Kezdetét vette az Abydos Gate 2007 klipkészítő verseny

5 09 2007

Bezony, elindult az idei klipverseny az Abydos Gate szervezésében, melyben idén a Stargate mellett egyéb sorozatokat is felkarolt. 120 klip várja a kiéhezett nézőket, és rengeteg nevező várja a véleményeket, szavazatokat. Köztük szerény személyem is :)

Jó szórakozást!

És persze, párszor még meg fogom köszönni, de ezer köszönet a verseny szervezőinek!

Abydos Gate 2007 Klipkészítő Verseny



BSGame Over és Sci-fi (felej)Chanell

5 09 2007

Van új a vak alatt! Mikor az ember azt hinné, egy csatorna vezetősége hülyébb már nem lehet, hát hoz egy vadi új döntést, ami lendületből megcáfolja az egyszeri sci-fi rajongó, vagy ala natur sorozatrajongót. A csatorna nem is lehetne más, mint a szeretett Sci-fi Chanell.

Emlékezzünk csak meg tavai szuper húzásukról. Ugye, Stargate SG-1 és Atlantis esete. Valamelyik nagyon okosnak tartott hutt ivadék kitalálta, hogy az biztos jót tesz a nézettségnek, ha az évadok egyik felét 2006 második félévének közepén, a másik felét 2007 első félévének közepén adja le. Hát igen, az elgondolás remek lett volna 20 évvel ezelőtt. Mikor ugye még nem volt az a drágalátos csoda, amit manapság csak úgy becézünk, hogy Internet. A másik hasonló kaliberű, bár nem oly népszerű találmány meg a vetítési jogok eladása. Eme kettő furcsa kettőse az a tényező, amit a Sci-Fi Chanell gurui – vagy sámánjai, a fene tudja, kiktől kérik ki ezek a tanácsot – nem számoltak. A varázsgömb ugyanis elfelejtette közölni, hogy ha eladják a jogokat a kanadai Movie Centralnak, ne adj isten az angliai Sky One-nak, és azok nem tartanak fél éves szünetet, akkor a sorozatok már rég lefutnak, mire a SFC egyáltalán elkezdi a második félidőt. Teszem hozzá, mind a két csatorna utcahosszal jobb minőségben adta le. S hát, a csuda vigye el, hát ezeknek a francos adásoknak nem szabott gátat se a határ, se az óceán (se a nyelvi különbségek). Azon az átok neten lazán végigszaladt, mint kaszárnyában a Playboy magazin. És ezek után a guruk és a fejesek vakarták a fejüket, hogy ugyan, miért is zuhantak a béka hátsója alá a nézettségi adatok. Azért, mert már mindenki látta, aki meg akarta nézni. Cumi. Le is kaszálták a Stargate SG-1-t. Mindegy, a Battlestar Galactica rajongói legalább örülhettek, az viszonylag stabilan műsoron volt (az évad gyengeségeiről most diszkréten feledkezzünk meg).

Legszebb öröm, a káröröm, de olykor visszafelé sül el. Idén az a szép varázsgömb a BSG-n akadt meg. De még hogy? Hujujuj… eleve, idén nem lesz már új rész, ugye. Mert nagy okosan a premiert benyomták 2008-ra (így legalább az Atlantis lemehet pici szünettel, jegyzem meg csendben szerényen). Oké, vontam vállat, nem kell mindent egyben lezavarni, elvégre itt vagyok én, egyszeri sorozatnéző, aki az utolsó idényben egyszerre volt kénytelen nézni a House-t, az SGA-t, az SG-1-et és a BSG-t. Aztán meg hopp, nyárra maradt a jojózás (na jó, beficcent a B5, amit már rég halogattam). Szóval mondom, oké, így legalább lesz őszre és télre SGA és House, tavaszra és nyárra meg ott lesz a BSG. Gondoltam én, naivan. De hát hol élek én? A kisgömböc ugyanis azt dobta ki az okosoknak, hogy úgy lesz igazán sikeres a sorozat, ha rögvest két részletben adják le. Az első 10-et 2008 februárjában, a második 10-et meg valamikor 2009-ben. Na erre varrjon valaki gombot. A következő húzás szerintem az Atlantis cancel lesz, ha már a BSG-t nem cancelelhetik, mivel az ugye utolsó évad. Vagy ha mégis megmenekül valami csoda folytán az SGA, akkor 2009-től talán majd úgy adják, hogy havonta egy rész. Utána meg jön az évente egy… ja várjunk csak, az már a DVD filmek.

Na mindegy, icipici öröm az ürömben, hogy novemberben gyün DVD-n a BSG: Razor, ami a Battlestar Pegasus történetét meséli el. Duplarész, és bár mindenki többet akar, a Sci-Fi ezt nem igazán akarja nekünk megadni. Minek is?






Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek