Predator 2 (Ragadozó 2)
4 11 2007
Arnold Schwarzenegger Dutch Sheafer őrnagy szerepében 1987-ben nagy nehezen megölte a csillagközi vadászt, aki pusztán hobbiból öldöste az útjába eső fegyvereseket. A film végül mérsékelt sikert aratott, de hamarjában sok-sok rajongót termelt ki. Szóval elég nagyot durrant ahhoz, hogy a ragadozó másodjára is lecsapjon a gyanútlan emberekre.
Csakhogy hogyan folytassanak egy minden tekintetben lezárt sztorit? A készítők gondoltak egy merészet, és úgy folytatták, hogy annak semmi köze ne legyen az elődhöz. Az alapkoncepciónak Anna beszámolóját vették, mely szerint a ragadozók már régóta járnak a Földre vadászgatni. Tehát a meghalt szörnyedvény helyére máris újat lehetett tenni. Az új vadász pedig új helyszínt kapott. Olyat, ahol kedvére válogathat a jobbnál jobb trófeákban.
1997-et írunk, ami a film készítésekkor (1990) még fiktív jövőnek számított, így nem csoda, hogy Los Angelest háborús övezetté avanzsálták. A különböző drogkartellek buzgón irtják egymást és a rend őreit, akik hiába próbálnak úrrá lenni a helyzeten, leginkább kereszttűzben rekedt legyekként hullnak. Ennek a kalamajkának az elitharcosa Mike Harrigan hadnagy (Danny Glover), aki jön, lát és rendet vág. Autója csomagtartójában komplett fegyverraktár van berendezve, s az „előbb lövök, aztán meg már minek kérdezni” elvet vallja. A főnököt elküldi a fenébe, a parancsokat lecsokizza, szóval igazi keménylegény a gáton. Azonban az egyik csatatér mészárszékké változik, ugyanis a jamaikai drogneppereket szépen felkoncolja valami. Harrigan és csapata igyekszik a nyomára bukkanni, miközben a ragadozó őket is célba veszi. Ezúttal azonban az űrlényre is vadásznak. A kormány, vagy a fene tudja kik küldték ki Peter Keyes (Gary Busey) és Garber (Adam Baldwin) csapatát, hogy ugyan kapják már el a dögöt és derítsék ki, mitől olyan klasszak a cuccai.
Szóval a sztori meg van tüzdelve rendesen, ahhoz képest, hogy „csak” egy űrszörnyeshentelőskáromkodósszexelősdirrdurr film. A készítők mottója az lehetett, hogy mindenből még többet, még látványosabbat. Ennek szellemében az új ragadozó sokkal coolabb, mint elődje. Csuklópengét és vállágyút ő is hord, viszont fegyverarzenálját megspékelte egy príma lándzsával, hálóval, mely kockásra vágja az áldozatok ülepét. Van dárdavetője, alkari rakétavetője, sok-sok látásmódja, de az igazi sztár az a diszk, mely mindent átszel, amihez hozzáér. Természetesen ez a lény sokkal termékenyebb kollégájánál, bár elég kezdő szegény, hiszen ember koponyából nincs neki sok. Minden esetre, ragadozóéknál kilóra mehetnek, mert pár száz kilónyi embert lezúz, az biztos. Alapból nem egyesével vadássza le prédáit, hanem csoportosával takarít. Ráadásul ő már kommunikál is. A felvett beszélgetéseket saját maga mondja vissza (igaz, erre volt példa a Predatorban is), a helyzetnek viszonylag megfelelően. Ergo szorult helyzetben káromkodik, fölényben viccelődik. Persze, hiába ilyen faszagyerek, végül megkapja a megérdemelt dádát Harrigan bratyótól.
Az „még többet a lecsóból” szellemben készült film személy szerint nekem jobban bejött, mint az eredeti. Schwarzeneggerrel sincs semmi bajom, de Glover karaktere jobban bejött. A városi környezet szintén jobban megfog, és jobb helyszínnek tartom. A dzsungel nem éppen az ember megszokott közege, ellenben a városokkal. Így a ragadozó a prédát a saját terén kaphatta el, fokozva ezzel a kihívást (meg is sínyli pár ház a kergetőzést). Ráadásul a film sikeresen hozzátesz a ragadozó karakteréhez, s nem csak brutalitásban, hanem a vadászat szabályaiban is. A film végi jelenetről nem beszélve, ahol újabb dolgokat tudhatunk meg. Egyetlen negatívumnak talán azt tartom, hogy nem tudjuk meg, mi lett Dutch és Anna, az előző rész túlélőinek a sorsa. Bár Anna (Elpidia Carrillo) cameozik a filmben, olyan jól észrevehetően, hogy aki nem figyel, meg sem látja. Egen, az egyik monitoron látható, mikor Keyes arról beszél, mi történt Kambodzsában.
Persze a sztori velejéig kiszámítható, így meg sem lepődünk az elhulló gonoszokon és jókon, mint ahogy azon sem, hogy végül a ragadozó sem ússza meg ezt a részt élve. Természetesen a film végén még az esetleges folytatásra utalnak egyet, amit azóta is várunk, hacsak az Alien vs Predatort, illetve annak folytatását, az Aliens vs Predator Requiemet nem tekintjük annak.
A rendezői székbe ezúttal nem John McTiernan ült, hanem Stephen Hopkins, aki több 24 epizódot, illetve a kellemes családias Lost In Space filmet jegyzi. Zeneszerző terén semmi változás sincs, továbbra is Alan Silvestri remek muzsikáját hallgathatjuk, melyben feltűnnek az első rész motívumai, ám leginkább új elemekből dolgozik, ezzel tetézve a hangulatot, illetve a két film közti különbséget.
Összességében jó film, már ha valaki szereti az ilyen egészségesen brutális űrszörnyes gyepálásokat. Én igen. Ráadásul a film két ínyencséget is tartogat az Alien Saga rajongóinak. Ebben a filmben bukkant fel először mozivásznon az Aliens vs Predator lehetősége, bár ekkor még csak poénként. Ez ugye a már ismert alien koponya a ragadozó vitrinjében (aki játszott a Blood 2 című játékkal, találkozhatott ezzel a szekrénnyel
). Ebből indult aztán visszafordíthatatlanul a képregény mizéria (ezt megelőzően csak a Préda volt AVP mű, mely ‘89-ben jelent meg és az első Aliens vs Predator alkotás volt), amiket csakhamar könyvek, aztán a PC játékok, végül nagysokára a film követett. A másik Bill Paxton (Jerry Lambert nyomozó) karaktere, ugyanis az úriember az Alien második részében, az Aliensben ugyan úgy szerepet vállalt Hudson bőrébe bújva. Ezek után szerintem ildomos lett volna betenni valahogy a két űrlény crossoverének második részébe, azaz az AVP Requiembe, teszem azt Jerry L. W. Hudson néven
Tehát egy jó film jó folytatásával áll szembe az, aki beteszi a videóba, DVD lejátszóba.
Mindezek ellenére a film hatalmasat bukott, hiszen kínkeservesen hozta csak vissza az árát, és erre csak pár fillért pakolt még rá. Tehát nyereségesnek nem lehetett mondani, s ezzel egyedüli az Alien és Predator szériában, mert a többi rész vagy kasszasiker, vagy szimplán sikeres lett. Kár érte, mert szerintem a súlycsoportjában tényleg jó film, és még jobb folytatás.

“Egyetlen negatívumnak talán azt tartom, hogy nem tudjuk meg, mi lett Dutch és Anna, az előző rész túlélőinek a sorsa. ”
nos, a film /ek/ ből nem is…
ha emlékezetem nem csal meg, valamelyik Predator, vagy Alien könyvben ezt lekonkretizálják:
Dutch annyia bepörög az eseményektől, hogy az egész életét a Predátorok elleni harcnak szenteli… elvben, ő az egyik nagyfőnöke annak a cégnek, aki a P2-ben a csapatot küldi a Predike ellen…
hogy miért nem ő megy személyesen? hát mert egézsége komolyan megsínylette a dzsungelbéli fogócskát, köszönhetően a taktikai atomgránátnak, amit a Predi bébi volt oly kedves, és röhögve-hörögve robbantott…
aztán Dutch bácsi műtétről műtétre jár, egészség, illetve élethosszító beavatkozásokat végeztet magán…
és a nagy szám: megalapítja a CÉG-et! ez önmagában még nem lenne olyan nagy baj, de ő küldi el a Nostromo legénységét is arra az ominózus bolygóra, hogy ellenfelet találjon a Predátoroknak… eddigre már inkább szoft- és hardver, mint ember, de a cél szentesíti az eszközt! jam, igen, ez az Alien filmekből nagyon nem derül ki, csak az, hogy a CÉG nagyon gonosz, és mitmegnemadna egy Alienért… Aztán persze Ripley keresztbe tesz, de ez már az ő dolga…
Ja, igen, ezt már én is hallottam (ez valamelyik frenetikus magyar alkotásnak a sarja, hogy nem lehetne ezeket kitörölni a búsba az emberek emlékezetéből, mivel semmi köze az alienekhez vagy a predatorokhoz… bár sokszor a hivatalos könyveknek sem, de ez egy másik sztori). Megmondom őszintén, úgy tartom baromságnak, ahogy van.
Nemtom, nekem tetszett egyébként ez az AvP összekötést, amit Howard is olvasott.
Az Alien koponyán kívül nagy poén volt még a film végén a P1-es ragadozó maszkját viselő predi.
Az Elder pedig valami elképesztő lett.
Hát nemhiába az egyik kedvenc filmem! A Kritika meg szokás szerint jó és élvezetes!