LIGHTSPEED

A készülő AVP3 játék Predator trailere után tengerészgyalogos kampányát beharangozó trailer megérkezett. Nagyon ütős darab:

Find more videos like this on SFport.net

Az ORTT, aminek döntéshozóinak IQ szintje az öngyilkosságba menekült hintaló szintjét sem éri el, érdekes eljárást indított a Star Wars: The Clone Wars május 9-én (1×13 Jedi Crash) vetített epizódja miatt. Idézet az Index cikkéből:

“”Korhatár-besorolás szempontjából kritikus motívumnak minősül, hogy epizód első felében mindvégig domináns az intezifikált erőszaktartalom és a katasztrófahelyzet hatására elhatalmasodó félelem. A vizsgálatról szóló határozat szerint a május 9-ei epizód a sorozat többi részénél is erőszakosabb volt, ráadásul mindez öncélú volt, és teljesen háttérbe szorul a történet, például „kevéssé jelennek meg a hadműveletek hátterében lévő motívumok és döntési folyamatok. 

Az ORTT többek közt erőszakossága miatt kifogásolta azt a jelenetet amelyben Anakin és padawanja az Aida (megj.: ez szerintem Aayla akart lenni) hajóját megtámadó szuperdroidok ellen küzd, vagy azt, amikor az űrhajót vezérlő klónpilótát egy sugárnyaláb megöli. Emellett a testület levele szerint aggályos, hogy „többször mutatnak égő és darabjaira hulló űrhajókat, illetve antropomorfizált lényeket.”"

Na már most, az epizód véletlen sem épít a félelemre, de isten igazán, az egész sorozatban nincs jelen. Hogy egy háborús sorozatban van háború, az azt hiszem, nem meglepő, mégis, a The Clone Wars egyáltalán nem vádolható azzal, hogy erőszakosságban a Ryan közlegény megmentése szintjét verdesné, de még a Kelly hőseit sem éri el, ami pedig egy nem túl komoly háborús mozi. Az pedig, hogy antropomorfizált élőlényeken, meg széteső űrhajókon akadnak fenn… jézus, ezek után remélem betiltják a Mézga Családot, meg Mikrobit is, azok is teli vannak antropomorfizált élőlényekkel, és olykor az űrhajók is szétesnek… no comment, az ORTT-nél megint gondolkodnak, csak sajnos még mindig nincs mivel.

Persze, azért még utolsó bekezdésként megemlíteném, hogy a TCW nem egy békés sorozat, hiszen ahogy a címe is sugallja, háborúról szól, és ennél fogva tényleg van benne erőszak, de nem több, mint egy átlagos Star Wars alkotásban, és itt még el is veszik olykor az élét. Szóval, emiatt én sem ajánlanám egy 8 évesnek, de nem is nekik készült. 12-14 éves korosztálynak, nem 16-nak, ahogy az ORTT állítja, és tuti, hogy a 12 éves - ha csak nem érzékenyebb az átlagnál - nem esik kétségbe attól, hogy az űrhajók égnek, hogy az öreg bölcs nem ember, hanem egy aranyos maki, na meg, hogy a háborúban félnek az emberek, és, hogy az nem szép dolog.

Eljött ez a nap is, megtekinthetővé vált a Stargate SG-1 sorozat első (két) epizódjának, a Children of the Gods-nak az újravágott, kibővített, felújított és bizony jelentősen megcsonkított változata. Az eredeti verzió már nem mai darab, hisz 1997-ben, azaz tizenkét évvel ezelőtt készült el. Azóta a Stargate franchise lett, elkészült az Atlantis, és már le is lőtték, de sebaj, itt a harmadik sorozat, az Universe. Szóval, néhány dolog már nem úgy van, mint ahogy a CotG anno elmesélte. Ezért néhány fejes a franchise-nál úgy döntött, érdemes lenne újravágni, kicsit felturbózni a látványt, új zenét komponálni hozzá, majd DVD-n kiadni, hadd örüljön a nép.

Nos, részemről az öröm elmarad. Általában szeretem az újravágott, felújított, kibővített dolgokat. Számomra a Star Wars mindig a legújabb verziót jelenti, de ugyanezt elmondhatom az Alien Sagaról is, annyi különbséggel, hogy ott az Alien és Alien3 háza táján már volt némi gubanc. Ez a gubanc pedig az, hogy néhány fontos jelenet az olló áldozatává vált. Ám eme két filmnél mindez csak rossz szájízt eredményezett. Most azonban szabályosan mérges lettem, és kis híján lelőttem a „filmet” a 27. perc környékén. Pedig akkor még egy óra hátra volt.

A legnagyobb baj, hogy sokkal több mindent vágtak ki, mint amennyit hozzáadtak, és a kivágott dolgok legnagyobb része fölöslegesen lett kivágva. A legtöbb ugyanis O’Neill poénjait érinti, ami mondanom sem kell, hihetetlen. Miért vágják ki annak a karakternek a poénjait, aki eladta a sorozatot nyolc évig? De vitték Carter nemi szerves beszólását is, amire a sorozat folyamán legalább kétszer visszautaltak… no comment. Aztán kilőtték Shau’ri pucérkodását, a cenzúra, vagy hát hivatalosan megfogalmazva: családbarátiasság jegyében… még el is hinném, ha nem lennének életszívó lidércek, élveégetés, félbevágás, falra tűzés, meg hasonló nyalánkságok a sorozatban. Vagy csak én érzem úgy, hogy ez utóbbiak lélekrombolóbbak, mint egy gyönyörű nő meztelen teste? Az sem nyerte el a tetszésem, hogy Kawalsky-t nem szállta meg a goa’uld, így a következő rész kvázi baromság. Állítólag nem akartak cliffhangert, de könyörgöm, akárhogy vagdossák, ez akkor is egy nyitóepizód, amire nagyon szorosan ráépül egy újabb rész.

De azért két dolgot jó, hogy kinyisszantottak. Az egyik, mikor Jack és Kawalsky a fogdában beszélgetnek, innét hiányzik az a párbeszédrészlet, melyben az őrnagy elmondja, hogy bár együtt végigcsinálták az Abydos küldetést, mégsem tudta, hogy Jacknek volt egy fia. Ennek hiánya azért dicséretes, mert a beszélgetés azt sugallta, hogy a két férfi csak a mozifilmben ismerkedett meg, holott egy későbbi epizódban (2×04 The Gamekeeper) kiderült, hogy Jack és Kawalsky már az NDK idején is együtt szolgáltak. Hasonlóan jó ötlet volt kivágni azt a kis táblát, amin egy szerkezet nyomon követi a csillagkapun át utazókat. Bár a sorozat elején ez még párszor feltűnt, és később egy más formában még előkerült a téma, de egy idő után úgy döntöttek, hogy a féregjáraton át történő utazás csak pártized másodpercig tart. Szóval, a későbbi évadok fényében jó ötlet volt kivágni, bár ennyi erővel kivághatnák a többiből is, illetve az 5×05 Red Sky epizódot is hozzáigazíthatnák… szóval ilyen tekintetben meg fölösleges volt.

Aztán bővítések. Néhány új poén (ha már a régiek elmentek…), pár új benyögés, szisszenés, káromkodás, egynémely jelenet új szemszögből történő bemutatása. Semmi lényeges, leszámítva két, talán három dolgot. Az első (ez a talán), mikor az Abydosról hazatérve Jack, Carter és Daniel jelentést tesznek Hammondnak. Ez a helyén van, kicsit kellett is, viszont csak olyanokat mondanak el, amit már amúgy is elmondtak. Viszont, van egy kis párbeszédbővítés a chulaki cellában is, ami viszont nagyon jó. Ebben, miután Daniel felébredt, és megérkezik Jack, az ezredes és Carter GDO jeladóról kezdenek beszélni, hogy ez biztonsági probléma, és meg kéne semmisíteni, nehogy a goa’uldok kinyissák vele az íriszt. Hasonlóan jól sült el, mikor a csillagkapuhoz menet Carter megkérdezi Teal’cet, miért árulta el az isteneit. Ez kicsit hitelesebbé teszi a szituációt, vagyis, hogy nem teljesen ismeretlenül engedik át a Földre Teal’cet.

Amire nem lehet panasz, az a felújított effektek. Nagyon impozáns Abydoson a piramis, Chulak látképe, és nagyon ütős lett a végső sikló harc (végre nincsenek mozifilmből átvett képek). Külön öröm a tel’tac teherhajó látványa, mert bár tetszett az átalakuló halálsikló, így azért mégis csak jobban passzol a Stargate univerzumához (elvégre személyszállításra tel’tacot használtak, és a halálsikló nem hordozott többé gyűrűket). Viszont a nyitójelenet ritka lapos.

Elméletben vannak új zenék is, de nem nagyon ragadtak meg bennem. Shau’ri, illetve a katonanő goa’uld mustráján szól valami új, de az eredeti hatását meg sem közelítő muzsika, más helyeken újravágás történt, de a film zenéi itt-ott így is felcsendülnek, ahol meg nem, ott meg a sorozat zenéje hallható.

Végül két dolog, ami végképp elérte, hogy az új CotG-t ne akarjam többé megtekinteni. A régi, hagyományos és szerintem hihetetlenül ütős féregjárat effektet kicserélték az Atlantisban debütált zöld, majd az SG-1 9-10. évadban bekékült (és felteszem az Universe-ben is más színnel megjelenő) új, snassz féregjárat effektre… már eleve nem értem, minek kellett a 9. évadban váltani (az Atlantisban a másfajta kapu miatt még érthető is volt), de hogy itt minek kellett… Mintha Lucas lecserélte volna a fénysebességre ugrást. A második, hogy az újravágásnak köszönhetően (melynél a cél nyilván a feszültségkeltés lett volna) elcseszték Teal’c átállásának jelenetét. Egy pillanat, amire a Stargate rajongók egyöntetűen bólintanak: igen, top10 jelenet. És egy borzasztó, megnyújtott, kicsit új kamera beállásba (vagy csak nagyobb látószögbe?) vitt vágásnak köszönhetően elcseszték. Lehet, hogy így is hatásos, de én belőlem csak egy cifra szösszenetet tudott kihozni.

Szóval, a Children of the Gods Final Cut, ahogy már előre gyanítottam, nem nyerte el a tetszésemet. Nem szeretem, ha egy művet csonkolnak. Kis mértékben rossz szájízt, nagymértékben utálatot vált ki belőlem. Talán, ha valaki fogná ezt a verziót, és összevágná az eredetivel, akkor bejönne. Bár… annyit úgysem ad hozzá az epizódhoz, hogy az amúgy is jónak tartott részről hirtelen még pozitívabb legyen a véleményem.

Új Mechwarrior játék van készülőben. Hogy mik is ezek? Nos, a Battletech asztali játék (és azóta könyvek tucatjai, és játékok sokaságában is) világára épülő videójáték előző négy részében az volt a feladat, hogy több tonnás harcigépekkel, azaz a Mechekkel elemeire bontsuk a birodalmunkra törő ellenséges erőket, köztük Mecheket is. Bolygók, városok, harcjárművek sokasága tört az életünkre, de a legjobb és a legfőbb élmény akkor is az volt, hogy egy 100 tonnás állig felfegyverzett robotban szinte legyőzhetetlenül tombolhattunk a harcmezőn. Legalábbis, amíg nem jött egy a miénknél is nagyobb Mech (mert ugye a méret azért mégis csak lényeg ). Azonban 2002-es Mechwarrior 4: Mercenaris óta (mely a Mechwarrior 4: Vengence kiegészítője volt) nem készült új Mech játék, de igazán Battletech játék sem. Most azonban megérkezett az első videó az eddig titokban tartott (és jelenleg még kiadó nélküli) új epizódról…

Új epizó? Nem, reboot, legalábbis játékmenetre. Míg történetre inkább prequel. A sztori 3015-ben, a Harmadik Örökösödési Háború vége felé fog játszódni, amikor még aránylag egyszerűen felrajzolhatóak voltak a frakciók és az erőviszonyok, hiszen nem voltak klánok, meg XY szövetségek, kormányok, egyebek, legalábbis nem olyan sok, mint a későbbi időkben. A helyszín a Deshler bolygó lesz, mely az Egyesült Világok-Drakonis Szövetség határvidékén fekszik, és a Davion Ház kezében van. Mivel a Battletech univerzum szinte elengedhetetlen kelléke az ármánykodásból születő háborúk, így borítékolható, hogy a felállás néhány Kuritának (vagy mindnek?) nem fog tetszeni, és a kiéleződött konflikusban mi nekimehetünk a Drakonis Szövetség csapatainak. És hogy kik vagyunk “mi”? Nos, egy helyi uralkodócsalád sarját fogjuk alakítani, aki tipikus mód kicsapongó életet élő srác lesz. Legalábbis amíg a háborúban a családja oda nem vész, ekkor előbújik belőle a harcias, hazafias, “ki ha én nem” szellem, és máris Mechbe pattan, hogy rendet vágjon a Szövetség mikrobijai között.

Ez tehát az alapsztori, aztán, hogy ez kigömbölyödik valami nagyobbra, jobbra, szebbre, az egyelőre kérdéses (az eddigi játékokra azért nem volt jellemző, hogy a felállás mögött fordulatos tartalom lapult volna). Emellett kiderült pár technikai infó is a még javában készülő játékról, melyek tekintetében felfigyelhetünk arra a bizonyos rebootra. Először is, négy fős  Meches szakaszt irányíthatunk majd. A hartéren, ahogy annak lennie kell, folyamatosan változnak majd a körülmények, ám a radarunk immár nem fog mindent látni. Emiatt új játékmenetbeli sajátosság lesz a felderítés, mellyel képet kaphatunk a csata aktuális helyzetéről, az ellenséges Mechek és egyéb harcjárművek hollétéről. Erre a munkára lesznek külön Mechek (ezek valószínűleg a szakaszunkban foglalnak majd el felbecsülhetetlen helyet), illetve olyan szonda, amit a videóban is láthatunk. Szóval az eddigi “radaron megjelent a Mech és már a látóhatáron szétcincáljuk” felállást egy taktikusabb megközelítés váltja fel. És ha ez még nem lenne elég, ezúttal a különböző kategóriájú Mecheknek is fontos szerepük lesz. A korábbi részekben (evidens módon) mindenki a nagyobb, erősebb Mechekre pályázott, így a kicsik mindig csak addig voltak meg, amíg meg nem kaptuk a nagyobbat. Ezúttal azonban - hála a változatosabb játékmenetnek, melyet eddig a “menj A-ból C-be, de közben B ponton irts ki mindenkit” koncepció jellemzett - már komoly szerepe lesz, hogy egyes missziókra nagy, de erős, vagy kicsi, ámde mozgékony gépet viszünk, és ennek függvényében alakulhatnak a dolgok. Ráadásul a Mechek ritkák és értékesek lesznek, így ezúttal már nem fogjuk felhalmozni a különböző kilőtt Mecheket, mint régen. A küldetések utáni roncsmentés sokkal nagyobb szerepet fog kapni, ami valószínűleg úgy fog kinézni, hogy a kilőtt ellenséges Mechekből csak alkatrészeket hozhatunk el, nem a komplett gépet, melyet aztán kijavítva újra harcba küldhetünk az oldalunkon. Ennél fogva kvázi az alkatrészekből kell új Mecheket építeni, vagy a már meglévőket ezekkel javíthatjuk ki. Illetve ha már javítás, tervbe van véve egy limitált szintű, küldetések közbeni reparáló akármi, amivel apróbb sérüléseket kijavíthatunk majd ki (de a leszakadt végtag nem fog visszanőni… hasonló a korábbi játékokban is volt). Új fegyverekről egyelőre nincs hír, viszont a régiek közül visszatérnek azok, amik már léteztek 3015-ben is (nyilván a fejlettebbek nem). Imigyen a gépágyúk, a lézerek, a rakéták és a PPC-ék is (meg a többi, amit esetleg kihagytam ). Mindezek mellett olyan eszközöket is fepakolhatunk majd a mikrobika, amik a táblás játékban már rég megvannak, viszont a videójátékokban csak most tűnnek majd fel. Ilyen példának okáért a radarzavaró.

Továbbá, az egyjátékos kampány nem egy tipikus “világmegváltó őrültséggel” fog foglalkozni, inkább egy kisebb ívű,  intenzív sztorit prezentál majd. Mindezt négy fős cooperációs módban is végigjátszhatjuk. Mindkét játékmódban kapunk majd XP-t, leginkább súlykategóriánként vagy konkrét Mechben teljesített küldetés után, hogy aztán tuningolhassuk kedvenc gépünket. Ez természetesen erősebb fegyvereket, hatékonyabb irányíthatóságot, gyorsabb mozgást biztosító motort, strapabíróbb páncélzatot meg ilyeneket takarhat. A multiplayerben különböző frakciókhoz csatlakozhatunk majd, , és lesz valami sztori is, ezúttal már “világmegváltó őrültséggel”. Számíthatunk arra, hogy az univerzum ideje telleni fog, vagyis fejlődik majd a technika, amit DLC-k megjelentetésével akarnak kieszközölni. De emellett valószínűleg lesz a szokásos Deathmatch, meg a többi, bár ezt az enyhe MMO-s beütést elnézve, a szokványos módok lehet, hogy a kutyát sem fogják érdekelni.

Nos, mindez fent eddig csak ígéret, ám külsőségek tekintetében már jobb a helyzet, hála a trailernek, amiben sok apróságot már megfigyelhetünk. A játék az Unreal 3 lassan korosodó, de szerintem még mindig káprázatos motorját használja, melyet valószínűleg még fel is javítanak. A videóban látott HUD viszont még nem végleges. Az is látható, hogy ezúttal alaposan rágyúrtak az olyan hangulati elemekre, mint a műszerfal nyomkodása, a katapultkar meghúzása, magyarán a pilóta “megmutatása”. Vagyis láthatjuk, amint matat, ott ücsörög a fülkében. A készítők így próbálják elérni azt, hogy a játékos a fülkében érezze magát.

Irányíthatóság tekintetében már nem olyan optimista az előrelátás, legalábbis nekem annyira nem villanyoztak fel. A fejlesztők ugyanis próbálják megtalálni a középutas megoldást a szimulációs “külön gomb minden végtagra” felállást és a konzolos irányítás között. Ez még hagyján, de az előzetesek alapján főleg az utóbbira akarnak majd fókuszálni, vagyis a mikrobik irányítását a pár gombos kontrollerre óhajtják optimizálni. Enne azért nem örülök, mert egyrészt kicsit unom már, hogy a konzolok miatt lebutítanak valami jót (és az esetek nagy többségében úgy már közel sem olyan jó), másrészt éppen azt élveztem a Mechwarrior játékokban is, hogy szimulátorok. Egy ilyen böszöm dögöt nyilván nem két gomb megnyomásával, meg egy kis “gombagomb” tilitolizásával lehet irányítani. Nem kérem, a Joystick, az egér és a billentyűzet egyidejű használatával akarom mozgásban tartani a CsataMechem (lehetőleg egy MadCatet).

Mindegy, ez még a jövő zenéje. A játék amúgy PC-re (hál’ isten) és XBox 360-ra fog megjelenni, PS3-ra viszont nem is tervezik, szóval a Playstation mellett voksolóknak ezúttal szivacs. Reméljük a fentiekben beígért csupa szép és jó dolgok legalább részben, de még jobb lenne, ha egészében megvalósulnának, és a Mechwarrior széria feltámadna hamvaiból. Ehhez persze még kell egy jó kiadó is, aki nem lép a fejlesztők nyakára, és mondjuk adja ki a játékot hat hónappal a befejezés előtt, ahogy arra mostanában több példa van az egészségesnél. Addig is, itt a kedvcsináló ingame trailer:

Find more videos like this on SFport.net

(Köszönet Reaper kollégának, hogy az AVPU fórumán zanzásította az eddigi híreket.)

Megújult az MGM Stargate aloldala, melyen immár az SG-1 és az Atlantis mellett az Universe-hez is találhatunk érdekességeket. Körbenézhetünk a Destiny egyik folyosóján, valamint az indítócsarnokában, ahol végre jobban szemügyre vehetjük az új csillagkaput. A karakterek is megkapták adatlapjaikat, illetve videókat is megnézhetünk a szereplőkkel. Érdemes ellátogatni: http://stargate.mgm.com/

Bár nemrég új Aliens könyvvel örvendeztetett meg minket a Szukits kiadó, sajnos nem mostanában fogom tudni elolvasni. Mikor ez tudatosult bennem, kicsit elszontyolodtam, mert évek óta minden megjelent Aliens könyvet sikerült bezsebelnem a megjelenés hetében. Éppen ezért bánatomban lekaptam a polcról Az őrjöngő halált, ami a második film könyvadaptációja után a kedvencem a szériában. A könyv maga az 1995-ös azonos című képregény feldolgozása (mint az 1. sorozat könyveinek mindegyike), és merem állítani, hogy a legjobb független Aliens történet, és talán az egyetlen, ami hű a filmekhez.

A történet egyszerű, de nagyszerű. A kolóniákon elmérgesedett a xenomorph helyzet, és senki sem tudja hogyan, de egyre több helyen bukkannak fel az idegenek. Nem lehet mindenhová tengerészgyalogosokat küldeni, ráadásul nem is tűnnek igazán hatékonynak a gyilkos szörnyek ellen. Ezért a Weyland-Yutani Társaság speciális osztagokat állít fel a legelvetemültebb gyilkosokból. Ők a Berserkerek. Kis csapatokban, katonai hajókon járják az űrt, és ha teljesítenek egy bizonyos számú bevetést, szabaddá válhatnak. Egy hajó legénységét három elítélt, valamint egy pilóta, egy technikus, és egy kapitány alkotja. Legalábbis látszatra, mert van egy negyedik bűnöző is, a MAX egység kezelője, aki delíriumos álomban alszik az óriási harcigép fémbendőjében, míg fel nem ébreszti a technikus, és őrjöngő pusztításba nem kezd az idegenek között. A könyv története a Nemesis nevű űrhajó Berserker alakulatáról szól. A hajó a 949-es űrállomás felé veszi az irányt, ahonnét xenomorph aktivitásról érkezett jelentés. Egyszerű feladat lenne, ha a Társaság parancsa nem úgy szólna, hogy mindenáron óvják meg az állomást, melyen több ezer idegen fészkel. A 949-esen ugyanis szörnyű titkokat őrizget a Weyland-Yutani, melyek felfedése a Berserkerek életét követelheti.

Azért szeretem ezt a történetet, mert az eredeti képregény írója, John Wagner, és a könyv írója, Stephani Perry teljes mértékben a filmekre alapoztak, és még csak utalás sincs a Mark Verheiden 1989-es képregényében megteremtett, majd ’96-ban az Alien³ miatt jelentősen átírt, és Volume One-ról Outbrake-re átkeresztelt „kibővített” Aliens világra (érdekesség, hogy az Outbrake-et e könyv írójának apja, Steve Perry adaptálta). Sehol a pempő, a Föld idegen megszállása, az idegenek főbolygója a szuperkirálynővel, vagy világuralomra törő Űrutassal. Bár ez a könyv is a ’92-’98-as 1. sorozathoz tartozik, ez az egyetlen, ami nem része az Idegenek a Földön-Lidérces utazás-Ripley háborúja trilógiának (vagy képregényes vonalon az Volume One-Volume Two-Earth War/Outbrake-Nightmare Asylum-Famale War). És ez jó, mert attól az Aliens világtól engem a hidegrázás kerülget.

Ebben a történetben rendes alinek vannak, akiknek célja csak és kizárólag az emberek elfogása inkubátornak, vagy éppenséggel tápláléknak. Az emberek feladata meg a dögök kiirtása, illetve mikor rosszra fordulnak a dolgok, a túlélés. Ráadásul Stephani Perry nem esett abba a csapdába, mint John Shirley az Acéltojás esetében, vagyis nem vonultatott fel kéttucatnyi szereplőt, akikkel aztán nem tudott mit kezdeni. Bár igaz, ami igaz, Perry-nek csak John Wagner története alapján kellett dolgoznia, szóval „készen” kapta a szereplőket, sőt mi több, a cselekményt. Mégis dicséret illeti a hölgyet, hiszen a képregény papírmasé figuráit sikerült igazi jelemmel felruháznia. Elég csak a csaliember, Tape belső vívódásaira gondolni, akinek feladata az, hogy hagyja magát elhurcoltatni az idegenekkel, hogy aztán a MAX az ő jeladóját követve eljuthasson a fészekbe. Perry hitelesen adja vissza egy olyan ember gondolatait, félelmeit, aki önként és dalolva kapatja el magát az idegenekkel, és vállalja azt a veszélyt, amitől még Ripley is retteget. És ez csak egy a hat szereplő közül, akikre az író rengeteg időt és energiát szán, így az Aliens könyvsorozatok legjobb szereplői lettek. Pulaski például biztosan ott van majdnem minden rajongó top3-as listáján.

Mindezek mellett nagyon jó a könyv atmoszférája. Perry-nek végig sikerül fenntartania az olvasó érdeklődését, a feszes tempó, a nyomasztó hangulat az utolsó lapokig, sőt, az utolsó sorig kitart. Ez egyáltalán nem egy vidám történet, melynél borítékolható a főszereplők számára a végső happy end, mivel annyira egyenlők a karakterek, hogy sokáig azt sem tudjuk, ki is a főszereplő.

Viszont van két pont, ahol az összkép azért megbicsaklik. Az egyik Wagner, a másik Perry hibája. Az eredeti képregényben – így az adaptációban is – az egyik szereplő végül elárulja a többieket, ám ezt nagyon faramuci, idétlen és illogikus módon teszi. Elhiszem, hogy valamennyire kötelezőnek érzik az alkotók az Aliens történetekben a nagy gonosz terveit szolgáló kétszínű alakot (bár nem lenne az, sőt, már baromi sablonos), de a megoldás itt (is) nagyon rossz. Az árulás előre látható, jól felvezetett, ám annak megvalósítása nem jó, sőt, egy ponton kifejezetten röhejes (ki áll le pezsgőzni egy dögökkel teli állomáson?). A másik bicsaklást pedig Perry követte el (bár részben az első is felróható neki, hiszen átírhatta volna), mert megváltoztatott egy fontos momentumot, amivel az idegenek szaporodását vette semmibe. Nevezetesen az egyik szereplőbe pár perc alatt belepetéznek, és a főszereplő ezért lelövi. A képregényben ez még úgy volt, hogy a MAX eltalálta az arctámadót, és a sav miatt halt meg az a bizonyos szereplő. Ezt nem tudom, miért kellett megváltoztatni, mert még csak drámaibb sem lett a cselekmény. Ugyanígy érdekes egy szakasz, amiben hőseink csoportos arctámadó támadásnak lettek kitéve (ez mind a könyvben, mind a képregényben szerepel). Nem nagy baj, de nem hiszem, hogy az arctámadók néhány ember kedvéért tömeges vándorlásba kezdenének (pláne nem lifteznének).

Nos, azt kell mondjam, hogy a könyv szerintem eme hibákkal együtt is a legjobb Aliens történet, legalábbis írott formában és az önálló művek közül. Perry sikeresen hozza a filmek zsánerét, és nem tömködte teli irritálóan erőltetett és/vagy fantáziátlan marhaságokkal. Kevés szereplője van, de azokat remekül kidolgozták, és a hangulat is ott van a toppon. Ha javasolnom kéne, én azt mondanám, mindenképpen a könyvet olvassuk el előbb, mert – műfajából fakadóan – jobban kibontja a dolgokat, plusz nincsenek benne a szerintem kifejezetten ronda képek, amik számomra a képregényt harmadrangúvá alacsonyította (bár igaz, ami igaz, Aliens vonalon már láttam sokkal rondábban megrajzolt képregényeket is).