Mysterious Universe – Az evolvens kalózai
Miután csatlakoztam az sfblogs táborához és szépen lassan belefolytam az SFportlálba is, elkerülhetetlen volt, hogy halljak a Mysterious Universe kötetekről. Az érdeklődésemet hamar felkeltette, bár az első könyv kézbevételéig nem igazán tudtam hová tenni. Más-más írók, más-más főszereplők, más-más korszakok. Laikusként kicsit nehéz volt ezen kiigazodni.
Tavaly aztán az a szerencse ért, hogy egyazon napon két könyvcsomagot is nyertem, és mindkettőben volt egy-egy MU antológia. Az egyik a 2005-ös Az evolvens kalózai voltak, s mivel ezt adták ki előbb, ennek is álltam neki elsőként.
Jó választás volt. Ha az ember egy új, nagy történelmű világba vág bele, amelyben rengeteg szereplő tűnik fel, talán (bár azért nem vagyok benne biztos) a legjobb kézbe venni egy antológiát. Ugyanis rövid történetek segítségével ismerkedhet meg az univerzum összes aspektusával és szerencsés esetben, a legfontosabb szereplőkkel is. Ráadásul tömör kronológiai összefoglaló van a kötetben, ami tovább segíti az eligazodást ebben a misztikus űrvilágban.
I. M. Brod: Nem születtek katonának
Ez a történet játszódik időben a legkorábban. Javában dúl az energiaháború, mely folyamán a Föld politikailag és társadalmilag is rendesen átalakult. Ennek a 65 éven át tartó konfliktusnak egy kis szegmensébe pillanthatunk bele, melyben egy magyar páncélos kontingens próbál életben maradni. Az igazi veszélyt azonban nem az ellenség tankjai és harci gépei jelentik, hanem a haza erkölcstelen, gátlástalan és pénzéhes üzletemberei, politikusai. A novellában bár van akció, az igazi harc a háttérben zajlik. Ez a harc pedig brutálisan valósszerű. Jómagam, aki katonák között nőttem fel, aki MI-8-asok, MI-17-esek és MI-24-esek között játszottam kiskoromban, van némi fogalmam, hogyan is befolyásolta a politika és az üzlet a magyar honvédséget. És amit ebben a novellában olvastam, az tökéletesen visszaadja azt, persze kicsit erőteljesebb pillanatokkal. Ahogy megölnek magas rangú tiszteket, mert kiállnak az embereikért, ahogy félre állítanak prostikat, mert hallottak valamit, amiről azt sem tudták, hogy mi… Brutális és valós kép. A zárójelenet pedig a szomorú valóság.
Harrison Fawcett: 129
Ez tetszett a legkevésbé. Az ötlet zseniális! Egy a Novus Ordo Seclorum alatt játszódó történetben a kaliforniai Berkeley egyetemen az egyik hallgató észrevesz néhány érdekes összefüggést a történelemben. Például, hogy a 129-es szám rendkívül sokszor tűnik fel. Ezt először felvázolja a professzorának, majd további érdekességek bemutatása közben megzsarolja. Amiről nincs fogalma, hogy a professzor nem egy egyszerű egyetemi tanár. A történet fordulatos, bár nem túl cselekmény dús, ez azonban nem baj. Amiért ez tetszett a legkevésbé, az az, hogy MU ismeretek hiányában sok kérdőjel jelent meg. Miközben még a Novus Ordo Seclorum fogalma is homályos volt, máris jött a Katedrális, az időutazás, és a többi. Sok kérdés, a novellában nuku felelet, így nem jött be. Talán ha egyszer újraolvasom, már máshogy fogok rá nézni.
Gabriel B. Cobbler: Rendfenntartók
A történetben Paul Wittkics hadnagy jelentésén (kihallgatásán) keresztül ismerhetünk meg az R80-CMEB, azaz ahogy az ottani helyőrség emberei nevezték, a Meb mellett és rajta lezajlott csatát. A gond csak az, hogy a csata sosem zajlott le, Wittkics hadnagy nem létezik, és az ellenségekről (merthogy számtalan faj több ezer hajója gyűlt össze) se azelőtt, se azóta nem hallott senki. Akkor mégis mi történt, kinek a vallomását „hallgatjuk” és kik harcoltak kik ellen? Nos, bár a történet a felfedezések korában játszódik, Wittkics hadnagynak a gilleth-mutáns háborúkba volt lehetősége belekóstolni. A történet tetszett, fordulatos, érdekes. Két baj van vele. Az első, hogy kissé zavaros, pláne annak, aki először olvas MU könyvet, pláne egy olyan antológiában, amiben a mutáns háborúk benne sincsenek. Így ez a több idősíkon, dimenzión és galaxison át zajló konfliktus igencsak tömény. A másik, bár ez nem nagy probléma, de úgy vettem észre, hogy az író kissé belekavarodott a katonai rangokba.
Dave Howard: Átokverte nap
Az antológiából ez lett a kedvencem. Ez már a kolóniaháborúk korában játszódik, és azzal kezdődik, hogy Alex Windből a Wacaster Limited multicég feje megpróbálja kiverni a hajója tulajdonjogát. Hogy miért kell Wacaster úrnak annyira a Pimasz fráter!, azt Wind sem tudja, de se pénzért, se ép végtagokért nem lenne hajlandó lemondani róla. A kalandok pedig csak itt kezdődnek. Windnek szerencséje lesz kalózokhoz, zsoldosokhoz, mindenféle gondhoz és bajhoz, mire odafújja a szél a barátja esküvőjére, ahová eredetileg menni szándékozott. A történet fordulatos, izgalmas, de ami igazán vonzóvá tette számomra, az a humora. Könnyesre röhögtem magam Wind mókázásán.
Böszörményi Gyula: Vörös kendővel válladon
Ez is egy érdekes történet, bár kicsit nyomasztó a hangulata, amit én ugye nem szeretek különösebben. Ennek ellenére élveztem a névtelen hős „kalandját”. A történet szerint egy waharián rábíz háromládányi potyadékot, hogy vigye el a szent űrbe. Cserébe egy waharián technomágussal készített különleges dobozt kapott. Igen ám, csakhogy a Sündörgő fedélzetén nem várt események zajlanak le, mikor hősünk úgy dönt, nem hajlandó teljesíteni a törpével kötött kényszerű alkut. A történet igen zavarosnak tűnik elsőre, de ahogy tisztul a kép, úgy lesz egyre érdekesebb, emellett sötétebb, pesszimistább. A végső fordulat pedig egy letaglózó balegyenes. Mindenesetre a waharián technomágusok helyében nem lennék.
Kevin H. Twelve: Az evolvens kalózai
A recept ebben a történetben a következő: fogj egy hajónyi viking kalózt, ereszd össze őket a sátán teremtményeivel egy Földön- és űröntúli űrállomáson, adj a kezükbe futurisztikus fegyvereket és lássuk, mi lesz. Igen, aki arra tippelt, hogy hatalmas nagy pusztítás, annál süllyedt a hajó. Misztikumban nincs hiány, sőt, szerintem ez a novella adja igazán azt, amiről ez az univerzum szól. Sci-fi és fantasy egyvelege, hamisítatlan űrfantázia. Izgalmas, akció dús, és még fordulatokban sincsen hiány. Viszont első olvasásra ez is kicsit töményre sikerült, igaz, mire ide eljutunk a könyvben, már egész belerázódtunk ebbe a világba.
Anthony Sheenard: Mosolyszünet
Az első történetem York Ketchikánról. És megkedveltem? Meg! Bár nem ő lett a kedvencem ebben az univerzumban (az egy keményfejű, keményöklű magánhekus lett), de határozottan bírom. Mintha Han Solot beoltották volna James Bond és Indiana Jones génjeivel. A sztoriban pedig az tetszik, hogy minden spontán történik. York barátunk ül az űrreptér bárjában, várja egy haverját, találkozik egy idegennel, azzal elbeszélget kicsit, majd egyszer csak elszabadul a pokol, és hősünk ott találja magát egy mosolyszünet kellős közepén. Ez a durcázás pedig rakétákkal, lézerekkel, orgyilkosokkal jár, szóval akcióban itt sincs hiány. Izgalmas, humoros, kalandos. Pont, ahogy a meséket szeretem.
Összességében első találkozóm a Mysterios Universe-zel sikeres volt. Bár elsőre néhány sztori töménynek, néha kissé érthetetlennek bizonyult, így is megragadott annyira, hogy lendületből nekiessek a második novellának, aztán jöhettek a regények. Amikről már csak írnom kéne…
Related posts:
5 Responses to “Mysterious Universe – Az evolvens kalózai”
Leave a Reply
Kedvenc oldalaim
Jelvény
Sztahanovista valagrendjeim
megkereshetem a keziratot, de mar az elso bekezdesben keverve vannak a rangok (hadnagy vs ornagy). a foszerkeszto hibaja
Sajnálattal közlöm veled, hogy elindultál a lejtőn, innen már nincs megállás. Álmatlan éjszakáidon forgolódva azzal az ellenállhatatlan késztetéssel fogsz ébredni, hogy másnap a lehető leghamarabb be kell szerezned H. Fawcett Kaderálisát, A. Sheenard Ellopni egy Chagallját, I. M. Brod Tüske a köröm alattját, avagy D. Howard A Démoncsászár fejvadászai című regényét, esteleg…
Egyedül a Feketecsuklyásokat olvastam. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem szórakoztatott, vagy olvastatta magát, de mivel csak részben űropera, nagyobb részben pedig egyéb jól eladható ponyvairányzatok ötvözete, nem szerettem meg a világot. Ha átlépek egy féreglyukon, csillagkapun vagy eseményhorizonton, akkor nem világháborús és okkultista elemekbe szeretnék botlani, hanem robotokba, idegenekbe és rakétákba, anélkül hogy bizonyos – megkockáztatom eladást növelő elemek – visszarántsanak a huszadik századba. Másrészt egy űropera szóljon lázadásról. Legyen ez Flash Gordon felkelése Ming ellen, Kirk zendülése a Flottát vezénylő bürökraták vagy Sinclair ellenszegülése az idegengyűlölő kolóniáit zsigerelő Föld ellen. Sacperkábé olyan 15 űropera franchise és legenda elhívatott rajongója vagyok, és így vagy úgy de ezek hősei mind lázadók. Nálunk valahogy ez is fordítva van bekötve. De egy démoncsászár nagyonhatékony szuperügynökeivel én ugyanúgy nem tudok és fogok azonosulni, ahogy a Warhammer40K egyébként sokkal jobban felépített világa is csak jól megírtságával nyűgöz le, nem pedig szerethetetlen szereplőivel, és ahogy nem üdvözlök egy fejvadászok, sithek hatékonyságára építő Sw kötetet sem. Vagy ha már a hazainál tartunk a Magus sem vesz meg a lovagiassággal szemben a fejvadászokat favorizáló “de kispárna alól kibújik és hatékonyabb” dumájával. Hiába a szerző (és a démoncsászár) mesében mindent lehet, mert ez a mese lényege okfejtésének a kötet közepén, ettől én még mesétlennek érzem a sztorit. Gondolom mert a mesékben a szegényfiú győz (Iowából, Tattooineról, stb.), nem pedig a démoncsászár végrehajtói. Ráadásként e kötet végén is található egy csattanóféle, ami letaglózza a főhőst, csak épp az olvasó nem veszi le miről is van szó. Egy másik kötet ismeretének hiánya, szerzői odanemfigyelés, vagy eltúlzott hatásvadászat miatt – az persze már nem derül ki. Szigorúan szerintem.
A Korona hatalmát olvad el Fawcett-tól (Fonyódi Tibor). Az nagyon jó. Illetve van még egy antológiás kötet: a katedrális őrzői (utóbbi elég új)
A Katedrális őrzőit már olvastam pont Az evolvens kalózai után. Az volt a másik MU kötet, amit aznap nyertem.
Sőt, azóta már túl vagyok ezeken is: Tüske a köröm alatt, Ellopni egy Chagallt, A hercegnő nyakéke.
Csak ezek a fránya véleményező írások nem akarják megírni magukat.