Ezúton kívánok sikerekben, sci-fiben, filmekben, nőkben (nőknek férfiakban), boldogságban, egészségben, pénzben, sorozatokban, könyvekben, szóval minden földi jóban gazdag új évet mindenkinek, aki rendszeresen jár ide, és annak, aki csak betévedt. Az idei év legjobbja legyen a jövő év legrosszabbja 
Írtam már a Stargate SG-1 sorozatról, az Ark of Truth-ról és a Continuumról, s mivel véget ér(t) a Stargate Atlantis, hamarosan arról is fogok közölni egy beszámolót (hivatalosan majd január 9-én jön a finálé, nem hivatalosan pedig már elérhető az utolsó két rész befejezetlen változata). De a filmet eddig kerültem, mintha nem is létezne. Pedig hát, ha nincs a mozifilm, sose születik meg a kedvenc sorozatom, valamint annak folytatásai. Úgyhogy tegnap, mikor elhatároztam, hogy újra elölről kezdem a sorozatot (kis szerencsével az Universe kezdésére fogok végezni ), jó szokásomhoz híven a filmet tettem be elsőnek a DVD-be. Ez pedig remek alkalom hiányom pótlására.
- Bejövő spoiler – Mitch.
- Íriszt bezárni – West tábornok.
- A mit?
A történet
Kr. e. 8000-ben járunk, mikor is a sivatagban landol egy űrhajó, majd valami fényjelenség elragad egy bátor (ostoba) fiút. Eztán 1928-ra ugrunk, ahol Langford professzor (Erik Holland) csapata a Gízai ásatásokon talál egy hatalmas, kőszerű anyagból készült karikát (plusz az azt rejtő fedőköveket). Eztán újabb ugrás történik az időben, napjainkba (a sorozat szerint 1996, film szerint 1994), ahol Dr. Daniel Jackson (James Spader) ifjú archeológus éppen nevetség tárgyává válik kollégái előtt vad elméletei miatt. Azok kb. így szólnak: a piramisokat nem az egyiptomiak, hanem az idegenek építették űrhajóik leszállópályájának, sokkal előbb, mint hittük. Ekkor keresi föl Dr. Langford, immár idős, lánya, Catherine (Viveca Lindfors), aki kislányként jelen volt a csillagkapu megtalálásánál. Felkéri Jacksont némi fordításra. Közben a légierő bevonja a projektbe a fia halálos balesete miatt öngyilkosságon töprengő Jack O’Neil ezredest (Kurt Russell), hogy vegye át a projekt vezetését. No, Daniel két hét alatt megoldja azt, amit mások két évig nem tudtak (pedig ej de közel jártak hozzá) és a csillagkapu megnyílik. Rövid hezitálás után egy kisebb csapat, O’Neil vezetésével, átkell a féregjáraton. Egy sivatagbolygóra (vagy legalábbis egy bolygó sivatagába, mert ez nem a Star Wars, ahol minden bolygó egy éghajlatú 
), az Abydosra kerülnek. Daniel, ígéretével ellentétben nem tudja újra megnyitni a kaput, mert nincsenek meg a Föld címét rejtő kőlapok. O’Neil nekiáll egy atombomba összeszerelésének. Némi herce-hurca után Daniel, Jack, Kawalsky (John Diehl) és Brown (Derek Webster) rálelnek egy bányára, ahol azt az anyagot bányásszák, amiből a csillagkapu készült. Az itt élők istenként üdvözlik a jövevényeket, s elviszik őket haza, szerény kis városukba. Jack itt összebarátkozik a vezér, Kasuf (Erick Avari) fiával, Skaaraval (Alexis Cruz), míg Daniel belehabarodik a lányába, Shau’riba (Mili Avital), akivel úriember révén nem fekszik le, mikor felajánlják neki. Ehelyett a nő inkább elvezeti a barlangba, ahol a régészúr meglelheti a történelem nyitját, vagyis, hogy kicsoda Ré, mire szolgál a csillagkapu, mi történt a Földön, illetve rátalál a hazavezető út hat szimbólumára. A hetedik sajnos olvashatatlan (ennyit az „írás megmarad” maszlagról ). Közben a kapunál maradtak szembesülnek a hazaérkező Ré (Jaye Davidson) haragjával, négyből kettő kínvallatások közepette jól lemészárolódik. Aztán mikor O’Neilék visszatérnek, Brown mellett Daniel is elhalálozik, míg Jack és Kawalsky rabságba kerülnek. Jacksont feltámasztja Ré, mivel a nyakában ott függ az ő szimbóluma (ezt Catherine-től kapta), és emiatt az Abydosiak tévesen istennek gondolták. Rének pedig nincs szüksége maga mellé még egy istenre, ezért úgy dönt, azzal töri le Daniel kultuszát, hogy a régésszel nyilvánosan kivégezteti a társait. A kivégzésből fogolyszöktetés lesz, majd Kawalsky és Ferretti (French Stewart) előtt is kiderül, mire készült Jack az atombombával, amit most Ré felturbózva a Föld ellen akar bevetni, illetve Daniel végre összejön Shau’rival. Végül Skaara által rájönnek, melyik a hetedik szimbólum, úgyhogy nincs más hátra, mint felszabadítani az Abydos népét és kinyírni a hamis istent. Ez természetesen jó sok lövöldözés, meg bunyó keretében összejön, fellázad a nép, Ré meg közvetlen közelről nézheti meg, milyen egy naqudah-val dúsított atombomba robbanása. Happy end, Jack, valamint két megmaradt katonája hazamennek, Daniel, meglelvén a boldogságot, marad.
Milyen a film?
Bevallom, míg nem létezett az SG-1, nem rajongtam a filmért, és őszintén, most sem. Nem igazán érzem kiemelkedő alkotásnak, pedig bőven van benne lehetőség, sőt, egyes elemei olyan királyok, hogy nálam bekerült a top10-es meghatározó filmélményembe. Mégsem lett az a film, amit ha egyszer elindítok, nem szakíthatok meg, sőt, még csak nem is olyan, hogy csupán a megfelelő hangulat meglétekor vagyok hajlandó megnézni. Most is többször megállítottam lejátszás alatt, és alapvetően majdnem kihagytam, pedig része a Stargate franchise-nak. Egyszerűen hiányzik valami a filmből. Pedig az alapötlete, hogy az emberi civilizációt idegenek hozták létre, a piramisok pedig űrhajók leszállóhelyei, jó. Mivel sokat foglalkoztam ilyesmivel – Bermuda háromszög, a történelem rejtélyei -, jómagam még lehetségesnek is tartanám (ezért is szeretem a sorozatot, mert kiaknázza ezeket a történelmi lyukakat). A csillagkapu maga is nagyon ötletes és király cucc., akárcsak a gyűrűtranszporterek , vagy a jaffák pámcéljai. Ré, mint gonosz szintén cool a villogó szemével és torz hangjával. A látványra sem lehet panasz, a zene pedig fantasztikus (meg is tartották David Arnold taktusait a sorozatra). A kivitelezés sem rossz. Mégis, annyi elhallgatott vagy illogikus, sőt, néha egyenesen hibás dolog van benne, hogy a film képtelen megragadni, sőt, hogy újra és újra megnézem, azt csak az SG-1-nak köszönheti, de erről később.
Vegyük alapul a katonai részt. A sorozatoknak van katonai szakértője, sőt, olykor valódi katonák is játszanak benne. Ellenben a filmben szerintem egyáltalán nem volt konzultáns. Itt van Kawalsky, akit a készítők hadnagynak tituláltak, holott a rangjelzése szerint alezredes. Oké, felfoghatjuk annak a téveszmének, hogy angolul a hadnagy lieutenant, az alezredes pedig lieutenant colonel, és a készítők rövidítették. Na de, aki kicsit is tisztában van az USA hadseregében használt rangok megnevezésével, az tudja, hogy a lieutenant colonelt colonelnek szokás rövidíteni. Márpedig ezt elvárom olyasvalakiktől, akik eme haderőt veszik be a filmjükbe, ráadásul a rendező, Roland Emmerich nem is egyszer tett így, hiszen a Godzillában és a Függetlenség napjában is szerepeltek katonák. Na most, akik már a rangjelzéseket sem képesek eltalálni, azoktól a többit miért is várnám el? De feltehetek olyan kérdéseket is, hogy hogyan tárcsáztak haza Jacksonék? Mert míg a Földön szuperszámítógép, meg mit tudom én, milyen energiaellátás kellett a kapu megnyitásához, addig mindennek a felderítő csapatnál se híre, se hamva. No meg, ha már Dean Devlin (a Stargate kitalálója) szerint is több csillagkapu volt az univerzumban, akkor mégis hogyan képzelte, hogy minden kapun mások a szimbólumok? Akkor annyi különböző cím létezik, ahány csillagkapu volt a világegyetemben. Szép vaskos lehetett a telefonkönyv. Vagy Ré ekkora űrhajóval jár, de alig van katonája, és képtelen leverni egy kisebb lázadást. Meg minek neki a csillagkapu, ha van űrhajója, illetve az elmúlt évezredekben miért nem merészkedett vissza a Földre, hogy szétrúgja a lázadozó valagunkat? Illetve a legszembetűnőbb: ha Langfordék már ismerték az első hat szimbólumot, miért kellett Daniel? Random elkezdik tárcsázni a kapun lévő 38-at, aztán ha megvan a hetedik, úgyis kinyílik a kapu (az már szinte mellékes, hogy ha tudták, hogy a szimbólumokat nem kell lefordítani, Danielt miért ezzel bízták meg). Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, és nekem már az SG-1 előtt is ott motoszkáltak a fejemben. Szerencsére, a sorozat készítői mindent megválaszoltak, nagyjából, mert a film a szériához képest (vagy fordítva) csak egy alternatív univerzum lehet.
A film és az sorozatok
Igen, a filmhez képest a sorozatban sok mindent megváltoztattak, megjegyzem, a franchise javára. Ré már nem egy rooswelli szürkére emlékeztető lény, hanem egy kukacszerű goa’uld. Akikből sok van, ámbátor, ahogy az 5. évadból kiderül (illetve az 1×02 The Enemy Within-ben Teal’c maga is mondja), kevesen vannak, és a számuk jó ideje nem nő, mivel kannibálok (legalábbis az űrutazó goa’uldok kihaló félben vannak, mert a szülőbolygójukon még mindig nyüzsögnek a tavakban, folyókban, csak azok nehezen kerülhetnek interaktivitásba űrutazó fajokkal). Aztán, O’Neil, Shau’ri, Feretti, Adam Kawalsky és Jack fiának, Tylernek a nevét megváltoztatták O’NeilL-re, Sha’re-re, FeRrettire, Charles Kawalsky-ra és Charlie-ra. Kawalsky-t ráadásul le is fokozták (Ferrettit meg előléptették), illetve O’Neill egy vidám, szarkasztikus alkat, nem olyan, mint a szuicid, mogorva O’Neil. Az Abydos is átkerült a Kaliem-galaxisból a Föld „szomszédságába”. A csillagkapu meg erősen megváltozott. Immár minden bolygónak ugyanaz a kódja, akárhol ütik be, csak a kiindulási pont egyedi; plusz egy örvény van, nem kettő – a filmben mindkét oldalán van kawoosh – és világítanak az ékzárak. Mindemellett, a film cselekményét 1994-ből 1996-ba helyezték, mivel a ’97-ben játszódó 1×01 Children of the Gods-ban Hammond azt mondja, hogy egy éve volt az abydosi küldetés. Valamint a csillagkapu is átkerült a Creek hegyből a Cheyenne hegybe. No meg megkaptuk a tárcsázó berendezést, és a goa’uldok őrei, a jaffák is átalakultak némiképpen. Ja, és persze, minden bolygón angolul beszélnek. Szóval, mint látható, a sorozat készítői a filmhez képest erősen átalakították a film elemeit. Ennek köszönhetően, illetve e mellett sok kérdéses elemre választ kaptunk. Lássuk csak:
Hogyan tárcsáztak haza Jacksonék? Ott a tárcsázó.
Ré ekkora űrhajóval jár, de alig van katonája, és képtelen leverni egy kisebb lázadást, valamint az elmúlt évezredekben miért nem tért vissza a Földre? A goa’uldok csak akkor járnak hatalmas haderővel, ha háborúra készülnek, ennek összeszedése viszont hosszú idő. Ráadásul az 1×01 Children of the Gods-ból és az 1×21 Within The Serpent’s Grasp-ból kiderült, hogy a goa’uldoknak az első évad végéig nem is volt olyan gyors hajójuk, amivel napok/órák alatt átszelhetnek hatalmas távolságokat. A Ré által is használt Keopsz osztályú piramishajókkal még hónapokig/évekig tartottak a csillagközi utak, és csak a vadi új ha’tak hajókkal lehetett viszonylag rövid idő alatt átszelni a galaxist. Ennek ellenére a Föld még a középkorban is látogatták a goa’uldok, hiszen itt volt Hathor (akit valószínűleg Ré küldött ide az Antarktiszi kapun át), Szeth, valamint a Sátán megtestesítője, Szokár is.
Minek Rének a csillagkapu, ha van űrhajója? Nem Ré, azaz a goa’uldok építették a csillagkapu(ka)t, ők csak használják, ha már egyszer van. A film idejében, és az első évadban ráadásul még sokkal gyorsabb a kapukkal mászkálni, mint az űrhajóval (a ha’takokkal is gyorsabb, mert a csillagkapu 0,3 másodperc alatt átküldi az embert egyik bolygóról a másikra, és ezt egyik hajó sem tudja überelni ).
Ha Langfordék már ismerték az első hat szimbólumot, miért kellett Daniel? Erre mondjuk nem ad egyértelmű választ a sorozat, sőt, abból az derül ki, hogy már korábban, 1945-ben is megnyitották a kaput (sőt, ha pontosak akarunk lenni, akkor 1929-ben, 1939-ben és ’69-ben is). Viszont saját kútfőből még a sorozat nélkül is kiötölhetjük, hogy talán Langfordék nem ismerték a pontos sorrendet, amire Daniel jött rá. Ámbátor ez ugyanúgy erőltetett, mert nem igaz, hogy két év alatt senkinek sem sikerült rájönnie a megfelelő sorrendre (pláne, ha azt vesszük, hogy a sorozat szerint Samantha Carter már javában benne volt a programban, mikor Daniel felbukkant).
Mindezek mellett a sorozatok ismeretében is érdekes érzés a filmet nézni. Mikor az elején Danielnek beszól az egyik régész, hogy akkor szerinte kik építették a piramisokat, talán egy atlantiszi ember, önkéntelenül is elmosolyodhatunk. Atlantiszon ugyanis tényleg emberek (alterranok, azaz ősök) éltek, s bár nekik speciel a piramisokhoz nincs közük, a csillagkapukat ők építették, amiknek közvetve részük van abban, hogy a goa’uldok a Földön piramisokat építettetek. Vagy, mikor 1928-ban ássák ki a kaput, eszembe jutott, hogy egy évvel később érkezik meg Mitchell egy alternatív 2008-ból, hogy aztán tíz év múlva meggátolja ennek az alternatív jövőnek a bekövetkezését. Továbbá említhetném azt is, mikor Daniel beszél az egyiptomi lázadásról O’Neil-nak, miközben azt a lázadást pont ő, Jack és a CsK-1 többi tagja töri/törte ki (illetve, az alternatív önmaguk). És persze, ott van még O’Neil utolsó szava: „Még találkozunk, Dr. Jackson.” Bár ez direkt utalás a soha el nem készült Stargate 2-re, ma már eme szavak hallatán nem lehet nem az SG-1-ra gondolni.
Ultimate Edition
A DVD-k világában, pláne most, hogy divatba jöttek a HD korongok, a filmek rendezőinek (ha a stúdiók is úgy akarják), lehetőségük nyílik kibővíteni a filmjeiket, amiket a mozi idő, a besorolás, a stúdió két szép szeme, vagy a fene tudja mi miatt, itt-ott talán kelletlenül, de meg kellett kurtítaniuk. Ez olykor persze pusztán üzleti húzás (hadd ne soroljam fel ezeket, ám élek a gyanúperrel, hogy a Stargate is ide tartozik), máskor az alkotó csak így hozhatja létre azt, amit eredendően elképzelt (George Lucas Star Wars ep4-5-6-ta – az ep1-2-t már nem tudnám tiszta szívvel ide sorolni -; James Cameron Aliense; Peter Jackson Gyűrűk Ura trilógiája, stb…), sőt, már olyan is akad, hogy az üzleti húzás és a rendező elképzelés még fedi is egymást (a Strause fivérek Aliens vs Predator: Requieme; Ridley Scott Blade Runnere).
A DVD-re a Stargate is kibővült. Ez nem osztott, nem szorzott a film élvezhetőségét illetően, sőt, kifejezetten úgy érzem, hogy teljesen felesleges volt. A film eleve tobzódik az ismételt képekkel. Az egyiptomi lázadás flashbackje a film végi abydosi lázadásból lett összevágva, a halálsiklók röptetésének jelenetei szinte egytől-egyig ugyanazoknak a jelenetek ismételgetése, és a többi. Erre azt a falshbacket, amiben Ré elkapja a fiút, bevágják a film legelejére is. Köszi… abszolút fölösleges, nem mellesleg gagyi megoldás. Aztán, ott az a két jelenet, melyben a fosszilizálódott jaffákat mutatják. Végül is ezek hangulatosak, és hozzá tesznek valamit a filmhez, viszont egyúttal túlmisztifikálják Ré harcosait, aminek következtében csalódást okozhatnak a megjelenésükkor (nem mellesleg ezzel már előre tudjuk, mire számíthatunk a kapu túloldalán, nem mellesleg felveti a kérdést: miért van két hulla testőr a csillagkapu alatt? Rájuk esett?). Illetve többet megtudhatunk a gyalogáldozatnak szánt katonákról, ami szintén fölösleges, hiszen a nevük ezekben sem hangzik el, így megmaradnak névtelen (és amúgy a rosseb tudja hogyan meghalt) hősöknek. Illetve még kibővítették Jackson előadását, de ott nem tudom, mi az új (több, mint valószínű, hogy pár mondat).
S, ha a totális fölöslegesség nem lenne elég, még a trehányság is jellemzi eme kiadást. Ugyanis valaki úgy döntött, hogy teljesen szükségtelen letisztítani a tíz éves kópiákat, a raktárban ülve biztos nem lett semmi bajuk. Fenét nem. Kopottak, barnásak, zajosak, a hang torz (főleg DTS-ben zavaró), pont olyanok, mintha a kópiák tíz évig ültek volna egy dobozban. Úgyhogy, a Stargate kibővítése nálam viszi a prímet a „legrosszabb bővítések” listáján, amin körülbelül egyedi szereplő… na jó ott van a Blade III, és fél lábbal az Alien és az Alien3 is.
Konklúzió
A sorozatot, legyen szó az SG-1-ról vagy az Atlantisról, nagyon szeretem. A film viszont valószínűleg nem sűrűn jutna az eszembe, ha nem lennének a leszármazottai. Nem rossz film, de nem kiemelkedő, sőt, kifejezetten átlagos. S hiába a király csillagkapu és az ahhoz kapcsolódó odavágó jelenetek, az érdekes alapötlet vagy a cool gonosz, mégis hiányzik belőle valami, ami megfogott volna. Az a valami, ami a sorozatokban benne van. Nem tudom, mi lehet ez, mert maga az SG-1 és az Atlantis sem átgondoltabb, látványosabb (na jó, a késői évadok már azok), vagy akármi, szóval sok hiba, amit felrovok a filmnek, megvan a két szériában is. De, ott tudok azonosulni a világgal, itt meg heveny érdektelenséggel nézem végig a laza két órát. Ez van. Ennek ellenére, ha az ember meg akar ismerkedni a Stargate franchise-sal (de nehéz szó ez pár pohár Unicum után… ), mindenképpen a filmmel kezdje, mert ez fekteti le az alapokat, még ha ehhez képet a sorozatok egy alternatív univerzumban is játszódnak.
Boldok, sci-fis ajándékokban gazdag karácsonyt kívánok mindenkinek!
No, jöjjön az utolsó Terminator film, legalábbis 2009. májusáig (és mint nemrégiben kiderült, az sem az utolsó, hiszen megkezdődtek a munkálatok a T5-ön, amit valószínűleg egy T6 fog követni, ahogy azt a Halcyon a jogok megvásárlásakor eltervezte). Ez volt az első, és eleddig egyetlen Terminator film, amit moziban láttam, és a nézők nagytöbbségével ellentétben, nekem tetszett a film.
Skynet kilőtte a spoiler rakétákat!
A történet voltaképpen a már ismert téma harmadik megrágása. 2004. július 24-ét írunk, nem sokkal járunk éjfél után, mikor az időkimozdító szerkezet újabb két fémlényt matearizál Los Angeles területén. Az első érkező egy bomba nő, a második egy régi ismerős. A TX (Kristanna Loken) Skynet legújabb és legfélelmetesebb halálosztója, míg a T-850-es (Arnold Schwarzenegger), bár előző két hasonmásánál valamivel fejlettebb, már így is elavult. A hölgyemény feladata az ellenállás vezetőinek eliminálása, mivel Skynet 1997-től kezdve semmit sem tud John Connorról (Nick Stahl). Ugyanis hősünk, rémálmaitól félve, eltűntetett mindent magáról. Nincs lakhelye, hitelkártyája, mobilja, számítógépe, csupán egy motorja és pár ruhája. Ha megsérül, nem megy kórházba, inkább betör az állatklinikára, ahol ellátja önmagát. A sors ekkor összehozza Kate Brewsterrel (Claire Danes), régi iskolai barátnéjével, akiről mint utóbb kiderül, a neje is lesz, és az ellenállás másodparancsnoka, nem mellesleg a kis Connorok anyukája. Nem csoda, hogy a TX is becsoszog erre a találkozóra, majd megpróbálja megölni Kate-t. Sajnos célt téveszt, de rájön, hogy Connor is ott van valahol, és hát mégis ő az elsődleges célpont. Közben befut a 850-es is, s innentől megkezdődik a vesszőfutás, melyben a cél nem más, mint az Ítélet napjának túlélése. Ami aznap lesz, 18 óra 18 perckor. John és Kate persze megpróbálják megállítani a Skynetet, csak sajnos ők nem tudják azt, amit mi: ha nem születik meg Skynet, sosem születhetne meg John Connor, akkor pedig ki állítaná le a meg nem született Skynetet? A háború így elkerülhetetlenül kitörik.
No, mint a T2-es kritikámnál is írtam, a film végi happy end számomra egy csúnya időparadoxont teremtett, amit a T3 javított ki, és nekem már ez a tény is elég volt, hogy kedveljem (persze egyrészt a film univerzumában a paradoxon maga nem hiba, hiszen valószínűleg a párhuzamos világok elvére épül – ha nem, akkor viszont mégis hiba -, és ennél fogva nem volt szükséges a T3, de nekem így mégis jobban tetszik). Ám mi segített még abban, hogy ennél is jobban megszeressem azt, amit szinte senki más nem kedvel, sőt, a rajongók „nagy szarnak” tartanak?
Itt van John Connor. Nick Stahl nem az a tipikus hős. Ha neki kéne játszani a háború nagy hadurát a T4-ben, kiröhögném. Viszont, tökéletesen illik a húsz éves, elkeseredett, célját vesztett John Connorhoz. Világéletében úgy élt, hogy neki kell majd megmenteni az emberiséget a gépektől, és mindig is erre készült. Gyerekkora ennek szellemében telt el, és mint a T2-ben láthattuk, míg mások game boy-jal játszottak, addig ő pénzautomatákat tört fel és AK-47-eseket tisztogatott. A világégés azonban technikai okok miatt elmaradt, így Connor életcéljának is fuccs lett. Mihez kezdjen hát egy világmegváltó hadvezér háború és világvége nélkül? Normális életet aligha élhet. Ráadásul ott vannak a rémálmai. A tíz éves korában átélt események nem igazán múltak el nyomtalanul. Álmában (lelkében) még mindig dúl a háború, továbbra is terminatorok elől menekül. Vagy csak előérzet? Érzi, mint az anyja a T2-ben, hogy hamarosan újra jönnek a gépek? Szóval, Nick Stahl remek találat volt a megcsömörlött John Connorra, aki majd azzá vedli magát tizenegynéhány év múlva, aki megtanítja az embereket a gépek ócskavassá verésére. Előtte azonban még szembesülnie kell azzal, hogy a végzet elkerülhetetlen, és akárhogy is szenved, az emberiséget nem a hibák eltörlésével váltja meg.
A film csavar egy nagyot az eddigi ügymeneteken (ezek a csavarok nekem személy szerint nagyon bejönnek, mert a készítők ezekkel igyekeztek elütni az első két T film sémáitól). Az egyik ilyen csavar Kate Brewster karakterének bevezetése. Oké, sikoltozó nő, anno Sarah Connor is az volt (tudom, máshogy sikoltozott, naná, más karakter). Még így is bőven tűrhető, de azért ne várjuk el, hogy a jövőből jött gépek támadásával egy időben felkapjon egy M-16-ost és irtsa a gépeket, mikor csak egy mezei állatorvos, akinek eddig az volt a legnagyobb gondja, hogy esküvője lesz, és az apját valahogy oda kéne rángatnia. Na, szóval, az ő karaktere azért tetszetős, mert végre nem csak annyit tudunk meg Johnról, hogy ő az emberiség messiása, hanem hogy emellett van élete. Kate lesz a felesége, a gyermekei anyja. Sőt, általa még azt is megtudjuk, hogy John nem halhatatlan, és a védelmére visszaküldött T-850-es nem véletlen hallgat az ő parancsaira. Hál’ istennek, nem John az egyetlen ember, aki megváltja a világot, vannak segítői is, sőt, a halála után ugyanúgy fennmarad az ellenállás (ahogy azt Reese szavai is megerősítik a T1-ben).
Aztán itt van a TX, vagy Terminatrix, bár ez utóbbi megnevezést nem preferálom. Mondjuk nem mintha a TX jobb lenne, de jobb, mint a T-1000000 vagy a T-888. Kristana Loken próbálja hozni a fenyegető gépet, de a közelében sincs Schwarzeneggernek vagy Robert Patrik T-1000-sének. Miért? Mert már az elején kiderül, milyen jó segge van, és vajmi nehéz olyantól tartani, akit a férfiember inkább megkettyintene. Női szemszögből mondjuk nem tudom, milyen a TX Ennek ellenére, maga a gép ötletét jónak tartom. A vak is látja, hogy a T-1000-esnek vannak hátrányai. Kémkedésre, merényletre remek, de valószínűleg képtelen lenne önerőből olyan mészárlásra, mint amit a 800-as rendez a Terminatorban. A kések és szúrófegyverek nem igazán alkalmasak dózerolásra, ámbátor valószínűleg felkaphatna plazmafegyvert, de szerintem nem véletlen, hogy a T2-ben is kisebb fegyverekkel rohangászott. Ez egy orgyilkos robot. Hogy Schwarzit idézzem: „Ha a 800-as széria olyan, mint egy emberi Panzer tank, akkor az 1000-es egy Porsche.” De mi lenne, ha csinálnánk egy páncélozott nehézfegyverzetű Porsche-t? A TX a tökéletes utódja a T-800-nak. Örökölte az 1000 legfőbb előnyét, vagyis, hogy képes gyorsan pontos másolatot csinálni egy emberről, és a külseje hip-hop „regenerálódik” . Igaz, ő nem tud padlóba olvadni, de gondolom a TX megjelenésével az 1000 nem lett leselejtezve (ellentétben a könyv marhaságaival). Viszont a Terminatrix szilárd vázat kapott, így masszívabb teremtmény, mint az 1000-es, vagy a 800, sőt, beépített fegyverarzenálja (amelyben még egy M41A is helyet kapott az Aliensből ) sokkal hatékonyabbá teszi. Az egyéb funkcióit, mint motorizált dolgok távirányítása, internetes kapcsolat, vérelemzés, stb., már ne is említsük. Szóval ez a fajta kiborg (azaz ez csak kib, mert semmi organikus nincs benne) jó ötlet volt.
Végül itt van a T-850-es. Schwarzenegger kora ellenére baromi jó formában van, bár az arcán látszik, hogy súlyos évek teltek el a T1 óta. Színészi képességei is megkoptak, mióta a T2-ben hozta élete egyik (ha nem A) legjobb alakítását, így mikor belső vívódását kéne előadni, inkább komikusnak hat, mintsem meggyőzőnek. Ennek ellenére én a 850-es szériát is komálom. Egyrészt, mert jelzi, hogy Skynet nem dobta ki az 1000-es megjelenésével a legjobb egységeit, inkább továbbfejlesztette őket. A 850-es gondolom fejlettebb programot, jobb energiaellátást kapott. Sokan kritizálják, hogy ebben a masinában miért van ilyen veszélyes cucc. Na már most, egyrészt a 800-sok sem Duracellről működtek, hiszen a T2-ben említi a terminator, hogy 120 évre elegendő energiája van. Feltehetőleg abban is ugyanaz a ketyere volt, mint a 850-esben. Másrészt, melyik üzemanyag vagy fegyvertöltény nem veszélyes? Hülyeség ezt kritizálni.
Szóval, a karakterek jók, bejövősek, de messze sem tökéletesek. Sajnos a rövid játékidő és az amúgy is rövid időszakot (pár órát) átölelő cselekmény nem teszi lehetővé igazán a karakterfejlődést. Így a T2-es 800-assal ellentétben elmaradt a T-850-es öntudatra ébredése, végig megmarad ugyanolyan céltudatos, bár fejlettebb modellből adódóan emberibb gőzgépnek, mint a T1-es kiborg. John átszellemülése, ahogy ráébred, mégsem vesztette el a célját, egy fokkal jobb, bár így is hirtelen. Már az anyja sírjánál el kellett volna kezdeni a rávezetést, ehelyett ott még javában nyivákol a jövőjén. A legjobb (most T3 utálók és T1-2 fanatikusok ugorjanak a következő bekezdésre) Kate karaktere. A 850-es sehová sem fejlődik, Johnról pedig csak azért tudom, hogy valójában tökös gyerek, mert ismerem a jövőjét és láttam a T2-t, amúgy ha ezzel nem lennék tisztába, erősen megkérdőjelezném, mire fel a nagy céltudatosság ebben a megcsömörlött, folyton siránkozó emberkében. Kate-ben viszont, sikoltásai és remegése ellenére, már a film elején ott van a tettrekészség, az elszántság csírája. Nem riad meg, ha fegyver fognak rá (lefegyverzi Johnt), és azzal sincs különösebb gondja, hogy megöljön valakit (képen lövi a 850-est). Ezek bemutatása, bár nem teszi árnyaltabbá a karakter jellemfejlődését (ahhoz még egy óra, és egy jobb rendező kéne), alapot adnak arra, hogy a vége felé szanaszéjjel lőhesse a mini-HK-t és ne vonjam fel eme tett láttán a szemöldököm.
Korábban említettem, hogy a T3 néhány csavarral eltért kicsit a T1-2 sémájától. Számomra már az is baromi unalmas, hogy a 850-es ismét Schwarzi (már másodszorra is kemény dolog, mert mindnél több az egyforma arc, annál valószínűbb, hogy lebuknak a beszivárgók). Az időutazás sem éppen felüdítő. Ám ezeket az – immár – unalomig ismert dolgokat legalább megfűszerezték néhány érdekességgel. TX feladata ezúttal nem Connor kiiktatása, hanem a jövőbeli segítők eliminálása. Ezzel részben sikerrel is jár, hiszen mire összefut Johnnal (azért Connor az elsődleges célpont, azonban a kinyírása nem az elsődleges feladat), már három alvezért kiiktatott. Ráadásul emellett az is feladata, hogy segítse a gépek lázadását, amiben 100%-osan teljesít. Eközben a T-850-es sem tétlen, általa megtudjuk, John meghalt. Megkapjuk a magyarázatot arra is, miért is néz ki ez a masimasina úgy, mint az első kettő. Mert a Skynet rájött, hogy John kötődik ehhez az archoz, így könnyen a közelébe kerülhetett és megölhette. Szóval, az védi a múltban, aki a jövőben megöli (mekkora poén, hogy a végén a robi azt mondja: „Még találkozunk.”). No, mindezek fényében kijelenthető, hogy az a jövő, ahonnét a TX és a 850-es jött, ugyanúgy megváltozott, mint az, ahonnét Reese, a két 800-as és az 1000-es jött. John elvesztette három emberét, illetve Kate apját, Robert Brewster tábornokot (David Andrews), aki nagy segítségére volt a hadsereg maradványainak egyesítésében. Szóval Johnnak nehezebb dolga lesz. Az eredeti idővonalban valószínűleg Skynetet sem támogatták a T1-esek és a mini-HK-k, hiszen nem volt egy TX, ami beindította volna őket. És John Connor 2032. július 4-én bizonyára nem fog magához közel engedni egy Schwarzi fejű egyént sem. Szóval, ebben a filmben mindent megváltoztattak, amit lehetett. Csavar még az is, hogy Skynetnek immár nincs központi szervere, hanem bekerült a kibertérbe, beleette magát minden számítógépbe, ami éppen nem volt offline. Szóval, a kinyírása hatványozottan nehezebb, mint eddig, elvégre nem lehet benyomulni a Cheyene Mountain Complexbe, majd lekapcsolni a szervergépet (heh, kellett Connoréknak felrobbantani a Cyberdyne-t? ). A CRS Skynetje ennél fogva fejlettebb és veszélyesebb ellenfél.
Amit még nagyszerűnek tartok a filmben, az a Skynet hatalomra jutásának levezetése. Az számomra mindig is kézenfekvőnek tűnt, hogy a Cyberdyne épületének pusztulása után a Skynet nem tűnhetett el. Oké, ott voltak a kutatási eredmények, vinyók, feljegyzések, minden, de melyik cég olyan marha, hogy a legfontosabb projektjét egyetlen épületben tartja, és sehol sincs biztonsági másolat? S ha mégis, a mai világban, ahol a World Trade Center romjai alól is szedtek ki olyan vinyót, ami ugyan tropa volt, de tudtak róla adatot menteni, igazán nem nagy kunszt a filmben is megtenni ugyanezt. Az pedig hab a tortán, hogy egy katonai program, a CRS vette át. Szóval a Skynet léte szerintem abszolút logikus. Támadása úgyszintén. Bár nem derült ki, mikor ébredt öntudatra és gondolt úgy, hogy az emberiséget jobb lesz eliminálni, már a film elején szó van a vírusról, ami megfertőzte az internetet, ezáltal gondot okoz a világ kommunikációjában. Skynet ugye maga a vírus, kijutott, és azon túl, hogy jól összekuszálja a világot (képzeljétek milyen káosz lenne, ha valaki elvenné tőlünk az internetet és a műholdakat), ostromolni kezdi a NATO komputereinek tűzfalait. Néhányat át is tör, és ez hozza meg a fejesek végső döntését, hogy a Skynettel próbálják elpusztítani a vírust. Megnyitják a tűzfalakat, kedvenc mesterséges intelligenciánk bejut az egész katonai rendszerbe, és máris beköszönt az Ítélet napja.
A végére még megemlítenék pár negatívumot. Nem a humort, nekem tetszenek a poénok (főleg Silberman felbukkanása, azon szakadtam). Oké, talán a csillagos szemüveggel túlzásba vitték kicsit, de a szemüveg már a T2-ben is kabaré volt. Akkor hát mit is? Zene, azt teljes egészében… na jó, nem teljes egészében, mert az utolsó öt perc zenéje szerintem nagyon jó, passzol az eseményekhez. De az összes többi, mintha nem is lenne, vagy amikor éppen feltűnik, hogy van, akkor meg zavaró. Ráadásul, jónagy seggberúgás járna Marco Beltraminak, amiért a főtémát csak a stáblista alá tűzte be (apropó, azért is seggbe rúgnám, amiért olyan zenét tett be oda, amilyet…). Az is a film kárára válik, hogy megpróbálták a T2 némelyik emlékezetes jelenetét másolni, kevés sikerrel. Gondolok itt a temetős golyózáporra, vagy a 850-es ruhaszerzési akciójára. Ezek a jelenetek egyrészt értelmetlenek, másrészt fényévekre vannak a T2-es eredetiktől. Illetve, még beleköthetek olyanokba, hogy a TX miért kérdezi meg a célpontjait, hogy tényleg azok-e, akik, mikor lekérte az évkönyvekből a képeiket, és azért nem húsz év telt el egyikük ballagása óta sem (és ráadásul még le is lő valakit tévedésből, aki már csak a kora alapján sem lehetne Kate). Ám ezek ugyanolyan szőrszálhasogatások, mintha a T1-ben azt kérdőjelezném meg, miért kell a Termiantornak lézeres célzókütyüvel ellátott pisztoly (talán rossza a szem-kéz koordinációja), vagy a T2-ben napszemüveg? Ebben a filmben is vannak ilyen bakik, keményen.
No, én ezért szeretem a Terminator 3-at nagyon. Jobban, mint az első részt. Nem vagyok vele 100%-ig elégedett, sokkal rosszabbnak tartom a T2-nél, ráadásul nagyot csalódtam annak tekintetében, hogy már ettől azt vártam, amit a T4-től végre megkapok, illetve T2-es jellemfejlődésre számítottam a karakterek részéről. De mindent összevetve, én éppen elég jót kaptam tőle ahhoz, hogy tetsszen, és a T2 után nyúljak a T3-ért.
Ha már Annatar segítségével rájöttem, hogyan kell az SFportról videókat linkelni, és ha már egyszer a youtube-os accountomat törölték az általam oly szeretett és mélyen tisztel Twenthy Centuri Fox közbenjárásával (nem vicc, megkaptam a youtube-tól az e-mailt, hogy a Fox szerzői jogi okok miatt felszólította őket, hogy töröljék a felhasználónevem, ezzel együtt az összes ott lévő videóm). Szóval, ha már minden ilyen szépen összejött, úgy döntöttem, elhelyezem a klipjeimet az SFporton, Merras már úgyis nógatott egyszer-kétszer ezzel, csak ugye, lustaság fél egészség, én meg szeretek teljesen egészséges lenn Tegnap feldobtam a Wicketet, ez pedig a One Ship, One Crew, mely mondjuk az SFport berkeiben nem új, de itt a blogon még nem mutattam be. Az Abydos Gate által rendezett klipkészítő versenyen Firefly kategóriában ez lett az első helyezet, bár jómagam nem igazán vagyok elégedett vele. Tessék, lássék:
Annak idején, mikor méga videóvagdosás elején jártam, egy unalmas, pihent pillanatomban megalkottam a Macirevü című alkotást. Úgy egy-két évvel később volt még egy ilyen pillanatom, mikor pedig ez született meg:
Szíven ütött, amit ma az SFportalon olvastam. Alig derült ki, hogy Leonard Nimoy mellett Gene Roddenberry özvegye is visszatér régi szerepéhez, azaz újra ő formálja meg a Föderációs csillaghajók komputerének hangját (de legalábbis az Enterprise-ét), új hír jött felőle, ezúttal szomorú: meghalt. 76 évesen, szóval legalább az vígasz, hogy tisztes kort ért meg (bár nézőpont kérdése).
Az biztos, hogy talán nincs még egy olyan ember a Star Trek történelmben, aki annyi mindent magára öltött volna, mint ő. Nézzük csak:
- A legelső Star Trek epizódban, az “elfeledett” pilotban ő volt Number One, a USS Enterprise első tisztje, még Christopher Pike kapitány alatt.
- A TOS-ban, miután a Paramount kifogásolta a női elsőtisztet, immár más hajszínben és szerepben tűnt fel. McCoy doktor asszisztensét, Christine Chapel nővért alakította. Még ugyanebben a szerepben, immár doktorkén, feltűnt a The Motion Picture-ben és a The Voyage Home-ban is, illetve – bár akkor csak a hangját kölcsönözte – a karakter szerepet kapott az animációs szériában, a TAS-ban is.
- Ha már TAS, nem csak Chapelnek, de M’Ress hadnagynak, Amanda Graysonnak, Greynek, Theelanak és Brielnek is ő kölcsönözte a hangját.
- S, ha már szóba került a hangja, ha egy Föderációs hajó megszólalt, legyen az az Enterprise valamelyik verziója, a Defiant reinkarnációi, a Voyager, vagy bármelyik USS, akkor szintén az ő orgánumán tette, akár sorozatban, akár filmben, akár videójátékban történt az.
- A TNG-ben új szerepkörben tért vissza, a sokak által kedvelt, bár a Trek karakterek által inkább nagy ívben került Lwaxana Troi-ként (Deanna Troi anyja), akinek csak a neve említése elég arra, hogy Picard kapitány szabadságolja magát. Ezt a karaktert két epizód erejéig a Deep Space Nine-ban is eljátszhatta, ahol Odo tűrőképességeit tette próbára.
S mindez nem elég? Számtalan szerepe mellett (melyet felsorolni is talán csak az IMDb tudott) ő volt a producere az Earth: Final Conflict-nak (A bolygó neve: Föld… ki tudta ezt a merőben eredeti címet kitalálni?), illetve az Andromeda című sorozatoknak, melyeket szintén egykori férje, Gene Roddenberry talált ki, csak halála miatt nem tudta már megvalósítani őket.
Könyvekről nem igazán szoktam írni (pedig azon ritka állatfajok közé tartozom, aki a sok film és sorozat bambulása mellett legalább annyit igyekszik olvasni is, több-kevesebb sikerrel), de most szeretnék erről legalább pár sorban megemlékezni. Az SFportal találkozó fabatka versenyén tettem szert egyebek mellett az Időrablóra is. Nemere Istvántól még semmit sem olvastam, szóval számomra új íróként debütált, holott azért tudom, nem ma kezdte a pályát.
Időrabló, a címe egy időutazós sztorit sejtetett, szóval naná, hogy a bezsebelt öt könyvből erre cuppantam rá elsőként, mivel egyik kedvenc témám. És jé, tényleg időutazós sztoriról van szó, de nem a jó öreg „megállítjuk a gonoszokat, nehogy megváltoztassák a múltban a jövőt” felállással. A történet szerint Stefan Nader sci-fi írót egy gyönyörű nő átviszi a jövőbe, hogy ott segítsen megoldani egy bűntényt, miközben jól egymásba habarodnak. Sajnos megjelenik az ex-férj is, és hát nincs rosszabb egy féltékeny egoista marhánál, főleg, ha az képes valakit kitörölni a történelemből. Szóval, bonyodalom van bőven, amit az író nyakon öntött némi akcióval, kellemes mennyiségű fantasztikummal, valamint csipetnyi szarkasztikus humorral, pont, ahogy szeretem. Mindezt könnyed, sodró stílusban tálalva.
Magát az időutazást az író eléggé félvállról kezelte, ami mondjuk nem megy a történet rovására, hiszen egy könnyed sztorihoz nem is illenek a vér komoly technoblablák, hát még a jobbra-balra csavart paradoxonok. Ennek ellenére, azért jobban tetszett volna, ha kiderül, hogy a hölgy hogyan képes átmenni a falakon, míg a „kollégája” nem, a jelen embere füle hogyan lesz hirtelen denevéreket megszégyenítő érzékenységű, vagy éppen, Nader miért emlékezhet egy eltörölt idővonalra.
A karakterek nem rosszak. Nader remekül kidolgozott, ahogy a jövőből jött szívszerelme is. Viszont a szerelmi háromszög harmadik csúcsáról ezt már nem tudnám elmondani. Igazság szerint, olyan érzésem volt, mint akit az író hirtelen tett bele a könyvbe, és írt is ki belőle. Sablonos, súlytalan, ráadásul ostoba is. Nem igazán érzem, hogy fenyegetést jelentene Naderre, pedig olyan karakterről van szó, aki akár a születése előtt megölhetné. Persze, továbbra is fennáll, hogy ez nem egy vérkomoly mű, így az ellenségnek sem kell feltétlen a sátán megtestesülésének lenni, de lehetett volna kicsit jobb. Így csak egy mellékes esemény képviselője.
Szóval, a könyv jó volt, este lefekvés előtt többször is azon kaptam magam, hogy lassan hajnali három, de csak el kéne még olvasni azt a pár oldalt a fejezet végéig… hopp, ez már az új fejezet közepe? Na sebaj. Könnyed móka, lefekvés előtt, vagy utazásra ajánlott a fogyasztása.
Szombaton haverral leültünk megnézni Roland Emerich legutolsó filmjét, a 10000 B.C.-t. Magáról a filmről nem írnék sokat, mert egyrészt alapból sem szeretem az ősemberes filmeket, másrészt meg anélkül is jó nagy kaki. Az effektek nekem nem tetszettek, történelmi hűség az erősen a zéró felé orientálódik, a történet lapos, a szereplők meg nudlik. Pedig én szeretem Emerich filmjeit, de ez mindent alul teljesített.
Viszont, két dologra jó volt. Egy, két üveg bort elfogyasztottunk alatta, így megfelelő volt a hangulat az esti bulira. Kettő, megállapítottuk, hogy ez a film egy Stargate prequel is lehetne. Ugye, a Csillagkapu filmet Emerich rendezte, ez már sejtet valamit. Aztán, az emberek Afrika területén, tegyük fel, Egyiptomban már építik a Kheopsz piramisokat (amik valójában i.e. 2500 körül épülhettek, de plusz-mínusz nyolcezer év mit izgatja a Hollywoodi rudikat). Tudjuk, hogy Ré a csillagkaput a Gízai Nagy-piramis mellett állította fel. És miért kellettek a goa’uldoknak piramisok? Hát, hogy leszállhassanak a piramis formájú űrhajóik. Aztán, a goa’uldok jelenléte arra is magyarázatot adna, miért van ilyen sok különféle embercsoport egy helyen. Hát mert Ré összegyűjtötte az ősembereket az űrhajójával és egy helyre vitte őket piramisokat építeni. És még egy dolog, a film végén ott az a nőszerű akárki, aki be van bugyolálva és eltorzult, mély hangon beszél, pont, mint egy goa’uld. Persze, az elmélet azonnal megdől, hiszen a Csillagkapu rendezői változata szerint Ré i.e. 8000-ben jött a Földre, nem 10000-ben, de egy érdekes, pityókás fejekből előbukkant ötletnek elmegy
Leleplezték az első színész kilétét a készülő Stargate Universe sorozatból. Robert Carlyle volt a főszereplője a 28 héttel később című filmnek, ő alakította Adolf Hitlert a Hitler: a sátáf felemelkedése TV filmben, de felbukkant a Trainspottingban is, egyebek mellett (legutóbb a 24: Redemptionban szerepelt). Az SGU-ban dr. David Rush-t fogja alakítani, aki Young ezredes ellenlábasának fog számítani. Egyelőre nem tudni, hogy főszereplő-e vagy sem, de Joseph Mallozzi egyik blogbejegyzése alapján több epizódban is borsot fog törni az ezredes orra alá, szóval valószínűleg visszatérő karakter lesz (és az origo hírével ellentétben nem ő a főszereplő).
Utolsó kommentek