LIGHTSPEED

Újabb hiányosságom pótoltam, nevezetesen a végére értem a (Gene Roddenberry’s) Andormedanak. Ezt a szériát eredetileg az M1 kezdte adni, el is jutottak a 2. évadig, de aztán ott megakadtak. Az új évadokat (azzal a szinkronnal) már nem óhajtották leadni, mivel az AXN átvette tőlük (és új szinkront hegesztettek hozzá). Ennek speciel, mint az Enterprise esetében, hűdebaromira nem örültem, mivel még ekkor sem volt AXN-en picinyke városomban. Aztán pár éve fordult a kocka, a meg nem nevezett, amúgy általam mocskosul utált kábelszolgáltató bevezette a vöröstéglás-fehérbetűs csatornát, ám az addigra áttette a szériát a Sci-Fi alcsatira. Szóval örömöm továbbra sem jött el (plusz addigra a TV-ről is leszoktam). Eztán egy ideig eszembe sem jutott a széria, mígnem Zed Zéró blogját lapozgatva rábukkantam a kissé lesújtó kritikájára, és ez egyrészt eszembe jutatta, hogy annak idején volt kedves egy darabig írásban összefoglalni nekem a részeket, másrészt talán nem ártana végre végignéznem, hiszen nem szoktam félbehagyni dolgokat. Így hát, nekiduráltam magam és beszereztem minden epizódot.

Ahogy az a pontos címből kiderült, a sztori alapjait a Star Trek atyja, Gene Roddenberry találta ki. Nem tudom, az úriember ötleteiből mennyit használtak fel, bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy kb. a karaktereket, a sztori alapjait, aztán szeva, a többi inkább reklámfogás. Mindegy, attól még működik, bár szerintem kicsit elrondítja a címet az a személynév. Ám ez mellékes kérdés. A lényeg, hogy ebben is benne vannak a Roddenberry-re jellemző ideák és világok, azaz a szereplők, főleg a főhős, szeret morálisan helyesen dönteni és amúgy is zsigerből jófiú, a Közösség az univerzális jó, és a tri-galaxist (ami valójában négy galaxis, mégis szokás hat-galaxisnak is nevezni) számos faj népesíti be. Persze, az alaphelyzetből adódik, hogy ez a tri-galaxis sokkal-sokkal sötétebb hely, mint az Alfa-Béta-Gamma-Delta-kvadráns (alias Tejútrendszer) együtt véve.

 Innentől SPOILER RIADÓ van érvényben.

A Rendszerek Csillagközössége négy galaxis fölött uralkodott (Triangulum, Tejútrendszer, Androméda, Nagy Magellán Felhő). Szép és csodás hely volt ez, ahol a békét az Őrgárda tisztjei tartották fenn. Ők afféle csodakatonák, legfőbb fegyverük az igen praktikus erőlándzsa, mely egyszerre tűzfegyver, kábítófegyver, kézitusára alkalmas bot, lámpa, légvédelmi elhárító… és számtalan dolog. S még arra is képes, hogy elhárítsa a használó felé kilőtt lövedékeket, így a tulajnak még csak fedezékbe sem kell ugrania, elég lőnie, mint a veszett, a lándzsa meg felkutatja az ellenséges érzületű személyeket, lövedékeket. Ja, és kizárólag a tulaj foghatja meg, ellenkező esetben az illetéktelennek megrázó élményben lesz része. No, ilyen Őrgárda tiszt Dylan Hunt kapitány az Andromeda Ascendant parancsnoka. A sztori ott veszi fel a fonalat, mikor a hajó egy rutin segélykérésre reagálva helyszínre siet, ám bajba jutott bárka helyett morcos Nietzsche-i flottába fut, amik éppen szeretnék eltörölni a Közösséget a térképről. Az Andromeda csatába száll, de sajnos az első tiszt árulónak bizonyul, így alapból hátrányból indul. El is bukik, nem tud máshová menekülni, csak egy feketelyukba. Persze előtte a legénységet evakuálják, csak Dylan és az áruló első tiszt marad a fedélzeten, akit végül a kapitány hidegre tesz, miközben a hajó befagy az időben. Háromszáz év múlva húzza ki az Eureka Maru nevű vontató-teherszállító, aminek legénysége megdöbbenve veszi tudomásul, hogy a hajó nem elhagyatott. Dylan pedig a háromszáz éve elbukott Csillagközösség ténye lepi meg. Szóval, a nagy meglepetésekben szó szóváltást követ, lövés meg lövést, végül a Maru legénysége csatlakozik Dylanhez, hogy segítsenek abban a nem kissé ambíciózus tervben, melynek keretében újraélesztik a Közösséget. Szóval ez az alapszitu, amiből kibontakozik a Fény és a Sötétség háborúja, árulások tömkelege, sok humor és sok lövöldözés. Jöjjenek hát a kalandokhoz tartozó karakterek.

Dylan Hunt kapitány (Kevin Sorbo)

Az idealista főhős, aki morálisan mindig helyesen cselekszik, még akkor is, amikor nem. Mindent a nagyobb jónak (esetünkben Csillagközösség) rendel alá, de szerencsére elég jó sakkjátékos ahhoz, hogy ebben a nagy alárendelésben ne áldozza be legénységét. Sőt, mindig úgy kavarja a lapokat, hogy abból maximum a gonoszok nem jönnek ki jól. Azok többnyire elhaláloznak, mert ugye Dylan jó katona, akinek megtanították azt az alapigazságot, hogy a halott ellenség már nem lő vissza. Így aki ellene vagy legénysége ellen tör, az többnyire elhullik. Viszont, aki jó, azt tűzön-vízen át megvédi. Sajnos ideálja mondhatni egyedi dolog abban az univerzumban, ahová csöppent. Közösség nélkül a tri-galaxisban a káosz lett az úr, hadurak, zsoldosok irányítanak rengeteg rendszert, a béke igen ritka luxus. Sok helyen a barbár és kegyetlen Nietzsche-iek az urak, ahol meg nem, ott a magogok, ezek a szőrös emberevő és emberbe petéző dögök randalíroznak. Szóval, a célja, hogy felélessze a Közösséget, igencsak nehezen kivitelezhető egy ilyen reményvesztett helyen, de Dylan nem adja fel és végül végigviszi tervét. Persze mindhiába, de ezt csak később tudja meg. Amúgy szegény baromi sok mindent elvesztett azzal a feketelyukkal, nem csak a világát, hanem menyasszonyát is. Megjegyzem, ezzel lehet, hogy az ara járt jól, mert Dylant elnézve, csak egyetlen nőhöz maradt hű, Andromedahoz. Igen, ő a jó öreg tengerész elvet vallja, vagyis minden kikötőben egy nő. Lehetőleg szőke és bögyös. Mindnél mélyebb a dekoltázs, Dylan annál gyorsabban izzít rá, és van egy általam nagyon irigyelt természetfeletti képessége, amivel percek alatt eljut a csókig, és amint a krízisből kimászik, az ágyig (biztos feromon-nanobotokat használ ). És még csak nem is pironkodik, meglát egy bombázót, száj eltát, bambulás, magához térés, duma, aztán durr, kapura lövés. Csoda, hogy egy kölyök sem várja sehol. Szóval, ha nem jön közbe a feketelyuk és összejött volna az esküvő, megnéztem volna a kapitányt, meddig bírja egy-egy hosszabb távollét alatt. Voltaképpen csak négy nő van a sorozatban, akivel nem feküdt le, és csak három, akit nem csókolt meg. No, ilyen a mi Dylan Huntunk, a gonosszal kíméletlen, a jókkal jótékony, a nőkkel meg gyengéd. Nem mellesleg, bár embernek tűnik, valójában Pyridine, ami a vedraiak új evolúciós szintje.

Andromeda/Rommie (Lexa Doig)

Ő voltaképpen egy, kettő és három személy egyben, ami valójában egy hadihajó, egy hologram, egy arc a monitorokról és egy android. Vegyük át még egyszer? Oké. Ő egy Avatar, a Felkelő Andromeda AI-jának megtestesülése három formában. Az első egy arckép, ami általában a monitorokról néz le ránk. Sűrűn megjelenik térbeli hologramként is különböző méretekben, főleg olyan helyeken, ahol nincs monitor. Illetve, Harper épített egy android testet is, mely kezeli a hajót manuálisan vagy gondolati síkon, illetve segíti a legénységet, mikor nem a hajón vannak. Voltaképpen mindhárman egy személynek, a hajó AI-jának számítanak, és mégsem. Főleg az android, akit megkülönböztetésül még Rommie-nak is neveznek, különül el élesen a többi megtestesüléstől. Míg a hologram és a képmás kissé rideg, logikus és céltudatos, addig az android érzelmes (kvázi ő az érző része a hajónak), sokkal inkább élő. Olykor nagyon kitűnik, hogy mégis egy személyt alkotnak, míg máskor egymással vitáznak különböző felfogásuk miatt, ami igencsak furcsa (és humoros), hiszen a hajó mondhatni önmagával veszekszik. Andromeda nem olyan, mint Data vagy a Doktor, akik a többé akartak válni, vagy még inkább, élővé. Andromeda minden megtestesülése élőlénynek számít, mint minden AI. Ez jól látszik a Közösség hozzáállásán is, mert mikor Andromeda testvért akart magának, megépítették a Pax Magellánt. Szóval, ebben a történetben a hajó szó szerint a legénység tagja. Nem mellesleg szerintem a széria legszebb szereplője. Sajnos az ötödik évadban már nem gyönyörködhettünk benne sokat, ugyanis Rommie-t az utolsó részekig teljesen kivonták a forgalomból (a 4. végén tudniillik felrobbant és csak a következő szezon végére építették újra), így csak az arcképet és a hologramot (azokat sem sűrűn, mert maga a hajó sem működik jó pár részen át) láthatjuk. Ennek oka leginkább az, hogy Lexa Doig átnyargalt Dr. Lam szerepébe a Stargate SG-1-ba, imigyen meg kellett osztani a szereplését a két széria között.

Rebecca „Beka” Valentine kapitány (Lisa Ryder)

Az Eureka Maru tulajdonosa, és az Andromeda újdonsült első tisztje. Haszonleső alak, aki kezdetben csak azért marad Dylan mellett, mert az Andromeda mégiscsak kényelmesebb hajó, mint a lerobbant Maru, és jó sok haszonnal kecsegtet egy ilyen hadimasina. Később beszippantja Dylan idealista világnézete, de ez egy hosszú folyamat eredménye. Ő világéletében az űrben élt, azon belül is a Marun, melyet az apja és a nagybátyja közösen építettek. Az anyja valami szenátor volt, aki kiskorában inkább visszament pénzzel teli világába, így a kis Beka és szélhámos bátyja az apjuk nyakán maradtak. Bár Beka imádta a papát, sajnos gyerekkora nem volt felhőtlen, mert a drága apuka a nagybácsival közös bizniszben létrehozott Flash nevű kábítószer függője volt. Bár igyekezett mindent megadni a kis „Rakétának”, sajnos a sorozat alatt kiderül, hogy inkább Beka emlékei szépültek meg, és valójában nem voltak olyan jók. Éppen emiatt Beka retteg attól, hogy ő is függővé válik, ami egyszer majdnem teljesül is, de szerencsére a barátai megmentik. Máskor meg a Káosz szállja meg, ám ezúttal is kihúzzák a társai a kátyúból. Kissé heves, nem olyan tárgyalóféle, mint Dylan. Ami a szívén, az a száján, így például egy-egy tárgyalás néha kissé balul sül el. De azért ebbe is belejön. Plátói kapcsolata van Tyrrel, aminek végül mindkét részről árulás lesz a vége. Beka végig hűséges marad Dylanhaz, bár egyszer-kétszer úgy tűnik, hogy inkább az életet választja, ám a jó időben mindig visszatér. Speciális skill-je, hogy lefeküdt az időutazó Drago Musevenivel, így ő minden Nietzsche-i ősanyja, aminek Rhade hihetetlen mód tud örülni

Seamus Zelazny Harper (Gordon Michael Woolvett)

Minden hajónak, még ha élő is és sok kis nanobot gondoskodik a gyógyulásáról, szüksége van egy főgépészre. Ez esetben mondjuk egy gépészt kap, és az is csak később lesz fő. Harper a helyi humorforrás. Fő jellemzője, hogy kicsi, gyenge és be nem áll a szája, emiatt nagyon sokszor céltáblája társai élcelődésének. Ja, és zseni, így mindig megmenti a hajót. Ő amúgy a Földön született, mely bolygó eddigre egy tökéletes pöcegödör lett. Nietzsche-iek és magogok között nőtt fel, állandó rettegésben, folyton költözve. Szinte minden családtagját elvesztette. Gyűlöli a Földet leromboló két fajt, bár nem ítél el mindenkit közülük. Mivel földi születésű, ő az egyetlen a csapatban, akinek nincsenek génkezelt felmenői, és születése előtt ő sem esett át ilyesféle eljáráson, ezért is számít gyengének fizikálisan. Ezért ő jobban ki van téve a fertőzéseknek, sérülékenyebb és testi ereje erősen limitált. Ezt kompenzálva a csapat legokosabb élőlénye, már ha nem számítjuk a hadihajót és a napot. Talán ő élvezi a legjobban az Andromedat, elsőként akart maradni, és az első az utolsó részben, aki kijelenti, hogy marad. Bár kissé idegesítő az állandó szájtépése és a vinnyogása, nem szabad lebecsülni, hiszen aki túlélte a földi poklot, és eljött onnan, az nem gyenge jellem, és Harper nem az. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Föld után négy évig boldogul egyedül a Seefra-rendszerben, mikor Trance odajutatta őket, és időben őt tette a legtávolabb. Miután Dylan és a többiek újra belépnek az életébe, s ezzel elveszti addigi „állását”, megszerzi a Seefra I-es bárját, és mérnöki tudását koktélkeverésre fordítja. Mivel ilyen sokáig volt egyedül, kissé ódzkodik, hogy újra segítsen másokon, és kezdetben inkább saját hasznát lesi, de végül azért megleli régi önmagát.

Trance Gemini (Laura Bertram)

Kezdetben kedves kis lila, farkincás csajszi, aztán félúton átszellemül félelmetes, farkinca nélküli (azt ugyanis lelövik róla) arany csajszivá. Trance a legaranyosabb és egyben legtitokzatosabb karakter. Egyrészt, rendszeresen feltámad halottaiból, másrészt, nincsenek életjelei. Harmadszor, ő is egy Avatar, méghozzá egy csillag megtestesülése, azon belül is a Tarn-Vedra, a hajdani Közösség főbolygójának (és Dylan szülővilágának) a napja. A Vedrat a bukáskor leválasztották az ívörvényről (helyi hipertér), így kvázi elveszett. Az ötödik évadig ki sem derül, mi lett vele. Trance létéből fakadóan nagyon sok rejtett képességgel rendelkezik, amik szépen lassan kerülnek felszínre, csakúgy, mint kiléte és céljai. Becsüli az életet, nem úgy, mint fajtársai, ezért el is hagyta őket. A hajón kezdetben orvosként és hangulatfelelősként ténykedik, később előlép Dylan tanácsadójának, vagyis inkább útmutatójának. Legtöbbet használt képessége a jövő érzékelése, vagyis minden lehetséges jövő érzékelése egy időben. Mivel a dolgok rosszra fordultak, így az arany Trance visszajött a jövőből és helyet cserélt a lila Trance-szel, ennek köszönhetően képesek megakadályozni, hogy a dolgok „igazán rosszra” forduljanak. A 4. évad végén mégis minden balul sül el, és hogy mentse barátait, a Tarn-Vedra eltűntetett rendszerébe teleportálja őket (mindegyiküket más időbe), csak éppen ő meg elveszti az emlékezetét, mivel saját napanyagából kell áldoznia ehhez. Idővel persze minden emléke visszatér, de az viszontagságokkal jár.

Tyr Anasazi (Keith Hamilton Cobb)

Az árulóból lett… nos nem lett semmi, a Nietzsche-i fajhoz tartozó Tyr továbbra is áruló, csak céljai és Dylan terve hosszú ideig nem keresztezik egymást. Ráadásul, ha valakinek, hát neki tényleg jól jön egy olyan hajó, mint az Andromeda. Benne senki sem bízik, nem csoda, hiszen eleve úgy lépett a hajóra (nem a Maru legénységének tagjaként), hogy megszerzi, majd később is ezen ténykedik. Még később meg csak a Nietzsche-i faj ura óhajt lenni, majd a tri-galaxisé, amiben nagy segítségére lesz egyetlen fia, aki a nagy Drago Museveni, minden Nietzsche-i ősatyjának a reinkarnációja. A legendák szerint ugyanis mikor az ősatya újjászületik, egyesíti a Nietzsche-ieket. Tyr ezt egy kicsit furán aknázza ki, mert fia DNS-ét felhasználva magára vállalja a terhet és kiadja magát Museveni v2.0-nak. Amúgy hivatalosan a Kodiak klán tagja, melyet majdnem teljesen kiirtott a többi klán. Eredendően ők voltak Museveni holtestének őrzői, amit aztán a Drago-Kazov szerzett meg, végül Tyr visszalopta tőlük. Ez a hulla azért fontos, mert csak azzal lehet azonosítani a reinkarnálódott Musevenit. Szóval, Tyr nem a megbízható karakterek közé tartozik, és ahogy kell, el is árulja az Andromeda legénységét, mikor az útjai már más irányba vezetnek (3. évad vége). Végül sajnos elbukik és ez a vesztét okozza a 4. évad alatt, de így jár minden áruló. Kár érte, mert az egyik legerősebb karakter volt, éppen a kettősége miatt.

Rev Bem (Brent Stait)

Na, ő az, ami Tyr nem, vagyis az ellenségből lett barát. Míg Tyr a Közösséget eláruló Nietzsche-i fajba tartozott, addig Rev Bem a tri-galaxist rettegésbe tartó magogok közé. Neve egy rövidítés, Reverendás Behémiel magyarul, angolul a Rev a Reverend, a Bem meg a Bug Eyed Monster, azaz a nagy szemű szörny. Mint magog, állandóan küzd az éhség és a szaporodási vágy ellen, ami arra sarkallja, hogy szétmarcangolja társait, vagy beléjük petézzen (tisztára, mint egy modern alien). Mivel megtért az Úthitre, így számára minden élet szent. Hite ad neki annyi erőt, hogy ellenálljon késztetéseinek, és próbál vezekelni saját faja szörnyűségei miatt. Bűntudatot érez, mert születésével megölte az „anyját”, bár nem tehetett róla, ha egyszer ez a faja adottsága. Amúgy maga sincs jó véleménnyel a magogokról, az űr sáskáinak tartja őket. Kezdetben ő a lelki vezetője Dylannak, egyben tanácsadó és tudományos tiszt is, de sajnos amikor újra összefut fajtársaival, hite ellen tesz és barátai megmentése véget öldökölni kezd, illetve találkozik faja teremtőjével, a Káosszal. Eztán elhagyja az Andromedat, hogy újra megtalálja önmagát. Végül sikerrel jár, egy csillag is megjutalmazza hitéért és elveszi tőle magog tulajdonságait, így afféle ember-magog hibriddé válik. Eztán még egyszer felbukkan, akkor csúnyán kihasználják, majd miután helyre jön, azt mondja, hogy az Andromedan szeretne maradni, Dlyan is beleegyezik, de végül is soha többé nem látjuk.

Telemachus Rhade (Steve Bacic)

Tyr helyére mi jöhetne más, mint egy újabb Nietzsche-i, ráadásul nem is akármilyen. Telemachus ugyanis annak a Gaheris Rade-nak a leszármazottja, aki 303 évvel azelőtt elárulta Dylant. Ráadásul, mivel a Nietzsche-iek specifikusan géntervezettek, így totálisan úgy néz ki, mint Gaheris. Szóval Dylan nem igazán derül fel, mikor szembekerül vele a 2. évad folyamán. Persze hamar kiderül, hogy az alma ezúttal messze esett a fájától, és Telemachius nagyon jó barát és hűséges szövetséges. Kezdetben a Tarazedi hadsereg főparancsnoka (ezt a bolygót kolonizálták az Andromeda eredeti legénységének leszármazottai, Dylan menyasszonya, Sarah vezetésével). Majd miután újjászületik a Közösség, már csak egyszeri baka, akit mellesleg árulónak nyilvánítanak egy összeesküvésben, így az Andromedan köt ki. Házas ember, és gyerekei is vannak, de sajnos úgy tudja, hogy megölték őket, mikor árulónak bélyegezték. Útja során összejön egy másik nővel, akit szintén elveszít a magogok támadásában, szóval kissé megcsömörlik az ötödik évadra. Iszákos, életunt, nőfaló, pénzéhes alak lesz, akinek újra meg kell találnia a helyét a világban. A Seefra-rendszer csodálatos világai 9 hónapot tölt el egyedül, mire felbukkan Dylan, aki segít neki újra megtalálnia önmagát.

Doyle (Brandy Ledford

Mivel Rommie elpusztult a 4. évad végén, és Harpernek sehogy sem sikerült a seefrai antitechnokrata környezetben újjáépítenie, sőt, az első kísérlete majdnem megölte, más androidokat kezdett fabrikálni. Ezek egyike a dögös, tutajos szemű Doyle. Benne ott leledzik Rommie magmemóriája, ami rémálmok formájában manifesztálódik, legalábbis, míg nem jön rá kilétére. Ugyanis Harper egyetlen apróságot nem árult el neki, miszerint ő android, így mikor megtudja, kicsit megorrol teremtőjére. Sokáig ő helyettesíti Andromeda Avatarját, bár a hajó nem fogadja el. Végül kénytelen újra megépíteni Rommie-t, és letölteni belé a magmemóriát, ekként végre egyetlen személy lesz, új élettel, bár ottmaradnak benne Andromeda érzései, így végig hűséges lesz Dylanhoz és a hajóhoz, sőt, folyamatosan együttműködik Rommie-val.

Azt hiszem, látható, hogy a karakterek igencsak érdekesek lettek, és nagyon szerethetőek. Végül is, ők viszik a hátukon a sorozatot, az egymáshoz fűződő viszonyuk és humoruk az, ami kiemeli őket. Viszont itt van a sorozat hátulütője, vagyis míg a karakterek jók, a sztorival már vannak gondok. Iszonyú hullámzó, mind az évadok, mind a részek egymáshoz képest, sőt, még az egyes epizódok felépítése is. Vannak olyan részek, amiknek szó szerint se füle, se farka. Az ilyenek végén azt mondtam: „ez mi a szar volt?”. Persze, összességében jók, meg szórakoztatók, ez így ebben a formában jellemző is egy sorozatra. Nagyobb gondnak érzem, hogy bár akarnák, de nincs egységes sztori, ami főleg a producer váltásnak köszönhető, amit Zed blogjában részletesebben is megismerhettek. Elindultak egy adott irányba, majd eljött a váltás, és a sztorivonalat átrúgták egy kidolgozatlan útra, éppen csak megtartva néhány alapkövet az eredetiből. Ez sem lenne baj, ha megmaradt volna a ritmus, és nem érezném, hogy az egyik részben ezt akarják, a másikban meg azt. Ez különösen a harmadik-negyedik évadban éleződik ki, ott totális a káosz. S mondjuk nekem éppen emiatt tetszik az ötödik évad, mert ott már egységes a történet (plusz tetszetős a hangulata, jó kis űrwestern).

Kicsit mélyebbre merülve. Az első évad nagyon begyüvős. A közösség építésének nehézségein túl az Andromeda felfedezi az új világot, próbál fényt vinni a sötétségbe, mígnem felbukkan a Káosz (neki is van Avatarja), az ősellenség, aki megindítja a magog világhajót (sok bolygó egybekapcsolva egy nappal) a tri-galaxis felé. A második évad még mindig a Közösség építéséről szól, még mindig az eredeti elképzeléssel, de aztán eljön a váltás, és vele a krach. Mert megszületik a Közösség. De csak úgy egy csettintésre, összegyűlt az ötven világ. A két évadban érzésem szerint nem fordítottak elég figyelmet az építésre, és ami rosszabb, mikor megszületett, onnantól aztán végképp nem foglalkoznak vele. A 2. évad végén még ünnepelnek, majd jön egy másik univerzumból egy ellen (akik el is tűnnek a süllyesztőben), amit alig gyűrnek le é majdnem vége mindennek, és végül csatt, a 3. évad elejétől van Közösség mindenestül. Semmi szó arról, hogy viszonyul ehhez a tri-galaxis népessége, hogyan alakult ki a triumvirátus (erre azért szenteltek egy epizódot, de az sem igazán erről szólt), hogyan lett újra őrgárda, kik alkotják annak parancsnokait. Azt is sokáig furcsálltam, hogyha van Közösség és Őrgárda, miért hat ember irányítja még mindig az Andromedat. Na, ekkor kezdtek el új legénységről beszélni, aminek csak látszatja nem volt. Szerencsére, a következő részekben az is megjött, új emberek kezdtek a háttérben mászkálni, de különösebben nem számítottak, még mindig hat ember irányította a hajót. Szóval az egész Közösséget eltusolták, nem kapott olyan figyelmet, amit érzésem szerint kellett volna. Ezt tovább tetézik az összeesküvések, amiben a Gyűjtők masszívan részt vesznek (Tyr meg segít nekik), így a 4. évad közepére mintegy megbukik a Közösség. Vagy sem? Igazán ez sem derül ki. Ráadásul a Gyűjtők a semmiből jöttek, nincs indítékuk, semmi, csak puccsra készülnek. Tri-Jema (az egyik triumvir) is ilyen, a 3. évad elején még Dylan segítője, a negyedik közepén ő árulja el. Csak sehol sincs az átmenet, egyszerűen őt választották a készítők. A másik triumvir, akit addig úgy állítottak be, mintha áruló lenne, meg körülbelül eszerint csak hülye, mellesleg végül ő lesz a jó triumvir (gondolom nagy fordulatnak szánták), és csatlakozik Dylanhoz… ami semmit nem jelent, mert az állítólagos polgárháborúnak híre-pora sincs a sorozatban, ez a triumvir meg eltűnt örökre. Na mindegy, a magogok azért jönnek, végül az Andromeda szembe száll vele egymaga, a közösség elvben polgárháborúzik, plusz háborúznak a Nietzsche-ikkel is (meg a restorokkal, amiket egyszer már végérvényesen felszámoltak, illetve a piriánokkal, akikről szinte semmit nem tudtunk meg), mert ők meg a 3. évadban Tyrrel az élén megint elárulták a Közösséget. Igaz, ez a háború is csak az évad végén van, egy csata, aztán az ötödik végéig eltűnnek a karpengés jószágok mindenestül. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az 5. évad már végig a Seefra-rendszer megmentéséről és a Tarn-Vedra újjáélesztéséről szól, így az legalább egységes és érdekes, bár itt meg Trance körül nem tudtak igazán dűlőre jutni, ennek köszönhetően a sztori vége sem kóser. Na mindegy, nekem speciel az első évad után az ötödik tetszett a legjobban.

Másik negatívum a karakterek hányavetizése. Kicsit úgy működhetett a dolog, hogy amikor az íróknak jött egy ötletük, azt cak-pak bevarrták, mit törődve az átmenettel. Tyr árulása, hogy átvegye a fia helyét csak úgy hopp, a bukása meg hip-hop jött. Semmi ív, a fia is eltűnik a süllyesztőben, az sem derül ki, miért tűntek el a karjáról a csontpengék. De mondhatnám Beka megszállottságát is, mindenki sulykolja belénk, hogy Beka megváltozott a Korok útja óta, csak éppen ezt nem látni. Tettei, melyek erre akarnának vezetni megalapozatlanok, randomok, kilógnak, mert ezeket leszámítva úgy viselkedik, mint mindig. Pl.: megmondja Dylannak, hogy baja van vele, de végig ugyanúgy viszonyul hozzá. Újfent az ötödik évadot hozhatom fel mentsvárnak, ahol bár a karakterek – Dylant leszámítva – hirtelen totálisan megváltoznak, annak oka része a történetnek, és a visszaváltozásuk szépen le lett vezetve.

Másik gondom még a sorozattal, hogy kezdetben mindenféle fajú lény nyüzsgött a tri-galaxisban. A 3. évadtól ez erősen leredukálódott az emberi fajra, idegent már csak a háttérben láthattunk, megszólalni meg csak pár epizódban szólaltak meg. Még a magogot is lebutították, a Seefraban meg már csupán Trance számított idegenebbnek. Még szegény Vedrákat is, akik eredendően négylábú kék lények voltak, Pyridine-ná avanzsálták, ami nem más, mint egy ember. Benyeltem az egy szem helyszínt (Seefra minden bolygója tök ugyanaz, de legalább ezt is beleillesztették a sztoriba, nem úgy, mint pl. a Stargate-ben), de az egy szem fajt már nem. Öröm volt a végén az a  rész, amiben egy rég halott perseida visszatért.

A sztori vége meg hát… na… hagy némi kívánnivalót maga után, de úgy önmagában, főleg a Föld felrobbantása (még ha sok értelme nem is leledzett) tetszett, jó kis záró epizód volt. Voltaképpen, ezt az egész sorozatról elmondhatom. Hagy kívánnivalót, de alapvetően tetszik. A humor és a karakterek viszik a hátukon, már csak miattuk is érdemes nézni. A látvány, nos, az kezdetben nagyon puritán, sőt, engem kifejezetten zavart, hogy állandóan ugyanazt az animációt ismételgetik (na itt jön képbe az, hogy ha már tényleg baromira kevés a pénz, az zavaró lehet, emiatt panaszkodott JMS és az Stargate készítői is). Az évadok folyamán azonban látszik, hogy kaptak pénzt, így egyre változatosabb és szebb animációkat és díszleteket kapunk (főleg az Andromeda cicomázásán nyomon követhető ez, de a végére a Maru is szép részletes lett), csak sajnos közben elvesztek az idegenek. Az ötödik évad meg a legszebb trükk technikailag, ott aztán mindenféle csodás dolgot felvonultatnak, némely dolog kárára (nyílván, a szebb animációk ára a minimalizált díszlet és a zéróra redukált maszkok voltak, szóval az arany középutat nem lelték meg). De, mint mondottam, szerintem minden hibájával együtt, az Andromeda egy remek kis sci-fi sorozat, humoros, akciódús, végére látványos, jó karakterekkel, szóval, vasárnap esti kikapcsolódásra baromi jó.

Eljött ez a nap is. 2005 után három évvel újra Star Wars van a moziban. A hétvégén volt is alkalmam megtekinteni néhány rajongótársammal együtt, s azt kell mondjam, hogy mélységesen csalódtam. Pozitívan.

A The Clone Wars nem az első Star Wars sorozat, hiszen régen (1985-ben) volt már nekünk egy Ewoks-unk és egy Droids-unk, amik hát na… khm… finoman fogalmazva sem túl jók (megpróbáltam végignézni őket, komolyan… nem ment). Aztán, 2003-ban Genndy Tartakovsky közreműködésében elkészült az első Clone Wars (the nélkül), melyet már sokkal nézhetőbbnek tartottam az előző két alkotásnál, de még mindig nem volt az igazi. A rajzok nem tetszettek, a sztori ellent mondott filmmel és EU-val egyaránt, és hát pont az az ember rajzolta meg, akinek munkáit személy szerint rühelem. Sok börleszk, túlzások, elnagyoltság és irdatlan rövidség jellemezte (kivétel ez alól a második széria, de még az is lehetett volna hosszabb). Poénnak, vagy SW extrának elment, de én személy szerint többre vágytam.

Aztán kiderült, hogy készül egy újabb Clone Wars, ezúttal már The-vel ( ), és most animációs lesz. Elsőre természetesen én is Final Fantasy szintű animációra gondoltam, hiszen ILM, meg George Lucas, meg atyala-patyala. Aztán hírül jött, hogy a japán rajzstílus felé fog közelíteni. Itt felhúztam a szemöldököm, mert azt a stílust sem komálom jobban, mint Tartakovsky stílusát. De hát mindegy, anime-ben is van, amit szeretek, rajzok ide, vagy oda. Az első képeknek mégsem örültem. A karaktereket mintha baltával faragta volna egy részeg, vak favágó. Na mondom, sok mindent elnézek, de ezek… erre futotta a Lucasfilm Animation-nek? Ez lenne olyan nagyszerű? Jááááj… mámá… Körülbelül ez volt a reakcióm. Nem tetszett, finoman szólva. Tehát, a karakterekkel nem voltam kibékülve, attól is tartottam, hogy teleteszik fingó-hányó-taknyozó-böfögő-nyáladzó „poénokkal” (gusztus dolga, én ilyenen nem tudok röhögni), illetve még rossz előérzetem volt a túlzásokkal kapcsolatban. Így hát mindezen félelmek miatt kissé semlegesen viszonyultam a műhöz, olyannyira, hogy még a letöltött verziót is töröltem, mielőtt megnéztem (ez utóbb jó döntésnek bizonyult, így a moziban láthattam először), és spoilerfüggőség sem ütött ki rajtam (jószerivel semmit sem olvastam el). Az egyetlen pozitívum, amit a trailer és a bemutatott első pár perc után találtam, azok az akciók voltak. Azokat durvának találtam, és szinte biztosra vettem, hogy csak az összecsapások képesek lesznek kárpótolni a gyatra animációkért (a CW-t is emiatt nézem meg újra és újra).

Amit viszont végig tudtam, hogy eszembe sem fog jutni mozifilmként tekinteni rá. Miért? Mert nem annak készült. Ez az első három rész egybevágva, megkurtítva és kibővítve. Vagyis egy pilot, vagy még inkább, egy mini-series, ami felvezeti a sorozatot (mint teszem azt a BSG mini), csak TV helyett a mozivásznon debütált. De mert mozivásznon van, attól még nem lesz a filmből mozifilm, mint ahogy a TV-be került mozifilm sem lesz TV film. S mindezt nagyszerűen alátámasztja az a tény, hogy már a második évadon dolgoztak a készítők, mikor a Warner és Lucas kitalálták, hogy az első három epizódból legyen egy film, és menjen moziba, mert egyrészt jó az extra haszon, másrészt kedveskedés a rajongóknak, harmadrészt miért ne. Így hát Lucas és a rendező, Dave Filoni összeültek, és az első három részt kissé átszabva, hogy azért passzoljanak egymáshoz, meg túl meredek se legyen, azon túl itt kicsit megkurtították (kikerült az Anakin vs Ventress a rancor hátán, ennek speciel örülök), ott kicsit megtoldották. Kész is a mini. Mindezek fényében, fel sem merült bennem, hogy mint mozifilm, úgy nézzem. Annyit vártam el, mint bármilyen más pilottól. Győzzön meg, hogy érdemes nézni a sorozatot. Sikerrel járt.

Kissé semlegesen viszonyulva a filmhez, némi aggodalommal a tudatomban, földközelben tartott léccel, minimális optimizmussal és – szerintem – reális megközelítéssel ültem be szombaton a moziba. Nos, akik ott voltak, azok láthatták, hogyan mentem be, és hogyan jöttem ki. A film előtt Ody Mandrell komám megkérdezte, várom-e már a filmet. Kvázi annyival elintéztem, hogy a CW-hez hasonlóan egy érdekességnek jó lesz. Utána, hogy Ody-t idézzem: „Dzséjt pl. teljesen el volt ájulva tőle.”

És tényleg. Hihetetlenül tetszett. Cak-pak. Ha nagyon kötözködni akarok, akkor tényleg csak a karakterek kinézete volt az, ami teljes mértékben – főleg az élő megfelelővel rendelkezők – nem jöttek be, ők is inkább a minimális mimikázás miatt. Illetve, Dooku arca olyan volt, mint aki szembefutott a betonfallal, és vesztett. Olyan lapos profilból az arca. Ja, meg nem tetszésemet fejeztem ki a Delta-7-esek átépítésével kapcsolatban. Az eredeti design, vagyis a droid oldalt tartása jobban bejött, bár teszem hozzá, mivel R2-t szállítani kell, és R4 is testet kapott (az ep3-ban ugye már volt neki, míg az ep2-ben még nem, hopp, ilyenekre is figyeltek), és a Delta-7-esekben csak a törzsön fér el egy egész asztromech droid. Szóval, a design feláldozásra került az ésszerűség mellett. Meg talán még azt mondhatom, hogy Cody parancsnok a vártakhoz képest kevesebbet szerepelt, valamint nem értettem, mit keresnek a Kashyyykon élő can-cell-lek a Teth-en. No és persze – azért jutnak eszembe az írás alatt a negatívumok – nem tetszett az opening, azaz a cím kiírása. Kicsit hiányzott az úszó szöveg (rontotta a dolgot, hogy nem tetszett a narrátor hangja, olyan híradós benyomást kelletett), és az A klónok háborúja felirat-design sem jött be ebben a formában. Szerintem jobb lett volna a klasszikus verzió, vagyis először Star Wars, aztán utána kiírni, hogy The Clone Wars, végül – mikor elindult a sorozat – jöhetnének az epizódszámok. Végül vagy szöveges, vagy narrátoros összefoglaló. No mindegy, mindezzel szerintem együtt tudok élni. Ezzel azt hiszem kifújt a negatívumok sora (végleg, azért  írás közben megtoldottam kicsit…). Jöjjenek a pozitívumok.

Innentől SPOILER.

STAR WARS FEELING!!! Azon belül: CLONE WARS FEELING!!! Ilyennek kellett volna lennie már az első CW-nek, de hát mivel az nem jött össze, hát itt van ez. A háborús érzés, ahhoz képest, hogy gyerekeknek készült animációs filmben van, remekül átjön. A csatáknak – ha a droidok ökörködéseinek nem is – lazán helyük lehetne a filmekben. Sőt, nem hittem, hogy ilyet írok, de szerintem a geonosisi csatát is lenyomja a cristophsisi ütközet intenzitása, míg a teth-i összecsapás fantáziában veri kenterbe (harc egy függőleges hegyoldalon! Öcsém, ilyet még nem pipált ember). Az egész intenzív, monumentális. És nuku finomkodás. Klónkatona utolsó mentsvárként, mivel kifogyott a puskája, hullnak körülötte a bajtársak, és özönlik a droid sereg, kirohan a fedezékből (azt már úgyis pozdorjává lőtték) és kézitusára megy egy B2-es szuper harci droiddal. Naná, hogy nyert meccse van a droidnak, lefogja a klónt és nyíltan kivégzi. Ahogy azt egy harci droidnak kell, szenvtelenül. Vagy a klón nagy lelkesen kiugrik rohamozni, erre fejbe lövik. Pech, ilyen az élet. Szóval egy rajzfilmhez képest igenis, van kegyetlenkedés, átjön, hogy nem párnacsata dúl a Galaxisban, hanem véres háború. Persze, azért nem kell megijedni, ezúttal elmarad a lefejezés, kéz leszelés, kettényisszantás, élve égetés, lenge ruhás csajok szörnnyel felzabáltatása, meg a többi filmekben látott durvulás. Ám azért van, szóval kivételesen egyet értek a tizenkettes sárga karikával, azon alul csak apuka vagy anyuka (legjobb, ha mindkettő) kíséretében tessék megtekinteni a filmet.

S, hogy teljes legyen a háborús élmény, itt megkaptam azt, amit baromira hiányoltam az ep3-ból és a CW-ből. Minden harcjármű felvonult. Az ep1-ből visszatértek az AAT tankok, a C-9979-es leszállóegységek (bár e kettő háttérelemként az ep3-ban is szerepelt), klónok oldaláról a Venator csillagrombolókat kísérik az Acclamator csapatszállítók. A klónok még nem az ep3-as dizájnú sisakot viselik, szóval ez még keményen a háború eleje. Ezt az is bizonyítja, hogy a Jedik is még a Delta-7B Jedi vadászt használják, nem az Eta-2-est, illetve sehol sincsenek ARC-170-esek és V-Wingek, helyettük a képregényekből és a CW-ből ismert V-19-es Torrent vadászok vannak. Szeparatista részről pedig most nincs 1000 Providence osztályú cirkáló (Grievous hajója, az Invisible Hand volt ilyen), mint a CW-ben, sőt, egyáltalán nincs ilyen, helyette vannak Munificentek, Lucrehulkok és Recusantk. Mindez persze csak a töredéke annak, amit látunk, mert bőven van itt új, régi, filmes és EU-s cucc is. Mindezt ízlésesen tálalják, ráadásul következetesen, inkább ep2-es stílusban, hiszen még közelebb vagyunk ahhoz, mint az ep3-hoz. Így a klónoknál a színek még rangokat jelölnek, nem légiókat, és sok kütyü, ami a RotS-ban már használt eszköz volt, itt még fel sem tűnt.

Ami szintén lenyűgözött, az a filmekkel és az EU-val való összeférés. Mint írtam, a CW-nek az egyik legnagyobb hibájának azt tartom, hogy se a filmekhez, se az EU-hoz nem igazodik. A TCW ezzel szemben, legalábbis szerintem, hibátlanul passzol. Jól prezentálja ezt a fentebb leírtak, hiszen pl. V-19-es Torrent vadász csak az EU-ban van, de az Acclamatorok és a Venatorok is csak ott jártak párban, hogy az ARC-troopert, vagy a festett LAAT/i csapatszállítókat, a Bomarr szerzetesek történetének emlegetését (pókszerű vacak a háttérben az ep6-ban, mikor megérkezik C-3PO és R2 Jabba palotájába), Ventress EU-s életének felemlegetését, vagy a hutt kajidicek szóba hozatalát már ne is említsem. És akkor a részletekbe még bele sem mentünk. Példának okáért, az ep3-ban Obi-Wan a Venator csillagromboló orr-hangárából jött ki, és az oldalsó hangárakat jó eséllyel csak láthatjuk egy-egy pillanat erejéig. Ezúttal használják azt a hangárat is, amit a kevésbé szemfülesek csak a Fantasztikus gépezetek című könyvben, vagy képeken fedezhetnek fel. De láthatjuk a Venatorok hídját, ahol a Birodalomban megszokott egyenruhát viselő tisztek dolgoznak (ugye, az ep3-ban ilyen emberkéket csak a Jedi Templom hangárában és a végén, szintén a Venator hídján láthattunk). Persze, ehhez az kellett, hogy a sztori ezúttal ne Anakinra koncentráljon, hanem a háborúra, így az egyszerű szereplők is totálplánba kerülhettek.

De még hogyan. A klónok egyéniséget kaptak. Bár a kinézetük szerintem messziről sem hasonlít Temuera Morrisonra, vagy Bodie Taylorra, ennek ellenére, sikerült mindegyiküket másmilyenre szabni, főleg hajviseletben (némelyik elég extrém). Bár a filmben ennek nincs különösebb jelentősége, csupán érdekesség, de biztosra veszem, hogy a sorozatban ez sokat fog segíteni a klónok megjegyzésében, mikor egyikük-másikuk fontossá válik. Mint amilyen ebben a filmben Rex százados. Mellettük megismerkedhetünk egy admirálissal, láthatunk szerelőket, alvilági gengsztert, stb. És a szép az egészben, hogy mind jó karakter, élők, ahogy az egy SW-ben megszokott, viszont ezúttal hangsúlyosabbak a háttérszereplők is.

Ha már szó esett a karakterekről, nézzük is meg őket közelebbről. Obi-Wan Kenobi a szokásos. Fizimiskája már ep3-as, humora meg nagyon csípős. Míg a filmekben éppen csak el-elereszt egy-egy beszólást, itt meg sem áll, miközben megtudjuk, miért is nevezi Grievous a RotS-ben Jedi diplomatának (megjegyzem, már itt majdnem kifeküdtem, olyan poén volt). Anakin Skywalker semmiben sem változott, heves, kerüli a szabályok betartását, szóval a szokásos, csak most nem pingpongozik vele a Jedi Tanács és a kancellár, és már nem is Obi-Wan padawanja, így sokkal felszabadultabb, mondhatni, az a Jedi, akiről Ben Luke-nak mesél a kunyhójában. Itt is, mint az ep2 és 3 elején, remekül érezhető, mennyire jó barátok, csak most az ember abban a tudatban figyelheti a kapcsolatukat, hogy tudja, még sokáig nem fog semmi sem rosszra fordulni. Az ep1-2-3 harmadik főszereplője, Padmé csupán a film vége felé kap szerepet (addig nem is találkozunk vele). Most még politikus, nem aggódó anyuka és feleség. Itt még tesz is valamit, pláne, mikor megtudja, hogy Anakin – mint mindig – veszélyben van. Nem rest leszállni Coruscant alvilágába, tök egyedül, és a diplomácia megoldás kudarca után újfent agresszív véleménycserébe kezd. A további régi ismerősök, mint Yoda és Mace Windu sajnos nem szerepelnek annyit, hogy nagyon másmilyenek legyenek, mint az ep2-3-ban. Mondjuk Yoda-nak van egy jó pillanata, mikor megelégeli, hogy Obi-Wan húzza az időt a Cristophsison. Palpatine ezúttal csak mellékszereplő, mint az ep1-ben, de Darth Sidiousként sincs jobban jelen, mint az ep2-ben. S végül itt van Jabba, a hutt. Voltak, akik szerint Jabba nem Jabbás, főleg, mivel az ő kicsi porontyát kell megmenteni. Nos, erre én is furcsán néztem, de aztán jött egy jelenet, ami minden fenntartásom elhessegette. Végre a Jedik visszaszenvedik a kis Rottát, erre Jabba hálából kiadja a kivégzés parancsot (mivel Dooku úgy keverte a lapokat, mintha a Jedik akarták volna elrabolni, majd megölni Rottát, szóval szvsz Jabba nem létező töke telelett az egésszel, és jó hutt-hoz méltón vérengzeni akart). Még a film végi jelenete sem zavart, melyben a szabadban figyelte a távozó Jediket. Ez kicsit olyan Keresztapás, a Don is nagyon ügyelt arra, hogy a leszármazottai és a jótevők jó fényben lássák. Jaj, majd megfeledkeztem Dookuról. Az öreg gróf újfent a fő machinátor, aki ezúttal is Ventressel próbálja kijátszani a Jediket, viszont ez esetben a meccset Anakinék nyerik. Miután tanítványa, újfent kikap Obi-Wantól, és Anakin elcsaklizza az orra elől a kis Rottát, Tyranus nagyúr már kénytelen saját kezébe venni a gyeplőt, de Skywalker vele is kibabrál. Persze, előtte még van egy kis csihi-puhi, ami meglepő, hiszen az ep3-ban mintha arra történt volna utalás, hogy Anakin és Dooku nem találkoztak a Geonosis óta. Nos, valójában arra utaltak, hogy Anakin erősebb lett az utolsó találkozás óta, s hát kérem szépen, ebben a filmben sem áll Anakin nyerésre, talán csak egyszer sikerül Dooku fölé kerekednie (és ha nem trükközik, akkor a gróf győz, mert megölte volna Rottát). A régiek közül meg még felbukkan Grievous, de őt csak egy jelenet erejéig láthatjuk. Mellettük még itt van Asajj Ventress, aki filmben új, de valójában az EU-ban már öreg motoros. Jellemzője, hogy párszor már kinyírták, de mindig feltámad valami csoda folytán. Amúgy tőle kapta Anakin a klassz kis sebhelyét (egy ellentmondás a CW-ben, mert ugye ott kicsit más körülmények között szerezte… de szerencsére, a TCW-ben nem számít a CW).

Akkor kanyarodjunk rá az új hősökre. Elsőnek itt van Ashoka Tano, Anakin padawanja. Nos, a kérdés, hogy hogyan lehet Anakinnak padawanja? Miért ne lehetne? Bár nem mester, hanem mezei Jedi lovag, de Obi-Wan is csak Anakin kiképzése után lett mester (hiszen az ifjút akkor fogadta maga mellé, mikor éppen lovaggá ütötték, nem kaphatta meg lendületből a mesteri címet. S ha az EU-ban tovább megyünk, Ki-Adi-Mundi sem volt még mester, mikor tanácstag lett, és Qui-Gon is csak az első tanítványa után lett az). Hogy az ep3-ban erről miért nem volt szó? Amiért nem beszélt senki Tarkinról az ep5-6-ban, Qui-Gonról az ep4-5-6-ban, Jabbáról az ep2-3-ban, Landoról az ep4-ben, Jar Jarról az ep4-5-6-ban, stb. Egyszerűen, nem került szóba. És hogy hová lett az ep3-ra? Nos, nézzük végig a TCW sorozatot. Milyen karakter? Han Solo kicsiben, nőben, idegenben. Felvágott nyelvű kis csitri, akinek köszönhetően az Anakin és közte lévő pörlekedés a film legjobb pillanatai (a csaták mellett). A legjobb poénok köztük sülnek el, és ha ez végigvonul a sorozaton, akkor szem (legalábbis az én szemem) nem marad szárazon. Han és Leia cseszegetéseit idézi mindegyik beszólás. Másik új karakter a már említett Rex százados, aki valószínűleg Cody helyettese, de ha az nem is, mindenképpen századparancsnok (négy század egy regiment, amiért Cody felel). A lényeg, hogy szintén felvágott nyelvű, ennek ellenére engedelmes, bölcs parancsnok. Hűen követi a parancsokat, megbízik vezetőiben, és kiváló harcos, aki akkor sem adná fel, ha muszáj lenne. Gonoszok között fontos karakter még Ziro, Jabba nagybácsija (lassan kész a família, hiszen már az apukáját is ismerjük, Zorbát, hogy a másik két rokont, Jiliacot és Pazdát ki ne hagyjam). Ziró egyben az általam nem várt fordulatot is belevitte a sztoriba, mivel ő az, aki együtt működik Dookuval, és segédkezett Rotta ellopásában. A rossz kritikák miatt annyira egyszerűnek tartottam a sztorit, hogy mindent annak véltem, aminek tűnt. Vagyis, az egész összeesküvést Dooku maga hajtotta végre, ő lopta el a kölyköt és vitte a Teth-re. Fel sem merült bennem, hogy tettestársa is akadt, így Ziro ellenkezését először csak hutt pökhendiségnek véltem. Szóval, meglepett, amit nem vártam. Amúgy elég nyámnyila alak, Jabba mérföldekkel jobb nála gengszterkedésben (nem semmi, mikor megtudja, hogy a nagybácsi az áruló). Végül, ha már hutt, legyen kicsi, itt van nekünk a film legsarkalatosabb pontja, amin annak idején én is kiakadtam. Rotta, a huttocska. Nos, ő egy nagyon aranyos kis büdös prüngyögő kukac. Totális poén, és remekül működik. Azt hittem, hogy jobban fogom utálni, mint a tojást és a karfiolt együtt véve, de az első megjelenésétől imádom. Ráadásul az ő karakterébe is vittek valami nem vártat, nevezetesen megbetegítették, így voltaképpen létkérdés a hazajutatása (vagy legalábbis orvoshoz vitele). Nagyon ennivaló kis varangy, főleg ahogy Ashoka viszonyul hozzá („Mester, Büdöske nagyon cudarul van. A zöld összes árnyalatában játszik, kivéve azt, amelyik normális.” -> Itt fekve röhögtem.).

No, Rottáról máris ugorhatunk a sztorira. Lényegében egyszerű. A Peremvidéken a huttok uralják a stratégiailag fontos hipertér-útvonalakat. Ez kell mind a Konföderációnak, mind a Köztársaságnak. Mivel a huttok komplett zsoldoshadsereget tartanak fenn, inkább békés úton szeretnének rálépni ezekre az útvonalakra, és hát az sem lenne rossz, ha az egyik fél mellé állnának ezek a befolyásos gengszterek. Akik közül ugye az egyik legmeghatározóbb a Peremvidék ura, Jabba Desilijic Tiure, azaz Jabba, a hutt. Akinek valaki ellopta egyetlen pici fiát, Rottát. Yodáék Obi-Wan Kenobit és Anakin Skywalkert jelölik ki a poronty felkutatására, míg a Szeparatisták… nos, ők nem keresik, hanem várják, hogy a Jedik befussanak, mert akkor rájuk kenhetik azt a hutt-rablást, amit ők követtek el. Ezzel felbosszantják Jabbát, aki hip-hop melléjük áll, pláne, ha Ventress viszi vissza Rottát az apukájához. A konfliktus pedig abból adódik, hogy Ventress ugye elkészíti a felvételt, amint Anakinék csúnyán bánnak a beteg Rottával (Anakin ráadásul még csúnyákat is mond róla, mivel őt és az anyját annak idején Gardulla, a hutt – ep1-ben látható másik giliszka – vette meg, imigyen nem igazán komálja őket). Eztán Asajj-nak nem sikerült visszaszerezni a kis férget, és Anakinék szépen hazaviszik. Nos, ennyi, nem túl bonyolult. De hát könyörgöm, ez csak egy gyerekeknek készült animációs sorozat pilot epizódja. Egy mese (SW filmek) meséje. Gyerekes a sztori, és ha már itt járunk, a párbeszédek sem Shakespeare-i mélységűek? Persze, de azért annyira nem, szóval jellegéhez mérten jól lett kivitelezve. Legalábbis engem nem zavart, hogy a cselekmény középpontjában egy gügyögő kukac elrablása és visszaszerzése állt. Illik a műfaj jellegéhez, és szórakoztatóan tálalják. Nagyon szórakoztatóan. Ráadásul, ahhoz képest, hogy mostanában milyen rajzfilmsorozatok mennek a Cartoon Networkon (vagy máshol), hát ez hatványozottan jobb úgy körülbelül mindegyiknél. Azt kell mondjam, örülök, ha ilyen lesz a sorozat, mert akkor ez a mai generáció is kap valami olyasmit, amin én generációm nőtt fel. Könnyed, poénos (de még mennyire, poéntenger van benne, és személy szerint mindegyiken derültem, ha nem szakadtam) sorozatot, amin lehet szórakozni, van mondanivalója (ha más nem, hát a szokásos különbség jó és rossz között), és a képeket nézve nem jut eszembe róla a hányinger, mert valamelyik szereplőnek éppen kifolyt a taknya, vagy a tehénnek (ami szintén taknyadzik, nyáladzik és egyéb testnyílási termékek folynak ki belőle) úgy lóg a tőgye, mint az agyonhasznált pornószínésznőnek a… szóval értitek. És ennek szellemében igenis, baromi jó a The Clone Wars. Nem a Keresztapa, vagy a Szárnyas fejvadász, de még a Star Wars filmekkel sem ér fel, de igenis, a mai rajzfilmsorozatokat kenterbe veri, és szerintem bátran odaállhatna a régiek mellé.

Kivitelezés. Erre nem kell sok szót pazarolnom. A karakterek karikatúrizáltak, de felismerhetőek. Gondom, mint fentebb írtam, csak az „élő” szereplőkkel van, mint amilyen Obi-Wan, Anakin, és a többiek. Velük is csak annyi, hogy több mimikájuk lehetne, ami főleg a közelképeken szemet szúró. Ennek ellenére ez egyáltalán nem zavart annyira, amennyire tartottam tőle. A többi pedig, ahhoz képest, hogy animációs sorozat, hát páratlan. Talán egy széria érhetne kategóriájában a nyomába, a Roughnecks: The Starship Troopers Chronicles. De az is csak kullog utána. A hátterek részletesek (bár szalmabeli barátom azért kiszúrt olyan dolgokat, amit jómagam nem vettem észre, de hát neki mégis csak ez a szakmálya), és ahogy azt már megszokhattuk az SW filmekben, mindig van valami érdekes ott. Szerelők ballagnak, ábra látható a LAAT/i-n, ilyesmik. Egyszóval, mese jelleget vett fel, s mivel az, ez annyira nem gond. A mozgás, mely korábban szintén szemet szúrt, a film alatt nem tűnt már annyira bábszerűnek, bár azért az élethűt sem sütném rá. Kellemes átmenet, az események sodrásában nem olyan feltűnő. Akik pedig Final Fantasy szintű animációkat vártak, azokat gondolkodásra buzdítanám (én megtettem). Az a film másfél óra és majdnem öt évig készült, kétszer akkora gépparkkal, mint amekkorát egy SW mozihoz használtak, háromszor annyi emberrel, emellett milliókat emésztett fel. Ilyet el se várjunk egy sorozattól, ami huszonegynéhányszor fél óra, azaz többszörösen másfél óra. Mennyibe kerülne? Ki venné meg annyiért, hogy haszon legyen rajta? És mennyi ideig tartana elkészíteni? Három rész lenne körülbelül öt év… elég lassan érne véget egy évad.

Zene terén azt hiszem, nincs okunk panaszra. Nem a klasszikus Star Wars, az biztos. Kevin Kiner mozsikája sokkal katonásabb és modernebb, szóval szöges ellentéte John Williams szösszeneteinek. Ennek ellenére tetszetős, önmagában már jó párszor meghallgattam (nekem speciel nagyon bejött az átdolgozott főtéma, csak azt bánom, hogy rövid), de a filmben hallani teljesen más élmény volt. Tökéletesen passzolt ehhez az akciódús, modern, katonás sztorihoz. Egyszóval, a klónok háborúja remek aláfestést kapott. Ami pedig az egyéb hangokat illeti. Ha valamire, hát erre biztos nem lehet panasz. A legapróbb nesztől a legnagyobb ütközet zajáig, minden Star Wars, a filmekből már jól megszokott zörejek. Ha már hang, szeretném a szinkront is megdicsérni, begyüvős, korrekt munka. Sőt, mivel nálunk mindenki a filmes hangján szólalt meg, így tényleg olyan volt, mintha az eredeti karaktereket hallanánk (angolban csak Windu, Dooku, C-3PO és a sorozatban majd Grievous szólal meg az eredeti hangján).

S ez, azaz a látvány és a hang az, ami miatt azt mondom, érdemes volt moziban bemutatni ezt a pilot filmet. Mert iszonyatosan nagy élmény a csatajeleneteket a nagyvásznon látni, a hangokat tökéletes hangrendszeren hallgatni. Ez a Star Wars mozisélmény. Példának okáért, többen, akik megnézték a netről letöltött verziót, akár több ízben is, a moziból kifelé jövet mondták, hogy ez így teljesen más élmény volt. De pl. a cristophsisi csata első felvonását afféle ajánlóként letölthetővé tették HD kiadásban. „Rongyossá” néztem, természetesen. Mégis, a nagyvásznon, hangfalak garmadájával körbevéve, tényleg más élmény volt ez a csata. Ahogy a klónok berohantak a droidok közé, vagy az elején, mikor pár AT-RT rohamra indul, a kamera pedig kiemelkedik a barikádok mögül… hatalmas. Vagy vehetném azt a jelenetet, amikor a Teth fölött kilép az Acclamator a hipertérből és a kamera körbeforog körülötte. Nahát, arra azt mondtam, hogy ez a jelenet hasonlóan moziba termett, mint az ep3-ban az, amikor a Venator felszáll Coruscantról. De a teth-i ütközet első negyede sem semmi, mikor a Köztársasági csapatok a függőleges falon (ez akkora ötlet volt, hogy nem tudom elégszer emlegetni … hatalmas respekt a kitalálójának) nyomulnak, lefelé masíroznak a pók droidok… Ezt nevezem én bokafosatósnak. Szóval, ezek miatt megértem, miért gondolta úgy Lucas, hogy érdemes lenne próbát tenni a nagy vászonnal. Részemről díjazom az ötletet, még több ilyet.

No, mivel a lapszámlálóra nézve itten már a 6-os pereg, ami jócskán több, mint a legtöbb véleményező irományom, azt hiszem, abba hagyom. Úgyse tudok már mit írni. Nekem nagyon bejött a film. Talán azért, mert nem kezelem mozifilmként. Talán, mert olyan alacsonyak voltak az elvárásaim, hogy azon azért gond nélkül sikerült átlépnie. Vagy mindkettő egyszerre (szerintem ez, plussz az, hogy sosem várok semmi többet egy filmtől/sorozattól annál, mint hogy szórakoztasson). Esetleg elvakult, elfogult rajongó vagyok, aki mindent megesz, ami Star Wars (ez speciel tuti nem igaz, mert van pár dolog, amit nem szeretek, aztán mégis ráírták, hogy Star Wars). A franc se tudja, de bevallom, nem is érdekel. Tetszett, mert szórakoztató, poénos, látványos, akciódús, és olyan mese, ami elé nyugodtan leültetném a gyerekeim, ha lennének és már elérték a megfelelő kort. Olyan film lett, és vélhetőleg, olyan animációs mesesorozat lesz belőle, amiért rajonghatnak a gyerekek, vagy a gyereklelkű felnőttek. Szerintem, ennél többet nem is kell tudnia egy mesének.

Kiderült, kik is lesznek azon szerencsés tau’rik, akik a rég elfeledett ős hajó, a Destiny fedélzetére léphetnek a Stargate Universe-ben. Előzetesben annyit tudni lehetett már, hogy ezúttal sokkal fiatalabb karaktereket kapunk, mint eddig (az SG-1 és Atlantis idejében Micahel Shanks, Jason Momoa, Rainbow Francks és Jewel Staite voltak csak 30 éves kor alatt, mikor főszereplők lettek az adott szériában). Illetve szeretnének egy húzónevet a főszereplőnek, mint amilyen anno Richard Dean Anderson volt. Nos, bár a szereplők még nincsenek meg (a válogatás most ősszel lesz), végre képet és nevet kaptunk a karakterekről. Lássuk hát:

Everett Young ezredes: 40 év körüli jóképű fickó, korábban egy CsK egység parancsnoka volt. Hasonlítani fog a tíz évvel ezelőtti Jack O’Neill-ra. Évekkel ezelőtt elvesztette csapata két tagját, emiatt megtanulta, hogy mindenre fel kell készülnie. Két éve házas, felesége Hailey, miatta kérvényezte, hogy a Földön szolgálhasson, ám most kinevezik egy szigorúan titkos Földön kívüli bázis ideiglenes parancsnokává (egy családos ember, nocsak… már csak nehogy O’Neill klón legyen, mint az eddigi főszereplő ezredesek… bár végül Sheppard és Mitchell is kinőtte magát).

Tamara Jon százados: 20-25 év körüli nő, valószínűleg ázsiai lesz. A CsKP (Csillagkapu Parancsnokság) szanitéce. Külvilági küldetésekben tapasztalt. Szép, kemény, okos, tehetséges. Mivel nem tudta fizetni az orvosi egyetemet, beállt a Légierőhöz. Bár ő lesz a legképzettebb orvos a hajón, mivel csak felcser, nincs elég tapasztalata a komoly sérülések terén, és nehezíti a munkáját, hogy nincs megfelelő gyógyszer-ellátás a fedélzeten (a kötelező orvos, de színesíti majd a dolgokat, hogy hátránnyal indul).

Chloe Carpenter: 20-as éveiben járó gyönyörű nő. Egy amerikai szenátor lánya. Jómódú neveltetése ellenére nem ostoba, sőt, kifejezetten eszes, viszont kissé felfuvalkodott. Egy nagynevű egyetem tanulója. Szeretne tragikusan elhunyt apja nyomdokaiba lépni, ám közbe jön a Destiny, ami próbára teszi a jellemét (diplomáciai tiszt? Csak tudják használni, ne úgy, mint Weirt).

Eli Hitchcock: 20-25 éves, csonka családból származó zseni, savanyú humorérzékkel. Legyen szó matematikáról vagy számítógépekről, Eli mindenben kiváló. Bizalmatlan az emberekkel, mert azok nem ismerik fel a zsenialitását (mi ez, Rodney McKay v2.0?).

Jared Nash hadnagy:  a 20-25 éveit taposó CsKP-s ifjonc minden tinédzser lány álma. Tapasztalatlansága ellenére az élet a mélyvízbe dobja és gyorsan meg kell tanulnia parancsolni és vezetni az embereket, ha élve akarják megúszni a küldetést (Egyelőre nem tudom, neki mi szerepe lehetne. Nehogy úgy járjon, mint Ford hadnagy.).

Ron „Psycho” Stasiak: 20-as éveiben járó csendes, kemény és nagydarab tengerészgyalogos, akit szívesen tud a katona az oldalán. Nemzetisége még nincs eldöntve. Nyughatatlan, nehezen uralja az érzelmeit, ha nincs harci helyzetben. A múltja rejtélyes, de van valami sötét benne, ami ilyenné tette. Hasonlítani fog Eric Bana karakterére (Hoot) A sólyom végveszélyben-ben (király, ő volt a kedvencem).

Nos, az eddigi 5 főszereplős felállás helyett van 6 főszereplőnk, viszont nincs idegenünk. Szóval, minden tekintetben újítottak, bár azért megmaradt az ezredes, van doktorunk, erőemberünk és tudósunk, ami már-már elengedhetetlen tartozéka egy SG sorozatnak. Kíváncsian várom, kikre osztják a szerepeket.

Kukacoskodás, szőrszálhasogatás, kákán csomó keresés. Akárhogy nevezzük, akik ismernek, azok tudják, hogy eme ténykedésben kifejezetten jó vagyok. A jóban is meglátom a rosszat, a rosszban a még rosszabbat. Éppen ezért, egy beszélgetés alkalmával, mikor belekötöttem a Transformers filmbe, kipattant a szikra, hogy miért ne lehetne ez az egyik állandó témája a blogomnak. Persze szigorúan a humor fényében, nem becsmérlés címén. Szóval, ahogy a jó worm mondta egy kultikus játékban ékes magyar szavakkal a cuki hangján: “Ezt megkaptad!”

Első körben jöjjön a már említett Transformers, ha már ez a film adta az ötletet.

- Az Alspark (Örök szikra, szép ferdítés) egy bazi nagy kocka. Minek is ilyen nagy? Jó, klafa a jelenet, mikor összehajtogatják ember által is szállíthatónak, de akkor is. Miért ilyen nagy, ha aztán kicsiként is képes trafókat teremteni.
- Ha már kocka, elég válogatós ez a ketyere. Az üdítő automatából és az Xbox-ból komplett-hamlett transformers csinált (hogy a finn harcitelefonról már ne is beszéljek). Ellenben a dilis spiné kocsijánál már csak a kormány lett agresszív. És miért is lesz minden utógyártott mikrobi ilyen morcos? A kormánykereket még megértem, mert a csaj engem is irritálna, de a többiek? Mert ebben a formában megkérdőjeleződik, hogyan is alakultak ki az autobotok.
- A városban, mikor Starscream támadott, Epps úgy jött rá, hogy nem baráti F-22-es, hogy berepült a házak közé. Valami ilyesmit mondott a századosnak:
“Az F-22-esek nem jönnek be a házak közé. Ez idegen, és nem a barátságos.”
Pár jelenettel később, mikor megtámadták az F-22-esek Blackoutot, majd utána Megatront, egész falkában zúgtak be a házak közé… így kell ellentmondani önmagunknak.
- Mikor elindul a légiriadó, hogy szálljanak fel az F-22-esek, az első snittben frankón bemutatnak két F16-ost.
- USA-n kívül csak Alaszkában vannak még F-22-esek. Qatar környékén az USAF F-15-öket használ. Ennek ellenére a film elején két F-22-es csatlakozott Blackout mellé, és F-15-öst egy dekát sem láthattunk. Persze, sokkal szebb gép a Raptor, meg futurisztikusabb, meg amúgy is újabban az a filmekben a favorit (csodálom, hogy a Stargate Continuumban nem azok voltak).
- Az AC-130-as másodpercek alatt ért oda Scorponok bulijára, de az A-10-esek sem repültek túl sokáig. Ha ilyen közel volt a bázis, minek telefonálgattak, mehettek volna máris oda. Ha mégis távol volt, hogy a fenébe tartott ki annyi ideig a lőszerük a katonáknak és mit szarakodott Scorponok? És hol volt Blackout?
- Nincsen DEFCON DELTA készültségi állapot. Egy filmben, melyben katonák is segédkeztek, ezt nem ártana tudni. DEFCON 1 a legmagasabb készültségi fok.
- Honnan van a transzformerszek lőszere? Beépített minigyáruk van?
- Mi a bánatért rakták tele úgy a katonák a gépfegyvereiket, mintha karácsonyfák lettek volna?
- Optimus hátán egyetlen pillanat erejéig van egy puska, amíg használja, de már akkor sincs a kezében, mikor Megatron eltrafálja és belerepül egy házba. Ez biztos megint a minigyár.
- A kockát elrejteni vitték a városba. Okos húzás, amennyiben szükséges Amerika lakosságának csökkentés, valamint a biztosító társaságok csődbe vitele (bár nem tudom, hogy a házak, autók és emberek biztosítva voltak-e űrrobot támadás ellen). De ha elrejteni vitték a városba, miért rendeltek oda két helikoptert, hogy kivigyék a kockát? A koptereket rögvest lehetett volna a gáthoz hívni. Ott sem lettek volna kevésbé támadás alatt. Azon kívül, melyik idióta gondolta úgy, hogy majd pont a Black Hawkok lógnak meg az űrrobotok elől. És még csak az sem lehet, hogy nem tudták, hogy van repülő verzió, mert a katonák szemtanúi voltak Blackout randalírozásának, plusz a gátat éppen egy begerjesztett ál-F-22-es ostromolta, és hát Megatron sem volt éppen földhöz ragadt vezér.
- Miért is kellett Samet felküldeni a ház tetejére? Egy olyan ház tetejére, ahová egyetlen helikopter sem tud landolni? A helikopterek le tudtak volna szállni az utcára is. Balckout egy Sea Staliont másolt le, ami vagy másfélszer nagyobb, mint egy Black Hawk, és lazán ott tepert az utcán, hogy Starscreamről ne is beszéljek, aki F-22-es képében jött-ment. Mindezek mellett, ha már egyszer a pilótáknak mondták, hová megy Sam, miért nem vártak ott rá? Miért várt a tetőszint alatt, gondolom én, függve?
- A harci helikoptereket nem akarták bevetni teszem azt a helikopterek védelmére? Vadászgéppel bajosabb védelmezni olyan gépeket, amelyek a házak között kóricálnak. Egy pár Cobra vagy Apache igazán jól jött volna.
- A Hoover-gát Nevadában van. Ott viszont nincs olyan támaszpont, ami rendelkezne F-22-esekkel (bár a Nelisen voltak a tesztrepülések). Azok az F-22-esek mégis baromi gyorsan ott teremtek.
- Egy szemüvegbe véste Megatron a koordinátáit a kockának. Gigalol! Miért nem pisilte bele mindjárt a hóba, az sem lett volna viccesebb. Eleve, Sam-dédi úgy kapcsolta be Megát, hogy megérintette az ujja hegyét. Nem semmi, egy húsz méteres robot ON-OFF gombja az ujjbegyén van. Praktikus. És ha mégis képes aktiválnia magát, akkor mi a fenét szórakozott évezredekig? Igaz, lustaság fél egészség. Olyan hidegben én sem kelnék fel.
- Optimusék honnét a túróból tudták meg, hogy a szemüvegen vannak a koordináták? Megjöttek, és máris tudták, pedig még Bumblebee-vel sem dumcsiztak, mivel addigra szegény megnémult.
- Frenzzy-ék honnét a túróból tudták meg, hogy a szemüvegen vannak a koordináták? Kategorikusan átnézték az internetet? Így már érthető, mi tartott tízezer évig.
- Az autobotok hívhatók az égre vetített Autobot jellel. Batman után szabadon, de a perköltségeket Bruce Weyne-nek kell állnia.
- Húsz méteres robotok grasszálnak a kertben, ugrálnak, rombolnak, de a szomszédság – és a tulajok – semmit sem vesz észre, és még a szupertitkos titkos ügynökök elől is észrevétlen elosonnak, mire ők odaérnek.
- A városban mindenki menekül, javarészt a rossz robotok irányába, és mindig tömve vannak az utcák. Ja, és mondtam már, hogy a hadsereg miért is lakott területre vitte a kockát?
- Még jó, hogy a Pentagon elérhető egy mobiltelefonnal a sivatag kellős közepén, és nem kell más, csak egy hitelkártya, aztán máris kérhetek légicsapásmérést. Mindehhez csak őrmesternek kell lenni. Ráadásul a Pentagonban koordinálnak egy a bolygó másik részén zajló akciót.
- Az MQ-1 Predator UAV nem sugárhajtású.
- Az USA elnöke és a vezérkar mint olyan, már nem is létezik? A hadügyminiszter lett az egyedül kizárólagos döntéshozó?
- A Hetes ügyosztálynál előírás a 7-es mintás trikó és az elmehibbantság (bár a trikóhoz nyílván hibbantnak kell lenni)? De az olyan szinten, hogy még azt sem tudja, hogy a rádióhoz mikrofon is kell.
- Számítógépből és rádió kombinálásából morse-gép hozható létre, természetesen a gép lendületből megfejti a rádiójeleken beérkező morse kódot, és a billentyű nyomkodásával azonnal vissza is fordítja a kívánt szöveget és tovább küldi rádiójelek formájában. Tényleg tudott valamit az a néger csávó. No megyek, megpróbálom kombinálni a számítógépem a hűtőszekrénnyel, hátha ételreplikátort kapok.
- Az Air Force One-on senkinek sem tűnik fel egy elhagyott, dizájnos rádió, mely tipikus szériaeleme lehet ennek a repülőnek. Még a légierő tisztjei és a titkos ügynökök sem rökönyödnek meg, ha az egyik liftben, vagy a gép műszaki szintjén van ilyesmi. És még az Air Force One hihetetlen film…
- Ha a Hoover-gátat a kocka miatt építették, hogyan fedezhették fel a kockát, mikor az még a gát nélkül javában víz alatt lehetett.
- Megatron mi a túrót csinált az Északi-sark fölött, ha a kocka a nevadai sivatagban volt? Még az sem lehet magyarázat, hogy az északi pólus megzavarta a navigációs rendszerét (ahogy a filmben mondták), mivel a kettő nem esik egy irányba, már csak szemmértékre sem.
- A szupertitkos titkos ügynök elmondja a monológot, hogy semmiféle jel nem juthat ki a barlangból. A következő jelenetben Frenzzy minden Decepticonnak szól, hol a kocka. Végül is, egy hatalmas kocka különlegesen erős jele nem juthat ki, de egy Yodánál alig egy fejjel magasabb kergegép jele a Föld másik végébe is elküldhető.
- Frenzzy hívására a Decepticonok bejelentkeznek. Blackout még mindig a qatari sivatag fölött röpköd. Tíz perccel később már Nevadában dorbézol. Ügyes.
- Barricade bátor trafó. Az első mérkőzésben Bömbi elgyepálja. Szikrázik, haldoklik, úgy hagyjuk ott, hogy ennek game over. Aztán újra megjelenik, sértetlenül. Aztán végérvényesen kámforrá válik az autópályán. Kíváncsi vagyok, hogy magyarázza ki ezt a következő részben, bár ha engem is elgyepálna egy olyan robot, mint Bumblebee, hát én sem akarnék kikezdeni a nála nagyobbakkal. Mondjuk, a helyében nekimentem volna Jezz-nek.
- Az Air Force One-ból lazán kiszállhat, a bázis kifutóján a katonákat kerülgetve (hozzájuk érve) könnyedén végigtrappolhat egy robot és beugorhat egy rendőrautóba (mi a túrót keres ott egy rendőrautó, mikor az elnök különgépét titkos ügynökök és tengerészgyalogosok szokták biztosítani?), felmutatja a középsőujját az ablakon majdhogynem kilógva, és senki még csak észre sem veszi.
- Sam szüleinek már a léte is debilség. Pláne az utolsó jelenetük. Az a debilség csúcsa. Hatalmas robotok tették a földdel egyenlővé az egyik várost, de ők azzal jönnek, hogy Amerika szabad ország, és itt szólnának, ha lennének marsimarslakók. Hát mi ez, ha nem erőltetett szöveg. És hol van még a maszturbálásról folytatott eszmecsere, mert hát ha nincs villany, és az egyetlen gyermekünk szobájából mégis olyan fényár tör elő, mintha refflektorral világítanának, máris ez az első dolog, amire a gyermek anyja gondol, hogy nyílván önkielégítést végez (arról nem beszélve, hogy áramszünet esetén a fiúnkat baseballütővel kell meglátogatni).
- “A bűnűzők dögösek”, azt hiszem, ez ringbe szállhatna “a legszánalmasabb mondat, amelyet egy szereplő szájába adtak” címért, az esélyesek között.
- A bevadult németjuhászok nem szedik le Samat egy sámlinál nem nagyobb valamiről… szerintem futnia sem kellett volna eme blökik elől (megjegyzem, a valóságban a színésznek baromira szaladnia kellett, mert a kutyák nem álltak meg, mikor a „felvétel vége” szöveg elhangzott, és az idomár szólt nekik…).
- A zsaruk is debilek ebben az univerzumban. Zsarukám kifejezetten elmebetegnek tűnik, és még valami rejtélyes szándékból bíztatja is Samat, hogy próbálja meg elvenni a fegyverét.

No, így mára ennyi, ami a filmet végiggondolva beugrott.

Eddig kicsit közömbös voltam a TCW-vel kapcsolatban. A moziba vitt pilotnak annyiból örültem, hogy jó az ilyet nagy vásznon látni. Az akciókról meggyőződésem, hogy kárpótolnak a figurák kinézetéért (és talán a mozgásukért is). De most, itt a trailer az október 2-án induló sorozatról. Csak úgy árad belőle a Star Wars feeling. Nagyon nagy lesz.