Aliens: Az őrjöngő halál (Berserker)
Bár nemrég új Aliens könyvvel örvendeztetett meg minket a Szukits kiadó, sajnos nem mostanában fogom tudni elolvasni. Mikor ez tudatosult bennem, kicsit elszontyolodtam, mert évek óta minden megjelent Aliens könyvet sikerült bezsebelnem a megjelenés hetében. Éppen ezért bánatomban lekaptam a polcról Az őrjöngő halált, ami a második film könyvadaptációja után a kedvencem a szériában. A könyv maga az 1995-ös azonos című képregény feldolgozása (mint az 1. sorozat könyveinek mindegyike), és merem állítani, hogy a legjobb független Aliens történet, és talán az egyetlen, ami hű a filmekhez.
A történet egyszerű, de nagyszerű. A kolóniákon elmérgesedett a xenomorph helyzet, és senki sem tudja hogyan, de egyre több helyen bukkannak fel az idegenek. Nem lehet mindenhová tengerészgyalogosokat küldeni, ráadásul nem is tűnnek igazán hatékonynak a gyilkos szörnyek ellen. Ezért a Weyland-Yutani Társaság speciális osztagokat állít fel a legelvetemültebb gyilkosokból. Ők a Berserkerek. Kis csapatokban, katonai hajókon járják az űrt, és ha teljesítenek egy bizonyos számú bevetést, szabaddá válhatnak. Egy hajó legénységét három elítélt, valamint egy pilóta, egy technikus, és egy kapitány alkotja. Legalábbis látszatra, mert van egy negyedik bűnöző is, a MAX egység kezelője, aki delíriumos álomban alszik az óriási harcigép fémbendőjében, míg fel nem ébreszti a technikus, és őrjöngő pusztításba nem kezd az idegenek között. A könyv története a Nemesis nevű űrhajó Berserker alakulatáról szól. A hajó a 949-es űrállomás felé veszi az irányt, ahonnét xenomorph aktivitásról érkezett jelentés. Egyszerű feladat lenne, ha a Társaság parancsa nem úgy szólna, hogy mindenáron óvják meg az állomást, melyen több ezer idegen fészkel. A 949-esen ugyanis szörnyű titkokat őrizget a Weyland-Yutani, melyek felfedése a Berserkerek életét követelheti.
Azért szeretem ezt a történetet, mert az eredeti képregény írója, John Wagner, és a könyv írója, Stephani Perry teljes mértékben a filmekre alapoztak, és még csak utalás sincs a Mark Verheiden 1989-es képregényében megteremtett, majd ’96-ban az Alien3 miatt jelentősen átírt, és Volume One-ról Outbrake-re átkeresztelt „kibővített” Aliens világra (érdekesség, hogy az Outbrake-et e könyv írójának apja, Steve Perry adaptálta). Sehol a pempő, a Föld idegen megszállása, az idegenek főbolygója a szuperkirálynővel, vagy világuralomra törő Űrutassal. Bár ez a könyv is a ’92-’98-as 1. sorozathoz tartozik, ez az egyetlen, ami nem része az Idegenek a Földön-Lidérces utazás-Ripley háborúja trilógiának (vagy képregényes vonalon az Volume One-Volume Two-Earth War/Outbrake-Nightmare Asylum-Famale War). És ez jó, mert attól az Aliens világtól engem a hidegrázás kerülget.
Ebben a történetben rendes alinek vannak, akiknek célja csak és kizárólag az emberek elfogása inkubátornak, vagy éppenséggel tápláléknak. Az emberek feladata meg a dögök kiirtása, illetve mikor rosszra fordulnak a dolgok, a túlélés. Ráadásul Stephani Perry nem esett abba a csapdába, mint John Shirley az Acéltojás esetében, vagyis nem vonultatott fel kéttucatnyi szereplőt, akikkel aztán nem tudott mit kezdeni. Bár igaz, ami igaz, Perry-nek csak John Wagner története alapján kellett dolgoznia, szóval „készen” kapta a szereplőket, sőt mi több, a cselekményt. Mégis dicséret illeti a hölgyet, hiszen a képregény papírmasé figuráit sikerült igazi jelemmel felruháznia. Elég csak a csaliember, Tape belső vívódásaira gondolni, akinek feladata az, hogy hagyja magát elhurcoltatni az idegenekkel, hogy aztán a MAX az ő jeladóját követve eljuthasson a fészekbe. Perry hitelesen adja vissza egy olyan ember gondolatait, félelmeit, aki önként és dalolva kapatja el magát az idegenekkel, és vállalja azt a veszélyt, amitől még Ripley is retteget. És ez csak egy a hat szereplő közül, akikre az író rengeteg időt és energiát szán, így az Aliens könyvsorozatok legjobb szereplői lettek. Pulaski például biztosan ott van majdnem minden rajongó top3-as listáján.
Mindezek mellett nagyon jó a könyv atmoszférája. Perry-nek végig sikerül fenntartania az olvasó érdeklődését, a feszes tempó, a nyomasztó hangulat az utolsó lapokig, sőt, az utolsó sorig kitart. Ez egyáltalán nem egy vidám történet, melynél borítékolható a főszereplők számára a végső happy end, mivel annyira egyenlők a karakterek, hogy sokáig azt sem tudjuk, ki is a főszereplő.
Viszont van két pont, ahol az összkép azért megbicsaklik. Az egyik Wagner, a másik Perry hibája. Az eredeti képregényben – így az adaptációban is – az egyik szereplő végül elárulja a többieket, ám ezt nagyon faramuci, idétlen és illogikus módon teszi. Elhiszem, hogy valamennyire kötelezőnek érzik az alkotók az Aliens történetekben a nagy gonosz terveit szolgáló kétszínű alakot (bár nem lenne az, sőt, már baromi sablonos), de a megoldás itt (is) nagyon rossz. Az árulás előre látható, jól felvezetett, ám annak megvalósítása nem jó, sőt, egy ponton kifejezetten röhejes (ki áll le pezsgőzni egy dögökkel teli állomáson?). A másik bicsaklást pedig Perry követte el (bár részben az első is felróható neki, hiszen átírhatta volna), mert megváltoztatott egy fontos momentumot, amivel az idegenek szaporodását vette semmibe. Nevezetesen az egyik szereplőbe pár perc alatt belepetéznek, és a főszereplő ezért lelövi. A képregényben ez még úgy volt, hogy a MAX eltalálta az arctámadót, és a sav miatt halt meg az a bizonyos szereplő. Ezt nem tudom, miért kellett megváltoztatni, mert még csak drámaibb sem lett a cselekmény. Ugyanígy érdekes egy szakasz, amiben hőseink csoportos arctámadó támadásnak lettek kitéve (ez mind a könyvben, mind a képregényben szerepel). Nem nagy baj, de nem hiszem, hogy az arctámadók néhány ember kedvéért tömeges vándorlásba kezdenének (pláne nem lifteznének).
Nos, azt kell mondjam, hogy a könyv szerintem eme hibákkal együtt is a legjobb Aliens történet, legalábbis írott formában és az önálló művek közül. Perry sikeresen hozza a filmek zsánerét, és nem tömködte teli irritálóan erőltetett és/vagy fantáziátlan marhaságokkal. Kevés szereplője van, de azokat remekül kidolgozták, és a hangulat is ott van a toppon. Ha javasolnom kéne, én azt mondanám, mindenképpen a könyvet olvassuk el előbb, mert – műfajából fakadóan – jobban kibontja a dolgokat, plusz nincsenek benne a szerintem kifejezetten ronda képek, amik számomra a képregényt harmadrangúvá alacsonyította (bár igaz, ami igaz, Aliens vonalon már láttam sokkal rondábban megrajzolt képregényeket is).
Related posts:
4 Responses to “Aliens: Az őrjöngő halál (Berserker)”
Leave a Reply
Kedvenc oldalaim
Jelvény
Sztahanovista valagrendjeim
[...] Friss blogbejegyzésekÚj Stargate Official honlapAliens: Az őrjöngő halál (Berserker)Kishitű világpolgárBuli voltMegjött!! SFblogs kommentekby: DAnnaby: ravesby: Hyperwandererby: Akitoby: béla [...]
Nekem nagyon bejött ez a könyv!
Hatására elkezdtem egy fanfiksönt a dögök eredetéről – a kis szürkék fejlesztették ki őket az Űrutas nép elleni háborújukra (ősi ellentét a két brainpowa’ faj között) , csak a kísérlet végső próbája alatt becsúszott egy kis gikszer: a génbuzerálás annyira hatásos lett, hogy a megfertőzött Űrutas kolónián passzívvá váltak a szürkék mentális parancsaira, csak a királynőjüknek engedelmeskedtek, és szépen felőrölték az ormányosokkal együtt a gazdáikat is. Na de hagyjuk, ez is a delete áldozata lett…
Mindenesetre a kevés Aliens könyv közül, amit olvastam, ez a könyv maradt meg leginkább az emlékezetemben.
Annak idején én is nekiálltam egy Aliens fan-ficnek (arra már nem emlékszem, mi hatására, de azt hiszem, akkoriban kezdtem el olvasgatni az Aliens könyveket egy havernak hála – akkor még neki volt több könyve meg
). Pár fejezetet sikerült is megírnom, csak aztán félbe hagytam (pedig az elkészült jelenetek még a neten is fenn vannak egy fórumban).
Épp ma jött meg nekem ez a könyv. Nagyon jónak ígérkezik.
miklos999:
Helló ! Csak érdekelne, hogy honnan tudtad beszerezni az őrjöngő halált, mert én már mindenhol kerestem de sehol nem találtam. Dobj rám egy mailt plz, mert ezt a fórumot nem mindig nézem.
Thx!