LIGHTSPEED

A IV. Lidércfény pályázatra írtam meg ezt a novellát, és bár ott nem jeleskedett, itt még közkincsé tehetem. Ez az első fantasy, amit írtam, és mondjuk kicsit gondban voltam a - szerintem szűk - terjedelmi kritériummal, azért megpróbáltam szórakoztató művet összedobni egy barbárról, a társairól, boszorkányokról, meg marcona zsoldosokról.

———————————————-

Boldezár, a barbár hatalmas volt, legalább másfél fejjel magasabb, mint egy átlagos ember. Izmai úgy púposodtak testén, mint a Vahani-sivatag végeláthatatlan dűnéi. Impozáns termete is elég lett volna ahhoz, hogy az emberek kitérjenek az útjából, mégis, fenyegető megjelenését tovább tetézte a hátán átvetett bőrtokban tartott hatalmas pallos. Ő és a társa, Loa, hónapok óta portyáztak a Sonzezali-kőpusztaságban, a környék falvaiban élő kereskedők szállítmányait fosztogatva. Mostanra tisztes zsákmányra tettek szert, és már-már a továbbálláson gondolkodtak, mikor egy titokzatos idegen felkereste őket, mondván: jól fizető munkája lenne a számukra. Ezen az éjszakán eme ajánlat miatt lapítottak egy szirten a pusztaság északi végében.

Boldezár lenézett az alatta elterülő homok fedte síkságra, ahol a megbízójuk szerint élete legnagyobb szerencséje várta őket. Két sátor egymás mellett, előttük hevesen lobogó tábortűz. A sátrakkal szemben egy gazdagon megrakott szekér állt, mely furcsa mód sokkal nagyobb volt, mint amekkorák az ilyen áruszállító kocsik lenni szoktak. A kocsi előtt lovak sorakoztak, vagy egy tucat.

- Sokan vannak – motyogta keserédesen a Boldezár jobbján lapuló kackiás bajszú, vágott szemű Loa. Szakadt öltözete, csapzott haja, és mocskos, naptól cserzett bőre semmiképpen sem illett a hátán átvetett míves íjhoz és túldíszített tegezhez.

- Tizenkét zsoldos, plusz a két kereskedő, ahogy mondtam – szólalt meg a barbár balján hasaló megbízójuk, Inama Sahal Ben. A barnabőrű férfi hófehér köpeny mögé rejtőzött, csuklyáját állandóan a fejére húzva tartotta, így sosem láthatták a teljes arcát, csupán az orra hegyét, széles száját és csúcsos állát. A köpenyét vörös selyemöv fogta össze, amiről hajlított pengéjű kard lógott alá. Az összképe egyértelművé tette Boldezár és Loa számára, hogy megbízójuk nem egy egyszerű orgazda, hanem képzett harcos. Ez néminemű bizalmatlanságot keltett bennük.

- Igazat szóltál – bólintott Boldezár kimérten –, de még mindig nem tudom, hogy bízhatom-e benned – gyanakodva méregette a fehér ruhás alakot, aki a hold fényénél úgy festett, mint egy szellem.

- Barátom, három tanácsom van ezzel kapcsolatban. Ne bízz bennem, sose tévessz szem elől, és ne fordíts nekem hátat – a csuklya alatt kaján vigyor jelent meg. – Mindazonáltal, szükségem van rátok.

- Szóval azt mondod, hogy a szekéren az a sok bizsu csak álca, és valójában rabszolganőket rejt? – lépett túl Loa Boldezár aggodalmain.

- Kettőt, hogy pontos legyek – bólintott Sahal. – A kereskedők Guoviában vették őket potom pénzért, és viszik Shadizárba.

- Guoviába? – hökkent meg Loa. – Még hogy szent város. Azt’ kiké voltak ezek a fehérnépek?

- Nem tudom – vont vállat Sahal. – Nem is érdekel. Most az övék, és ha segítetek, a tiétek lehetnek. Mint minden más, a szekér teljes tartalma… minden – intett a síkság felé. – Egyedül a két kereskedő fejét kérem.

- Miért? – kérdezte Boldezár gyanakodva.

- Mert ez a dolgom – felelte büszkén. – A megbízóm, kinek lányát esztendőkkel ezelőtt rabolta el e két briganti, rengeteg aranyat fizet, ha átadom a fejüket. Ám mivel ily méretű kompánia kíséri őket, egyedül nem boldogulhatok. Ezért kelletek ti. A környék faluinak kereskedői rettegve emlegették a neveteket. Híretek messze földön ismert, ezért is kerestelek fel benneteket. Fizetni ugyan arannyal nem tudok, de a segítségetekért cserébe tiétek lehet minden, ami odalenn megmarad, beleértve a két fehérnépet is.

- És mi gátolna meg bennünket abban, hogy elvágjuk a torkod, és mi magunk adjuk át a kereskedők fejét? – kérdezett rá a barbár.

- Legfeljebb az, hogy nem vagyok olyan ostoba, hogy eláruljam, ki a megbízóm – egy pillanatra elhallgatott, várva, hogy bérencei átgondolják az elhangzottakat. – Persze, ha nem vállaljátok…

- Szó sincs róla – vágott a szavába Boldezár. – Áll az alku – bólintott határozottan, majd Loahoz fordult. – Maradj itt és ölj le mindenkit, aki menekülni próbál – visszanézett a válla fölött Sahalra. – És őt is, ha a szándékai, mondjuk így, tisztességtelennek tűnnének.

- Embereket fogunk megölni, ez már eleve nem tisztességes – jegyezte meg Sahal.

- Az emberölés tisztessége attól függ, ki az az ember, akit megölsz – mondta a barbár kedélyesen.

- Ezt észben tartom – nevetett fel megbízójuk.

- Ajánlatos. Szóval, én szemből támadok, te barátom – bökött a kámzsás férfira – hátulról. Hányj kardélre mindenkit, akit én nem érek el – újra kilesett a szírt pereme fölött. A táborban az őrök ébernek tűntek, míg a kereskedők már elvonultak a sátraikba. – Rebegjetek imát isteneitekhez, mert lehet legközelebb már személyesen beszéltek velük – azzal felállt, és Sahallal a nyomában elindult lefelé.

- Én már azóta imádkozom, hogy találkoztam veled – motyogta Loa, majd leakasztotta válláról az íjat.

Odalenn a táborban a zsoldosok éberen őrködtek. Kettő a lovakat őrizte, kettő a szekeret, négy járőrözött, négy pedig a táborban pihent, hogy néhány óra múlva váltsák társaikat. Nem számítottak támadásra, mert abban a tudatban éltek, hogy létszámuk már önmagában is elriaszt mindenféle haramiát.

Tévedtek. Boldezár úgy robbant be közéjük, mint a derült égből lecsapó villám. Hatalmas, dörgő léptekkel, üvöltve száguldott ki a sziklák közül, majd szúrta keresztül a tábor előtt felsorakozott lovakra vigyázó őrök egyikét. A paripák ijedtükben felnyerítettek, riasztva a tábor lakóit. A második zsoldos a barbár mögött termett. Boldezár megperdült, pallosával magasan kaszált, s lefejezte az őrt. Eztán átvetette magát az egyik lovon, be a táborban fegyverkező férfiak közé.

A túlvégen járőröző zsoldosok csörtetve indultak Boldezár felé, mikor egy hófehér alak jelent meg mellettük. Léptei alatt nem recsegtek a gallyak, miközben emberfeletti gyorsasággal suhant az őrök felé. Mikor közel ért hozzájuk, legyintett egyet, a hold fénye megcsillant valami fémesen, és a járőrt vezető férfi torkából vér spriccelt ki. Az őrök megálltak, halálra válva meredtek a jelenségre. Mire tudatosult bennük, hogy csupán egy fehér köpenyt viselő férfival állnak szemben, nem pedig egy túlvilági teremtménnyel, a második társuk is összeesett, miután a támadó kardja leszelte az arcát.

Az utolsó két zsoldos hamarjában közrefogta Sahalt. A baloldali előre szúrt, a jobb a nyaka felé vágott. Tökéletes összhangba dolgoztak, mégsem győzedelmeskedhettek. Sahal a saját pengéjével megakasztotta a nyaka felé kaszáló zsoldos kardját, majd kilépett oldalra, hagyván, hogy a baloldali férfi kardja elkerülje őt, és a lendület által tovasuhanjon. Egyenesen bele a másik katona hasába. Társa halálsikolyát hallva a zsoldos elsápadt. Ezt nem így képzelte el. Sőt valószínűleg az sem szerepelt a tervei között, hogy Sahal a háta mögé perdül, majd kardjával végighasít a hátán.

Eközben a barbár sem pihent. A ellenfelei közül kettőt egyetlen suhintással nyakazott le. A harmadik már szerencsésebb volt, sikerült elhajolnia a penge elől, ám ekkor az óriás előre lépet, kiütötte a kezéből a kardot, majd nyakon ragadta. Miközben elroppantotta a csigolyáit, maga és a negyedik őr közé rántotta, aki éppen feléjük szúrt. Kardja lecsúszott társa páncéljáról, s mivel minden erejét beleadta, a lendület ledöntötte a lábáról. Hassal előre belezuhant a tábortűzbe. Boldezár félrelökte a kezében szorongatott holttestet, majd félbehasította a lángra lobbanó zsoldos fejét.

Az utolsó két zsebrák az erdő felé tuszkolta a szakállas, aszott bőrű öreges kufárokat, akik inkább tűntek varázslóknak, mintsem álnok rabszolgakereskedőknek. Az egyik nem állt ellen a bérenceik unszolásának, a másik azonban mindenáron vissza akart fordulni.

- Nem! – kiabálta. – Nem hagyhatjuk, hogy… - idáig jutott, mert egy nyílvessző keresztülfúrta a nyakát.

A másik kereskedő a hátába kapta a nyilat. A zsoldosok tehetetlenül nézték végig védenceik halálát, majd az egyik futásnak eredt, a másik pedig Boldezárra támadt. Hiába, két csapást válthatott az óriással, majd a pallos végigszántott a mellkasán. A menekülő martalóc sem jutott messzire. Egy nyílvessző leterítette a biztonságot nyújtó sziklák előtt.

Boldezár elégedetten nézett körbe. A tábor minden lakója meghalt. Ő pedig még csak nem is lihegett, a fáradtság csepp jelét sem mutatta.

- No, Salah, vagy hívjanak akárhogy – fordult meg, gondolván, hogy megbízója mögötte van, ám nem volt ott, sőt, sehol sem látta. – Hol vagy? – Sahalt mintha elnyelte volna a föld.

Loa érkezett meg mellé. Lihegett, hisz futva jött le a szirtről.

- Jó mulatság volt, de azt hittem, nem lesz semmi dolgom.

- Láttad azt a bitang Sahalt? – kérdezte Boldezár a sötétséget fürkészve. Rossz érzése támadt.

- Lekaszabolt négy senkiházit, aztán… - körbenézett. – Az előbb még ott volt – bökött a sátrak mögé, ahol nem láttak mást, csak holttesteket.

Boldezár rosszat sejtve megindult a szekér felé, mely tényleg hatalmas volt, mindenféle értékesnek tűnő tárggyal megrakott. Azonban ez csak a látszat. Valójában valami ketrecszerűség lehetett a halom alatt. Boldezár megragadta a csecsebecsék alól kilógó ponyvát és megrántotta, ezzel lesodorva mindent a szekérről.

- Azt hiszem, lóvá tettek bennünket – mondta haragosan, ám mikor meglátta a ketrec tartalmát, minden dühe elszállt.

- Vagy mégsem – esett le Loa álla.

Boldezár hamarjában leszelte a lakatot a ketrec ajtajáról, majd feltárta azt.

A rácsok közül két tünemény lépett elő. Talán a legszebb fehérnépek voltak, akiket a két haramia élete folyamán látott. Kerek arcuk és karcsú testük teljesen, minden apró vonásuk egyforma volt, mégis más-más benyomást keltettek. Egyikük, ki hosszú fekete haját felkötve hordta, vadságot, kielégíthetetlen vágyat sugárzott, ahogy barna szemével végigmérte őket. A másikuk az ellentettjének tűnt. Hátközépig érő haját kibontva viselte, arcáról ártatlanság sugárzott, öltözéke többet takart bájaiból, mint testvére ruhának csak hellyel-közzel nevezhető rongyai. Mert testvérek voltak, ez nem vitás, méghozzá ikrek. Mindkettejük nyakában egy zöld borostyánkővel díszített nyakék lógott.

- Kik vagytok ti, szép daliák? – kérdezte a szemérmesebbik.

- Hát nem látod, Inara? Ők a megmentőink – a lenge öltözetű nő a holtak felé intett. Tekintete megállapodott a kereskedőkön. – Lám, végeztek hitvány fogvatartóinkkal is – köpte a szavakat undorral.

- Igen, ezer köszönet – rebegte Inara. – Ezt valahogy meg kell hálálnunk nekik, nemdebár, Serra?

- Úgy van, húgocskám – azzal a vérmes fehérnép az álmélkodó Boldezárhoz lépett. – De hogyan hálálhatná meg két védtelen hölgy eme mérhetetlen jótettet két ily derék harcosnak.

Inara ekkor már Loa nyakán csüngött, ki íját a földre ejtve alig tudta fékezni feltörni készülő vágyait. A fehér slafrokot viselő lány a nyegle harcoshoz simult, egyik kezével olyan testrészét simogatva, amitől Loa esze nyomban elszelelt.

- Azt hiszem, van pár ötletem – mondta, és az egyik sátor felé kezdte húzni a lányt.

- És neked barbár, van ötleted, hogy miként háláljam meg hőstettedet? – Azzal könnyed mozdulattal levette a dús, kerek kebleit takaró fekete vászondarabot. Kéjes mosollyal az arcán a barbár ágyéka felé pillantott. – Úgy látom, van.

Boldezár, mintha csak Serra utolsó szavai vezényszavak lettek volna, félre dobta pallosát, és a nőre vetette magát. A földre teperte, csókolni kezdte. Ahogy arcát Serra keblei közé fúrta, arra gondolt, hogy Sahalnak igaza volt, mikor azt mondta: élete legnagyobb szerencséje éri itt.

Mielőtt azonban teljesen átadhatta volna magát a kéjnek, halálsikoly szelte át a tábort. Abból a sátorból jött, ahová Loa vonult el Inarával. Boldezár, megfeledkezve Serra bájairól, talpra szökkent, felkapta a pallost és a sátor felé iramodott.

- A türelmetlen mindenit – sóhajtotta Serra keserűen.

Boldezár belépett a sátorba. A látvány, ami fogadta, megszédítette. Barátját éppen egy hatalmas tigris belezte ki. Egy állat, amely ezen a földön nem is élt. Gyorsan körbenézett, Inarát kereste, ám a lány eltűnt. Aztán megakadt a tekintete a vad nyakában lógó zöld borostyánon.

- Mocskos szuka! – ordította a barbár hirtelen lobbant dühtől fűtve.

A tigris torkából dobhártyaszaggató üvöltés tört fel, majd a barbár felé ugrott. Boldezár oldalra vetette magát, el a tigris karmai elől. Átgurult a vállán, felállt és állon rúgta a földet érő és felé forduló vadat, majd a hátába állította a pallosát. A lelkét kilehelő tigris vaskos teste a szeme láttára alakult vissza a törékenynek látszó, teljesen meztelen Inarává.

Éles, földöntúli sikoly hallatszott a sátron kívülről. Boldezár kirántotta a holttestből a pallost s kirontott a szabadba.

- Megölted a húgomat, mocskos fattyú! – rikoltotta Serra a tábor közepén állva. – Ezért kínok közt agonizálva fogsz könyörögni a halálért!

- A húgod felfalta a barátom! Kvittek vagyunk! – Boldezár az ereiben forrongó vértől fűtve, pallosát a magasba lendítve rohamra indult.

Serra nem mutatta ijedtség jelét. Kezét széttárta, szemeit behunyta, mormolt valamit, majd örömteli mosollyal nézte végig, amint a tábortűzben csontig leégett zsoldos megragadta a mellette elrohanó barbár lábát. Boldezár tehetetlenül a földre zuhant, de azonnal a hátára fordult. Az elszenesedett, páncélozott csontváz széthasított állkapcsát csattogtatva mászott felé. A csontujjak a barbár nyakára fonódtak. Boldezár megragadta az élőholt kezeit, eltörte őket, majd lecsavarta a csontváz fejét. Végül lesöpörte magáról a rémséget és talpra állt.

- Ez kevés ellenem, banya!

A zombi ezzel nem érthetett egyet, mert talpra szökkent, majd nekiugrott ellenfelének, újfent ledöntve Boldezárt a lábáról. A kezetlen és fejetlen élőholt rugdalni kezdte a barbárt, aki erre oldalra csapott a pallossal, lemetszve a csontváz lábait.

- Nyugodj békében! – kiáltotta, azzal felállt és szembe fordult Serrával. A boszorka éppen egy újabb halott zsoldost igyekezett feltámasztani. – Hagyd a holtakat a sírjukban! –elhajította a pallost, egyenesen bele a lány mellkasába. A súlyos fegyver a mögötte álló szekérhez szegezte a halott boszorkányt.

Boldezár nagyot fújt, izmai elernyedtek, majd váratlan egész teste megfeszült, ahogy a hátába izomszaggató fájdalom nyílalt. Hátranyúlt és egy kés markolatát tapogatta ki. Megfordult. Sahal állt vele szemben, méterekre tőle.

- Nem fogadtad meg a tanácsaimat, barbár.

Boldezár a földre roskadt. Megpróbálta kihúzni a kést, de nem érte el rendesen. Eztán pallosa felé pillantott, ám az túl messze volt tőle, a szekérbe és egy boszorkányba állítva. Nem hitte, hogy lenne ereje elérni, hát még kihúzni, majd használni Sahal ellen. Tehetetlenné vált.

- Miért? – kérdezte végül.

- Pénzért, mi másért? – felelte kedélyesen Sahal. – A két varázslóért tömérdek aranyat fizet Lord Bane. A boszorkákért Bolusza királya halmoz el arannyal. Loa és a te fejedért pedig a környék kereskedői fizetnek mindenféle földi jóval. Nem mellesleg az itt elszórt fegyverek, páncélok és bizsuk is megérnek pár érmét a shadizári piacon. – Gúnyos vigyor jelent meg a csuklya alatt. – Köszönöm a segítséged, nagyra értékelem – hajolt meg mélyen.

Boldezár még akart valamit mondani, elátkozni vagy szidni, de nem tudta. Átlyukadt tüdejéből az utolsó levegő is távozott, szíve megállt, az éjszaka sötétje átláthatatlanul sűrűvé vált. Élettelen teste elterült a homokban.

Az ember azt hinné, hogy a Minority Report (Különvélemény), a Jurassic Parkok, (akkor még) három Indiana Jones kaland, Shindler listája, E.T. és az AI: Mesterséges Értelem után, Steven Spielberg katasztrófafilmes-sci-fije, amely ráadásul egy H. G. Wells novellán (és rádiójátékon) alapszik, csak jó lehet. Hát nem. Ez a film olyan, mint a szinuszgörbe. Hol olyan jó, hogy pislogni se merek, nehogy lecsússzak valamiről, hol olyan rossz és idegesítő, hogy legszívesebben sörétessel durrantanám szét a monitort.

Innentől spoiler, bár ha elolvasod, akkor sem vesztes semmit, mert már a film elején tudni, mi lesz a vége.

A történet dióhéjban: átlagos elvállt szülők átlagos csemetéi átlagos apukához kerülnek egy átlagos hétvégén, mikor átlagos anyjuk az átlagos második férjével egy átlagos családlátogatásra mennek az átlagos nagyszülőkhöz. Már a TV adásból is kiderül, hogy valami bűzlik Dániában, azaz inkább baj van Moszkvában, mert a közvetítések szerint arrafelé (amcsi idő szerint) hajnali négykor elment minden áram egy vihar miatt. Később már amerikaföldről is érkeznek a jelentések, és a vihar végül befut hőseink háza fölé is. Jönnek a villámok, elmaradnak a mennydörgések, majd a vihar után a föld alól óriási háromlábú gépezetek másznak elő, és szépen elhamvasztják New Jersey kertvárosának lakosait. Uccu, apuka felkarolja a kölykeit, ellopja az egyetlen működőképes kocsit (mert ugye a vihar miatt itt sincs áram), és már menekül is a tripodok elől. A történet innen kezdve előre borítékolhatóan gördül tovább: tripod jön, öldös, szüretel, család menekül. Tripod jön, öldös, szüretel, fiúkölyök elmegy kommandózni, család bemenekül őrülthez. Tripod pilóták jönnek, család maradéka őrülttel bujkál, pilóták mennek. Papa megöli őrültet, majd kisvártatva családmaradék lelepleződik, tripodba kerülnek, apuci tripodot is kinyírja, és innentől kezdve már egy ugrás a happy end, mikor elérnek terhes anyukához, és a halottnak hitt fiúkölyök is megölelheti amúgy az egész film alatt gyűlölt apukáját. Ja, elfelejtettem, a (nem) marslakó megszállók meg náthásak lettek, ezért felfordultak.

A filmnek alapvetően szerintem három, az egész műre kiható kolosszális hibája van. Az első a filmből áradó, Spielberg által itt nem kicsit túlzásba vitt amerikai hazafiasság. Nem szokott zavarni az ilyesmi, hiszen Roland Emerich, Michael Bay, és Spielberg (mily érdekes, hogy utóbbi kettő a Transformers 1-2-ben egymásra talált) filmjei is a palettán voltak zsenge koromban, ezeken (is) nevelkedtem. Szóval szemet szúr az amcsi zászló a kertben, a hídon, akárhol, meg hát na, ott az Amrageddon, vagy a Függetlenség napja című mesterművek, melyek az amerikai faszagyerekek stílusjegyében készültek. És én komálom ezeket a filmeket. Na de itt? Amcsi zászló minden jelenetben, különösen szembántó, hogy hőseink vagy tíz alaklommal korzóznak az utcán, és egész sornyi büszkén lengedező sokcsillagos, piros sávos vászondarab leng a szélben, holott egy esetben elvben szélcsend van (a vihar után, látszik, hogy a kertben kiterített ruhák abbahagyják a lengedezést, majd főhős kimegy a másik oldalon az utcára, és a zászlók már lobognak). Viszont ez még talán elviselhető is lenne, ha nem jönnének az olyan szövegek, mint „ezek pár nap alatt legyőzték a világ legerősebb nemzetét”, vagy a tenyérbe mászó pofával felvértezett kölyök nagy hazafias „rúgjuk seggbe E.T.-t” mentalitása. Nem mondom, ez a karakter jól állt Will Smith-nek a Függetlenség napjában, de nem egy tizenéves kölyöknek. A csúcs pedig, mikor a kis – szintén idegeket borzoló – Spongyabobot bambuló kiscsaj első megnyilvánulása mi? „Ezek terroristák?” Hát persze kicsim, Osama beújított pár tripodot, meg lézerágyút, és metrón becsempészte az államokba. De Spielberg mester még ezt is tudta tetézni egy frappáns beszólással: „Honnan jöttek, Európából?” Anyád!

A második hiba, hogy a filmben egyik főszereplő sem szerethető, viszont annál jobban drukkoltam azért, hogy a tripodok elhamvasszák őket. A legirritálóbb Robbie (Justin Chatwin), akinek, mint fentebb ecseteltem, keményen tenyérviszketést okozó arcberendezése van. Tipikus „utálom a szüleimet, mert tizenhét éves lettem” idióta. Azért utáltam meg szívből ezt a karaktert, és törtem ki éljenzésben, mikor látszólag odaveszett, mert pontosan tudom, mit éreznék a helyében. Nekem is van egy húgom, akit ilyen helyzetben elsődlegesen védenék. Ha tripod jön és a húgomat veszi célba, ököllel is nekimegyek. Szóval elvben nekem ezzel a Robbie gyerekkel kellett volna szimpatizálnom. Be is jött volna, ha nem lett volna élből seggfej, agyatlan marha, plusz még olyan hülye is, hogy bár a húga sírva könyörög neki, hogy ne hagyja el őket, ő csak azért is háborúzni akar (fegyver nélkül), leszar mindent és mindenkit. Itt vannak az idegenek, húgra egy méretes barnamacit, aztán uzsgyi, mert én aztán tökös legény vagyok (és még mondta is: „Ha igazán tökösek lennénk, visszamennék és elintéznénk pár rohadékot.”). Én az apja helyében úgy felpofoztam volna, hogy a fogai körmérkőzést játszottak volna a bennmaradásért. Így nem csoda, hogy ujjongtam, mikor látszólag tripodnyami lett. A vicc az egészben, hogy ezután kezdett tetszeni a film… egy bizonyos pontig, de arról majd később. Tehát Robbie lendületből idegtépő, de a kicsi húga, Rachel (Dakota Fanning) sem jobb. Ő is ostoba, de szegény maximum csak tíz éves, meg amúgy is Spongyabobot néz, és a „rendelj kaját” alatt bioétteremből hozatott humuszt (vagy mi a fenét mondott) ért. Mindezek mellett nagyon trendi a szerelése. Szóval ne is várjuk tőle sokat. Azt viszont nem tudom, hogy Spielberg szerint mi a frásznak kell egy kiscsajnak mindig sikítania. Szerencsétlen Lex még okés volt a Jurassic Parkban, hisz legalább a konyhában kicseszett egy raptorral, meg a Parkot is üzembe hozta, tehát volt benne spiritusz a sikoltozás mellett. Rachel viszont mást nem tud, ha csak nem vesszük extra képességnek, hogy képtelen az apjára hallgatni, mindig az ellenkezőjét csinálja annak, amit a helyzethez képest kéne, és állandó jelleggel beszól valami hülyeséget. Kedvencem tőle a „vigyél anyuhoz, anyut akarom” üvöltés, melynél tuti kivágtam volna a kocsiból. No és akkor apuci, azaz Ray Ferrier (Tom Cruise). Tipikus dokkmunkásnak kinéző fickó (múltkor néztem a Discovery-n ilyen dokkmunkákról szóló dokufilmet, és bakker, volt benne vagy hat darukezelő – az egyik ráadásul nő volt –, de egyik sem hasonlított Cruise-ra, se arcilag – szépfiú -, se alkatra). Ray hadilábon áll az idővel, a konyhaasztalon szerel motorblokkot (masszív asztal lehet), ha a kölykei éhesek, ő inkább elmegy aludni, a hűtőben semmi sincs, csak különféle szószok, mert azokkal simán elél egy dokkmunkás. És persze teljesen logikusan gondolkodó típus, hisz a világvége alatt mindenkinek az lenne az első gondolata, hogy átmenjen az ország másik végébe az ex-nejéhez. Fel sem merül Ray-ben, hogy esetleg Boston már ugyanúgy a földdel egyenlő, mint mondjuk Los Angeles, amit a híradós kocsiba mutatott a csaj, vagy New Jersey, amit a szemünk láttára zúztak szét. Mondjuk a film végső képsorai alapján én tévedtem, nem Ray. Viszont minden rossz tulajdonsága ellenére főhősünk a két kölyök mellett már cseppet sem irritált, sőt, sajnáltam szegényt.

Tehát mindezek fényében kijelenthető, hogy Spielberg elképzelése a tipikus amerikai családról az, hogy a két gyerek közül az egyik trendi, a másik utálja a szüleit, akik mellesleg elválltak. Az anyuka hozzáment egy gazdag pasihoz, újra terhes, az apuka meg egy seggfej, aki le se csokizza a kölykeit. Szép…

A harmadik hiba pedig az, hogy Spielberg túlságosan is követte, és nem követte eléggé a Wells novellát. Na hogyan értem ezt? Az utóbbira a precedens a villám-vihar és a tripodok megjelenése. Itt némileg átírták a történetet, hiszen a tripodok a novellában a villámmal érkeztek, a marslakók pedig némiképp korábban azokkal a bizonyos hengerekkel (kapszulákkal a magyar szinkron szerint; a Wells novellában angolul „cylinder” volt a megnevezése, de nem tudom, hogy angolul a filmben megtartották-e ezt a nevet). A moziban pont fordítva történt, a tripodokat évmilliókkal korábban elásták (és eddig senki nem vette észre… újabb feketepont), és a villámokkal érkeztek a pilóták. Nos, én ezt nem írtam volna át, jobb lett volna az eredeti felállás, bár a jelenet hatásossága elveszett volna abban a formában, ahogy láthattuk, viszont a novella megközelítésében is lehetett volna komponálni egy hasonlóan remek jelenetet. A film vége pedig pont az ellenkezője. Azt szerintem át kellett volna írni, ha már átírták a lények földmegszállási tervét is. Az idegenek évmilliók óta készültek a Föld leigázására, tanulmányoztak minket, komplett kolonizációs programjuk volt (vörös fű létrehozása belőlünk, meg a vérünk ivása a novella szerint), de azt elfelejtették megnézni, hogy a helyi kaja, víz és levegő mérgező a számukra. Mintha mi több évnyi Holdkutatás után szkafander nélkül küldtök volna fel Armstrongot és Aldrint. Tehát amit nem kellett volna megváltoztatni, pont azt írták át, amit meg megkellett volna, azt meg jól úgy hagyták. Így a történet végére szegény idegenekről kiderült, hogy ugyanolyan balfékek, mint az előlük menekülő kis család tagjai.

Pedig a filmben volt potenciál, nem is kicsi. Wells novellája ordít a megfilmesítésért, csak nem ebben a formában. Inkább afféle Cloverfield-Függetlenség napja stílusban. Végül is annak indult, csak az a három irdatlan baki, na meg a legvégén a Spielbergi sziruposság nem kellett volna. És ez a negyedik dolog, ami még rányomja a bélyegét a filmre, bár nem oly mértékben, mint a fent ecsetelt három. Már említettem a videofelvételt, amiben Los Angelest szétcincálták a tripodok. Volt egy gyönyörű látkép arról is, hogy Boston is kb. úgy néz ki, és New Jersey-t is elég jól ledarálták. Erre terhes anyuka utcájában csak az út közepén hagyott autók jelzik, hogy a világnak majdnem vége lett. És persze anyuka, és mostohaapuka, meg a nagyszülők is úgy sétálnak ki Ray és Rachel felbukkanásakor a panelből, mint a nagymamám, mikor megérkezünk hozzá a hétvégi kiruccanásra. És ha még ez a tömény marcipán nem lenne elég, naná, hogy megjelenik Robbie, és a(z állítólagos) kinyírásának pillanatában kiosztott nagy piros pontot is feketére satírozza. Igaz, úgy hagytuk ott szegény csávót, hogy mikor eltűnt a dombon túl, két másodperccel később lángoló Hummerek száguldottak elő abból az irányból, tűztenger lobbant, mintha napalmot szórtak volna, és egy tripod is előcammogott. Hogyan élte túl a kölyök? Biztos találkozott a Pteroszauruszok elől menekülő Billy Brennennel (a Jurassic Park III hasonszőrű figurája, de ő nem volt idegesítő, csak furcsán feltámadt).

Na de azt írtam, hogy a film a szinuszgörbére emlékeztet, ám eddig csak a mélyrepülésekről beszéltem. A narráció a film elején és végén ad egyfajta alaphangulatot, amire rágyúrhattak volna még kicsit. A vihar és a tripod megjelenése baromi jó pillanat, pláne házimozin. A fegyvere nagyon dögös, bár csak a hősugár került bele a filmbe, a fekete füst nem. Az a rombolda, amit New Jersey-ben végez az első lépegető, alapvető mozis élmény. Hátborzongató, amikor a lángoló vonat elsüvít a túlélők előtt, vagy mikor a menekülők mögött Rachel kiszúrja a dombokon tornyosuló tripodokat. Hogy a komp megtámadásáról már ne is beszéljek, és az utána jövő látképről. Nem rossza az egyetlen katonai megmozdulás sem, mikor a már többször említett dombon támadják az idegeneket. Na, ilyenből kellett volna több, nem az idegesítő családból. F-18-asok, Apache helikopterek, tankok, Hummerek, katonák, végül minden lángba borul, és előmászik a domb mögül egy dögnagy tripod. És a film végi hercehurca az őrült Harlannal (Tim Robbins) és a keresőszondával, meg az idegenekkel is remek, hát még mikor Ray kimegy a dombra, és meglátja, hogy a földönkívüliek mindent beborítottak az emberi vér felhasználásával készült vörös fűvel (bár itt inkább vörös gizgaz).

A novella egyes jellegzetes elemei is remekül lettek adaptálva a filmbe. A tripodok nagyon coolak, méretük impozáns, hangjuk félelmetes, egy olyan dög, ami ha felém caplatna, hát bizony iszkolnék (pláne, ha közben hamuvá égeti az embereket mellettem). Az idegenek is jól festenek, sikerült rájuk aggatni a novellában leírt apró jellegzetességeket (száj, szem), ráadásul (erre már nem emlékszem, hogy a novellában is így lett volna), az idegenek is háromlábúak, ami különösen tetszett. És még a szállító henger is bekerült, bár nem olyan formában, mint eredetileg.

A film ráadásul a családot leszámítva jól szimulálja az emberek, mint csoportos lények viselkedését katasztrófahelyzetben. Elég csak megnézni a jelenetet, mikor az eszét vesztett tömeg szó szerint szinte széttépi a kocsit és kiszedi a családot, miközben bezsúfolódnak, mit sem törődve a bent rekedt kislánnyal. És mikor végre az egyik állatka fegyverrel megszerzi a kocsit, jól lelövi egy másik állatka azzal a fegyverrel, amivel Ray pár perccel korábban megmentette a családját a lemészárlástól. Ugyanígy hatásos a jelenet, mikor Ray rájön, hogy meg kell szabadulni Harlantól, és azt csak egy módon teheti meg. Az egyetlen jelenetsor, mikor Ray karaktere kiváltképp szimpatikus volt.

Összegezve, a film hol pocsék, hol remek. Az idegeneket szerepeltető jelenetekért megéri megnézni, pláne ha rendelkezünk házimozi rendszerrel, mert azok nagyon jók, hangulatosak. Viszont a történet középpontjában álló család rettenetesen irritáló, ami miatt inkább kerülendő a film. Talán úgy jó megnézni, ahogy én tettem. 2005-ben láttam először, majd most másodszor. Legközelebb majd előveszem 2013-ban. Tipikusan egyszer fogyasztható, szuperlátványos, irritáló karakterekkel elmesélt, még Spielbergtől is túlzásnak számító amerikai sziruphalom, mely próbál hű lenni az alapokat jelentő novellához.

Pár hónapja érlelődött bennem már ez a gondolatsor, de lehet, hogy már években kéne mérni az időt, a franc se tudja. Két fórumon már ki is fejtettem ezzel kapcsolatos gondolataimat az elmúlt hetekben (részben azokból építkezem most). A lényeg, hogy bár Hollywood filmgyártási hozzáállását manapság nem minden alap nélkül éri kritika (mert a remake-k, folytatások, előzmények és rebootok már az én rendkívül toleráns könyökömön is kezdenek lassan kijönni), néha érzékelek némi túlkapást a mélyen tisztelt közönség részéről is. Mert átalakult Hollywood, és átalakul a fogyasztói társadalom. Hogy melyik a tyúk, és melyik a tojás, abba most nem akarok belemenni, bár valószínűleg a kérdés legalább olyan filozófikus, mint a kotkodács és fiókájának evolúciós versenye. Szóval Hollywooddal baj van (most arról is igyekszem elfeledkezni, hogy a filmipar nem csak Hollywoodból áll, és a publikum akár kikacsintgathatna angol, francia, sőt, mostanság magyar filmekre is érdemes, hogy csak hármat soroljak fel). Na de, a hollywoodi filmekre jobban figyelő közönséggel is akad néminemű probléma (tisztelet a kivételnek, ami erősíti a szabályt).

Szóval, a közönség részéről a legfőbb probléma szerintem az, hogy szélsőséges lett igények tekintetében. Mert mi számít manapság? Játékidő, költségvetés, sztárok és kasszarobbantás. Mindez amellett, hogy olyan filmeket éltet a nép, aminek a játékideje olykor jó, ha elérte a 120 percet (és már hosszú filmnek számított akkoriban), potom pénzekből készült akkori viszonylatban is, a sztárok még igencsak névtelen kezdő színészek voltak, és a kasszarobbantás baromira nem érdekelt akkor senkit. De ma már, ha nincs benne egy sztár sem, nem készült minime 100 millióból, nem lépi túl a játékidő a 120 percet, és a moziknál nem kasszarobbantó, akkor a film csalódás, szar, borzasztó, stb. És ennek fő mozgatórugója az internet, amin már szinte naprakészen követhető egy film készülése (sajnos, pedig mennyivel jobb volt, mikor már a kész film után nézhettünk meg a werkfilmeket). Így még egy abszurd dolog jön az egész defektes közönségi igényekhez, a „de hisz azt ígérték, hogy…”. Közben meg elfelejtik, hogy az alkotói munka, így a filmkészítés is képlékeny dolog. Ami egyik percben még remek ötlet, az a következőben már megy a kukába. Csak most ezeket a kukába került dolgokat a film megnézése előtt megismerjük, aztán a hülyegyerek elvárja, hogy benne is legyen. Régen csak utólagosan ismertük meg ezeket, és maximum egy „de jó lett volna, ha…” kijelentésre futotta, aztán lapoztunk tovább. Pl. sok ember kesereg, hogy az előzetes ígéretekkel szemben a Star Wars ep3-ban Obi-Wan és Anakin végső párbaja nem lett 20 perc folyamatos, vágás nélkül hepajkodás. Sok pillanatot kivágtak (ez itt-ott meg is látszik), és közbeszúrták Yoda és Sidious párbaját. Abba bele sem gondolnak, hogy valószínűleg azért jutott Lucas erre a döntésre, mert már a 10. percben rohadt unalmas lett volna a csihi-puhi. És persze, senki sem fájlalja a tényt, hogy az ep6 párbaja is sokkal hosszabb lett volna, de a röhej, hogy még az ep1-nél sem, pedig ott is kimaradt jó pár perc, pedig csak hat év választja el a két filmet, meg a tény, hogy akkoriban még nem volt szokás a film készítésének helyszínére webkamerát tenni, amin át az egyszeri (fizetni hajlandó) rajongó élőben nézhette a forgatást.

Szóval, a közönség igényei is változtak, és a filmkészítéshez hasonlóan azok is többségében nem a jó irányba. Régen mi volt (régen alatt azt értem, hogy „tíz-tizenöt évvel ezelőtt”, mert nyílván csak arról tudok beszélni, amit megéltem). Meglátott az egyszeri ember egy plakátot, esetleg a TV-ben egy trailert (amit akkoriban még előzetes néven ismertünk), talán a Dóra mozijában, a Cinemában vagy a Mozi, mozi, moziban kicsit jobban is foglalkoztak vele, elolvashatott néhány zanzásított cikket a VOX-ban vagy a Cinemában, aztán ha mindez együtt, vagy külön-külön felkeltették az érdeklődését, beült a filmre. Megnézte, kijött, haverokkal/családdal/sarki patikussal megbeszélte, mi volt jó, mi nem, aztán ennyi, a történet talán folyatódott a videomagnón/DVD-n, vagy nem. Manapság mi van? Már a film elkészülte előtt tudni, mi a fő fordulat (pl.: Terminator Salvation), ami végül is csak a film történetét csapja agyon. Ugye mennyit ért volna az „Én vagyok az apád!” vallomás, ha már a trailer ellövi, vagy ha már a mozi előtt tudjuk, hogy Ripley az Alien3 végén meghal, mert van benne egy királynő. Ma már ilyen nincs. Vagy egy interjúban, vagy a trailerben magában elmennek a fordulatok, sőt, olykor a komplett sztori. És nem ez a legrosszabb eset, mert az az, amikor már a forgatókönyv a forgatás megkezdése előtt a neten van.

Ám itt nincs vége a mai egyszeri nethuszár mozilátogató igényeinek. Mert a következő lépcsőfok, hogy sasolni kezdi a stáblistát, miféle emberek kerültek fel, és ha csupa noname emberekkel van tele, már megjelenik a fanyalgás az arcon. Aztán költségvetés? Címlaphír! Egy sci-fi csak 60 millát kap? Akkor már szar lehet. Játékidő 110 perc? Jön a kérdés: „Hogyan lehetne ilyen kevés időbe elmesélni bármilyen sztorit?” Ja és persze, hál’ isten, már a premier előtt (még ha az világpremier, akkor is) elolvashatunk vagy 100 kritikát, és mintha szép lassan kiveszne az emberből az egyéni értékelés képessége, már azelőtt hangoztatja, hogy a film jó vagy rossz (kritikák mérlegének billenésétől függően), hogy látta a filmet. És naná, hogy figyeli, mennyit kaszált a moziknál, mert ugye az is már baromi fontos. Alig pár millát bezsebelt filmre beülni ciki. Vagy mennyin áll a rottentomatoson, az imdb-n. A kedvenc blogján mit mondanak róla azok, akiknek se a nevét, se az arcát nem ismeri. Manapság sajnos nem mindig az dönt egy film minőségéről, hogy az ténylegesen milyen. Szórakoztató-e vagy sem. Régen ez volt a mérőléc. Ma az, hogy mennyit költöttek rá, mennyit hozott, ki játszik benne, milyen hosszú, valamint hány ismeretlen mit mond róla, meg könnyen manipulálható honlapok milyen számértéket adnak ki.

És most jöhet a nagy fordulat, a teteje mindennek. Mikor mindezzel azok kezdenek el dobálózni, akik hol nézték meg a filmet? Otthon a kis 17” vagy 19” monitorjukon, a kamerás verziót. Látni a film negyedét, abba is néha belemászkálnak, a beszédet egyszerre nyomja el a sistergés és/vagy zizegés, meg a közönség hangja. A kép, ami látszódik, az életlen, fakó. Ez az igénytelenség netovábbja, és még van pofája véleményt mondani, „a történet így sem változik” kitétellel. Igen? Hát ez igaz, ha sikerül a zizegés-süsögés közepette megérteni a szöveget, a homályos foltokból kivenni a történéseket, és kitalálni, mi történik a film nem látható háromnegyedében, plusz kitoldjuk a kazettacseréből fakadó részleteket is, akkor valóban nem. Csakhogy a filmművészet sajnálatos mód audiovizuális irányzat, így lényeges eleme a rendező által vizionált kép és hang tökéletes átadása. Mert szép a zöld szűrő a Terminator Salvationon, csak sajnos a cam verziókon ez szürkés akármi. Remekül szól a Star Trekben az új térváltási hang, de a számítógépen úgy hangzik, mintha lezuhant volna egy zongora. És, ha már Star Trek, nagyszerűen alakítanak a színészek, kár, hogy általában a camos verziók mindegyikét az álluk, a nyakuk és a mellkasuk van fókuszban. És még nem változik… de, változik, drasztikusan. Mintha egy hetekre esőben hagyott könyvet próbálnál elolvasni. Lehet, hogy végül sikerül kibogarásznod a történetet, de rohadtul nem a könyvet olvastad el. Persze félreértés ne essék, nem a letöltés ellen vagyok, a Trek és a Terminator még nekem is megvan camos verzióban… csakhogy, a Star Treket kétszer, a Terminator Salvationt meg egyszer láttam moziba előtte, és csak azután töltöttem le. Nem fordítva, és pláne nem egy camos verzió alapján formálok véleményt. Persze lehet jönni azzal, hogy nincs pénz mozira. Megértem, benne van a pakliban, de akkor várd meg a nyamvadt R5 verziót, vagy a DVDRipet, legalább a véleményeddel. Legalább azt a filmet nézd meg (jó vagy rossz, tök mindegy), amit a rendező álmodott a vászonra, és ne azt, amivé a DV kamerák korcsosítják.

Persze, mindez nem igaz mindenkire, csak nagy általánosságban lett megfogalmazva a gondolatom. Akinek nem inge, nem veszi magára. Az biztos, hogy Hollywood már nem olyan, mint a boldog ’70-es és ’80-as években. Na de a közönség sem olyan már, se összesítve, se egyénileg. És a neten a nagy anonimitás biztonságában meg aztán mindenki kedvére kiélheti magát fröcsögésben, és sajna, ez a divat.

És az is igaz, hogy Hollywoodot sem kell félteni. Mert az ottani rudik meg erre játszanak rá. Legyen minden vágott, hogy DVD-re kibővíthessük, PG-13, hogy a tini is elmenjen rá, és persze a cenzúra is működjön, nehogy már megrontsa a film azt a gyereket, akinek semmi keresnivalója azon a filmen. Mert bár vágott PG-13-as film is lehet jó, de azért nem úgy, hogy eredendően nem arra lett tervezve. Nem beszélve a tényleg túlzásba vitt remake, folytatás, előzmény, reboot és egyéb nyalánkságok, amiknek léte nem lenne feltétlen gond, ha mellette megfelelő mennyiségű egyéni film is készülne. Mert elégítsék ki a tinik igényeit, de közben azért szegény felnőttről se feledkezzenek meg. Ugye nem sok olyan embert hord a hátán a Föld, aki mindenevő, így a Grand Torinot és a 2001 Űrodüsszeiát ugyanolyan lelkesedéssel nézte végig, mint a Transformers és a Halálos iramban filmeket. Ilyen emberekre sem lehet alapozni, mint ahogy csak tinikre, gyerekekre, családokra sem. Szóval változtatni kéne mindkét fronton. Méghozzá mindkét félnek ugyanazon: vissza kéne térni a régi szemlélethez. Amikor a rendezők a saját elképzelésük szerint rendezték a filmeket, nem a producerek a statisztikák és felmérések szerint, és amikor a közönséget még nem költségvetések, sztárok, szavazási átlagok, és az ilyen, a film valódi értékéhez vajmi keveset adó marhaságok érdekelték, hanem maga a film. És persze, valaki vegye már észre, hogy a film készítése ne legyen része a marketingnek, legalábbis ne olyan mértékben, mint manapság, a fordulatokat meg ne a trailerekre tartogassák, hanem a filmekre.

Persze, ehhez minimum egy kisebb csoda kéne. Talán ha Hollywoodban elkezdenének sorra csődbe menni a már túl nagyra nőtt stúdiók, vagy esetleg a közönség nagy része inkább a világ más tájairól származó filmek felé fordulnának, akkor az óceánon túl is észbe kapnának. Ám valahogy nem hiszem, hogy ilyen pálfordulás fog bekövetkezni az elkövetkező… ide képzeljetek egy tetszőlegesen nagy számot.

De talán majd egyszer megalkotja valaki a tökéletes filmet, aminek ezeknek a kritériumoknak kell csupán megfelelni:

A főszereplő legyen egy gigasztár, a mellékszereplők megasztárok, a statiszták meg sima sztárok. Egy milliárd dollárba kerüljön, és legalább tíz órás legyen! Minden képkocája legyen álleejtő, de azért ne vigyék túlzásba a látványt. A zenéjének minden taktusa altesti folyást eredményezzen, ám mégis legyen visszafogott, simuljon a filmbe. A rendezés legyen páratlan, megismételhetetlen, felülmúlhatatlan, legalábbis a következő három folytatásig, mert minimum két rész még kell, és minden epizód múlja felül az előzőt minden téren. Természetesen ebből következik, hogy a film története legyen kerek, jól elvarrt, mégis hagyják nyitva az egyes szálakat a folytatások kedvéért. Természetesen kapjon hard R besorolást, ugyanakkor a családdal is le lehessen ülni elé. Tocsogjon a vérben és az erőszakban, mégse legyen öncélú. A párbeszédek legyenek kifinomultak, jól átgondoltak, csavarosak, mély gondolatokat közlőek, ugyanakkor életszagúak, könnyen érthetőek. Káromkodjanak rengeteget, ám azért ne vigyék túlzásba. Legyen teli dögös, karcsú, nagymellű, jó seggű, szép arcú nőkkel és szívdöglesztő, kigyúrt, jóképű, macsó palikkal, ám az összes színész életszagú, reális karaktereket keltsen életre. A történet pedig legyen csavaros, egyedi, mély gondolatokat közlő, jól átgondolt, fantáziadús, komoly, ugyanakkor könnyen emészthető, reális, könnyed, humoros. És persze a nyitónapon hozza vissza mind az egy milliárdot már az USA-ban (természetesen a film Hollywoodba készüljön, de ne legyen teli hollywoodi alkotókkal), nyitóhétvégén ezt fejelje meg még tízzel. Világviszonylatban hozzon száz milliárdot. A DVD-re bővítsék ki a tíz órát húsz órára, és a bővítés mellé újítsák is fel, és természetesen mindez érintsen mindent, minden karakter kapjon új mondatot, új cselekményt, minden képkocka essen át tatarozáson, minden hangfoszlány legyen még tisztább. Ja, és a DVD-n legyen rajta minden extra: interjú, trailer, így készül, úgy nem készült; a rendező így megy a WC-re a romlot halleves után; az operatőr úgy túrja az orrát, mikor azt hiszi, senki sem figyeli, csak az összes kamera rá lett állítva; a producer amúgy vonul el a gigasztárbombázólánnyal a lakókocsiba, stb. Az extrák pedig legyenek 365 napot kitöltőek, plusz a rejtet extrák is legyenek egy napot átölelőek. Mindez kerüljön rá száz lemezre, és tegyék őket extrahiperszuperspecialeditionmilleniumgyűjtői kiadásba, dombornyomásos fém dobozba, mely a főhős mellszobrának a száján át vehető ki. A mellszobor meg legyen minimum porcelán, és minden egyes darabot valami száz éves kézművessel csináltassanak meg. És persze a DVD kerüljön 1$-ba így cak-pak. Na, ilyen a lenne a tökéletes film. Bár az interneten nevelkedett hülyegyerekek tuti ebbe is belekötnének.

Mostanában nem volt sok mozgolódás az SGU háza táján, bár kijött pár kép az Icarus bázisról (melyet az átalakított Csillagkapu Parancsnokság díszlet “személyesít meg”), illetve egyre több egyszavas epizódcím lát napvilágot. Aztán ezzel kb. kifújt. Most azonban kaptunk egy új videót, melyben van néhány pár másodperces jelenet, illetve a szereplők röviden elmondják, miért lesz frankó ez a sorozat.

Erre tessék: http://www.scifi.com/universe/video/

Négy film van, amit idén kiemelt figyelemmel várok vagy vártam. Star Trek, ami nálam eddig (és valószínűleg év végén is) az év filmje státuszt úgy megkaparintotta, hogy ihaj-csuhaj. Aztán nemsokára jön a Transformers 2: Revenge of the Fallen, amivel szemben az elvárásom annyi, hogy legyen tele több és nagyobb robottal, legyen benne több és hangosabb robbanás, legyen benne még szexisebb Megan Fox, és legyen még zúzósabb, mint az első rész. Aztán itt az Avatar, James Cameron visszatérése, melyről már a világ megváltását jövendölik, én megelégszem egy Cameroini profizmussal felépített überlátványos és mozgalmas sci-fivel is. És itt a Terminator Salvation. Ezzel a filmmel szemben egyetlen lényeges elvárásom volt: elevenedjen meg az a háború, amit azóta várok, hogy megcsodáltam a The Terminator nyitójelenetét, és Kyle Reese két visszaemlékezését. Egy frankó sci-fis háborús filmet. Se több, se kevesebb. Nekem nem kellettek Shakespeare műveit alázó párbeszédek, se lélekanalízist végző karakterek, se olyan történet, hogy az láthatatlanba is elvigye az Oscart. Csak egy látványos filmre vágytam, ami minimum olyan mozgalmas, mint a T1-2 jövőidézései.

Nos, a Terminator 4 átugrotta ezt a nem túl magas elvárást? Jelentem, átugrotta, oda-vissza, hassal előre, háttal vissza, fejjel lefelé, minden elképzelhető módon. Talán tényleg csak a leszállított elvárások miatt, amihez azért köze volt a beszédes nevű rendezőnek, McG-nek, illetve annak is, hogy szerintem egyedül a T2 az a film, ami megérdemli azt a felhajtást, ami körülötte van (a T1 és 3 semmiképpen). Szóval lehet, hogy mivel sose volt nagy elvárásom egyik Terminator film iránt sem, ráadásul a rendezőnek sem szavaztam bizalmat, és tényleg csak egy látványos háborúsdira vártam, talán tényleg csak emiatt ütött nálam a film akkorát, amekkorát (na nem akkorát, mint a Star Trek). Úgy ültem le a moziban, hogy „lássuk, milyen ez a film”, és úgy álltam fel, hogy „igen, végre megkaptam az én Terminator filmemet”.

Vigyázat! Atomspoiler eső!

Persze nem hibátlan, az fix. Aki Cameroni profizmussal mesélt történetet és világot vár, az be se üljön rá. Ennek két oka van. Cameron egy mester, és olyanból kevés van. Kettő, ezt nem Cameron, hanem McG csinálta. Tehát, aki ilyen magas elvárásokat támaszt, az eleve csalódni fog, ezt borítékolom neki. Aki egy T3-nál (esetleg hozzám hasonlóan T1-nél) jobb filmet vár, az elégedetten jön majd ki. De mik is ezek a hibák. Itt-ott tényleg érzékelhető, hogy bizony az olló buzgón dolgozott. Vannak párbeszédek, amint az ember érzi: itt egész mondatok vesztek el. Példának okáért a film elején John Connor (Christian Bale) szembesül a ténnyel, hogy Skynet már javában építgeti a T-800-ast, sőt, már a 101-es alegység is készen áll. Ehhez képest Connor a filmben egy szót sem szól a 800-asokról a parancsnokságnak, holott már a trailerben is benne volt a jelenet. És az ember nem egyszer érzi ezt a hiányt. S talán ez az oka annak, hogy szegény Connor szerepe az ellenállásban nem teljesen tisztázott. Nem tudni, elmondta-e a parancsnokságnak, vagy bárkinek, mi is történt vele a múltban, és mit kéne csinálni a jövőben. Az biztos, hogy John itt még nem az abszolút főparancsnok, viszont a film végére érthetővé válik, miért lett ő az. Szóval legnagyobb hibának eme kurta, vagy hiányzó jeleneteket tartom, amik talán (azért némi kétségem még van), visszakerülnek a filmbe a DVD-n.

Más különösebb problémám a filmmel nincsen. Sokan mondják, hogy a történet illogikus, én ezt nem érzékeltem. Lehet még rágódnom kéne rajta, de szerintem pont jó. Nem egy nagy sztori, de a film csavarja engem mellbe vágott, és ez jó pont. Azt tudtam, hogy Marcus Wright (Sam Worthington) hibrid, azt is, hogy John megsérül a film végén, de, hogy az egész offenzíva, amiről azt hitték, hogy a Skynet pusztulását hozza el, valójában a Skynet terve volt, azt már nem gondoltam. Bár a húzás erősen a Star Wars ep6-ra hajaz, mégis, nekem bejött, hogy ilyen egyszerű mutatvánnyal lazán átvertek. Én egy sokkal snasszabb dologra számítottam, mondjuk a gépek adaptálódása a szignálhoz.

Ami nagyon tetszett, hogy a film végre nem egy szedett-vedett bandának állította be az ellenállókat, hanem szervezett katonai alakulatnak. Logikus is volt, hogy az emberiség nagyja és eszközeik atombombahullás ellenére is fennmaradt. A világ, és az ellenállás most sokkal reálisabbnak tűnt, mint az első három film visszaemlékezéseiben, igaz, ott nem is kapott a jövő annyi időt, hogy igazán megismerjük. Itt viszont minden a helyén van. A katonák nem roncs autókat használnak, hanem normális gépeket. Taktikusan harcolnak, katonásan, szóval eltalálták a dolgot. Ami nagyon tetszett, hogy az A10-es vs HK küzdelemben sem mentek el irrealitásba, és azok a Varacskosdisznók nagyon jól repültek, kb. úgy, ahogy a valóságban. Természetesen a HK-nak semmi esélye nem lett volna, ha egy F-18-assal kerül légiharcba, de az A10-est pont így kellett megreggeliznie.

Ugyanígy azt is belevették, hogy a túlélők közül nem mindenki ellenálló (akárcsak a T1-ben). Sok ember csak megpróbál túlélni, és eme önös célból még a segítségnyújtás is derogál nekik. Sokaknak vannak kétségeik a gépek és az ellenállók küzdelmével kapcsolatban, és sokan olyanok, mintha a Mad Max filmek rosszarcúi lennének, bár finomabb kivitelben. Szóval elég változatos képet festhetünk az emberiségről, ami annyiból igencsak elismerésre méltó, hogy a készítőknek nem különösebben kellett volna erre figyelmet fordítania. Ugyanez igaz a Skynetre és seregére is. Végre nem csak hadigépeket, de infrastruktúrát is láttunk. Automatizált gyárakat, rabszolgaságra fogott embereket, szóval az embernek nincs már olyan érzése, hogy a terminatorokat a fáról szüretelik.

Ami az akciót és a látványt illeti. Nincs olyan látványos, mint a Star Trek, és valószínűleg a Transformers 2-vel szemben is alul marad ezen a téren. Viszont nem is kell olyan látványosnak lennie, mert remek helyszíneket választottak forgatásul, és mikor mégis trükkökhöz kellett nyúlni, akkor pont ott, annyit és úgy használják, ahogy az szükséges. Rég láttam ilyen trükkök terén profin belőtt filmet. A robotok nagyon pofásak, akkor is, mikor CGI formában vannak jelen, és akkor is, amikor valóban megépített bábukat mozgatnak. Engem anno már a félig lecsupaszított T-850-es is lenyűgözött a T3 végén, de itt a T-800-as sokkal jobb. Ugyanez jellemzik a HK-kat, a T-600-asokat, az aratókat, vagy a mototerminatorokat is, hogy csak néhány fontosabb gépet említsek. A lepusztult Los Angeles impozáns látványát meg már meg sem említem. Az akciót meg már dicsértem fentebb, ha valami, hát az remek a filmben.

Na de, van egy fontos kérdés ugye. Mennyire illik a film a Terminator univerzumba? Szerintem passzentos. A T1-2-3 manipulálásai miatt az a jövő, amiből anno John apja, Kyle érkezett, már rég nem létezik. Az új jövő viszont mégsem annyira más. Az egyik legjobb dolog, hogy ez a film ad néhány magyarázatot. Példának okáért, a T3-ban a CRS hozta létre a Skynetet, ám sose tudtuk, mikor vette át a CRS a Cyberdyne-től a programot. Eddig én azt feltételeztem, hogy a T2-es események után. Itt kiderült, hogy a Cyberdyne még 2003-ban is létezett, és ők foglalkoztak a robotokkal (a CRS meg valószínűleg a Skynettel). Végül is logikus, elvégre egy épület egyetlen szintjének felrobbantása még nem feltétlen okozza egy multicég vesztét. Szóval kiderül, hogy a Cyberdyne 2003-ig, az igazgató, Dr. Serena Kogan (Helena Bonham Carter) haláláig létezett, és a CRS csak 2004 körül vehette át abszolúte teljesen mindazt, amivel a cég foglalkozott korábban. Ugyanígy Marcus léte magyarázat arra, miért nem készít Skynet túlságosan emberi gépeket, vagy éppen, miért nem hagyja, hogy a gépek chipje író-olvasó módba álljon. Marcus olyannyira emberire sikerült, hogy Skynet ellen fordult, és jól visszavetette a T-800-as gyártást. Aporpó T-800-as. Milyen egy Terminator film Arnold Schwarzenegger nélkül? Nem tudom, mert ebben is benne van, igaz, csak az arca Arnold a beszivárgónak, a teste már Roland Kickinger. Hogy hogyan néz ki a CGI Arnold fej? Szerintem nagyon jól. Ha nem tudom, hogy CG, nem biztos, hogy azonnal rájöttem volna. Éppen csak addig mutatják, amíg egy kis ízt ad a történethez, aztán nemhogy árnyékban tartják az arcát, még le is ég a bőre. De az a pár másodperc elég volt ahhoz, hogy a haverral elkönyveljük a megjelenését a legjobb jelenetnek. És eztán jön az, ami egyesek szerint a nagybetűs terminator hangulat. Megindul a megállíthatatlan T-800-as. Amíg a T-600-asokat lazán kinyírták gépfegyverrel is, azt a mocskot gránátvetővel is csak lelassítani tudták. Sőt, merem állítani, hogy most még hatékonyabb volt, mint a T1-2-3-ban együtt véve. Nemcsak felkutatta Marcus gyengepontját, még a tapasztalt Johnt is tőrbe csalta. És neki sikerült az, ami még a hiperfejlett TX-nek sem. Szóval remekül bemutatták, miért olyan félelmetesek a 800-asok. Amint kiszabadulna a csatatérre, az ellenállók jobb, ha szereznek néhány plazmavetőt.

Mindezek mellett természetesen sok visszautalás is bekerült, így megjelenik a kötelező „Visszatérek.”, de a „Gyere velem, ha élni akarsz.” sem marad ki. Bár nem tudom, hogyan hangzanak angolban, magyarul egyik sem tűnt erőltetettnek. Mindemellett volt pár képi utalás is, illetve olyan dolgok, amiket a T3-ból ismerhettünk meg, mint pl. a 800-asok hidrogéncellái, ami ezúttal is jelentős szerepet kaptak.

Pár szót még a színészekről. John Connor nem éppen Bale legemlékezetesebb szerepe, de szerintem hozza azt, amit a Batman filmekben is. Igazság szerint, ez a film még az átírt forgatókönyv ellenére sem John filmje, ő inkább másodhegedűs Marcus mellett. Mindezek ellenére így is jelentős szerepet kapott. Sok helyen olvastam, és panaszkodtak, hogy üres a karaktere, meg minden. Szerintem ez egyáltalán nem igaz. Érezni rajta, hogy tudja magáról, ő a megváltó, és emiatt némiképpen beképzelt. Bár nem ő a főmufti, mégis ő irányít, felülbírálja a parancsokat, sőt, mindenkit erre buzdít, és ráadásul hallgatnak rá. Erre mondjuk valóban rágyúrhattak volna, hogy mégis miért ilyen nagyágyú mások szemében is John (a trailerben látott rádiós jelenet is megkurtításra került, pedig ez szolgálta volna ezt a célt), mert így az, hogy hogyan is tudja ennyire motiválni az embereit, háttérbe szorult. Ez mindenképpen negatívuma a karakterének. Szóval van ez a messiási beállítottsága, e mellett pedig érzésem szerint, nem csekély kétségbeesés is szorult belé, és ezt már sikerült átadnia Bale-nek és a filmnek. Ott van kint a papa, a Skynet keresi, neki meg megvan kötve a keze, és ez igencsak motiválja.

Johnnál sokkal jobban kidolgozott figura Marcus. Ez a Worthington fickó, ha nem szúrja el, kiemelkedő színésszé válhat. Itt a TS-ben már bizonyította, hogy érdemes lesz rá odafigyelni, mert viszi a hátán a filmet, pedig egy bejáratott nagyágyú a társa. Mégis, tény, hogy ő a jobb, legalábbis ebben a filmben, de hát eleve, az ő karaktere a legfőbb szereplő (és ugye eredendően Marcus karakterét szánták Bale-nek, de így utólag azt mondom, jobb, hogy Bale Connort akarta). Kár, hogy a végső feláldozás miatt a karaktere odaveszett, legalábbis most úgy tűnik (de hát nem ő az első már egyszer elveszett karakter a T univerzumban). Ja, valaki azt mondta, hogy nincs a filmben dráma. Hát akkor Marcus története mi? Egy gyilkos, aki a halála után a pokolban ébred, megváltás helyett fegyverré lett, és végül feláldozza önmagát egy nagyobb jó érdekében.

A két hős mellé két kirakatbaba… akarom mondani hölgy is dukált. Itt már azért megbicsaklik a karakterépítés, mert Kate Connor (Bryce Dallas Howard), és Blair Williams (Moon Bloodgood) már nem kapott megfelelően nagy mozgásteret. Az előbbi talán csak azért van jelen, mert bemesélték a T3-ban, de se terhességének nincs jelentősége (mintha nem is lenne terhes, még a trailerben látott has simogatás is odaveszett a vágószobában), se a létének. Pedig azért nem csekély motivációs tényezője lehetett volna Connornak, plusz a családi szálat is erősíthették volna. Blair Williams karaktere valamivel jobb cipőben jár, hiszen övé lett a hívő szerep, aki meglátja Macusban az embert. Minden esetre én kirúgnám a csajt, hiszen tette akár a Tech-Con pusztulását is eredményezhette volna, ha Marcus tényleg arra lett volna programozva, hogy megölje Johnt és a többieket. Talán még személyében vitatható lehetne, hogy hip-hop belehabarodott Marcusba, de azért nem árt észben tartani, hogy a T1-ben Sarah is pár óra ismeretség után magára rántotta Reese-t (Kyle mondjuk más irányból közelített, előnnyel indult). Ez egy olyan világ, ahol nincs idő romantikára.

Na és akkor még van egy szereplő, a főhősök harmadika, aki a két hölgy mellett a film közepééig vállal fontosabb szerepet, aztán kicsit kiesik a pixisből, és a végéig már csak annyi a dolga, hogy életben maradjon. Worthington, aki a T4 mellett az Avatarban mutathatja majd még meg tehetségét, Anton Yelchin olyan szerencsés (és ritka) helyzetben van, hogy egy évben két filmtörténelmi legendának számító karakter bőrébe is belebújhatott. A Star Trek Pavel Chekovja után Kyle Reese bőrében küzdhetett az emberiségért. Ám míg Chekov komikus karakter volt, Kyle már komoly, katonás szerep. S bár sajnos hangjáról most nem tudok nyilatkozni (ugye a Trekben igen kiemelkedő volt orosz akcentusa), de játékát nézve eszembe sem jutott Chekov, pedig nagyon kerestem a közös nevezőket. Viszont olykor Michael Biehnt láttam megelevenedni (pl. a szállítóban).

Persze a főbb szereplők mellett még van jó pár mellékkarakterünk is, akik ezúttal bár nem gyalogáldozat szerepet kaptak (egyikük hal csak meg), mégis inkább csak azért vannak jelen, hogy legyen más is a képben. Barnes szerepében Common hiába szimpatikus, vagy a kicsit Star (Jadagrace) potyára néma, ha nincs különösebb jelentőségük. Olyanok, mint a T1-ben a Lance Henriksen által alakított Vukovich, aki csak azért van ott, hogy fölöslegesen pofázzon és mindig csöndre intsék. Szóval ez se az erőssége a T4-nek (talán a DVD után az lesz), bár bevallom, annyira nem is hiányoztak ezek az emberek. Tényleg, ugyanolyan mellékszereplők, mint ezernyi más társuk, akikre nem fordítanak túl sok figyelmet.

Zenebona terén a film olyan, amilyen. Danny Elfman remek zeneszerző, és bár néhányan képregény filmesnek tartják, ez hülyeség, rengeteg komoly alkotásnak szerzett zenét (sokkal többnek, mint képregényfilmnek). Itt mégsem sikerült igazán ütős munkát összehozni. Nem rossz, azt azért muszáj leszögezni, de nincs meg benne az az erő, ami a T2 zenéjében. De ő legalább, Marco Beltramival ellentétben, használta Brad Fiedel klasszikus motívumait is itt-ott (bár még pár helyen előjöhetett volna). Szóval a filmhez illik, de nem kiemelkedő. És véletlen sincs olyan helyzetben, mint a Star Trek zenéje, amiről elsőre ugyanígy vélekedtem, aztán a film után gyökeresen megváltozott róla a véleményem (ennyit számít, hogy tudom, milyen taktushoz milyen jelenet kapcsolódik).

Nos, zárásnak az összegzés. A Terminator Salvation az a film, amire vágytam. Megelevenedik benne az, amiről eddig csak villanásokat láttunk, ráadásul elég jól kidolgozott formában. A film természetesen nem hoz megváltást, és kellene bele az a kinyirbált 30 perc, mely tett már a Warner által is burkoltan elismerten hibás döntés volt. Az által a párbeszédek nem tűnnének olyan kurtának, és a cselekmény – ami szerintem már így is elég gördülékeny -, zökkenőmentessé válhat (döccenők azért akadnak). Illik a Terminator univerzumba, nagyon látványos, baromi mozgalmas (bár tempó tekintetében közelébe sem ér a Star Treknek, szóval teljes értetlenségben állok a „folyamatos akcióorgia” szerű megnyilvánulások előtt, mert nagyon sok pihenő van). A karakterek jók, a szereplők tisztességes munkát végeztek. Összességében, kicsit sem volt csalódás, ha csak nem pozitív irányba, mert akkor nagyot csalódtam. Ennyire sem számítottam, nem is vártam. Lehet a rajongóknak nem tetszik, az is biztos, hogy a T2-höz nem ér fel (bár, ha megkapja a bővítéseket, és olyanok, amilyeneket várok, akkor számomra fel fogja venni vele a versenyt). De számomra a T1-nél és a 3-nál jobb lett.

No comment, szép kis felhozatal van az E3 Game Expon. A The Old Republic pofás trailere után egy dögös Aliens vs Predator 3 trailer köszöntött ránk:

Find more videos like this on SFport.net

Állkoppanás, nyálcsorgatás, és részemről bosszankodás, amiért MMO lesz (utálom az MMO-kat, rohadt nagy átverések), nem pedig a klasszikus Knights of the Old Republic harmadik felvonása. A videó bár render mozi, iszonyú hangulatos és látványo, és ha ezt látva Lucas fejében nem merül fel, hogy mekkora pénzt lehetne leakasztani egy a Sith fénykorában játszódó élőszereplős vagy animációs sorozatból, akkor félreismertem (na jó, azért előtte fejezze be a The Clone Warst, és az ep3 és 4 között játszódó sorozatot is, de egy spin off ebben a korban nagyon jól festene). Katt a linkre, és tessék ámélkodni:

http://www.gametrailers.com/video/e3-09-star-wars/49937

Nem nagy dolog, de engem kicsit meglepett. Tegnap rászántam magam, hogy életemben először rendesen leülök, és az elejétől a végéig megnézem James Cameron Titanic című filmjét. Eddig csak részletekben láttam, mert valahogy nem fűlött hozzá a fogam, hogy végignézzem. Láttam az elejét, a végét, a közepét nagyjából egyszer, a legelejét soha. No, szóval tegnap rávettem magam. Előzetesben pedig olvasgattam a hajóról, az elsüllyedés mikéntjéről, a híresebb túlélőkről és a híresebb halottakról, hogy tudjam, mégis mennyire áll a film közel a valósághoz (eléggé, leszámítva a főszereplők történetét, na meg a kérdéses, nem bizonyított, légből kapott elemeket). Szóval jó néhány órát (délután kettőtől este tízig) elütöttem Titanic továbbképzésből, és este, éjfél tájékán elkezdtem nézni. Tetszett, méghozzá nagyon, pedig korábban nem voltam különösebben elragadtatva tőle, mondhatni, csak a film utolsó egy órája, mikor süllyed a hajó, az tetszett. Ennyit számít, hogy az ember hogyan és miként nézi meg az adott filmet. Persze leginkább még mindig az utolsó egy óra tetszik a legjobban, az zseniális. Zsigertépően hajmeresztő ábrázolása annak, amint a Titanic elsüllyed. Borzongató, ami azon a hajón végbemehetett. De az eleje, a kor ábrázolása, az emberi hülyeség hangsúlyozása, a két szerelmes összehozása, és a végső nagy Happy End elmaradása (a gonoszok nem bűnhődnek meg, a szerelmespár nem lesz örökkön örökké egymásé, sőt, leginkább a „jók” haltak meg). Mindemellett tényleg elég jól követi az eseményeket, minden híresebb túlélő és elhunyt felbukkan, körülbelül úgy, ahogy az életben is viselkedhetett (kivételt képez ez alól az elsőtiszt). A színészek is jók. Leonardo DiCaprio sokakban ellenszenvet kelt, én kifejezetten kedvelem, Kate Winslet pedig nem álmaim asszonya, de rettentő jó színésznő. Talán csak Billy Zane-t hanyagolhatták volna, bár arcberendezése megfelelően unszimpatikussá tette ehhez a szerephez. És a zene meg a látvány mesés (bár utóbbi nyílván kopott az elmúlt 12 év miatt). És még a három órás játékidő sem tűnt hosszúnak (számomra ez egy jó film egyik ismérve).

No, s most jöjjön a sors fintora. Ma reggel olvasom az Origon, hogy meghalt a Titanic utolsó túlélője, Millvina Dean, aki mindössze két hónapos volt a tragédia idején. Pont aznap hunyt el, hogy én fél napot töltök a katasztrófa körülményeivel és részleteivel foglalkozva, majd életemben először végignéztem a filmet. Néha érdekesen hozza össze a dolgokat az élet. Minden estre, nyugodjék békében.