LIGHTSPEED

Miután múltkor elolvastam az Aliens – Az őrjöngő halált, kedvem szottyant a folytatására is. Igen ám, de a Háború egyben az AVP: A Préda folytatása is (egy crossover crossover történet ), viszont a Prédát már olyan régen olvastam, hogy alig emlékeztem valamire. Így elsőként inkább azt vettem elő.

De mi is ez az Aliens vs Predator: A Préda? Nos kérem, ez az a képregény, amiben először tűnt fel egy időben és helyen az univerzum két bestiája, az alien és a predator. Ekkor 1989-et írtunk, és még egy évre volt a Predator 2, ahol feltűnt egy alien koponyája a predator űrhajóján. A képregénynek kezdetben csak az volt a címe, hogy Aliens vs Predator, és egy későbbi kiadáskor aggatták rá A Préda alcímet, mely végül egy trilógia bevezető története lett. És egyben a legjobb AVP sztori.

A történetet eredetileg Randy Stradley jegyzi, az ő képregényét ültette át könyv formába Steve és Stephani Perry, a két rutinos Aliens és AVP képregényeket adaptáló páros, itt-ott kicsit átírva a történetet, de nem túlságosan.

Annyi biztos, hogy a sztorinak köze van az Őrjöngő halálhoz, hiszen ez annak is az előzménye, bár e könyvben még nincs semmiféle kapcsolat. S ennek a kapcsolatnak köszönhetően jobban illeszkedik a négy filmhez, mint az Alien 4 trilógia (Idegenek a Földön-Lidérces utazás-Ripley háborúja) által megalkotott univerzumhoz.

A jövőben járunk, egy kietlen, két nappal rendelkező sivatagbolygón, melynek neve Tatoo… Ryushi. A Chigusa Társaság egy apró farmtelepet üzemeltet, ahol a kétszarvú rinocéroszokra emlékeztető ryntheket tenyésztik az űrcowboyok. Három év megfeszített munka látszik beérni, mikor a Dolarhyde (a képregényben és a következő részben Lector) megérkezik, hogy a Földre szállítsa a rynth csordákat. Ám egy másik hajó is leszáll a Ryushira, fedélzetén egy ragadozó klánnal. A predatorok azért érkeztek, hogy az általuk a bolygóra telepített kemény húsúakra, azaz az alienekre vadásszanak, és ezzel az ifjoncokból beavatottak lehessenek. Az események sodrában azonban hiba csúszik mindkét faj számításába. Az alienek ugyanis megszállják a Dolarhyde-ot, és valahonnét egy királynő is születik. A rynthek-ből herék kisebb hadserege fejlődik, akik sorra elfogják Prosperity Wells lakóit. Eközben Dachande, gúnynevén Törött Agyar, a ragadozó klán vezére súlyosan megsérül és az emberek kezére kerül. Beavatatlanokból álló, zabolázatlan klánja pedig Tichinde élén szabályos mészárlásba kezd az alienek és az emberek között. Ebben a káoszban a telep vezetője, Machiko Noguchi és Dachande kénytelenek összefogni, hogy túléljék a három faj közötti gyilkos játszmát és megmenthessék az embereket.

A könyv egyik legnagyobb erénye szerintem, hogy a képregénnyel ellentétben nevesítette a ragadozókat, így jobban bepillanthatunk a kultúrájukba. Az írópáros ezt úgy érte el, hogy kiemelte a történetből Kontyost (mondjuk a könyv végén ő szerepel), egy másik klánvezért, akivel az első füzetben Dachande megküzdött a Ryushiért (ő akart ott vadászni), és a helyére Tichinde-t állította, a forrófejű, ostoba ifjút. Apropó, a könyv vége valójában a Háború képregényhez készült kiegészítő történet, ugyanis A Préda képregény kicsit korábban ért véget, mint a könyv (és akkor még senki sem gondolta, hogy lesz folytatása, így a Háborúnál kellett az átvezető mini).

Ráadásul apa és lánya igen jól kezeli az embereket és a ragadozókat is, mindkét fajnak sikerült egyéniséggel rendelkező szereplőket írni, akik nem csak azért lődörögnek a történetben, hogy végül meghaljanak. Ellenben az alienek táján már nem ilyen kellemes a helyzet. Míg a képregényből egyértelműen kiderült, hogyan került a Ryushira egy királynő, addig a könyvben erre nincs különösebb magyarázat (lenne, ha az írók a mű vége felé nem dobtak volna be egy második lehetőséget). Ráadásul a dolgozókat buta lényeknek állítják be, holott mindegyik filmből kiderül, hogy nem azok.

Összességében a könyv nagyon jó, mely remekül kezeli mindhárom fajt (még az alieneket is, annak ellenére, hogy észsovány lényeknek tűnnek). Nincs túlkapás egyik irányba sem, egész reálisan ütköznek meg. És hát, mi sem bizonyítja jobban a könyv minőségét, minthogy az Alien vs Predator film ezt próbálta meg feldolgozni, bár kifejezetten béna módon. Machikoból Lex lett, Ryushiból Déli-sark, Törött Agyarból Sebhelyes (Scar), de a beavatás mindkettőben fontos tényező volt: vagyis a jelet a homlokukra csak akkor marathatták rá, ha megöltek egy alient. Mondjuk, ha Anderson jobban ragaszkodott volna a képregényhez/könyvhöz, akkor az AVP film is jó lett volna (mondjuk úgy még hülyébben hangzott volna, hogy ő írta a történetet…).

Szóval, ez egy jó könyv, szerintem a legjobb AVP sztori (leszámítva az AVP2 és Primal Hunt játékokat), és ráadásul ezúttal a képregény is pofás, szép rajzokkal van tele (bár félúton kicsit megváltozik a stílus, mert Phil Norwoodtól átvette Chris Warner a rajzceruzát).