LIGHTSPEED

No, hölgyeim és uraim, miközben sokan elájultak a Spartacus vér és szex orgiáitól (én is), vagy siratják a Lostot (ami engem valahogy nem szippantott be) és a 24-et (amit még el sem kezdtem), esetleg éppen vérre menő csatát vívnak a Stargate Universe minőségéről (amibe naná, hogy én is részt veszek), addig jómagam továbbra is régi sorozatokat bambulok. Van valami megragadó ezekben az „őskövületekben”, talán a könnyedség, vagy csak szimplán a nosztalgia, ahogy felidéződik bennem, ahogy otthon vagy a mamáméknál nyaranta minden nap (vagy éppen hetente) leültem a TV elé és néztem az éppen futó sci-fi sorozatot. Ilyen érzéseket keltett bennem a seaQuest DSV, illetve a harmadik évadra seaQuest 2032-re átkeresztelt sorozat is, melyet nemrégiben sikeresen beszereztem és naná, hogy azonmód végignéztem.

Na, innentől SPOILER mélymerülés!

A sztori nem túl bonyolult, leginkább azért, mert az 1990-es években, mikor ez a sorozat készült (1993-1996) még nem volt standard az összefüggő sztori (se a komor hangulat). Az alapfelállás pedig egyszerű. A 2000-es évek elején a felszíni ásványkincseket kimerítettük, így az emberiség figyelme az óceánok felé irányult. Mivel abból baromi sok van a Földön, mindenki úgy vélte, elférünk. De nem, csakhamar kiderült, hogy az emberiségnek még az óceánok világa is kevés. Szövetségek alakultak az egykori országokból és megkezdődött a területfoglalás. Hogy a háborúknak vége szakadjon és újak se törjenek ki, megalakult az Egyesített Világtenger Szervezetet, melyet leginkább csak EVISZ-ként emlegetnek (angolul: United Earth Oceans Organization, UEO). Ez afféle víz alatti ENSZ, feladatuk a béke fenntartása, főleg tárgyalások útján, de rendelkeznek egy elég komoly katonai erővel is. Z

ászlóshajójuk pedig a Seaquest DSV 4600 (Deep Submergence Vehicle; magyarul MTJ – Mélységi Tengeralattjáró, bár ezt csak egyszer használják a sorozat folyamán). Ez egy 306 méteres, 160 csomós sebességgel száguldozó, bioburkolatú csoda-tengeralattjáró, melynek egymagában akkora tűzereje van, mint egy komplett hadiflottának, viszont egyetlen hadiflotta sem tudja legyűrni. Mikor 2017-ben bekapcsolódunk, a hajó már két éves (2015-ben épült), a kapitánya Marilyn Stark (Shelley Hack). A gyilokmániás nőszemély kész kirobbantani a harmadik világháborút, de szerencséje első tisztje, Jonathan Ford parancsnok (Don Franklin) megakadályozza ebben. Starkot leváltják, a Seaquest pedig – a krízis elhárultával – dokkba kerül, hogy hadihajóból kutatóhajóvá avanzsálják (persze a fegyverzetét nem szerelik le). Persze új vezér kell a tengeralattjáró élére, és ki lenne jobb jelölt, mint a Seaquest tervezője, Nathan Bridger kapitány (Roy Scheider), aki egy személyben katona és felfedező, szóval tudja mikor kell lőni, mikor tárgyalni. Egy évig tart a békefenntartó úszkálás, mely alatt mindenféle kalamajkába belekeveredik a hajó és legénysége.

És ez az első pont, ahol érdemes kicsit megállni az alaposabb vizsgálódás céljából. A sorozat három évada alatt a szereplők folyamatosan cserélődtek. Végig csak hárman maradtak. Lucas Wolenczak (Jonathan Brandis), aki ifjú komputerzseniként a szülei (egyben a hajó egyik szponzorai) javaslatára került a Seaquestre, hátha tanul egy kis önfegyelmet, bár szerinte csak lepasszolták. Egész jól teljesít, végül belép a tengerészethez és zászlósként kutatótiszt lesz. A második a már említett első tiszt, Ford, aki végig kitart a Seaquest mellett. Ő és a kommunikációs tiszt, J. G. Timothy „Tim” O’Neill hadnagy (Ted Raimi) az egyetlenek, akik azóta a Seaquest legénységének a tagjai, hogy az létezik. Szóval ők hárman maradnak mindhárom szezonra, illetve Darwin, a beszélő delfin. Az első évadból a másodikra még átmegy Bridger kapitány és a szenzortiszt Miguel Ortiz főtiszt (Marco Sanchez), de a harmadikra Bridger elhagyja a hajót (csak három epizódban szerepel), Ortizt pedig úgy kiírták, hogy többé nem is említik. Na jó, ennyit mondanak: „Néhányunk odaveszett. Elvesztettünk néhány nagyon jó barátot.” Ezzel letudták Ortiz és a második évad egyik újonca, a telepatikus Dr. Wendy Smith (Rosalind Allen) képernyőn kívüli elhalálozását.

Scheider azért távozott, mert nem volt elégedett a széria epizódikus koncepciójával. Szerinte egy összefüggő, karakterközpontú történetre lett volna szükség, s végül ez az elégedetlensége abban tetőzött, hogy a 2032-re elhagyta a Seaquest stábját és csak vendégszereplőként tért vissza (tervek szerint Bridger végül megtalálta volna a fiát, de a sorozat törlése miatt ez már nem jöhetett el). Sanchez visszatért volna a harmadik évadra, de a sorozatot készítő NBC csökkentette a szereplők létszámát, így felbontották a szerződését. Allen karakterét pedig azért írták ki, mert nem fért össze a harmadik évadban tervezett valóságalapú epizódokkal (bár nem tudom, hogy ezekkel hogyan fért össze az időutazás…).

Na de kanyarodjunk még kicsit vissza az első évadra, mert négy másik szereplő ment el, akikről érdemes szót ejteni. Katherine Hitchcock parancsnokhelyettes (Stacy Haiduk) volt a másodtiszt és a főgépész. Ő ex férje és egyben a Seaquest hangulat- és hadtáptisztje, Benjamin Krieg hadnaggyal (John D’Aquino) együtt távozott egy teherhajóra. Hitchcockból kapitány, Kriegből a fene tudja mi lett, de 2032-ben még felbukkan, immár szabadságharcosként. A harmadik kiszálló Dr. Kristin Westphalen (Stephanie Beacham) volt, aki az első évad fő triójának (Bridger-Lucas-Westphalen) harmadik csúcsát alkotta. Ő összejött Bridgerrel, de ez a kapcsolat végül sehová se vezetett, mivel Westphalen nem tért vissza a Seaquestre. A negyedik távozó pedig Bridger régi barátja, a vén tengerészmedve, Manilow Crocker biztonsági főnök (Royce D. Applegate) volt, aki egyszerűen nyugdíjba vonult (bár az évad végén megpendítették a lehetőség szálát, hogy marad, mert a neje elhagyta).

E négy szereplőből három lelécelése mögött is a galád NBC állt. A második évadra új koncepcióval álltak elő: legyen fiatalosabb, szexisebb a sorozat (egyben erőltették a klasszikusabb – sablonosabb? – sci-fi történeteket). Ezért kivágták Applegate-et, Beachmant és D’Aquinot. Haiduk viszont összefért az elképzelésükkel (mi az hogy!), viszont a színésznő nem volt elégedett a karakterével, így inkább maga távozott.

Helyüket a koncepciónak megfelelően átvette a fiatalosabb, szexisebb gárda. Crocker helyét a belevaló, tökös és jóképű James Brody hadnagy (Edward Kerr) vette át, aki a harmadik évad végén önfeláldozó mód elhalálozott. Ennek oka egyszerű: Kerr a második évad alatt az agyára ment a stábnak, nem bírt senkivel sem kijönni (az Egyedül – Alone – című epizód forgatása alatt például annyira összeveszett a stábbal, hogy a részben nem volt hajlandó szerepelni), ezért Brody közös megegyezés alapján hősi halált halt. Amúgy a karakter a nevét Scheider Cápabeli karakteréről, Martin Brody főnökről kapta.

Westphalent ugye Smith doki váltotta a második évadban, de a másik hölgyet, Hitchcockot is pótolni kellett. Így érkezett a fedélzetre az igencsak helyes J. G. Lonnie Henderson matróz (Kathy Evison), majd mikor otthagyta kormányosi posztját és átavanzsált főmérnökké, hadnagy lett. Utána már csak Krieg megüresedett „vicces szépfiú” címkézésű helyét kellett betölteni. Ezt a lyukat a kopoltyús (ám eme funkcióját a harmadik évadra elfelejtő) Anthony „Tony” Piccolo matróz (Michael DeLuise) tömi be, akit a dutyiból küldenek át a hajóra. Később tiszté akar válni, de pechére megbukik, viszont kinevezik fedélzeti tiszté, majd Brody halála után vadász-tengeralattjáró pilótává képezi magát. Amúgy nem egy zseni, de mint kiderült, ez csak azért van, mert diszlexiás.

Rajtuk kívül volt még egy nagy váltás, igaz nem a második, hanem a harmadik évadban. Mint írtam, Bridger is távozott a hajóról, így új kapitány kellett az élére. Ezt a szerepet Oliver Hudson (Michael Ironside) vállalta magára, aki szöges ellentéte elődjének. Afféle előbb lő, aztán megint lő, aztán kérdezz durrbele katona. Legalábbis annak látszik elsőre, mert aztán kiderül, hogy nem emberevő, sőt, a maga módján kifejezetten barátságos figura. De a diplomáciához valóban nem ért.

És még mindig a szereplőknél maradva, nem csak leváltások, de új pozícióba is érkeztek szereplők, méghozzá kettő. Az egyikük a második évadban lépett be egy mesterségesen létrehozott tarkabarka szuperkatona képében. Ő Szigony (angolul Dagwood; Peter DeLuise) a Szurony. Szegényke megrekedt egy gyermek intelligencia szintjén, de olyan ereje van, mint egy gőzmozdonynak. Az esze is csak azért ilyen rövid, mert ő egy Alfa, a GELF (Genetically Engineered Life Forms; Genetikailag Létrehozott Életforma) szuperkatonák prototípusa. Kezdettben csak takarító, majd mindenes, végül a tengerészet aktív tagja lesz, bár értelme sosem haladja meg egy gyerek elméjét. Sőt, néha az az érzésem, hogy visszafelé fejlődik.

A másik újonc pedig J. J. „Freddy” Fredericks hadnagy (Elise Neal), aki 2028-ban egy baleset miatt chip-beültetést kapott, amivel kikapcsolhatják a félelmét. Szegény Fredericks nem sokáig húzta, a harmadik évad utolsó részében elhalálozott. Hogy miért írták ki, az jó kérdés, de valószínűleg azért, mert baromira nem tudtak mit kezdeni a szereplővel. Ugyan kapott egy epizódot, de az évad 13 részéből sokban fel sem tűnik, a maradékban pedig jó, ha tíz percet képernyőn van. Amúgy ő Brody, majd Piccolo mellett a másik vadász-tengeralattjáró pilóta, egyben a biztonsági főnök Brody halála után.

Na de ezzel még mindig nincs vége a sornak, mert technikailag van még egy harmadik szereplő, aki Fredericks és Brody helyére került, ám mivel a sorozatot pont akkor törölték, mikor ő belépett, így nem sok szerepet kapott. Heiku Kimura parancsnokhelyettes (Julia Nickson) az új ellenség (szintén az utolsó epizódban kerültek képbe), a Chaodai tagja, illetve, ex-tagja, mert dezertált. Sajnos róla már nem tudtunk meg sokat, de annyit igen, hogy jó színésznő, átvágta O’Neillt, valamint baromi jó pilóta és harcos. Na meg a hátára idegcsatlakozók vannak kötve, amivel összekapcsolhatja magát a vadászával.

Nos, ők a szereplők, jönnek, mennek, főleg mennek, de azért jók. Én legalábbis majdnem mindegyiküket kedveltem. Egyedül Fredericks-sel nem tudtam mit kezdeni, illetve Brody-t nem kedveltem. Persze mellettük minden évadban vannak visszatérő szereplők, de őket most inkább nem sorolnám fel (na jó, Mark „Luke Skywalker” Hamillt azért megemlítem ).

S most egy elegáns kanyarral kanyarodjunk vissza a történetre, merthogy hiába az egyszerű alapkoncepció, az évadról évadra változó felfogás azért kicsit megcsavarja a dolgot. Merthogy az első évad igencsak földhöz ragadt, leginkább a mai világ vízi problémáival, víz alatti világával foglalkozik, szóval klasszikus sci-fi, mai de modern köntösben. Kalandos, tanító. Ezt mi sem jellemzi jobban, mint az epizódok végén Dr. Bob Ballard kis tudományos meséi. A második évadra aztán jött a „szexis, fiatalos” váltás, melynek nem csak a szereplők, de a sorozat is megitta a levét. Szerintem ez a legelcseszettebb évad. Elkezdték erőltetni az akkor már és azóta is állandóan feltűnő sci-fi témákat, mint az űr- és időutazás. Na de hogyan utazhat az űrben egy tengeralattjáró? Pfff… hát ezt az űrlázadásos dolgot kihagyhatták volna, annak ellenére, hogy az első évadban szereplő epizód, és a második évad horroros beütésű része még tetszett is. Sőt, még a jövőbe utazás is. Viszont a középső szezon így is eléggé nyögvenyelős, néha már röhejes. De még egyelőre próbáltak az első évad tanítós vonulatán maradni, igaz, ez többnyire már csak az epizódok végén volt tetten érhető, ahol Ballard helyett a színészek adtak elő valami tudományos szösszenetet (bár míg Ballard általában a részhez kapcsolódóan mesélt, addig a színészek nyuszi a kalapból elvet követtek, sőt, az egyiket meg is ismételték).

Aztán valószínűleg valaki a készítők hierarchiájának valamelyik befolyásosabb szintjén rájött, hogy a második évadban valami nem klappol, szóval zutty, újabb koncepció váltás történt (megjegyzem, Steven Spielberg ezen a ponton hagyta ott a sorozat produceri székét). A seaQuest DSV-t átkeresztelték seaQuest 2032-re, ezzel jelezve, hogy ez már nem ugyanaz a sorozat, csak ugyanarról szól. Sötétebb hangulat, újra reálisabb sztorik – kis kilengésekkel, mint egy újabb sablonos időutazás –, és ezúttal már ellenségekkel, mint a Makronéziai Szövetség vagy a Chaodai. Nekem személy szerint nagyon tetszett a harmadik évad, és éppen akkor lőtték le a sorozatot, mikor kezdett magára találni (bár érdekelne, hogy egy negyedik évadnak mi lett volna a címe: Seaquest 2033?). Persze, az eleje eléggé nyekle lett, de ezt tudjuk be a második évad pocsék befejezésének. Vagyis, hogy a Hyperion nevű bolygón a Seaquest DSV 4600-II-est is kilőtték (valaki überelni akarta, hogy az elő évadban elpusztult a 4600-as – bezony, két Seaquest létezett, és az első és második évad története között is eltelt négy év), a főhősöket felrobbantották, és ezt a bődületes fordulatot ki kellett valahogy magyarázni, na meg azt, hogy a sztori immár tíz évvel később játszódik, így megteremtve az „új világot”. Hát nem sikerült, de legalább a többi rész jó. Sőt! Nekem a 2032 jobban tetszik, mint a DSV, bár az első évad nincs sokkal lemaradva.

A színészek teljesítményére, a zenére és a látványra nem pazarolnék túl sok szót. A színészek jól teljesítenek (talán csak Fredericks-sel nem lehet mit kezdeni), a zene kiváló (mindhárom évad más openinget kapott, de mindhárom remek), a látvány pedig hangulatos, még ha a CGI és a modellek nem is érik el teszem azt a Star Trek – The Next Generation színvonalát. Bár érdemes összevetni a Seaquest részletességét az első és a harmadik évad között. Hiába no, kis költségvetésű sorozat az 1990-es évek közepéről, ma már csodát ne várjunk tőle. Ám a hangulat keltésére igencsak jók és ez a fő!

Összességében, a seaQuest DSV és a seaQuest 2032 történetében középszerű, de karakterei és témája miatt mindenképpen kiemelkedő sorozat, amit szerintem leginkább a hangulat éltet. Ez is egy olyan széria, ami kuriózum, hiszen nem sok sci-fi sorozat (de film sem) játszódik a tengerek alatt és mesél egy tengeralattjáró kalandjairól. Egy széria, amit szerintem megérne újra elővenni (és nem remake, hanem folytatás formájában), és legalább befejezni. Mert hát még hét rész története ismert, de sajnos csak forgatókönyv formájában léteznek, leforgatva egyik sem lett. Akárhogy is, egy dolog biztos tény: a seaQest 2032-t a DSV-vel ellentétben még nem adták ki DVD-n. Hogy miért, azt tudja a fene. Bár az első évad 2005-ös megjelenése után a második is csak 2008-ban került a boltok polcaira, szóval jövőre akár már meg is jelenhet a harmadik szezon, ha tartják a hároméves periódust. Emellett azt szintén érdemes tudni, hogy a sorozat epizódjait kissé összekeverte az NBC, így egyik évadban sincs meg az időrend. Bár a sorozat epizodikus, nem folyamatos cselekményű, azért mikor halott szereplő jelenik meg, mintha mi sem történt volna, vagy a mellékszereplők a régi pozíciójukban tűnnek fel, holott már az újban kéne tündökölniük, akkor azért még az avatatlan szemlélőben is felmerül a kérdés: a következő részt nézem? Szerencsére az internet csodás találmány, így fellelhető az epizódok kronológiai sorrendje (és a még ismert hét történet leírása) ezen a linken: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_seaQuest_DSV_episodes

Bár nem kéne ezek után ilyen szomorúan zárnom, de sajnos van még valami, amit a sorozattal kapcsolatban meg kell említenem. Három színész sajnos sosem térhetne vissza karaktere bőrébe, vagy ölthetne magára új szerepet. A Lucast alakító Jonathan Brandis és a Crackert alakító Royce D. Applegate 2003-ban, míg a Bridgert alakító Roy Scheider 2008-ban elhunytak. Emléküket egyéb szerepeik mellett a seaQuest, ez a remek sorozat is megőrzi.

Find more photos like this on SFport.net