LIGHTSPEED

Mióta megnéztem az első trailert, vártam ezt a filmet. Mondtam magamban: „igen, végre egy szuperhős, aki nem velejéig jó vagy rossz hanem… hanem olyan, mint én másnaposan, leszámítva a fenomenális kozmikus erőt ”. És még röhögni is lehet majd rajta, ráadásul Will Smith-t kifejezetten komálom. Mellette meg még Charlize Theron is felbukkan, aki szintén nem egy rossz színésznő (és szép is, de még mennyire). A harmadik főszereplőről, Jason Batemanről mondjuk semmit sem tudtam/tudok, de ő is remekül hozta a kissé bizonytalan, baromira naiv, és álmaiban makacsul hívő imázsépítő szakembert, aki valamiért meglátja Hancockban a szuperment (megjegyzem, a gonoszok mellett a leggyengébb karakter, és az egyik legidegesítőbb).

A film trailerei azt sugallják, hogy ez leginkább egy vígjáték. Nos, jobb minden félreértést elkerülendő eloszlatni ezt a téves sugallatot. Ez nem vígjáték. Inkább vígjáték elemekkel teletűzdelt fantasy-dráma. Az eleje még inkább humoros, de szépen lassan kibontakozik előttünk Hancock igazi tragédiája, ami együtt jár a karakterével, és a végére teljesen átalakul a film. Vagyis, a film elején Hancock hősies tettei adják a vígjáték elemeket, az, ahogy próbálja a maga faramuci módján tenni a dolgát. Természetesen emiatt mindenki utálja, mint a bűnt. Végül láthatjuk, hogyan válik tényleg hőssé. Szóval, Hancockot, akárcsak a Batman Beginsben kedvenc bőregerünket, nem készen kapjuk, hanem jól – bár Nolan filmjéhez képest nem olyan jól – felépítve.

De nézzük is, mi az, ami igazán megragadó a filmben. Egy szóval: Hancock. Legalábbis a karaktere engem önmagában is a mozi székébe szögezett. Egy hős, akit olyanok miatt gyűlöl a nép, amiért másokat imádni szokott. Ez az isteni erőkkel rendelkező alak ugyanis úgy landol, mint egy taktikai támadó rakéta. Ahol leszáll, ott tuti újra lehet betonozni. Röptében lekaszál táblákat, kis híján repülőket, nyomában a rendőr kocsik összetörnek. Ha szétlövik a piásüvegét, naná, hogy a tűtoronyra tűzi a rosszfiúk autóját, persze előtte felnyalja vele fél Los Angelest, szóval az építészek is örülhetnek, van munka bőven. Mindezek mellett oly mód bunkó, hogy Dr. House leckéket vehetne tőle (már csak az kéne, hogy rágyújtson, de az Hollywoodi filmben nem szokás… újabban… no comment). Nos, a történetben ebből a figurából próbál jó modorú, jól öltözött, segítőkész szuperhőst varázsolni Ray Embery, imázstervező szaki. Erre persze rámegy a háza és kis híján a házassága is, de azért csak kipofozza Hancockot, aki végül csak leszokik a bunkózásról és a végén még a testhez álló ruhát is hajlandó felvenni.

A történet tartalmaz egy nagyobb fordulatot, amit most nem fogok lelőni (engem meglepett… már megint, idén már a második film okozott meglepetést… öregszem ). Legyen elég annyi, hogy nem egy tipikus szuperhős film, legalábbis a végéig (természetesen a nagy önfeláldozás végül azért megérkezik, de hát Hancock mégis csak szuperhős). Viszont, nagyon nagy baj, hogy a sztori csak 90 perc. Egy jó történethez ennyi is elég, de nem elég egy ilyen sztori kibontásához. Még legalább 20 percet elbírt volna a film. Amúgy is leszokhatna már Hollywood a 90-100 perces múvikról, mert ennyi idő azért na… egy akciófilmnél működik, de egy karakter központú drámánál, még ha az fantasy-akció-vígjáték keverék is, nem elég. Például a gonoszok elég csapongóak, nem igazán érzem, hogy ők azon kívül, hogy Hancock lekapcsolta őket, meg elég rútul elbánt velük, miért is olyan nagyon izgágák. Hogyan jutottak ki a dutyiból, honnét vették, hogy megölhetik… szóval, nem méltó ellenfelei egy félistennek. Nem azért, mert élők, hiszen Lex Luthor is jó ellenfele volt Supermannak, hanem mert olyan semmilyenek. Talán ők akartak a komikus karakterek lenni, de csak az idegesítésre futotta. Mázli, hogy ezek a főgonoszok (vagy inkább főbb gonoszok) csak az utolsó tíz percben kapnak igazán teret, addig jó, ha öt percet szerepelnek. Ez is jól példázza, mi a bajom velük.

Ami még marhára nem kellett volna, az a film végi „szív jelenet”. Az túlságosan erőltetett és nyilvánvaló volt, ráadásul amúgy sem bírtam Ray eme jellemvonalát. Apropó, Ray, a rövid játékidő miatt az sem igazán bontakozik ki, miért hajlandó megbocsátani a nejének.

Szóval, a fő hibái, hogy a játékidő borzalmasan rövid, így a karakterek nincsenek igazán kibontva – természetesen kivétel Hancock. Műfaj tekintetében elég hullámzó, szóval, aki csak egy vígjátékot akar látni, az ne erre a filmre üljön be. Aki szereti a keverékeket, főleg, ha az egy jó fantasy-akció-komédia-dráma kotyvalék, annak ez a film tökéletes. Látványos, Hancock karaktere már önmagában is megér egy misét, a történet érdekes. Nem a szokásos szuperhős film.