A Dunakeszin lévő tőzegtavak szárazak

12 01 2010

Korábban már írtam, hogy manapság mintha megszaporodtak volna a “szétcsesztük a Földünket” alaptörténetű filmek. Avatar, Moon, Pandorum, mindez egy évben, és az alapszituáció mindig az: modern civilizációnk pénzhajhász felfogásának hála a környezet tropára ment; és a film próbálja azt az üzenetet közvetíteni, hogy e felé száguldunk, de talán nem ártana kurvára rátaposni a fékre. De mikor látunk egy ilyen filmet, olvasunk egy ilyen könyvet, azt mondjuk: unalmas, sablonos, ezerszer volt már, szájbarágós. Hát kérdem, csodálkozunk? Csodálkozunk, mikor szájbarágás ide, unalomig ismétlés oda, cikkek százai amoda, tudósok ezrei emide, ilyen történik meg:

Láthatóan, hiába az ezredik szájbarágás, nem fogjuk föl. Hiába. Valaki megkapja a szép vaskos kötegben álló tízezreseket, és voala, egy természetvédelmi területnek nyilvánított lápvidék semmivé lesz. Először képletesen, aztán szó szerint. A helyét átveszi majd egy dögös betonparkoló, a 888. bevásárlócsarnok, ami azon kívül, hogy ronda, még fölösleges is, hiszen van már belőle 887, és mindben ugyanazt a szart lehet megkapni. De hát, kit érdekel. Biztos nem azokat a szakikat, akik a mocsár közepét száraz, homokos területnek ítélték. Se a nagyfőnököket, akik kényelmes bőrfoteljükben iszogatják a drága borukat. Ők úgyis csak egy papírt látnak, amin az áll: ez útban van a 888. bevásárlócsarnokban. Kicsengeti a kenőpénzt, aztán visszadől a bort iszogatni, és közben jóízűen rötyög: milyen fasza gyerek vagyok, pénzzel bármit megvehetek.

De majd mikor jön a pofon Természetanyától… nos, akkor jól megszívjuk. Mert nekünk nem lesz Pandoránk, Elysiumunk vagy sorozat gyártott munkaerőnk a Holdon. Mi itt fogunk ülni a kék bogyón, és tehetetlenül várjuk, hogy Természetanya kipofozzon innen minket.

Ezek után azon sem fogok csodálkozni, ha egyszer csak eltűnik a Balaton a térképről. Elvégre, az is könnyen elsivatagosodhat egy megkenhető szakértő szerint. Térülünk, fordulunk, és a magyar tenger helyén már csak parkoló lesz. Hű de jó kis jövő ez…

Na, addig is, itt még olvasgathattok kicsit a Dunakeszin fellelhető láp “eltűnéséről”: http://tozegto.freeweb.hu/


Actions

Informations

3 responses to “A Dunakeszin lévő tőzegtavak szárazak”

12 01 2010
digitalisbusképulovag (23:33:51) :

Laczkó Géza írta a Holdbéli Dávidban az ember rendszertani neveként, hogy:
Mucor Bipes Erectus…
Felegyenesdve Kétlábon járó Penész…
Valamint bizodalmát fejezte ki ama szempontból, hogy Földanyánk egyszer egy mozdulattal letörli ezer sebből vérző pofájáról ezt a cseppfolyós hányadékot, akik mi vagyunk, embernek nevezett penészek…
Ami pedig a Balatont illeti….az Aral legutóbbi műholdas képén a 60-as évekbeli méretéhez már csak kb. 40% volt…

20 01 2010
gasan (00:40:22) :

Hát először is, mit lehetne erre mondani? Igazságod leledzik a dologban csak az a baj, hogy se te, sem én, sem más nem képes meghúzni azt a bizonyos féket. Én is fel vagyok háborodva, és próbálok szelektálni, meg hasonló, de ha bele gondolok hogy minek? Szerintem mindenki törődjön bele, hogy nagy részünk kipusztul, vagy kis csoportokban visszasüllyedve élünk a föld alatt.
Ja, és kicsit optimista vagy. Hol lesz kék ez a bolygó, mire odaérünk ? Vagy én vagyok pesszimista :)?

20 01 2010
dzsejt (11:15:20) :

Hiszen ismersz, örök optimista vagyok :D

Leave a comment

You can use these tags : <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek