. Oké? Köszi.”

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy az olyan evidens dolgok, mint megbeszélés a színészekkel karakter ügyben, melyben esetleg pluszt tehetnek hozzájuk, elmaradt. Szerintem a zsoldosokat játszó szereplők sem kaptak katonai előképzést a hitelesség kedvéért, mint anno az Aliensben és most az AVPR-ben. Szóval, sehol egy jól megszokott élő karakter. A filmben mindenki csak úgy van, ráadásul mindegyikük sablonjellem. Motivációjuk nuku, előéletük két szóban összefoglalható, jellemük már talán egy sorba is kifér… szóval olyan semmilyenek. Egyszerűen az ember nem érzi azt, hogy számítana valamit, ha az egyikük kiesik. Sőt, már az elején tudjuk jól, ki lesz az egyetlen legény a gáton, aki mondjuk nő. S ő is milyen. Olyan kemény, hogy a Titanicot elsüllyesztő jéghegy nem merne kikezdeni vele. Megmondja a frankót bárkinek, iránytűvel is lazán kitalál egy folyton változó piramisból, és könnyűszerrel lebratyizik a predatorokkal, míg szegény Harrigennek ehhez ki kellett nyírnia egyet. A csúcs pedig, mikor majdnem pusztakezes harcot vív a királynővel. Hát Ripley, Lexhez képest nudli vagy azzal a rakodógéppel. Ez pedig alapvető probléma a filmben, ami pedig a hangulatot vágja agyon: egyik karakter sem fél. Még az sem, amelyik különben ezt akarja elhitetni velünk. Ez pedig Verheiden (Tommy Flanagan) karaktere. Azon túl, hogy a Millerrel (Ewen Bremner) való konfrontációjára nem kapunk érdemi magyarázatot a mozi verzióból, ő testesíti meg a macsót, aki pánikba esik (azaz ő a helyi Hudson, csak milliószámmal silányabb kivitelben). Ez a pánikroham pedig jön-megy, mint a távirat. Támadnak a ragadozók, hidegvérrel lő (ez lerí az arcáról). Piramis változik, ettől kiakad, és magatehetetlenül nézi, amint a haverja leesik. Aztán ráfogja a fegyvert szegény Millerre, ekkor jól elszeparálódnak a többiektől. Oké, mondhatnánk, bepánikolt a ragadozók feltűnésétől. Stimt, nem is lenne ezzel baj. Csak, mint Weylandnál, ugyanígy Verheiden (és a többiek) jelleme is hullámvasút módjára változik. Mert fél, amíg be nem esik három alien közé. Ekkor hirtelen nagylegénnyé válik, és beolvas nekik egy rettentő frappánsat (lőni viszont nem lőne… azt minek). Holott a nyakig összeszarás lett volna a logikus, vagy a biztosíték kicsapása, mint Hudson esetében. Ugyanez a hullámzás ott van Lexnél is. Kőkemény, aztán valami félelemszerűséget akar mímelni, mikor pár percig egyedül marad. Utána megint kőkemény. Kit érdekel, hogy csak egy lándzsája van, egy idegennel grasszál, nem mellesleg besétál a dögök fészkébe. Ugyan, Lexnek a sminkje sem rebben. Ripley-nek bezzeg ehhez félig alienné kellett válnia.

Nyesse le eme felesleget, ezzel lesz e mese kerek
Ritkán nézek meg egy filmet úgy, hogy az milyen vágási szempontból, de ezt a filmet – egyebek mellett – itt is eltolták. Mondhatni, mindent kivágtak, ami lényeges lenne. Emiatt a film sztorija oly mértékben szétesett, a karakterek úgy széttöredeztek, hogy ahhoz képest az Alien3 mozis változata összetett és átgondolt film. Pedig az is a vágás áldozatává vált, jólehet, abban az esetben szegény Ficher kényszerből volt kénytelen gyilkolni az ollóval. Ebben az esetben… nos a túró tudja, hol az igazság. Mivel Anderson korábbi filmjei sem egy vágási gyöngyszemek, így gondolom, a változatosság kedvéért megint ildomos a rendező személyében keresni a bibi okát. Úgy értem, elég csak a Resident Evilt megnézni, ahol a szereplők úgy teleportálnak egyik helyszínről a másikra, mint anno Kirk az Enterprise-ról az X bolygóra. Csak éppen neki ott volt Scotty meg a transzporter, míg a REvilben ilyen nincs. Szóval, feltételezésem szerint Anderson a ludas abban, hogy a filmet az érthetetlenségig szétnyiszálták. Gyanúm tovább erősíti a különböző verziók összehasonlítása. Ugye, jelenleg három(!) változata van a filmnek, ami egy jelenleg három éves műnél már alapból jelzésértékű. A mozis verzió, az Extended, és az Unrated. Nos, elég csak összehasonlítani a kezdetit az utolsó változattal (az Extended amúgy is kemény egy perccel lett csak bővebb). Bár az Unrated nem sokkal több, mégis, a beékelt plusz jelenetektől, ha nem is oly jelentős mértékben, mint az Alien3 esetében, mégis gördülékenyebbé, érthetőbbé vált a sztori. Értem ezalatt, hogy a mozisban egy büdös szó sincs arról, mégis miért mentek a piramisba a predatorok, és miért olyan bénák, amilyenek. Az Unratedbe már visszaollózták a jelenetet, amiben ezt Sebastian a szánkba rágja, vagyis mert ők ifjoncok és a beavatási szertartásukat végzik itt. Csókolom, máris megmagyarázásra került egy dolog, ezáltal átláthatóbb lett a történet. Miért kellett ezt a harminc másodperces jelenetet kivágni a moziból? Fogalmam sincs, és szerintem senkinek sem, beleértve az alkotókat. Hasonlóan járt a Verheiden és Miller közötti ellentét is, mely szintén nem egy hosszú jelenet, de az 1.0-s verzióból kikerült. Így a marcona zsoldos csak úgy passzióból szól be a jámbor tudósnak, míg az Unratedben ennek már van előzménye. Nevezetesen, Miller addig játszik az egyik „hóekével”, míg beindítja, majd Verheidennek is előadja a családi sztoriját, akit ez vajmi kevéssé hat meg, és kis híján kiráncigálja a hótrakesz vezetőfülkéjéből a vegyészmérnök urat. Tessék, máris nem légből kapott a két karakter közti ellentét, és hangyányit nagyobb súlya van az összezárásuknak. Ám még az Unrated verzió sem áll ott, ahol a filmnek lennie kéne. Ha szemügyre vesszük a scriptet, a werkfilmeket és a trailereket, számos eltűnt jelenetre lehetünk figyelmesek, amik, ha visszakerülnének a filmbe, érzésem szerint még jobb lenne.

Az első ilyen Miller eredeti halála. A mozis változatban ugye a tudóst a szűk „szellőzőben” elkapja egy alien. Láthatjuk a lábát rúgkapálni, aztán leesik a zseblámpa. Game Over, legközelebb a fészekben, begubózva látjuk viszont. Nos, megsúgom, a rúgkapáló láb nem Millerhez tartozik, hanem Connorshoz (a katona, akinek a fegyverét végül Verheiden megtalálja a járatban). Igen, az Unratedben már benne van az ő elfogása is, ám a vágás során a lába továbbra is Millernél van. Nehéz követni, mi? Nos, akkor álljon itt az eredeti sztori. Connors a piramis átalakulása közben beesett a járatba, majd mivel nem tud kapcsolatot teremteni a társaival, elindul felfedező útra. Lebucskázik egy lejtőn, a fegyvere pedig beleesik az alienek trutyijába. Miközben kihalássza, egyre gyanúsabb hangokat hall (eddig ez benne van a mozisban is). Innentől jön az Unrated verzió. Ekkor felhúzza a fegyverét (elég hülye tett, mert már egyszer felhúzta, de legalább ki is ugrik a hüvelykivetőn egy töltény), majd elkezdi fürkészni a sötét járatokat (itt van egy pöpec kamerabeállítás). Majd mivel semmit nem talál, halálra rémülve (neki tényleg elhiszem, hogy fél, ami durva, hiszen az ötvenötödik senki a filmben) felnéz a feje fölötti függőleges járatban. Ekkor csattanás, halálhörgés, majd snitt és üres folyosó. Ez szerepel az Unratedben. Az eredeti tervekben ebben a pillanatban Connorst felkapja egy alien és az ő lábát láttuk volna rúgkapálni (Miller jelenetében még a géppisztoly is látszik, ergo az Connors lába, mivel a tudós fegyvertelen). Eztán jött volna pár esemény, majd Miller és Verheiden is bekerült volna ebbe a járatba. A zsoldos a mozis és Unrated verzióban megegyező képsorok keretében elszeparálódik társától, majd elkapják az alienek. Igen ám, de míg a filmben Millert is elkapják a dögök, addig a tervezetben a fickó kijutott a járatból. Sőt, még bolyongott is volna kicsit a piramisban, mígnem rátalált Weyland holttestére. Hoppá. Ekkor fogták volna el a dögök. Le lett-e forgatva ez a jelenet? Száz százalék. Honnét tudom? Szerepel az egyik trailerben. Igen, van egy jelenet (ha minden igaz képet is mutatok róla lejjebb), amiben távolról mutatják Millert, amint a milliárdos hullája mellett guggol. Ekkor a kamera látószögének két oldalán megjelenik egy-egy alien feje.

Vagy éppen az eredeti elképzelés szerint a film végén sem lett volna ekkora a big-bum, ellenben hőseink még a kockásfejű dolgozóval is harcoltak volna a felszínen, mielőtt a mama előmászik. Aki valószínűleg nem ment fel előttük, mint a filmben, így máris érthető lenne, miért a föld alól mászott elő. Mert a filmben ez úgy néz ki, hogy a királynő felmászott, majd visszament a föld alá, majd megint előmászott. Lol, nem is tudtam, hogy vakond volt az anyja. S hogy ez a felszíni grid alienes csata levan-e forgatva? Biztos. Újfent látható a trailerben pár pillanat erejéig a kockás a felszínen, illetve a maradványai a filmben is kiszúrhatók, mikor kimászik a hó alól a királynő.

Azon túl, az egyik DVD-n lévő werkfilmben megtekinthető, amint Scar predator grid ujját tépi le és azzal jelöli meg Lexet. Ennek kihagyásával egyrészt ellőttek egy újabb alien vs predator akciót, másrészt a korábbi részeket leszarták, mivel Scar egy olyan ujjal jelöli meg kis barátnőjét, amit a film közepe táján szerzett, vagyis a savnak már rég hatástalannak kellett volna lennie. Harmadrészt, szembántóan logikátlanná tették a királynő vakondüzemmódját. Szóval, az AVP tipikusan az a film, amikor a több jobb lett volna.

Gyühet a fekete leves. Nemrég kiderült, hogy az AVPR össznye-visznya 97 perces lesz, azaz elődjénél is rövidebb. Azt is csiripelik, hogy a stúdió kivágatta a karakterekre összpontosuló jeleneteket. Szóval nem kicsit mutatkozik meg az, ami az AVP-nél is. Bár reménykedem, hogy ezúttal nem megy a film kárára a vagdosás, mint az Alien3 (itt sokkal kevésbé) és az AVP esetében. Nem mondom, hogy kilencven perc nem elég egy jó filmnek. Sőt. Ám ha egy történet alapvetően nem ennyire van megtervezve, márpedig a korábbi nyilatkozatok alapján nem ennyire volt, onnantól a „fölösleg” eltávolítása károsan hathat. Romboló lehet a karakterekre, a sztorira. Márpedig a FOX utasítása most is ugyanaz volt, mint az A3 és AVP esetében: kevesebb karakter, több akció. Hát ez így nem jó, kezit csonkolom (teszem hozzá, a kettesszámú parancs meg úgy szolt, hogy hagyjanak jeleneteket a DVD-re is, szóval a kibővített változat már most borítékolható… hogy én mennyire rühelem a FOX-ot…). Ergo nagyon úgy tűnik, a történelem harmadszor ismétli önmagát. A vágással a stúdió megint elkefél egy filmet. Egyetlen remény azért maradt, s ebbe kapaszkodom is. Fincher ennek el