LIGHTSPEED

Nehéz erről a részről úgy írnom, hogy ne biggyesszem rá azonnal a sza… rossz film jelzőt. Pedig ez a Star Trek rész borzalmas. Mint Trek movie, és mint film. Nem tudom, ki volt az az eszement, aki William Shatner kezébe adta a ceruzát és az ülepe alá nyomta a rendezői széket, de remélem a bemutató után minimum harakirit követett el.

Vegyük sorba a dolgokat, mi jó és mi rossz eme műben. Jó: humor, zene. Rossz: minden más. A zene persze, hogy jó, hiszen Jerry Goldsmith hamisítatlan taktusai szólnak, és hát a mester rossz napjain sem tudott volna ócska zenét komponálni. A humor meg azért jó, mert a legendás trió és legénység hamisítatlan Trek poénokat hozott magával. Bár ezen a fronton azért van némi hullámvölgy, de összességében jó.

Nem tudom, mi volt eme rész szent célja, de az biztos, hogy nem sikerült elérni. Szerintem megint össze akartak dobni egy vicces, de mondanivalóval rendelkező részt, csak hát ehhez egy rossz írót, és még rosszabb rendezőt találtak (ami furcsa, mivel mindkettő ugyan az…). Most jöjjön hát, miért is tartom ezt a részt kutyaguminak (se).

Spoiler következik!

Az előző részben hőseink megkapták az NCC-1701-A jelzésű USS Enterprise-t. Ki is vitték nagyon szépen (akkor még az NCC-1701 hídjával), erre fel ebben a részben a hajó romokban. Oké, mondja az ember, a próbaúton lefulladt, van ilyen. Teljesen logikus dolog, ha azt vesszük, hogy a Csillagflotta közel negyven éve gyárt Constitution osztályú csillaghajókat, és ebből is húsz évet a Refit alosztály (melynek pont az NCC-1701 USS Enterprise volt az első példánya) foglalt le. Ezek után persze, hogy becsúszik egy selejtes modell, és az persze, hogy az Enterprise. Oksa, lépjünk túl a hajó romosságának tényén. Illetve ne, maradjunk még kicsit itt. Ha az Enterprise ilyen csúcsrom, miért küldik őket egy ilyen kemény szitu megoldására? A Star Trek I idejében még tökéletesen beválhatott a könyv (illetve nekem Zed Zéró által) adott magyarázat. De azóta húsz év telt el. Az akkor friss akadémisták és új hajók eddigre apukák és kiöregedett vacakok lettek. Ráadásul ez a húsz év egy új flotta felfejlesztésére is elég, s mint láthattuk az elmúlt részekben, valószínűleg eme fejlesztések megtörténtek. Ráadásul, mikor bejelentik a szokásos indokot, hogy nincs más hajó, az szintén vicces momentum, mert csak két(!) Excelsiort és egy Oberthet számoltam az Enterprise mellett… rendben, fogjuk rá, hogy ők a sztárcsapat, igaz, már mindenki nagypapa, nagymama. Hess, elfogadott dolog, na. Beváltak már egyszer-kétszer. Miért ne?
Most ugorjunk át Sha Ka Ree problémájára (érdekesség: a Sha Ka Ree bolygó a nevét arról a színészről kapta, akit először kiszemeltek Syboknak, azaz Shean Connery-ről). Ez a Galaktikus Béke bolygója. Hát, szerintem Tatooine barátságosabb ennél. Igazán komolyan veheti a három nemzet ezt a galaktikus béke dolgot, ha egy ilyen helyre ilyen alakokat pakoltak. Egy részeges, kiöregedett, dagadt klingon tábornok (Korrd – Charles Cooper), egy folyton bagózó, borostás, minimum tüdőrákos ember (St. John Talbot – David Warner), meg egy dögös romulan (Caithlin Dar – Cynthia Gouw).

Természetesen a galaktikus béke tárgyalóasztalának egy sztriptíz bár (ahol hárommellű macskanénik vonaglanak) raktárában kell lennie… Továbbá, ha már ilyen király, barátságos hely ez, hát minimum, hogy a nagyköveteket erősen felfegyverzett, marcona katonák seregei védik. Szám szerint 0. Nos, ezzel az egésszel úgy alapból nem lenne baj, ha a Stargate, a Farscape, az Andromeda vagy a Star Wars egyik részében látnám, ahol ismerve a kormányokat, egy ilyen helyet tényleg csak névleges dolognak tartanának. Még akkor is elfogadott lenne, ha csak a klingon és romulanok képviselnék magukat. Na de itt a Föderáció. Valahogy nem igazán tudom elképzelni róluk, hogy a nagy béke és kutatás szellemében olyan magasról csokiznák le a Galaktikus Békét, mint ahogy ebben a filmben teszik. Mindezt a III. film tükrében, ahol a klingon gonosz már emlegette a béketárgyalásokat, amit végül a VI. film bont ki. Szóval, az alapszitu helyszíne gázos. Pedig a rötyögő vulcani még adott volna lehetőséget valamire, bár azt nem igazán értem, miért nevet. Jó, mondjuk annak a kopasz ürgének a fején lehetett.

Terelődjünk kicsit tovább. Hőseink szabadságon. A navigátorok, Chekov (Walter Koenig) és Sulu (George Takei) laza lendülettel eltévednek a Földön, majd megpróbálják beadni Uhuranak (Nichelle Nichols), aki a modern érzékelőkkel felszerelt Enterprise fedélzetén ücsörög, hogy hóviharban vannak. Erőltetett poén, de félmosolyt megért. Kirk (William Shatner) hegymászó akciója szintén ezt érte el, bár az inkább a technikai megvalósítás miatt volt. Valahogy nem sikerült elhitetni velem, hogy az 50 éves, pocakos Kirk olyan kunsztokra képes, mint amit a kaszkadőr mutat be addig, amíg rá nem zummolnak a színész fejére. Mindegy, itt is van pár jó poén, amit főleg Bones doki (DeForest Kelley) produkál. Aztán hőseink vissza az Enterprise-ra, természetesen Uhura kompozik le értük (a transzporter a már jól megszokott módon nem működik… szvsz az Enterprise-on olyan rendszerességgel romlik el ez a kütyü, mint a Millennium Falconon a hiperhajtómű). A hajó kifut, miközben Scotty (James Doohan) hevesen ellenkezik ez ellen, aztán meg megy transzportert bütykölni. Na, kezdődik a túszmentő akció. Hát az csúcs. Mármint az egész ottani szakasz. Ugye, a már említett rötyögő vulcani, Sybok (Laurence Luckinbill) úr, elfogta a három követet, hajószerzés céljából. A Föderáció küldi az Enterprise-t mentés végett. A klingonok nem küldenek senkit, de egy éppen arra csámborgó műholdvadász ragadozómadár séróbáró kapitánya (Klaa – Todd Bryant) azért mégis csak oda siet. Persze, messze nem a nagykövetéért aggódik, sokkal inkább szeretné szétlőni az Enterprise-t vagyis inkább Kirk-öt. Okos. És a romulanok… nos, nekik van egy szexis konzuljuk, ennyivel be is érhetjük. A kisujjukat sem mozdítják az ügy érdekében. Tehát a helyzetben benne rejlő „összefogjuk a három hadban álló nemzetet” lehetőség kihúzva.

Nos, ott jártam, hogy túszmentés. Gondoltam, a szánalmat nem lehet már ennél jobban fokozni. Az élet viszont megint cáfolatát küldte. Hőseink – mivel a transzporter még mindig nem működik, és ez a film végéig így is marad – lekompoznak. Természetesen jóstehetségek, így tudják, hogy egyrészt a klingonok oda tartanak, másrészt az Enterprise-ra vadásznak és nem a nagykövetükkel foglalkoznak. Mindezek tetejében az érkezést is pontosan tudják, ennek ellenére naná, hogy olyan távol szállnak le a várostól, hogy gyalog még véletlen se érjenek oda időben. Mit ad isten (hm… ennek a résznek a tükrében ez találó szóhasználat), pont ott van egy ellenséges… őrjárat, vagy mifene. A semmi közepén. Hőseink gondolkodóba esnek, hogyan is kéne őket nyakon csípni? A „profi túszmentőknek kiképzett Csillagflottás biztonságiak bevetve taktikai és harci tudásukat seperc alatt elfoglalják a – jobb szó híján – helyőrséget” fedőnevű akció nem opció, imigyen fel sem merül. A logikus támadási taktika az, hogy pucérra vetkőztetik Uhurat, adnak neki két pálmafalevelet (amit nem tudom, honnét szültek a sivatag közepén), kiteszik egy dombra, ahol táncikálni, meg igéző hangon danolászni kezd. Igen, szerintem a SWAT-nak is így kéne eljárnia túszhelyzetekben. És a rosszarcúak beveszik. Kiéhezett vadkanként nyomulnak a dombra, eldobálva fegyvereiket. Egyiknek sincs esze arra, hogy elgondolkodjon, ugyan mit keres egy meztelen nő a sivatag közepén. Minden napos dolog. Fej fog, óra megnéz, ó, még csak fél órája megy a film. Jaj, tervezőm! Van még lejjebb? Van.

A túszmentő akció sikertelenül zárul – mert már nem Uhurát vetették be . Váratlan fordulat, hogy a túszok Sybok oldalára álltak a sok-sok rosszarcú mellett. Bár megjegyzem, valahogy az Alien3 kopaszai sokkal rosszarcúbbak voltak, mint ezek a gnómok. Szóval, hőseinkből túsz lesz a túszok által. Mókás jelenet, amint Kirk hadakozik a nyakában a macskanénivel, majd látványosan belehajítja az akváriumba, amitől az felfordul. Fejvakarás. Mindegy, szóval, a gazvezír az ex-túszok kíséretével visszavezényeli hőseinket az Enterprise-ra, csak hát a klingonok befutottak. Továbbra is aggódva konzuljuk testi épsége felőle, szét akarják lőni a kompot, amin rajta van. Természetesen nem sikerül, mert hát Kirk szintén ott van. Suluról ekkor kiderül, hogy soha az életben nem tett le még kompot űrhajón kézi vezérléssel – hehe, mesterpilóta, igaz, az előző részben lazán elvezetett egy helikoptert, amihez képest egy komp irányítása semmiség lehet. Össze is töri. Lehet tapsikolni, mivel az Enterprise éppen az utolsó tizedmásodpercben teret vált, elkerülve az amúgy sem halálos torpedót (fent volt a pajzsuk). Jól van, mondom, ez már majdnem jó jelenet volt. A fedélzeten egy roncs komp, az egészségügyi és szerellő teamek meg valószínűleg az alsó fedélzeten orgiázhatnak, vagy nagy tétekben kártyázhatnak, vagy valami, mivel a hangárba nem jelennek meg. Így hát Kirk-nek kell cselekedni, persze a vulcani Sybokot nehéz leverni. Spock végül megragadhatná az alkalmat a helyzet megoldására, de nem teszi, pedig Kirk majd összekakilja magát, úgy üvölti, hogy lője le. Hipsz-hopsz, Kirk, Spock és McCoy foglyok, Uhura és Sulu pedig elbeszélget Sybokkal. Aki bámulatosan tud agymosni. Mert ripsz-ropsz maga mellé állítja a főtiszti kart (kivétel persze hős triumvirátusunkat). Chekov is bekajálja a dolgot, az Enterprise máris Syboké. Nos, ez az a pont, ahol elszoktam gondolkodni a STOP gomb megnyomásán és az aktuális adathordozó (régen VHS, most DVD) rituális megsemmisítésén. Lucas anno bezúzatta a Holiday Special kópiáit. Valaki ezt is bezúzhatta volna. Syboké az Enterprise, mert agymosott három embert, akik bár főtisztek, de a parancsnoki lánc legalján csücsülnek. És az Enterprise legénységének maradék 393 tagja? Biztos ők is lementek orgiázni és kártyázni az alsó fedélzetre az orvosi és műszaki csapatokhoz. Senki még csak meg sem kérdőjelezi, hogy miért egy ismeretlen dirigál, vagy hová tűnt a kapitány, az első tiszt és a főorvos. A végső poén pedig Sybok embereinek létszáma. Nyüzsögnek egy páran, de honnan kerültek oda? A kompon nem jöhettek, hiszen csak Sybok, a kis kopasz, a nagykövetek, valamint az öt főhős volt (még a flottás kommanósok sem mentek vissza az Enterprise-ra). Amint megérkeztek, Chekov azonnal görbületre kapcsoltatta a hajót. A transzporter sem működik, de ha működne, akkor sem volt ott ideje senkinek sem felsugározni a rosszarcúak seregeit… szóval érthetetlen. Sybok biztos a zsebeiben csempészte fel őket, sutyiban.

Csak nem nyomtam rá a STOP gombra. A történet döcög, vánszorog, hörög tovább. A főgonoszról kiderül, valójában ő nem gonosz, áldott jó lélek, csak istent keresi, és sokakkal ellentétben tudja, hol találja. A galaktika közepén, a nagy falon túl, amit még egyetlen hajónak sem sikerült áttörnie. Persze az Enterprise nem lenne Enterprise, ha ilyen csekélység az útjában állna. Biztos Sybok is látta az előző filmeket, meg a sorozatot, azért választotta ezt a hajót. Ám az még messze van. Először meg kell győzni a triumvirátust. Akik a dutyiban ülnek. Spock mélységes vulcani bánattal bevallja miért nem ölte meg a főgonoszt. Nagy levegő, dobpergés, mert a testvére. Nem teljes, csak fél testvére. Erre már Kirknek is le kellett ülnie. Neki könnyű, ő nem ezt a filmet nézte. Túltéve magukat eme váratlan fordulaton, jön az újabb fogolyszöktetés, ezúttal Scotty-tól. A főgépészek gyöngye nem bíbelődik trikoderekkel, kódokkal, gombokkal. Neeeem… hagyományos western stílusban kirobbantja a cella falát, hátha nem hallja meg senki, és talán a riasztók sem szólalnak meg. És milyen jól tudta. Tényleg nem hallotta meg senki, és a riasztók sem kezdtek szirénázni. Jó kis dutyi. Eztán hőseink kitalálják, hogy gyorsan segítséget kell hívni. A híd az ellenség kezén, de van más hely, ahonnan hívni lehet a flottát, hát oda mennek. Az egyik személyszállítás alól kivont turbólift aknát használják természetesen. Eme jelenetsor végén szoktam szünetet tartani. Kezdődik azzal, hogy Scotty látványosan megfejel egy gerendát, és kómába zuhan. ERRE megszólalnak a szirénák. A triumvirátus ezután nekikezd a létrázásnak. Spock újra Supermanizálta magát (mint a film elején a hegynél), míg Kirk és McCoy hősiesen létráznak. Ez a jelenet maximum a benne rejtekező humor miatt nem vérzik el (teljesen). Kezdjük az elején. Az akna teljesen függőleges, márpedig ismerve a hajó előrecsapott nyakát, ez képtelenség annyi emeleten át, ahányat hőseink megmásznak. Kirk alapból a 13-nál áll meg, s mivel a Constitution osztály tagjai 23 szintesek, így már több, mint a felét megtették, vagyis bőven a nyakban vannak. Aztán, Kirk és McCoy uccu, mászni kezdenek, Spock lelép. Szinteken át másznak, de egyiküknek sem tűnik fel, hogy eggyel kevesebben vannak. Mikor mégis, Spock belibeg (fő az időzítés). Aha, csakhogy felülről. Kérdem én, ha Spock a létra használata nélkül képes volt füléjük kerülni, miért nem mentek rögvest mind a hárman arra? Vicces fiú ez a Spock gyerek. Amúgy meg, Kirk és McCoy végig felfelé néznek, és azt sem veszik észre, hogy a haverjuk leereszkedik. Oké, most jön a java. Kirk és McCoy Spockra akaszkodik. Elméletileg Spock lábfején állnak, közben meg kapaszkodnak. Na ja, csak mikor a lábukat mutatják, hogy felemelkednek a gazok elől, mindenki lába lóg a levegőben. Mikor meg totálban mutatják őket, akkor meg Spockon állnak. Ráadásul az egész jelenetben nagyszerűen látszik, hogy senki sem fogja igazán a másikat (briliáns színészi munka). Ám ezzel még nincs vége. Spock rákapcsol, rakétahajtással pillanatok alatt leküzdik azt a pár szintet. Az utolsó emeletjelző viszont meglepő módon Deck 78-at mutat (emellett ráadásul kétszer is elrepülnek, akárcsak a Deck 52 tábla mellett). Jeeee, 78 szintes Enterprise, ebbe még a 42 szintes Galaxy osztályú Enterprise D (ami a legnagyobb a történelemben) is belesárgult volna. Amint ez a jelenet lecsengett a „Azt hiszem, eggyel túlmentem.” poénnal, kénytelen voltam rátenyerelni a PAUSE gombra.

Szúúúúúszáááááá… szúúúúúúszááááááá. Ennél a pontnál kezdtem sejteni, napjaink rendező fenoménjai, mint Uwe Boll és Paul W. S. Anderson kitől is tanulhatták ki a szakma fortélyait. Szusza. PLAY. Hőseink elérik a kilátófedélzetet, leadják a vészjelet. Azt természetesen nem a flotta, hanem a klingonok veszik. Milyen mázli, hogy azonos kódolt frekvencián sugároznak, meg a bögyös klingon első tiszt (Vixis - Spice Williams) pörfikt beszél angolul. Tehát, a veszélyforrások száma hatványozódik. Ráadásul Sybok rátalál Kirk-ékre és megkísérli az agymosást. McCoy-nál sikerül, Spocknál a franc se tudja, Kirk meg bele sem megy, emiatt McCoy agya is visszarázódik. Gyorsan megszületik egy alku, mely szerint, ha az Enterprise átjut a falon, Kirk Sybok mellé áll. Oké. Az átjutás nem kétséges, csak azt nem értem, ebbe miért rokkant bele annyi hajó. A galaktika középpontját rejtő felhő egyszerűen átveri a műszereket, aztán annyi. Semmi egyéb extra nincsen. Biztos nekem magasak az elvárásaim. S végre megtudjuk, mi van a galaktika középpontjában… dobpergés… egy furcsa felhővel körülvett kék bolygó. Ezen mindenki elcsodálkozik, a néző már szerintem kevésbé. Ennyi? Ezért a nagy felhajtás? Aztán ez még fokozódik, mikor Kirk-ék alászállnak. Mert az Éden, ahogy a nagykövetek szépen megnevezik a saját nyelvükön, valójában megint csak egy sivatagbolygó. Gondolhattuk volna, hogy isten a Tatooine-on lakik
S végre jön a katarzis, a tetőpont, hőseink találkoznak a teremtővel, ehhez pedig meg sem kellett halniuk… az istenit. Pont olyan, mint amilyennek elképzeli az ember. Egy bazi nagy, bozontos, kéken ragyogó fej, dörgő, visszhangzó hanggal. Teszem hozzá, az Enterprise itt már olyan mélységekben repül, hogy a hangyák is lehúzzák a fejüket, nehogy lekaszálja őket. Szóval, hőseink végül ráleltek istenre. Isten meg nem kér egyebet, csak a hajót (a kis Trek fan). Kirk ennél a pontnál merészel ellentmondani az úrnak, és megkérdi, a mindenhatónak minek kell űrhajó? Újabb váratlan fordulat. Ez nem isten, csak egy fegyenc. Ezt a blamázst. Sybok feláldozza magát, az Enterprise pedig torpedóval szitává lövi istent. Azaz, csak úgy tűnik, mert az urat nem győzhetik le holmi torpedókkal. A transzporter végre megjavul, legalábbis annyira, hogy McCoy és Spock felsugározhasson. Aztán megjönnek a klingonok, és újra tönkre teszik. Kirk pedig kénytelen menekülni a teremtő haragja, azaz villámló szemei elől. Az Enterprise pedig a klingonokkal csatázik, értsd áll egyhelyben, míg a vicces hajú díszhuszár megadásra szólítja fel őket. Spock, ha már egyszer a fedélzeten van egy legendás klingon tábornok – a hájas alkesz nagykövet -, tárgyalásokba bocsátkozik, és olyan érvekkel győzi meg az életunt vénséget, mint „A fenébe is uram, próbálja meg.”

Kirk eközben felmenekül egy hegy tetejére, ahonnét ugye nincsen tovább. Teljesen logikus. Isten be is éri, szúrósan néz, mikor a hegy alól felemelkedik a ragadozómadár és distruptorával szanaszéjjel lövi istenbácsit. Az egész jelenet teljes mértékben érthető. A klingon tábornok Spock ész érvei alapján meggyőzte a klingon hajkoronás kapitányt, hogy menjen le a bolygóra, lopakodjon oda csendben mélyrepülésben a hegy lábához, és sutyiban emelkedjen fel. Nehogy véletlen isten meglássa őket. Aztán a fotontorpedónál jóval gyengébb distruptor bevégezte a dolgát, a mindenható azt már nem bírta ki.
Végül átélhetünk még egy nagy összeborulást mindenki részéről, a fináléra pedig hős triónk dalolászik egyet a tábortűz körül. The End. Hála istennek!

A film igénytelenségét a történetbeli bakikon túl számtalan egyéb dolog mélyíti tovább. Itt vannak a trükkök. Építettek egy vadi új hidat, ez dicséretes. Csak úgy, mint a hangár, vagy a kilátófedélzet. Az már kevésbé, hogy a gépház, a folyosók és még néhány díszlet a TNG-ben szereplő Enterprise-D-ről való. Csak míg ezt a kölcsönzést megbocsátom a VI. filmnek, ahol az egyéb trükkök, a történet, a zene és a színészi játék viszi a prímet, addig itt ez is szembeszökő, és megbocsáthatatlan. Poén, hogy a jelenet, melyben az Enterprise az űrdokkban áll, egy az egyben az előző film végéről lett átvágva (na ezek után nekem senki se szidja a Transformerst, amiért jelenetet kölcsönzött a Pearl Harborból). Saját űrdokkra nem futotta, mert legközelebb már a Hold előtt láthatjuk a hajót. „Warp speed” egyszer van, az is a második részből lett kinyisszantva, a többi esetben csak a Windows képernyőkímélőnek is bevált mocorgó csillagokat láthatjuk (nem lennék meglepve, ha tényleg az említett képernyőkímélő futna). Az átszínezett torpedók és fézer ívek röhejesek, az egyéb effekteket pedig a tíz évvel korábban készült első rész is lealázza. Az akciójelenetek pedig szánni valóan alulkoreografáltak. Színészi játék hellyel-közzel van, a trió próbál valamit mímelni, mikor együtt lógnak, de máskor… huh. Shatner a csúcs, szerintem ennél a résznél elszaladt vele a paci. Jó, egyikük sem egy színészi fenomén, szóval nem várom el, hogy lekörözzék Marlon Brandot, Al Pacinot, Robert De Nirot, Johnny Deppet, vagy bármelyik másik színészóriást, de akkor is. Az előző részek teljesítményét hozhatnák. Erre pedig, ahogy elnéztem, csak Nimoy és Kelley képesek, a többiek lazán alulmúlják önmagukat. Főleg Shatner. És itt említeném meg a sminkesek nem létező munkáját is, mert mindegyik színész öregebbnek tűnik, mint a két évvel később készült hatodik filmben. De Shatner, Chekov és Scotty talán még a Generationban is jobb bőrben van, pedig az öt évvel ezután született.

Azt hiszem, mindebből leszűrhető, hogy minden idők legrosszabb Trek filmjének tartom a The Final Frontiert, mely tényleg átlépett egy határt, a borzalmakét. Logikai hibák a történetben, gyatra rendezés, borzalmas sztori vezetés, magukat alulmúló színészek, a TOS jobb pillanatait idéző trükk-felvételek, szánalmas megoldások szánalmas helyzetekben. Csoda, hogy a Trek történelem nem ért itt véget. Ahogy középiskolás történelem tanárom mondta feleletek után vagy dolgozatosztáskor: „Nagy büdös egyes!”