LIGHTSPEED

Elérkezett hát a hetedik film, mely a The Next Generation (Az Új Nemzedék) csapatának első mozifilmje. Nézzük hát, hogyan is bonyolódik az NCC-1701-D USS Enterprise nagyvásznon történő bemutatkozása.

Spoiler következik!

A nézőt lendületből képzavar érheti, mert a film első negyedórájában sehol az említett hajó. Sőt, a borosflaska az NCC-1701-B számozású, módosított Excelsior osztályú USS Enterprise-on robban szét milliónyi darabra. Hehe, örülhet az egyszeri fan, az utolsó, eddig nem ismert Enterprise-ról is lehullott a lepel. S ami ezután jön, az igazi ínyencség. Az ajtó feltárul, és belép a hídra James T. Kirk kapitány (William Shatner), Montgomery „Scotty” Scott kapitány (James Doohan) és Pavel Chekov parancsnok (Walter Koenig). Hoppá, mi történt itt? Ezek nem mentek nyugdíjba az előző rész végén? Hát nem, azaz Kirk igen, de róla kiderült, hogy nem bírta a Csillagflottázás nélkül, hát visszatért. Csak tudnám minek? Hajót biztos nem adtak már a feneke alá, az íróasztalt meg saját bevallása szerint utálja… na mindegy, itt vannak öreg hőseink, legalábbis hárman. Az új hajó kapitány pedig John Harriman (Alan Ruck), aki élő legendaként kezeli őket. Hát, kb azok is. A kormányos pedig Demora Sulu zászlós (Jacqueline Kim), azaz Hikaru Sulu – aki ebben a filmben nem játszik, biztos az Excelsior küldetésen van – édes kislánya. Nos, az Enterprise B elindul próbaútjára, és hát miféle Enterprise lenne az, amelyik félkész állapotban nem kerül életveszélybe? Természetesen azonnal befut egy vészhívás , és már megint az Enterprise az egyetlen, ami a körzetben van. Nosza rajta, fel is derítik a vészjelzés okát. Két el aurian menekülteket szállító hajó egy Nexus nevű űrjelenségbe (afféle örvény) keveredett. Harriman kapitány nincs a helyzet magaslatán, hát Kirk kapitány javaslata szerint belezúz az örvénybe. Egy hajót elvesztenek, a másikról áthoznak pár emberkét, köztük a TNG-ből már ismert Guinant (Whoopi Goldberg) és a több, mint fél évszázaddal később főgonosszá avanzsáló Dr. Tolian Sorant (Malcolm McDowell). Persze, az Enterprise is beragad az örvénybe, s hát ki más menthetné meg, mint Scotty és Kirk. Ám az utóbbi ezúttal nem tér haza. Az örvényből kifelé menet ugyanis a hajóba belecsap egy „villám”, ami pont Kirk mellől tűnteti el a falat, és hősünk kiröppen az űrbe. Egy legenda életét adta egy Enterprise-ért. A sztori eztán 78 évvel később folytatódik, immár az óceánon ringatózó Enterprise vitorlással. Frankó, mi? Jó sok Enterprise van ebben a részben. Ezen a hajón éppen Worf hadnagyot (Michael Dorn) léptetik elő parancsnokhelyettesé. A kis ceremónia viccelődésbe fullad, majd Jean-Luc Picard (Patrick Stewart) szörnyű hírt kap, végül az egész legénységet kivezénylik a holofedélzetről. Az Amargosa Obszervatóriumból vészhívás jött. Az Enterprise (mivel természetesen ő az egyetlen a szektorban, de ez esetben – majdnem először – nem is fura, hiszen a D mindig is a nyílt űrt járta) a helyszínre siet, későn. Csak kevés túlélőt találnak (vagy csak Sorant?), illetve romulan holttesteket. Na mindegy, jön egy kis lelkizés, aminek folyamán Data (Brent Spiner) érzelemchipet kap, Picard meg kiönti a lelkét Deanna Troi tanácsadónak (Marina Sirtis). Aztán az Amargosa csillaga felrobban, magával rántva a rendszert, Geordi LaForge főgépészt (LeVar Burton) meg elrabolja Soran egy kisebb, a TNG sorozatból már ismert klingon brigád segítségével. Kis nyomozás után rálelnek a klingonokra a Veridian rendszerben, melyre ugyanaz a sors vár, mint az Amargosara. Picard becseréli LaForge-ot magára, majd kis huzavona Sorannal, aztán a rendszer felrobban, mivel Picard kicsit kudarcot vall. Ja, elfelejtettem, a klingonok lelőtték az Enterprise-t, majd a túlélőket a naprendszer felrobbanása elpusztította. A kudarc azonban nem teljes, hiszen Picard Sorannal együtt bekerült a Nexusba, ahol minden happy, csak Picardnak nem kell. Ellenben Kirkkel, aki szintén ott van. Minő véletlen. A két kapitány kis eszmecsere után visszamegy az időben (mert a Nexusban olyat is lehet ám), és újra körmérkőzést játszanak a bennmaradásért. Ezúttal azonban Soran doki túlerővel szembesül, egy kb hetven és egy kb ötven éves kapitány képében (hehe, a két kapitány éveit összeadva majdnem megkapjuk Soran életkorát ). A meccs végére természetesen Soran megmurdál, de sajnos Kirk és az Enterprise sem menekül meg. The End.

Nos, nem tudom, ki hogy van vele, de akárcsak a TOS, a TNG moziba bevezető részéért sem rajongok. Az okok körülbelül ugyanazok. Olyan érzésem van, mintha valaki megint egy sorozatrészt bővített volna ki két órára, csak most a végtelenül hosszú jelenetek helyett végtelenül súlytalan jeleneteket kaptunk. Ebben a részben nincsen erő. Illetve, ami van, azt az első tizenöt percre korlátozták. Mondanom sem kell, elég rossz, ha a film eleje felülmúlja a végét. Pedig itt ez a helyzet, szerintem. Amíg Kirk és az Enterprise B parádézik, addig valahogy minden klappol. A poénok ülnek, jól összevetik a kezdő kapitányt a legendával (bár itt Kirk kicsit nagyképűre sikerült, mintha ő lenne az egyetlen tökös kapitány az egész flottában). Ráadásul a végső pillanatokban a zene remekül kihozza a feszültséget. Kirk halálával pedig bizony minden régi fan elszomorodik, és Scotty-val együtt felel Chekov kérdésére: „Igen, volt.”

Innentől azonban valami változik. Mintha egy teljesen új stáb vette volna a kezébe a filmet (ami mondjuk annyiból igaz, hogy a TOS-t mások csinálták, mint a TNG-t, és a film csak az első negyed óra után válik TNG-vé). Talán nem kellett volna a film elején megölniük egy legendát, mert ezt már nem igazán überelehették (még azzal sem, hogy a legenda visszatért). Innentől válik a mű erőtlenné. Bedobálnak egy csomó nagy dolgot, de azokat sehogy sem sikerül kibontani. Pedig az előléptetési ceremónia nagyon családias, Picard tragédiája jó kis magas labda, illetve Sorant is egész jó gonosszá tették. De… semminek nincs igazán tétje. Bedobják a romulanokat, majd, mintha az írók meggondolták volna magukat, hirtelen jönnek a klingonok. A klingonok, akikkel az előző részben kötöttünk békét. Aki nem ismeri a TNG sorozatot, hanem csak a filmeket látta, mert beült rájuk a moziba, itt bizony meg van lőve, hogy akkor most miért is tüzelnek ezek már megint az Enterprise-ra. Mert a filmben ezt nem kötik az emberek orrára (a sorozatban van a magyarázat). Soran főgonoszi mivoltát pedig éppen a célja az, ami lerontja. A nexus, amilyen nagy dérrel-rúrral be lett harangozva, hogy Soran iszonyú veszélyes, ha vissza akar oda menni, meg Guinen egy része is ott maradt, stb… szóval mindehhez képest nem nagy „was ist das”. Sőt, az időben való tényleges utazást (nem azt, amit Kirk élt meg a hálószobába menet) leszámítva erre a holofedélzet is képes. Akkor meg mire fel? Ugyanez a súlytalanság érezhető az Enterprise kilövésekkor. Itt egy hajó, melyért hét éven át izgulhattunk (ráadásul, szerintem a legszebb Enterprise), erre ilyen snassz módon pusztul el. Jó, talán volt némi párhuzamosítási szándék, hogy az NCC-1701-et és az NCC-1701-D-t is a klingonok pusztítják el, de sehol sem érzem azt a méltóságot, amit a legendás előd felrobbanásakor éreztem. A hajtómű látványos durranása után a tányér kényszer száll. Ennyi. Végül pedig itt van James T. Kirk halála. Hát inkább Soran lőtte volna le, ahogy eredetileg tervezték, vagy maradt volna halott, és akkor legalább egy Enterprise-ért lehelte volna ki a lelkét. De ez… leesik egy híddal és agyonzúzza magát… király. Olyan semmilyen, olyan esetlen, olyan szánalmas. Persze, belemagyarázható, hogy a híddal való lezuhanás metafora a hajók hídjára, de hát ez elég drasztikus beleszuszakolás akar lenni, sőt, inkább olyan tűzoltásféle. Egyetlen dolog van, ami tetszik Kirk tényleges halálában (mert a B-n lévő halála cak-pak tetszik), méghozzá, hogy végül úgy halt meg, ahogy mindig is sejtette: egyedül. Távol a barátaitól, távol a hajójától, immár távol a világától, távol mindentől. Ez ad a jelenetnek egy kis érzelmi töltetett, már ha az ember emlékszik az ötödik részben elhangzottakra (legalább annak a résznek van valami haszna ).

Szóval, a film szerintem erőtlen. Pedig annyi frankó dolgot beleszuszakoltak, ami rajongói szemnek-szájnak ingere. Eleve ugye Enterprise B, amiről eddig nem tudtunk (sima és A letudva a TOS-ban, C és D a TNG-ben). Már öröm a köbön. Igaz, baromira elcsúfították az amúgy szép Excelsior osztályt, mivel szegény B úgy néz ki, mintha lenyelt volna egy bilit. Aztán, itt van Lursa (Barbara March) és B’Etor (Gwynyth Walsh), akik a TNG sorozatban debütáltak, majd szerepeltek kicsit a DS9-ban is. A filmben végre bevégzik. A sorozatokat ismerőknek ez szintén egy nagyon kedves gesztus. Akik pedig nagyon-nagyon jól ismerik a Trek univerzumát, azok azt is tudhatják, hogy az Enterprise D pont úgy robban fel, ahogy azt a 3×15 Yesterday’s Enterprise (Ne ily halált halj) című részben láthattuk (ebben szerepelt az Enterprise C). Nagyszerű látni Sulu lányát a B kormányosaként, vagy éppen Tim Russt, aki később Tuvok szerepében tündökölt (Russ amúgy is szerepet kapott Tuvok előtt a TNG-ben és a DS9-ben is). Ez utóbbi azért is poén, mert a VOY-ból tudjuk, hogy Tuvok ebben a korban a USS Excelsioron szolgál (illetve, a film cselekményének idején éppenséggel már nem, de azért még poén). Illetve nagy ötletnek tartom az egyenruhaváltást. A film TNG-s idejének elején a legénység java még a TNG sorozatban látott egyenruhákat viselik, majd szépen lassan váltanak át a DS9 és VOY-ben látott, csak vállon színes egyenruhákra (ellenben a jelvény végig olyan, amilyenek a DS9-ben és VOY-ben, valamint a 8, 9 és 10. filmekben voltak). Ellenben a rajongók szemében nagy hátrány, hogy Dr. Beverley Crusher (Gates McFadden) alig szerepel a filmben, imigyen a Picard és közte szövődő románc messze elkerüli a filmet (és a következő részeket is). Ugyanígy feledésbe merült a Worf és Deanna közti viszony, melynek kellemes kis féltékenységi háttér sztorija lehetett volt William Riker parancsnok (Jonathan Frakes) bevonásával. Viszont szintén jó pont, hogy Crusher doki főnővére, Alyssa Ogawa (Patti Yasutake) még itt is itt van.

A látvánnyal sem lehet semmi panasz. Na jó, kicsit mégis. A ragadozómadár felrobbanása, valamint álcázódása egy az egyben az előző filmből lett átvágva, illetve az űrben röpködő Enterprise D vágóképek is a TNG sorozatból köszöntek vissza (ez utóbbi mondjuk lehet kedveskedés a rajongók felé). Viszont képi hatások tekintetében rosszallom, hogy iszonyú sötét van a hajón. Mintha takarékoskodnának az árammal. Sötét van a hídon, Picard szobájában, irodájában, pedig az Enterprise D éppen hogy egy szépen kivilágított és hangulatos hajó. Az sem tetszett különösebben, hogy a Csillagbár (vagy Állásidő, ahogy fordítják) túlzsúfolt volt, holott ilyet a sorozatban sosem láthattunk.

Akció és színészi munka. A TNG-s csapat szerintem prímán hozza a megszokott színvonalat, bár Brent Spiner Data érzelmes oldalának megformálásával kicsit túlkapott. Jobb lett volna, ha kevesebbet humorizál, akkor nem lett volna idegesítő. Doohan és Koenig is hozza a formáját, és Shatnerrel sincs különösebb gondom. Egy dolgot leszámítva. Most sem sikerült elhitetnie velem, hogy képes arra, amit csinál. A film végén a verekedése már-már közröhej tárgyát képezi. Ellenben Stewarttal, aki olyan jó formában van, hogy még a Nemesisben is remekül eladja nekem a harcoló kapitányt, pedig ott csak egy évvel fiatalabb, mint Shatner volt a Generations idején. Szóval, megvan a különbség, na.

Összességében, filmnek ez nem olyan nagyon rossz, de a jóhoz sincs túl közel. Átlagos alkotás. A rajongóknak (nekem mindenképp) talán kicsit snassz, az átlag mozi nézőnek meg talán túlságosan is rajongóknak szánt.