LIGHTSPEED

De legalább Neo kijelentésére (no meg a Glock közbenjárására) a lift leesett. Uri Gellernek azonban nem sikerült leugrasztania a kanalat a TV tetejéről, de még anyám órája is cseszett működésbe lépni.

(Csendben kicsit okoskodnék zárójelben: az óra beindulásának kulcseleme volt a felhúzás, és utána rázás. Ami speciel mindenféle varázslat nélkül is képes beindítani egy ilyen órát. A kanálnál meg hát a TV-re kellett tenni, és hát ha a kanál megfelelően könnyű, és a televigyorgón át megfelelő hangerőn jön a nézőközönség közös üvöltése, akkor a rezgések tényleg leverik a kanalat. No, okoskodás off…)

Szóval, Geller bácsi nálam megbukott, ahogy a műsorban résztvevő ripacs-janik is. Pláne az első, Lui, aki úgy felsült, hogy nem is értem, Geller miért választotta be (bár lehet éppen szánalomból). Mert valahogy spontán gyanús, hogy Karsai Zita váltig állította, mennyi az idő, a csávó meg pont úgy tartotta az órát, ahonnét lazán lehetséges azt visszaállítani. Persze, oké, adjuk meg a bizalmat a bűvésznek, és mondjuk, hogy Zita nem tud leolvasni egy mutatós órát… (ez sem lehetetlen, mert ismerek olyat, aki meg van lőve, ha nem digitális órát tolnak az orra alá…).

Számomra a csúcs a második csóka volt, azaz művésznevén William Rain. Star Wars rajongóként le lehetne kenyerezni egy trükkel, amibe beleszövik kedvenc sagam, de bizonyos okokból ez most nem sült el valami jól. Először is, a csórikám befuccsolt szereplésének második percében, mert sebiben megváltoztatta Csányi Sándor döntését. Aztán a mutatvány végén is Csányival bukott, mert a művészúr richtig egy sorozat címét írta fel a papírra. Másodszor ott lendült egy nagyot a negatív mutató, hogy a trükkjét leleplezheti az ember. Csányinak filmcímet kellett írnia. Medveczky Ilonának filmsztárok képei közül kellett választania. Na most, ezek után Karsai Zita a statisztika szerint egy csomó nem filmes tárgy közül ziher, hogy az egyetlen filmes tárgyat fogja kikapni, ami speciel R2-D2 miniatürizált megfelelője volt. S mivel a Star Wars eléggé beépült a köztudatba, így elég nagy volt annak is az esélye, hogy Medveczky a sok nem sci-fi film szereplőit ábrázoló kép közül a fénykardot szorongató, műfaja miatt amúgy is kirívó képet foglya kihúzni (ez eljátszható bármivel, a lényeg, hogy kitűnjön a sok közül az az egy, ami kell). Az egyetlen buktató Csányi volt, aki meg is buktatta a fickót, mert arra már kevesebb az esély, hogy minden ember a Star Warsot fogja felírni a papírjára. És itt volt pofon vágható a trükk. De ezzel még nincs vége, Willi a pocsék előadás, a leleplezett trükkje, és a kétszeres felsülése mellett még egyszer belerúgott a negatív jelzőbe. A poszter, amit felmutatott, hát nem az a Simon „SimonZ” Zoltán által alkotott poszter volt, aki a londoni Celebrationon kiállítást tarthatott? És a pofátlan suttyó egy módosított posztert mutatott fel, és jó eséllyel nem kért erre engedélyt (se a nyilvános műsorban való mutogatásra, se a módosításra). Kérem, itt az eredeti, alatt meg a módosított…

Szóval, khm… no comment.

Azt már csak külön említem meg, hogy Karsai Zita is zuhant kicsit a szememben (de a ruhaigazítással csak visszatornászta magát ), mikor kijelentette, hogy a Star Warsot „végig nem nézte, mert az egy kicsit unalmas”. Csókolom, független a filmtől, hogy lehet véleményt mondani olyanról, amit nem látott végig, ergo nem ismer? Még csak nem is „elkezdtem nézni, de meguntam, oszt befejeztem” formában fogalmazta meg, hanem „bele-bele néztem”. Hát igen, úgy tényleg unalmas tud lenni valami. Na mindegy, szóval, a második jani is leszerepelt.

Eztán jött Breiner Tamás, az élő hazugságvizsgáló, akinek szintén nem nagy kunszt a tudománya, mert aki kicsit jobban ismeri a testbeszédet, az megfoghatja a hazug embert. Viszont legalább már jól adta elő, ami nagy változás volt az előz két mókushoz képest.

Őt követte Danny Blue, az első értékelhető figura. Ő jól is adta elő a mutatványát, és nem is fuccsolt be… jó, Medveczky-nél nem működött a gondolattovábbítás, és hát azét Csányinál is belemagyarázós a dolog, de a jó előadással párosítva bejött. Pláne a mutatványa Karsaival, szerintem az egész arra ment ki. A trükkje a kutyával meg remekül sült el… igaz, ezt el is várom egy valódi bűvésztől.

A sort ebben a mezőnyben végül Szentpéteri Attila zárta, aki kígyóval akarta megmaratni a jó népet. Ez se volt rossz, s már-már izgalmasnak is mondhattam volna… ha nem szurkál a szkeptikus kisördög azzal, hogy itt bizony van valami turpisság. Elméletem az volt, hogy a kígyó vagy nem az, aminek mondják, vagy lecsapolták a mérgét (okoskodás ON: ha jól tudom, a kígyónak harapás után ideig-óráig kell várnia az újabb harapásra, míg annyi méreg termelődik, hogy az halálos legyen… persze lehet, hogy most hülyeséget mondtam, szóval okoskodás OFF). Harmadik lehetőségként meg még a méregfog eltávolítása is felmerült. Mert nem kockáztatnák ezek a buksifejű TV2-sök a sztáááárvendégek életét holmi kígyókkal. Szóval, a hihetetlen mutatvány Csányi ökörködése és a két művésznő „jaj összeszartam a bugyim” szintű közreműködésével lezajlott, én meg gyüttem a nethez, és utána jártam ennek a szegény begyónak. Hát, a dél-amerikai dzsungelviperának (Bothriechis aurifer) álcázott kutyafejű boa (Corallus caninus) hamarjában lelepleződött. Ugye mondanom sem kell, szegény jószág csak akkor mérges, ha mindenféle műsorokba kell szerepelnie, bár lehet, hogy azóta már a terráriumban ő a jani, és már döglenek utána a kígyócsajok, hiszen miatta még rohammentőt is hívtak, pedig még csak nem is csapkodta a kalapját. Persze, mint ahogy az a képeken is látszik, könnyű őket összekeverni… még a szakértőnek is… pláne a meghívott szakértőnek. No mindegy, a szándék a fontos, nem az, hogy hülyének nézik az ember…

Eztán, mintegy zárásként Uri védettséget biztosított a legszánalmasabb karakternek, míg a nézők beszavazták a legkevésbé szánalmas Kék Danit, a Star Wars guru trombitást, meg az anti-mérges-begyós csókát.

Összességében, mi volt rossz? A három első és az utolsó madár száma, Medveczky unatkozó képe, Geller magyar-angol előadása és a kanalas-órás marháskodása. Ja, és ami a legjobban idegesített az a show szánalmasan túlmisztifikált, effektekkel teletömött, erőltetett mátrixos fííílinges show része. S mi volt jó a műsorban? Danny Blue száma, Csányi Sándor ökörködése, Karsai Zita dekoltázsa.

No, elérkeztem az utolsó általam még teljes egészében nem látott Trek szériához. Hála a Viasat 3 csodás műsortervének, elsőre csak az 5-6. évadot, illetve az első felét láttam. Másodszorra már megcsodálhattam a negyedik második felét, illetve a hetediket azzal a méltán hírhedté vált frenetikus szinkronnal, amit máig nem értek, hogyan követhetett el a csatorna (egyáltalán, hogyan fogant meg bennük az ötlet, hogy egy Romániában székelő szinkronstúdiót kér fel…). Hál’ istennek, a hetedik évad aztán helyrejött, hála az először, és azóta sem látott hazai rajongói megmozdulásnak. A V3 rendes csatornaként nem szart a nézőire, hanem újraszinkronizálta a megszokott stúdióval és hangokkal (ezzel elérve, hogy a Voyager az utolsó rendes szinkront kapó Star Trek széria legyen, mert bár az Enterprise első évadját is ők csinálták, a második évadtól az AXN egy másik stúdiót bízott meg, így több szériát és filmet – a TNG-ket – átölelő következetes szinkron szakadt meg, hogy szakadnának meg. Ennek folytán a warp már nem szubtér, hanem görbület, a Föderáció meg szövetségtől kezdve minden volt, stb… szóval, az Enterprise szinkronja már szutyok, pláne, mikor a szereplő csak tátog… no mindegy, kesergés off. A Voyager jó.). Na, hol is tartottam… ja, végre láttam rendesen a hetedik évadot (persze volt blama, hiszen a 7×01-et elsőre megint a szutyok szinkronnal nyomták, de aztán helyrebillent az egyensúly, csak mellényúltak…). Aztán egy ideig mindig csak a sorozat közepétől ismételt a csatorna, végül a TNG-t nyomta agyba-főbe, ezzel elpártoltatva a Trektől, mert nem éppen Picard team-je a kedvencem. De, hála bizonyos technika áldásának (interweb ), végre megtudtam nézni a Voyagert is, egyben, helyes sorrendben. Ezzel rájöttem pár dologra. Egy, nem olyan rossz ez a sorozat, mint hittem. Kettő, több részt láttam, mint hittem. No, ugorjunk is neki.

- Kapitány, azonosítatlan spoiler előttünk.
- Vörös riadó! Mindenki harcállásba.

A történet alapja egyszerű, mint az egyszer egy. A TNG-ben érintett, és a Deep Space Nine-ban kiteljesedett Maquie konfliktus közepén járunk, mikor is egy kisebb csoport tagjai, nyomukban egy cardassiai Galor osztályú rombolóval bezúznak a DS9-ből jól ismert Vadvidék nevű jelenségbe. A Galort megsütik, majd a lázadó hajó eltűnik. A Csillagflotta legújabb hajóját, az Intrepid osztályú USS Voyagert küldi utána, mivel azon a kis mütyürön volt a Maquie egyik feje, Chakotay (Robert Beltran), és egy beépített Csillagflottás, Tuvok (Tim Russ), aki egyben a Voyager biztonsági és taktikai tisztje. A hajó kapitánya, Kathryn Janeway (Kate Mulgrew) kihozza a dutyiból Tom Parist (Robert Duncan McNeill), aki hajdanán szintén a flotta alkalmazottja volt, majd miután egy balesetben megölt két embert, és még a jelentést is meghamisította, kicsapták. Aztán meg beállt a Maquie-hoz, ahol az első bevetésén nyakon csípte a Föderáció. Szóval ő ilyen szerencsétlen alak, de a flotta legjobb pilótája, ismeri a Vadvidéket, nem mellesleg Chakotay mellett szolgált. Egy szó mint száz, a Voyager kifut a Deep Space Nine-ról, eljut a Vadvidékre, ahol belekevernek egyfajta örvénybe, ami súlyos károk és a legénység egy részének lemészárlódása árán a Delta-kvadránsba dobja a hajót. S innét indul igazán a kalandozás, ugyanis hetvenötezer fényévre kerültek kedvenc kék golyónktól. Tehát, az útirány a Föld. Céljuk pedig mindenféle téranomália és technológia felhasználása a hazaéréshez, miközben felfedeznek különös új civilizációkat és eljutnak oda, ahová… nos ember már járt, mert a Földre akarnak jutni

A Voyager egyik nagy erénye a családiasság, a bajtársiasság. A USS Voyager feleakkora, mint egy Galaxy osztályú csillaghajó, így a legénység nem annyira hivatalos kapcsolatú, mint mondjuk az Enterprise D-n. S mivel a személyzet nagytöbbségben a Flotta tagja, olyan elhatárolódás sem tapasztalható, mint a Deep Space Nine-on. Ez egy összetartó brigád, sőt, szó szerint család.

Kathryn Janeway kapitány az anyuka, aki összetartja a csapatot. Megkapta a szokásos flotta-agymosást, tehát az idealista, felsőbbrendű hozzáállása megvan, és igyekszik is kötni magát ezen elvekhez, még ha azt a végén csúnyán meg is szívja a legénység. Mindezek ellenére, főleg ahogy közelednek a Föld felé, hajlamossá válik sutba dobni mindent, és a cél alá rendelni hitét. Máskor meg a legénységet rendeli a cél alá, mint pl.: a USS Equinox üldözésekor, ahol annyira elvesztette az eszét, hogy Chakotay helyében kiültettem volna az orra kicsit levegőzni. Ennek ellenére jó kapitány, vagy inkább szerethető anyuka, aki igyekszik mindenkinek a gondját viselni. Különösen Hetesnek.

Aztán, itt van Chakotay, ő indián, törzsi tetoválással az arcán, ősi szokásokkal, melyeket klassz modern köntösbe bújtattak. Hagyománytisztelő, kíváncsi, de határozott személyiség, olyasvalaki, akit szívesebben láttam volna hét évig a Voyager kapitányi székében. Hűséges alak, még akkor sem fordult kapitánya ellen, amikor minden oka meg lenne rá. Támogatja Janeway-t, és szerintem főleg neki köszönhető, hogy a hajón egyszer sem tört ki Maquie lázadás.

Aztán, itt van Tom Paris, kinek papája admirális, amúgy börtönviselt, kissé nagyképű, önfejű, a felelősség alól kibúvó, szóval egy tipikus szerethető figura Na jó, kezdetben ilyen, aztán szépen lassan megváltozik. Sőt, talán a kezdeti csapatból ő az, aki a legnagyobbat fordul. Az elején csoda, hogy Janeway rá meri bízni a Voyager kormányát. Ez persze vissza is üt, Paris eljátssza a bizalmat, igaz egy jó ügy érdekében, de hát ez kit érdekel, a Voyageren csak a kapitánynak van joga a legénységgel szembefordulni. Szóval, Paris megy a dutyiba, lefokozzák, stb. Mégis, ez – ahogy az a részből is kiderül – már nem az a Tom, akit kihoztak a Föderációs büntetőtelepről. A Földre pedig egy férj és apuka tér vissza, aki talán már saját apjával is megbékélt, s akire egy kapitányi széket is rá lehet bízni.

Tom neje nem más, mint B’Elanna Torres (Roxann Dawson), aki félig klingon, félig ember. Hát igen, érdekes keveredés. A klingon ugye egy marha barátságos nép. Az ember meg legalább annyira szerethető. Oké, a Star Trekben eléggé fixaidealizált helyzetben vagyunk, de ugye Kirk is megmondta: „Mindenki ember.” Szóval mi sem vagyunk jobbak a klingonoknál (de ők lehet, hogy jobbak nálunk), így hát B’Elanna igencsak lobbanékony alkat, miközben rettenetesen instabil érzelmileg. Szörnyen fél, hogy magára marad (apja elhagyta őt és klingon anyját), rühelli klingon énjét, és olyan vastag páncélt visel, melyet csoda, hogy Tom képes volt áttörni. Viszont műszaki zseni, de csak annyira, mint Geordi, tehát gyorsan tud sok gombot megnyomni, hogy a hajó újra működjön. Na jó, azért szerszámokkal is rohangászik néha napján, de gépészek terén én még mindig Scotty-t és O’Briant bírom a legjobban.

Egy klingon és egy alakváltó után ezúttal egy vulcanit kaptunk biztonsági tisztnek. Be kell valljam, annak idején én nem bírtam Tuvokot (fajgyűlölő vagyok, egyetlen tiszta vérű vulcanit sem bírok ). Mostanra a kedvenc szereplőm lett. Lehet túl sok időt töltött emberek között, vagy csak Neelix (Ethan Phillips) miatt van, de a végére majdnem olyan jó fej lett, mint Spock. Főleg a humora az, ami megnyerő. Jó kis csípős vulcani humor, melynek nincs párja a Trek világban. Persze, erre csak pár vulcani képes, szó szerint, mert csak Spock és Tuvok az, akik erre szakosodtak, T’Polból már akkor sem tudnánk kicsikarni ilyesmit, ha fenékbe billentenénk.

A TNG-ben Data szerepkörére kitalálták az operatív, vagy más néven műszaki tiszt szerepkörét, ami a Deep Space Nine-ból kimaradt, ám a Voyagerbe újra bekerült. Voltaképpen ő ugyanazt csinálja a hídon, mint a főgépész a gépházban. Egyben tartja a hajót és… és minden más, afféle mindenes. Csak míg Data a kormánypultnál ült, addig Harry Kim zászlósnak (Garrett Wang) – révén a Voyager hídja nem kicsit más elrendezésű, mint az eddig megszokott hajóké – van saját pultja. Nos, Harry friss végzősként került a fedélzetre, majd maradt is ott további hét évre. Rangja nem változott, hozzáállása nem változott… őszintén, a fickó csak öregebb lett, de a hét évad alatt nem fejlődött annyit, hogy megkedveljem. Kim stréberkedik a széria elején, a végén meg nyafog (akkor tehát mégis változott ). Hol azért, mert már megint nem jutottak haza, hol mert nem léptetik elő, hol mert szögletes a zsemle, pedig ő kereket akart replikálni… szóval számomra unszimpatikus karakter. Ennek ellenére ő is a Voyager szerves része, Tom legjobb haverja, és a legoptimistább jószág a fedélzeten, mert ha a műszere kileng fél milit, máris egy féregjáratot lát, ami a mamikája nappalijába nyílik.

A Voyager sem maradhatott orvos nélkül, bár erre minden esély megvolt, révén a főorvos az első fél órában megmekkent, és magával vitte a túlvilágra az orvosi személyzetet is (csak tudnám, hogy akkor mi az a sok kékruhás, akik a folyosókat róják). Ezért Tom aktiválja az Orvosi Segéd Hologramot, röviden OSH-t, akit hét éven keresztül csak Doktornak (Robert Picardo) hívnak (azaz Tom egyszerűen Dokinak). Egy újabb karakter, aki Datahoz hasonlóan ember akar lenni, bár más megközelítésből. Míg Data „lélektelen” android, addig Dokiba előre beleprogramozták a lelket, szóval nincs mit megértenie, megtanulnia. Ennek (és a „papája”, Dr. Lewis Zimmerman áldásos munkájának) köszönhetően felettébb arrogáns figura, egyben a hajó másik humordudora. Ő is azon személyek sorát ékesíti, aki fejlődött az évek folyamán. Programját folyamatosan bővíti, ami néha mondjuk rosszul sül el. Mindezek mellett kapott egy úgynevezett mobil kivetítőt, amivel már a gyengélkedőt, sőt, a hajót is elhagyhatja, így szabadabb lett, mint sok más hologram.

A Voyager útja során a fedélzetére vesz jó pár érdekes alakot. Elsőnek Neelixet, a talaxiai roncskereskedőt. Hóbortos figura, de szó szerint mindenhez ért. Kezdetben szakács és idegenvezető, majd miután elhagyják az általa ismert térséget, nagykövetté avanzsálódik. Voltaképpen humoros alaknak szánták, bár engem az első két-három évadban inkább idegesített a viselkedése. Bár jól beilleszkedik a legénységbe, sőt, ő szó szerint családtag is lesz, miután megszületik az első gyerek a hajón, sokszor megjegyzi, hogy nincs teljesen kibékülve a Föderációs nagyzolással. Mindezek ellenére buzgón segít, és állandóan Tuvok nyakán lóg, ezzel kialakítva kettejük között egy különös barátságot.

A második személy Neelix szerelme, Kes (Jennifer Lien), aki ocampa. Eme faj telepatikus és mindössze kilenc évig élnek. Nos, ez egyrészt szerintem remek ötlet, másrészt hatalmas öngól. A sorozat vége felé Kest már mindenképpen annyira meg kellett volna öregíteni, hogy hasznavehetetlenné vált volna. Ráadásul a készítők az ütemet sem tudták belőni. Három évig szerepelt, de az öregedés nem látszódott rajta, pedig élete több, mint harmadát leélte. Aztán egyszer csak, derült égből villámcsapás szakított Neelixxel (ez ráadásul benne sincs a sorozatban, egyszer csak mondják, hogy megtörtént), majd puff, megnőtt a haja (egyik részről a másikra, pedig azt sem említik, hogy hónapok teltek el). Ja, és elkezdik olyan ruhákba járatni, mint amilyenbe Hetes és T’Pol domborított. Szóval, látszódik, hogy a kezdetben jó karakterrel már nem tudtak mit kezdeni, egyrészt, mert a nézettségnöveléshez akartak egy bombázót, márpedig Jennifer Lien „csak” átlagos szépség, másrészt kezdett kicsúszni a kezükből ez a kilenc éves átlagéletkor dolog. Végül le is váltották egy érdekes húzással, amit szerintem a végén megint jól elszúrtak (azzal, hogy visszahozták. Kellett a visszatérés, de nem így.).

A harmadik jószág, aki a fedélzetre került, az egyik legjobb ötlet a Trekben, még ha a háttérben húzódó alakokat nem is ez motiválta. A cél valószínűleg eme dolog lehetett: kell egy cool karakter és egy bomba nő. Aztán gondolkodtak: A cool karakter legyen bomba nő. Így jött Hétkilenced (Jeri Ryan), a borg unimátrix 01/3 szintű dolgozója. A borg cool faj, a csaj pedig nehézbombázó. Az ötlet mégis jól sült el (sokak szerint talán túl jól is, mert Hetes előtérbe kerülésével a szereplők többsége háttérbe került). Jeri Ryan szerencsére jó színésznőnek bizonyult, az írók príma történeteket írtak neki, és sikerült egy újabb aspektusba vinni az „emberré akarok válni” kérdéskört. Persze, szvsz nem lett igazán kihasználva, mert van pár kérdés, amit csak-csak elkerültek, plussz szerintem túl hamar szabadították meg az implantjaitól (igaz, ha meghagyják, ellentmondanak a TNG-vel, ahol Picard-t ripsz-ropsz visszaalakították). Szóval, ő az, aki még tetemes jellemfejlődésen megy át, hiszen a vége felé az „én borg vagyok” gondolkodást egész emberire cserélte, és párkapcsolatot is képes volt kiépíteni Chakotay-jal (csendben jegyzem meg, annak idején sokat szidtam ezt a semmiből jött kapcsolatot. Viszont, a sorozat nézése közben feltűnt, hogy Chakotay már igen korán elkezdett körülötte legyeskedni.).

Nos, ők a főhősök. Melléjük úgy illik, hogy kellenek állandó mellékszereplők… a DS9 után elég nagy farba rúgás a sorozat ezen része. Merthogy állandó mellékszereplők igazán nincsenek. Legalábbis úgy nem, mint a DS9-ben, hogy a történeti szál(ak) fő alkotóelemei legyenek. Igazság szerint még kiemelni is nehéz. Volt kezdetben egy Seskank (Martha Hackett), aki bajorinak tűnt, aztán cardassiai lett belőle (igen, kém volt). Gonosz is lett, szóval ő jó volt. Mellette van még egy Joe Carey hadnagyunk (Josh Clark), aki B’Elanna riválisa lehetett volna, míg fel nem szívódott, aztán a hetedik évadban visszatért meghalni (illetve ilyen-olyan módon mindegyik évadban szerepelt). A röhej, hogy elméletben végig a Voyageren tartózkodott (biztos beszorult egy jeffrey’s-csőbe, és évekig nem találták, hogy melyikbe). Rajta kívül még érdemes megemlíteni a borgtól kimentett Ichebet (Manu Intiraymi) és társait, a Voyageren elsőként született Naomi Wildment (Scarlett Pomers) és anyukáját, Samathat (Nancy Hower), Vorik zázslóst (Alexander Enberg) és még talán Paris papát, Owen Paris admirálist (Richard Herd). Ők azok, akik több, mint két-három részben szerepelnek, és olykor nagyobb hangsúlyt is kapnak, mint háttéralakok. Mégis, ez nagyon messze van attól, amit a DS9-ben láthatunk, ahol egy elmeroggyantból uralkodó, egy száműzött kémből szabadságharcos, egy háttérben megbúvó alakból forradalmár-vezér, vagy éppen tolvaj kiskölyökből az első ferengi flottatiszt lett. És nem csak öt-tíz részben szerepeltek, hanem végig jelen vannak, olykor csak róluk szól a fáma. Szóval ez nagy visszaesés, úgy érzem.

Természetesen vannak olyan szereplők is, akik más Trek sorozatból vagy filmből bukkannak fel. Lendületből itt a borg királynő, akit nem kell ecsetelgetnem. Nagyrészt jelen van, ha a borg felbukkan (érdekesség, hogy többségében Susanna Thompson játssza, és csak az utolsó duplarészben öltötte magára újra a szerepet a First Contactból Alice Krige). Megjelenik Deanna Troi (Marina Sirtis), Riker parancsnok (Jonathan Frakes), beköszön a jó öreg Q (John de Lancie), de a TNG-ből megismert dadogós és majdnem mindentől beteg III. Reginald ‘Reg’ Barclay (Dwight Schultz) sem marad ki a mókából. Illetve van olyan történet, ami még a TNG-ben indult el, és itt záródik le (a Delta-kvadránsba rekedt ferengik, akik egy TNG részben tűntek el egy instabil féregjárat miatt).

Új fajokból akad bőven, sőt, itt a már ismert Trek fajok mennek ritkaságszámba. A Delta-kvadránsba hemzsegnek az idegenebbnél idegenebb jószágok, és a legtöbbjük nem túl barátságos. Noha, itt is vannak csillag-szövetségek, és egyéb politikai csoportosulások, s persze a borg is itt székel. Mindennek ellenére a Delta-kvadráns afféle vadnyugat, nem olyan „békés” hely, mint az Alfa és Béta-kvadráns. Ennek köszönhetően izgalom akad bőven, és néha kisebb csoda, hogy a Voyager egyben maradt (már amikor, mert hajót ennyiszer felrobbanni még nem láttam ). Számomra ez az egyik probléma a hetedik évaddal, de főleg a fináléval (már megint). A legvégére a Voyager már ultratápos hajó lett. Egy borg kocka eliminálásához elég egy torpedó, ellenben három kocka sem tudja kozmikus gázfelhővé porlasztani a Voyagert. A páncél technológia és a jövőbeli fegyverek nagyon gázosak. Ráadásul, ezzel egyúttal uralkodó társasággá tették a Föderációt, mert az Alfa-kvadránsban senki sincs, aki ellent tudna állni nekik. Egyetlen reményem ennek az amúgy cool, de Trek viszonylatban szutyok felszereltségnek, hogy a borg – ami ellen kitalálták – adaptálta, plusz az egész még jól meg is sült a hazafelé vezető úton. Külön öröm pedig, hogy a Nemesisben színe-nyoma sincs.

Végül essék szó az uccsó részről. A már említett technológiai táposításon túl van itt még egy kis gubanc. Mit egy… Első, a borgnak transztér-csomópontja van, amivel bárhová eljuthat… khm… akkor ezek a fránya kockák, amik a Földre támadtak, miért a „hagyományos” módon közelítettek? Itt pont a Föld mellett nyílt járat, míg a TNG-ben és a First Contactban úgy repültek végig. De oké… felejtsük el. Lehet, hogy csak a 8. film után fedezték fel ezt a nagyot, a többi kicsi meg nem vezet el mindenhová. Ugorjunk arra a bukfencre, hogy Janeway beleugat az időbe, és sehol a több ízben is bevetetett időhajó. Érdekes ez a XXXI. századból ügyelő temporális hatóság, mert amikor hőseink machinálnak az idővel, egyszer sem szólnak közbe (biztos hidegháborúznak). S akkor jöjjön az elköszönés, ami – hasonlóan az Enterprise végéhez – egy kellemes pofon. Olyan búcsúra, mint ami a TNG-ben és a DS9-ben volt, senki ne számítson. Látni a szereplőket egy helyen? Noooo… mindenkin végigpásztáz a kamera? Noooo… utalás, hogy mi lett a szereplők sorsa? Nooooo… Hát akkor mi? Nos, Parist nem láthatjuk együtt a kislányával, de még csak a nejével sem. A család nem egyesül, apuci eltűnik a turbóliftben, anyuci lent a gyengélkedőn a kislánnyal. A Dokinak semmi búcsú nem jutott, bejelenti, hogy Parist várja valaki, azt csók. Kim, ahhoz képest, hogy a képernyőn felbukkanó legkisebb foltra is képes volt ráfogni, hogy intergalaktikus csillagkapu-híd, csak vigyorog. Tuvok.. fene tudja, mit csinál, nem emlékszem. Hetes mosoly, Chakotay annyi sem, csak leül a kormány elé. Janeway… elrebeg egy köszönömöt, faarccal, aztán kiadja az útirányt: „Hazafelé.” Ez az egyetlen szó, ami ér valamit a végén. Hát én valami méltóbbat képzeltem el.

Mindezek ellenére, nem rossz sorozat a Voyager. Bár nem verte le a DS9-et a dobogó tetejéről, és még az Enterprise is jobban tetszik, a TNG mellett elfér.

A starwars.hu-t szemezgetve akadtam rá ama kis szösszenetre, melyben figyelmesek lehetünk néhány, James Zhang által elkövetett koncepciós rajzra. Ki ő? Hát, ő rajzolt ilyeneket a KotOR II-höz, a Republic Commandohoz, meg még úgy fél kilónyi SW játékhoz. Eme “új” képek még a KotOR II megjelenése előtt készültek, de mivel a szerző nem kommentálhatta őket, lehetséges, hogy már a Knights of the Old Republic III-hoz készültek. Egyre több dolog utal arra, hogy trilogiával bővül a széria, de ha így lesz, remélem, jobban sül majd el, mint a második rész. A képeket itt lehet megtekinteni: http://s226.photobucket.com/albums/dd239/TheRoundPeg/KOTOR3/

Kevés olyan rendező van, akinek már a személye miatt is filmet nézek. Uwe „Császár” Boll ilyen. Nem, nem vesztem meg. Tényleg fantasztikus alkotónak tartom. Fantasztikus, hogy ez az ember alkot. Valamit, bármit… akármit… már attól lehidalok, hogy széndioxidot képes alkotni. Mert inkább csinálna kisszéket (rá nem ülnék), gyereket (születéskor agyoncsapni), vagy bármit, csak filmet ne. A nézhetetlenség új fogalommá módosult, mikor Boll mester elkövette első filmjét. Legalábbis nálam, mert ha egy film rossz, én már azt mondom: „hát ez a film Uwe Bolli”. Na jó, ez szutyok poén volt

No, amitől hirtelen billentyűzetet ragadtam, az egy index cikkecske részecskéje. Imigyen szól:

’””Harrison Ford ideje lejárt! Öregebb, mint a nagyapám” - nyilatkozta a német gagyigyáros, aki az Indy 4 bemutatója utáni napra időzíti Postal című filmjét. Boll szerint Spielberg egyre érzelgősebb (”Mi a fenéért élte túl az idősebb testvér a Világok harcát?”), így biztosan elveszíti majd a hétvégi nézőszám-csatát.”

No comment, csak hahota. Ennek az embernek nemhogy önkritikája, de esze sincs. De legalább kitartó, bár inkább lenne kitartó másban… bármiben, ami nem alkotói folyamat. Mondjuk vezessen ő is blogot. Filmeset, ha már szereti őket. De filmet ne csináljon. Viszont, kitartása mellett még optimizmusa is van… hát lelke rajta, aki „filmet” mer készíteni egy játéknak is rossz izéből… na mindegy, nem tudom, minek nevezzem. Ám ez a kijelentés, hogy lenyomja a Postal (a POSTAL!!!!!!!!! UWE BOLL rendezésében!!!! GIGAMEGAKILOLOL!!!!!) , hát az már valami. Az már önkritikai nélküli optimizmus a triplanégyzetenköbön. Hát én erre kíváncsi leszek. Tegyék meg tétjeiket, hölgyeim és uraim. Ki kire fogad? Jobb sarokban Indiana Jones, balban Uwe Boll. Boll bácsi hadonászik, mint a cséphadaró… belegyint ballal… Indy félmosoly, vállrándítás, pisztoly elő… DURR. És vége! Hűűűűaaazanyjáááátamindenitváááóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!