LIGHTSPEED

Hétfőn volt alkalmam megtekinteni a Vasember című filmet. Be kell valljam, nem nagyon rajongok a képregény adaptációkért. A Pókemberekre azt mondom, hogy egyszer nézhetőek, a régi Batmanaktől – még a Tim Burtonféléktől is – a falat tudnám kaparni, az ilyen Hulkokról, meg egyebekről nem beszélve. Szóval ott már gáz van, ha például egy Fantasztikus 4-est csak azért tartok érdemesnek megnézésre, mert Jessica Alba mély dekoltázsú, testhez simuló ruhát hord.

Ellenben, azért akadnak jó képregény adaptációk is, amikre azt mondom, hogy igen, korrekt. A Hellboy tetszett (bár önmagában ez nem kiemelkedő, de Ron Perlman alakítása és a szövegek nekem eladták a filmet), a Batman Beginst máig a legjobb ilyen típusú filmnek tartom. Az X-men trilógiát is szeretem. Aztán ezzel kábé kifújt a „tetszik” lista. Ja nem, ott van még a Transformers.

Na de, hétfőn újabb névvel bővült az a bizonyos lista. Iron Mannal. Bevallom, nem sokat vártam a filmtől. A trailert látva abban biztos voltam, hogy a látvány izmos lesz, és voltaképpen úgyis ültem be a moziba, hogy egy látványos zúzdát szerettem volna látni, ala Transformers. Teszem hozzá, mint a legtöbb képregény adaptációnál, itt is hót tudatlan voltam a forrásanyag tekintetében, tehát ilyen szempontból abszolúte nem voltak prekoncepcióim. Egyet tudtam Iron Manről, hogy nem tetszik a ruhája.

Aztán elindult a mozi. Hummerek, katonák, gépfegyverek. Némi poénkodás aztán durr… robbanások, lövések, és a főhős máris egy saját maga által gyártott bombára meredt, ami éppen készült felrobbanni. Na mondom, ez tényleg az a zúzda lesz, amit vártam.

És nem az lett. Úgy értem, én tényleg arra számítottam, hogy megépül a páncél, aztán lesz egy ellenpáncél, és ők ketten transformereket megszégyenítő módon végigzúznak néhány utcát. Ilyen nem volt, illetve nem ilyen mértékben. A főhős a film végéig szembe sem került az ellenpáncélt viselő gonosszal, és akkor is csak egy fél utcát taroltak le, igaz, azt porig rombolták. De addig sem kell ám akció nélkül lennünk, nem, sőt, Iron Man kimenekül egy iraki barlangból, versenyt fut… pardon, repül két F-22-essel (milyen népszerűek lettek a filmekben ezek a madarak), megküzd iraki terroristákkal (igen, Iron Man nemzetközi szuperhős, nem úgy, mint Spiderman, Superman – bár ő még néha elment más országokba – Batman, vagy az X-men, emiatt szimpatikusabb). Szóval hepajkodik eleget.

A történet nem olyan nagy hűbelebum, sőt, sok helyen eléggé klisés. Az akciók, ahogy az lenni szokott, látványosak, de néha igencsak lehetetlenek. No de, az ilyen filmektől überrealisztikusságot várunk? Hát én biztos nem. Szóval bár felvontam a szemöldököm, azért hamar túltettem magam azon, hogy Iron Mant nem vágja félbe a hangsebességgel haladó F-22-es, vagy hogy a tank lövedéke meg sem karcolja, de a G-36-os gépfegyver tölténye már nyomot hagy a páncélon. Illetve említhetném a legmeredekebb részt, mikor Stark pusztán kacatokból megépíti az első páncélt a barlangban, úgy, hogy a fő Terror Pista az utolsó pillanatig azt hiszi, hogy rakétát épít. Szóval, vannak itt érdekes húzások, de hát a film keretein belül maradva ezek bizony működnek. Mert az az F-22-essel vívott verseny mégis csak látványos, mint ahogy az első páncéllal való dózerolás is. És ez keményen erre épít, mint a Transformers (mondjuk a története sokkal magvasabb az Iron Mannak, mint a Trafónak).

Szereplők tekintetében jobb nem is lehetne a felállás. A főhőst, Tony Starkot alakító Robert Downey Jr. két börtön vagy elvonókúra között is aranyat alkot, még egy ilyen filmben is. Viszi a hátán a mozit, nagyszerűen játszik, hitelesen adja elő a multimilliomos fegyvermogul playboy pálfordulását (amihez az is hozzájárul, hogy jól van felvezetve), miközben képes humoros lenni (a film másik nagy erénye, hogy teli van jó poénokkal). Jobb kezét és szívszerelmét Miss. Pepper Potsot a legnagyobb meglepetést okozó Gwyneth Paltrow alakítja. Bár mindig is tudtam, hogy Paltrow remek színész, a karaktereit többnyire nem igazán komáltam (számomra mindig volt valami unszimpatikusság a csajban). Most viszont teljes mértékben kedvelhető volt, és leginkább seggbe rúgtam volna Starkot, hogy inkább Pepperrel enyelegjen, semmint minden más útjába kerülővel (ja, Stark olyan faszi, aki még a legnagyobb utálóját is ágyba vitte kétpercnyi beszélgetés után… tiszta James Bond). A harmadik hős (mert hát azokból ugye három kell) Jim Rhodes ezredes, akit Terrence Howard formál meg. Őt viszonylag sok filmben látni, ám mindig másod-harmadhegedűs szerepben, és mint mindig, most is hozta a formáját. A hős tipikus társa. Még szót érdemel Jeff Bridges, aki a gonoszt alakítja, azaz Obadiah Stane-t, alias Iron Mongert. Kicsit furán fest a fickó, én először fel sem ismertem. Nem mondom, hogy ez Bridges úr élete alakítása, de korrektül hozta az alamuszi vérnyuszi szerepét, akinek az indítékai és szándékainak mikéntjei a film vége felé kezdtek kissé homályba veszni. Ja, és ott van még Samuel L. Jackson, akit keressetek meg ti (egy kis segítség: a film legvégén van).

Szóval, összességében jó film lett ez az Iron Man (még a páncélja is megtetszett ). Akció dús, látványos, humoros, klafa zenével (nem kiemelkedő, de a filmhez passzoló), szóval a tökéletes film a kikapcsolódáshoz. Jöhet a második rész.