Posted by dzsejt on jún 21, 2011
Mohawk gremli

Mohawk gremli

A postás ma egy új aranyoskával tévedt be hozzánk. A Szörnyecskék 2 tarajosával, Mohawkkal, személyes kedvenc gremlimmel. Így megvan a háromból két vezéregér (a harmadik agyas lenne, aki a második részben átvette Mohawktól a gazvezirséget). Kicsit nagyobb, mint Tarajos, talán jobban is kidolgozott, de akárhogy is, nagyon aranyos. :D

Mohawk gonoszabb és gecibb, mint elődje, Tarajos, és vezetői képességeket sem igazán mutat, miután gremlivé szellemül. Ideje nagy részét Gizmo kínzásával tölti, majd pók-gremlivé avanzsálja magát (ez a verzió idén fog kijönni figurában), amibe végül Gizmo által bele is hal. Egyes állítások szerint Mohawk azért is szadizza annyit Gizmot, mert ő valójában Tarajos reinkarnációja, és így bosszulja meg, amiért anno szénné égette a tűző napon. Ezt látszik alátámasztani, hogy Mohawk rendszeresen él a “Gizmo, kaka” kifejezéssel, amit Tarajos is erőszeretettel használt, plusz a Gizmo nevet Billy adta a kis szőrmóknak, viszont Mohawk füle hallatára sohasem hangzik el a Gizmo név (ellenben Tarajos mellett többször is említi Billy).

Mohawk kedves pillantása

Egy korty póklét?

Tarajosok egymás között, ahogy a filmben sosem láthattuk.


Related posts:

  1. Tarajos múltkor kimaradt
  2. Gremlins 2 – The New Batch (Szörnyecskék 2 – Az új falka)
  3. Gremlins (Szörnyecskék)
  4. Star Trek gyűjteményem újabb tagja
Post a Comment


One Response to “Mohawk gremli”

  1. sheenard szerint:

    Ó, a nyolcvanas-kilencvenes évek laza és aranyos vígjátékai. Az elsőt legalább hússzor láttam :)

    Vigyázz a vízzel :)

Leave a Reply