Stargate Atlantis visszatekintés és előrepillantás
28 09 2007Pénteken, azaz 28-án (azaz ma, mert addig tököltem, míg a tegnapelőttből ma lett) jön a sorozat negyedik évadának premierje az amerikai Sci-fi Chanell-en. (Milyen mókás, külföldi évadot úgy harangozok be, mintha csak magyar honba lenne, és teljesen természetesnek veszem, hogy sokan látni is fogják… ejjjj… ez az interweb
). Nagy teher nyugszik most a készítők vállán, ugyanis az első pár résztől függ, hogy egyrészt lesz-e 5. évad, másrészt lesz-e Stargate Universe. Esély? Van. Egyrészt, mert bár a 3. évad második félévének zárása alig-alig haladta meg az SG-1 részeit, amik alapból nem voltak fényeses (leszámítva a sorozat záró epizódját), azért az akkori körülmények hála istennek most nem állnak fent. Nevezetesen, az amcsikat most nem előzik meg hónapokkal a kanadaiak és/vagy az angolok. Tehát senki sem fogja letölteni idő előtt az aktuális részeket, és ha eme nethuszárok nem is képezik a nézők jelentős hányadát, akkor is pluszt adnak majd (ámbátor, amennyiben a teóriám helyes, akkor mégis csak elég sok ilyen néző van). Azon túl, a Sci-fi egyik főbb mukija nemrégiben nyilatkozott olyasmit, hogy Stargate továbbra is lesz, mivel a csatornán ez már veterán, meg mindig is volt, és a többi, és a többi. Na, szóval ők is akarják, bár a Sci-fi valódi döntéseit nehezebb kifürkészni, mint a jövőt a Star Wars ep2 idején. Szóval, esély a széria folytatására van. Viharfelhők? Hát persze, hogy azok is tömörülnek. Egyrészt, a harmadik évad végén és a negyedik évad elején is távozik/távozott egy-egy főbb szereplő. Ez nagyon sokakban nem tetszést és túlzott bojkottálási vágyat váltott ki. Egyem a kicsi szívüket, de ettől még nézhetnék (ami azt illeti, nézik is, mert minden rész után felmásznak a fórumokra hőbörögni, és pontosan tudják, mi volt a részben). Másrészt, érdekes kérdés, hogy az Atlantis megáll-e a saját lábán az SG-1 támogatása nélkül? A két sorozat elég jól erősítette egymást. Azon túl, a Sci-fi még a nyilatkozata ellenére is lelőheti a sorozatot. Persze, akkor sem maradnánk SG nélkül, csak éppen onnantól DVD formában jelennének meg.
Na de, ez még a jövő kérdése. Egy-két hónapon belül elválik majd. Most nézzük, hol kezdődött, hol végződött és hová tart a sorozat.
SPOILER ALARM!!!! Ha nem akarsz semmit lelőni magad előtt, akkor csak addig olvasd, amíg láttad.
A történet a Stargate SG-1 hatodik évadjának záró epizódjaiban kezdődött. Jonas Quinn és a még felemelkedett Daniel Jackson az Abydoson rájöttek, hogy valahol kell lennie egy városnak, mely évezredekkel azelőtt az azóta felemelkedett (ergo eme létsíkon csaknem kihalt) ősöké volt. A hetedik évad folyamán ezt az elveszett várost, azaz Atlantiszt kajtatták, hogy a hatalmát felhasználva legyőzzék Anúbiszt. Végül az Antarktiszon találtak egy ős bázist, amivel sikerült is seggbe rúgni az említett goa’uldot, ám Atlantisz még mindig nem volt meg. Daniel aztán az első évad bevezető részének legelején megfejtette a város kapujának címét. Kiderült, hogy rossz galaxisban keresték. Így hát Dr. Elizabeth Weir, aki az előző SG-1 évadban még a Csillagkapu Parancsnokság fejeként volt látható, most tudósokból és katonákból csapatot verbuvált. Maga mellé vette John Sheppard őrnagyot, aki természetes képességeket mutat az ős eszközök irányítására (ezt ugyanis csak egy speciális génnel lehet kieszközölni), illetve Dr. Dodney McKay-t, aki egójával már többször is őrületbe kergette Cartert az SG-1-ban. A főorvosi teendőket a szintén ősgénnel rendelkező Dr. Carson Beckett látta el. Hőseink átkeltek a csillagkapun, ráleltek Atlantisz elveszett városára. Barátként üdvözölhették Teyla Emmagan népét, illetve ellenségként az emberi életerővel táplálkozó lidércek faját, akik igencsak megcsapkodták tízezer évvel azelőtt az ősöket a Pegazus galaxisban. Sajnos az első találkozás alkalmával az expedíció elveszítette a katonai vezetőt, Marshall Sumner ezredest, így Sheppard őrnagy lépett a helyére. Csapatot szervezett, melynek tagjai McKay, Teyla és Aiden Ford hadnagy voltak, s a CsK-1-hez hasonlóan megkezdték a Pegazus galaxis felfedezését. Kalandjaik során szert tettek pár barátra, de ellenségekre is. Köztük a Genii-jal, akik a föld alatt élnek, így védekezvén a lidércek támadása ellen. Az ismerkedés igencsak bajosan indult, végül egyértelműen ellenségek lettek. A Genii ugyanis Agustus Kolja vezetésével megpróbálták elfoglalni Atlantiszt, sikertelenül. Hőseink ezek mellett megfeszítve próbáltak új ZPM-re lelni, melynek segítségével beüzemelhették volna Atlantisz pajzsait, és végre kapcsolatba léphettek volna a Földdel. Közben rá kellett döbbenniük, hogy egy lidérc flotta tart feléjük. ZPM-et végül nem találtak, s a flottát sem sikerült megállítaniuk, így kénytelenek voltak evakuálni a várost. Ekkor tárcsázott be a Föld és tengerészgyalogosok egész seregét küldte át a város megsegítésére (a Földön ugyanis az SG-1 nyolcadik évadában találtak egy ZPM-et, ezt használták fel). A lidércek megérkeztek, a város lakói pedig élethalál harcot vívtak, miközben várták, hogy az emberiség új hajója, a Daedalus befusson a ZPM-mel.
Itt veszi vette a fonalat a második évad. Steven Caldwell ezredes vezetésével megérkezett a Daedalus, Sheppard pedig elpusztította az egyik kaptárhajót. A ZPM segítségével sikerült beindítani Atlantisz pajzsát, míg a Daedalus elpusztította a harmadik kaptárt is, ezzel visszavonulásra késztetve a lidérc flottát. Később elébe mentek a második hullámnak, ám a támadás kudarccal végződött. A csatát végül egy merész tervvel nyerték meg. Álcázták a várost és eljátszották a pusztulását. A lidércek elvonultak, azonban a csapat súlyos árat fizeett. Ford a lidércek miatt függője lett egy enzimnek, ami hihetetlen erőt biztosított neki, ellenben az eszét elvette. Elhagyta a várost. Miközben Sheppardék utána kutattak, találkoztak a „menekülő” Ronon Dex-el, aki szembesülve világának pusztulásával, csatlakozott a csapathoz. A második évadban újabb felfedezések sora közben megint összetűzésbe kerültek a Genii-jal, ezúttal azonban egy puccs részeseiként. Az államcsíny sikere után a Genii és az emberek között szövetség alakult ki. Közben ráleltek egy retrovírusra is, melyet Beckett továbbfejlesztett, és így képessé vált a lidérceket emberré formálni. Az első kísérleti alany, Michael, azonban megszökött. Sheppardék találtak egy tízezer éves ős hadihajót is (valójában az évad folyamán kettőt is felfedeznek), melyet sikeresen elkunyiztak a tulajdonosoktól. Szükségük is volt rá, mert a visszaalakult Michael egy kaptárhajót vezetett el Atlantiszra. Mindenki meglepetésére a lidércek szövetséget kínáltak. A retrovírusért cserében mindent a lidércekről. A szövetség viszont árulással végződött, és a lidércek elindulnak a Föld felé.
A harmadik évad elején a Daedalus és az Orion igyekezett megállítani a lidérceket még a két galaxis között. Az összecsapást végül a retrovírus döntötte el. A kaptárhajó teljes legénységét emberré avanzsálták, ám azok idővel rádöbbennek lidérc mivoltukra és Sheppardék ellen fordultak. Szökésük előtt sikerült elpusztítani őket. Eztán az évad során hőseink többször is szembekerültek a Genii szakadárokat vezető Koljával, illetve megismerkedtek az alattomos, hazudozó Lucius Luvinnal, aki először Atlantisz lakói felett vette át az irányítást, majd egy kis városkát szédített meg. Sheppard közben barátságot kötött egy lidérccel, majd találkoztak három galaxis legnagyobb ellenségeivel, a legyőzöttnek hitt replikátorokkal, akik magukat a Pegazusban Asuranoknak nevezik, és megpróbálták megtámadni Atlantiszt. Hőseink elpusztították a támadó várost, ám az egyik replikátor nanocitákkal fertőzte meg Weirt, melyeket csak nagy nehézségek árán tudtak kiirtani. Az évad közepén jelent meg a Midway Station, mely intergalaktikus hidat alkot Atlantisz és a Csillagkapu Parancsnokság között. A tesztelés folyamán élő ősökre leltek, akik visszavették Atlantiszt és kirúgták az embereket. Ekkor azonban az Asuranok megtámadták és megölték őket. Sheppardék O’Neill tábornok közreműködésével kitakarították a várost, ám ezzel végérvényesen az ellenségükké tették a pegazusi replikátorokat (nem mintha azelőtt barátkoztak volna velük…). Az évad vége felé az atlantisziak az első jelentős veszteségüket is elszenvedték. Dr. Carson Beckett életét vesztette egy robbanásban. Ráadásul az is kiderült, hogy Michael túlélte az évad elejei bombázást, és saját kis génkísérletet folytatva létrehozott egy teljes szörnyhadsereget. Nem sokkal később a város fölé ért az Apollo űrhajó, Abraham Ellis ezredes vezetésével, aki támadást indított a replikátorok bolygója ellen, ahol hajók épültek a Föld megtámadása végett. Ezt azonban a replikátorok részéről ellentámadás követte, melynek hatására Atlantiszt először a víz alá süllyesztették, majd mivel ezzel nem értek el sikert, felszálltak vele. Csakhogy a várost eltalálta az Asuranok műholdja, így a város és Weir súlyos sérüléseket szenvedett. Végül az űr egy ismeretlen pontján kiléptek a hipertérből, alig egy napra elegendő energiával.
A negyedik évad ezen a ponton indít. Atlantisz lakói az életükért küzdenek, míg az Apollo az eltűnt város után kutat. Segítségükre lesz Dr. Samantha Carter ezredes a CsK-1-ből, aki Dr. Bill Leevel együtt az immár befejezett Midway Stationon tartózkodik. Később Carter véglegesen átveszi Weir posztját, imigyen militarizálva az addig civil felügyelet alatt álló Atlantiszt. Az évadon átívelő sztoriban fontos szerep jut majd a Midway Stationnak, illetve a lidércekkel és az asuranokkal folytatott háború is fordulópontra érkezik. Belép a képbe egy új faj, akik magukat Utazóknak nevezik, és a többi pegazusi emberhez képest fejlett, űrutazó néppé fejlődtek. Méghozzá úgy, hogy nem telepedtek le egy bolygón sem, hanem inkább a hipertérben éltek így kerülve el a lidérceket. Több lehetőséget kapnak a karakterek, imigyen Teyla teherbe esik, Ronon újabb satedaiakkal találkozik, és Sheppard családjával is megismerkedhetünk. A CsK-1 marcona jaffája, Teal’c is felbukkan két részben. Először csupán egy cameo erejéig, másodszor viszont fontos szerep jut neki. Az évadközepi tripla részben várható egy gigantikus űrcsata, melyből a Földi flotta két hajója, a Daedalus és az Apollo is kiveszi a részét, illetve itt kap szerepet az SG-1 tizedig évada végén megszerzett asgard fejlesztés is. Régi ismerősként tér vissza az ellenszenves Dr. Kavanagh, illetve a mindig és mindenkire gyanakvó Bates őrmester, aki immár az NFB (Nemzetközi Felügyelő Bizottság, ők felelnek a Csillagkapu Programért) ügynöke. Természetesen a korábbi állandósított mellékszereplők sem tűnnek el, így a cseh Dr. Radek Zelenka, Sheppard helyettese, Lorne őrnagy és az atlantiszi chevron-guy, Chuck technikus is visszatér. Új szereplőként üdvözölhetjük Dr. Jennifer Kellert, aki Becket helyére lép, illetve már lépett az előző évad fináléjában. De a távozók miatt sem kell bánkódnunk, Weir és Beckett is visszatérnek az évadban. Akárcsak Rodney tavaly megismert húga, Jane Miller. Szóval, a negyedik évad is mozgalmas, fordulatos és valószínűleg több ízben is látványos lesz.
Végezetül álljon itt a legfrissebb, és egyben szerintem a leghatásosabb trailer:


[…] Itt lehet többet olvasni még erről. […]