Úgy tűnik lesz 5. évad - UPDATE

24 10 2007

Bár a nézettsége alapján nem túl erős a Stargate Atlantis legújabb, 4. évadja, még mindig benne van a Sci-fi Chanell top5-jében, ami hamarosan top3-ra módosul, mert két „riválisának” (Eureka és ECW) vége lesz. A többi műsor pedig a közelében sincs, még a saját készítésű Flash Gordon sem, ami a top10-be sem kerülhet bele. Szóval, úgy tűnik, a rajongók aggodalma és meggyőződése ellenére (legalábbis én esküdni mertem volna rá, hogy cancelt kap) lesz 5. évad. Ezt látszik megerősíteni a Variety oldala. Háromszoros hip-hip hurrá. De azért ezzel inkább várjuk még meg a hivatalos bejelentést is (ez alatt én személy szerint Joseph Mallozzi blogbejegyzését értem :D ).

S miért jó ez? Egyrészt, mert így továbbra is lesz Stargate, ennek személy szerint nagyon örülök. Ráadásul a 4. évad első négy része nagyon erősnek látszik. A megújult szemlélet (valamivel sötétebb hangulat, több karakter és metaplot rész), a vezetőváltás (Joseph Mallozzi átvette a stafétabotot Robert C. Coopertől, aki most a két SG filmen dolgozik), illetve a szereplőgárda változása (Dr. Carson Beckett és Dr. Elizabeth Weir helyét átvette Dr. Jennifer Keller és Dr. Samantha Carter ezredes) az eddigi négy rész alapján remekül feldobták a sorozatot. Persze, még hátra van tizenhat epizód, de több rész leírása is kifejezetten tetszik. Viszont, annyi már biztos, hogy ezúttal nem szorulnak háttérbe a főszereplők, példának okáért Ronon nem beszélt ennyit az elmúlt három évadban, mint a 4. első négy részében. És van mondandója, nem úgy, mint a Tao of Rodney-ban, ahol egyszer röhögött, meg volt két értelmes mondata, de az is fölösleges volt. Ugyan ez igaz Teylara, és mindenki másra. A félelme, hogy Carter sok lesz harmadik fizikusnak, illetve túlzásba viszik a Rodney-Carter poénkodást, szintén nem következett be eddig. Rodney egyszer hozta csak elő kényszerképzeteit Samről, azt is a 4×03-ban. Bevallom, én minden részben legalább négyszer ennyire számítottam. Ráadásul, Sam alapból nem szerepel sokat, viszont amikor igen, akkor inkább vezető, mint tudós. Megjegyzem, kellemesen csalódtam benne, mint vezér. Eddig sokkal jobb, mint a bólogatós Weir, akivel bár szimpatizáltam, nem igazán tudtak vele mit kezdeni az írók. Dr. Keller pedig… nos, szerintem jobb, mint Carson. Már csak látványra is. Hát ki nem tudná szeretni Jewel Staite-t? :) Szóval, az új karakterek eddig beváltak, a régiek szerephez jutnak, ráadásul eddig négyből három rész a fő metaplothoz kapcsolódott. A 4×04 pedig karakterközpontú volt, ami szintén jó, és én azt sem bántam, hogy az alapján egy 10 évvel ezelőtti SG-1 rész átdolgozása képezte (1×06 Cold Lazarus).

Mindent összevetve ezen újítások szellemében szívesen látnék még hat évadot, ebben a minőségben. Bár most az 5-el is megelégszek.

UPDATE: LESZ! A Sci-Fi Chanell megerősítette: http://www.scifi.com/


Actions

Informations

7 responses to “Úgy tűnik lesz 5. évad - UPDATE”

24 10 2007
merras (14:49:41) :

http://www.mania.com/56411.html

Itten azt írják, hogy már van új megrendelés. Bár a mania.com nem 100%-ban megbízható infóforrás, ezt tegyük hozzá.

24 10 2007
gerey (19:41:13) :

mind1 én azért már bízom benne, hogy lesz s5 plusz SGU.

24 10 2007
dzsejt (19:45:17) :

Most már hivatalosan is megerősített a Sci-Fi Chanell által: LESZ! :)

24 10 2007
sayed (22:35:33) :

Hurrá! :-) Pont ma néztem meg a 4. részt az új évadból és csodálkoztam rá,, hogy jé, Ronon, jé, beszél! :-) Még a végén megkedvelem.

Azért Beckett nekem még mindig nagyon hiányzik, megértem ha az új doki neked jobban tetszik dzsejt, lévén pasi vagy, de nekem Beckett hitelesebb volt. Persze mindenkit meg lehet szokni, ez is biztos. Az első három rész tényleg korrekt volt, a negyedik viszont nekem tölteléknek tűnt, de biztos azért, mert az eredeti SG1 szériát már vagy 4-szer láttam legalább, így engem bosszantott, hogy nem tudtak új dolgot előszedni. Fura, hogy lelőtték az SG1-et, de ha az Atlantisz nézettségét biztosítani kell, még mindig oda nyúlnak vissza, szereplőkben és témákban egyaránt. Ez nagy kár.

25 10 2007
dzsejt (01:09:01) :

A Doppelganger egyértelműen töltelék, hiszen se lidérc, se replikátor nem volt benen, ami a fő metaplot :) Viszont ilyenek is kellenek, pláne, ha az tényleg a karakterek hasznára vannak. És ez most így volt, hál’ istennek. Azért ez sajnos nem minden SG részben jön össze.
Az SG-1-t én is láttam már párszor, az első két évadot meg aztán még annál is többszőr, hála a magyar TV-nek. Spec most is nézem, éppen pár perce fejeztem be a 3×10-et. Engem mondjuk nem zavar a házon belüli kopi, de a házon kívüli sem, amíg jó rész születik belőle.

A visszanyúlás engem egyáltalán nem zavar, mert szeretem az SG-1-t és így legalább a “halála” után is él valamelyest. Persze Atlantiszon szívesebben láttam volna Jacksont, de úgy tűnik, végül Carter is beválik. Ráadásul pillanatnyilag nincs is nagyon hová máshová nyúlni, legalábbis szereplők terén. Majd a Universe már építekzhet az Atlantiszból is. Kicsit hasonlít ez a Star Trekre, ahol a DS9-ben két TNG szereplő is volt. Ott O’Brian kezdte mellékszereplőként a TNG-ben, itt McKay. Ott Worf főszereplő volt a TNG-ben és a DS9-ben is, itt Carter kapta ezt a szerepet. Átfedések meg jó, ha vannak, s ahogy ott is utalgatnak, felelevenítenek vagy éppen újraalkotnak egy-egy epizódott, it is így van. Csak még a Stargate nem tart ott, hogy 5 széria alkossa :) Bár ha a Universe zöld utat kap, akkor nem lesz annyira lemaradva már.

25 10 2007
sayed (08:42:36) :

Persze, azzal nincs gond, ha egy régebbi ötlethez nyúlnak, csak rögtön a 4. résznél? Nekem ez fura volt. Olyan jól indult a 4. évad, mint még eddig talán egyik Atlantis széria sem, szóval emiatt volt nekem egy kis utóíz a számban a dolog miatt. Persze azt is tudom, hogy az SG1-ben sem volt ez másképp, de ott minden karakter élt már az elejétől fogva, az Atlantisnál meg ez kicsit nyögvenyelősen megy. Teyla az én számomra még mindig kakukktojás, nem értem minek van, nekem ő még mindig nem az igazi. McKay, Sheppard, Zelenka és Carter karakterei a legkidolgozottabbak (meg még Beckett volt normálisan megcsinálva), ezek közül egyedül Zelenka új, hiszen McKay már régi bútordarab, mint ahogy Sheppard is, aki egy az egyben O’Neill koppintás, Cartert meg nem kell bemutatni.

Na mindegy, reméljük, hogy a többi rész inkább majd az első háromra fog hasonlítani, én spec. jobb szeretem ha a metaplottal foglalkoznak és úgy formálják a karaktereket. A sültcsirkében is utáltam otthon mindig a tölteléket, szerencsére mióta elcuccoltam otthonról, már azt eszek, amit csak akarok. No meg amit megfőzök magamnak. :-)

25 10 2007
dzsejt (10:25:05) :

Felfogás kérdése. Valóban a 4. rész, de mivel ez nem egy új sorozat, hanem a megújulás ellenére még mindig Atlantis, így voltaképen a 64. rész :) Mondjuk szerintem nem oszt, nem szoroz, hogy 4 vagy 19.
Igen, Ronon és Teyla nagyon kilógtak a sorból. Egyszerűen senki nem tudott velük igazán mit kezdeni, így olykor csak úgy voltak. Nem volt céljuk. Az SG-1-ben mindenkinek megvolt a maga célja, a maga oka, hogy ott van és azt csinálja, amit. Teyla elméletben afféle idegenvezető szerepet kellett volna játszania, dehát ez hamar fucsba megy, ha a Pegazus ugyan olyan, mint a Tejút… Ronon meg ugyan úgy járt, mint Ford. A menekülés az egy szép múlt, de jövőnek nudli. De legalább Teyla tudott beszélni, Dex viszont csak a 4. évadra tanult meg ennyit dumálni. De remélhetőleg ezen most véglegesen változtat a 4. évad, és a két kkuktojás is beillik majd a fészekbe. Teylanak már bizton van története, és valami lesz Ronon körül is.
Hát ja, Sheppard csak gyermeteg humorában meg az eszében tér el O’Neill-tól, csak kár, hogy hiába okos, mégis megjátsza a hülyét, mint Jack… oké, Jack nem biztos, hogy mindig játszott. Bár ennek ellenére kedvelem, és kez ő is önálló életre kellni (bár ezt már a 3. évad óta érzem). Carter viszont tényleg nem ér, hiszen ő 10 éve minden héten velünk van. Olyan előnye van, amit szegény SGA nem tud behozni :D
Én szeretem a tölteléket, ha jó. Többé-kevésbbé jók szoktak lenni. A Stargate amúgy sem volt sose annyira történetorientált, hiszen az első évadokban leginkább lazán vagy sehogy se kapcsolódó részekből állt. Ez alól talán kivétel a 9-10 SG-1 évadok. Főleg a 10. az elég sok metaplot részt vonultatott fel, illetve most a 4. évad is ezt a nyomvonalat követi. Sajnos, a két Stargate sorozat a kora miatt már csapdába esett, hiszen a régi nézők éppen a régi egymástól független kalandozós részeket akarják látni, míg az újak folyamatos sztorit akarnak. Az SGU-nak viszont meglesz az esélye, hogy komplett sztorival indítson, és elhagyja a tölteléket.

Leave a comment

You can use these tags : <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek