Húztam, halasztottam, de végül bevállaltam. Sok rosszat hallottam róla, amin nem is csodálkoztam, már az elején sejtettem, hogy nem lesz ebből semmi jó, noha a trailer után volt némi halvány reménysugár. Kb. annyi, mint amennyit a Proxima Centauri sugároz felénk.
Nos, az egyetlen, ami tetszett, az a vizualitás. Az volt az egyetlen, ami Max Payne-s hangulatot árasztott. A díszletek, a színek, a képi hatások kellően nyomasztóak, kissé noiros hangulatúak voltak. Aztán ezzel ki is fújt minden pozitívum. Az ötletet, hogy Max Payne-nek Mark Wahlberget választották, már a kezdet kezdete óta elfuserált döntésnek tartottam, nem is tévedtem. Pocsék Payne lett. Mel Gibbson vagy Clive Owen, ők tökéletes, kézenfekvő választások lettek volna (előbbi mondjuk akkor, ha 2008 helyett 2001-2002-ben készítették volna el a filmet, de talán még 52 évesen is eljátszhatta volna). Gibbson azért, mert a Payback című filmben az általa alakított Porterről mintázták Max Payne figuráját, Owen meg azért, mert a Shoot ‘Em Upban Smith karakterét Max Payne ihlette (nem mellesleg az egész film egy kolosszális Max Payne paródia). Aztán itt van Mona Sax, aki inkább Mona Sucks, mert a dögös kettős játékot űző bosszúálló bérgyilkos hölgyből, aki kétszer is elcsavarta Max fejét, csináltak egy orosz(!)… mitis? Mi is volt ő? MP5-öst hordott retikül helyett, ez eddig stimt. Csúnya orosz akcentusa volt, ez is stimt. Van néhány embere, akik a film elején még vele lógnak, aztán elvesznek a forgatókönyv süllyesztőjében, végképp stimt. És aztán? Mi ő? Ki ő? Semmi sem derül ki róla, csak kellett egy kelekótya spiné a filmbe, akire rá lehet sütni Mona szerepét és (állítólag) dögös, bár Mila Kunis az én ízlésvilágomban inkább rondának számít. Jobb lett volna, ha a testvérét alakító Olga Kurylenko lett volna Mona, és Kunis Natasha. A karaktere ráadásul oly jelentéktelen, hogy a film tökéletesen működne nélküle. De hát ő kellett bele, erőltetik, és mindig a leglehetetlenebb helyzetekben tűnik fel, ezáltal kellemetlenül idegesítővé válik. Aztán még itt van Hank Landry tábornok… akarom mondani, Beau Bridges, mint BB Hensley ex-zsarufőgonosz. Kezdetben ő Max legjobb barátja, de nem kell lángelmének lenni, hogy rájöjjünk: ő a gonosz, aki az utóbbi évek legszánalmasabb mondatait volt kénytelen elmondani. Hogy ez a BB koma benne volt-e a Max Payne játékokban? Nos igen, csak éppen ő sem az volt, aki itt lett. De ugyanez igaz a Ludacris által megformált Jim Bravura hadnagyra is, akit Max bácsi főnökéből lefokoztak belső-elhárító-ellenőrző-Payne-orrára-koppintani-akaró-az-utolsó-pillanatban-mégis-az-oldalára-álló zsaruvá. A szerepében logika nincsen, a megvilágosulása, hogy valójában nem Max fejezte le az ex-társát, majd verte össze önmagát, kamerán kívül történik, mert egyszer kisétál a díszletből, majd mikor újra feltűnik, már mindent tud és az FBI-t is bevonta.
Ja, miről szól a film? Nos, Max feleségét és gyermekét valaki kinyírta. Hősünk emiatt elkeseredett és a döglött akták osztályán keresi a gyilkost, mert ex-társa (kötelező – idegesítő – sablonok egész tárházát hozza magával ez a szcéna) kudarcot vallott. Nyomozás közben felszedi Natasha Saxot, de nem akarja megdugni (pedig a csaj egyértelmű jeleket adott), inkább szélnek ereszti, mire a hölgyet szétdarabolják. Nos, ekkor hozzácsapódik jött-ment Mona Sax, Natasha húga/nővére (eredetileg ikertestvérek, de a filmben erre halvány utalás sincs), plusz kiderül, hogy a gyilkosságok mögött a Valkyr nevű gyógyszer miatt kezdődtek el, amivel katonákat tettek szuperemberré (és egyet őrülté), és ezek a katonák lettek a drog terjesztői, a főnök meg a gyógyszergyár két fejese, melyből az egyik BB, a másik meg egy öreg hölgy, akit talán két percig látni. A végén persze Max beszedi a gyógyszert, így szuperMax lesz, de annyira, hogy mikor közelről hátba lövik dugattyús puskával, állva marad, sőt, az MP-5-ösből belé eresztett sorozat sem lassítja le (persze az ellenség röpköd ám össze-vissza, ha ugyanezekkel a fegyverekkel eltalálják őket). Szóval, Payne fájdalommentesen letarol mindenkit. The End. Ja, vannak benne valkür angyalok (nem vicc), meg Max társát megölik, ezért mindenki Maxot gyanúsítja, szóval a rendőrök is ellene vannak, úgy, hogy… nos nem ragozom, nézzétek meg, aztán rájöttök… de azért előtte vegyetek be egy fájdalomcsillapítót (paynekiller, hogy a játékot nem ismerőknek is leessen a poén)
Nos, Max Payne maradjon meg a játékok világában. Annak kiváló, békés lövöldözés frankó hangulattal, jó sztorival, pöpec karakterekkel. Csak azt nem értem, honnan veszik a bátorságot a filmkészítők, hogy így kifacsarjanak egy alapvetően remek alapokkal rendelkező sztorit. Legalább kérték volna fel Sam Lake-t, aki megírta a játékok nagyszerű történetét. Baromi nehéz lett volna? Meg esetleg jó színészt találni Max szerepére… áááá… nem baj, egyszer majd ráébred Hollywood, hogy nem csak könyvekből és képregényekből, de videó játékokból is lehetne jó feldolgozást csinálni. A végére még hadd írjam a negatívumok listájára a 93 perces játékidőt (hajrá 20th Century Fox!), és a vértelen akciók életérzését (király vagy 20th Century Fox!). Ja, tényleg, akció… akciófilmhez képest ez elég akciótlan, még mezei szemmel is, hát, ha még azt veszem, hogy a címe Max Payne… brrr… na megyek, leöblítem ezt a mesterművet egy kis Screamerssel, arról legalább tudom, hogy jó (bár lehet be kéne próbálnom a második részét?
).
No related posts.
Óóó… elfogyott a fájdalomcsillapító
hát akkor jobb lesz ha megyek és veszek gyógyszertárból párat, mielőtt megnézném
Köszi a figyelmeztetést!
Kicsit sajnálom, ezt a filmet, mert volt benne potenciál. A látványban legalább hűek maradtak a játékhoz. A többi meg…hát így sikerült, sajnos. Szerintem nem tudták eldönteni, hogy krimi legyen vagy akciófilm, így olyan kettő az egyben, vagyis semmilyen lett. Több akció kellett volna bele.
Az viszont tetszett, hogy James McCaffrey kapott egy cameo szerepet (a játékban ő volt Max Payne hangja mind két részben)
Attól eltekintve, hogy marky mark alkalmatlan volt a szerepre, szóról-szóra egyet értek a kritikával. Ha nem lennék már “nagyfiú” sírtam volna, hogy mennyire szar lett. Arra volt csak jó, hogy elővegyem újra a játékot. Másra nem. Pedig nagyon-nagyon vártam.
Igen, a játékokat én is elővenném, ha tudnám hova tettem. A Mona Saxot alakító csaj egyébként nagyon aranyos, nézem a That 70′s showban (tinivígjátéksorozat) és a Family Guyban ő Meg szinkronhangja, a Forgetting Sarah Marshallban is szerepelt, ott sokkal szebb. Én végülis nem bírtam végignézni, kb 15 perc alatt feladtam annál a jelenetnél, amikor Max nemet mond Natashának.
[...] Forrás: Lightspeed « Új Prince of Persia fotók [...]
[...] Max Payne filmkritika Írta / Feltöltötte: Merras A Max Payne maradjon csak meg a számítógépes játékok világában – summázza kisregénynek beillő filmkritikája végén Dzséjt. A képregényfilmes dömping mellett ugyanis játékfilmes dömping is van, aminek egyik rossz példája a Max Payne mozis változata. Olvasd el Dzséjt kritikáját az SFblogson! [...]