Eljött hát ez a nap is. Na jó, voltaképpen nem, de mégis. Az MGM elküldte a szaksajtónak az új Stargate film DVD-jét, hogy írjanak már róla minden szép s jót. Erre – akárcsak az Atlantis 5. évadának első része esetében – lazán kiszivárogtatták az újságírók, a legközelebbi munkatárs, esetleg a takarító néni. De mintha az MGM tanult volna a hibáiból, ezúttal nem kép vagy hangeffekt nélküli (az előbbi a 4×01-02-ről hiányzott, az utóbbi az Ark of Truth-ról), hanem mint az 5×01 Search and Rescue, a Continuum is tökéletes kép és hangminőségben került az internetes publikum elé. Direkt, netán üsse kő alapon? Fene tudja, minden esetre az AoT bevételét elnézve talán még jót is tett a kiszivárgás (sőt, mivel megismétlődik tök ugyanaz, mint tavaly, van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez már direktben megy). A lényeg a lényeg, mivel kis hazánkban valószínűleg akkor fogják leadni a filmet a TV-ben, mikor már őszülök, és DVD-n akkor lesz itthon Stargate SG-1, miután kihullott szép dús lobboncom, semmi sem riasztott vissza a megszerzésétől. De ígérem, ha egyszer ez a kénköves ménkővel bombázott magyar DVD-kiadó bagázs boltokba szállítja a sorozatot, valamint a filmeket, az elsők között fogom megvenni :). Persze ilyen úgyse lesz, legalábbis amíg a TV2 meg az RTLKlub egymással marakodik a jogokért, meg az Intercom is ül a babérjain… szóval, kezet ki a biliből, magyar rajongónak nem dukál a Stargate (se a Star Trek, ha már itt tartunk… se a Firefly… se a Babylon 5… stb.).
Na de, jöjjön a Stargate: Continuum.
A korábbi Ark of Truth véleményezésben már írtam, hogy én ettől a filmtől vártam a kevesebbet, aztán az AoT és a trailer után felmerült bennem, hogy talán mégis ez lesz a több. Vagyis, eme mű fogja azt adni, amit várok tőle. Szerencsére megérzésem ezúttal igazolást nyert, a film végére elmaradt a keserű szájíz. Nem éreztem kihagyott ziccernek, sőt, kifejezetten sokkal jobb lett, mint amilyennek elsőre gondoltam.
Legnagyobb félelmem az volt, hogy a film nem lesz több egy SG-1 8×19-20 Moebius I-II-nél, amibe belekevernek egy kis 7×21-22 Lost City I-II-t. Az utóbbi duplarész nem zavart volna, mivel az egyik kedvencem, ám az előbbi… nos, kevés részt rühellek jobban. Logikátlan, rossz poénokkal teletűzdelt, irritáló duplarész. Az előzetes információk pedig igencsak ezt ígérték. Nem hiába, a film az is lett. Moebius-Lost City ivadék. DE!!!
Szerintem a 8. évad záró epizódjai a komolytalankodás miatt lettek igazán elszúrva. Olcsó viccek, karikatúrizált karakterek, szóval az egész a széria kigúnyolása, ami egy bizonyos szinten be szokott jönni, de itt töményen adagolták (ezért sem csípem a 100. és a 200. részt. Jó az önirónia, de csak módjával.). Nem beszélve az izzadtságszagról, hiszen eredetileg az utolsó rész a 8×18 Threads lett volna, melyet egyben a sorozat befejezésének is szánták… csak aztán megrendelték a 9. szezont, így kellett – a hóhérnak – még két rész. Ám a Continuumból eme két hátráltató tényező kimaradt. Ez esetben, bár az időutazás maga csak annyira van komolyan megoldva, mint a Vissza a jövőbe trilógiában, a paradoxonokból fakadó poénokat módjával kezelik. És ezért nem lett ez rossz, mint az elődje. Lássuk hát a sztorit, hogyan is áll össze.
SPOILER ALERT!!!
A CsK-1 a tok’ra anyabolygóra látogat (ugye, a 8. évad végén végre legyőzték a goa’uldokat, így a jó ügyért küzdő fajtársak kellemes kristálybarlangjaikat házakra cserélhették). A planétán a CsK-3 és Jonathan „Jack” O’Neill tábornok (Richard Dean Anderson) vár rájuk az utolsó még élő goa’uld rendszerúrral, Ba’al-lal (Cliff Simon). Egész pontosan, annak utolsó klónjával, mert ez a kis mocsok a 9. évad folyamán sok-sok másolatot csinált magáról. De végre megfogták, s feltételezvén, hogy az eredetit már sikerült megölniük, ez a klón számít az utolsó rendszerúrnak. (A rendszerurak a goa’uldok legfőbb vezérei, belőlük kevés van. Viszont maga a goa’uld faj nem került kiirtásra, belőlük akad még elég a galaxisban.) A tok’ra ki akarja szedni Ba’al-t sokat szenvedett gazdatestéből. A CsK-1 meg kvázi a díszvendég. Azonban történik egy kis bibi. Az eredeti Ba’al a közhiedelemmel ellentétben nem halt meg, sőt, nagyon is él. Csak éppen 2008 (feltételezhetően ekkor játszódik a film, de erről később) helyett 1939-ben dorbézol. Míg tart a kivégzés ceremóniája, az originál gonosz meglátogatja a Földet a múltban. Méghozzá akkor, mikor a Gízában 1928-ban talált csillagkaput éppen Egyiptomból az USA-ba szállítják, mivel a második világháború hajnalán félnek, hogy a németek ráteszik a mancsukat az akkor még fegyvernek vélt kapura. Ba’al terve egyszerű. Elpusztítani a kaput szállító hajót, így meggátolni, hogy évtizedekkel később, azaz 1996-ban beinduljon a Csillagkapu Program. A kaput használva fel is jut a hajóra, megölet mindenkit, ám a kapitány, akiről később kiderül, hogy Mitchell nagyapja, utolsó leheletével még kidobja a hajóról a bombát. A hajó megmarad, azonban a legénység meghalt, így az Achilles sosem jut el az Államokba. Helyette megreked az Északi-sarkon. Ezzel meg is változik az idővonal, aminek 2008-ban mi is szemtanúi lehetünk. Először Vala Mal Doran (Claudia Black) szívódik fel, majd mindenki szeme láttára Teal’c (Christopher Judge), aztán kezdenek eltűnni a tok’rak, Ba’al holtteste is – őt lelövi Mitchell, miután kiszabadulva megölte O’Neill-t. A CsK-1 megmaradt tagjai pedig gyanítva, hogy valami nem kóser, visszatepernek a kapuhoz. A hazaúton szerencsére a féregjárat megvédi őket a változástól. Viszont kilépvén a kapuból már az Achillesen fagyott rakterében találják magukat, nem a Csillagkapu Parancsnokság megszokott betonfalai között. Kisebb-nagyobb bonyodalmak során Dr. Daniel Jacksont (Michael Shanks) hátrahagyván, Samantha „Sam” Carter (al?)ezredes (Amanda Tapping) és Cameron „Cam” Mitchell alezredes (Ben Browder) elindul segítséget keresni az Arktiszon. Találnak is. Szerencséjükre a környéken kóricáló Alexandria tengeralattjáró felszedi őket, amelyen nem mellesleg meglelik O’Neill ezredest is. Szóval, mindenből összerakva hőseink rájönnek, hogy rossz idővonalba tévedtek. Először persze dilisnek vélik őket, de aztán befut a jó öreg, és jelenleg nyugalmazott Henry „Hank” Landry tábornok (Beau Bridges), s közli: hisz nekik. Főleg, mert Carter ebben az idővonalban halott asztronauta, Mitchell sosem született meg, Daniel pedig „boldogan” él Egyiptomban, nem mellesleg őrült tudósnak tartják a „piramisok idegen űrhajók leszállóhelyei” című elméletei miatt. Erre fel van egy másik – ekkor már fagyás miatt féllábú – Daniel. Viszont, a csavar akkor jön, mikor Landry kvázi elküldi hőseinket melegebb éghajlatra, miután azok vissza akarnak csinálni mindent. Mondván: ez az idővonal csak hármuk szerint nem helyes, de több milliárd ember ezt vitatná. Slutty, a triót szétválasztják, szétszórják az Államok területén, új személyazonosság, új élet. És persze senki nem foglalkozhat azzal, amivel eddig. Egy év telik el így, Mitchell autószerelőnek áll, Carter háziasszonynak, Daniel meg próbál lelki támaszt nyújtani másik, kissé Moebiusos önmagának. Persze, nem megy át a film egy „hogyan éljünk alternatív valóságban” valóság-showvá (így kell ezt írni???), mert egy szép napon több nagyváros felett is al’kesh-ek bukkannak fel, amik a goa’uldok felderítő és bombázó űrhajói. Ugyanis Ba’al sem ült a fenekén az elmúlt ötven plusz évben. Leigázta az összes fellelhető rendszerurat, illetve elpusztította azokat, akiket nem sikerült. Majd összegyűjtött egy csinos kis flottát, amivel lerohanhatja a Tau’ri-t, azaz a Földet. Ennek előfutárai az al’kesh-ek. Na mármost, Henry Hayes elnök (William Devane), megneszelvén az inváziót, előkotorja elsuvasztott hőseinket. Bejelenti, hogy bár az Achilles fedélzetén elsüllyedt gízai csillagkaput nem találták meg, az Antarktiszon lévőt igen, és jelenleg a McMurdo bázison van. Tudniillik a CsK-1 kihallgatása után ebben az idővonalban is elindult a Csillagkapu Program, csak éppen a Cheyenne-hegy helyett az Antarktiszt választották helyszínnek, illetve egy év után sem tudták bekapcsolni a kaput erőforrás hiányában. Persze egy chaapa’ai-jal még az emberiség nem menne sokra, ám a kihallgatások alapján az USA már az Antarktiszon lévő ős előőrsöt, és az ott lévő fegyverplatformot is keresni kezdte. Hőseink feladata tehát: eljutni a McMurdora, a csillagkapun át szerezni egy teherhajót, amivel eljuthatnak a Praclarush Taonas-ra, ahonnét, mint az eredeti idővonalban is, elhozhatják a ZPM-et, ezzel bekapcsolhatják az előőrsöt, és a drone-fegyverekkel legyőzhetik a támadó flottát, mint évekkel korábban Anúbisz seregeit (ala: 7×22 Lost City II). Igen ám, csakhogy Ba’al előbb befut, és van pofája még a CsK-1 megérkezése előtt szétbombázni a McMurdot és az előőrsöt. Persze ő nem akar totális háborút, mert szereti a Földet és az embereket (a poén, hogy el is hiszem neki), viszont a behódolt rendszerurak, és szívszerelme, a Vala Mal Doran testét bitorló Quetesh-nek mások az elképzelései. A nő kinyírja Ba’alt, majd megpróbálja az első testőrét, Teal’c-et is eltenni láb alól. Ez utóbbi nem jön össze, Teal’c elhagyja az anyahajót, és miközben megkezdődik a Föld szanaszéjjel bombázása, ő lehajózik a felszínre. Ugyanis ott van még egy kapu. Az oroszok, mint az SG-1 4. évadában, ezúttal is megszerezték a víz alá került gízai asztrálportált. S mivel a Földnek már kampó, nincs más hátra, mint rendbe tenni az idővonalat. Szibériában összefutnak Teal’c-kel, aki tudja, hol van Ba’al időgépe. A szerkezetet meglelve hőseink halálra menő csatát vívnak Quetesh jaffáival, míg Sam rájön, hogyan kéne bezüzzenteni a masinát. Sajnos Daniel, Sam és Teal’c elpatkolnak, de Mitchell-nek sikerült visszajutnia 1929-be. Ott aztán elül a fenekén tíz évet, majd potyautasként feljutva az Achillesre egy Thompson géppisztollyal fogadja a kapun át a fedélzetre tipegő Ba’alt, aki egy csinos lyukkal a homlokán és megdöbbent ábrázattal az arcán végleg kimúlik. A fináléban még befejeződik a Ba’al klón kivégzése, majd O’Neill mindenkit meghív ebédre. The End 
No most, először nézzük, mi nem tetszett a filmben. Először is, ezt a filmet az Ark of Truth utánra szánták, azaz kb. a 10. évad végére. Itt viszont van egy kis kavarás. Az AoT pár héttel/hónappal játszódhat a 10×20 Unending után, de mindenképpen az Atlantis 3×20 First Strike előtt, szintén pár héttel/hónappal. Ez világos, mert a 3×20 közvetlen folytatása a 4×01 Adrift, melyben Carter már ezredes, de az AoT-ban még csak alezredes. Eddig stimt. A Continuum ugye ennek szellemében készült, viszont az alkotók már úgy láthatták, hogy talán túl sok minden történik az SG-1 10×20 és az SGA 3×20 között, hiszen oda ékelődne be az AoT és a Cont. is, ráadásul eleve sokkal később jelent meg a két film, mint kellett volna. Ezért az 5×01 Search and Rescue (amit még ugye hivatalosan senki sem láthatott 
) végén Carter megemlíti, hogy azért tér vissza a Földre, mert egyrészt az NFB ki akarja értékelni az egy éves parancsnoki teljesítményét, másrészt mert elkapták az utolsó Ba’al klónt, és a tok’ra ki szeretné szedni a gazdatestből, s nem ártana, ha Sam is ott lenne. Azaz ez a Cont. felvezetése, és elhelyezése az időben. Mind szép s jó. A bibi ott van, hogy egyrészt a stáblistán Carter még „lieutenant colonel” megnevezéssel szerepel, mely az alezredes megfelelője, és nem simán colonel, mint az Atlantisban. Ha ez lenne a legnagyobb baj, nem sípolnék, hiszen magában a filmben jó amcsi szokás szerint végig csak colonelezik, és a rangjelzését egyszer sem látni, szóval akár ezredes is lehet. Az igazi gond ott kezdődik, mikor Daniel megemlíti, hogy Jack fia csak 11 éve lőtte fejbe magát. Na most, 11 év a 10. évad és a mozifilm között telt el. Ha ez a film úgymond az Atlantis 5. évadában játszódik, akkor ennek inkább 12, ha nem 13 évnek kéne lennie (az SGA 5×01 ugye – ha lenne – akkor az SG-1 12×01-el futna párhuzamban). Plusz még vegyük hozzá Teal’c-et, akinek pont olyan a haja, mint a 10×20-ban és az AoT-ben (vagy az SGA 4×03-ban), míg az SGA 4×17 Modway-ben már hosszú a frizurája, és nem mellesleg, Sam azt mondja, hogy már csak volt tagja a CsK-1-nek (ez a ruházatából is látszódik). S még Walter is tíz évet említ, mikor a saját parkolóról kesereg. Tehát több helyen tetten érhető, hogy a Continuumot a 10. évad végére, fantom 11. évad elejére lőtték be, s csak a zsúfoltság, a késői megjelenés, valamint a Sam Atlantiszról való távozása miatt döntöttek úgy, hogy későbbre helyezik a történetet.
Aztán, a másik problémám, hogy ez még mindig csak egy Moebius-Lost City keverék. Jó lett volna valami újat látni, bár ha már olyan nincs, legalább frankón újrahasznosították ezt a régi bevált receptet.
Ezenfelül, itt annyira nem jött be a zene. Első nézés utána a nyitány kivételével igazán egy számot sem tudtam felidézni, ellenben az AoT zenei részével. Hiányzik belőle az erő, a különlegesség, a fülbe mászás. Ámbátor, másodszorra, mikor már odafigyeltem a muzsikára is, azért három jelenetnél még így is sikerült kedvencet találnom (az elején az idő váltáskor és a hajó kiirtásakor, az F-15 vs Siklóknál, illetve az időgépnél vívott harcnál). Viszont még így is olyan „van, de ha nem lenne, azt sem venném észre” érzés lengi körül a film dallamosabb részét.
Nos, ezzel nálam kifújtak a negatív dolgok, lássuk a pozitívumokat.
Először is, régi jó öreg SG-1 feeling. Humor (nem is kevés), könnyed sztori, kalandozás, látványos jelenetek, szemvillogtató és ármánykodó goa’uldok, a már megszeretett karakterek, katonai cuccok. Egy szóval minden benne van, amiért anno jómagam belehabarodtam ebbe a sorozatba.
A látvány tekintetében itt minden megvan, mai az AoT-ból hiányzott. Bár a grandiózus űrcsatát itt sem kapjuk meg (úgy tűnik, az az SGA 4×11 Be All My Sins Remember’d-re maradt), de azért van mit a tejbe aprítani. A tok’ra város végre nem földi, az Achilles kora ellenére szerintem impozáns, ráadásul a raktér forgó díszlete még tovább fokozza a látványt (bár nem igazán használták ki). Aztán, van itt pár valódi F-15-ös, melyet a légierő adott kölcsön (igaz, csak egy-két jelenet erejéig láthatóak, a többiben CGI gépek röpködnek). De a legnagyobb durranás, amit azért egy TV illetve DVD film ritkán mondhat el magáról, hogy egyrészt valóban az Északi-sarkon forgatták a sarkköri jeleneteket (kivétel az Achilles süllyedését), és az Alexandra tengeralattjáró valóban a USS Alexandria SSN-757 tengeralattjáró, kívül-belül, az originál legénységgel. Nagy költségvetésű mozifilmeknél ez nem újdonság (lásd: Transformers), de 6-7 millából összehozott filmnél, melyben ráadásul még e mellett is sok látványos jelenet van, hát azért már nem semmi. S akkor még nem is említettem a goa’uld flottát, vagy az F-15, MIG-29 és Halálsiklók közti körmérkőzést, mely bár rövid, mégis velős.
Aztán, itt vannak a rajongóknak szánt kedveskedések. A legnagyobb mindenképpen Jack O’Neill, aki bár nem kapott jelentős szerepet, öröm újra aktívnak látni. De rajta kívül olyan arcok is visszaköszönnek, mint Apófisz (Peter Williams), Ré (Jay Williams – ő amúgy Peter Williams testvére), Nirrti (Jacqueline Samuda), Yu (Vince Crestejo), Kronosz (Ron Halder) és Camulus (Steve Bacic), vagyis Anúbisz kivételével talán az összes meghatározó goa’uld rendszerúr. Ám ezúttal Siler őrmester (Dan Shea) sem maradt ki a buliból, sőt, még a régen látott – és a már előléptetésre megérett – Paul Davis őrnagy (Colin Cunningham) is felbukkan, aki még az első évadokban szereplő Samuels őrnagyot (később alezredest) váltotta le, mint a Pentagon összekötő tisztje, és akit nem láthattunk a 8. évad óta. S persze a jó öreg Walter őrmester (Gary Jones) sem maradhatott ki, újra megjelenik Hayes elnök, sőt, még Dr. Lee-t és Dr. Lamot is említik egyszer. Mégis, mindezen illusztris névsor elhalványul George Hammond tábornok megjelenésével, ama szomorú tény miatt, hogy Don S. Davis alig pár hete hunyt el.
Mindezek mellett vannak még olyan apróságok, mint a csillagkaput rejtő doboz, melyen a Langford név áll (Dr. Langford fedezte fel a kaput Gízában, és a lánya indította el a programot). A fegyver, amit Vala bevisz az indítócsarnokba, ugyanaz, amivel a 10×15 Bounty-ban Sam lelőtte a rá vadászó fejvadászt. Nem beszélve arról, hogy nem csak Mitchell, de mi is először láthatjuk, hogyan távolítja el a tok’ra a goa’uld szimbiontákat a gazdatestből. De még arra is választ kapunk a filmből, hogy Apophis és kompániája az 1×01 Children of the Gods-ban hogyan tudott kitárcsázni a Földről, mikor a komputerek nem működtek – meg nem érthettek a jaffák a tárcsázó számítógéphez –, DHD sem volt, s még csak be sem hangolták a kaput.
Aztán, ami nagyon megfogott az a rendezés és a történetvezetés. Rengeteg jól felépített jelenet van, bár ezt el is vártam Martin Woodtól (a kedvenc epizódjaim tetemes részét ő rendezte). Ahogy az F-15-ösöket követik kamerával; amikor Ba’al átlép az Achilles fedélzetére; vagy mikor bekísérik Apophist, az lenyűgözött (főleg a kamerakezelés miatt). De az sem semmi, ahogy a film elején párhuzamba látjuk a jelent és a múltat; osztott képernyőn nézhetjük végig a CsK-1 kihallgatását. Sőt, nekem a sokak által hosszúra nyújtott „beilleszkedős” jelenet szintén tetszett, melyben Mitchell keresi a gyökereit, mikor nem létezik (ez már önmagában is remek gondolat), Daniel próbálja buzdítani azt az önmagát, aki sosem kapott semmi jót másoktól, míg Carter egyszerű nőként kénytelen ténykedni. Amúgy, ez a hosszúra nyúlt jelenet tart vagy hat percig, de úgy néz ki, a mai rohanó világban már ez is unalmas (azért aki így véli, az szerintem ne nyúljon olyan filmekhez, mint az Alien, a Star Trek I vagy a Space Odyssey). Mégis, a legütősebb jelenet szerintem Daniel és Carter halála volt.
A szereplőkre nem is nagyon pazarolnám a szót. Sosem volt velük gondom, itt sincs. Sőt, Cliff Simon Ba’al szerepében brillírozik, Claudia Black pedig új oldalát mutatta be Quetesh szerepében, mely totálisan eltér Valától. Említeném még Ben Browdert, aki szintén hozta a formáját (sőt, talán az SG-1-ban most volt a legjobb), ahogy egyszerre személyesítette meg Mitchell-t és a nagyapját. Shanks, Judge és Tapping pedig a szokásosak voltak, bár a hölgynek volt két kiemelkedő pillanata is. Az első, mikor Jack a szeme láttára halt meg. A második, mikor visszatértek a Földre, és ez tudatosult Carter karakterében. Viszont Judge-t említhetném negatívumként ezen a téren, aki Teal’c lelövését véleményem szerint túljátszotta. Végül, ha már Anderson megjelent, hát szerintem rá sem lehet igazán panasz.
Mindent összevetve, szerintem remek film lett ez a Continuum. Másfél óra laza kikapcsolódás. A történetet jól összerakták, még ha sok eleme a Moebius-ból és a Lost City-ből lett lenyúlva. Ennek ellenére remek a kombináció, tökéletes turmixot kapunk. Ami adja magát, azt megragadják (második csillagkapu felkutatása, ZPM lelőhelye, ős-szék használata), ami nem megy, azt nem erőltetik (senki sem akarja megmagyarázni, hogy mindaz, amit látunk, hogyan lehetséges). Szóval, az első filmmel ellentétben ezúttal elégedetten álltam fel az ágyamból. Ha a következő film(ek) legalább ilyen jó(k) lesz(nek), akkor hajrá!
A végére hagytam egy kis öniróniával megáldott poént a film végéről (így kell az ilyesmivel bánni), amire AXYS nevű Abydos Gate-es fórumozó társam hívta fel a figyelmet:
- Gondolom, ezt érdemes volt megnézni – Mitchell.
- Mi? Csak ennyi mondanivalód van? – Daniel.
- Hát, úgy adtátok elő, mintha valami nagy szám lenne. Egy kicsit látványosabbra számítottam – Mitchell.
- Nem. Ez nagyjából az eltávolítási szertartás – O’Neill. – Igen. Szóval… ebéd, valaki?
(http://forum.csillagkapu.hu/index.php?s=&showtopic=3201&view=findpost&p=339192)
Június 29-én szívroham következtében elhunyt Don S. Davis. Arcát rengeteg sorozatból és filmből ismerhettük, de a két legjelentősebb szerepe talán Garland Briggs őrnagy (Twin Peaks) és George Hammond tábornok (Stargate SG-1) volt. De felbukkant az NCIS-ben, az X-Aktákban, a Stargate Atlantisban, az Andromedaban, a Hegylakóban, vagy éppen a Columboban. Filmek terén legtöbbször TV filmekben szerepelt, egy-egy mellékkaraktert a mozivásznon is eljátszhatott. Az ismertebbek közül néhány: Con-Air, A hatodik napon, A rajongó, Cliffhanger.
Utolsó kommentek