LIGHTSPEED

Ritkán írok olyan filmről, ami kifejezetten nem tetszett (eddig még soha ). De ez megéri a misét. Eme mű nem friss, 2006-ban látott napvilágot. Csoda, hogy adták moziban, bár szerintem nem sokban, és akkor is a moziműsorok lábjegyzeteiben szerepelhetett, mert szerintem, ha az alkotók nem is, a mozitulajok biztos szégyellték. A cím már baljós előjelekkel bír. Nem sok olyan filmet tudok mondani (kapásból egyet sem), aminek a nevében van rövidítés, és jó lenne. Az általában már előfutára a sza… akarom mondani, nem túl jó jelzőnek. A stáblistánál tovább nőtt az aggodalmam, mert a producerek között megint feltűnt Paul W.S. Anderson (és ekkor még nem láttam a Death Race-t), ráadásul a színészek nevei sem csengett túl ismerősen (arcról azért sikerült párat belőnöm). A haverom filmhez fűzött előzetesét már nem is kéne említenem, de így szólt: „A jó nők miatt megéri megnézni…” Na mondom, itt baj lesz. Nos, tömören, képzeljetek el egy filmet, ami után Meet the Spartans című 300 paródiát frenetikus alkotásként jelöltem meg (amúgy tényleg vicces), pedig egymás után láttam mindkettőt.

Bővebben. Pozitívumok: vannak benne jó nők bikiniben. Ennek azért mégis van egy negatívuma: van rajtuk bikini… pornófilmként eladhatóbb alkotás lett volna. Történet… megpróbálom összefoglalni (próbálom… megerőltető lesz ). Van a D.O.A. nevű hídehúdejó verekedős mérkőzés. Ez olyan, mint a Mortal Combat, csak nincs benne „a lelked az enyém” dolog, meg kevésbé halálos a jók számára. De ez is egy messzi szigeten van, világszinten elismert, törvénytelen, és mégis, mindenki idevágyik, aki valamilyen formában tud verekedni (szabadon választott a stílus). Újítás, hogy ide ejtőernyővel lehet eljutni, nem hajóval. No, eme idilli helyre hívják első körben a város falai közé zárt, eltűnt bratyó után induló Kasumi hercegnőt (Devon Aoki), akinek mellesleg nem szabadna meglépnie, de ezt mégis megteszi, átszalad a városőrségen (annyian vannak, mint az oroszok), majd leveti magát a mélybe (a város egy végtelen magasságú hegyen áll) és elrepül a sárkányrepülőjén, amit a kimonója alatt rejtegetett. Második körben a bögyös, szőke, izmos ex-pankrátor Tina Amstrong (Jaime Pressly) a soros, aki belépőként szintén ex-pankrátor apukájával veszekszik, miközben leveri a jachtjára felkúszó hatalmas, félelmetes, három főt számláló kalózsereget. Harmadikként pedig a mester tolvaj, a rendőröket monokiniben fogadó (nem, nem mutatnak semmit, szóval itt sem dobódott fel a film) Christie Allen (Holly Valance) kerül sorra. Hogy miért pont ehhez a három lúvnyához vágják hozzá a shurrikenbe épített digitális meghívót? Gőzöm sincs, biztos van egyéb érdemük is a dekoltázsuk méretén kívül (verekedni nem sokat látjuk őket, de lehet az az ok, hogy hármukba nem állt bele a meghívó). A lényeg, hogy ott vannak, okmukfuk barátok lesznek, segítik egymást, stb. Rajtuk kívül még négy fontos szereplőnk van, akiből kettő dekoratív jellegű. Az egyikük Ayane (Natassia Malthe), a lila hajú bérgyilkos csaj, akit a hencegnő levadászására küldtek, de végül ő is jó ember lesz, mert kiderül, hogy a hercegnő eltűnt testvérének a babája, s mikor megkerül az eltűnt (amúgy fokpiszkálókkal öldöklő) bratyó, máris elfelejti, miért is bérelték fel. A másik dekoráció Helena Douglas (Sarah Carter), aki szépen tud kevés ruhában görkorizni, és álma, hogy ő legyen a bajnok, de leverik, ezért beleszeret a szigetre toloncolt gyökér rendszergazdába, nem mellesleg az apukája álmodta meg a D.O.A-t, cserébe meg lett gyilkolva. A maradék két fontosabbnak titulálható szereplő az elveszett bratyó, Ryu Hayabusa (Kane Kosugi), aki valamikor a film folyamán feltűnik, a másik pedig a főgonosz, Donovan (Eric Roberts). No, ő még egy külön szóra érdemes pali, mert a terve nagyon galád. A fentebb említett Helena apukájával találták ki ezt az egész verekedősdit, majd ő ölte meg a papát, mert feltalálta a harci-szemüveget(!). Ez a kütyü úgy működik, hogy kiszívja a harcosokból (jelen esetünkben a három főbb csaj) a tudásukat, elemzi és megjövendöli az ellenség mozdulatait, így azok elkerülhetővé válnak. S, hogy ezt le tudja tesztelni, jó előre elrabolta a hercegnő bátyját, mert anno ő megnyerte a D.O.A.-t, ezért ő a Föld very ultimate power warriorja… mondanom sem kell, a szemüveg debütálásakor már a földön gurultunk a röhögéstől. A film erre nem volt tekintettel, kíméletlenül haladt tovább. Donovan harcinindzsái megtámadják a görkoris csajt, meg a számítógépmatyit, előbbi megvédi utóbbit, majd kiszabadítja a triót, és megmentik a bratyót. Ekkor jön lilahaj pálfordulása is, végül a girlpower leveri a szemüveges csákót, aki a szemüveg nélkül már nem is olyan nagy kópé. Közben meg felrobban a sziget, de hogy miért, arra már nem emlékszem, talán valami önmegsemmisítő volt a ludas, vagy csak lefagyott a Windows.

Azt hiszem, a sztori összefoglalása (ami szerintem hosszabb lett, mint maga a forgatókönyv volt) minden elárul a műről. Garantált szórakozás egysejtűeknek, szellemileg visszamaradottaknak, meg azoknak, akik túl okosnak érzik magukat, és ezért pár pontot veszíteni akarnak az IQ-jukból, mert ez jobban pusztítja az agysejteteket, mint az alkohol (bár arra még mindig a Mónika Show a legjobb, abból öt perc garantáltan agyhalált okoz). A végére azért beteszek pár képet.

Gril power

Harci nindzsák akcióban. Természetesen kard van, vér nincs, és egyszerre csak egy nindzsa támadja a csajt.

Miss Purple és Miss Princes, mögöttük meg Royal Guard. És ezen a tömegen futott át Miss Princes, és eme ruha alatt hordja a sárkányrepülőt.

Ja, tényleg, volt benne Terminator alkat is, akit le lehetett mindig rúgni és valami algonosz volt, ha jól rémlik.

Jééé… tényleg, volt valami orvosi vizsgálatos jelenet is, bár arra már nem emlékszem, mi célból.

D.O.A. szakadó eső, és a haj már most sem tart.

Napsütés, és a haj még mindig tart (az egérkurzor nem az enyém, az gyári képhiba ).

Állcsúcson rúgás… a nyak már nem tart.

Vajon mit látnak?

Majdnem megfeletkeztem a film egyetlen valamire való jelenetéről. Strandröplabda!

Feszült pillanatok.

És végül egy közeli Miss Purple-ről. Olyan félelmetes ez a bérgyilkoscsaj. Ki szaladna el előle?

Vannak filmek, amiket az emberfia sosem látna, ha a haverjai nem veszik rá, hogy megnézze. Ez olykor jó, olykor viszont nem. Mai két irományomból ez az egyik, készítőik ismeretében meglepő, de jó volt. A másik nem, ez viszont nem volt meglepő. Kezdjük a jóval.

A Death Race Paul William Scott Anderson legújabb mesterműve. Az úriembert személy szerint csodálatos rendezőnek tartom… csodálatos, hogy még rendez moziba küldött filmet. Mondjuk, ha azt vesszük, hogy Uwe Boll filmeket is mutatnak még be, talán mégsem olyan meglepő. Na mindegy, Anderson bácsi tehetségtelensége vitathatatlan olyan filmek után, mint a Mortal Combat, amit tíz éven felülieknek nem ajánlok, a Resident Evil, ami horror (ráadásul a zombis fajtából) műfaja ellenére vértelen és feszültségmentes, vagy éppen az AvP: Alien vs Predator mely nevetség tárgyává tette a két kultszörnyet (igaz, erre még egy lapáttal rápakolt a Strause fivérek szerintem hajszálnyival jobb folytatása is). Legjobb filmje talán az Event Horizon, amit ugye nem ő írt (látszik) és nem megalapozatlan pletykák szerint, egy nagynevű rendező a stúdió nyomására utóforgatáson vérbővé, egyúttal értelmesebbé tette. Szóval, összességében Anderson egy jó iparosember. Megcsinálja, amit kérnek tőle, ennél fogva azért élvezhetők a filmjei, bizonyos szinten, de semmi több. Nos, mivel ilyen jó véleménnyel vagyok eme jóember munkásságáról, hát nem vártam túl sokat a Death Race-től sem. Lehet, ez volt a jó?

A sztori egyszerű, mint egy asztal lapja, és legalább olyan sík. A közeljövőben járunk, ahol a tőzsde összeomlott, a világgazdaságnak vége (hm… ki érzi pont ezekben a napokban úgy, hogy ez nem is olyan nagy lehetetlenség?). A megugrott bűnözés miatt túlzsúfolt börtönök felügyeletét különböző vállalatok vették át. Mivel a dutyik alapból nem túl nyereségesek, elkezdték megrendezni a kezdetben barátságos, majd élet-halál harccá váló Halálfutamokat, ahol kegyetlen gyilkosok álig felfegyverzett és páncélba bújtatott autókkal versengenek, „ha ötször nyersz, szabad vagy” mottóval. No, a film ott veszi fel a fonalat, hogy a bajnok, Frankenstein, aki már négy futamot megnyert – és mellesleg Jason maszkját kellett ráoperálni a sok autóbaleset miatt, annyira elcsúfult az arca – véglegesen beadta a slusszkulcsot. Tehát új ember kell a helyére, vagyis inkább a bőrébe. Jensen Ames (Jason Statham) hajdani autóversenyző, mára egyszeri hegesztő, vagy mifene, pont megfelel a célra. Éppen kirúgták, mert a gyár, ahol dolgozott, befuccsolt. Lapátra tétele után hazatér, ahol valaki betör a lakásba, megöli a nejét s kicsi lányát, majd minő meglepő, úgy állítja be az incidenst, mintha Ames lett volna az ámokfutó. Hat hónappal később máris a Halálfutamnak otthont adó, Alcatrazszerű megadutyiban találja magát, ahol kinevezik az új Frankensteinnek. Maszk mögött úgyis mindegy. Persze, hogy motiválják Amest, a főnökasszony és főgonosz, Hennessey (Joan Allen) meglebegtet előtte egy képet a kislányáról, mondván, őt mégsem nyuvasztották meg. Szóval Ames most már motiválva van, és bosszúra szomjazik, és amúgy is szökni akar, meg nagyon morcosan tud nézni, ami cool dolog. Pár verseny után kiderül, hogy szabotálták, nehogy megnyerje az ötödik meccsét szegény elhunyt Franky-nek. Ennek fényében szövetséget köt legádázabb riválisával, Géppuska Joe Masonnal (Tyrese Gibson), és az átvágott, szabotálásra felbujtott csinibaba-navigátorral, Elizabeth Case-sel (Natalie Martinez). Végül a szövetségesekkel, valamint az alapjáraton kapott szerelőkkel (vezetőjük Coach – Ian McShane) összedolgozva megpattan, bosszút áll, de persze addig túl kell élnie a Halálfutam három napját.

Nos, a sztori ennyi, nem több, nem kevesebb. Hál’ isten nem is akar több lenni. Egy mezei B film. Színészi teljesítmény az nincs, de Stathman nagyon jól tud úgy nézni, mint minden filmben, és Martinez néninek is nagyon szép hátsója és dekoratív mellei vannak. Szóval a rosseb sem nézi a színészi játékaikat. A jó nők mellé természetesen egy autós filmbe fasza verdák kellenek, és itt azok is vannak. Valószínűleg a Carmageddon című játék, meg a Mad Max filmek lehettek a kiindulópontok (már azon túl, hogy a film valójában az 1975-ös Death Race 2000 című film remake-je), mert ilyen tankká alakított, rakétavetőkkel és minigunokkal ellátott batárokat ezekben lehetett látni (mellesleg a fegyvereket és védelmet úgy lehet aktiválni, hogy a betonon felvillanó jelzésekre kell ráhajtani… lol mi? ). Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, éppen csak kétkerekű nincs, de azzal nem is lehetne túl sokáig életben maradni.

A másik dolog, amit érdemes kiemelni, a vér… Anderson filmben vér. Most vagy megint utóforgatott valaki, vagy rászóltak Paul bácsira, hogy az emberből az folyik ki, mikor megsérül. Hogy a navigátort kirúgják a mozgó kocsiból és fennakad egy oszlopon, az hagyján (ez kivételesen faszi volt, mert a pilótája homokos). Ott kezdtem pislogni, mikor az egyik navigátort (ezúttal már csaj, dögös ázsiai), bedarálják hastájékon. Aztán mikor totálplánban szétkenődik az egyik emberke feje az arra csámborgó autó oldalán… no, hát ilyet ritkán látni mostanában, hát még Anderson moziban. Szóval nem tudom mi történt a fickóval, de kezdem megkérdőjelezni azon állítást, hogy a Resident Evil és az AVP miatta lett vérszegény…

Verdák, csajok, járgányok megvannak… mi maradt? Zene? Passzolok, nem tudom, hogy van-e. Hangulat? Apokaliptikus, hentelős, jócsajos, coolautós B film hangulata van. Összességében: Mad Max + Alcatraz + gyártelepek + Carmageddon + Need for Speed = Death Race. Egyszeri fogyasztásra ajánlott.

Napvilágot láttak az első képek az új Csillagkapu sorozatról, melynek munkacíme (és mivel az alkotóktól a rajongókig már mindenki így hivatkozik rá, valószínűleg ez is marad a neve), Univerzum. A conceptek nem sokat mondanak, de már kaphatunk némi képet, miféle látvánnyal fog bírni a széria.

Itt egy komp hídját csodálhatjuk meg. Érdekes azért, mert a kép alá shuttle bridge volt írva, szóval ez még nem a Destiny vezérlője. Viszont, ezek szerint lesznek kompok is a sorozatban. Bár ez elég Star Trekkesen hangzik, valahol mégis logikus, hiszen az ősöknek csak gyűrű- és szobatranszportereik voltak. Előbbiek önmagukban kis távra jók, utóbbiak meg kizárólag egymás között működnek. Szóval, az ős hajón az asgard sugarat (ezzel együtt az utolsó pillanatban történő kisugárzást) el lehet felejteni, egyéb transzporter pedig – legalábbis eddig úgy tudjuk – nem volt. A Destiny meg mégsem szállhat le minden bolygón, amire nem juthatnak el csillagkapuval, így a kompok szükségesek. S hát, annyira azért nem új, hiszen már az Atlantisban is ott vannak a pocsolya ugrók.

A következő képen a Destiny egyik folyosóját csodálhatjuk meg. Mint látható, nem olyan, mint a Csillagkapu Parancsnokság komor betonfalai, vagy Atlantisz színes, kissé műanyag érzetű „utcái”. Bennem először az Alien Resurrection USM Auriga nevű hajóját idézte fel.

Itt egy légzsilip látható. Hát ez sem olyan, mint az eddig látott ős tervezésű ajtók. Vaskos, masszív, nem olyan papírvékonyak, mint az Aurora osztályú hajókon.

Végül egy ős konzol, mely még sokkal „emberibb”, mint az Atlantiszon lévők.

Nemrégiben (pár hónapja… ) befejeztem Stargate fan-ficom első három részét, mely így egy kerek egész, bár nem teljesen lezárt (révén még hat rész követi) történetet alkotnak.

CsK-13: 1. rész - Életért életet: Christian Farrell ezredes rossz helyen volt rossz időben. Miközben két, hondurasi lázadók által foglyul ejtett pilótát próbál kimenteni a dzsungelből, szemtanúja lesz egy goa’uld teherhajó lezuhanásának. Hónapokkal később George Hammond tábornok a Csillagkapu Parancsnokságra hívja az ezredest, és felajánl neki egy posztot a programban. Farrell hezitál, pedig jó oka van, hogy csatlakozzon. Végül egy régen látott tok’ra érkezik a bázisra, egy olyan küldetéssel, amit Farrell nem hagyhat ki. Az újjá szerveződött CsK-13 élén, a CsK-1 és a tok’ra társaságában nekivág, hogy felfedezzék Ré elveszett világát.
A történet nem sokkal a Stargate SG-1 7×18 Heroes II (Hősök II) után játszódik.

CsK-13: 2. rész - Kis lépések és egy nagy játék: Christian Farrell több, mint egy éve van távol az otthonától. Ezidő alatt felkutatták a duaték összes kolóniáját. A CsK-13 tagjai, új vezetőjükkel az élen, egy titokzatos üzenet hatására elindulnak, hogy megmentsék régi parancsnokukat, aki még mindig kénytelen megosztani testét két másik identitással.
A történet nem sokkal a Stargate SG-1 8×15 Citizen Joe (Joe polgártárs) és a Stargate Atlantis 1×15 Before I Sleep után játszódik.

CsK-13: 3. rész - Az Elveszett Világ nyomában: Farrell ezredes, Grow és Tyrannus, Scogginssal karöltve kutatni kezdi a szuaték nyomait. E nyomok azomban messzebbre vezetnek, mintsem valaha is gondolták volna. Eközben a hajdani CsK-13 másik fele, Hailey és Tallman egy másik világban küzdenek a túlélésért.
A történet a Stargate SG-1 9×04 The Ties That Bind és a Stargate Atlantis 2×04 Duet után játszódik.

Innen egyben letölthető mindhárom epizód: http://alienfan.uw.hu/hazateres.zip

Ha valaki elolvassa, attól kérnék egy rövid véleményezést, hogy jó-e vagy sem. Jöhet hideg és meleg is, nem bánom

Zed Zéró a blogjában már hírül adta, de én is foglalkoznék vele kicsit. Megjöttek az első érdemben figyelemre méltatható képek. Hát… eddig sem fűztem nagy reményt a 11. Star Trek mozihoz, de most… négy dolog tetszett. Az új Spock kiköpött Spock. A Kelvin a Star Trek 1 USS Enterprise-t idézi. A ruhák a TOS-t idézik. Jól néz ki Uhura, egy egész alakos képet is kérnék róla. A többi… huh, olyan messze áll a Trektől, mint a Merkúr a Proxima Centauritól. A Nemesis bár felfogásában már nem, látványában még Trek volt. De ez? Hát legalábbis a híd olyan, mintha a Galaxy Questből hozták volna át. Futurisztikus, modernebb, mint a USS Enterprise E hídja, pedig az 100 évvel későbbi hajó. De talán még a 31. századból visszajött Relativity-nél is csúcsszuperebb. Olyan high-tech, hogy abban már semmi Trek nincsen. Ráadásul, baromi nagy a kontraszt a TOS-ra hajazó karakterek megjelenése, és a TNG-nél is modernebb díszletek között. Az átmenetet a DS9-ben és az ENT-ben már sikerült megoldani, de persze nem is high-techesítették a díszleteket. Szóval, nem tudom, nem tetszik. Az alapötlet sem tetszett, de amit most láttam, az végképp nem. Aztán majd lehet, hogy a trailer bezsongat, vagy majd a mozifilm meggyőz. Ha meg mást nem, hát lesz egy újabb Nemesisünk, azaz látvány + akció, csak ezúttal komika fog abból származni, hogy a TOS karakterek a TNG++ díszletek előtt idétlenkednek.

A híd és a legénység.

A USS Kelvin jó Trek hajóhoz méltón romokban.

Kirk nem túl forró helyzetben.

Az új/régi dream-team.

Ez most reman vagy romulan?

Spockból előbújt a jó öreg Syler.

A USS Enterprise régi, de impozáns képe

(Megjegyzés: a WordPress bekaphatja!!! 20 percig küzdöttem vele és végül ő győzött.)

Ezen is túlvagyok (már egy ideje, akárcsak a cikken, csak eddig nem volt időm átnézni és kirakni). Nem hiszem, hogy sokat fogok róla írni (amikor ezt mondom, akkor szokott szép terjedelmes lenni a szösszenet), mert annyira nem jött be. Voltaképpen, végig olyan érzésem volt, mintha egy duplarészes Babylon 5 epizódot néznék, és nem a jobbikak közül. Összességében nem volt rossz, nem azt mondom. Végig lekötött (bár az elején kicsit lassú volt a felvezetés), a sztori érdekesen alakult (morcos is lettem rá, mert a Stargate fan-ficemben hasonlóról akartam írni…), de, az In the Beginning után gyengécskének éreztem.

Spoiler alarm!

A sztori szerint, ahogy a sorozatból megtudtuk, nem csak a normál űr és a hiperűr létezik, hanem van egy harmadik, amit nemes egyszerűséggel (és merő nagy fantáziával) harmadik űrnek hívnak. Ezt körülbelül annyiban hagyták a B5-ben, szóval a kifejtésére idáig kellett várni. Hőseink ugyanis megtalálják a kaput, amely évmilliók óta sodródott a hiperűrben. Sheridan kapitány (Bruce Boxleitner) máris örül, mint majom a farkának, mert szereti az ilyen régi dolgokat abajgatni, hátha kiugrik belőle valami csodás dolog. Ja, elfelejtettem, 2261-ben járunk, valamikor a B5 negyedik évadának végén, mikor az árnyak és a vorlonok már eltakarodtak, de a Földön Clark elnök még mindig hepajkodik, és így a Babylon 5 állomás embargó alá került, mivel hőseink nem hódoltak be a földi zsarnoknak. Szóval, a lelet meglelése után egy archeológus csapat érkezik az állomásra, fittyet hányva az embargóra. Sheridan megegyezik a vezetőjükkel, Elizabeth Trenttel (Shari Belafonte), hogy amennyiben szállítanak nekik ellátmányt, szabadon garázdálkodhatnak a szerkezeten. Persze, amennyiben veszélyes, minden támogatást megvonnak tőlük, és a lelet a múlté lesz. No, természetesen a birizgálása közben a ketyere felébred, és kiderül, hogy tényleg kapu a harmadik űrbe, csak éppen a túlvégen az újabb hiper-szuper ősi ellenség lapul, akik egyszer már majdnem elpusztították az univerzumot, és nagyon gonoszok… szóval a szokásos. A kapu ráadásul telepatikus jeleket közvetít, így a B5-ön a fogékonyabb emberkék kicsit megvesznek, a szolgálatába állnak a nagy ellennek. Lyta (Patricia Tallman) közvetítésével Sheridan és Delenn (Mira Furlan) megtudja, mi is az a lelet és hogyan kell elpusztítani, Ivanova (Claudia Christian) közben vadászrajokkal és fehércsillagokkal próbálja visszatartani a kapun átjövő inváziós flottát, Franklin doki (Richard Biggs) és Zack (Jeff Conaway) meg a B5-ön randalírozó bagázst próbálják rendre teremteni. Végül sikerrel járnak, az ultimate enemy-t megint visszazavarják a helyére (mily meglepő), és mindenki boldog. Hát, bevallom, nekem kicsit unalmas volt. Kezd a dolog tiszta Enterprise effektust felvenni. Mindig csak a B5 legénysége állíthatja meg az aktuális galaxispusztító gonoszt, ráadásul, ha a kronológiát nézzük, ez a faj éppen a vorlon-árny háború utáni hetekben akartak ránk rontani. Árnyak, vorlonok, Kezek, ezek, kezd egy kicsit sok lenni az egy generációra jutó isteni mivoltokban leledző ellenségek száma. Szerintem jobb lett volna vagy kisebb kaliberű ellennek beállítani őket, vagy kicsit későbbre tenni a sztorit, mint pont az árnyak elkergetése utánra. Ráadásul, sehol sem érzek tetőpontot, nem jön el a katarzis, és eme eseményekre még a sorozatban sincs utalás, pedig azért elég nagy horderejű volt, márpedig a vége felé a széria már olyan volt, mintha minden egyes napot láttunk volna. Így kicsit nehéz beékelni a sztorit az epizódok közé.

Másik bajom, hogy Garibaldi már megint sehol, és ezúttal a másik két kedvencem, G’kar és Londo sem teszi tiszteletét. Jó, Londo ekkor már kentaúriában van, G’kar meg vagy szintén ott található fogolyként, vagy már félisten narniában (jujj, ez jól jött ki ), most hirtelen nem emlékszem, éppen mit csinált a negyedik évad vége felé. Jó, ők ketten a sorozat szerint nem voltak az állomáson, de Garibaldi? Vele mi van? Neki ekkor még az állomáson kéne lennie, agymosottan, de ott valahol, nem? Vagy elvitték az egerek?

Amire abszolúte nincs panaszom, az a látvány. Az űrcsaták nagyon szépek, parázsak, bár kissé reményvesztett, de hát tudni, hogy úgy sem veszett el semmi, mert volt ötödik évad Viszont, éppen ezért, vagy nem ezért, de itt most nem is jött át az, ami a B5-ben, vagy az ItB-ben lenyűgözött, azaz a tény, hogy bár mindent előre tudok, mégis izgulok, hogy másképpen alakuljon.

Összességében, jó film, kellemes etapja a Babylon 5 történetének, bár enyhén snassz, és nem olyan kiemelkedő, mint az In the Beginning volt.

Hosszú ideje készültem már a B5 filmek megnézésére, de ez is egy olyan széria, amit nem lehet akármikor lekapni a polcról. Kell hozzá egy hangulat, legalábbis nálam. Ez a hangulat meg lassan jött el, plusz az Andromeda is közbe mászott. No de, végül csak eljött a pillanat, bekanyarítottam a helyére a B5 filmeket tartalmazó DVD-t és tegnap meg is néztem az elsőt, az In the Beginninget. Mondjuk poén, hogy mire rászántam magam, már magyarul is leadták a legtöbbet (vagy mindet?). Mindegy, TV-t nem nézek, szóval ez most lényegtelen infó volt.

Nos, a Babylon 5 sorozat ugye baromira tetszett. A Crusade-t, bár régen láttam, arra határozottan emlékszem, hogy egyáltalán nem tetszett. És a Legend of the Rangers filmtől (pilottól) sem ájultam el, ennek az okait már kifejtettem itt (a Gatheringről nem beszélek, mert azt a sorozat részének tekintem, bár részben arról is írtam itt). Szóval, háromból kettő nem tartozik a „hűűűazanyjáááátamindenitváááóóóóó” kategóriába, talán ezért is jött el lassan az a bizonyos hangulat. Ennél fogva kissé félve ültem neki az In the Beginningnek. Félelmem, hál’ istennek, alaptalan volt. Ez nem pilot, így nincsenek abból adódó hibái, mint a LotR-nak (nem Lord of the Rings ), és a Crusade-re sem hasonlít. Ez ízig-vérig Babylon 5.

Vigyázat! Londo meséje spoileres.

A sztori 2278-ban indul, ami a Babylon 5 sorozat után és közben játszódik. Mint a film végére kiderül (és már az elején gyanítható), Londo Mollari császár (Peter Jurasik) halálát megelőző órákban vagyunk, aminek több ízben is részesei lehettünk a B5-ben (ugye, a jövőbe utazó Sheridan is itt lyukadt ki, illetve Londo maga is megálmodta a pillanatot). Néhány csíntalan gyermek játszadozik a Centauri uradalom palotájában, és szépen beszaladnak a császár rezidenciájára. A dadájuk marha gyorsan el akarja zavarni onnan a kölköket, mielőtt bárki meglátja őket. Már azelőtt elkésett, hogy belefogott volna a gyerekeltérítő hadmozdulatba, mert Mollari ott ücsörög az árnyékban, aki maga elé inti a porontyokat és a szemrevaló (ráadásul arab akcentussal beszélő) dadát. Az öreg Londo némi beszélgetés után öt percre átruházza a kisfiúra a császári címet, és engedélyt ad egy parancs kiadására. A srác csupán egy történetet szeretne hallani háborúkról, míg nem túl beszédes húga igaz sztorit óhajt. Londo örömmel tesz eleget mindkettejük kívánságának. Voltaképpen tehát a film Londo meséje a kezdetekről, 2245-ről, az ember-mimbari háborúról, annak kitöréséről és végéről. Megtudjuk, milyen események vezettek az emberiség majdnem teljes kiirtásához. John Sheridan parancsnok (Bruce Boxleitner) hogyan pusztította el a mimbari zászlóshajót, a Black Start, és tett szert a Starkiller (Csillaggyilkos) névre. Milyen szerepet játszott Londo és G’Kar (Andreas Katsulas) abban, hogy az arrogáns földiek végül összetűzésbe kerültek a nem kevésbé arrogáns mimbarikkal. Láthatjuk, mi vezetett oda, hogy Delenn (Mira Furlan) önmagából kikelve kívánta az emberiség pusztulását (ezt ugyan már láttuk a B5-ben, de itt még teljesebb képet kapunk). Azt is megtudhatjuk, miért is volt elkerülhetetlen a háború, de képet alkothatunk egy lehetséges jövőről is (mi alakult volna másképpen, ha Sheridan elfogadja a Prometheus elsőtiszti posztját?). Mint ahogy azzal is szembesülhetünk, mit tett Dr. Stephen Franklin (Richard Biggs) és Susan Ivanova (Claudia Christian) a háború alatt, vagy hogyan ébredt rá Delenn Kosh Naranek és Ulkesh Kosh (Ardwight Chamberlain) közbenjárásával Jeffrey Sinclair (Michael O’Hare) jelentőségére és vetett véget ennek hatására a háborúnak. Szóval, ez tényleg a kezdet kezdete, ha nem is a legeleje (na, ez olyan vorlonosan hangzott ).

A sztorit Michael Vejar rendező nagyon jól vezeti, szinte láthatatlanul helyezi el a Babylon 5-ben látott képsorokat és eseményeket a filmben. Közben olyan apróságokra is figyel, mint hogy a háború kitörésének pillanatában láthassuk David ‘Arthur’ McIntyre (Michael York), amint „meghúzza a ravaszt”. Sok ilyen apró, a sorozat fényében ismerős dolog tűnhet fel, szóval nem árt, ha az ember először a B5-öt nézi meg, és aztán ezt a filmet. Ámbátor, ismerve J. Michael Straczynski történetvezetését, akkor sem vesztünk semmit, ha időrendbe nézzük, hiszen eleve a sorozat szerkezet is olyan, hogy kis odafigyeléssel már az elején megtudjuk, mi lesz a vége. Csak akkor ugye elvesznek az apró finomságok, mint az említett McIntyre cameoja (persze, ez remek felismerést nyújthat, ha a sorozat után újra nekiül az ember). A lényeg, hogy tényleg remek a film rendezése, és egyáltalán nem szemet szúróak még azok a jelenetek sem, amiket a sorozatból ollóztak ki (ellenben pl. a Stargate Ark of Truth-cal), nyílván a kontinuitás miatt (elvégre ismert események nem játszódhatnak le még egyszer másként). S ha már szóba hoztam JMS történetvezetését, itt is visszaköszönt az, amit a B5-ben is csodáltam. Hiába ismerjük az események végkimenetelét, mégis drukkol az ember, hogy ez meg az ne következzen be, ezt ne így, azt ne úgy csinálják a szereplők. Pl. az elnök beszédénél nagyszerűen átéreztem a vonal-csatára készülő katonák reményvesztettségét, és az emberiség kétségbeesettségét, holott tudtam mi lesz a vége.

Viszont néhány dolog azért mégiscsak kilógott. Elsőnek, furcsa, hogy Londo és G’Kar is ilyen jelentős szerepet kaptak fajunk majdnem teljes kiirtásában. Bár nyílván, ha nem lettek volna híresek hazájukban, és nem ők ápoltak volna már régóta jó kapcsolatot az emberekkel, nem őket küldik a Babylon 5-re. Szóval ez érthető. Arra viszont egyáltalán nem emlékszem, hogy Sheridan bármikor is említette volna, hogy már a háborúban találkozott G’Karral és Franklinnel, márpedig itt közös akcióban vettek részt, és egy jelentős esemény tanúi voltak. Végezetül, Claudia Christianon baromira látszódott a kor. Még a ronda frizurájával sem tudtam elhinni róla, hogy még csak egyetemista. Apróság, de engem zavart, bár ennyi legyen minden film legnagyobb gondja.

Színészekre nem pazarolok túl sok billentyűt, ők olyanok voltak, mint a B5-ben végig. Karaktereiket jó dolog újra látni, bár azért örültem volna egy kicsit több Sinclair-nek (csak a B5-ben látott jelenetei vannak), és jóval több Garibaldinak (ő egyáltalán nem szerepelt). Talán még annyit, hogy Peter Jurasik megint hatalmasat alakított, nagyszerűen viszi végig az öreg és fiatal Londo karakterét.

Látvány és zene terén sem érheti szó a film háza táját. A vizuális hatások maradtak a B5 színvonalán (nem csoda, a sorozat végén forgatták), szóval lazán szép, persze a ’99-es TV-s viszonylatoknak megfelelően. Az akusztika pedig (mily meglepő) szintén a sorozat magas szintjén ül, bár ezúttal nem találtam kiemelkedőt, de a LotR filmmel ellentétben, zavarót sem. Remek összhangban van a kép a hanggal, ami elsőszámú feladata a zenének.

Összességében nagyszerű filmnek tartom a ItB-t. Féltem kicsit, nem kellett volna. Jó és sok kérdést megválaszoló sztori, a megszokott és megszeretett karakterek egy része, és egy háború, hogy az akciók kedvelői se méltatlankodjanak