Rólam
Mit ildomos tudni rólam? Első sorban azt, hogy sci-fi rajongó vagyok. Rajongásom tárgyát kívül-belül igyekszem megismerni, és figyelmem javát annak szentelem.
Az internetes életben Dzséjt, T.J. Will és Mal néven fordulok leginkább elő, ebből legbüszkébb a Dzséjtre vagyok, mivel az egyedi. Szóval ha láttok egy Dzséjt (esetleg dzsejt) nevű figurát a fórumon, aki nem aprózza el a postját, az csak én lehetek
Túl sok érdemem nincs. Eleddig letettem egy érettségit, pedig sokan meg voltak győződve, hogy nem fog sikerülni. Aztán lett egy szoftverüzemeltető vizsgám, amivel azóta is a hátsómat vakarom, mert arra nagyon jó, illetve nemrég megszereztem a rendszerinformatikus vizsgám.Pillanatnyilag munkanélküli naplopó vagyok.
Sci-fi terén meg írtam pár Star Wars, Star Trek, Stargate és Alien fan-fictiont, amelyek a neten szerteszét fellelhetőek, illetve ide is kikerülnek, illetve kikerült már néhány.
Ja, meg még megemlítem, hogy irdatlanul szeretem az űrhajókat. Az űrsiklóktól kezdve a Millennium Falconon át egészen az NX-01 Enterprise-ig. Kevés hajó van, ami nem tetszik.

Tapasztalat a hajók iránti rajongás.
Még szegény nyomi Columbusom is tetszett az Uraságnak, igaz-e?
Hali! Látom találtál egy menedéket a helyesírásodnak…
“Rajongásom tárgyát kivül-belül megimserem” Én inkább megismerni törekednék…
“Eleddig letettem egy éretségit,” érettségit, nem?
További élénk netezést!
K
Dr: Peterson: hát a jó hajókat szeretni is kell
Örülök, hogy te is ráleltél szerény kis blogomra
Krande: jó van na, ezt gyorsan kaptam össze, hogy le legyen jegyezve, csak még nem térem vissza kijavítani. Ez most pótolva (voltak egyéb hibák is).
Dzsejt, hogy csináltad, hogy SW-os reklámokat kaptál az AdSense-edbe? Mit kell hozzá kitölteni?
chelloveck: azt nem dzsejt csinálta, hanem az AdSense rendszer. Ígérem, igyekszem frissíteni az adsenseről szóló különblogot is, de addig is szóljatok, ha bp-i irodát nyitnának a kaminoi klóngyárosok…
Na jó. De honnan tudja az AdSense rendszer, hogy ezt a blogot sok CsH-rajongó látogatja feltehetően? Ezt magyarázza meg nekem valaki…
Csak tippem van, mivel semmit sem tettem ez ügyben, ahogy azt Merras is írta. Egyik, az adsensenél van valaki vagy valakik, akik ellenőrzik, mi is van főként az oldalon, ahova bekerül a reklámjuk, aztán eszerint beállítják. A másik lehetőség, hogy ráengednek egy botot a honlapra, az meg kiszűri a kulcsszavakat, linkeket, stb. De ez csak tipp.
Ráengednek egy botot… Kiszűri…
Gyerekek, mi már nem olvassuk a sci-fit, hanem éljük…!
dzsejt második tippje a nyerő.
A google robotjai analizálják a szöveget, kiszűrik belőle a kulcsszavakat, és hasonló kulcsszókészlettel rendelkező hirdetést raknak be.
Dzséjt nagyon jó a honlapod! Most találtam rá és tetszik! Csak így tovább!
Köszi
Örülök, hogy ráleltél.
Nagyon jó a blog!!!!! Nagyon szeretem.
Köszönöm! Örülök, hogy ennyire tetszik
Király a blog. Meg a hírlevél is. A macskagogó talier is igazán tetszett. Dzsejt, az Avpuniverzum is király.
Thanks
Az AVPUniverzumnál a dícséret InfectedMann-t és Viizo-t illeti, én csak néha hírt írok, meg ilyesmik.
Dzséjt, nem győzöm hangoztatni, hogy te pályát tévesztettél.
Nagyon jók, és részletesek az írásaid, ezzel az informatikai szoftverizés baromsággal csak az idődet vesztegetted. 
Újságírással vagy filmezéssel kellett volna kezdened.
Kellett volna… deigyekszem korrigálni eme hibámat
Kötelezően ajánlott ez a korrigálás!
Amúgy az AVPU fórumán is folytathatnád azt a kis Alien regényt.
Őőőő… ja, tényleg, azt el is felejtettem. Jó, mondjuk el is lettem havazva. Na, majd ránézek