Star Wars 3d Clone Wars egyveleg - UPDATE
12 02 2008Na, álljon itt egy kis összefoglaló, amit eddig tudni lehet, vagy tudni vélünk a 3d Clone Warsról.
- Van egy frankó trailer: http://www.starwars.com/video/view/000478.html
- Ahogy már Zed kolléga is említette, van egy padawanunk, Ahsoka Tano, aki togruta (mint Shaak Ti az ep2-3-ból), leányzó, és így néz ki:

- És egyre valószínűbb, hogy az első négy rész moziban fog debütálni. Bár megegyezés erről még nincsen, de a szándék már megvan, és a Hasbro cég mélyéről már egy augusztus 8-as dátum is előkerült, míg a másik nagy SW játékgyártó multi, a LEGO szeptemberre datálja a premiert (teszem hozzá, a LEGO volt az a cég is, amely tavaly már kész ténynek vette, hogy lesz SAGA DVD kiadás…). Szóval a két „bennfentes” a hónapban nem, de abban legalább egyetértenek, hogy mozi lesz. Persze, mit ér az ő szavuk, ha a Lucasfilm nem így határoz, de már ők is pedzegettek valami olyasmit, hogy „Szeretnénk kreatív módot találni egy kreatív tévésorozat bemutatására.” Tehát lehet, hogy idén újra Star Wars lesz a moziban?
- Végül egy teljesen friss csemege a Sagafórumról:


Update: mozibemutató augusztus 15! Majd a sorozat a TV-ben először a Cartoon Networkon, majd a TNT-n folytatódik. Adta hírül a starwars.hu és a starwars.com. Érdekesség, hogy a sorozat jogait (mármint azt, hogy leadhassa) nem a 20th Century Fox, hanem a Warner Bros szerezte meg, szóval nem kicsit lesz furcsa a Fox logó és fanfár helyett a WB logójával szembesülni a moziban. Apropó, nem akar valami ilyen cserét valaki az Alien szériával is? WB? Universal? Paramount? Bármi, csak ne Fox… na jó, ha nem, hát nem. Szóval, Star Wars újra a moziban, gyerünk a moziba be
Ehhez kapcsolódik még, hogy új videjó is van, melyet majd továbbiak követnek, mint anno a filmek idején: http://www.starwars.com/video/view/623.html

Bővítheted a cikket a hivatalos időponttal, és egy újabb videóval. Nézz be a starwars.hu-ra, mert a Worldpress nem enged ide linkelni!:
Kösz, hogy szóltál, már bővülök is
Lucas nem bír magával sajnos. Lehúzza a sok bőrt a Star Wars univerzumról.
Hál’ istennek, már éppen kezdett alábhagyni a lelkesedésem Star Wars ügyileg. Ez a CW kezdi feléleszteni a parázst
Na mi van Koimbra? Megakadt a lemez?
Nem a 20. évszázadi róka lesz a logó? Ejj-ejj.


Nem tom miért, de már vagy 50X megnéztem a 2. trailert, és ha jobban megfigyeli az ember, akkor észreveszi, hogy legalább 1 fokkal jobb a grafika mint az 1. trailer-ben.
Szóval fejlődik a dolog, és ennek nagyon örülök.
És ráébredtem arra is, hogy én nagyon várom ezt a cuccot! =D
És vajon lesz DVD megjelenés M.O.-n? Remélem…
Ui: Érdekes, mert úgy emléxem, hogy én már írtam ide, és most nincsenek itt a kommentjeim.
Most nézem, hogy van még egy ennél újabb CW bejegyzés, és én oda írtam… Sorry.
Kicsit belekeveredtem, nem tom miért. :S