Posted by dzsejt on jan 26, 2009

Terminator – Sarah Connor Krónikái

Mivel jövő hét kedden (február 3-án) indul kis hazánkban is a Terminator sorozat, gondoltam rittyentek egy rövid ajánlót (a pilotról írt lesújtó kritikámat ide kattintva olvashatjátok. Amúgy, a pilot és az 1×01 között van némi különbség, köztük lecserélték a Sarah barátját játszó színészt.). A történet ott kezdődik, ahol a Terminator 2 – Az ítélet napja abbamaradt, azaz a Skynet megsemmisült, John és Sarah pedig éldegélhetne békében. Sajnos, ez nincs így, nagyon hamar újra érkezik két gép a jövőből, s akárcsak A gépek lázadásában, itt is kiderül, hogy az ítélet napját nem sikerült elhárítani, csak elodázni, méghozzá 2011-re. Úgyhogy megindul a harc azért, hogy ezúttal is elpusztítsák Skynetet, mielőtt megsemmisül.

Sarah-t (Lena Headey) és Johnt (Thomas Dekker) a harcban ezúttal is segíti egy védelmező, méghozzá egy ifjú nő képébe bújtatott Terminator (Summer Glau), valamint egy FBI ügynök, James Ellison (Richard T. Jones). Illetve, a széria alatt felbukkan egy titokzatos katona a jövőből, Derek (Brian Austin Green). Az ellenfelet pedig a még el sem készül Skynet által visszaküldött T-888-asok, becenevükön Tripla 8-asok jelentik, akik már nem egyenként, hanem csoportosan járnak vissza. Viszont, mivel bizonyos okokból (amire már az első részben fény derül) Skynet azt hiszi, a Connorok meghaltak 1997-ben, így csak egy időutazó gép keresi őket, Cromartie (Owain Yeoman/Garret Dillahunt).

Sajnos az első évad a tavalyi írósztrájk miatt csak kilenc részes lett, így néhány eseményszálat nem tudtak kibontani, de a második évadra már ezekkel is törődhettek, ilyen például a Skynet fejlődése.

A sztori teljes mértékben alternatív folytatása a T1-2-nek, köze sincs a Terminator 3-hoz, vagy a készülő Terminator Salvationhoz, ámbátor az előbbihez annyiban kapcsolódik, hogy a háború el lett halasztva, illetve Sarah betegsége (amiben a T3 szerint meghalt) itt is téma. Az Amerikában már a második évadnál járó sorozat végül a T1-2-től is elrugaszkodik, és teljesen önálló életet kezd élni, szóval, aki makacsul ragaszkodik a T1-2(-3)-hoz az inkább kerülje (van benne néhány valóban meredek dolog). Aki lazítás gyanánt könnyed, akcióval fűszerezett, kicsit lelkizős, néha elég látványos szériát szeretne nézni, annak viszont ajánlom.


Related posts:

  1. „I’ll be back!” – Terminator: The Sarah Connor Chronicles 1×00 Pilot
  2. Terminator 2 – Az ítélet napja
  3. Terminator 3 – A gépek lázadása
  4. The Terminator – A Halálosztó
  5. Terminator Salvation mozgó poszter
Post a Comment


26 Responses to “Terminator – Sarah Connor Krónikái”

  1. Heni szerint:

    Felírtam a listára :P

  2. Digitális Búsképű Lovag szerint:

    Szimpatikusak…..de mondhattok nekem akármit, Linda Hamilton zabolázhatatlan, őrült szépségét egy színésznő sem fogja überelni….

  3. sheenard szerint:

    Nos, három hete tervezem sorozatajánlóban megírni ezzel ellentétes véleményemet :)

    Most már csak rászánom magam…

  4. Spawn szerint:

    Szerintem nem rossz sorozat, bár valóban eltér a mozifilmektől, így sokaknak nem tetszik.
    Az Első Évadon meglátszik az írósztrájk (főleg a végén), szerintem a Második Évad jobb is (eddig).
    Amúgy arra kíváncsi leszek, hogy csak az Első Évadot (tehát a 9 részt) vette meg az RTL Klub, vagy esetleg már a Másodikat is.

  5. dzsejt szerint:

    Sheenard, ne fogd vissza magad :)

    Spawn, szerintem megvette mindkét évadot. Legalábbis nem látom értelmét 9 epizódot leadni, mikor lehet folytatni is (bár ki lát a honi kereskedelmi adók vezíreinek tudatába).

  6. szasa szerint:

    Digitális Búsképű Lovag: igazad van teljes mértékben, ettől még lehetne jó a TSCC, de nem az.

    Végig néztem az első évadot, majd a másodikból is egy pár részt, de lekaszáltam. Szerintem harmatgyenge a sorozat. Nem vagyok elvakult terminátor rajngó, ez abból is látszik, hogy nekem a harmadik rész is tetszett, de a sorozat nagyon nem jött be, bármennyire erőltettem.

    A színészek közül egyedül Brian Austin Greent tartottam hitelesnek. Szörnyű ezt mondanom, de még Summer Glaunak sem hiszem el, hogy ő egy fasza kibernő. Pedig imádtam a Firefly-ba.

    Nekem látszik, hogy a Fox nem tett a sorozat mögé elég pénzt, mert kevés és gyenge benne az akció, a történet vezetés időnként elég idiótára sikerült, és azt valahogy nem tudtam befogadni, hogy minden utca sarkon állt lassan egy Terminátor.

  7. Spawn szerint:

    Annak én sem látom sok értelmét, hogy csak 9 részt adjanak le magyarul, így remélem megvették a Második Évadot is. De persze ki tudja…
    Arra viszont kíváncsi leszek, hogy milyen lesz a szinkron.

    A sztoriban eleinte nekem is furcsa volt, hogy míg a mozifilmekben arról volt szó, hogy a Skynet két (három) Terminátort küldött vissza a jövőből. Addig a sorozatban tényleg az van, hogy rengeteg Terminátor (és ember is) van itt a jövőből. No, de ezeket a dolgokat megszoktam pár rész után.

    Amúgy amikor indult a sorozat kint, én is írtam róla egy ismertetőt a blogomon. :)

  8. dzsejt szerint:

    Szerintem a sorozat alapvető hibája, hogy még mindig a jelenben játszódik és az időutazásról szól. Amiről igazándiból nem lehet sorozatot készíteni, ráadásul ilyenből van éppen elég (Quantum Leap, Seven Days, Time Cop). Sok dolog erőltetett benne, sok dolog erőltetett (Summer Glau pocsék terminator karaktere), és a színészi játékok sem túl erősek, én is igazán csak Brian Austin Greent tartom erősnek benne (az övé is a legjobb karakter). Ezért is tartom egy közepes sorozatnak.

  9. Spawn szerint:

    Én valahogy mindig is hiányoltam egy kicsit az egész Terminátor “univerzum”-ból, hogy az időutazást sosem magyarázták meg. Mármint azt, hogy hogyan találták fel. (Asszem pont a sorozat első évadjában van egy olyan rész, amelyben utalnak rá, hogy a Skynet találta fel, az emberek meg “kölcsönvették” a technológiát)

    Amúgy tényleg rengeteg sorozatban előtték már ezt a témát (meg még fogják is), de én nem bánom, mert bírom az ilyen időutazásos dolgokat. (Már ha jól megcsinálják az adott filmben :) )

  10. dzsejt szerint:

    Már a Terminator első részében is mondta Kyle, hogy Skynet találta fel az “időkimozdító szerkezetet”. Betörtek a Cheyenne Mountaine Complexbe, kinyírták Skynetet, de addigra az első (s mint a T2-ben kiderült, a második) terminator átjutott. John elküldte az apját a felfedezett géppel, majd a T-800-ast is, aztán megsemmisítették azt az időgépet (a sors iróniája, hogy a T2-es manipulációnak hála ez valószínűleg az új idővonalban már nem így zajlott). Szóval már az első filmből kiderült, hogy Skynet találta fel (mint egy végső, elkeseredett lépést), és Johnék csak “kölcsönvették”.
    (Viszont a T3 könyv szerint – aminek mondjuk erre írt szakasza nagy marhaság és önellentmondásban van a végével – abban az idővonalban már a lázadóknak is van saját időgépük, és ezt használták fel a TSCC-ben is.)

  11. [...] Dzséjt a pilot epizódról már korábban írt egy nem túl lelkes kritikát, maga a sorozat úgy tűnik, mégis jobban bejött neki. [...]

  12. Spawn szerint:

    Aha, köszi az infokat. Lehet, hogy újra kéne néznem a mozifilmeket.

  13. csabi szerint:

    Mi jó nektek? mindent csak azt a hude nagy kritikus szemmel néztek. Summer Glau a legjobb. Arnika elmehet a p*csába az már volt aztán alakítás mondhatom. Semmi nem kellett hozzá. A TV szinkron egy kalap fos.

  14. dzsejt szerint:

    Ez aztán az észérvekkel agyontömött megnyilvánulás :)
    De azért mintha itt lettek volna páran, akiknek tetszik a sorozat, szóval voltaképpen nem értem, mire fel ez a kirohanás. Sheenardnak nagyon bejön, én is egy szórakoztató szériának ismertem meg. Viszont az tény, hogy a filmekhez vajmi kevés köze van…
    Mi az a “TV-s szinkron”? Milyen más szinkronja van még? :D (amúgy valóban nem túl jól sikerült, hogy finoman fogalmazzak)
    Ami Sammer kislány karakterét és alakítását illeti, hát az sehol sincs a Firefly-ban nyújtottakhoz képest, s itt szerintem ő az egyik leggyengébb láncszem (a Sarah-t és John-t, alakító színészek, no meg Derek Reese megformálója viszont jól nyomják, de a T-1001-es is tetszetős).

  15. riddick222 szerint:

    Szóval én nagy Terminátor rajongóként oda meg vissza voltam örömtől mikor megtudtam hogy sorozatot csinálnak belőle. A karakterek jók. A színészi játék jó.

    De megkell egyeznem Dzséjtel abban hogy Summer Glau /A Csillagok közül lezuhant aranysárga szívalakú ufóm utasa/ nem jó Terminátor. Azt én elhiszem hogy új tipus, de akkor miért nincsenek benne extrák? Teszem azt mondjuk átalakítható kéz, vagy ilyesmi. Mondjuk ne legyen egy TX, de valami extra, akkármi.

    Én inkább mondjuk mint egy visszaküldött ellenállót tudnám elképzelni, aki szerelmes Johnba, vagy példaképként tekint Sarahra. Bármit. Csak ne ezt…

    De amúgy jó sorozat, csupán a Summer Glau ne vágja olyan hülye arcot a megérkezésnél a jövőben…

    Jah és T-1001-es is bejövős… Az tipus mindig is a szívem csücske volt.

  16. dzsejt szerint:

    Na meg még egy dolog Glau termiéhez. Lehet már említettem a pilot kritikában is, nem emlékszem és lusta vagyok utánna sasolni :) Szóval, Glau kisasszony az 1×01 elején tökéletesen imitálta az embert, nevetett a vicceken, kedves volt, barátkozó. Aztán, miután felfedte a kilétét… nos, azóta ő is olyan, mint egy gőzgép. A filmekben és a T-888-sok legalább következetesen végig gőzgépek, de ezt nem tudom mire vélni.

    Amúgy, ahogy néztem ezt az 1×01-et rájöttem, ennél csak egy rosszabb rész van, az összes többi sokkal jobb. Ebbe annyi hiba volt, hogy azt számolni is nehéz lenne (és nem csak film-sorozat ellentétek, a történetben is bőven van ellentmondás, illogikusság, stb). De az igazán nagy kedvencem: ebben a részben többszőr is mondják, hogy élettelen anyag nem juthat át az időmezőn (ez annyira makacs probléma lett, hogy még Cameron is kénytelen volt megszegni). Mikor átléptek hőseink, eltűntek róluk a ruhák, a ragtapaszok, minden szervetlen anyag. Erre a következő részben átrepül Cromartie feje, amin egy deka bőr, hús, de még vér sincs… LOL!!!

  17. Spawn szerint:

    Eredeti nyelven már egyszer láttam, de (a szinkron miatt) is megnéztem magyarul is az első részt. Bár egy-két szinkronhang így elsőre furcsa volt, szerintem azért megszokható.

  18. riddick222 szerint:

    Dzséjt.

    De akkor az is nagy kérdés hogy a T-1000-es, és a TX hogyan volt képes az időutazásra, ha egy deka élő szövet sincs rajtuk?

    Lehet hogy a Skynet a kiborgoknál talán ezt továbbfejlesztette, vagy talán az időgépet fejlesztette tovább? Nem tudom. De viszont benne van a filmben, és kész. Végül is pilot epizód. Talán a forgatókönyvíróknak gyorsan összekelett valamit dobni, vagy ilyesmi.

    És Summer Glau epizód eleji viselkedésének megváltoztatásával hatalmas nagy öngólt rúgtak. Mintha a rendező azt mondta volna: Hé Summer nyomd olyan Firefly-sen, és tuti leszel.

  19. dzsejt szerint:

    Ige, ezért írtam egyszer (valamelyik T film kritikájában), hogy már a T univerzum megalkotója, James Cameron is kénytelen volt áthágni ezt az élőszövetes időutazás szabályt, mikor idehozta a T-1000-est. Bár vannak olyanok, akik úgy magyarázzák, hogy a T-1000-est egyféle bőrbe csomagolták (bőrzsák :) ). De mivel ennek semmi jele a filmben, így kvázi Cameron nem törődött ezzel az aprósággal.
    Skynet biztos nem fejlesztette tovább az időgépet, mert ettől függetlenül mindegyik Terminator meztelenül érkezett meg a múltba (ami szintén érdekes a T-1000 és a TX esetén, hiszen ők kvázi sosem hordanak ruhát).

  20. riddick222 szerint:

    Vagy mi van ha a fej amikor lerepült még élőszövettel volt borítva, és az időutazás során kopott le róla a bőr?

    Lehet hogy hülyén hangzik…:D

  21. dzsejt szerint:

    Eléggé ;)
    Mivel az összes többi időutazónál (Reese, 2 T-800, T-850, TX és itt a szériában… nos, hadd ne soroljam fel őket) ilyen jelenség távolról sem volt tapasztalható (elég szar is lenne), így azt hiszem, ezt a lehetőséget elvethetjük.

  22. riddick222 szerint:

    De ugyanmindegy. Ez egy fantáziavilág. És ha a James Cameron megtehette, akkor a sorozat alkotói is megtehették.

    Vagy mi van ha csak az olyan dolgokat nem viszi át az időgép amikbe vegyi anyag van?

    Egy Terminator endoskeletonjában mintha nem lenne. Bár ha az erőforrás annak számít? De akkor is csak a fej ment át.

  23. dzsejt szerint:

    Hát a hiderulikus folyadék az micsoda, ha nem vegyianyag? Amúgy is, Kyle azt mondta, hogy csak az élő szövet juthat át, és nem azt, hogy csak a vegyi anyag nem juthat át. Ez van, Cameron kitalált valamit, amivel aztán a T-1000-esnél öngólt lőtt. De ő legalább tudta ezt hellyel-közzel palástolni, és a TX-nél sem olyan elgondolkodtató ez a T-1000 után. Viszont azért egy komplett endo-fej átrepülése olyan bevezető után, amit az első epizód végén láttunk (nem csak a szánkba rágják, de még mutatják is elég… khm… érzékletesen), azután kicsit azért feltűnő. Ezt máshogyan kellett volna megoldani.

  24. riddick222 szerint:

    Mondjuk ha mindkettő a szeméttelepen marad.

    De azért a sorozat az jobb mint a pilot. Csupán ezt kell kibirni.

    És a hidraulikos folyadékot tényleg elfelejtettem. Még az a szerencse hogy az én regényembe nincsen időutazás:D

  25. [...] Csak balek a 13 éves apa? @ Ricu Terminator – Sarah Connor krónikái @ Dzséjt Outlander @ Dzséjt Avanás közgyűlés @ Onsai A novella, ami tömérdek Star Trek rajongót tett Larry Niven rajongóvá is @ Chelloveck A Stargate Universe hősei @ Dzséjt Másfél év után új regényem közeleg @ Sheenard I have a dream @ Creideki Top ötös kedvenc sorozataim @ Sheenard Star Trek Enterprise @ Dzséjt [...]

  26. Ludowyc szerint:

    A második évad első epizódjában elhangzik egy dal, kicsit utánanéztem ki énekli, és ugye Shirley Manson a garbage énekesnője! Aztán hopp még abban a részben feltünik mint “Catherine Weaver” a T1001 :D
    Ez még érdekesebbé tette a sorozatot!

  27. dzsejt szerint:

    Bezony, ráadásul a két kedvenc karakteremből ő az egyik :)

  28. Heni szerint:

    Amúgy is érdekes, de ez egy kis ráadás még, h bisztosak legyenek benne ( csak vicc) :D SZERINTEM, ez sikerült a legjobban, de… senkinek se egyforma az ízlése. Így, csendbe maradok ;)

Leave a Reply