LIGHTSPEED

Már egy ideje kotlok ezen a témán (még a Starship Troopers iromány előtt akartam megírni), de végre egy beszélgetés egy másik blogon a Terminator: The Sarah Connor Chronicles-ről (de hosszú cím ez ) megadta a lökést, hogy nekiüljek. Kezdjük az elején, az első filmnél, a The Terminatornál, mely a boldog ’80-as évek közepén (egész pontosan 1984-ben) készült. Mint abban az időben sok más film, ez is afféle mérföldkő, kultusz, később sikeres franchise lett. Arnold Schwarzenegger egy csapásra világsztárrá vált, James Cameron meg olyan rendezővé, aki csettint egyet és mindent megkap (plusz ennek a filmnek köszönhetően kapta meg az Aliens megrendezési jogát). Nézzük, miről is szól eme mű.

SPOILER (van olyan, aki még nem látta?)

2029-re a Föld egy szép nagy atomkatasztrófa övezet. Ha ez nem lenne elég, mindenütt bazi nagy, plazmafegyverrel felszerelt gépek járnak, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kiirtsák az emberi faj maradékát. Egész jól haladnak. Skynet, a gépek önjelölt vezére, nem mellesleg egy szuperszámítógép, még 1997-ben ébredt öntudatra és atombombákkal szanaszéjjel bombázta szeretett kék bolygónkat (a részleteket és az évszámot is csak a T2-ből ismerhetjük meg, itt csak annyit tudunk, hogy pár évvel ’84 után atomháború, aztán 2029-ig a gépek háborúja folyik). Happy lehetett, a terve, hogy rátámad a szövetségesekre, azok meg válaszlépésként eltakarítják a NATO tagállamait, bejött. Alig néhány túlélő maradt, azokat pedig az automatizált gyárakból kikerülő gépekkel összeszedette és megsemmisítő táborokba küldte. Csak néhány „szerencsés” maradhatott életben hullaszállításra, de rájuk is sor került volna (ezeket az egyéneket lézerrel megbillogozták). Ekkor jött John Connor, aki megtanította az embereknek hogyan kell ócskavassá verni a gépeket. Megszervezte a TechCom ellenállást, és győzelemre vezette az emberiséget (na, erről fog szólni a Terminator Salvation, és ha jól csinálják, azaz nem buknak meg, az 5-6. rész is). Mikor Skynet rádöbbent, hogy a hadserege szemétre került, kétségbeesett lépésre szánja el magát. Visszaküld a múltba egy T-800/101-es modellű kiborgot (beszivárgó egységet), hogy ölje meg John Connor anyját, Sarah-t, mielőtt világra hozná egy szem fiát. Sajnos pechje van, mert a TechCom emberei is rálelnek az „időkimozdító szerkezetre” és John az önkéntesek közül kiválasztja Kyle Reese őrmestert (Michael Biehn), hogy menjen vissza a múltba és védje meg az anyját a Terminatortól. Eztán (elvben, de erre rácáfol a következő két folytatás) elpusztították az időgépet és megünnepelték a győzelmet (a T2 könyv szerint az időgép és Skynet központi szervere ugyanúgy a Cheyenne Mountain Complex-ben volt – biztos a Csillagkapu Parancsnokság alatt –, és lekapcsolták a Skynetet).

Na, itt kezdődik a film, mindez csak az, amit a T1-2-ben az elmondottakból össze lehet harácsolni. Először a Terminator érkezik meg 1984-be, majd még ugyanazon az éjszakán Reese is. A beszivárgó előnyben van, hisz előbb érkezett, de nem tudja Sarah pontos nevét és címét, csak azt, hogy melyik városban található. Ezért nekiáll a telefonkönyv által lemészárolni a Los Angelesben fellelhető összes Sarah Connort. Reese ezzel szemben mindent tud a nőről, hiszen együtt lógott a fiával, és még képe is volt róla. Így jóval a Terminator előtt megleli, csak éppen meg kell várnia, míg a gép is rátalál, hogy Reese beazonosíthassa (ebből is látszik, hogy nem szaladgál túl sok Schwarzenegger arcú beszivárgó a jövőben). Miután a trió összefut, lövöldözés kerekedik, halálsikoly, halál, menekülés. Kyle-t bekaszlizzák, őrültnek nyilvánítják, majd a Termi leöl mindenkit a rendőrőrsön (akik nem hittek neki, ezután már nem hihetnek neki, bár egy törölt jelenetben benne van, hogy a sérült Traxler hadnagy odaadja a kocsija kulcsát Reese-nek, és mondja neki, hogy „tegye, amit tennie kell”). Újabb menekülés, etye-petye Sarah és Kyle között, ezzel megcsinálták a kicsi Johnt, aztán újabb hajsza. Végül a nagy végső összecsapásban Kyle nyakát szegi, a Terminator fokozatosan leamortizálódik, és végül kissé összelapul. A happy end elmarad, hiszen a háború előszele már közeleg.

Na, ez a sztori, lesarkítva. Az akciót itt-ott megtöri néha egy-egy beszélgetés, amiben általában Reese vázolja a jövő állapotát, illetve egy-egy visszaemlékezésben láthatjuk is 2029-et. És ez az, ami feldobja a filmet, mert ha elmaradnának a visszaemlékezések, sajnos a film elsikkadna a „futok-lövök-autót török” metódusban, ami általában jellemző volt a kor akciófilmjeire. Max a brutalitás (ami mai szemmel nézve már nem is annyira brutális) az, ami még kiemelte volna, illetve a pradoxon, hogy Reese John apja (megjegyzem, ez is egy szép fordulat). Illetve, bár a film végleges verziójából nem derül ki, csak a T2-ből, valójában már ebben a részben megfogant az ötlet, hogy a T-800-as a Skynet papája. Ugyanis a gyár, ahol végül lezúzzák a halálosztót, a Skynetet megalkotó Cyberdine-é, csak a jelenetet, melyből ez kiderül, törölték (sajnos, ráadásul ebben a jelenetben van az is, hogy két munkás megtalálja a chipet). Ugyanígy az olló áldozata lett az a jelenet, melyben Sarah meggyőzi Kyle-t, hogy pusztítsák el a céget, ezzel megakadályozva a háborút. Persze ezek hiányában jobban működik a T2, de az után Cameron (mondjuk mikor a T2-nek is megcsinálta a DC verzióját) egy rendezői változatban igazán visszavághatta volna, hogy erősítse a két rész közötti kapcsolatot. No mindegy, ez nem történt meg, de a T2-ből így is minden kiderül. Vissza a T1-re. Szóval, szerintem igazán jó ötlet volt villanásokban megmutatni a jövőt (én ezeket a részeket élvezem a legjobban), látni a HK (Hunter-Killer) egységeket… csak sajnos még egy 800-as sem szaladgál ezekben a jelenetekben. Ez valószínűleg a technológia hiánya miatt történhetett. Ugyanis Stan Winston állítása szerint az ekkor készített életnagyságú Terminator váz túl sok acélelemet tartalmazott, így rettenetesen nehéz volt mozgatni, ennél fogva szóba sem jöhetett, hogy a „háborús zóna” nehéz terepén mozgassák a figurát, mikor már a betonon is éppen elég nehéznek bizonyult működtetni. A későbbi részekben ezt kiküszöbölték, hála a technológia fejlődésének, így a T2-ben a csatatéren már T-800-sok is beszálltak a buliba. Mindezek ellenére, akár van 800-as a hadszintéren, akár nincs, még így is a jövőbe pillantás jelenetei a legjobbak. Személy szerint ezért várom az új Terminator filmet, mert végre abban a korban fog játszódni, amit az első rész óta szeretnék látni. Teszem hozzá még, hogy ezek a leglátványosabb jelenetek, annak ellenére, hogy már a T2 is lekörözi. Na de könyörgöm, 1984-ben készült a film, szóval naná, hogy kissé kopott (de még mindig hangulatos, ezt nem győzöm hangsúlyozni).

A történet alapmotívuma nagyon tetszetős, vagyis, hogy az emberiséget végül a saját teremtményei pusztítják el (nem új keletű, de mégis jó). Ahogy Hammond mondta a Jurassic Parkban: „Az automatizáltság rabjai lettünk.” Körülbelül itt is ez a helyzet, az emberiség annyira automatizálni akart mindent, annyira bízott a saját teremtményeiben, hogy fel sem merült bennük, hogy az végül ellenük fordulhat.

Szereplők terén érdekes a helyzet, főleg azért, mert a stáblista igencsak emlékeztet a később készült Aliens-re. Kyle Reese szerepében Michael Biehn hozza az elvártat, semmi különöset nem hoz, csak amit mindig. A szimpatikus, rátermett katona (viszont idegesít, hogy állandóan „vicsorít”, nem tudom, hogy ez Biehn sajátos arcberendezése, vagy csak itt csinálta – nem rémlik, hogy egyéb szerepeiben lett volna ilyen, de meg sem esküdnék rá… minden esetre itt feltűnt). Ennek ellenére nincs különösebb bajom vele, de szerintem ő muzsikál a leggyengébben.

Arnold Schwarzenegger viszont kultuszkaraktert teremtett a termiantor megformálásával, ez nem vitás, pedig különösebb dolga nem akadt. Csak fapofával kellett végigtarolnia a filmet, mégis, sikerült átadnia azt a fenyegetést, amit egy ilyen halálosztónak adnia kell. (Megjegyzem, mókás, ahogy a terminator osztrák akcentussal beszél Tényleg jól megalkotta Skynet.) Mindehhez még hozzátenném, hogy a TSCC sorozatban egyik T-888-as megformálója sem tudta megközelíteni Schwarzi terminator játékát. Lekörözni meg csak Robert Patricknak sikerült, aki szerintem minden idők legfélelmetesebb Terminatora, bár ehhez hozzátartozik a T-1000 nem mindennapi tulajdonsága. Nem is értem, Cameron hogyan gondolhatta először, hogy Lance Henriksennek (aki végül Hal Vukovich nyomozót formálta meg) adja a terminator szerepét.  Eleve, el sem hinném róla, hogy a váz elfér a bőre alatt, másrészt, bár Henriksen is tud félelmetes lenni, ha akar (az Aliensben kiráz a hideg, mikor megfordul az arctámadó boncolgatása közben és végigméri Spunkmeyert), szerintem mégsem tudta volna ezt a terminator-érzést átadni (az ő játéka talán közelebb állt volna Patrickéhez). Bár Schwarzeneggert Reese szerepében sem tudnám már elképzelni, pedig neki meg az lett szánva. Egyrészt, ez túlságosan klisés lett volna (bár Schwarzi és Stallone hozták létre ezt a klisét a befutásuk után, szóval a Terminator bemutatóján még nem számított annak), plusz kicsit a gép a satnya, az ember meg a kigyúrt kolosszus felállás sem tett volna jót a filmnek. Szóval örülök, hogy végül Cameron úgy döntött, ahogy. A lényeg a lényeg, a Terminator figurája mesés. Érzelem mentesen tör előre, de ha kell, képes emberi megnyilvánulásra, hogy néha bebizonyítsa, tényleg remek beszivárgó lehet. Persze nem tökéletes, modortalan, túlságosan céltudatos, szóval sokszor baromira nem emberi, így ha külsőleg nem is, a viselkedése alapján szerintem a TechCom emberi hamar kiszúrhatják, ha egy ilyen közéjük férkőzik (ellenben egy T-1000-essel). Az meg már csak egy külön pozitívum, hogy az emberi csontváz mintájára készült, ezzel egyrészt célszerűbbé, másrészt félelmetesebbé téve.

A főszereplő trió harmadik tagja Linda Hamilton, aki (mint a T2-ben) most is viszi a filmet. A folytatással ellentétben Cameron egykori neje még egyáltalán nem a „jövő anyukája”, nem kemény, szervezkedő és enyhén zizzent, éppen ellenkezőleg. Kifejezetten béna nő (ez a tulajdonsága személy szerint irritál is), eltéveszti a rendeléseket, megbotlik, leönti a vendégeket, bizonytalan mindenben. Mikor belecsöppen ebbe az egészbe, nem tud egyebet, mint sikoltozni, sírni és reszketni (mint Kate Brewster a T3-ban). A végére azért kezd megacélosodni (még jó), és végül csak sikerül lezúznia a Terminatort, a későbbi jellemfordulása a T2-ben pedig magáért beszél.

És ha már szóba került az Aliens, Cameron, Winston, Biehn és Henriksen, megemlíteném Bill Paxtont (alap Cameron színész, egymást váltják Biehnnel, de csak az Aliensben és a Terminatorban játszottak mindketten), aki szintén felbukkan a filmben. Ő a kékfrizurás suhanc, akit a Termi a rácsokhoz ken (jelentős szerep ). A producer pedig az a Gale Anne Hurd, aki az Aliens fölött is bábáskodott, és Cameron felesége volt Hamilton előtt.

Zene terén nem vagyok elragadtatva annyira (miközben pötyögöm ezeket a sorokat, éppen hallgatom). Tipikusan az a fajta muzsika, ami a filmben remek hangulatot teremt (ráadásul ez kissé ódon hangulat, a régi akciófilmeket juttatja eszembe – még a Die Hard előttieket, tudjátok, amelyekben Charles Bronson, Clint Eastwood és társaik voltak a főszereplők), de önmagukban csak pár szám hallgatható, a többi inkább „hangzavar”. Brad Fiedel a Terminator 2-höz már sokkal muzikálisabb témákat alkotott. Mindenesetre a főtéma alap, és pl. a T3 egyik hibájának azt tartom, hogy ezt nem használták fel, csak a castban hallható rövid ideig.

Összességében a The Terminator egy nagyon jó kis film, csavaros időutazós és akciódús történettel, megspékelve látványos sci-fis elemekkel, jó karakterekkel. Mindezek ellenére a Terminator trilógiából én ezt szeretem a legkevésbé (gondolom páran most a szívükhöz kaptak). Valahogy nem fogott meg igazán. Túl komor, túl sötét az ízlésemnek, ráadásul nem érzem benne a Cameroni profizmust. Ez utóbbi főleg a T2 miatt van. Talán a kivágott jelenetek az oka, talán nem, de zavarnak az olyan dolgok, mint hogy a filmben Reese egy szóval sem mondja, mikor tör ki a háború, a T2-ben Sarah mégis napra pontosan tudja. Vagy éppen az üzenet azon része, mely szerint „nincs végzet, csak ha magad is bevégzed” sosem hangzik el. Illetőleg ebben az epizódban még nem jöhetnek át élettelen dolgok az időmezőn, a második részben a T-1000-es már lazán átcsúszik, minden magyarázat nélkül, pedig ő folyékony fém, nem élőlény. És amióta megismertem a kivágott jeleneteket, azokat is cefetül hiányolom.

Szóval nem mondom, hogy rossz film, mert nem az. Szórakoztató, látványos, mozgalmas, igaz már kicsit megkopott, de mindenképpen jó, sőt remek akció-sci-fi. Mégis, a T2 olyan árnyékot vet rá, ami mögül a szememben nem tud kitűnni.

MÚltkor szórakozásból készítettem egy ilyen összehasonlító videót. Lényegében igyekeztem bemutatni, mik azok a vizuális elemek, amik megváltoztak az 1977-es eredeti és a 2004-es DVD változat között (sajnos az 1997-es Special Edition kiadás csak VHS-en van meg, így azt nem tudtam bevágni). Illetve van rajta egy kis “jópofaság” az eredeti szinkronból.

Tegnap bejelentették, hogy az 5. évad után nem lesz több Stargate Atlantis, viszont a szériát egy két órás film zárja majd le 2009 elején.

Ma bejelentették, hogy megrendelték a Stargate Universe első évadját, melyet egy két órás film fog elindítani 2009 elején. Az első évad pedig 2009 nyarán indul el. Az Univerzum alkotói mindenképpen újítani szeretnének, egy az SG-1-tól és az Atlantistól is különálló, önálló szériát akarnak, s csak a jelen kort, a könnyed humort és a csillagkapuk fognak átkerülni (hogy digikapu, mechanikus kapu, vagy teljesen új kapu lesz-e, azt még - többek közt - nem tudni). A történet viszont összefüggőbb lesz, valószínűleg kezdetben mellőzik majd a nagy ellenséget, és ami fontosabb, hogy több pénzt kap, mint az SG-1 és az Atlantis, ennél fogva több lesz a látványos elem (eleve, ez egy ős űrhajón, a Destiny-n fog játszódni).

Szereplők tekintetében egyelőre két dolog látszik biztosnak. A főszereplőnek húzónevet szeretnének, mint anno Richard Dean Anderson (Jack O’Neill ezredes/tábornok) volt az SG-1-ban, illetve valószínűleg egy SG-1/Atlantis mellékkarakter lesz állandó szereplő (mint Atlantisban McKay, Weir és Woolsey).

Az Universe történetéről itt már bővebben értekeztem: Alakul a Stargate univerzuma

Forrás: Abydos Gate

Az 5. évaddal véget ér a Stargate Atlantis, ma a Sci-Fi Chanell bejelentette, nem rendelték meg a 6. évadot. Így a széria a 100. résszel ér véget, melynek címe Enemy at the Gate lesz, azaz Ellenség a kapuknál.

Miért rossz ez? Szerintem azért, mert az 5. évad egyrészt nagyon jó, hiszen elindultak egy elég jó úton. Ráadásul megint új karakterek érkeztek, s bár Jennifer Keller már két éve tagja a csapatnak, csak most lett állnadó szereplő, míg Woolsey-nak ez az első éve (bár szerepelt az előzőekben is). Szóval, akárcsak Mitchell, Vala és Landey esetében, őket is jó lett volna pár évig képernyőn tudni még.

Miért jó ez? A csúcson kell abba hagyni. A széria a 4. évaddal vesztett a népszerűségéből, az új évaddal viszont erősen javul. Ráadásul a kerek 100 rész gyönyörű befejezése egy ilyen szériának. Ráadásul már azt is tudni, hogy eme epizód cliffhangerrel ér véget, szóval csakúgy, mint az SG-1-t, ezt sem zárják le - ezúttal egy összefüggő, ám nem dupla - epizóddal, hanem 2009-ben jön az első (de a tervek szerint nem utolsó) Atlantis film, melyet Joseph Mallozzi és Paul Mullie írna, és két órás lenne (az AoT és a Continuum csak másfél órásak).

Miért döntött így a Sci-Fi? Az SG-1-nal ellentétben ez valószínűleg közös döntés volt a sorozat producereivel. Korábban is volt már róla szó, hogy a franchise vezérei nem akarnak újra két sorozatot vinni párhuzamosan. Mivel Brad Wright és Robert C. Cooper már az SFC-nek és az MGM-nek is bemutatták az Universe terveit, és szeretnék már jövőre bemutatni a sorozatot, mely drágább lenne, mint az Atlantis volt, így valószínűleg ez lett a kompromisszumos megoldás. Az Atlantis megy, az Universe jön.

További részletek az Abydos Gaten.

Ma voltam a filmen. Nem akarok róla sokat írni, mert egyrészt még nem tudnék, másrészt, majd később akarok róla bővebben értekezni, mikor már vagy tucatszor láttam. Szóval, tőlem szokatlanul röviden, tömören.

Ha tetszett a Batman Begins, ez is fog. Szerintem jobb, sokkal.

Rég láttam ennyire fordulatosra szabott sztorit. Hosszú ideje ez volt az első film, amire úgy ültem be, hogy azon kívül, amit a két első trailerben láttam, semmit sem tudtam. Még csak kritikákat sem olvastam el, nehogy véletlen valami is idő előtt kipattanjon, vagy a véleményem kimozduljon (ez persze lehetetlen volt, hiszen ennyi pozitív kritika hatással van az emberre, még ha csak annyit hal is, hogy ennyi pozitív kritika van). A film elejéről azt hittem, hogy – mivel hát mégiscsak be kell vezetni – lagymatag lesz, de már az nagyszerűen megkomponált, és messze nem lagymatag. Sőt! S ez csak a bevezető, a történet később olyan csattanókat lő el, hogy „eszem, faszom megállt” tőle. Rég volt szerencsém olyan filmhez, ami tényleg ennyi meglepetést tudott felsorakoztatni. Egyik fordulat követi a másikat, és ezek közül csak egynek a végkimenetelére gyanakodtam. Szóval az alkotók nagyon jól vezetik a történetet, és a legszebb az egészben, hogy a 150 percet az ember véletlen sem érzi soknak. Ilyet is ritkán érhetünk meg, de tényleg, ha valamire azt lehet mondani, hogy pont olyan hosszú, amilyennek lennie kell, akkor az a The Dark Knight.

Ráadásul, nem kis dolog, hogy ezzel az epizóddal elindult egy történeti ív, amit egy harmadik résszel remekül le lehet majd zárni.

Szereplők terén részemről szintén nem éri szó a ház oldalát. Ha rangsorolnom kéne, talán újfent Rachel Daws karakterét jelölném meg a leggyengébb láncszemnek. No nem azért, mert Maggie Gyllenhaalt olyan rossz, mint amilyen Katie Holmes volt. Szó sincs róla, jobban alakítja az ügyésznőt, csak annyi színészágyú van ebben a filmben, hogy egyszerűen egy jó színész már gyengébbnek tűnik (amúgy nekem Holmes-sal sem volt különösebb bajom, csak ő még a „jó” kategóriába sem tartozik, hanem inkább a „korrekt” szintet üti meg). Michael Caine-ről már az előző epizódban is az volt a véleményem, hogy Alfredot rá írták. Ez most sincs másként, ráadásul ő a fő humorforrása a filmnek. Élces megjegyzései mindig pont jókor jó helyen sülnek el, oldva a komorságot, feszültséget. Morgan Freeman szintén hozta a Beginsben – és egyéb filmjeiben – nyújtott magas színvonalat, Fox karaktere ugyancsak kellemesen cinikus, és mint mindig, helyén van az esze. Gary Oldman ezúttal több teret kapott, ez meg is látszik az alakításán, hisz Gordon karakterét, akiről bevallom, máig gőzöm nincs, hol van a többi filmben, új megvilágításba helyezte. Christian Bale pedig… nos, az arcát többnyire takarja Batman maszkja, ez nekem egy kicsit fájó pont is. Én a Beginsben valamiért jobban élveztem azokat a pillanatokat, mikor Bale maszk nélkül volt. Rettenetesen jó színész, és már egy külön filmélmény látni a játékát. Ezúttal több Batmant kapunk, mint Wayne-t, de azért nincs ok a panaszra, a hangjával, a mozdulataival és a mimikáival még a maszk mögött is át tudja adni a bőregér érzéseit. S akkor nézzük a két újoncot. Heath Ledger, alias Joker. A Tim Burton féle Jokert nem szívleltem túlságosan (ez alapvetően igaz a Tim Burton féle Batman egészére, a későbbiekről meg inkább nem szólnék, mert olyat nem szabad leírni, amit azokról gondolok), viszont az kétségtelen, hogy Jack Nicholson remekül játszotta. Ledger úgyszintén. Mindketten egy teljesen más Joker karaktert alkottak. Melyikük a jobb? Gőzöm sincs, de Ledgeré jobban tetszik. Szadistább, elmebetegebb, mégis reálisabb, és ami nagyon tetszik, hogy rejtélyes. Ez pedig szerintem a legnagyobb ütőkártyája. Az utolsó karaktert megformáló személy pedig – és ezzel elértünk a film egyik meglepetéséhez, már amit nekem okozott – Aaron Eckhart, alias Harvey Dent. Nos, nem hittem volna, hogy ilyen jelentős szerepe lesz a filmben, de tévedtem. Nagyot. Kulcsfontosságú szereplő, és az egyik legtragikusabb is (akik ismerik a nevét, tudják miért, akik meg nem, hát nézzék meg a filmet). Ahogy a filmben felépül a karakter, az pedig legalább olyan hihető és ütős, mint ahogy az első részben felépült Batman. Eckhart pedig hihetetlenül viszi végig szerepét, éri el, hogy higgyünk benne, majd sajnáljuk, mikor tragédiája beteljesül (ami teszem hozzá, a legmellbevágóbb dolog volt számomra azóta, hogy az ep3 nyitószövege lement, és bevágott a két vadász a coruscanti csata sűrűjébe).

Akció terén nem lehet panasz, bár szerintem itt-ott újfent gyorsra vágott, legalábbis az én ízlésemhez képest. Néha kapkodósnak éreztem, főleg, mikor Batman éppen agyalta a népet. Viszont az autós üldözések, hát azon lebabáztam. A Begins mintájára készült el, de sokkal több dolgot zúznak le, több a jármű (és nagyobbak), s a végkifejlet… Na, az volt az a fordulat, amire már gyanakodtam, így örülhettem, hogy legalább egy valamit előre megéreztem

Még megemlíteném a zenét. A Begins akusztikus részét nagyon szeretem, Hans Zimmer és James Newton Howard remek muzsikát komponált alá, amit szívesen hallgatok önmagában is. Ezúttal is eme páros alkotta a vokális kiegészítést, ám a soundtrackot önmagában meghallgatva nem voltam elájulva. Igazság szerint, a The Dark Knight zenei részéből csak azok tetszenek igazán, amik a Batman Beginsből köszönnek vissza. Szóval kissé úgy voltam vele, hogy nem rossz, de az előző sokkal jobb volt, és már látatlanban is a film leggyengébb pontjának véltem. Újfent tévedtem, önmagában nem annyira jó, de a filmhez illesztve az összhatás tökéletes.

Látvány terén sem lehet ok a panaszra, bár talán Gotham nem volt annyira más, mint az előző részben. Úgy értem, a Begins egyik nagyszerű húzása az volt, hogy a várost valósághűvé tette. Ennek ellenére mégis volt benne valami, ami kiemelte a többi amerikai nagyváros közül, gondolok itt a vasútra, a Wayne toronyra, a Szigetre, a földalatti részekre. Ezek nagy része nem köszön vissza, a vasútnak híre-pora veszett (még a maradványai sincsenek meg), a Wayne tornyot csak belülről látni, a Szigetet csupán említik (bár van egy jelenet, amiben nem tudtam eldönteni, hogy az most a Sziget vagy sem, szóval lehet, hogy szerepel). Egyedül a földalatti részek maradtak meg. Szóval Gotham erre a részre tényleg csak egy nagyváros lett a sok közül. Viszont, mindezek mellett az egyéb látványelemek nagyszerűek. Az üldözések, Batman gúnyái, a háztetőről ugrálás, a robbanások úgy alapvetően lehengerlők, mégis, valahogy úgy éreztem… érzem, a Begins azért látványosabb volt a már említett Gotham-kiegészítésekkel, illetve azért Ra’s Al Ghul otthona és a Wayne-kastély is rátett egy lapáttal. Mindent összevetve, a Beginsben monumentálisabbak voltak a díszletek, grandiózusabb a látvány.

Mit is írhatnék még? Szerintem semmit, így első látásra, hallásra és, hogy még csak aludni sem aludtam rá egyet, pedig azt minden filmre szoktam… úgyhogy befejezem. Nagyon jó film a The Dark Knight, jobb, mint a Batman Begins, pedig az is kiváló alkotás. Csak ajánlani tudom. Bár még messze van az év vége, és igencsak ódzkodom leírni, de azt hiszem, kijelenthető: az év filmje. Ám ha mégsem, és becsúszik még valami frenetikus így az utolsó pár hónapra (az előjelzések szerint ilyen veszély nem fenyeget), akkor sem lehet valamit elvitatni ettől a műtől: Christopher Nolan új szintre emelte a képregény-filmeket. Olyan szintre, amit nem mostanában fognak átugorni.

Ez ma egy ilyen blogajánlós hét. Néhány ismerőssel közösen összefogtunk, és új filmes blogoldalt indítottunk. Hírek, kritikák, minden, ami film féltucatnyi filmrajongó tollából

http://filmuniverzum.avpuniverzum.hu/

Mindig is öröm, ha az ember egyik kedvence új rajongóra lel. Infectedmann, az AVPUniverzum atyja nemrég rákapott a Stargate SG-1-ra, és saját blogjában ír is róla:

http://infyblog.avpuniverzum.hu/2008/08/06/csillagkapu-stargate-sg1-i-resz/53

Mióta megnéztem az első trailert, vártam ezt a filmet. Mondtam magamban: „igen, végre egy szuperhős, aki nem velejéig jó vagy rossz hanem… hanem olyan, mint én másnaposan, leszámítva a fenomenális kozmikus erőt ”. És még röhögni is lehet majd rajta, ráadásul Will Smith-t kifejezetten komálom. Mellette meg még Charlize Theron is felbukkan, aki szintén nem egy rossz színésznő (és szép is, de még mennyire). A harmadik főszereplőről, Jason Batemanről mondjuk semmit sem tudtam/tudok, de ő is remekül hozta a kissé bizonytalan, baromira naiv, és álmaiban makacsul hívő imázsépítő szakembert, aki valamiért meglátja Hancockban a szuperment (megjegyzem, a gonoszok mellett a leggyengébb karakter, és az egyik legidegesítőbb).

A film trailerei azt sugallják, hogy ez leginkább egy vígjáték. Nos, jobb minden félreértést elkerülendő eloszlatni ezt a téves sugallatot. Ez nem vígjáték. Inkább vígjáték elemekkel teletűzdelt fantasy-dráma. Az eleje még inkább humoros, de szépen lassan kibontakozik előttünk Hancock igazi tragédiája, ami együtt jár a karakterével, és a végére teljesen átalakul a film. Vagyis, a film elején Hancock hősies tettei adják a vígjáték elemeket, az, ahogy próbálja a maga faramuci módján tenni a dolgát. Természetesen emiatt mindenki utálja, mint a bűnt. Végül láthatjuk, hogyan válik tényleg hőssé. Szóval, Hancockot, akárcsak a Batman Beginsben kedvenc bőregerünket, nem készen kapjuk, hanem jól – bár Nolan filmjéhez képest nem olyan jól – felépítve.

De nézzük is, mi az, ami igazán megragadó a filmben. Egy szóval: Hancock. Legalábbis a karaktere engem önmagában is a mozi székébe szögezett. Egy hős, akit olyanok miatt gyűlöl a nép, amiért másokat imádni szokott. Ez az isteni erőkkel rendelkező alak ugyanis úgy landol, mint egy taktikai támadó rakéta. Ahol leszáll, ott tuti újra lehet betonozni. Röptében lekaszál táblákat, kis híján repülőket, nyomában a rendőr kocsik összetörnek. Ha szétlövik a piásüvegét, naná, hogy a tűtoronyra tűzi a rosszfiúk autóját, persze előtte felnyalja vele fél Los Angelest, szóval az építészek is örülhetnek, van munka bőven. Mindezek mellett oly mód bunkó, hogy Dr. House leckéket vehetne tőle (már csak az kéne, hogy rágyújtson, de az Hollywoodi filmben nem szokás… újabban… no comment). Nos, a történetben ebből a figurából próbál jó modorú, jól öltözött, segítőkész szuperhőst varázsolni Ray Embery, imázstervező szaki. Erre persze rámegy a háza és kis híján a házassága is, de azért csak kipofozza Hancockot, aki végül csak leszokik a bunkózásról és a végén még a testhez álló ruhát is hajlandó felvenni.

A történet tartalmaz egy nagyobb fordulatot, amit most nem fogok lelőni (engem meglepett… már megint, idén már a második film okozott meglepetést… öregszem ). Legyen elég annyi, hogy nem egy tipikus szuperhős film, legalábbis a végéig (természetesen a nagy önfeláldozás végül azért megérkezik, de hát Hancock mégis csak szuperhős). Viszont, nagyon nagy baj, hogy a sztori csak 90 perc. Egy jó történethez ennyi is elég, de nem elég egy ilyen sztori kibontásához. Még legalább 20 percet elbírt volna a film. Amúgy is leszokhatna már Hollywood a 90-100 perces múvikról, mert ennyi idő azért na… egy akciófilmnél működik, de egy karakter központú drámánál, még ha az fantasy-akció-vígjáték keverék is, nem elég. Például a gonoszok elég csapongóak, nem igazán érzem, hogy ők azon kívül, hogy Hancock lekapcsolta őket, meg elég rútul elbánt velük, miért is olyan nagyon izgágák. Hogyan jutottak ki a dutyiból, honnét vették, hogy megölhetik… szóval, nem méltó ellenfelei egy félistennek. Nem azért, mert élők, hiszen Lex Luthor is jó ellenfele volt Supermannak, hanem mert olyan semmilyenek. Talán ők akartak a komikus karakterek lenni, de csak az idegesítésre futotta. Mázli, hogy ezek a főgonoszok (vagy inkább főbb gonoszok) csak az utolsó tíz percben kapnak igazán teret, addig jó, ha öt percet szerepelnek. Ez is jól példázza, mi a bajom velük.

Ami még marhára nem kellett volna, az a film végi „szív jelenet”. Az túlságosan erőltetett és nyilvánvaló volt, ráadásul amúgy sem bírtam Ray eme jellemvonalát. Apropó, Ray, a rövid játékidő miatt az sem igazán bontakozik ki, miért hajlandó megbocsátani a nejének.

Szóval, a fő hibái, hogy a játékidő borzalmasan rövid, így a karakterek nincsenek igazán kibontva – természetesen kivétel Hancock. Műfaj tekintetében elég hullámzó, szóval, aki csak egy vígjátékot akar látni, az ne erre a filmre üljön be. Aki szereti a keverékeket, főleg, ha az egy jó fantasy-akció-komédia-dráma kotyvalék, annak ez a film tökéletes. Látványos, Hancock karaktere már önmagában is megér egy misét, a történet érdekes. Nem a szokásos szuperhős film.

No, ez is megvolt. A trailer után nem hittem, hogy elmegyek rá moziba, de azért mégis beestem rá egy unalmas délutánon. A trailert látva nem sokat vártam tőle, csak sok vért, sok golyót, sok akciót. Ehhez képest kicsivel többet kaptam.

Akció, az van, baromi látványosak és baromira irreálisak, szóval, aki ezen fenn tud akadni, az olyan messze kerülje el a filmet, amennyire csak tudja. Elég csak a trailert megnézni, és máris borítékolható ez. A fő attrakció a kanyarba repülő golyó, amit ugye egy frankó csavart mozdulattal lehet kivitelezni. Természetesen, a golyó így bármilyen figurát tud, kikerülni a csajunkat, aki a célpont elé állt, vagy éppen egy kör alakú szoba mentén száguldva mindenkit fejbe lő. Szóval na, ez után az ember már lazán megemészti a bukfencező – és amúgy frankón törhető, de végig működőképes – autókat, az egy ember ledarál nyílt tűzharcban száz embert tárcsere nélkül dolgot (nesze neked McClane, neked fedezék kellett és néha tárat is cseréltél). Olyat már meg sem merek említeni, hogy a főgonosz és a főjó úgy védi ki egymás lövését, hogy az egyik golyó eltalálja a másikat. Ja és persze van sebeket gyorsan gyógyító bakta-lé is, csak ez olyan, mintha marcipánba tennék az embert. Szóval a Wanted afféle akció-fantasy mix. Nem a Mátrix, de mégis

Vér, hát, elég annyit mondanom, hogy ritkán lát az ember lassított felvételben olyasmit, hogyan megy át az ember fején a golyóbis.

Golyó… hát talán csak a Shoot ’em up (Golyózápor) tudja ezt az ólomesőt lekörözni, viszont itt nagyon pöpec fantázia csúzlik vannak.

De most essék szó néhány olyan dologról is, amit nem vártam volna. Először, szereplők. Morgan Freeman, mint a titkos-bérgyilkos-céh feje. Nem élete alakítása, de őt így is szívesen látom bármilyen filmben, hiszen még a gagyiknak is emeli a fényét. Aztán, Angelina Jolie, szexi mind mindig (bár nekem továbbra sem tetszik annyira), vérmes, csendes vadmacska, egyben hithű gyilkoló gépezet. És itt a főhős, James McAvoy, aki remekül hozza a Béna Béla szerepét, olyan hihetetlenül, hogy emiatt a végén én nem tudtam über-bérgyilkosnak elképzelni. Ránézek, és nem látom azt az eltökélt alakot, akinek lennie kéne. Pedig igyekszik ő. Aztán felbukkan még Terence Stamp és Thomas Kretschmann, akiknek szerepe jelentős, de most antispileresen nem lövöm inkább le.

Végül, miről is szól a film? Ha játszottál az Assassin’s Creed című játékkal, akkor kábé tudod is. Van egy titkos-bérgyilkos-céh, akik egy szövetből (LOL!!!) kiolvassák a sors által megszabott célpontokat, majd likvidálják. Igen ám, csak sajna a második legjobb emberük renegát lett, elkezdte irtani a céh embereit, és megölte az első legjobbat. Így a céh nagyfőnöke beszervezi a legjobb ember egyetlen pici fiát, aki egy balfék és semmit nem tud a faterról. Megkezdődik a kiképzés, lemegy pár gyilok, aztán indul a hajcihő, mindeközben van pár fordulat, leginkább a „semmi sem az, mint aminek látszik” kategóriából. Mivel én egy elég egysíkú filmre számítottam, ezek a fordulatok megleptek, de ha nem úgy ülök be rá, hogy itt akción kívül semmi nem lesz, talán még láttam is volna előre ezeket.

Összességében, kellemes akció múvi, a realitást totálisan mellőzve, mégis, ha ezen túltesszük magunkat (vagyis élvezzük a látványos össztüzet), akkor egy korrekt akciófilmet ülhetünk végig. Nem az év filmje, de egy unalmas délutánt el lehet ütni vele, ha szereted az ilyen stílusú filmeket.