„Bip-bip”
20 06 2007
Gondolom most páran a gyalogkakukra gondolnak, aki eme felszólítás után hipersebességre kapcsolva kilőtt, de én spec Michael Garibalditól idéztem, aki ezzel viccelte meg az erősen gyomorbajos G’kart. Szóval, hosszú évek után, és több magasztaló post, cikk és kritika elolvasása után nekiveselkedtem ennek a zűrös zűrállomásnak, immár… számoljunk csak: TV3, RTLKlub (vagy TV2, a fene tudja, melyik adta), Viasat3 (bár ezzel nem nagyon kísérleteztem, mert hétvégén olyan korán még javában alszom). Tehát 3. nekifutás.
A pilotra még halványan emlékeztem, de néhány dolog meglepett. Delenn arca, az sem volt túlságosan eldönthető, hogy férfi-e vagy nő, bár ahogy olvastam, kezdetben nem is nőnek szánták, ráadásul nem is volt túl barátságos. Az első tiszt és az orvos személye is váratlanul ért, én még Ivanovára meg Franklinre emlékeztem. Benjamin Kyle doki alakításától csakhamar heveny utálatom alakult ki. Ellenben Laurel Takashima maradhatott volna, jobban bejött, mint Ivanova. Azt viszont (most még) felrovom, hogy ezen két személy eltűnését nem is akarták megmagyarázni, csak Ivanova újonc mivoltával utaltak rá. Ha már annyira történet központú, megemlíthették volna. A pilot végén nem tűnt úgy, hogy a szabályszegés miatt bármit is kapnának. Ellenben, mivel Lyta Alexander is felszívódott a két rész között, és róla tudom, hogy még visszatér, így nem csodálkoznék rajta, ha később kerülne sor a válaszadásra eme kérdéskörben.
A pilotban viszont ami vitte a gagyiságot, az a díszlet. Komolyan, a pincénk hangulatát idézte, nem egy űrállomásét. A trükkök meg hát régiek. Na de, ez persze nem negatívum, hiszen, egyrészt, a pilot epizód mindig másabb, mint az azt követő sorozat. Másrészt, nem is ma készült darab. Az első részben már minden nagyon a helyén volt, Delenn arcától kezdve a díszleteken át egészen a trükkökig.
Egyelőre (két rész után) tetszik. Persze, ez még bőszen a bevezető, Franklin dokit még nem is láttam, egyelőre csak az emlékeimben (amikből a legfrissebb a Crusade-es rész, amiben szerepelt) van jelen. A lényeg, hogy nekikezdtem és csak ezt akartam tudatni, mert miért ne
Apropó, még valami. G’Kar azt mondta a pilotban Delenn-nek, hogy a minbari a legöregebb faj az öt nagyhatalom között. Ha jól tudom, ez az öt a Földi Szövetség, a Narn Rezsim, a Kentauri Köztársaság, a Vorlon Birodalom és a Minbari Föderáció. Na szóval, ha csak nem néztem el valaki a nagyhatalmak között (az első részben már volt valami Független Liga vagy mi a szöszmötösz), akkor én úgy tudom, hogy a Vorlonok sokkal-sokkal öregebbek, mivel ők tagjai az Elsők elit klubjának (mint az Árnyak). Vagy ez is később lesz megmagyarázva? Mert akkor inkább kivárom a válaszokat az aktuális résszel
Categories : Babylon 5


Utolsó kommentek