LIGHTSPEED

Mivel mostanában semmi sci-fis dolog nem került előtérbe, ami érdekelne, vagy amiről magvas gondolataim támadnának (leszámítva a B5-öt, de arról úgyis csak akkor írok bővebben, ha a végére érek), így most kicsit irogatok kedvenc akciófilm-sorozatom legújabb tagjáról, ha már egyszer megsasoltam a moziban. Nos, ilyen szép kerek körmondatba oltott bevezető után uccu neki.

John McClane hadnagy 12 év elteltével egy újabb szar napot él át, ahogy megfogalmazná. Ez viszont úgy tűnik, jóval húzósabb, mint eddigi kalandjai, pedig a film maga viszonylag visszafogottabb, mint elődei. McClane nem cigizik, ami mondjuk csak utólagosan belegondolva fura, a film alatt fel sem tűnik. Káromkodni sem káromkodik annyit, mind eddig, de a megfelelő pillanatokban csak-csak elszólja magát. Ám most nem német bankrablókkal és zsoldosaikkal, vagy elit-kommandós-gépeltérítős fickókkal kell szembeszállnia, hanem valami olyasmivel, amiről azt sem tudja, eszik-e vagy isszák. Ez pedig a modern technológia. Új ellenfelei nem túl kemények, annál jobban felszereltek. Amerikát tönkre zúzzák néhány számítógéppel, erre jön McClane, és ősemberes módszerrel rendet rak.

A film igazi ereje szerintem éppen ebből ered. Ahogy a modern technológia vívmányait felvonultatva a rosszfiúk akadályok egész sorát gördítik McClane elé, ő csak megy előre és a számítástechnológia mikrofinomságaival ellentétben keményen zúz végig. Ha egy gép nem működik, földhöz vágja. Ha az ellenség lézeres-célzós-hőkövetős-mesterlövészkedős ágyúval lő rá, ő a pisztolyával a poroltót robbantja a képébe. Abban az esetben pedig, ha egy bombázó nőszemély lekaratézza, akkor feláll, tarkón rúgja, a földön képen törli egy balhoroggal, majd a polcok közé hajítja. Hogy az F-35 kontra kamion eszmecserét már ne is említsem.

S a film nem fukarkodik akciókban. Nyugodtan oda lehet állítani a nyár másik romboldája, a Transformers mellé, nem sokkal marad le a robotoktól McClane. Igazság szerint, nem tudom, ki vágja jobban tönkre az adott várost, amiben éppen zúzdázik. Lehet ez ügyben McClane viszi a prímet. No mindegy, pörgés és látvány az van, és jóval több történetet tudtak mögé tenni, mint a Transformers mögé, bár ez sincs tele túl sok fordulattal, tökéletesen illeszkedik az eddigi részek mellé.

Aztán itt van Bruce Willis papa. Nagy kedvenceim közül ő az utolsó, aki öregkorára visszatért klasszikus szerepéhez. Kicsit aggódtam, hogy majd kisminkelik, hogy passzentosan nézzen ki, illetve teli teszik a jeleneteket CGI McClanekkel, de hála istennek, nem így lett. Mikor először megláthattam a fickó arcát, azt hittem, smink nélkül állt a kamera elé. Rosszabbul nézett ki, mint a harmadik rész végén, pedig itt akkor még csak beszélgetett a lányával. Szóval, egyáltalán nem próbálták meg eltitkolni a korát, sőt, rendesen belevették a sztoriba. Ennek ellenére Bruce Willis jól adja elő egysorosait, hozza a McClane-s játékot, ráadásul elhiteti az emberrel, hogy amit lát, azt tényleg meg is csinálja. Szerintem ezek után még egy ötödik részt is lazán bevállalhatna.

Szereplők terén még kitérnék McClane új társára, azaz inkább védencére. A Justin Long által megformált Matt Farrell karaktere rendesen a helyén van. A trailernél még félő volt, hogy egy idegesítő számtech-zseni lesz, ám egyáltalán nem az, legalábbis engem egy másodpercig sem irritált, leginkább azért, mert tudja, mikor kell hallgatni, mikor cselekedni. Az újkor digitális gyermekét összehozni az ókor csendőrével pedig egyszerűen remek húzás, jó poénok születnek belőle. Aztán itt van még a helyi fő gonosz, aki éppenséggel nem egy Simon, vagy egy vagy Stuart ezredes, sokkal lightosabb, egyáltalán nem kemény (hiába, ő is a digitális kor szülötte), ellenben Thomas Gabriel szerepében Timothy Olyphant mégis képes volt egyedivé varázsolni a figurát. Persze, ahogy a film végén ki is derül, önmagában nem ért annyit, mint a fent említett két úriember, ő is inkább olyan Hans Gruber szerű figura. Okos, de nem erős. Végezetül essen még szó Lucy McClane-ről, akit Mary Elizabeth Winstead alakít. A „kislány” annyira nem központi szereplő, mint hinné az ember, de mégiscsak az elrablása teszi igazán személyesség az ügyet John számára. A lány le sem tagadhatná, hogy ki az apja. Ellenben tőle kapjuk meg azt, ami általában nem szokta elnyerni a tetszésemet, vagyis végül szépen megbocsát az apukájának mindenért… az erre vonatkozó mondatokat kivághatták volna, úgyse volt nagy jelentőssége. McClane belépője éppen eléggé érzékeltette, mennyire szereti a lányát.

Végszóul, idén három filmre voltam nagyon kíváncsi, és mind a három pont azt hozta, amit vártam. Karib-tenger kalózai 3; Transformers; Die Hard 4. Ez a film jól passzol az elődökhöz. Mozgalmas, látványos, a története jó, a szereplők jók. Persze ennek is vannak hibái, a legtöbb éppen a sorozat jellegéből ered. Egyrészt, McClane mindent túlél, még a túlélhetetlent is, másrészt McClane mindenkit legyőz, még a legyőzhetetlent is. Ám ha őszinték akarunk lenni, akkor a hadnagy úrnak már az első részben el kellett volna patkolnia, tehát ezeket mégsem rónám fel hibának, illetve nem olyannak, ami a sorozat szellemébe ne férne bele.

Már csak egyvalaminek örülnék ezzel az egész Die Hard szériával kapcsolatban. Ha a negyedik rész DVD-n való megjelenésekkor újra kiadnák a régi részeket, ezúttal azonban a klasszikus szinkronnal. A negyedik részt mindenképp megveszem, de egy ilyen kiadásra még szívesebben ruháznék be.