LIGHTSPEED

Zutty, eljött a második rész is. Sokak szerint ez az egyik legjobb Star Trek film, hát én nem osztom ezt a véleményt, de az biztos, hogy nagyon jó film lett ez. Az előző részhez képest mérföldekkel jobban bejön.

Spoiler következik!
Három év telt el az előző film óta, az univerzumon belül pedig tizennégy év. Az agyonsztárolt USS Enterprise már csak iskolahajó. Kirk aktatologató tanárrá lépett elő, akinek legfőbb elfoglaltsága kadétok besorolása. Spock immár kapitány, az Enterprise parancsnoka, és hasonlóan Kirk-höz, ő is oktatással tölti az idejét. Akárcsak az egész csapat. McCoy, Scotty, Uhura és Sulu. Egyedül Chekov hiányzik, aki tudományos tisztként immár a USS Reliantot szolgálja. A cselekményt eme hajó indítja el, mert míg hőseink kadétokat okítanak, addig ez a kis Miranda osztályú vacak élettelen bolygók után kutat, ahol végre lehetne hajtani a Genesis tervet, melynek célja halott planétából élőt teremteni. A kutatások során kiszemelik maguknak a Seti Alpha VI-ot, melyen azonban találnak valamit. Túl későn jönnek rá, hogy eggyel elszámolták magukat, és ez valójában az a Seti Alpha V, amelyen anno, még a TOS-ban kitették a XX. századból elmenekült, genetikusan szuperemberré fejlesztett Khant és kompániáját. Mondanom sem kell, Khan kicsit morcos Kirk-re, amiért az oly csúful elbánt velük, és ha már ott van Chekov, hát felhasználva őt és a Reliantot megkezdi sajátos kis bosszúhadjáratát Kirk ellen, miközben még a Genesisre is rászeretné tenni a mancsát. Imigyen Kirk és az újoncokkal megtömött Enterprise szép kis kalamajkába kerül, melynek legvégén admirálisunk rálel régen látott fiára, és elveszíti legjobb barátját.

Az új rész története tehát eléggé tele lett tűzdelve csavarokkal, melynek hála fordulatosabb is lett az előzőnél. A trükkök, hála az eltelt éveknek, kiforrottabbak, az Enterprise és a Reliant remekül siklik az űrben. Látványban sem marad el, és mégis képes hozni azt a monumentalitást, amit az elődben tíz perces jelenetekkel értek el. A mozgalmasság mellett mégis szemügyre vehetünk minden űrobjektumot a két Föderációs hajótól kezdve, a Regula állomáson át a Mutara nebuláig. Látványbeli fejlődés, hogy új egyenruhát vezettek be, mely a régi tengerészeket idézi. Szerintem ezeknél a ruháknál már csak a Kapcsolatfelvételben bevezetett egyengöncök a jobbak.

Itt végre a látvány mellé a szereplők is betársultak a filmbe, és nem csak úgy vannak, néha kicsit túljátszva szerepüket. Kirk karakterét igyekeznek tovább árnyalni, hiszen mostanra kiégett, öreg admirális, akinek hiába van fia, még sincs családja és még a hivatását is elvesztette. Erre kis híján rá is megy a hajója. Spock alakja is új adalékot kapott Saavikkal, aki pedig egy új, érdekes karakter. Feltételezem ő lett volna Nimoy örököse, ha netalántán véglegesen halott marad. Kár, hogy a feltámadásával egyszerűen eltűnik. A díjnyertes alakítás viszont kétségtelenül Khané. Ricardo Montalban nagyszerűen adja vissza a bosszúvágytól elvakult, magát istennek tartó főgonoszt, aki még akkor is győzelméről papol, mikor mellette a Genesis bomba ketyeg. Nem hiába akarták anno Shinzont hozzá hasonlítani, de hát arról megfeledkeztek, hogy Khan sikerében a színész is közre játszott.
A filmnek számtalan kiemelkedő pillanata van. Az Enterprise kiállása a dokkból (ezt mindig imádom, akármelyik Enterprise áll ki akármilyen dokkból). A Relianttal való első összecsapás. A számtalan Kirkféle átvágás (pajzs irányítás átvétele, az „órák napokká vállnak”), de számomra a legjobb a végső összecsapás a csillagködben. Ahogy azt nézem, azt kell mondjam, hogy régen tudtak űrcsatát csinálni. Nem arról van szó, hogy manapság ez nem megy, de a feszültség, a csaták súlya kiveszett. Elég csak összehasonlítani ezt a Nemesisbeli összecsapással. Ugyan úgy két hajó egy csillagködbe. Látványban max csak annyiból marad el a Trek 2, hogy a hajók lassabbak és nem manővereznek, meg hát a fézerek kicsit gagyik. De nem is a látvány a lényeg. Hanem az, hogy itt érezhető a csata súlya. Ahogy a két hajó csendben kerülgeti egymást, keresi egyik a másikat, miközben egyik sem lát szinte semmit. Tudjuk, hogy nincs pajzs, közben maga a csillagköd sem csak háttérdísz, hanem fenyegetően körülveszi a hajókat. Tétje van az egésznek. Érezhető, hogy aki előbb veszi észre a másikat, az nyert. Vagy a másik lehetőség, hogy összeütköznek. Ez nincs benne a Nemesisben, hiába 10-szer erősebb a Scimitar az Enterprise-nál, a látványos tűzpárbaj mellett elsikkad a tét, és hiába lesz egyre több kár a hajón, akkor is tudjuk, hogy végül az Enterprise nyer. Pedig látványos, és imádom azt a csatát is… de mégis ez az igazi, a Reliant elleni ütközet.
Egy kérdés erejéig térjünk ki Spock halálára. Érdekes, mert úgy volt, hogy Nimoy ezzel végleg kilép a Trekből. De akárcsak Data esetében, itt is átadta az emlékeit másnak, nevezetesen McCoy-nak. Na most, vajon már a forgatás közben felmerült Spock visszatérése? Mert akkor Nimoy szándékai a távozást illetően megfelelően stabil alapokon állhattak. Vagy ezzel más terveik voltak?
Végezetül, most először láttam ezt a részt az Enterprise megnézése óta. Imigyen – akárcsak a Star Wars esetében – az előzmény itt is érdekes pluszt adott a történetnek. Óhatatlanul is felmerült bennem Dr. Soong (Data dédi papája, nem a papája ), illetve az ottani eugenikusok. Persze ez korántsem olyan nagy plussz, mint az SW esetében, de mégis csak ad némi varázst hozzá.