Star Wars 3d Clone Wars egyveleg - UPDATE

12 02 2008

Na, álljon itt egy kis összefoglaló, amit eddig tudni lehet, vagy tudni vélünk a 3d Clone Warsról.

- Van egy frankó trailer: http://www.starwars.com/video/view/000478.html

- Ahogy már Zed kolléga is említette, van egy padawanunk, Ahsoka Tano, aki togruta (mint Shaak Ti az ep2-3-ból), leányzó, és így néz ki:


- És egyre valószínűbb, hogy az első négy rész moziban fog debütálni. Bár megegyezés erről még nincsen, de a szándék már megvan, és a Hasbro cég mélyéről már egy augusztus 8-as dátum is előkerült, míg a másik nagy SW játékgyártó multi, a LEGO szeptemberre datálja a premiert (teszem hozzá, a LEGO volt az a cég is, amely tavaly már kész ténynek vette, hogy lesz SAGA DVD kiadás…). Szóval a két „bennfentes” a hónapban nem, de abban legalább egyetértenek, hogy mozi lesz. Persze, mit ér az ő szavuk, ha a Lucasfilm nem így határoz, de már ők is pedzegettek valami olyasmit, hogy „Szeretnénk kreatív módot találni egy kreatív tévésorozat bemutatására.” Tehát lehet, hogy idén újra Star Wars lesz a moziban?

- Végül egy teljesen friss csemege a Sagafórumról:

Update: mozibemutató augusztus 15! Majd a sorozat a TV-ben először a Cartoon Networkon, majd a TNT-n folytatódik. Adta hírül a starwars.hu és a starwars.com. Érdekesség, hogy a sorozat jogait (mármint azt, hogy leadhassa) nem a 20th Century Fox, hanem a Warner Bros szerezte meg, szóval nem kicsit lesz furcsa a Fox logó és fanfár helyett a WB logójával szembesülni a moziban. Apropó, nem akar valami ilyen cserét valaki az Alien szériával is? WB? Universal? Paramount? Bármi, csak ne Fox… na jó, ha nem, hát nem. Szóval, Star Wars újra a moziban, gyerünk a moziba be :D

Ehhez kapcsolódik még, hogy új videjó is van, melyet majd továbbiak követnek, mint anno a filmek idején: http://www.starwars.com/video/view/623.html



Elhunyt a SeaQuest DSV kapitánya

11 02 2008

Február 10-én elhunyt Roy Scheider, a Seaquest DSV kapitánya (Nathan Bridger), a legendása Cápaölő (Martin Brody), a Kék Villám pilótája (Frank Murphy), és számtalan egyéb remek karakter megformálója. A 75 éves színész halálhírét az Arkansasi Egyetemi Kórház jelentette vasárnap. A halál okáról nem számoltak be, de a kórházi szóvivő nyilatkozata szerint két éven át csontvelőrákkal kezelték a színészt.

Nyugodjék békében!



Mcfarlanes 12 inches Predator 1-es figura eladó!!! - ELKELT!!!

7 02 2008

Egy ismerősöm (sürgősen) megvállna Mcfarlanes 12 inches Predator 1-es figurájától. Tökéletes állapotú, bontott, 12 000 Ft. Akit érdekel, írjon a vader_nagyur@yahoo.com e-mail címre.

A figuráról infó a hivatalos oldalon: http://spawn.com/toys/product.aspx?product=2222



Stargate Atlantis 5. évad

5 02 2008

Hála az Abydos Gate lelkes csapatának (ezúton köszönet Platschunak és MasCotnak), informálódhatunk a Stargate Atlantis 5. évadának első hivatalos bejelentéséről. Erről essen most pár szó.

SPOILER következik.

Először is, ami tényszerű volt, hogy John Sheppard alezredes (Joe Flanigan); Dr. Rodney McKay (David Hewlett), Teyla Emmagan (Rachel Luttrell) és a közkedvelt Ronon Dex (Jason Momoa) visszatérnek. Túl sok változás nem lesz részükről, ha csak az nem, hogy Ronon levágja hatalmas loknijait. Illetve, továbbra is marad Dr. Jennifer Keller (Jewel Staite), alighanem Chuck technikustól (Chuck Campbell) sem kell megválnunk, ahogy a lányok kedvence, Evan Lorne őrnagy (Kavan Smith) sem szívódik fel. Ugyanígy valószínűleg visszatér Steven Caldwell ezredes (Mitch Pileggi) és Abraham „Abe” Ellis ezredes (Michael Beach) is, a Daedalus és az Apollo parancsnokai. Illetve meg lennék lepve, ha az 5. évadban nem tenné tiszteletét Dr. William „Bill” Lee (Bill Dow). Mindezek tetejében Dr. Carson Beckett (Paul McGillion) feltámadása után újabb öt részben fog szerepet vállalni, illetve a megboldogult Dr. Elizabeth Weir (Torri Higginson) másolatához is szerencsénk lesz.

Ahogy azt már megszokhattuk az Atlantisztól, ez az évad sem ússza meg a szereplőváltást. Samantha Carter ezredes (Amanda Tapping) elhagyja a várost. Hát igen, egy évnyi főnökösködés után lelép, mivel Amanda Tapping inkább a saját sorozatával foglalkozna (Sanctuary), ennek ellenére többször is visszatér majd (ráadásul így egyszerűbb lesz elhelyezni az esetleges SG-1 DVD filmekben). Történetbeli oka pedig feltételezhetően az, hogy a város csak addig állt katonai vezetés alatt, míg el nem hárult a replikátor veszély, amiben Carter ugye szakértő volt. A helyét az SG-1 hetedik évadában még „rosszfiút” alakító, azóta pedig hol a hősök oldalán, hol ellenük tevő, egyszeri irodista, Richard Woolsey (Robert Picardo) veszi át. Ezzel a város újra civil vezetés alá kerül, ráadásul mivel Woolsey az NFB (Nemzetközi Felügyelő Bizottság, a Csillagkapu Program feje) egyik vezetője, lendületből új helyzetbe kerül a város. Hiszen az NFB módszereivel sose volt kibékülve se az atlantiszi team, se a CsK-1. Szóval ez már alapvetően nagy változást hozhat Atlantis életében, ami szerintem igencsak érdekes lesz.

Új visszatérő szereplővel is bővül a csapat, név szerint Allison Porter századossal, akinek alakítójáról egyelőre semmit sem tudunk.

S nem csak Carter lesz az egyetlen, aki vendégeskedik még Atlantiszon, hanem az az ember is tiszteletét teszi, akit már azóta győzködi erről Jacket, hogy először megnyílt a városba vezető csillagkapu. Igen, Dr. Daniel Jackson (Michael Shanks) a 10×03 Pegasus Project után újra visszatér a Pegazus galaxisba. Hány részre? Jó kérdés, de remélhetőleg nem csak egyre.

Történet szempontjából eddig két fő szál biztos. Az elsőben a második évadban debütált lidérc Michael Kenmore (Connor Trinneer, illetve a 2×20-ban Brent Stait) és nünükéi (lefogom védetni ezt a nevet :D ) törnek borsot a hősük orra alá. Őt azonban az első pár rész után eliminálják, és jöhet Replikátor-ember hibrid Weir és kompániája. Hogy vele mi lesz a helyzet, gonosz lesz-e vagy sem, vagy mi, erről még nem tudni. A 4×10-ben kicsit baljósnak tűnt, de hát ez még nem jelent semmit.

És ami számomra igazán jó hír: a 100. SGA rész egyben az 5. évad záró epizódja is lesz, és az SG-1-es jubileumi ökörködés helyett (a csapnivaló 5×12 Wormhole X-Treme! és a borzalmas 10×06 200) ezúttal komoly sztorit kapunk.

A forgatás február végén kezdődik, míg a premier valószínűleg a 4. évadhoz hasonlóan ősszel lesz.

Szóval, úgy tűnik, a remekelő 4. évad után (oké, az utolsó hármasból a 4×13 Quarantine és a 4×14 Harmony szerintem is harmatgyenge volt, de a 4×15 Outcast speciel szerintem az egyik legjobb töltelékrész lett), úgy tűnik, esélyünk van egy még jobb 5.-re. Ha más miatt nem, hát Woolsey miatt.

A Sci-fi sajtóközleményének MasCot általi fordítását, valamint további 4. és 5. évados híreket, spoilereket és egyéb érdekességeket olvashattok az Abydos Gate-en: http://www.csillagkapu.hu/



Háttérfestés

4 02 2008

Van egy filmtrükk, ami a mai napig hihetetlen mértékben le tud nyűgözni. És nem a CGI, amely bár ugyanúgy ámulatba ejt, ám az úgynevezett Matte Painting (háttérfestés) viszi a prímet. Hogy ez mi? Általában a sci-fi és fantasy filmekben az, ami a horizonton és azon túl van. Ezt láthatod az Echo bázis hatalmas kapuin túl (Star Wars ep5), a Home I hangárjában (Star Wars ep6), Coruscant horizontján (Star Wars ep1-2-3), az LV-426 síkságain (Aliens), a Gyűrűk Ura távoli földjein, a Screamers nukleáris szennyezettséggel és sikítókkal sújtotta világában. Egyszóval majdnem minden fantáziával alkotott világ, legyen az múltbéli, jövőbeli vagy földöntúli, látképe ezzel a bámulatos technikával születik meg. Természetesen csak az a része, ami nem mozog.

A lényege a Matte Painting technológiának, hogy az olyan dolgokat (ez általában környezeti), amiket költséges lenne digitálisan vagy valósan létrehozni, megfestik (régebben üvegre kézzel, ma már nagyrészt ez is számítógépen történik, de szerintem így sem lebecsülendő). Három formában jöhet létre:

1. Teljes mértékben a fantázia szülötte. Számomra ez a legtetszetősebb, mert ilyenkor a képzelőerővel hoznak létre fantasztikus részletességű világokat. Pl.: Coruscant, illetve nagyjából az ep4-5-6 összes Matte Paintingje.

2. Részben fantázia, részben valós tájak, objektumok fényképével létrehozott. Pl.: Naboo, Kashyyyk, Alderaan, Mustafar, LV-426.

3. Teljes mértékben valós tájak, objektumok képeiből mixelt. Pl.: a Gyűrűk Ura Matte Paintingjének színe-java.

Természetesen, mikor valós dolgokról készült fényképeket használnak fel, azokat általában módosítják, átfestik.
Nos, ezúton ajánlanék lendületből két honlapot, ahol Matte Painting révén összehozott képekben gyönyörködhetünk, köztük Star Wars, Gyűrűk ura és egyéb filmek háttérfestett világaiban. Jó részük ráadásul szép nagy felbontású, illetve némelyiknél láthatóak azok a képek is, amelyek az alapot képezték:
http://www.mattepainting.org/
http://www.dusso.com/



OKJ-s Sith Tanfolyam

2 02 2008

Hadiösvény blogjában tűnt fel az OKJ-s Jedi Tanfolyam plakátja. Nekem pár évvel ezelőtt volt alkalmam élőben találkozni eme hírdetménnyel Székesfehérváron, az oskolám előtt kiakasztva egy hirdetőoszlopra. Megtoppantam, megnéztem és újra megfogalmazódott bennem a gondolat: azért gyönyörű faj ez az ember. Egy dolog a rajongás, meg egy másik az elmehibbantság. Persze, kivétel, ha ez az egész csak egy vicc.

No, a lényeg, hogy nem maradhatott el anno a véleményem erről sem, és a sagaforum egyik megfelelő topikjában linkeltem is az ellenreakciót. Mert hát, nem létezhet fény árnyék nélkül:






SEO, Friss hírek, információk, AdSense, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin, Halász Katalin
Joomla Toplista SG.hu