Mysterious Universe – A hercegnő nyakéke (Anthony Sheenard)
Kerüljön terítékre egy újabb MU könyv, ha már megfogadtam magamnak újévkor, hogy idén mindent befejezek, amit az elmúlt pár évben felfüggesztettem, elfelejtettem, vagy csak győzött a lustaságom. Egész jól haladok e cél felé, de ez egy másik történet. Most York Ketchikan sztorijával kell foglalkoznunk, mely egyben az első teljes értékű Mysterious Universe regény, ami megfordult a kezemben.
Mit is művel a könyv idejében York barátunk? Nos, lendületből összetűzésbe kerül egy mutánssal egy szétrobbanó űrhajó fedélzetén, egyúttal megismerkedik egy nővel, a mutáns szeretőjével, majd szétszerelőjével (merthogy a hölgy nem tudta, hogy a pasija valójában önjáró gerincoszlop). Ez természetesen a gilleth-mutáns háborúk vége, szó szerint a legeslegvége, legalábbis a mi univerzumunkban. Miközben York az életéért kapaszkodik, bejelentik, hogy a háborút lezárták, mindenki mehet haza. Persze indián ősökkel büszkélkedő hősünk nem fog kezet a gerincoszloppá avanzsált ellenlábasával, hanem kinyírja. Eztán jön egy kis ugrás az időben, amikor is York már békésen él, hátrahagyva hivatásos túsz életét, költve a túszkodásból szerzett fölösleges millióit. Ekkor megjelenik a fent említett hölgy, és – mivel a békésen élő férfiak életét minden sztoriban egy nő bolygatja meg 
– felkínál neki ajánlattal áll elébe: el kell lopnia egy szó szerint felbecsülhetetlen értékű nyakéket a Moreau bolygóról, ahová bejutni holtan is lehetetlen, a kijutás pedig halva született ötlet. Melyik épeszű ember vállalkozna erre? Semelyik, de York Ketchikan bizonyítottan őrült. A sztori innentől a gyöngysor megszerzése körül zajlik, amiben van szex, töménytelen lövöldözés és vér, ármánykodás, családi perpatvar, meg egy láthatatlan hadsereg.
A regényben két dolog tetszik nagyon. Az első a hangulat. Már a korábbi novelláknál (Mosolyszünet, A Katedrális őrzői) is ez fogott meg, de itt jön elő az a feeling, amit imigyen írnék körbe: Indiana Jonest beoltották James T. Kirk génjeivel és az így keletkezett hibridet átrúgták a Star Wars világába. Nagyszerű ez a kalandozás, annak ellenére, hogy ezúttal nem jellemzi az a fajta spontán érzés, mint a két novellát.
A másik, ami megfogott, az a Moreau világa. Egy világ, amit nők uralnak, elég erélyesen, írhatnám, erőszakosan. Egyben egy világ, aminek lakosai két alakban léteznek. Az egyik az emberi, a másik állatforma. Technikai fejletségben az iparosodás hajnalán járnak, vagyis világuk nem olyan, mint a Coruscant, hanem inkább a (pre-)Naboo-ra emlékeztet. Csak míg ott szájtépés volt, amikor a Kereskedelmi Szövetség blokád alá vonta, a Moreau-n a konfliktusokat inkább fegyverrel, foggal és karommal döntik el, semmint diplomáciával. Az egyetlen, ami kicsit rombolja ezt a szép idegen világot, hogy az író földi állatokkal helyettesítette a lakosok alternatív formáját és a világ életformáit (egyet kivéve), ami lábjegyzet ide vagy oda, kizökkentő. Szerintem az olvasó megbirkózott volna a lholuval is a farkas helyett.
Ezt leszámítva Moreau világa szerintem szépen ki lett dolgozva, az erőviszonyok, a politika nagy hangsúlyt kap, és végül is az egész ékszerlopás egy családi perpatva és politikai viszálykodás köré épül fel. Mert míg Ketchikannak pénzt jelent, addig a Moreau népének a megváltást hozhatja el az a bizsu. És hősünknek máris ott a kérdés: pénzt vagy életet. York pénze, de nem az ő élete; York a rabló, mégis az ő dilemmája ez.
Mindent egybe vetve érdekes, izgalmas kezdete ez az MU univerzum eddigi legkésőbbi korszakának. És a többi York könyvet olvasva azt kell mondanom, ez az alja, innen csak feljebb van.
Related posts:
2 Responses to “Mysterious Universe – A hercegnő nyakéke (Anthony Sheenard)”
Leave a Reply
Kedvenc oldalaim
Jelvény
Sztahanovista valagrendjeim
Köszi
Fura dolog ez az állatokkal, növényekkel, viccekkel, hasonlatokkal. Ha nagyon mások, sokat kell magyarázni. Ha nagyon idegenek, elidegenítő maga a szöveg egy idő után. Ha nagyon 20-21. századiak, akkor hiteltelenek, viszont ha nagyon mai ízű scifisek, akkor meg tiszta Star Trek…
Szóval űroperettben tarts egyensúlyt…
(Ez nem magyarázkodás, csak megosztom egy író kétségeit)
Jogos, bár szerintem ebben a regényben nem volt annyira sok vagy annyira jelentős idegen szerepeltetés, hogy elidegenítsen. Egyetlen szakasz nem működött volna talán – de az másképpen teljesen életképtelen lett volna -, a macis szakasz. Az a rész csak a medvével okoz földön gurulós röhögést.
Viszont ezt leszámítva nem rémlik olyan szakasz, ahol történet vagy poén szinten jelentősége lett volna annak, hogy farkas vagy lholu szerepelt volna, pláne, hogy még kifejezetten fókuszba került átalakulás sem volt olyan sok (pl: mint az említett macis). Mi több, az óriásholló nekem még gagyinak is hatott. Eszembe juttatta azokat a régi horrofilmeket, amikor valami állat mindig bitang nagyra nőtt.
Hozzátenném, amit kihagytam a fentiekből: ezt még a Prestigon olvastam, nem a Kinddle-n, és azon nem működött a lábjegyzet linkelése. Így a komplett lábjegyzet listát csak a végén tudtam elolvasni, szóval a regény alatt fogalmam sem volt róla, hogy nem farkassal, hollóval, nyúllal, medvével van dolgom. Valószínű, hogyha egyből olvasom a lábjegyzeteket, akkor ez nem zavart volna.