LIGHTSPEED

Kis munkaügyi kesergés újfent, mert már régen volt (plusz így végre eltűnik Captain Valyon a színről, akit megölni nem akartam, de módfelett kezdett idegesíteni ). De most nem a munkaügyi hivatal, bár annak is megtapasztaltam pár érdekes húzását – különösen kihegyezve az általuk kínált képzésekre -, hanem az álláskeresés rejtelmei lesz a téma. Két éve főleg abból éldegélek, hogy feketén elvállalok számítógép javítást a lakótelepünkön, szülők ismerőseinél, stb. Ennek hátrányait ugye nem kell ecsetelnem, van pár. E mellett pedig küldözgetem az önéletrajzomat ide-oda, már amikor olyan munkát találok, amire azt tudom mondani, hogy igen, ezt tudnám csinálni. Sajnos ilyen sok nincsen, szakmán kívül még csak-csak akad (főleg raktáros vagy eladó), szakmán belül meg olyan évi egy-két lehetőség. De még ez sem annyira téma most. A mai nap volt alkalmam elmenni egy állásinterjúra, amit egy ismerős segítségével pályázhattam meg. Ez sem szakmám belüli, egy műszaki boltban kéne eladónak lenni, szóval csak érintőlegesen van köze a rendszerinformatikához, de mivel amúgy is sokat szórakozok gépekkel, így naná, hogy bevállalnám (nem mellesleg, az ismerős szerint a napom kb. ugyanabból állna, mint amit otthon is csinálok). Na már most, ott vagyok, megy a szöveg, én is hazudok, a főnök is hazudik, és elérünk egy pontra, azaz egy kérdéshez: Hol dolgoztál eddig? Semmi gond, mondom magamban, jött a szöveg, aminek igazságtartalma is volt: saját szakállamra számítógépeket szerelek magánvállalkozásoknak, magánembereknek, dolgoztam a PCGurunak rovatszerkesztőként, és ha már ilyen tapasztalatom is van, bedobtam hogy segédkeztem rendezvényekben, hadd lássa, hogy az emberek előtt sem esek kétségbe. De a hivatalos megnevezésem még így is pályakezdő. Na már most, ez egy olyan varázsszó, ami után az ember minime leprássá válik a kedves munkáltató szemében. Ez a figura még konkrétan ki is jelentette, hogy nincs szándékában pályakezdőt alkalmazni (a többi interjúvolónak meg általában az arcára van írva; hogy melyik a rosszabb, arról lehetne vitatkozni). Kérdem én, hogyan lépjek túl a pályakezdő státuszon, ha senki sem alkalmaz, mert pályakezdő vagyok? A 22-es csapdájának szép mintapéldánya volt ez a jelenet. Mindez ebben a szép gazdasági helyzetben hatványozottan jelentkezik, mert ugye az embereket inkább elküldik, semmint felvennék, akik meg felvesznek, azok meg nem akarnak kockázatot vállalni pályakezdőkkel. Csak szegény pályakezdők nem tudnak mit kezdeni, azon kívül, hogy folytatják nem túl jól fizető, a TB-t nem finanszírozó, a nyugdíjat nem növelő, a megélhetést nem biztosító maszekolásukat.

1979. május 25-én, kereken 30 évvel ezelőtt derült ki, hogy az űrben senki sem hallja a sikolyunkat, azaz ezen a napon mutatták be az Alien, magyarul A nyolcadik utas: a halál című filmet. Ridley Scott, a film rendezője, és Hans R. Giger, a lény teremtője, és Sigourney Weaver színásznő, a alias Ellen Ripley megteremtette a sci-fi-horror műfaját, és a film azóta is etalon a hasonló jellegű filmek között. Az Alien azóta igazi franchise lett, megélt három hasonló sikereket elért folytatást, és két gyenge spin off filmet, amelyekben kedvenc savasvérű rémségeink a csillagközi vadászokkal, a Predator faj tagjaival csaptak össze. Sőt, nemrég kiderült, hogy a filmeket forgalmazó 20th Century Fox boszorkánykonyhájában már tervezik az ötödik részt, melyre újra Ridley Scottot szeretnék felkérni rendezőnek, és, ha minden igaz, a történet az Alien előtt játszódna, amiből megtudhatnánk, hogyan került az űrutas hajója az LV-426-ra. Hogy ebből lesz-e valami, az még kérdéses, az viszon tény, hogy az Alien az elmúlt harminc év alatt klaszikussá nőtte ki magát, és műfajában csak nagyon kevés film tudott felnőni hozzá. Szóval, boldog születésnapot kedvenc xenomorphjainknak.
A születésnapnak viszont talán egy ember mégsem örül: Kane

A klip ugyan nem erre az alkalomra készült, hanem évekkel ezelőtt csináltam, de pont ide illik. Az Aliens vs Predator - Requiemet leszámítva (akkor az a film még csak tervezőasztalon volt) alienes film benne van.

Find more videos like this on SFport.net

Egy ideje már kotlok ezen az íráson (melyiken nem?), mert őszintén szólva, újra meg akartam nézni az elejétől a sorozatot, hiszen régen volt már négy évvel ezelőtt, és érdekelne, hogy hogyan működik ez az egész apokaliptikus hercehurca így egyben. Aztán csak-csak nem kezdtem újra, sőt, neki álltam a Star Trek eredeti szériájának, előtte meg a Firefly-nak, szóval, valahogy nem bírtam nekiülni a BSG-nek még egyszer.

Hogy miért? Mert annyira negatív ez a sorozat, hogy az én ízlésembe csak nagyon nehezen fér bele. Nem szeretem az ilyen dark szériákat, ehhez képest még a Babylon 5 is egy optimista sorozat, pedig aztán az sem volt olyan rózsaszín széria, mint teszem azt a Star Trek - The Next Generation. Úgyhogy nekiültem eme írásnak újrázás nélkül, végül is, elégre emlékszem ahhoz, hogy betűkbe öntsem a véleményem.

A dradison spoilerek tűntek fel.

A történet dióhéjban: a lassan egy generáció óta eltűnt cylonok, az emberiséget csaknem kiirtó gépek visszatérnek, és szanaszéjjel bombázzák Kobol 12 kolóniáját. Több millióan pusztulnak el, és alig párezer ember éli túl az apokalipszist. A túlélő „szerencsések” csillaghajókra ülve flottába rendeződve menekülnek a cylonok elől, és egyetlen védelmük a vénségesen vén, az első cylon háború veteránjának számító Battlestar-osztályú Galactica romboló, és a bendőjében tárolt sok-sok Viper II és Viper VII-es vadászgépek, meg a Raptor felderítő-bombázók. A menekülőknek rengeteg dologgal kell szembenézniük a kipusztulástól kezdve, a civilizáció megtartásán át, egészen az űrhajón éléssel járó gondokig, tetejében még a cylonok is üldözik őket, akiknek „van egy tervük”. Menekültjeink egyetlen reménye, hogy megtalálják a 13. törzs otthonát, a Földet. A sorozat négy évada eme dolgok körül forognak, vezérvonalként a Föld kutatásával. Néha beugrik hozzájuk még néhány capricai túlélő, egy ideig a Galactica társául szegődik a Battlestar Pegasus, mely egy generációval modernebb csatahajó, és csak azért úszta meg a cylon támadást, mert éppen le volt kapcsolva a fő rendszere (a cylonok ugyanis képesek voltak megbénítani az újabb Battlestarokat és Vipereket egy vírus segítségével). De ezzel bővebben a Razor című film foglalkozik. Ja, és persze az emberiség létszáma epizódról epizódra apad, olykor mérsékelten, olykor drasztikusan.

A sorozat nagy erénye a hangulata, ami bár nekem személy szerint nem annyira vonzó, attól függetlenül van benne valami megragadó. Míg a Star Trekben, a Babylon 5-ben, a Stargate-ben, és a legtöbb „Star” sorozatban az űrhajón élés igazán vonzó dolog, itt éppen ellenkezőleg, roppant kényelmetlen. És engem ez az újszerű megközelítés ültetett le először a széria elé. Az űrhajók, mivel nem menekültszállításra vannak megépítve, hanem utas- és áruszállításra, így sok hajó egyáltalán nem rendelkezik semmiféle luxussal, de az életfenntartás lehetősége is minimális. Szóval itt a csillagok között utazni egyáltalán nem örömteli dolog. Ráadásul az űrhajózást igencsak reálisan ábrázolják, így pl. az űrcsatákban a hangok tompábbak (mintha mi is egy gépben ülnénk), a filmezés dokumentumfilmekre jellemzően kézikamerás hatást kelt, ráadásul a manőverezés sem olyan, mint a Star Warsban. Szóval nagyon-nagyon hangulatos.

A másik, ami vonzott a témában, az a vallás. A sorozat, főleg a vége felé már keményen a vallásra épített, az egyistenhitűség és a többistenhitűség kérdéskörét boncolgatva, főleg arra kihegyezve, hogy a lényeg a hit. Ebbe beleveszi a cylonokat is, akiknek így kedvenc témám, a „mitől élő egy lény” kérdés is előkerül, bár erre annyira azért nem térnek ki, mint szerettem volna.

Mindezek mellett van még egy nagyon erős vonzereje a sorozatnak, méghozzá a karakterek. Itt viszont, akárcsak a hangulat esetén, hosszú távon már kezdett inkább mindenki irritálni. Sajnos a történet a vége felé érfelmetszően letargiás, és ez ugye a karakterekre is rányomja a bélyegét. Természetesen hülyén is jönne ki, ha a világvége után mindenki fülig érő vigyorral járna, de mikor leszálltak az atomcsapást átélt Földön, nos, egy időre jegeltem a szériát (tovább, mint az – akkor még – Sci-Fi Chanell). Aztán ugyanez megfordult a fejemben akkor is, amikor Dee a halántékához emelte a stukkert. Ennek ellenére a karakterek jók, bár egyikükkel sem sikerült igazán azonosulnom. Erényük, hogy nagyon változatosak, hiszen van itt öreg, bölcs veterán katona, iszákos megkeseredett katona, elveihez ragaszkodó, de valójában elég sunyi elnöknő, apjával rosszban lévő pilóta, lázadozó női pilóta, cylon kém, cylon hadvezér, cylon szemétláda, stb. Sok-sok karakter, akik főleg főszereplők, de akad néhány mellékszereplő is, akik ideig-óráig, leginkább halálukig jelentős szerepet kapnak. és persze, csúnya dolog lenne nem megemlítenem, hogy a cylonok között van néhány igazi nehézbombázó is, akik miatt már alapból érdemes megnézni pár részt, főleg, mikor lengébb öltözetben járnak. Apropó, lengébb öltözet, a sorozat meglehetősen naturális, a halálozások megdöbbentőek és reálisak, és a szexxel sem finomkodnak (bár azért még messze nem pornó, sőt, azért még ez is bőven visszafogott).

Természetesen, ha már űrhajós filmről van szó, nem mehetünk el szó nélkül az űrhajók mellett. Az eredeti, ’78-as Galactica űrhajó nekem személy szerint nem tetszett. Viszont erre a remake-re sikerült az eredeti formáját megtartva egy igazán dögös és ötletes (FTL rendszerért alapból ötös) hajót építeni, amely sok tekintetben szakít a már megszokott sci-fis vonulatokkal, és inkább kelti egy tengeri hajó, vagy tengeralattjáró benyomását (ehhez hozzá jön még a híd). Ugyanez igaz a Viper vadászokra, melyek eredetije szerintem kicsit suta, de az új verziók (mint a II-es, mind a VII-es) nagyon pofásak, igazán cool járgányok. A vadi új Raptorok pedig már csak önmagukban is elviszik a hátukon az űrjeleneteket, szerintem annyira jól sikerültek. A cylon gépek és a kolóniai konvoj hajói is jól mutatnak, elég egyediek, bár van egy osztály, amiből szerintem túl sok lett (kis háromhajtóműves vacak, amivel mindenhová mentek). Különösen szép a Colonial One, aminek festése mondjuk pont az amerikai Air Force One-ra hajaz, ami negatívum.

Méghozzá azért, ami már a Stargate alatt sem jött be igazán. Nevezetesen itt egy nép, aminek tagjai nemhogy nem tudják, hol a Föld, még csak nem is jártak ott, sőt, több ezer évvel a mi civilizációnk előtt élnek, angol feliratokat használnak, belgák által gyártott P90-es és német cég által jegyzett G36-oskkal lődöznek, és a slusszpoén: amcsigyártású Hummert vezetnek. Nem mellesleg a városaik echte mai amerikai nagyvárosok. Nem kérek sokat, de olyan nehéz lett volna megtoldani azt a nyüves gépfegyvert pár alkatrésszel, a Hummerre rászerelni pár karosszéria elemet, és a városok helyett valami kékhátteres dolgot használni, vagy legalább valahogy leplezni (megjegyzem, a miniben sikerült)? Nagyon kiábrándít volt számomra, hogy egy ilyen kultúra, aminek köze nincs a miénkhez, rendre a mi cuccainkat használják. Pedig ebbe a filmbe több pénzt pumpáltak, mint a Stargate-be.

Viszont nagy-nagy dicséret jár azért a gesztusért, hogy mikor az első cylon háborúra hivatkoznak (legyen szó visszaemlékezésről, vagy csak múzeumi kiállítási tárgyakról), az eredeti, 1978-as Battlestar Galactica sorozat cylon centurióit, ridereit és basestarjait használták fel.

Na, hogy zárjam soraimat, a Battlestar Galactica egy jó, sőt mi több, kiváló sorozat, amit úgy öt évenként fogok csak újranézni, annyira sötét, komor, letargiás. Jók a karakterek, bár a vége felé már kinyírtam volna őket. Érdekes a történet, teli mellbevágó fordulatokkal, igaz, a végén azért nem sikerült minden szálat elvarrni, és talán több dolgot hagytak misztikumok mögé rejtőzni, mint kellett volna. Bár ki tudja, mivel még lesz egy film (vagy már van?), abban még ezek a szálak is elvarrásra kerülhetnek. Szóval, csak ajánlani tudom annak, aki szereti az érdekes sci-fi drámákat, és begyün neki a darkos feeling.

Kisit megkésve írtam meg ezt a postot, mert a lentebbi videó majdnem kifogott rajtam. Szóval, tíz év, öregszünk. Miközben az ep4-5-6 a negyedik X felé robog, addig az új trilógia is belépet az elsőbe, legalábbis egyharmaduk. Tíz évvel ezelőtt, május 19.-én mutatták be az első részt, mely nyomban megosztotta a közönséget. Volt, aki utálta, volt, aki imádta, és ez valahogy így van máig is, max annyi különbséggel, hogy páran átálltak azok közé, akik szeretik (illetve lehet olyan is, akik az utálók táborába ugrott át, csak én nem tudok róla ). Az biztos, hogy én 14 éves kis suhancként (illetve, a premierkor még kis híján négy hónap hátra volt a 14. születésnapomig) azonnal belehabarodtam, menthetetlenül rajongóvá lettem. Egyben ez a film volt az, amely hatására elindultam azon az úton, melynek egyik eredménye, hogy ma itt osztom az észt a Lightspeeden. Szóval, ennek tiszteletére ma összeraktam egy új videót:

Find more videos like this on SFport.net

Tegnap volt alkalmam megtekinteni ezt az érdekes koncepcióval bíró vígjátékot. Azért mondom, hogy érdekes, mert ritkán készül film Star Wars rajongókról. Márpedig a Fanboys négy Star Wars fanatikust takar, akik be akarnak törni a Skywalker Ranchra, hogy mintegy hat hónappal korábban láthassák a The Phantom Menace-t. No persze nem csak azért, mert ők ilyen hard fanatikok, hanem azért is, mert egyik barátjuk rákban haldoklik, és már nem fogja megérni a premiert.

Szóval, hőseink Eric (Sam Huntington), Linus (Chris Marquette), Hutch (Dan Fogler) és Windows (Jay Baruchel) nekivág a nagyvilágnak, hogy Új Mexikón, Iowán és Las Vegason át eljussanak George Lucas főhadiszállására. Közben bekeverednek egy meleg motorosok lakta bárba, lezúzzák Kirk és Kahn szobrát, magukra haragítva ezzel jó pár trekkert, prostikat szednek fel, felbőszítve a stricijüket, és még börtönbe is kerülnek. Ja, és persze hozzájuk csapódik Zoe (Kristen Bell) nevű kolleginájuk is, az egyetlen épelméjű a csapatban, és hát neki jutott a l’amour rész biztosítása, természetesen fapadosabb módon, mint a „Szeretlek. Tudom.” elképzelés.

A film igazi erénye egyben átka is, vagyis az, hogy csak és kizárólag a Star Wars rajongók tudják értékelni. Ilyen-olyan formában minden fan magára ismerhet, vagy mert anno ő is vödröt tett a fejére, hogy Darth Vader lehessen, vagy mert fénykardot eszkábált valamiből, esetleg beöltözött jelmezbe, ne adj isten keni vágja a feltett kérdésekre a választ, netalán tűkön ült valamelyik film premierje előtt, és a többi. A film számtalan módon világít rá a rajongók stiklijeire. Ezt viszont az átlag mozinéző nem fogja különösebben viccesnek találni. Nekik lennének az átlagos amcsi poénok, amik úgy undorítóak, feleslegesek és egyáltalán nem viccesek, ahogy vannak, és szerintem ezek még Amerikában sem csaltak senki arcára sem mosolyt (max a nagyon degeneráltak pofázmányára), nemhogy más országokban (na jó, talán német földön még viccesnek találhatják). És itt lett igazán elrontva a film, mert ha ezek kimaradnak, akkor kellemes fricska lenne a Star Wars rajongóknak, így viszont kellemes fricska, amit sajnos itt-ott rettenetesen elcsesztek ócska és undorító motívumokkal, ami eléri, hogy az egyszeri rajongó számára se legyen annyira kellemes a film. Vagy legalábbis nálam elérte.

Viszont, még két erénye van a műnek, mégpedig az utalások tömkelege és a vendégsztárok (sztárok idézőjelben) népes sora. Utalásból van bőven, Star Warsra, Star Trekre, Alienre, Indiana Jonesra, THX-1138-ra, Stargate SG-1-ra, és még számos más filmre. Vendégszerepekben pedig olyan emberek tűnnek fel, mint államügyész bőrében Billy Dee Williams (Lando Calrissian), orvosként Carrie Fisher (Leia hercegnő), a Skywalker Ranch THX őreként Ray Park (Darth Maul), és prostiként Jaime King (a The Clone Warsban Aura Sing hangja). De Star Warson kívüli ismert színészek is felbukkannak, mint a Főnököt játszó Danny Trejo (bármely Robert Rodriguez filmben fellelhető nagyon ronda fickó). Természetesen egy ilyen múviból Kevin Smith sem maradhat ki (alias Néma Bob, nem mellesleg nincs olyan filmje, amiben ne lenne benne masszívan a Star Wars is, lásd: Die Hard 4, Jay és Néma Bob visszavág, Shop Stop I-II). Illetve feltűnik Harry Knowles, az Ain’t it Cool News című honlap tulaja. Na és persze a slusszpoén William Shatner, aki nem mást játszik, mint William Shatnert.

Aztán mindezzel kábé ki is fújt a film. Jobb lett, mint amilyenre számítottam. Star Wars rajongóknak egyszer ajánlott, mert tényleg jól kifiguráznak minket. Az egyszeri mozibajáróknak viszont nem ajánlanám, mert a Star Wars poénokat nem biztos, hogy értékelni fogják, a blőd amcsi humort meg talán még annyira sem, aki pedig mégis vevő az ilyesmire, annak pedig az a rossz hírem, hogy annyi viszont nincs a filmben, hogy az egész alkotást kitöltse. Szóval, egyszer nézős darab, amit igazán talán csak a Star Wars rajongók értékelhetnek, de valószínűleg ők sem fognak sűrűn hozzányúlni. Bár ki tudja, ízlések és ficamok, ugye.

Már a film előtt gondolkodtam azon, hogy össze kéne szedni, mennyi minden változott meg az új Star Trek filmnek hála abban az univerzumban. Gondoltam érdekes lehet, és ez tovább fokozódott bennem, miután láttam a mozit, hiszen hihetetlen apróságokat is beleírtak, amikre talán még egy megrögzött Trek rajongó sem emlékszik zsigerből. Látszik, hogy az írók, Kurtzman és Orci nem csak habókra mondták, hogy átnyálazták a Memory Alphat, hanem valóban megtették. Lássuk, mik ezek a kicsi és nagy változások, természetesen szigorúan azoknak, akik már látták a filmet, mert baromi spoileres lesz.

A USS Kelvin pusztulása átírja a történelmet
Ahogy volt: James Tiberius Kirk 2233. március 22-én született Iowaban (csillagidő 1277,1). Apja George Kirk és anyja, Winona Kirk békésen nevelték, illetve van egy négy évvel idősebb bátyja is, George Samuel Kirk (sajnos karakterét kivágták a filmből, Spencer Daniels játszotta, aki Johnny-ként bukkant fel – neki köszönt oda a kocsikázó gyerek Kirk). Jim az apja hatására lépett be a Csillagflottába a 2250-es évek elején, miután visszatért a Földre a Tarsus IV kolóniáról, ahol évekig lakott (és ahol szemtanúja volt Kodos kormányzó népírtásának). Első szolgálati helye a USS Farragut volt, ahol hadnagyként Garrovick kapitány alatt szolgált. Apja nagyon büszke volt rá, mikor 2264-ben, 31 évesen előlépették kapitánnyá és megkapta a USS Enterprise parancsnoki posztját. George Kirk végül 2265 után halt meg.

Ahogy lett: a változás elég nyilvánvaló. George Kirk 2265 helyett már Kirk születésekor, 2233-ban elhuny, mikor a Narada megtámadja a USS Kelvint. Valószínűleg a támadás hatására indult meg a szülés, így már a Kelvin 37-es orvosi kompján megláthatta a napvilágot, nem várta meg, míg hazaérnek Iowába (csillagidő 2233,04; a filmben új csillagidőszámítást alkalmaztak, amiben az egész az évszámot takarja). Mivel az apja nem buzdította, sőt, halála miatt inkább hátráltatta az ifjú Jimet, így az nem a 2250-es évek elején lépett be a flottába, hanem csak 2255-ben. Nero ténykedésének hála Kirk ráadásul nem is a Farragutra került először (jelenlegi helyzetben szerencsére), hanem az Enterprise-ra. És mindezen változásoknak hála hat évvel korábban, 2258-ban lett az Enterprise kapitánya, mindössze 25 évesen. Hogy Kirk élt-e valaha is a Tarsus IV-en, az nem derült ki a filmből.

A modernebb Enterprise
Ahogy volt: mikor James T. Kirk átveszi a Constitution-osztályú NCC-1701 USS Enterprise parancsnokságát, a hajó már 19 éves. Az Enterprise-t ugyanis 2245-ben San Fransiscoban építették és onnét lőtték fel, Robert April parancsnoksága alatt. Őt váltotta Chrisotpher Pike, aki a 2250-es évektől a 2260-as évek elejéig volt a parancsnoka, egészen addig, míg James T. Kirk le nem váltotta 2264-ben. A hajó osztályának adatai: 289 méter hosszú, 30 fedélzetes, 430 fős legénységgel bír.

Ahogy lett: a USS Kelvin pusztulásával elindult hullámhatás (elvégre 800 ember életét befolyásolta csak a támadás pillanatában) úgy tűnik az Enterprise-t is elérte, ugyanis a hajót mintegy 13 évvel később állították hadrendbe, 2258-ban, ami jelentős változásnak tekinthető. Az építést is csak a 2250-es években kezdték meg, ’55-ben már majdnem kész állapotban volt. Viszont San Fransisco helyett az iowai Riverside Hajógyárban épült meg. A hajó külső és belső terei is megváltoztak, ami jelentheti azt, hogy teljesen más tervezők dolgoztak rajta, vagy csak új felfogásban álltak neki. Fejlettsége az eredeti idővonalban látható Constitutionhoz képest vitatható, mert bár műszerezésben modernebb, gépháza immár egy egész fedélzetet elfoglal, több reaktormag működteti, ráadásul néhány rendszere visszamaradottabbnak tűnik (pl.: még használnak navigációs üvegtáblákat, illetve ablak van a hídon). Viszont magán viseli a 2270-es években elkészült refit (továbbfejlesztette NCC-1701, illetve az NCC-1701-A) jegyeit, szóval feltételezhető, hogy képességei jóval felülmúlják az eredeti idővonal nehéz cirkálóját. A fegyverzete minden esetre láthatóan sokkal ütőképesebb, hiszen a fézerek mellett védelmi lézerrel is ellátták, valamint jelentősen több komp szállítására képes. A hajó adatai is impozáns változáson estek át: a hossza 757 méteres lett (72 méterrel hosszabb, mint a 2372-ben hadrendbe állított Sovereign osztályú NCC-1701-E USS Enterprise), és 1100 fős legénységgel bír, míg a súlya 495 ezer metrikus tonnára nőtt.

Christopher Pike szerencséje
Ahogy volt: Christopher Pike volt az Enterprise kapitánya a 2250-es évektől 2264-ig, és alatta szolgált Spock is ugyanezen a hajón, hadnagyként. 2254-ben az Enterprise-sal a Talos IV-en csapdába esett egy illúziókat keltő fajnak köszönhetően. Később a Talost tiltott övezetnek nyilvánította a Föderáció. Kirkkel csak egyszer találkozott, mikor előléptették flottakapitánnyá, és Kirk átvette tőle az Enterprise-t. Legközelebb már csak a 11-es Csillagbázison hozta őket össze a sors, 2267-ben, mikor Pike már egy mechanikus „székbe” kényszerült, és a teste rabjává vált, amikor az súlyosan megégett egy balesetben. Ekkor Spock parancsnokhelyettes segítségével visszatért a Talos IV-re, ahol a talosiak segítségével újra teljes értékű emberré válhatott, igaz, mindez csak illúzió volt.

Ahogy lett: Pike kapitány sorsa fordult talán a legszerencsésebb módon meg, mivel 2254-ben nem látogathatott el a Talos IV-re, hiszen ekkor az Enterprise még csak készülőfélben volt. 2255-ben az Akadémián dolgozott, mint toborzótiszt, igaz, már kapitányi rangban. Hogy mit csinált ’55-től ’58-ig, az nem ismert, de 2258-ban őt nevezték ki a Föderáció új zászlóshajója, a USS Enterprise élére. Kirk már 2258-ban átvette tőle az Enterprise irányítását, így ő valójában egy évig sem volt a kapitánya, nemhogy több, mint tíz évig. E mellett nem flotta kapitánnyá, hanem admirálissá léptették elő. A más rang pedig más beosztással jár, így kevés a valószínűsége, hogy 2267-ben utoléri a végzete.

Spock mama balszerencséje
Ahogy volt: Spock anyukája, Amanda Grayson már azért csodálatra méltó, hogy képes volt élete egy részét a vulcanon leélni, vulcani férjjel és egy vulcani gyermekkel. Mindazonáltal élvezhette, hogy érző az érzelemmentes társadalomban, mert még 2286-ban is ott éldegélt, és segített a feltámadt fiának megtalálni az érzelmek értelmét.

Ahogy lett: sajnos Nero ténykedése tipikus példája annak, hogy valakinek jobban alakult a sorsa, valakinek sokkal rosszabbul. Amanda utóbbiak közé tartozik (mint a Vulcan lakóinak tetemes része), ugyanis 2258-ban, mielőtt kimenthették volna a széteső bolygóról, szó szerint kiszaladt alóla a talaj és elnyelte a feneketlen mélység.

A romulanok már a spájzban vannak
Ahogy volt: a Romulanokkal az első kontaktus 2152-ben történt meg, mikor a Földi Csillagflotta NX-01 Enterprise nevű hajója véletlen egy romulan aknamezőre tévedt. Ezt követően háború tört ki az emberek és a romulanok között, mely 2156-tól 2160-ig tartott, ám ez idő alatt ember nem láthat romulant, így nem is tudták, hogyan néznek ki. Ez egészen 2266-ig nem is változott, mikor az NCC-1701 USS Enterprise találkozott egy romulan ragadozómadárral, mely olyan fegyverrel bírt, ami bármit elporlasztott. Spock feltörte a hajó belső érzékelőit, így az emberek először ismerhették meg a romulanok arcát.

Ahogy lett: ez az incidens szintén egy olyan eset, ami valószínűleg ebben a formában már sosem zajlik le. Nero megjelenése ugyanis 2233-ra írta át a dátumot, amikor az ember megláthatta egy romulan arcát, méghozzá Ayel-ét.

Hősök hősei
Ahogy volt: Kirk később lépett be a Csillagflottába, mint eredetileg, és hamarabb lett kapitány, mint kellett volna. De nem ő az egyetlen, aki más utat járt be.
Spock 2254-ben már az Enterprise-on kutatótiszt hadnagyi rangban.
Dr. Leonard „Bones” McCoy 2245 előtt lett orvos, és 2251-ben már a Csillagflotta tisztje volt. Az Enterprise-ra pedig 2266-ban került, ahol Dr. Mark Pipertől vette át a főorvosi posztot.
Montgomery „Scotty” Scott 2241-ben lépett be a Csillagflottába, és 2265-ben lett a USS Enterprise főgépésze.
Nyota Uhura 2266-ban csatlakozott az Enterprise legénységéhez, s bár érdeklődött Spock iránt, sose jött vele össze.
Hikaru Sulu bár 2265-ben került fel az Enterprise-ra, először asztrotudományi poszton szolgált, és csak később lett kormányos.
Pavel Andreievich Chekov 2245-ben született, 2263-ban lépett be a flottába, és 2267-től szolgált az Enterprise-on.
Christine Chapel 2266-ban kerül fel az Enterprise-ra.

Ahogy lett: azt nem tudni, Spock mikor felvételizett a Csillagflottához, de az biztos, hogy jóval előbb, mint Kirk. Ugyanis 2254-ben ő programozta a Kobayashi Maru tesztet, illetve 2258-ban már parancsnoki rangban dolgozott az Akadémián. Lehetséges, hogy tizennyolc éves kora környékén, azaz 2250 körül léphetett be a flottába, ami mondjuk nem nagy változás, mivel nem tudni, hogy az eredeti idővonalban mikor lett kadét. Viszont, mivel az Enterprise később készült el, így 2254-ben ő sem szolgálhatott még rajta.
McCoy helyzete viszont sokkal tisztább. Ő 2251-ben már több, mint valószínű, hogy a Csillagflotta tisztje volt, ellenben most 2255-ben lett csak kadét. Viszont, Nero ténykedésének hála 2266 helyett nyolc évvel korábban lett az Enterprise főorvosa. A posztot viszont Dr. Puritól vette át, aki meghalt a Narada támadásakor. Hogy volt-e az eredeti idővonalban felesége, azt nem tudni, bár nem kizárt.
Scotty helyzete érdekes annyiból, hogy nem igazán tudni, mit csinált az Enterprise előtt. Az biztos, hogy eredetileg 2241-ben lépett be a flottába. Lehetséges, hogy eredetileg is eltöltött némi időt a Delta Vegán Archer admirális kutyájának eltűntetése miatt, ám az biztos, hogy ő is jóval előbb került fel az Enterprise-ra, mint eredetileg, méghozzá hét évvel. Ráadásul az elhunyt Olson főgépész helyére állt.
Uhuráról korábban szinte semmi sem derült ki, se az, mikor lépett be a flottába, se az, mit csinált Kirk csapata előtt. Most legalább már okunk sem lesz keresgélni, mi lehetett az Enterprise előtti élete, hiszen első beosztása, mintegy nyolc évvel megelőzve eredeti idővonalbeli önmagát, a USS Enterprise-on volt. Plusz azzal, hogy Spock a tanára volt (ez az eredeti idővonalban valószínűleg nem volt így, hiszen Spock akkor az Enterprise-on szolgált), már nem csak érdeklődött utána, hanem meg is szerezte magának.
Suluról előéletéről sem tudni sokkal többet, mint Uhuráéról, sőt, pont ugyanannyit. Ám nem meglepő mód, ő is hét évvel korábban került fel az Enterprise fedélzetére, viszont az ő esetében még a poszt is változott, hiszen azonnal kormányos lett, és kimaradt az asztrotudományi poszt.
Chekov helyzete a legérdekesebb élettörténet szempontjából. Míg a többiek valószínűleg ugyanakkor születtek, mint eredeti idővonalbeli önmaguk, addig Chekov 2241-ben látta meg a napvilágot, vagyis négy évvel korábban, mint kellett volna. Ebből kifolyólag élete abszolúte máshogy alakult, hiszen 2263 helyett már a 2250-es években csatlakozott a flottához, s míg eredetileg 18 évesen lett kadét, az új időben már 17 évesen zászlós. Természetesen az Enterprise-ra ő is jóval előbb kerül fel, méghozzá kilenc évvel.
Christine Chapel nővér 2258-ban már szintén tagja az Enterprise legénységének.

A USS Farragut tragédiája
Ahogy volt: USS Faragut rengeteg van a Star Trek történelmében. Az egyik legfontosabb a Garrovick kapitány keze alatt működő XXIII. századi USS Farragut, melyen James Kirk szolgált hadnagyként, mint navigátor. Ez volt élete első beosztása. 2257-ben a hajó meglátogatta a Tycho IV csillagködöt, ahol a legénység 200 tagja veszett oda az ott élő dikironiumi felhőlénynek köszönhetően, köztük Garrovick kapitány is. A hajót és maradék legénységét Kirk hadnagy mentette meg.

Ahogy lett: a Farragut az a hajó, amit az ág is húz. Hogy Kirk hadnagy nélkül (aki 2257-ben még az Akadémián tanult) találkozott-e a dikironiumi felhőlénnyel, az kérdéses, bár van rá esély, hogy igen, mivel a hajót 2258-ban újoncokkal töltik fel. Eredendően ide akarják beosztani Uhurát, aki lebeszéli Spockot, és áthelyezteti magát az Enterprise-ra. Viszont Kirket, akit felfüggesztett a bíróság, egyáltalán nem osztják be sehová. Az események eme fordulata mind Uhurának, mint Kirknek szerencsét hozott, hiszen a Farragutot a flotta többi hajójával együtt elpusztítja a Narada a Vulcannál.

Rura Penthe ostroma
Ahogy volt: a klingon börtönbolygóról nem sokat tudni az előttről, hogy Kirket és McCoyt bezárták oda Gorkon kancellár meggyilkolásáért 2293-ban. Illetve, nem ők voltak az első emberek, akik ezen a kedves helyen raboskodhattak, 2152-ben még a Földi Csillagflotta kapitánya, Jonathan Archer is tiszteletét tehette a dilithium bányákban.

Ahogy lett: Archer sajnos nem úszta meg a dutyit, elvégre Nero kis híján száz évvel utána érkezett, ám Kirknek és McCoynak lehet, hogy szerencséje lesz. Egyrészt, mert Nero által sok minden máshogy fog alakulni, másrészt, mert bár a filmből kimaradt, de a romulan bányász és bolygóirtó kisiparos eltöltött ott pár évet (a trailerben van is pár jelenet a rabságából), majd a Narada szabadította ki, mielőtt Spock nagykövet megérkezett a jövőből. A filmből már csak annyit tudhatunk meg, hogy negyvenhét klingon cirkálót pusztított el a bolygó mellett egy romulan hadihajó. Ezt az adást fogta Uhura, s végül ez vezette rá Kirket arra, hogy ugyanaz a hajó tért vissza, amelyik huszonöt évvel azelőtt megölte az apját. Hogy mit eredményez negyvenhét klingon cirkáló pusztulása, az jó kérdés, de biztos nem csekély változást.

Ismert emberek más poszton
Ahogy volt: James Komack admirális eredetileg a Csillagflotta Parancsnokság vezérkarának tagja volt, és a 9-es Szektor tartozott a keze alá 2267-ben.
Nensei Chandra kapitány 2267-ben a 11-es Csillagbázison tartózkodik, és tagja annak a bíróságnak, amely Kirk kapitány tárgyalását vezeti a Ben Finny ügyben.

Ahogy lett: bár 2267-ben még nyugodtan bekerülhet a vezérkarba, és megkaphatja a 9-es szektort, 2258-ban Komack admirális még csak az Akadémián dolgozik, és tagja a Kirket elítélni szándékozó bíróságnak, illetve a Nero incidens lezárultával jelen van, mikor Kirket kinevezik az Enterprise kapitányává.
Nensei Chandra élete Nero manipulációinak hála hatalmas fordulatot vehetett, mert 2258-ban már admirális, és kilenc évvel korábban próbálja meg elítélni Kirket, igaz, ezúttal a Kobayashi Maru ügy miatt. Később jelen van Kirk kinevezésénél is.

Vulcan
Ahogy volt: nincs mit ragozni, a Vulcan bolygó még 2387-ben is megvan, sőt, az NX-01 Enterprise-t sűrűn látogató Daniels nevű időügynöknek hála azt is tudjuk, hogy – legalábbis egy másik alternatív jövőben – még a XXVI. században is megvan.

Ahogy lett: Neronak hála a Vulcan a több millió főt számláló lakosával együtt elpusztul 2258-ban, a kihalás szélére sodorva a vulcani fajt, akik alig tízezren maradtak. A jövőből érkezett Spock nagykövet keresett a túlélőknek egy új otthont, ahol újrakezdhetik, és talán sikerül életben tartani a fajt.

Romulus és Remus
Ahogy volt: szintén nem egy túlságosan ragozható esemény. A Hobus nevű szupernova 2387-ben elpusztította a bolygót, feltehetően a Remussal együtt, ezzel a kihalás szélére sodorva a romulan és reman fajokat.

Ahogy lett: bár a filmből nem derült ki, de ritka nagy hülyeség lett volna Nerotól, ha nem pusztította el a Hobust 129 évvel azelőtt, hogy az szupernovává alakul (megemlíti, hogy az otthonát megmentette, így valószínűleg a Hobus odalett).

Túl vagyunk a Star Trek éjféli premierjén, aminek én személy szerint minden percét élveztem. Jó kis műsor volt, én sem sültem bele a spontán lerövidített előadásomba, sőt, a visszajelzések alapján elég jól csináltam. Na és persze ott volt a lényeg, a film. Aki rendszeres olvasója a blognak, az tudja, hogy még anno a kezdet kezdetén elég rossz véleménnyel voltam erről a filmről. Mégis, pár nappal ezelőtt már jó rajongó módjára izgatottan pörögtem, vártam a filmet, mert a cikkek és trailerek alapján mégis valami ütőst láttam megformálódni. Ráadásul, bár a Star Trek az egyik cím, ami sci-fi rajongóvá tett (talán előbb voltam Trek, mint Star Wars rajongó), mégis ez volt az első film az Enterprise kalandjaiból, amit a moziban láthattam. Ráadásul kedvenc csapatom, James T. Kirk és az ósdi NCC-1701 USS Enterprise került újra elő. Hát, rajongó legyen a talpán, aki minden rossz érzés ellenére nem lett kicsit izgatott.

Nos, milyen a film? Ha röviden kéne összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy olyan, mint a TOS, azaz az eredeti sorozat, és mégis teljesen más. Minden benne van, ami azt naggyá tette, de hiányzik az összes hibája. Mindemellett merész, nagyon merész, hiszen olyan momentumok vannak benne, amitől a rajongó lefordul a székről. Ugyanakkor saját, egyedi hangulata van, és ami a legfontosabb, rendkívül tiszteli az elődöket. A szemfülesek minden sorozatra találhatnak benne utalást, sőt, még a filmekre is, továbbá időmanipulálás ide vagy oda, hű a Trek univerzum történelméhez, csak itt-ott kicsit átírja. Mégis, nincs olyan drasztikus változás, hogy azt mondjuk, most aztán már semmi sem lesz ugyanaz. Nem igaz, maximum néhány párbeszéd máshogy alakul, illetve egyes események nem teljesen úgy fognak lezajlani, illetve pár dolog lett csak biztosan meg nem történt. Na de akkor lássuk bővebben.

Olyan masszív spoiler az érzékelőn, hogy az már magában is feketelyukat generál.

A USS Kelvin egy érdekes jelenségre reagálva a Hobus-rendszerbe megy, ahol összefutnak a Néró nevű romulan hatalmas hajójával, a Naradaval. Néró azonnal megtámadja őket, megöli a kapitányt, és tüzet nyittat a menekülő kompokra. Azonban George Kirk fedezi a visszavonulókat, miközben a Kelvint saját maga kormányozza bele a Naradaba. Az ifjú elsőtiszt halála előtt még halhatja az egyik kompon megszülető fiát, és közös megegyezés alapján feleségével elnevezik Jim Kirknek. A kis Jim eztán felnő, majd Christopher Pike kapitány hatására belép a Csillagflottába. Miközben lefut három évet, és legyőzi a legyőzhetetlen Kobayashi Maru tesztet, Néró is hozzálát 25 éves tervéhez, vagyis a Vulcan, majd a Föld elpusztításához. Előtte persze elfogja a jövőből érkező Spock nagykövetet, és kiteszi a Vulcan tőszomszédságában keringő Delta Vegán. Közben Kirköt épp ki akarják rúgni, amiért átírta a Kobayashi Maru tesztet, amikor vészhívás fut be a Vulcanról. Egy egész flotta indul, sereghajtójuk pedig az új zászlóshajó, a USS Enterprise. Ám ezt az egy hajót leszámítva a teljes flotta odavész, és az Enterprise is csak azért ússza meg, mert egyrészt lemaradt, másrészt, mert ez az Enterprise. Néró elfogja Pike kapitányt, a hajó természetesen megsérül, de legalább közben Kirk és Sulu megállítja Néró fúrógépét. Spock – mármint az ifjabb parancsnok – evakuálja a vulcani nagytanácsot, köztük a szüleivel. Azonban az anyja odavész transzportáció közben. Eztán a Vulcant is elnyeli egy instant feketelyuk, amit Néró hozott létre a közepén. A Narada elindul a Föld felé, az Enterprise pedig egy másik csillagrendszerbe, hogy találkozzon a Csillagflotta hajóinak maradékával. Azonban Kirknek nem tetszik Spock ideiglenes kapitány parancsa, aki ezért lázadásért kiteszi a szűrét a Delta Vegán. Kirk némi állatszelídítés után rálel az öreg Spockra, aki beavatja, mibe is keveredtek, majd elruccannak a közeli Csillagflotta helyőrségre, ahol nem másba botlanak, mint Montgomery Scottba. Scotty aztán, az öreg Spock sugallatára, újra (vagy inkább a kelleténél kicsit előbb) feltalálja a transzwarpon át történő transzportálást, így Kirk és Scott azonnal az Enterprise-on teremnek, ahol Kirk, kissé felidegesítve Spockot, átveszi a parancsnokságot, majd megcélozzák a Földet támadó Naradat. A végső összecsapásban Kirk megmenti Pike-ot, Spock elpusztítja a fúrófejet, majd a Narada közepén létrehoz egy feketelyukat, és végül mindenki megmenekül, kivétel persze a gonoszokat. A film végére Kirk kapitány lesz – a legfiatalabb kapitány a flottában, ahogyan azt kell -, megkapja az Enterpris-t, és elindul első útjára az ifjú hölggyel, régi-új legénységével, hogy eljusson oda, ahová ember még nem merészkedett.

Hát ez a történet. Először a negatívumok. A film kicsit kézikamerás felfogásban készült, így extraközelikkel és masszív rángatózásokkal van tele, ami egyben tette számomra hangulatossá és kicsit zavaróvá az akciókat. Olykor tényleg nem tudtam, hogy mi a fene folyik, főleg az elején, a USS Kelvin megtámadásánál. Az ember ott még nincs felkészülve rá, így kettőt pislog, és már azt sem tudja, hol áll a feje. A Star Trekre eddig a nagytotálok és stabil kamerák voltak a jellemzők, hosszú snittekkel, nem pedig az extraközelik, rángatózások és hipergyors vágások. De mint írtam, ez egyben ad neki egy sajátos, egyedi ízt, frankó hangulatot, mert az embert elkaphatja az érzés, hogy tényleg, ő is ott van a hídon, és valójában ő kapkodja a fejét, nem a kameraman. Mindezek mellett hozzátenném még, hogy második megnézésre, ahogy anno a Star Wars ep3 is, meg megannyi más film, ez is kezdett lelassulni. Második megtekintés alatt már sokkal jobban tudtam követni az akciókat, így ez a negatívum szerintem kikopik, mire a film megjelenik DVD-n. A másik negatívum pedig az, hogy sajnos vége lett, pedig még eltudtam volna nézni egy darabig. De komolyan, két óra, és meg sem érezni. Ráadásul lett is volna még mit elmesélni, mert ugye ott van Néró huszonöt éves várakozása. Nos, ez nem csak sima várakozás volt, a történet szerint Néró egy ideig a Rura Pentén raboskodott, és a trailerben is van két jelenet, ami az innét történő szökésről szól (az egyik a „Wait is over!” jelenet). No meg az is kimaradt, hogy az öreg Spock találkozik az anyjával. Jó lenne, ha ezek a jelenetek visszakerülnének a DVD-n a filmbe, így például Néró története teljesebbé válna. Szegény amúgy sem egy erős főgonosz, motivációi és jelleme nem túl részletesen kidolgozott, bár azt azért hozzátenném, hogy szerintem nem is kellett. Miért? Egyszerűen azért, mert az egész történet Kirk és Spock szeméből lett elmesélve, így csak annyit tudhatunk meg róluk, amennyit ők ketten megtudnak (talán ezért is lett végül kivágva a Rura Pente).

Na, ezzel ki is fújt azok sora, ami nem tetszett. Jöjjenek a pozitívumok. Ami a legjobban bejött, az a karakterek kezelése. Arcra az ifjú Spockot alakító Zachary Quinto telitalálat, echte olyan, mint az öreg Spock bőrébe visszatérő Leonard Nimoy (megjegyzem, csodás pillanat, mikor szembekerülnek egymással). Illetve a trailerekből és spotokból már tudni lehetett, hogy McCoy jellemét is nagyon jól visszaadja majd Karl Urban, így is lett. A többiek már erősen kérdésesek voltak, főleg Kirk megformálója, Chris Pine, de én a Scotty-t alakító, a Haláli hullák hajnalából és a Vaskabátokból ismerős Simon Peggen is csak pislogni tudtam. Az előzetesek alapján viszont még a helyén volt Sulu, Uhura és Chekov, hiszen John Cho, Anton Yelchin és Zoe Saldana származásukat tekintve egyeztek a karakterük származásával, bár azért még így is furcsán néztem a szexis Uhurára, a kissé homokosnak tűnő Chekovra, vagy a Dr. House-ban aberrált rinyálót játszó Sulura. Aztán jött a film, és minden karakter a helyén volt. Legnagyobb meglepetésemre Pine vitte a hátán a filmet, Pegg pedig szerintem tökéletesebb Scotty lett, mint az első jelölt, az egyetlen jelenet erejéig feltűnő Paul McGillion. Senki sem lógott ki, és senkire sem mondhatom, hogy kizárt, hogy ő lessz majd később az öregebbik figura. Az interakciójuk egymással telejsen rendben volt, és csak ők képesek voltak eladni a filmet tokkal-vonóval. De természetesen nem feletkezhetünk meg a Nérót alakító Eric Banaról, vagy a Pike kapitányt megformáló Bruce Greenwood.

És akkor jöjjön az NCC-1701 USS Enterprise. Az első véleményem róla igencsak érzékletes volt. Rondának találtam, és ez csak egy okból volt megnyugtató, méghozzá abból, hogy a TOS-beli Constitutiont is rondának találtam (a refit az első Enterprise, ami tetszett). A további képek sem győztek meg, de a filmben egész jól szuperált, és csakhamar elfogadtam, sőt, ott egyenesen jól nézett ki. Mindehez sokat hozzátett a díszlet, mely hihetetlenül impozáns és lenyűgöző, modern, mégis régies, és ami igazán jó, hogy emberközeli lett. A sorzatokban talán csak az Enterprise E idejében nem volt már hihetetlenül steril a hajó, itt viszont… huh… az egész hajó zsúfolt, ugyanakkor nem minden a hídon van (ami mellesleg baromi jól néz ki). A gépház, azaz gépfedélzet szintje pedig olyan, mint Chernobil fénykorában. Mindenhol csövek, konzolok, karok és vezetékek, tényleg egy hatalmas csillaghajó gépházának tűnik. Viszont éppen ezért nem hat olyan modernnek, mint teszem azt a TNG-s korban lévő hajók, mert hiába a high-tech konzolok (bár annyira nem high-techek, inkább maiak, látszik, hogy az Enterprise vonulatot vitték tovább, nagyon helyesen), az egszből árad az, hogy éppen csak fejlettebb a technika, mint az Enterprise-ban, és még meg sem közelíti az NCC-1701-E-t.

Egy huszárvágással térjünk rá a Trek univerzumba helyezhetőségével. Először is, azok szerint, akik nem voltak Trekker fanok, nagyon is érthető a film, vagyis bátran ajánlható azoknak, akik sosem láttak Star Treket. De természetesen 100%-osan csak azok értékelhetik, akik a belső poénokat és utalásokat is felismerik (persze a film ezek nélkül is maximálisan élvezhető). És ez a szép, hogy bár a Vulcan felrobbantásával alaposan átformálják a Trek univerzumot, mégsem lesz, vagy lehet minden olyan radikálisan megváltozott, mint hinné az ember. Elvégre a vulcaniak letelepedhetnek egy új bólygón, elkeresztelhetik azt is Vulcannak (főleg amilyen fantáziával rendelkeznek), néhány párbeszéd megváltozik (ami ugye kb. annyira veszélyes, mint az, hogy a Deep Space Nine óta a K7-esen a triblik mellett Sisko, Jadzia, Julian és O’Brian is az Enterprise-on vannak). A mozi után feldobtam, hogy Tuvok így meg sem születhet 2264-ben (a Vilcan 2258-ban pusztul el), pedig, ahogy Sheenard mondta, a szülei nyugodtan a túlélők között lehettek. Szóval, változás történt, de nem annyi és oly erejű, hogy az mindent alapjaitól rengetne meg, és még így is kialakulhat a jól ismert Trek univerzum, vagy legalábbis egy ahhoz közeli idővonal. Szóval az utalások – amik között még az Enterprise-ra is találhatunk hivatkozást – bőven meggyőzik a Trekkert, hogy ez a film kicsit más, többet-kevesebbet módosít, ám mégis a történelem kereke nagyjából ugyanarra foroghat tovább.

Mindezek mellett a Trek szellemisége is benne van, még ha nem is oly nyíltan, mint a TNG-ben. Hisz van itt keleti származású kapitány, könyörület, becsület, és a többi, igaz, a fő hangsúly inkább a karaktereken és a történeten van, melyet a látvány és az akció hál’ istennek kiszolgál, és nem nő eme motívumok fejére. És persze ott a sok-sok poén, és a nem kevés űropera motívum, amitől hihetetlen könnyed lesz a film.

Végül még egy pár szót a zenéről. Önamgában hallgatva nem volt túl muzikális, de a filmben pöpecül megállta a helyét, és ez a lényeg, mert ez a feladata, ugye. Bár hiányoltam kicsit a jó öreg Trek motívúmokat, de a végén felcsendülő TOS opening teljes mértékben kárpótolt, plane a megszokott monolog keretében. A film nyitánya pedig önmagában is durva, a legjobb opening az összes film közül, de hasonlóan impozáns az a jelenet is, amiben hőseink megérkeznek az Enterprise-ra.

Szóval, összességében, belevéve az éjféli premier programját és hangulatát is, azt kell mondjam, hogy számomra megvan az év mozis élménye, amit nem éreztem már a Star Wars Episode III: Revenge of the Sith éjféli premierje óta. Sőt mi több, jöhet Terminator Salvation, Transformers 2: Revenge of the Fallen, de még az Avatar is, a Star Treket semmi sem fogja letaszítani az év filmje posztról. J.J. Abrams, ha most nem áll le, akkor sikeresen feltámasztotta a Star Treket, ami eljuthat azokhoz is, akiket eddig hidegen hagyott.

Nem tudom, hányan jártak így, de engem most fejre állított ez a szar szemét f*szszopó társaság. NCIS, 21:40-kor, mint minden hétfőn, átkapcsolom. Én a magyar TV-n követ(t)em (eddig) eme szériát, így nem is tudtam semmit arról, mi lesz most. Nos, az utolsó két perc volt az, amit megnézhettem. Nemhogy lemaradtam az egész részről, mert ezek a seggagyú díszhuszár kanmajomb*szó díszpintyek 40 (!!!!) perccel korábban kezdték minden előzetes bejelentés nélkül, de még az epizód végi fordulatot is lelőtték, így ha végül látom (mert remélhetőleg hamar letölthető lesz, a TV2 meg bekaphatja tövig), akkor is már minek, hiszen tudom, mi a vége. Köszönöm TV2, az édes anyátokat tosszátok teherbe egy akkora szöges lompossal, mint ide Jeruzsálem, aztán utánna magatokat is.

Én kérek elnézést a baráti stílusért. Ezzel elszállt az utolsó sorozat is, amit még hajlandó voltam TV-ben nézni. Jó dolog a torrent, a kereksedelmi TV-k meg felköthetik magukat logóstól, karikástól, édeskurvaanyjástól.

Transformers 2 - Revenge of the Fallen: nagyobb, zúzósabb, hangosabb, látványosabb, coolabb, Megan Fox meg dögösebb.

Find more videos like this on SFport.net

Látjátok, milyen jó motor lesz a filmben?