Úton hazafelé – Star Trek Voyager

6 03 2008

No, elérkeztem az utolsó általam még teljes egészében nem látott Trek szériához. Hála a Viasat 3 csodás műsortervének, elsőre csak az 5-6. évadot, illetve az első felét láttam. Másodszorra már megcsodálhattam a negyedik második felét, illetve a hetediket azzal a méltán hírhedté vált frenetikus szinkronnal, amit máig nem értek, hogyan követhetett el a csatorna (egyáltalán, hogyan fogant meg bennük az ötlet, hogy egy Romániában székelő szinkronstúdiót kér fel…). Hál’ istennek, a hetedik évad aztán helyrejött, hála az először, és azóta sem látott hazai rajongói megmozdulásnak. A V3 rendes csatornaként nem szart a nézőire, hanem újraszinkronizálta a megszokott stúdióval és hangokkal (ezzel elérve, hogy a Voyager az utolsó rendes szinkront kapó Star Trek széria legyen, mert bár az Enterprise első évadját is ők csinálták, a második évadtól az AXN egy másik stúdiót bízott meg, így több szériát és filmet – a TNG-ket – átölelő következetes szinkron szakadt meg, hogy szakadnának meg. Ennek folytán a warp már nem szubtér, hanem görbület, a Föderáció meg szövetségtől kezdve minden volt, stb… szóval, az Enterprise szinkronja már szutyok, pláne, mikor a szereplő csak tátog… no mindegy, kesergés off. A Voyager jó.). Na, hol is tartottam… ja, végre láttam rendesen a hetedik évadot (persze volt blama, hiszen a 7×01-et elsőre megint a szutyok szinkronnal nyomták, de aztán helyrebillent az egyensúly, csak mellényúltak…). Aztán egy ideig mindig csak a sorozat közepétől ismételt a csatorna, végül a TNG-t nyomta agyba-főbe, ezzel elpártoltatva a Trektől, mert nem éppen Picard team-je a kedvencem. De, hála bizonyos technika áldásának (interweb :D ), végre megtudtam nézni a Voyagert is, egyben, helyes sorrendben. Ezzel rájöttem pár dologra. Egy, nem olyan rossz ez a sorozat, mint hittem. Kettő, több részt láttam, mint hittem. No, ugorjunk is neki.

- Kapitány, azonosítatlan spoiler előttünk.
- Vörös riadó! Mindenki harcállásba.

A történet alapja egyszerű, mint az egyszer egy. A TNG-ben érintett, és a Deep Space Nine-ban kiteljesedett Maquie konfliktus közepén járunk, mikor is egy kisebb csoport tagjai, nyomukban egy cardassiai Galor osztályú rombolóval bezúznak a DS9-ből jól ismert Vadvidék nevű jelenségbe. A Galort megsütik, majd a lázadó hajó eltűnik. A Csillagflotta legújabb hajóját, az Intrepid osztályú USS Voyagert küldi utána, mivel azon a kis mütyürön volt a Maquie egyik feje, Chakotay (Robert Beltran), és egy beépített Csillagflottás, Tuvok (Tim Russ), aki egyben a Voyager biztonsági és taktikai tisztje. A hajó kapitánya, Kathryn Janeway (Kate Mulgrew) kihozza a dutyiból Tom Parist (Robert Duncan McNeill), aki hajdanán szintén a flotta alkalmazottja volt, majd miután egy balesetben megölt két embert, és még a jelentést is meghamisította, kicsapták. Aztán meg beállt a Maquie-hoz, ahol az első bevetésén nyakon csípte a Föderáció. Szóval ő ilyen szerencsétlen alak, de a flotta legjobb pilótája, ismeri a Vadvidéket, nem mellesleg Chakotay mellett szolgált. Egy szó mint száz, a Voyager kifut a Deep Space Nine-ról, eljut a Vadvidékre, ahol belekevernek egyfajta örvénybe, ami súlyos károk és a legénység egy részének lemészárlódása árán a Delta-kvadránsba dobja a hajót. S innét indul igazán a kalandozás, ugyanis hetvenötezer fényévre kerültek kedvenc kék golyónktól. Tehát, az útirány a Föld. Céljuk pedig mindenféle téranomália és technológia felhasználása a hazaéréshez, miközben felfedeznek különös új civilizációkat és eljutnak oda, ahová… nos ember már járt, mert a Földre akarnak jutni :D

A Voyager egyik nagy erénye a családiasság, a bajtársiasság. A USS Voyager feleakkora, mint egy Galaxy osztályú csillaghajó, így a legénység nem annyira hivatalos kapcsolatú, mint mondjuk az Enterprise D-n. S mivel a személyzet nagytöbbségben a Flotta tagja, olyan elhatárolódás sem tapasztalható, mint a Deep Space Nine-on. Ez egy összetartó brigád, sőt, szó szerint család.

Kathryn Janeway kapitány az anyuka, aki összetartja a csapatot. Megkapta a szokásos flotta-agymosást, tehát az idealista, felsőbbrendű hozzáállása megvan, és igyekszik is kötni magát ezen elvekhez, még ha azt a végén csúnyán meg is szívja a legénység. Mindezek ellenére, főleg ahogy közelednek a Föld felé, hajlamossá válik sutba dobni mindent, és a cél alá rendelni hitét. Máskor meg a legénységet rendeli a cél alá, mint pl.: a USS Equinox üldözésekor, ahol annyira elvesztette az eszét, hogy Chakotay helyében kiültettem volna az orra kicsit levegőzni. Ennek ellenére jó kapitány, vagy inkább szerethető anyuka, aki igyekszik mindenkinek a gondját viselni. Különösen Hetesnek.

Aztán, itt van Chakotay, ő indián, törzsi tetoválással az arcán, ősi szokásokkal, melyeket klassz modern köntösbe bújtattak. Hagyománytisztelő, kíváncsi, de határozott személyiség, olyasvalaki, akit szívesebben láttam volna hét évig a Voyager kapitányi székében. Hűséges alak, még akkor sem fordult kapitánya ellen, amikor minden oka meg lenne rá. Támogatja Janeway-t, és szerintem főleg neki köszönhető, hogy a hajón egyszer sem tört ki Maquie lázadás.

Aztán, itt van Tom Paris, kinek papája admirális, amúgy börtönviselt, kissé nagyképű, önfejű, a felelősség alól kibúvó, szóval egy tipikus szerethető figura :) Na jó, kezdetben ilyen, aztán szépen lassan megváltozik. Sőt, talán a kezdeti csapatból ő az, aki a legnagyobbat fordul. Az elején csoda, hogy Janeway rá meri bízni a Voyager kormányát. Ez persze vissza is üt, Paris eljátssza a bizalmat, igaz egy jó ügy érdekében, de hát ez kit érdekel, a Voyageren csak a kapitánynak van joga a legénységgel szembefordulni. Szóval, Paris megy a dutyiba, lefokozzák, stb. Mégis, ez – ahogy az a részből is kiderül – már nem az a Tom, akit kihoztak a Föderációs büntetőtelepről. A Földre pedig egy férj és apuka tér vissza, aki talán már saját apjával is megbékélt, s akire egy kapitányi széket is rá lehet bízni.

Tom neje nem más, mint B’Elanna Torres (Roxann Dawson), aki félig klingon, félig ember. Hát igen, érdekes keveredés. A klingon ugye egy marha barátságos nép. Az ember meg legalább annyira szerethető. Oké, a Star Trekben eléggé fixaidealizált helyzetben vagyunk, de ugye Kirk is megmondta: „Mindenki ember.” Szóval mi sem vagyunk jobbak a klingonoknál (de ők lehet, hogy jobbak nálunk), így hát B’Elanna igencsak lobbanékony alkat, miközben rettenetesen instabil érzelmileg. Szörnyen fél, hogy magára marad (apja elhagyta őt és klingon anyját), rühelli klingon énjét, és olyan vastag páncélt visel, melyet csoda, hogy Tom képes volt áttörni. Viszont műszaki zseni, de csak annyira, mint Geordi, tehát gyorsan tud sok gombot megnyomni, hogy a hajó újra működjön. Na jó, azért szerszámokkal is rohangászik néha napján, de gépészek terén én még mindig Scotty-t és O’Briant bírom a legjobban.

Egy klingon és egy alakváltó után ezúttal egy vulcanit kaptunk biztonsági tisztnek. Be kell valljam, annak idején én nem bírtam Tuvokot (fajgyűlölő vagyok, egyetlen tiszta vérű vulcanit sem bírok :) ). Mostanra a kedvenc szereplőm lett. Lehet túl sok időt töltött emberek között, vagy csak Neelix (Ethan Phillips) miatt van, de a végére majdnem olyan jó fej lett, mint Spock. Főleg a humora az, ami megnyerő. Jó kis csípős vulcani humor, melynek nincs párja a Trek világban. Persze, erre csak pár vulcani képes, szó szerint, mert csak Spock és Tuvok az, akik erre szakosodtak, T’Polból már akkor sem tudnánk kicsikarni ilyesmit, ha fenékbe billentenénk.

A TNG-ben Data szerepkörére kitalálták az operatív, vagy más néven műszaki tiszt szerepkörét, ami a Deep Space Nine-ból kimaradt, ám a Voyagerbe újra bekerült. Voltaképpen ő ugyanazt csinálja a hídon, mint a főgépész a gépházban. Egyben tartja a hajót és… és minden más, afféle mindenes. Csak míg Data a kormánypultnál ült, addig Harry Kim zászlósnak (Garrett Wang) – révén a Voyager hídja nem kicsit más elrendezésű, mint az eddig megszokott hajóké – van saját pultja. Nos, Harry friss végzősként került a fedélzetre, majd maradt is ott további hét évre. Rangja nem változott, hozzáállása nem változott… őszintén, a fickó csak öregebb lett, de a hét évad alatt nem fejlődött annyit, hogy megkedveljem. Kim stréberkedik a széria elején, a végén meg nyafog (akkor tehát mégis változott :D ). Hol azért, mert már megint nem jutottak haza, hol mert nem léptetik elő, hol mert szögletes a zsemle, pedig ő kereket akart replikálni… szóval számomra unszimpatikus karakter. Ennek ellenére ő is a Voyager szerves része, Tom legjobb haverja, és a legoptimistább jószág a fedélzeten, mert ha a műszere kileng fél milit, máris egy féregjáratot lát, ami a mamikája nappalijába nyílik.

A Voyager sem maradhatott orvos nélkül, bár erre minden esély megvolt, révén a főorvos az első fél órában megmekkent, és magával vitte a túlvilágra az orvosi személyzetet is (csak tudnám, hogy akkor mi az a sok kékruhás, akik a folyosókat róják). Ezért Tom aktiválja az Orvosi Segéd Hologramot, röviden OSH-t, akit hét éven keresztül csak Doktornak (Robert Picardo) hívnak (azaz Tom egyszerűen Dokinak). Egy újabb karakter, aki Datahoz hasonlóan ember akar lenni, bár más megközelítésből. Míg Data „lélektelen” android, addig Dokiba előre beleprogramozták a lelket, szóval nincs mit megértenie, megtanulnia. Ennek (és a „papája”, Dr. Lewis Zimmerman áldásos munkájának) köszönhetően felettébb arrogáns figura, egyben a hajó másik humordudora. Ő is azon személyek sorát ékesíti, aki fejlődött az évek folyamán. Programját folyamatosan bővíti, ami néha mondjuk rosszul sül el. Mindezek mellett kapott egy úgynevezett mobil kivetítőt, amivel már a gyengélkedőt, sőt, a hajót is elhagyhatja, így szabadabb lett, mint sok más hologram.

A Voyager útja során a fedélzetére vesz jó pár érdekes alakot. Elsőnek Neelixet, a talaxiai roncskereskedőt. Hóbortos figura, de szó szerint mindenhez ért. Kezdetben szakács és idegenvezető, majd miután elhagyják az általa ismert térséget, nagykövetté avanzsálódik. Voltaképpen humoros alaknak szánták, bár engem az első két-három évadban inkább idegesített a viselkedése. Bár jól beilleszkedik a legénységbe, sőt, ő szó szerint családtag is lesz, miután megszületik az első gyerek a hajón, sokszor megjegyzi, hogy nincs teljesen kibékülve a Föderációs nagyzolással. Mindezek ellenére buzgón segít, és állandóan Tuvok nyakán lóg, ezzel kialakítva kettejük között egy különös barátságot.

A második személy Neelix szerelme, Kes (Jennifer Lien), aki ocampa. Eme faj telepatikus és mindössze kilenc évig élnek. Nos, ez egyrészt szerintem remek ötlet, másrészt hatalmas öngól. A sorozat vége felé Kest már mindenképpen annyira meg kellett volna öregíteni, hogy hasznavehetetlenné vált volna. Ráadásul a készítők az ütemet sem tudták belőni. Három évig szerepelt, de az öregedés nem látszódott rajta, pedig élete több, mint harmadát leélte. Aztán egyszer csak, derült égből villámcsapás szakított Neelixxel (ez ráadásul benne sincs a sorozatban, egyszer csak mondják, hogy megtörtént), majd puff, megnőtt a haja (egyik részről a másikra, pedig azt sem említik, hogy hónapok teltek el). Ja, és elkezdik olyan ruhákba járatni, mint amilyenbe Hetes és T’Pol domborított. Szóval, látszódik, hogy a kezdetben jó karakterrel már nem tudtak mit kezdeni, egyrészt, mert a nézettségnöveléshez akartak egy bombázót, márpedig Jennifer Lien „csak” átlagos szépség, másrészt kezdett kicsúszni a kezükből ez a kilenc éves átlagéletkor dolog. Végül le is váltották egy érdekes húzással, amit szerintem a végén megint jól elszúrtak (azzal, hogy visszahozták. Kellett a visszatérés, de nem így.).

A harmadik jószág, aki a fedélzetre került, az egyik legjobb ötlet a Trekben, még ha a háttérben húzódó alakokat nem is ez motiválta. A cél valószínűleg eme dolog lehetett: kell egy cool karakter és egy bomba nő. Aztán gondolkodtak: A cool karakter legyen bomba nő. Így jött Hétkilenced (Jeri Ryan), a borg unimátrix 01/3 szintű dolgozója. A borg cool faj, a csaj pedig nehézbombázó. Az ötlet mégis jól sült el (sokak szerint talán túl jól is, mert Hetes előtérbe kerülésével a szereplők többsége háttérbe került). Jeri Ryan szerencsére jó színésznőnek bizonyult, az írók príma történeteket írtak neki, és sikerült egy újabb aspektusba vinni az „emberré akarok válni” kérdéskört. Persze, szvsz nem lett igazán kihasználva, mert van pár kérdés, amit csak-csak elkerültek, plussz szerintem túl hamar szabadították meg az implantjaitól (igaz, ha meghagyják, ellentmondanak a TNG-vel, ahol Picard-t ripsz-ropsz visszaalakították). Szóval, ő az, aki még tetemes jellemfejlődésen megy át, hiszen a vége felé az „én borg vagyok” gondolkodást egész emberire cserélte, és párkapcsolatot is képes volt kiépíteni Chakotay-jal (csendben jegyzem meg, annak idején sokat szidtam ezt a semmiből jött kapcsolatot. Viszont, a sorozat nézése közben feltűnt, hogy Chakotay már igen korán elkezdett körülötte legyeskedni.).

Nos, ők a főhősök. Melléjük úgy illik, hogy kellenek állandó mellékszereplők… a DS9 után elég nagy farba rúgás a sorozat ezen része. Merthogy állandó mellékszereplők igazán nincsenek. Legalábbis úgy nem, mint a DS9-ben, hogy a történeti szál(ak) fő alkotóelemei legyenek. Igazság szerint még kiemelni is nehéz. Volt kezdetben egy Seskank (Martha Hackett), aki bajorinak tűnt, aztán cardassiai lett belőle (igen, kém volt). Gonosz is lett, szóval ő jó volt. Mellette van még egy Joe Carey hadnagyunk (Josh Clark), aki B’Elanna riválisa lehetett volna, míg fel nem szívódott, aztán a hetedik évadban visszatért meghalni (illetve ilyen-olyan módon mindegyik évadban szerepelt). A röhej, hogy elméletben végig a Voyageren tartózkodott (biztos beszorult egy jeffrey’s-csőbe, és évekig nem találták, hogy melyikbe). Rajta kívül még érdemes megemlíteni a borgtól kimentett Ichebet (Manu Intiraymi) és társait, a Voyageren elsőként született Naomi Wildment (Scarlett Pomers) és anyukáját, Samathat (Nancy Hower), Vorik zázslóst (Alexander Enberg) és még talán Paris papát, Owen Paris admirálist (Richard Herd). Ők azok, akik több, mint két-három részben szerepelnek, és olykor nagyobb hangsúlyt is kapnak, mint háttéralakok. Mégis, ez nagyon messze van attól, amit a DS9-ben láthatunk, ahol egy elmeroggyantból uralkodó, egy száműzött kémből szabadságharcos, egy háttérben megbúvó alakból forradalmár-vezér, vagy éppen tolvaj kiskölyökből az első ferengi flottatiszt lett. És nem csak öt-tíz részben szerepeltek, hanem végig jelen vannak, olykor csak róluk szól a fáma. Szóval ez nagy visszaesés, úgy érzem.

Természetesen vannak olyan szereplők is, akik más Trek sorozatból vagy filmből bukkannak fel. Lendületből itt a borg királynő, akit nem kell ecsetelgetnem. Nagyrészt jelen van, ha a borg felbukkan (érdekesség, hogy többségében Susanna Thompson játssza, és csak az utolsó duplarészben öltötte magára újra a szerepet a First Contactból Alice Krige). Megjelenik Deanna Troi (Marina Sirtis), Riker parancsnok (Jonathan Frakes), beköszön a jó öreg Q (John de Lancie), de a TNG-ből megismert dadogós és majdnem mindentől beteg III. Reginald ‘Reg’ Barclay (Dwight Schultz) sem marad ki a mókából. Illetve van olyan történet, ami még a TNG-ben indult el, és itt záródik le (a Delta-kvadránsba rekedt ferengik, akik egy TNG részben tűntek el egy instabil féregjárat miatt).

Új fajokból akad bőven, sőt, itt a már ismert Trek fajok mennek ritkaságszámba. A Delta-kvadránsba hemzsegnek az idegenebbnél idegenebb jószágok, és a legtöbbjük nem túl barátságos. Noha, itt is vannak csillag-szövetségek, és egyéb politikai csoportosulások, s persze a borg is itt székel. Mindennek ellenére a Delta-kvadráns afféle vadnyugat, nem olyan „békés” hely, mint az Alfa és Béta-kvadráns. Ennek köszönhetően izgalom akad bőven, és néha kisebb csoda, hogy a Voyager egyben maradt (már amikor, mert hajót ennyiszer felrobbanni még nem láttam :) ). Számomra ez az egyik probléma a hetedik évaddal, de főleg a fináléval (már megint). A legvégére a Voyager már ultratápos hajó lett. Egy borg kocka eliminálásához elég egy torpedó, ellenben három kocka sem tudja kozmikus gázfelhővé porlasztani a Voyagert. A páncél technológia és a jövőbeli fegyverek nagyon gázosak. Ráadásul, ezzel egyúttal uralkodó társasággá tették a Föderációt, mert az Alfa-kvadránsban senki sincs, aki ellent tudna állni nekik. Egyetlen reményem ennek az amúgy cool, de Trek viszonylatban szutyok felszereltségnek, hogy a borg – ami ellen kitalálták – adaptálta, plusz az egész még jól meg is sült a hazafelé vezető úton. Külön öröm pedig, hogy a Nemesisben színe-nyoma sincs.

Végül essék szó az uccsó részről. A már említett technológiai táposításon túl van itt még egy kis gubanc. Mit egy… Első, a borgnak transztér-csomópontja van, amivel bárhová eljuthat… khm… akkor ezek a fránya kockák, amik a Földre támadtak, miért a „hagyományos” módon közelítettek? Itt pont a Föld mellett nyílt járat, míg a TNG-ben és a First Contactban úgy repültek végig. De oké… felejtsük el. Lehet, hogy csak a 8. film után fedezték fel ezt a nagyot, a többi kicsi meg nem vezet el mindenhová. Ugorjunk arra a bukfencre, hogy Janeway beleugat az időbe, és sehol a több ízben is bevetetett időhajó. Érdekes ez a XXXI. századból ügyelő temporális hatóság, mert amikor hőseink machinálnak az idővel, egyszer sem szólnak közbe (biztos hidegháborúznak). S akkor jöjjön az elköszönés, ami – hasonlóan az Enterprise végéhez – egy kellemes pofon. Olyan búcsúra, mint ami a TNG-ben és a DS9-ben volt, senki ne számítson. Látni a szereplőket egy helyen? Noooo… mindenkin végigpásztáz a kamera? Noooo… utalás, hogy mi lett a szereplők sorsa? Nooooo… Hát akkor mi? Nos, Parist nem láthatjuk együtt a kislányával, de még csak a nejével sem. A család nem egyesül, apuci eltűnik a turbóliftben, anyuci lent a gyengélkedőn a kislánnyal. A Dokinak semmi búcsú nem jutott, bejelenti, hogy Parist várja valaki, azt csók. Kim, ahhoz képest, hogy a képernyőn felbukkanó legkisebb foltra is képes volt ráfogni, hogy intergalaktikus csillagkapu-híd, csak vigyorog. Tuvok.. fene tudja, mit csinál, nem emlékszem. Hetes mosoly, Chakotay annyi sem, csak leül a kormány elé. Janeway… elrebeg egy köszönömöt, faarccal, aztán kiadja az útirányt: „Hazafelé.” Ez az egyetlen szó, ami ér valamit a végén. Hát én valami méltóbbat képzeltem el.

Mindezek ellenére, nem rossz sorozat a Voyager. Bár nem verte le a DS9-et a dobogó tetejéről, és még az Enterprise is jobban tetszik, a TNG mellett elfér.


Actions

Informations

28 responses to “Úton hazafelé – Star Trek Voyager”

6 03 2008
Zed Zero (19:27:48) :

Ahogy Picard vagy McCoy sem volt fiatal, úgy Kes is megöregedhetett volna. Sok tartalmas epizódot lehetett volna írni így rajta keresztül, az élet rövidségéről, mulandóságáról, fontosnak hitt dolgaink valós prioritásairól.
Hét Kilenceddel meg nem az a baj hogy van, hanem hogy túl sokat van, más karakterek rovására. Gyakorlatilag övé az epizódok hétkilencede. Kes ettől még maradhatott volna, ahogy Worf is lehetett volna Tasha helyettese, vagy lett később Odo kollégája.
Itt is, mint rendszerint az alapötlet, alaphangulat fogott meg, s nem az amivé később változtaták. Nagy ötlet volt Janewayt Tuvok és Chakotay közé helyezni. Előbbi jöhetett a Flotta szabályzatával, a másik Maquis szabályszegésekkel. Egy olyan kvadránsban, ahol újra és újra kérdéses lehet, melyikükre is hallgasson a döntéshozó kapitány, egy-egy trekkesen filozófikus konfliktushelyzetben.
Ehelyett a rajongók a korszellem jegyében beérték egy fehérneműmodellel. Pedig a sorozatot jegyző írónő szerint a sorozat egyik főbb érdeme, hogy az anyukák megmutathatják kislányuknak, “látod bármi lehet belőled.” Csak ő ugye Janeway tanulással építgetett karrierjére értette, és nem 7/9-ed asszimilált paramétereire.
Az hogy jó-e a sorozat, nézőpont kérdése. Ahhoz képest, amit ki lehetett volna hozni belőle a Delta kvadráns, a karakterek és az évadok gondos megtervezésével, felépítésével, rém gyenge. Ahhoz képest hogy a tng-re sem mondjuk, hogy rossz, mert koncepció nélkül kíbirt hét évet, úgy ez sem rosszabb. Csak ugye a legmenőbb karaktersablonokat ott már ellőtték. Ezt lehetett volna ellensúlyozni személyiségekkel, de épp ez sikkadt el Seven érkeztével.
Az utolsó évadokra lazán lehetett volna olyan részeket írni, amelyekben cardassian, romulan, klingon térségeken keresztül érnek haza, belefolyva az Alfa Kvadráns aktualitásaiba.
Szvsz.

6 03 2008
dzsejt (22:42:16) :

Picard és McCoy 40-50-esek voltak, Kes az uccsó évadokban 80-as, 90-es embernek felelt volna meg. Lehetett volna ilyen részeket kreállni rá, de ez baromira nem elég alapanyag egy 26 epizódot számláló évadra, amiben 8 másik szereplőt kell még mozgatni, úgy, hogy egyik se nyafogjon a háttérbemaradás miatt (persze, jó írók és szervezőmunkával megoldható, de azt nem film/sorozat készítésnek nevezik).Szóval szerintem Kessel egy idő után sehogy se tudtak volna túl sok értelmeset kezdeni.
Hetesről írtam, hogy sokak szerint túl sokat van porondon, szóval ebben egyetértünk… mármint abban, hogy sokak szerint így van, mert én bármeddig el tudom nézni Jeri Ryant (hehe, sasolom is a Sharkban :D ), és jobb karakternek tartom, mint Kimet vagy Neelixet, akiknek a játékidejét fele annyira is lecsökkenthetnék, akkor sem zavarna.
Az, hogy jó-e, vagy sem, tényleg szubjektív. Szerintem, ahogy azt kifejtettem, jó, mert nekem az fontos, hogy ne ásítsak, hanem szórakozzak. A TNG unalmas, legalábbis az első pár évad, és ebben nagyvonalakban az a sok belészuszakolt lelkizés tehet (szerintem Rodenberry akkorra kicsit túlzásba vitte a rózsaszín jövőképet, mert a TOS-ban még mindig jó az összhang, illetve a 2-3. évadtól már a TNG-t sem tartom unalmasnak). A Voyager meg a fehérneműmodellel, a látvánnyal, meg többivel szórakoztatott. És számomra ez a fő. Nyolc, hogy mivel éri el, csak érje el, hogy ne unjam a búrám. De természetes ez én vagyok, és a postban leírtak az én véleményemet tükrözik, nem szent kinyilatkoztatás.
Hát szvsz ha a romulan és cardassiai űrön hatolnak át, az még rosszabb is lett volna. Egyrészt, mert a romulan űr a Béta-kvadránsba van, és elég nagy kerülő (át az alfán vagy a gammán) odajutni a Voyagerrel. Másrészt, mivel ezekből a birodalmakból még senkinek sem tartott egy-két évig az oda-vissza út, így kizártnak tartom, hogy mikor belépnek az ismert régióba (legyen az romulan, klingon vagy akármilyen terület), még évadoknyira lenne a hajó a Földtől, nem beszélve arról, hogy onnan már a Föderáció is hívható bármikor, így onnantól Alfa-kvadráns utikalaúz lenne a menet stopposoknak :D

7 03 2008
Zed Zero (09:12:26) :

Én Erika Eleniak filmjeit szeretem nézegetni, de attól ezek még nem lesznek sci-fi alkotások. Kim és Neelex figurája meg azért súlytalan, mert nem írtak nekik személyiséget. Így könnyen bagatelizálod őket. Épp ez a szánalmas, hogy egy Voyager sorozatból lett egy Hetes sorozat. Kapott volna spin offot a drága.
Mivel ugrásokkal rövidítik az utat, rövidíthetnének a Béta kvadráns felől is. Épp az lenne benne a pláne, hogy ismerős konfliktusokkal, vendégszereplőkkel lehetett volna feldobni a végét, ehelyett a jaj mindenüt lőnek ránk epizódsablon helyett, amivel a végét oldották meg. Ha már ugyse volt ötletük hét v kitöltésére.
Picard és McCoy öregedtek tovább, Kest pedig ugyanúgy lehetett volna maszkírozni, mint az időutazós részben. Guinanhoz hasonló tanácsadó figura lehetett volna a megérzései miatt. Ez itt nem a Logan futása, hogy minden 30 évnél idősebb szereplőt szanálunk.
Kérdés csak hogy mire vevő a néző, filozófiára, ideákra, vagy akcióra. Az Ent mélyrepülésé nézve előbb kellett volna meghozni az egészséges kompromisszumot a három között. Nem szépségversennyel, hanem írókkal.
Persze mindenki úgy szórakozik, ahogy akar, de attól még ezek a dolgok nyírják ki a sci-fi részt. Ez egy folyamat, melynek végállomása, az általad is utált Ent finálé.
Szvsz.

7 03 2008
Gladia (11:27:14) :

Én azon nagyon kevesek közé tartpzom, akiknek a Voyager a kedvenc Trek sorozatuk. Sok tekintetben egyetértek veled is dzséjt, meg Zeddel is: igen kicsit sok volt Hetesből - bár van egy barátom, aki elsősorban miatta nézte, no, nem a látvány miatt - bár persze ez még női szemmel sem elhanyagolható! :) -, hanem mert rettenetesen érdekelte maga a Borg és imádta, ahogy dacol Janeway-jel - és igen, Chakotay karakteréből jóval többet is ki lehetett volna hozni… Nelixet és a Doc-ot én nagyon bírtam. Kim “örök” zászlós időnként engem is idegesített, Tom Paris meg túl jó fiú lett. És Kes… hát vele szerintem se tudtak mit kezdeni. A visszatérte pedig maga volt a döbbenet, ennél sokkal többet és jobbat érdemelt volna. Q-t itt viszont komolyan megkedveltem, sőt!

Mindezek ellenére is, nagyon jó volt végignézni, ahogy összekovácsolódik ez a társaság. Ez számomra abszolút a sorozat erénye. No meg az is, hogy kicsit vezetőképző tanfolyam is, tehát szakmailag is sokat adhat a hasonló cipőben járóknak. Már persze azt félretéve, hogy ez azért egy idealizált, happiendes történet.

Számomra ez egy szerethető sorozat, csupa szerethető karakterrel. És igen, engem is szórakoztatott.

Szerintem az a döntő, hogy milyen attitűddel, milyen elvárásokkal ülsz le megnézni. Ha nagy csatákra - bár azért itt is vannak és nem is rosszak -, óriási küzdésre, megosztó személyiségekre vágyik valaki, nos ez nem az… ez egy családdá válás története sci-fi környezetben elhelyezve. Elégedetlen leginkább én is a végével voltam, mert tudni akartam a hogyan továbbot is, de ez még csak egy film erejéig sem érdekelt már senkit, pedig tudom, hogy sok néző szerette volna.

Mindegy, én így is, az összes hibájával együtt is szeretem, arról már nem is szólva, hogy milyen jó felvezetés volt ez nekem a Battlestar Galacticához. :)

7 03 2008
Annatar (12:57:49) :

Nekem a Voyager volt az első Star Trek élményem az elszórtan vetített TOS-os mozifilmeken kívül. Valahol a közepén kapcsolódtam be az első vetítésbe, amikor kábeltévénk lett végre. Aztán a 6. évad után hirtelen váltással elölről kezdték az egészet, ami a kezdeti sokk után végülis jól jött, mert így folyamatában tudtuk nézni Anyukámmal. Nagyon kellemes kis sorozat, és tényleg a családiasság a legfőbb vonása. De a DS9 még jobban megfogott a végére annak ellenére, hogy nehéz volt megszokni a szereplőket (Viasat szokásához híven szintén éles váltással kezdte el adni, ha jól emlékszem, ismételten a VOY 6. évadának évadzárója után, amikor is az ember ismét csak kapkodta a fejét, hogy most akkor mi történt :P ), de épp azért, mert kevésbé voltak szerethetőek a karakterek, valahogy reálisabb volt a meseszerű és gyakran kiszámítható Voyagerhez képest.

7 03 2008
dzsejt (13:59:08) :

Zed: Erika Elenak játszott az E.T.-ben, akkor az már nem is sci-fi :) (ez aztán a kötözködés :D ). Most valami attól már nem lehet sci-fi, hogy van benne egy jó nő, meg akció? Mert a sci-fik számát lendületből leredukálhatjuk a több százról 10-20-ra (és nem csak film és sorozat, de könyvek szempontjából is), a Star Trekeket meg lendületből ki is húzhatjuk a TOS-tól az Enterprise-ig. Legalábbis az én fogalmaim szerint a sci-fi-nek két fő alkotóeleme kell, hogy legyen: tudomány és fantasztikum. Az egyéb elemek nem megahtározóak műfaji szempontból, csak a minőséget erősítik vagy gyengítik, de ott is sokat függ a film maga. Pl.: nyílván tojok rá, hogy a Transformersben Megan Fox nem egy hűde nagy színész, és mint ahogy az a DVD-ről is kiderült, csak azért vették fel őt, mert gyönyörű nő, baromi jól fut, és szép hasa van (kb Michael Bay-t idéztem). De nyílván, egy Transformers jellegű sci-fi-ben nem is fogom elvárni, hogy Shakespeari mélységek legyenek. S mivel a Trekre soha az életben nem volt jellemző, hogy mellőzte a gyönyörű hiányos öltözetű nőket, és azokat még előtérbe is tuszkolta, ezért ezt sem fogom felróni a minőségnek, pláne, mikor Hetes baromi jó karakter. Azt sem fogom elvárni soha egy Trektől, hogy baromi nagy mélységeket átélő BSG-s karakterek legyenek, mert ez sem volt sose a sajátja, csak a DS9-ben. Az viszont egy ékkő, ami megismételhetetlen. Persze, leülhetnék minden sorozat és film elé úgy, hogy most aztán mindenből a maximumot, aztán akkor jó, ha húsz évente egy dolgot élvezek is, de köszönöm, ebből nem kérek. Nekem a mozgókép még mindig csak szórakozás, mint másoknak a disco.
Harry meg Neelix pedig szerintem nem súlytalan, hanem borzalmas karakterek. Neelixet közben megkomáltam, szóval biztos nem súlytalan, számomra. Harry-nél viszont az arcától is az idegrángás kerülget, szóval ha Atreideseket megszégyenítő mélységekbe menne a lelke, akkor is ugyanúgy utálnám, mert pontosan az a fajta karakter, akit a való életben sem szívlelek.

7 03 2008
Llew (14:47:04) :

Én egyértelműen a Voyagert szeretem a legjobban. Mondjuk a többit nem is láttam csak részben, de igazán egyik se jött be. A régebbiek, olyan kis blődségek, a DS9 meg valahogy nem fogott meg. A háború a végén jó volt.
A Delta kvadráns beli kalandok viszont nagyon tetszettek a fent említett szórakoztató mivoltuk kapcsán. Volt komolykodás, akció, humor, eyecandy.
A karkterekkel igazából nem volt bajom. A női kapitány szerintem nagyon jó kiinduló pont volt. Kellően harcias, de megvan benne a tyúkanyós gondoskodás is. Eddig nem is gondolkodtam, hogy ki nem kellett volna, vagy kevesebb/több kellett volna belőle. Egyszerűen élveztem a sorozat nyújtotta kikapcsolódást. Talán Harry az aki a legkritikusabb. Ha nem lett volna az se tűnik fel senkinek. Olyan mint egy visszatérő kellék Paris mellett. Annyira jelentéktelen, mint Proton kapitány társa. Azt se tudom, hogy hívták. Paris lehet túl jófej volt, de az általa biztosított jóhangulat nagyon jól működött együtt a Tuvok-Neelix ellentétből fakadó humorral. A Doktor a legjobb karakter az egész sorozatban. A kezdeti egyszerű program mivoltán hamar felülemelkedve majd a végén vészhelyzeti holoprancsnoki rangig jutva óriásit fejlődik. A Hetes iránti mentori, majd plátói szerelemmé fokozódó érzéseivel igazán emberré vált.
Hetes talán tényleg sokat szerepelt, de engem nem zavart, mert egyrészt komoly vizuális élményt biztosítot, másrészt rajta keresztül végig megmaradt a borg szál, amit én nagyon szerettem. A végén pedig ős is és a Doktor is a család tagjaivá váltak.
Én nem hiányoltam a visszatérő mellékszereplőket. A Seskás-kazonos sztori rész jó volt, de szerintem túl sokáig húzták. A mellékszereplők közül Naomi Wildman és a megmentett borg gyerekek voltak érdekesek. A többi trekből felbukkanó szereplő csak szinesítette azt az egy-két részt amiben szerepelt. Aki több részben szerepelt és jó volt még a Q.
Voltak nagyon töltelék részek, meg időnként olyan logikai bakik amik még nekem - aki nincs teljesen elmerülve a Star Trek univerzumban - is feltüntek, de voltak jó sztori vonalak. A kedvenceim a 8472-es fajos részek, bár kevés volt belőlük. Ami még kifejezetten tetszett az a haroginos és persze a hosszabb Borgos sztorik. Az új fajok javarészt tetszettek, ellentétben pl. az Alfa-Béta kvadránsos Ferengikkel és Bajoriakkal.
A Végjáték tényleg nem a legszerencsésebb lezárás. Tényleg kellett volna még annyit forgatni hozzá, hogy mondjuk pár nap múlva mindenki búcsúzkodik és vagy pihenni megy, vagy átvezénylik más hajóra. A főszereplők egyszerre való mutogatása is hiányzott, de leginkább annak rövid vázolása, hogy Hetes és a Doktor miként vág neki a saját kis mikroklímájukon kívüli életnek. A Borg kockák kiövése jövőbeli fegyverekkel még elmenne, de a páncél technológia tényleg gáz. Szuper pajzs vagy valami, de páncél? Ez rosszab, mint az, hogy a hét év alatt a fotontorpedó készlet min 2-3 szorosát lőtték ki. Mivel nem vagyok tisztában a filmes és sorozatos idővonalak kapcsolódásával így a transztér csomópont ötlete nem zavart igazán.
A végére még pár nem kimondottan Voyageres kérdés:
Sose értettem, hogy ha a First Contatctban a fejlettebb vulkániakkal vettük fel elsőnek a kapcsolatot, akkor a Föderáció miért = emberek és a többiekkel? A hajók 90% emberi legénységgel, és hébe hóba egy-két vulkani meg más faj.
A Borg otthona akkor eredetileg a Delta kvadráns, de gyakorlatilag mindenhova eljutottak. A DS9-ben volt róluk valami? Úgy értve, hogy a Gamma kvadránsba eljutottak, vagy belefolytak valami apró módon is a Domínium elleni háborúba?

7 03 2008
Zed Zero (14:48:50) :

Dzséjt: Hetes karakerötlete jó. Az hogy mögötte mindenki más karaktere, és a csapat egésze elsikkad, levonul statisztériába, meg holfedélzeten ökörködő hülyegyereknek, mindenki csak bohóckodik, miközben ő végigfikáz mindenkit a fedélzeten, aki nem borg, az baromi rossz. Ez nem Star Trek. Mellékszereplőnek jó lett volna. Így viszont sokakat tőle rázz a hideg, nem pedig Harrytól.

Gladia, Annatar: Általában mindenkinek az jön be jobban, amit elsőként ismer meg behatóbban. De a Trek 40 évében világosan látszik, hol a törés. Mikor vette át a kormányművet egy más szemlélet, amely a békekövet Siskóból győzhetetlen hadvezért, szines egyenruhákból szürkét, Voyagerből meg producer nőjét sztároló akármit eredményezett.

http://startales.sfblogs.net/2007/06/04/star-trek-voyager/

7 03 2008
Annatar (14:59:07) :

Én nem állítottam, hogy a Voyager jön be a legjobban, mint említettem, nekem a DS9 végeredményben jobban tetszett, de az igazi kedvenc az Enterprise, akkor is, ha ezért a vérfanok megköveznek :P Viszont pl. a TNG nem tudott megfogni. Végignéztem, szép volt, jó volt, de érzelmileg nem tudok kötődni a sorozathoz. A TOS kezdetlegességén legalább jól lehet szórakozni :mrgreen:

7 03 2008
Gladia (17:08:27) :

Zed: én azok közé tartozom, akik szinte sorban látták az egészet. Igaz, a TOS- ból nem láttam mindegyik részt, de sokat, a mozifilmeket mindet, utána a TNG-t, DS9-t, és csak utána a Voyagert… úgyhogy volt miből kedvencet választani. Én mindegyiket szeretem, talán a DS9-t a legkevésbé, mert az valahogy nem fogott meg ezzel a prófáta dologgal, de a Garak- Quark- Odo hármas vitte a pálmát!

Az új Enterprise-zal nehezen barátkoztam meg… nem is láttam mindet, és nem is sorban, de van benne valami! Most pótolgatok az AXN-ről, sajnos AXN-SciFi-m nincs.

8 03 2008
dzsejt (07:39:07) :

Llew: azért az emberek a domináns faj a Föderációóban, mert a fene tudja :) Mondjuk, persze, egyrészt így már a TOS-ban is olcsóbb volt sorozatot csinálni, másrészt, meg azért ez rólunk szól, a mi pozitív jövőnkről. Hogy abból, akik most vagyunk, hogy leszünk verry happy és morálisan mindig helyesen döntő, a tudásunkat bővítő és nem a pénzt és hatalmat hajhászó faj. Mondjuk szerintem már egy idő után ez nagyon túlzásba lett víve, főleg a TNG első két-három évadában (mivel azokat még nem láttam évadokra bontva, így nem tudom pontosan, melyikbe jön a szemléletváltás, aminek köszönhetően azt is elkezdtem kedvelni, de valahol ott lehet, mikor Wesley-t lerúgdosták a hídról és csak egyenruhában engedték vissza). Szóval, ha én csináltam volna Treket, akkor több olyan rész lett volna, ahol vannak idegen Föderációs hajók is (milyen érdekes, ez is a DS9-ben volt, vaj’ miért az a kedvencem? :) ).
A DS9-ben egyedül a TNG-ben lezajlott Wolf 359-es csata van, a sorozat legeslegelején, aztán onnantól kezdve egyszer említik még a First Contactos támadást. Ha jól emlékszem, ezen kívül nem említik, a domínium elleni háborúba biztos nem vettek részt. Bár rémlik valami, mintha valahol mondták volna a Gammában, hogy ott is ismerik őket, de a Domínium képes magát megvédeni. Bár lehet, hogy ezt inkább olvastam valahol és nem a sorozatban van.

Zed: világos, bár én úgy vagyok vele, hogy már rég elkapálták volna a Treket, ha nem változik a szemlélet 40 év alatt. Teszem hozzá, szemléletváltás azért már a TNG-TOS között is volt, hiszen a TOS messze nem olyan rózsaszín, mint a TNG. Sőt, szerintem pl. az Enterprise sokkal közelebb áll a TOS-hoz, mint elődei együttvéve, beleértve a TNG-t is.

8 03 2008
Gladia (13:13:12) :

Dzséjt: én is úgy emlékszem, hogy volt szó a DS9-ben arról, hogy miért tartja magát távol a Gammától a Borg, csak a konkrét indokra nem emlékszem.

Minden bizonnyal asszimilációs problémájuk volt. :)

8 03 2008
Zed Zero (14:50:43) :

Csakhogy ugye a szétlövöm a pozitív jövőképet Enterprissel kapálták el, és a családbarát TNG-vel produkálta a legjobb nézettséget. ;) Amihez persze sok más dolognak is köze volt (3-nál több főszereplő, népszerű karaktertípusok, írók, stb.), de ugye mégiscsak. Egyébként érdekes TOS részeket láthattál, ha az szerinted az Ent-hez áll közelebb. Azt azért tudod, hogy a többség itt látott némi diszharmóniát? :) A TOS a hippikorszak szülötte, az Ent ehhez képest eléggé militáns, mégha hasonlók is a gondolák.
Az a baj, hogy gyakran (legalábbis, amikor erről vitázunk) csak a katonai részét veszed hangsúlyosnak. Pedig a tudomány, az utazás, a felfedezés, kapcsolatfelvételek azok amik az esszenciáját adják. Ettől egyedi a világképe, és így kötötte le a nézőit.
Wesley-n nincs egyenruha? Zárkába vele! Miért lenne egy civilen uniormis? nem fiatal hozzá. Viszont Picard ugyanilyen közkedvelt lett volna, a már a pilótban is ábrázolt esendősége nélkül? Hogy bizony a kölykökhöz nem ért, és erre rásóznak 500 családot. Vagy csak egy vaskalapos fönökfigura maradt volna belőle Wesley nélkül? Sokan Deeanát is kiutáltál volna, mondván minek egy kapitánynak tanácsadó. Eltekintve attól, hogy így hány néző veszett volna el, mondjuk azért, mert egy kapitány nem feltétlenül diplomata és dilidoki. Pláne ha mellette még archeológusnak is tanult, mielőtt flottatiszt lett.
Ezek a kritikus hangok szép lassan megkapták amiért sírtak, egy fogcsikorgató, kemény csapatot, talpig egyszínű bakaruhában, katonásan, vigyázba fésült hajjal, bevérzett arcokkal, egy epizódonként háromszor, ronccsá lőtt, szürke barakkban. Aztán a kutya se nézte rajtuk kívül. Mert éppúgy nem volt kérdéses hogy kilövik-e őket, mint a Rambo esetében. Alig van három szereplőjük, majd persze hogy nem kell izgulni értük. Talán ketten mennek tovább? Az átlagnéző -ez lenne a lényeg, kérem szépen -nem szokott konzoljátékkal űrcsatázni, nem is folyamatos űrcsatát, pláne nem kommandósdit vár egy epizódtól. Hanem mivel sci-fi sorozat, és odakapcsolt, alighanem hajókázni akar egyet. megismerni a legénységet (Szeva Travis! Mi a pálya? Néma PCC vagyok.), megnézni a bolygókat, idegeneket. Megállapítja, hogy ezek mindig lőnek, ritkán utaznak, de ha meg is érkeznek, csak hullákat találnak. Zuhan a nézettség, producerbácsi meg reflexből nyomja a még több akciót, mert még mindig azokra hallgat, akik szerint ez a megoldóképlet, ahelyett, hogy azt kutatná, hova tüntek a régi rajongói.
Értem én, hogy valamivel több akció nélkül ma már nem lehet ringben maradni. De önmagában ez még édes kevés. Legalább egy Many Coto kell hozzá, de annyi tartalom, hangulat, egyéniség sem ártana bele, mint a Firefly Serenitybe. Látod, azt megszerettette velem valami, és biztos nem a sokkoló részek. És sokat lendítene az ügyön Roddenberry véleményét is elolvasni párszor arról, miért volt már indulásakor is más ez a sorozat, mint az atomcsapásokkal, idegen inváziókkal, vírusokkal, és más világvégékkel riogató kortársai. Biztos, hogy értékelt volna hogy a harmadik szezont egymaga uralja a Xindli szál, vagy a DS9 második felét egyetlen konfliktus? Nem lenne ártalmas az sem, ha érzékenyebb témákat is elővennének, ahogy azt a DS9, akarom mondani a B5 szerzője javasolja, ahelyett, hogy a sportkocsijukat a garázsban tartják, nehogy már megsérüljön. Gyakorlatilag átálltam a krimikre, mert azokban legalább süketelnek napjaink olyan problémáiról, amit a sci-fikben jó ideje szóba se mernek hozni, vagy ha igen annyira szimbólikusan, nyakatekerten, és metafórákkal, hogy a végén már nem ér célba.
Meg aztán vannak szakmai megfontolások is. Ha könnyed űroperát, pozitív jövőképet árulok egy piacnak, biztos hogy ugyanez a piac vevő lesz Daniel időtorzult rémmaszkjára? Nyerek annyit a réven, amit elvesztek a vámon?
Nagyon remélem, hogy az új filmben legalább annyi tartalom és ötlet lesz, mint a Serenity-ben, aztán nem bánom lőhetnek. Ők úgyis csak kábító fokozaton fognak.
Egyébként meg bocs ha valami sokadszorra írok, de sose biztos, hogy mi az amit már Neked mondtam, amit másnak, vagy amit csak akartam.
Na mindegy. Most legalább jól kifejtettem. Értjük egymást, csak nem tudjuk meggyőzni, a másikat. A lényeg hogy csak bírom ezeket a vackokat, ha ennyit tudok róluk szövegelni, de lehetnének sokkal jobbak is.
Meg gondoltam kipróbálom elküld-e ilyen hosszú hozzászólást is. Még jó hogy úgy terveztem, hogy most rövid leszek. :)
Szvsz.

10 03 2008
dzsejt (11:52:49) :

Egyet azért nem kellett volna. Megmondani a tutit, hogy én mi alapján formálok véleményt. Mert ha csak nem ismersz személyesen, minimum egy éve, akkor fingod nem lehet rólam:
“Az a baj, hogy gyakran (legalábbis, amikor erről vitázunk) csak a katonai részét veszed hangsúlyosnak.” De örülök, hogy szerinted én ez alapján ítélek meg egy-két-sok komplet sorozatot… ne is érdekeljen, hogy ez csak egy elem az ezer közül… de valószínűleg ez a legfajsúlyosabb, és ezért szeretem jobban a Deep Space Nine-t az TNG-nél, mert ott sokat lőnek, kommandóznak, űrcsatáznak… szóval, ezt a millitáris véleményem nyugodtan rá lehet vetítetni az összes véleményemre, mert én “csak a katonai részét veszem hangsúlyosnak”… további jó napot…

A TOS-Ent viszonyt imigyen értettem: megyünk oda, ahová még senki nem merészkedett, találunk ott valakit, az aktuális kapitány bejelenti, hogy nem jó, ahogy ők élnek, eztán leveri vagy lelövi az aktuális gonoszt a béke nagy szellemében, megszerzi az aktuális lenge öltözetű hölgyet aztán levonja a végső tanúlságot, melynek legvégső értékelése egy vulcani szemfelvonás. Sarkítva, de ebben igencsak közös tényezőn van a TOS az Enttel, és ettől jelentősen eltér a DS9, TNG és Voy trió.

S hogy csak ne tudjak elmenni mellette, ezredszerre is. A Csillagflotta katonai szervezet IS! Nem CSAK az, hanem IS. Wesley egy 10+ éves srác és beültetik egy olyan kormány mögé, ahol ha megnyomsz egy rossz gombot, több, mint ezer ember meghal. Igen, elvárom, hogy annak a kölyöknek legalább halvány köze legyen a csillagflottához, és ezt egy egyenruhával jelképezhetik. De ha nincs is egyenruhája, egye fene, Deanna-t, T’Polt és Hetest is elviseltem anélkül a hídon. De NE egy 10+ éves képzetlen kölyökre bízzanak rá 1000 emberi életet. És hogy idézzelek, Picard szellemének fejlődése érdekében ezt “megcsinálhatták volna jobban is”. Mert ennyi erővel töröljék el a fenébe z Akadémiát, és minden kölyköt ültessenek Galaxy-k pultjai mögé, azt mehetnek, amerre látnak. Vagy üljön le a csöves Józsi Bácsi a taktikai pult mögé, mert bizonyára ő is tudja, melyik gombot kell nyomni.

Rodenberry véleményére meg ugyanúgy teszek, mint Lucaséra. Egy a sok közül. Különben is, egyszer valaki azzal intézte el az ep3-at, hogy már régen rossz, ha egy filmet (ez esetben sorozatot) úgy kell megérteni, hogy utánna jár dolgoknak és nem jön le az adott műből. Harmadrészt, Rodenberry is igazodott azokhoz a bizonyos közönség igényekhez, mert nem hiszem, hogy Kirk passzióból verekedett és lövöldözött volna annyit, hogy a női egyenruháknak feltétlenül miniszoknyának és mélydekoltázsnak kellett volna lennie, nem beszélve arról, hogy minden nőn alig volt ruha, és jééé… a maga idejében (némelyikük még mai szemmel is, pl.: Rand) bombázók voltak. Nem mellesleg látványos… de ezek biztos nem a nézettségnövelés miatt voltak, hanem Rodenberry így akarta, és eszébe sem jutott, hogy a sorozatok pénzbe kerülnek, amiket talán ildomos vissza is hozni, mert különben éhen döglik az a pár száz ember, aki rajta dolgozik. De biztos voltak akkoriban is olyanok, akik emiatt szarnak titulálták az egész Treket, és olyanok, akik emellett is tudták élvezni a sorozatot.

10 03 2008
sheenard (12:47:48) :

Nos, akkor én is hozzáteszem a magam sorát. az első az Enterprise, kiváltképpen a 3. és 4. évadnak köszönhetően. A második a TNG, a harmadik a Voyager. Szerencsétlen DS9 a maga mókás, cirkuszba illő ruháival, láncaival, arcfestésével annyira bugyuta kezdést produkált, hogy nem bírtam folyamatában megnézni. És hát marad a végére a TOS, W. Shatner szűrőn át felvett csillogó tekintetével, kisfiús mosolyával, melyekkel ki is merítettük színészi képességeinek felsorolását.

Mindegyik sorozatnak vannak gyenge pontjai, de szerintem az Enterprise együtt haladt a modern sorozatkészítéssel, és ha megadják neki azt a plusz három évadot, akkor én felettébb boldog lettem volna. Így most hullaszag veszi körül a Trekket :(

10 03 2008
Zed Zero (14:00:54) :

Igaz. Így akartam írni.“Az a baj, hogy gyakran (legalábbis, amikor erről vitázunk, így érzem) csak a katonai részét veszed hangsúlyosnak.” Az így érzem rész lemaradt, de már a zárójeles combo is ezért került bele. Sorry.

Ezzel együtt Wes nem átlagos gyerek. Picard nem élből adja neki a kormányt. Rikert már az egyik lehgelső epizódbanban is a tanáraként aposztrofálják, bár csak később Bevwerly távozása után felügyeli egész napját.) Vészhelyzetben nem ő a kormányos. Az orvosok is betegeken tanulnak.

Számomra az első, ami beugrik a TOS-ról, hogy a trió egy-egy könyv végén békésen poharazgat, és filozofála történtekről és nem az, hogy lövöldöznek.

Igen a Csillagflotta védelmi és kutató szervezet. (ST6: “Akkor most naftalinba tesszük a csillagflottát?̶ ;) De én, a szófordulatnál maradva, hangsúlyosabbnak, érzem, a soxor elismételt: Az Enterprise nem hadihajó mondatot. Hamarabb hangzott el, többször hangzott el. Utánna magyarázni is kellett, hová tünt a felfogás: (STXI: Pedig mi valaha kutatók voltunk. Ent 3. évad: Az Enterprise korábban kutatóhajó volt.)

Sheenard: Az ókori színházakban egy levél volt az erdő, és egy kő a vár. De ugye nem voltak rossz darabok? Világos, hogy változik a filmezés, technikája, gyorsabbak a vágások, pergőbb a meseszövés, mások a frizurák. stb.
De pld: a Serenity kapcsán jutott eszembe, hogy Leia hercegnőt, és Han Solot is megkínozták, mégsem sebbe tolt kamerák miatt éreztük át hogy nem jó nekik.
Engem a fülbevalóknál, gyenge maszkoknál sokkalta inkább zavar (mert ezek egyáltalán nem), amikor a színek, az utazás, a helyszínek, a változatosság vesznek ki a mesékből.
Hullaszag? Nem lehet, hogy lelőtték?
Erre csak azt tudom felelni, amit fentebb Dzséjtnek is. A korábbi Trek sorozatok pacifista, elgondokodtató vagy éppen humoros epizódokat kedvelő közönségének eladni egy akciófilmsorozatot, nem volt nagy ötlet.
Ha új közönségre számítottak, akkor is elszámították magukat, mert a First Contact sikere után, a recept nem vált be. Az akciófilmek részben kimentek a divatból. Hol van már Stalone meg a többiek? Már a kilencvenes évek thrillerkedése is a múlté. Manapság inkább nyomoznak, helyszínelnek. Részben pedig közönségüket nem érdekli holmi pozitív jövőkép. Az Elite Force lehet hogy jó játék, de nem lehet sorozatra alkalmazni. Pláne nem Spock kedvelőinek. Apropó logika. Egyetlen nagyon kezdetleges hajó, minden ellen? Jó tudom Shran néha segített.
A szellemiség veszett el. Szlogenné vált. Kötelező mondókává, amit eldaráltak, de nem volt jelentősége, mert már nem csak a békeduma után löttek, hanem folyamatosan.
Szvsz.

10 03 2008
Zed Zero (14:08:07) :

Azt a kacsintós szmájlit nem én tettem a naftalinos rész mögé. A koboldok voltak! Én idézőjelet akartam, meg zárójelet.

Egyébként meg meggyőztetek. Játszunk Enterprise rpg-t! Én vagyok Archer, Sheenard lesz Forrest admirális, Dzséjt a mesélő. Amíg kitaláljátok mi a feladatom a modulban, T’pol és Hoshi jöjjenek fel a készenléti kabinomba (mi is ennek a neve az NX-01-en?)! Egyenruha nem kötelező! A többiek ne zavarjanak! Övák a híd, a szék, a hajó, vagy valami. :)

10 03 2008
sheenard (14:43:24) :

A szellemiség nem elveszett. Divatjamúlt lett. Hiába gyártanának olyan szellemiséggel új sorozatot, mint a 80-as években. az is megbukna. És akkor azt mire lehetne fogni?

Sokkal inkább a régi szellemiséget sirató avas Trekkerek a hibásak. A világ pörög, ők meg állnak… Aztán kihal a sorozatuk, és lassan jön a SG harmadik sorozata… A SG meg fogja érni a hatot…

10 03 2008
Zed Zero (16:25:02) :

Nagyon remélem, hogy az amit a régi trekkesek értenek a Trek szellemisége alatt, sosem avul el, vagy megy ki a divatból. Remélem, hogy az lesz a jövő. Különben majd lehet arról tűnödni a blogokban, hogy miért gyűlölködnek az emberek. Csak egy tipp: Lehet hogy kevés a mese, és sok a véres akció a matiné sávban, mielőtt felnőnek?

Egyébként épp most véleményeztem az újabb Star Trek - Mangáról, ami elégé sikeres vállalkozás a régi szemlélettel is. Készül a harmadik.

SG. Na azon tudok még jókat aludni!Nem csodálnám ha megérné a hatot. Barátok közt is bírja rendesen. Mennyiség nem érv a minőségre. Egyébként meg négy szereplőnek meg egy karikának, nem lehet nagy a költségvetése. Persze, hogy nyereséges. SGA Na, ők legalább ötpercenként lecserélnek egy főszereplőt! Ez már valami változatosság! Klét évadot láttam belőle, egy epizód tetszett is.

Nem lehet, hogy Te akarsz igazolni valamit a régi rajongók sirámaival, ami egyszerű, mint az egyszer egy? Szürke volt, unalmas volt, pont. Ha már akció, azt is lehet szórakoztatóan: Az NCIS, ugye Neked is tetszik? Nem is egyforma ruhát hordanak a hősei. Egyéniségek, van humoruk, szerepük, karakterük. “Csupa egyszínű egyenruhán, csak a fej ami más, ami más.” Tudom, ez is régi nóta. Az “Unom azt, hogy lőnek rám a tv-n” valamivel újabb.

Hogy bele tudok ragadni ebbe. :) Nekem a szórakoztató sci-fi egyik legérdekesebb aspektusa, hogy tudnak-e még az alkotók példa értékű karaktereket állítani a kölykök elé. Hogy ez mennyiben jön át, mennyiben hatásos, persze csak az otthon és az iskolákban tapasztaltak, tanultak után. Talán ezért is sérelmezem ennyire kedvenc űroperáim eldurvulását. S nem akkor kellene éppen még inkább kitartani egy szemlélet mellett, ha a világban annak hiánya okozza a bajokat? Bár az is lehet, hogy nem a világ a durvább, csak a durva részét hozza be életünkbe a média…

No, messzire keveredtünk 7-es kebleitől, ami főleg az én hibám. Nekem a másik három csaj jön be. Nem szándékozom senkivel sem összeakasztani a bajuszt, csak ugye vitatkozgatunk, érvelgetünk, mintha értenénk hozzá. Közben elfoglaljuk az ellentétes álláspontok bástyáit. Csak aztán nehogy az jöjjön le belőle, hogy én echte utálom az új részeket. Van bennük ötlet. Csak sokkal több humor, életvidámság, tartalom, és szín veszett ki belőlük. Pedig hát: Végtelen változatosság, végtelen konbbinációkban. Új élet, új civilizációk, új kultúrák, miegymás.
Szvsz.

10 03 2008
Chelloveck (17:29:00) :

(A Hooligans oké, de az a másik idézet kitől való?)

10 03 2008
Gladia (18:18:40) :

Zed: pedig pont ez történik. Amerikát már nem érdekli ez a szellemiség… nyílván ők már olyan jók, hogy erre szükség sincsen!

Az SG meg… O’neill-ékat még elnéztem volna, aztán annak is vége lett. Gondoltam, nem baj… bár már az O’neill nélküliség sem tetszett. Aztán, én marha azt hittem, hogy majd az Atlantisz… az majd Atlantiszról fog szólni, a rengeteg rejtélyről… ámde megjelentek ezek az izék… lidércek, vagy mik, és ugyan pár részt még bevállaltam, de aztán elvesztettem úgy a türelmemet, mint az érdeklődésemet.

A Trek szellemiségére Európában még van “kereslet”, de itt meg nemigen készülnek ilyen sorozatok. Csak a Dr. Who próbálkozik ezzel, a maga igen egyedi módján ( meg lehet, hogy a Torchwood is, ezt Annatar tudná megmondani! ), de más nincs. Senki nem vállal be ilyesmit. Én nem tudom, de az oroszok is annyi jó sci-fi írót adtak - lehet, hogy mindenki emigrált? Aztán ezért?-, de ők sem foglalkoznak ilyesmivel.

Igény van, de gondolom, se pénz, se paripa, se posztó nincsen.

Így aztán azt esszük, amit Amerika feltálal nekünk!

10 03 2008
Zed Zero (19:57:06) :

Chelloveck: Sing-Sing: Nehéz lehet, hősnek lenni.
http://www.zeneszoveg.hu/lyrics.php?lc=1880

Gladia: Képregényvonalon, azért végre megjelentek a lazább ifjúsági címek is a népszerűbb univerzumokhoz Amerikában. Bár ez is hosszadalmas szülés volt. Szerintem az IDW is amerikai kiadó lehet, és elég régi hangulatú Trek comicsokat nyomnak. Persze képregényt mindig olcsóbb változatossá tenni.
Az sf tv-sorozatok viszont arra utaznak, hogy minél kevesebből meglegyen 100 epizód. Ennyi már bizton nyereséges a dvd kiadás után, amire azért mindig akad elég rajongó, már csak azért is mert Anakin …izé Trip ledobta a polóját, Sheridan jóképű, vagy T’polnak szép a füle. A készítésben nagy úr lett a marketing, de mostanra talán kezdik kapizsgálni, hogy a felmérések, netes fórumok eredményei által kihozott rajongói kívánalmak, önmagukban még nem történetek. Komplex dolog egy ilyen széria összehozása, talán a legösszetettebb a tv-ben. Szörnyfilm, kosztümös film, és még sok minden más egyben. Mindig is csak egy szűk réteget vonzott, s mióta a népszerűbb sorozatok is délutáni meg késő esti sávba szorultak nem győzik hol tovább faragni a költségeket.
Megértem hát, hogy vannak piaci tendenciák. De egy jó, ötletes, és tapasztalt író lenne az utolsó, amit kispórolnék egy címből. Az ENT és az SG a rajongóik által is elismert hibája, hogy sok a régi, felmelegített és kevés az új ötlet.
Atlantisban teljesen egyetértek. Új galaxist ígértek, mondom csak nem emberek lakják majd azt is. Megindokolták ezt is. Sebaj! Ettől még lehetnek érdekes világaik. Teyla lehetett volna Ős unoka, de persze Wraith-ek leszármazottja lett belőle. Ahogy Ford karaktere is szörnyeteg lett. Trip is valami hasonló szerepben bóklászik a Pegazus galaxisban. Hát itt adtam fel én is. Shepi meg Wier románcának szintén lőttek, ha a csaj nem jön vissza. Ahányszor belekattintok, vagy erdő vagy lidércek. Ehhez képest még a Voyager is tényleg változatos. (Ehgyébként mi jár annak, aki így szétoffol egy Voy postot :) Tudom, a szájam :))
Dzséjt egyik nagy igazsága. Az eredeti Star Wars sem nagy költségvetésből készült. De alkotói világokat, járműveket, lényeket akartak teremteni. A B5 stábjában voltak arcok, akik a nap végén nem húztak haza, hanem tovább lógtak a helyszínen, mert ott született valami.
De a legnagyobb okosság alighanem a Rém rendes család egyik Hollywoodban játszódó epizódjában hangzott el: “Mindegy mit forgatunk, ti úgyis megtanuljátok szeretni!” :)
Ennél már csak az az érdekesebb, hogy miért nézünk végig, olyan címeket, várva a végkifejletet, mint az Elveszett Szoba. Amiről ordít, hogy nincs megoldása, csak ugye izgalmas.
Szóval szerintem sikeres lehetne egy optimistább, életvidámabb hangulat is. Csak ugye valakinek meg kellene vele próbálkozni. Mondjuk kedvenc és egyetlen specifikus csatornánknak, két szörnyfilm között. És nem a futballdöntővel egyszerre sugározni, mint a Rangers pilotot.

10 03 2008
Annatar (21:00:02) :

OFF
Sajnos az utóbbi időben a Doctor Who is elment kissé az akció irányába, a Torchwood meg egész más műfaj, bár a brit sci-fi sorozatok mindenképp egyedibbek, hangulatosabbak az amerikaiaknál.
ON

10 03 2008
dzsejt (23:45:14) :

Hogy mi jár az offért? Egyszerű, az offoló - kivétel, ha én vagyok - minden egyes off post után fizet nekem egy sört :D
Zed, az, hogy te alszol az SG-n, az még nem jelenti, hogy szar a sorozat, ha nem csak annyit, hogy nem köt le téged. Amikor a nézők nagytöbbsége mondja ezt vagy hasonlót, na akkor szar, de akkor ásó kapa nagyharang, cancel. És az SG legalább tényleg vidám sorozat. Vannak hibái, de mutass nekem tökéletes sorozatot. Fák között játszódik, na és, a B5 meg többnyire ugyanazon négy fal között. A lidércek félelmetesek? Az árnyak sem voltak bizalomgerjesztőek. Természetesen mindegyik a maga módján, de hülyeség lenne mindkettőtől ugyanazt elvárni. Éppen elég baj, hogy nem nézted az SGA-t és így alkotsz véleményt, mert ha nem így lenne, tudnád, hogy azért a lidércek is kicsit komplexebbek, mint életenergiaelszívó gonoszdi lények.
Pozitív jövőkép. Szerintem ez nem ment ki a divatból - és én is azt mondom, hogy ne is menjen - csak másabb lett. Nem olyan sziruposan rózsaszín, hogy az ember már hányingert kap tőle. Legalábbis nekem a TNG-t nagyon unszimpatikussá tette. Mindenki egy kétlábon járó enciklopédia, a megtestesült tökéletesség, egy legyet sem csapnának agyon, de mindenre megoldás a szájjártatás. Egy tízéves vezethet egy 1000 emberrel ellátott űrhajót, pusztán azért, mert a kapitány nem tud bánni a gyerekekkel, és azt hiszi, ettől kedvesebb ember lesz. Igen, az orvosok emberen gyakorolnak, de nem középiskola első osztályban nyomják a kezülbe a szikét és ültetik oda a szívbeteg mellé: nesze, ültesd át a ketyegőjét. Még akkor sem, ha addig folyamatosan orvosi könyveket bújt. Báááár… miután az orvos engem kérdezett meg, hogy szeretnék-e gyomortükrözést, én már ezen sem lepődnék meg, de a fejlettebb országokban azért nem így működik.
A TOS-ban nekem az maradt meg, hogy Kirk vagy leszakadt pólóban gyepálja a gonoszokat, vagy fézert ragadva lődöz, vagy vörös riadót rendel el és tüzet nyittat az Enterprise-sal. Archer ugyanezt csinálja, csak ő a 2000-es évek szintjén, Kirk meg a ‘60-as évek szintjén. Persze, másabb volt, tény, 40 év alatt sok minden változott. Más világ lett. Nem beszélve arról, hogy ha a Föderáció előtt is minden zöld volt, akkor minek kellett új kertet létrehozni? Ugye ez sem mindegy. Nem színes az egyenruha? Miért, a kék nem szín? Egyszínű? Jesszusom, az ég is az, mégis vidám vagyok, mikor látom :) A fekete egyenruha meg mégiscsak színes alsót takar. Persze, ezeket észre is kell venni, és nem csak a felszínt bámulni. Azért a Xindi konfliktust is az ellenséggel való szövetség zárta le, és a fézerek is állandó jelleggel kábítófokozaton vannak, és csak külön parancsra szabad őket halálosra állítani. Nem elveszett a szellem, csak más módon tálalják.

11 03 2008
Chelloveck (00:18:42) :

Érdekes, most látom csak, dzséjt, te Janice Randet hoztad fel példának jócsajságilag? Szerintem vannak nála ezerszer jobbak, nekem ő egy kicsit komolytalannak tűnik. Most dolgozom egy tízes listán a legjobb TOS csajszikról, csak hát sokáig tart, mert alaposan újra kell néznem majdem 80 részt, de eddig dr. Helen Noel vezet a Dagger of the Mindból. A második, ha valami közbe nem jön, Andrea az android lesz a What Are Little Girls… részből, leszarom, hogy nem ember, és a ruhája is igen merész. Nem árulok el többet, de nálam Janice nem szerepel a listán.

11 03 2008
Zed Zero (08:54:12) :

Látod Dzséjt ez a baj! Kirkről egy Gorn tépte le a ruhát. Ezek a maiak meg már ingyen adják magukat. :)

Chelloveck: Épp Mudd asszonyai voltak soron tegnap. Őket külön-külön vagy együtt pontozod? :)

11 03 2008
Chelloveck (10:17:12) :

Éppen ezen spekulálok most!!! De szerintem külön a hármat.

11 03 2008
dzsejt (10:51:05) :

Zed, a TNG óta nem szakadnak a ruhák :)

Chelloveck: ízlések és pofonok, na meg ismertebb példát is akartam hozni, és az állandó(bb) szereplők közül szerintem ő a legszebb.

Leave a comment

You can use these tags : <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




SEO, Friss hírek, információk, AdSense, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin, Halász Katalin
Joomla Toplista SG.hu