Posted by dzsejt on júl 11, 2010

SFportal Találkozó 2010

Jó volt…

Oké, mivel tőlem szokatlan lenne egy ilyen rövid poszt, bővebben is kifejteném: nagyon jó volt :D

Megismertem pár embert, akiket eddig csak a neten keresztül ismertem, olvastam, kaptam tapsot is, könyveket is (két Mysterious Universe-t is, amikre már fájt a fogam, csak eddig nem tudtam megvenni, ját most hapzsi-dőzsi lesz, hogy a többi könyvről ne is beszéljek). Nyertem Lost 5. évadot is, ami nem rossz, hisz éppen a második évaddal mulatom az időt (már lassan három, de lehet, hogy már annál is régebb óta nézem a 2×10. részt, szóval gondolhatjátok, mennyire megragadott). Lett AXN-es Kate-es (meg CSI-ból a nemtomki csaj) zacsim is, kettő is. Szóval, málhásszatyorral mehettem haza :) Amúgy ez szerintem nagyon jó húzás volt, hogy minden vendég kapott könyveket.

Ami a programokat illeti, hát volt némi technikai gubanc (fontos tanulság: HD felbontású videót ne játszunk le arra képtelen projektorral, mert diavetítés lesz belőle :D ), néhány lámpalázas előadó, és csalódást is okozó műsorszám (nekem a Design Space Centerről valami Fábry után szabadon előadott Dizájncenter ötlött a fejembe, ahol sok kütyüt mutatnak be, nem egy szem makacskodó, jópofa mikrobit). Akik nagyon jók voltak: Chelloveck előadása, a bűvész, kinek nevét sikeresen nem jegyeztem meg, Bruti végig, a kerekasztal beszélgetés, és természetesen a két díszvendég, Rick és David. Nagyon közvetlen, nagyon barátságos, és nagyon jópofa emberek. Anno Vaughn Armstrong is remek fellépést nyújtott, és azt hittem, őt nem lehet überelni, de ezek ketten lazán vitték a pálmát. Worthy sem volt semmi, de Nykl egyenesen páratlan volt.

Egyetlen negatívum volt a napban, én majdnem elaludtam, annyira fáradt voltam a korai kelés miatt, és annyira bódító volt az a légkondicionált levegő (aminek hála még dideregtem is). Na meg az, hogy hamar el kellett jönnöm az afterparty-ról :( De sebaj, amennyiben részem volt, az is remek volt, és remélem, még sok ilyenben lesz részem a jövőben is. Gratula a szervezőknek!


Find more photos like this on SFport.net


Related posts:

  1. SFportal Találkozó klipek
  2. SFportal találkozó, avagy ha én szóhoz jutottam volna
Post a Comment


8 Responses to “SFportal Találkozó 2010”

  1. Chaya szerint:

    Egyetértek. Nagyon jó volt! :) És örülök, hogy találkoztunk.

  2. mentolosmacska szerint:

    A bűvész Marchello volt, polgári nevén Márton :)

  3. rhewa szerint:

    Chello-val kint ültünk a teraszon és füstötünk, a mikor megemlítette, hogy te is itt vagy.
    Nosza, mondom, akkor gyorsan mutass be neki, hogy végre megihassuk azt a sört, amit már -ha jól számolom-, vagy két éve próbálunk összehozni.
    De sajnos – mivel be kellett ugranom háttérszervezőnek-, elmaradt a kézfogás. :(
    S mivel még mindig nem tudtam, ki vagy te, valószínűleg a Trombitásban is jó párszor elmehettem melletted.
    Az előadásokból – az említett okok miatt-, összevissza hármat sikerült megnéznem, Chelloveckét, Worthy-ét és Nykl-ét.
    A többire csak az ajtóból vethettem pár pillantást.
    Talán majd legközelebb megihatjuk azt a sört.

  4. onsai szerint:

    Na, Dzséjt, engem is kértek ketten, hogy mutassalak be nekik. :) Eszerint vadásznak rád a népek…

  5. Merras szerint:

    Szerintem jövőre csinálunk a Slágerrádiós Voga vadászat mintájára egy Nagy Dzséjt Vadászatot. :D

  6. rhewa szerint:

    És a végén a nyertesnek fizetitek a sört is? ;)

  7. dzsejt szerint:

    Na szép, pedig hát nem voltam elrejtőzve, se inkognitóban. Na jó, a hosszú hajam és a szakállam eltűnése lehet elég jó álca volt :D

    Rhewa: egyszer csak összehozzuk azt a sört :)

  8. [...] Mentolosmacska írta meg az első blogbejegyzést az eseményről, de többen is megemlékeztek róla aztán (a teljesség igénye nélkül): dzséjt,  onsai, annatar… Hamarosan a “hivatalos” képek is kikerülnek majd. [...]

Leave a Reply