Aliens vs Predator – mit tudunk róla? Part 6
5 08 2007Eljött az utolsó része eme összefoglaló írásnak.
Szóval, szokásosan spoileres infók várhatóak, stb, stb…
Májusban jött a Fangoria, ment a Fangoria, de trailer nem volt. Helyette Colin Strause, Alec Gillis és Tom Woodruf meséltek a spec. és vizuális effektekről. Woodruf annyit mondott el csupán, hogy új szörnyszerkót is viselt (az Alien3 óta ő játssza az alieneket), ami valószínűleg a predalien, amely a kórház jelenetben fog feltűnni. Valamint néhány jelenlévő elmondta, hogy Woodruff szerint a Strause testvérek ragaszkodtak a barázdált fejű alienhez (Aliens), valamint a film láttán az Aliens-t fogjuk emlegetni, mivel leginkább arra fog hasonlítani.
A fórumokon olyan apróságokat is megosztott az olvasókkal, miszerint e hónapra tervezték a film vágási munkálatainak lezárulását, a ragadozó felszerelése saválló lesz, ráadásul az arca egyedi, ahogy annak lennie kell. A maszk amúgy teljes mértékben animatronikus (ahogy szvsz az elődök is azok voltak), azaz minden arcrezdülésért egy motor felelős. Biztosított minket, hogy lesznek láncok a filmben… miért olyan fontos ez? Annyira nem az, de aki jobban ismeri az Alien filmeket, az láthatta/kiszúrhatta, hogy mindegyik részben vannak láncok (Alien – Brett elkapásakor az alien a láncokon lóg; Aliens – a Sulaco hangárjában fedezhetők fel; Alien3 – az EEV mentőkabint láncokon eresztik le a telepre; Alien Resurrection – a Betty-n láthatóak; Alien vs Predator – a bálnavadász-telep átfésülésekor lehet rájuk lelni). Az alienek színe fekete-ezüst lesz, tehát színben elég egyedivé tették, mivel az első két filmben és az AVP-ben éjfeketék, az utolsó két filmben pedig barnák voltak. Ja, és persze dolgoznak a film plakátjain dolgoznak, melyek a hamarosan elkészülő weboldalon debütálnak… nos, az a hamarosan lassan már három hónapja váratja magát.
Colin azt is elmondta, hogy gőzerővel dolgoznak a traileren, de egy jelenetnél még nincs kész minden effekt, így nem sietik el a dolgot. Na most, ez felettébb érdekes, mivel a Comic Con hülyéskedés után (amit majd az utolsó fejezetben taglalok) éppen az egyik ok a trailer halasztására az volt, hogy nincsenek készen még a jelenetek… khm… hogy is van ez? Áprilisban már csak egy hiányzik, július végére meg már sok? Na mindegy, hazudnak ezek rendesen, és még én legyek optimista
A lényeg, hogy ezeken kívül elárulta, hogy nem lesz barátság ragadozó és ember között, sőt, még a gyerekek is lemészárlásra kerülnek. Hiába, a ragadozó még csak-csak meggondolja a gyerekbarátságot, de hogy az alien az ő fenekükbe is beleharap, az is hétszentség.
De, még egy kis trailer mizéria, hogy a júliusi kavarás mókásabb legyen. Ekkortájt jött a hír (révén a Fangorián nem történt semmi különösebb dolog), hogy a San Diegoi Comic-Conon lesz trailer, meg több infó is.
A szószátyárabb testvér (azaz Colin, mint látható, ő ír többet a filmről) továbbá azt is elmondta, hogy a ragadozót többet fogjuk látni, amint vadászik a prédájára, mivel a kevesebb több elven az alieneket nem akarja annyiszor vászonra küldeni, akárcsak az Alienben. Jó elv, így ijesztőbbek maradnak, bár anno ugyan ezt hallhattuk már Andersontól is, és a film első 30 percében már látható a komplett alien…
Rainbow Franks, aki Earl-t játssza majd a filmben, elkotyogta, hogy kegyetlen halált fog halni a filmvásznon. Brutálisan, és totálisan szétlövik a fejét. Minderre újfent Colin azt mondta, hogy kb olyanra számíthatunk, mint Mac esetében. Tehát jó vérgőzös lesz.
Valamint nem kevés erdős jelenetre is számíthatunk, műterembe alig forgattak, a film nagy része valós helyszínen játszódik. S persze kijelentették, hogy az alienek nem fognak nappal előmerészkedni. Még jó, hiszen Nyuszi is megmondta: „Ők akkor jönnek elő. Többnyire.”
A hónap közepén megszólalt néhány kaszkadőr is, bár sok újat nem mondtak. Eszerint a vezetőjük a veteránnak számító J.J. Makaro. A filmet precíz drót és víz alatti kaszkadőrmunka jellemzi. Jeff Habberstad elmondta, hogy a film egyedülálló lesz (próbálná azt mondani a bemutató előtt, hogy szar lesz
), és megerősítette, hogy az AVP történetét meséli tovább (mínusz egy jegy). James Bamford is szólt néhány szót: „Egy alien támadott rám majd a sikátorban megrántottak dróttal megrántottak majd a falnak csapódtam.” Tom Woodruff Jr. és Ian Whyte erősítette meg nekünk, hogy a szörnyetegek legtöbb mutatványát véghez vitték, kivétel ezek alól persze azok, amik ember számára lehetetlenek (gondolom a falon járás, méterek átugrása, fáról-fára vetődés). Ja, és kiderült, hogy volt némi gondjuk a jelmezekkel, ugyanis a sok próba és újrafelvétel miatt azok kitágultak. Az elmondottak szerint pedig Ian Whyte mesterien alakította a ragadozót. Hát, ez majd elválik a moziban. Az AVP-ben nekem személy szerint nem volt gondom vele, pedig minden ragadozót ő játszott.
Hó vége felé Andew Li nyilatkozott a filmről, aki a művészi direktor asszisztens, vagy mi a rák. Elmondása szerint leginkább a csatornák és a ragadozó űrhajójának megépítéséből vette ki a részét. Az előbbieket kifejezetten szűkre szabták, hogy az idegenek még fenyegetőbbnek tűnjenek, míg utóbbinál egy modellt épített, melynél a faj kulturális jegyeit igyekezett kihangsúlyozni. Emellett elmondta, hogy elég szűk volt a költségvetés. Eztán jött a ciános hab a tortára, elmondta, hogy az AVP végén látott jelenetet, melyben Scarból kikel a predalien, átdolgozták, átépítették a díszletet a saját szájízük szerint, majd újravették… eztán már majdnem kész tény, hogy az AVP-ben látott űrhajó fog visszazuhanni, ami a Texas script alapja volt. Khm… ezek szerint mégis olvasták a rendező gyermekek? Na de kanyarodjunk vissza Li úrra. Elmondta még, hogy az a szép a filmben, hogy egy amerikai kisvárosban, azaz idilli helyen csapnak le a dögök, imigyen a nyílt terepek, ahol az alieneket először láthatjuk, igazán érdekesek lesznek. Beszélt a kosztümökről is, melyek maiak lesznek, de nem túl csicsásak, míg a hadsereg ruházata teljes mértékben valósághű lesz. A díszletek közül a kedvence a ragadozó űrhajója, valamint ő is megerősítette a kórház szereplését a filmben.
Legvégül pedig Colin újra szóhoz jutott. Az elhangzottak szerint, nem lesz ember-predator barátság; talán lesz valami új az idegenek életciklusában, amit eddig nem láthattunk (ettől rettegek személy szerint); a színészek átestek egy gyors fegyveres kiképzésen; háromnál biztos több alien lesz (remélem 100-nál is
); a ragadozó szemszögéből is láthatóak lesznek a vadászatok (mint a Predator 1-2-ben).
Júniusba érkezvén Brian Tyler a Film Music Weekly-nek adott rövid helyzetjelentést a zenéről: „Most az Alien vs. Predator 2 zenéjén dolgozom, ami még mindig felfoghatatlan számomra. A Strause testvérek, mint rendezők teljesen megszállott emberek. Feltétlen határozottság, eltökéltség és az eredeti filmek hangulata. A film zenéje is ezt a vonalat próbálja követni. Visszahozzuk az old-school stílust!!! Azok a zenekari részek őrülten jók lesznek, már előre örülök a végeredménynek.”
Eztán jött a fordulat. Megtudtuk, mi a film tagline-ja, azaz mottója: No Peace on Earth, azaz Nincs béke a Földön. Ezt persze sokan lendületből címnek vették, persze, tévesen. Szóval ez csak a traileren és posztereken látható rövid mottó (persze, pillanatnyilag még egyiken sem láthatjuk…).
Steve Pasquale, a film egyik főszereplője került aztán mikrofonvégre, aki a következőket nyilatkozta: „Ő egy elítélt fegyenc, aki szabadulása után hazatér szeretett kis városába Coloradoba, ahol alienekkel és predatorokkal találja magát szemben. Ugye sose töprengtünk el azon, hogy mi történne, ha összefutnánk velük a Földön? Nos, most itt vannak, és drámai események következnek. Többek között a túlélés. Nem vagyunk vele teljesen tisztában, hogy mik ezek a lények, tehát én és a kisöcsém és még néhány főszereplő megpróbálunk épségben kijutni a városból, és az út egyre inkább arra mutat majd rá, hogy meg kell próbálni valahogy legyőzni a legyőzhetetlen szörnyeket.” Pasquale azt mondta, hogy az első filmmel ellentétben a játékidő most nem lesz probléma. „Az Alienek és a Predatorok élet halál harcot fognak vívni” állította, majd hozzá tette, hogy lesz valami, ami: „Ez a kis meglepetés még titok, úgyhogy nem mondhatok róla semmit, de a sci-fi fanok majd nézni fognak. Ez döbbenetes lesz.” Nagy kérdőjel ide: ?. Talán megjelenik az űrutas? Csak nem…
Pár nappal később Brian Tyler újra megszólalt, azaz a Music from the Movies interjúvolta meg: „MFTM: Jelenleg az Alien vs. Predator 2 zenéjén dolgozol. Mi benyomásod arról, hogy milyen fajta zene szükséges az AVP2 -höz?
Brian Tyler: Nagyon vad lesz, nagyon őrült és nagyon vad. Igazán szeretném zeneileg gatyába rázni a Alien és Predator világát. Lesznek utalások a hagyományos, klasszikus hangszerelésekre. A Predator zenéje szervezettebb és metodikusabb lesz, míg az Alien zenéje határozottan extrém és ijesztően eredeti lesz. A hangszerelés teljesen zenekari lesz.
MFTM: Valóban átveszel egyes motívumokat az Alien és Predator filmekből vagy csak ezeknek a filmeknek a stílusát használod motívumként?
Brian Tyler: Némi tisztelet fogok mutatni az korábbi filmek zenéi előtt. De a koncepció javarészt a két zenei világ együttesére fog épülni. Egy dolog van, amit biztosra tudok, hogy nagyon nagy lesz!”
Ezután hetekig nem történt semmi, leszámítva egy kis téveszmeáradatot, miszerint a trailer a Transformers előtt lesz látható. A légből kapott hírt Greg Strause állította le: „Mi már említettük… a teaser trailer a Comic-conon lát napvilágot… egyszerűen nincs rá mód, hogy előbb befejezzük az utómunkákat.”
Aztán jött némi képözön (2 db azaz özön
) a predalienről, ami bár nem volt valós, Colin szerint hasonlít az ő pradalienjükre.


Jeff Habberstad, a második egység vezetője (akik párhuzamosan vesznek fel mellékjeleneteket a fő csapattal, amit a rendezők vezetnek) szerint az akcióra nem lesz panasz. Eztán egy elég hosszú, de érdekes cikkben lett ecsetelve a kaszkadőrök munkája a film alatt: „A lábujjaidon kell egyensúlyoznod, ha a legjobbakkal szeretnél együttműködni.” Hangoztatta James Bamford, aki az AVP2 egyik kaszkadőre, és az ipar 18 éves veteránja. Bamford szintén koordinátor volt, többek között a Stargate SG-1-ban, valamint az Stargate: Atlantisban, de még nem volt alkalma, hogy részt vegyen nagyobb szuperprodukciókban. Szóval, mennyire is lesz élénk az egész. Esések? Autós ütközések? Robbantások? Emberek, akik megfulladnak?! „Egy nagyszerű mixét fogod látni a fentebb kérdezett dolgoknak.” Mondja Habberstad. Ezek tartalmaznak többek között magas fokú és kiterjedt drótmunkát is, ami az egész filmet jellemezte, és Jeff bevetette az egyik specialitását is a munka közben. „Volt egy olyan jelenet, amikor egy alien megtámadott az esőben, és megrántottak egy átjáróban egy drót segítségével, és pattogtattak a fal mellett.” Mondta Bamford, aki ezt e jelenetet a film egyik legintenzívebb részének tartja. Ne felejtsük el, hogy egy mutatvány intenzitása nincs korlátozva arra, hogy mit látunk a képernyőn. „Ilyen a mutványos élete. Állandóan edzenünk kell a testünket, stabilitás mérleg tréningen részt vennünk, különböző harcművészetekben is jártasnak kell lenniük, és a cél, hogy az ember a legjobb formában legyen munka közben. Valaki minél fittebb és izmosabb, annál könnyebben veszi az akadályokat munka közben.” Mondja Jon Kraft, aki 8 éve a munkájának él, az AVP2 fontosabb kaszkadőrének egyike, és asszistens koordinátor J.J. Marako számára, aki 20 éve van a pályán. „Szerencsére sérülések és életveszélyes helyzetek nem adódtak a forgatás során. A biztonság mindenek felett előrébb való. Néha egy mutatványművésznek az irányítás során elmebeteggé örülté, erőszakossá kell válnia, hogy amit megterveztek, azt tökéletesen is hajtsák végre a legdurvább jelenetek alatt. Nincs olyan munka, ahol ne szereznének könnyebb zúzódásokat és aprócska sérüléseket. De a nézőért és a látványért mindent. A mozivásznon el kell kápráztatni a nézőket. Téged vagy épp elüt egy autó, vagy netán az üvegablakon keresztül próbálsz kimenekülni, képtelenség azt elérni, hogy néhány vágási seb és zúzódás nélkül elsétálj a helyszínről… Minden apró dolgot kiszámítasz a fejedben, nem szabad, hogy sokként érjen az előtted szembesülő probléma. Akkor vagy jó kaszkadőr, ha a lehetetlen dolgokra is képes vagy. Állandóan késztetést érzel, hogy dolgozz, de egy törött kar hatalmas csapásként érhet.” Mondja Kraft. „Hogy a veszélyes jeleneteknél a színészek ne érezzék magukat munka nélkül, mindig felmérem a képességeit, fizikailag milyen állóképességűek, és kipróbálom őket néhány jelenetnél, amint lehetséges.” Mondja Habberstad. „Ha egy jelenet olyan magas fokú veszélyességet rejt magában, mindenképp a kaszkadőrökre kell támaszkodnunk. A színész egyszerűen nem képes az adott szituációban felmérni a helyzetet, nem képes úgy esni, vagy koordinálni a dolgokat, mint ahogy mi tesszük. Mindazonáltal, amikor egy karaktert a küzdelembe odatolják az erkély korlátja fölé, és 20 lábat kell esnie, általában a kaszkadőr feladata ezt a munkát végrehajtania. Sok színész azonban elég tehetséges ahhoz, hogy egy ilyen feladatot elvégezzen. Azonban a producerek, és a gyártó sok pénzt fizet a színészekért, szeretné őket biztonságban látni a képernyőn, szóval rizikós a helyzet. Van olyan helyzet, amikor a színészünk megsebesül, azután hetekig kell őt helyettesíteni akciójeleneteknél, amíg magához nem tér.” Magyarázza Kraft. „Amikor filmeztük a színészeket a küzdelem helyszínén, a kaszkadőrcsapat összeszerelte a dobozkötélzetet. Ezek a dobozok ki vannak párnázva, így ha a színész leesik az erkélyről, nyugodtan földet érhet. A kaszkadőr feladata, hogy veszélyesebb jeleteknél irányítsa az akciót és végrehajtsa, ilyenkor neki kell lerepülnie a drótkötélen, figyelni arra, hogy nehogy megsérüljön a dobozon. A jelenet előtt tartunk egy gyors értekezletet, mindenki egyezteti, hogy mi a feladata, ilyenkor mindenki tisztában van a felelősségéről, mindennek biztonságosan kell lezajlódnia. Az operatőrnek és a fényképezős csapatnak el kell döntenie ilyenkor, hogy hova helyezzék el a tartozékaikat, milyen lencsét használjanak az adott jelenetnél. A kaszkadőrnek van egy biztonsági berendezése, hogy a drótkötélen való akciózás után nehogy összeütközzünk az operatőrrel. Kamerákat helyezünk el mindenütt, és amit készen áll minden, a kaszkadőr végigküzdi magát a feladatán. Amikor a helyzet úgy kívánja, hogy egy lövés által valaki elhull, a kaszkadőr látványosan beleesik a kamerába drótkötelek segítségével, és ezzel befejezi a munkáját. A jelent végén Earl kollégával megiszunk egy sört. A csapat megvizsgál minden biztonsági szempontot, próbálja fejben előre összerakni a dolgokat.” Magyarázza Habberstad. „Még Tom Woodruff és Ian Whyte is végrehajtotta a mutatványok legnagyobb részét, szinte mindenbe segítséget nyújtottak nekünk, és minden olyan veszélyes jelenetben részt vettek, amikben csak tudtak.” Mondja Habberstad. „A ragadozó kaszkadőrök, bár félelmetesen néztek ki, közel se vetekedtek Ian magasságával. De ezt nem fogják észrevenni a nézők. Eme kaszkadőrök egy ilyen latex öltözékben bizony rendesen megizzadtak, ugyanis sokkal több erőt és összpontosítást igényel a munka, így igen egyedülálló és innovatív technika szükségeltetik a jelenetek kivitelezésében. Egy kaszkadőr élete igen furcsa. Azért kell fáradoznia, hogy biztosítja a jelenet integritását, neked el kell hitetned a nézőkkel, hogy megsebeztek, megütöttek vagy öltél olykor színjátszásban is részt veszel. Elég gyakran téged bérelnek fel, hogy játssz egy olyan karakter, akinek szerepe szerint nagyon sok mutatványon kell végigküzdeni magát. Például megesik az, hogy egy olyan rendőr szerepét kell játszanod, aki befut egy szobába, és azt mondja: „Fagyos az idő Én…” azután jól megrúgják és kirepül a falon keresztül. Általában ilyen jeleneteknél nincs idő meghallgatni ötven embert a szerepért, ahol csak három szó hangzik el… A testednek kell elmesélni a történetet; nagyon jó színész kell lenned.” Mondja Habberstad. „Valami hihetetlen aprólékos munkát végeztünk a forgatás alatt. Mindenki maximálisan odatette magát. Sokféle szakértő, kaszkadőr és filmes operatőr dolgozott keményen, és ugyebár az AVP2 állt 2 csapatból, 3 rendezőből, egy segéd kaszkadőr koordinátorból, egy kaszkadőr koordinátorból, egy taktikai tanácsadóból, akiknek látásmódja kulcsfontosságú volt, hogy a film képi világa tökéletes legyen. Úgy gondolom Greg és Colin a legjobb szakértő ezekben, egy olyan filmet valósítottak meg, amit a forgatás elején el is képzeltek.
Azt hiszem, hogy felülmúlták azt, amire mindenki számított. Nemhiszem, hogy bárki is csalódna majd a filmben.” Habberstad úgy érzi, hogy ez a rész sokkal jobb, mint az első AVP, ami kapott hideget-meleget mind rajongók és kritikusok által egyaránt. „Nem azt mondanom, hogy a két film nem áll kapcsolatban egymással, de az AVP2 teljesen egyedülálló alkotásnak tekinthetjük, de a történet tovább meséli.” Foglalta össze mondandóját Jeff.
Colin eztán megint felszabadult a fórumokra, ahol újra nem bírt magával, és megnyugtató infómorzsákat szórt el az éhező, nyugtalankodó rajongóknak. Az új plazmaágyúról elmondta, hogy új formát kapott, amely csak kicsit hasonlít a Predator filmekben látottakra. Ezzel szvsz semmi baj sincsen, mivel a Predator 2-ben lévő vállágyú távolról sem hasonlít a Predatorban lévőre. A fegyver hangja ellenben az első filmből származik majd. A film költségvetése 35 millió dollárnál több, ami azért jó, mert az AVP-nek is 40 millió felett van. Lesz a filmben alien és predator közötti harc, azóta (igaz már augusztusban, de most előre rohanhatok kicsit) azt is tudjuk, hogy szám szerint öt darab. Hogy ezek egyenként olyan kiterjedésűek, mint az első rész nagy csatája, vagy csak egy nagy lesz és sok kicsi, az jó kérdés. Kedvenc ragadozónk újfent fog fáról-fára és házról-házra pattogni, és fel is veszi az emberek hangját, amit visszajátszik majd (érdekesség, hogy az Alien vs Predator mozis verziójából ez kimaradt, de az Unrated DVD kiadásban már van egy jelenet, amiben Scar predi felveszi Sebastian hangját… ezt vissza is játszotta volna, de az már az Unratedből is kimaradt…). Ja, és persze a fogsor és az agyarak az original verziót veszik fel (az AVP-ben hangyányit eltértek, bár engem egyedül a sok fog zavart). Az alienek pedig a bélyegképen láthatóra fognak hasonlítani, nem a beállított képen lévő krokalienre
Közeledett a hónap vége, és a rajongók egyre inkább tobzódtak az infómorzsákban. Példának okáért egy honlap derült égből villámcsapás módjára az addig AVP2-nek és Alien vs Predatoor 2-nek nevezett filmet AlienS vs Predator címen kezdte emlegetni. Aztán kiderült, hogy Amszterdam Cinema expón levetítettek egy klipet a filmből, ami a híres-neves nézők szerint sokkoló volt. Még a népszerű indiai rendező, M. Night Shyamalan (Signs; The Village; Lady in the Water) is ledöbbent a látottaktól.
Július 1. Nevezetes nap, mondhatni. Ugyanis ezen a napon jelentették be hivatalosan az Alien vs Predator folytatásának címét: Aliens vs Predator. Eztán oda kell figyelniük az egyszeri (főleg angolul valószínűleg nem tudó magyar) kritikusoknak, akik már az AVP-t is hajlamosak voltak ezzel a címmel emlegetni. Plusz a Strause testvérek úgy néz ki, hagyományt próbálnak teremteni. Ahogy az Alient az Aliens követte, úgy ennek a mintájára az Alien vs Predatort az Aliens vs Predator. Szép hagyomány, már csak a magyar címtől tartok. A Halálok a Ragadozó ellen
Eztán megint megerősítették, hogy július 27-én, a Comic-Conon lesz a teaser trailer premierje. Ennek alkalmából a film logoja is napvilágot látott, bár a kép valószínűleg valami kártyajáték hátoldaláról mászott le. Ez a „Winner takes all.” Szövegből következtethető, melyet egynémely rajongó lendületből a tagline-nak gondolt, nem mintha azt nem egy hónappal azelőtt hirdették volna ki és meg is erősítették… sebaj, a félreinformálás és gondolkodás olykor luxus a rajongók körében
(akinek nem inge, nem veszi magára).

Greg Strause egy rajongó kérdésére azt felelte, hogy a Predator fanoknak nem lesz panasza a film zenei világára, melyben nem kevés dob is lesz.
És elérkezett 19-e, mikor is bejelentették, hogy a várva várt Teaser Trailer elmarad. Na, én spec ezért nem igyekeztem eztán már eme szösszenetek megírásával. Az okok valószínűleg sosem lesznek kristály tisztán ismertek. A következő verziókat ismerhettük meg. Első verzió szerint a FOX tüntetésből kivonult a Comic-Conról, amiért a rendezvény szervezői megtiltották több film trailerének levetítését, köztük az AVP2-ét is, mivel azok túl véresek, a CC pedig főként gyerekeknek szóló rendezvény. Második verzió szerint több film trailere még nem készült el rendesen, köztük az AVP2, ezért nem kerülnek levetítésre, de a FOX maga nem vonult ki. Aztán van a kettő kombinációja is, miszerint nincs is kész trailer, és ki is vonult a FOX. A lényeg, hogy az AVP2 trailere körül forr a levegő, mivel nem kevés rajongó lett csalódottságában pötyett mérges. Eme műben többszőr is kitértem néhány ellentétre, egyik a trailert is illette, miszerint már csak egy jelenet hiányzott. Ezek után jönnek azzal, hogy sok jelenet hiányzik. Az sem tiszta, hogy egy teaserbe miért akarnak 100%-os jeleneteket tenni, mikor olykor még a normális trailerben sincsenek (elég csak megnézni a Star Wars, Alien3, Transformers, Die Hard 4.0 trailereit megnézni és összevetni a kész művekkel). Ráadásul a rendezők azt is elmondták, hogy ők már levetítették a saját mozitermükbe (eh… de jó nekik) és fantörpikus lett. Szóval, nagy itt a kavarás.
A kedélyek csillapítása végett Colin az IMDb-n elmondta, hogy a CC elmarad, de trailer lesz, vagy a rendezvény után egy héttel, vagy később. Mivel az egy hét már két hete letelt, így elmondhatjuk, hogy később. Egyes rajongói pletykák szerint jövő héten (SEMMI megerősítés nincs e felől, az egész légből kapott rajongói spekuláció), mások szerint augusztus vége, szeptember eleje. Jómagam szeptemberre szavazok, annak is közepe, vége felé. Az biztos, hogy még nincsenek megkésve. A film bemutatójáig még öt hónap van, a reklámkampányok általában egy, max két hónappal a premier előtt szoktak elindulni. Teaser trailer is általában 4-5 hónappal a film előtt van. Szóval, annyira nem kell aggódni, időben vannak.
De hagyjuk is a trailert, van még itt esemény, amiről írni kell. Mégpedig a ragadozó felszerelése. A SidesHowToy ugyanis elkészítette néhány kütyüjét 1:1 arányban, úgy mint a maszkot, a vállágyút és a shurikent, a Figures.com pedig rengeteg képet közölt ezekről. Ízelítőnek:
Ezen a honlapon pedig garmadányi kép vár rátok: http://sdcc.figures.com/showgallery.php?cat=852
Másnap pedig az is kiderült, hogy a ragadozó neve Wolf lesz, melyet Quentin Tarantino Pulp Fiction (Ponyvaregény) című filmjének Winston ‘The Wolf’ Wolfe (Harvey Keitel) nevű szereplője után kapta a nevét, aki takarítóként segített Jules Winnfieldnek (Samuel L. Jackson) és Vincent Veganak (John Travolta) eltakarítani a hullát és szétlőtt fejjel járó nyomokat a kocsijukból. Imigyen azt is megtudhattuk, hogy a ragadozó konkrét feladattal érkezik a Földre, mégpedig az alienekre és a ragadozókra utaló nyomok eltakarítása lesz küldetésének célja.
Megerősítést nyert az is, hogy a vállágyút a ragadozó kézbe is veheti, imigyen gyorsabb célzásra lesz vele képes a szorult helyzetekben. Ezt persze csak utolsó lehetőségként fogja alkalmazni. Érdekesség, de a sokat emlegetett Texas script tartalmazott egy jelenetet, melyben a főhős használja imigyen az ágyút. A jelenet ugye elméletileg nem szerepelhet a filmben, mivel a Texas scriptet a rendezők nem is olvasták, de ki tudja? Minden esetre, én egy ilyen jelenetet nem írok le, amíg nem láttam, mert jól is elsülhet. Mindezeken túl az is kiderült, hogy a ragadozó sityakjának lesz egy pár eddig nem látott nézetmódja a megszokott mellett.
És akkor a Figures.com újra ténykedett, felfedte előttünk a film idegenjeinek (legalábbis a mezei dolgozók) formáját, legalább is a NECA cég játékfigurájának alakját:
Ide kattintva pedig még több kép vár rátok: http://sdcc.figures.com/showgallery.php?cat=752
Eztán valaki több információval is megdobott minket, miszerint a film látványában ötvözi a 300 effektjeit és dinamikus akcióit a Fantastic Four 2 vizuális orgiájával. A weboldal már készül, éppen képekkel töltik fel (milyen szerverre? Ennyi idő alatt én terrabyte-nyi adatot felnyomtam volna
), és ezen lesz a trailer is először. Öt csata lesz az alienek és a ragadozó között és lesz egy pár új kinézetű alien is (bordázott fejű dolgozó, pradalien és a többi? Talán nem csak bordázott fejű dolgozó lesz, hanem esetleg van esély dogalienre és simafejűre is? Minden esetre jó lenne, ha több fajta drone tenné tiszteletét). Ezen felül lesz egy pár nagy-nagy meglepetés is, melyeket a moziig nem akarnak lelőni, mint ahogy az AVP idején mindent elpuffogtattak a trailerekben és making of filmekben.
Tegnap előtti hír (aug. 2), hogy Colin kézhez kap majd két trailer verziót is, egy green és egy red nevezetűt, mely a véres és nem véres verziók megnevezése. Egyes szvsz túlontúl optimista felhangú rajongók eztán már jövő hétre beficcentették a trailert, de én azért nem számítanék rá nagyon. Van rá esély, hogy lesz, de arra még több, hogy nem lesz. Ősz elejére pedig a film effektmunálatainak befejezését saccolják.
Végül a tegnapi nap utolsó szemelvénye szerint a Figures.com összefoglalta tömören a film történetét, melyet, ha nyomon követted az elmúlt évek eseményeit ez ügyben, vagy elolvastad ezt az írást, már úgy is tudsz, de azért álljon itt mégis: „A mozi egy magányos Predatorról szól, akit visszaküldtek a Földre, az Usa sűrű erdeibe, hogy az AvP 1-ben megismert űrhajó titkait eltüntesse. Nem számol a rengeteg Idegennel, és egy félelmetes Predaliennel, mely szintén feltűnik a történetben. Hogy a baleset nyomára járjon, egy fertőzött városban találja magát, ahol emberek és Idegenek vívják véres háborújukat.” Itt találhatjátok a leírás angol megfelelőjét: http://www.figures.com
Hát, eljött a vég. Ennyit tudunk most, 2007. augusztus 5-én az Aliens vs Predator című filmről. Ez úton is szeretnék köszönetet mondani az Aliensonline és az AVPUniverzum csapatának, akik nélkül ez a rövidke bejegyzés nem jöhetett volna létre.
Végezetül személyes véleményem erről az egészről az, hogy lehet ez lesz az a film, melyre már 2004-ben is számítottunk. De akár rosszabb is lehet az Alien vs Predatornál. A rendezők igyekeznek, ez látszik. Nem törekednek semmilyen változtatásra, mint Paul W. S. Anderson, és láthatóan tényleg ismerik az Alien és Predator univerzumot. Kezdő rendezők, de ez nem baj, se Scott, se Cameron, se Fincher, de Jean-Pierre Jeunet sem éppen volt híres rendező a filmek készültekor. Sőt, az első három úriember igencsak kezdő filmes volt még, akárcsak John McTiernan és Stephen Hopkins, akik a Predator 1-2-t jegyzik. Az viszont biztos, hogy egy újabb jelenes, ráadásul ezúttal nem is elszigetelt helyen játszódó Alien film akkora hiba lehetőségét rejti magában, mint ide Hawaii. A készítők esküdöznek, hogy nem sértik az Alien idővonalát. Ámen. Ha így lesz, és ha igaz az, amit írtak, jó film lesz ez. Majd elválik a moziban. A következő Aliens vs Predator bejegyzés pedig remélem már a teaser trailer bemutatásáról fog szólni. „… signing off.”






Recent Comments