Stargate minden fronton - képek, videó, nyilatkozat, spoiler
14 06 2007Menjünk sorban, mert most jön ám az infóáradat a csillagkapun keresztül. Először is jöjjön egy kis forgatási-képcsokor a második DVD filmből, a Stargate Continuumból, melyek ma kerültek fel Joseph Mallozzi blogjára:
Most pedig essék szó a Stargate Universe munkacímet viselő harmadik Stargate sorozatról, melynek készítése immár hivatalosan is elindult. Egyelőre egyik csatorna sem vette meg, de Robert C. Cooper reménykedik (vele együtt pedig a rajongók is). Cooper egy Vancouverben készült interjú során elmondta, hogy a Universe nem azt az utat követi majd, mint az SG-1 és az Atlantis, bár továbbra is a jelenben fog játszódni, a múlt mitológiájából építkezik és csapatokat küldözgetnek majd a csillagkapun keresztül, melynek a kilencedik ékzárja is fontos szerephez jut. A rajongói találgatások ez ügyben már elég széles körűek, eset szó időutazásról, kétirányú féregjáratról, párhuzamos világról (az időutazás és a párhuzamos világ kilőhető a jelen időben történő cselekmény miatt) hajó méretű féregjárat nyitásáról. A helyszínt pedig sokan egy űrhajón vagy egy űrállomáson (jelesül a Midway Station-ön) képzelik el, de szerintem nem kizárt a Csillagkapu Parancsnokság sem, most, hogy az SG-1 leállt, így legalább nem kell új díszleteket építeni, és a régieket sem kell kidobni, ráadásul a crossover részekkel sem kell machinálni. Szerény személyem mondjuk a Midway Stationban reménykedik, ugyanis remek lehetőséget adna két galaxisban történő ügyködésre és számtalan crossoverre. No mindegy, ősszel valószínűleg már okosabbak leszünk, ugyanis akkor indul meg a szereplőválogatás, a történetek megírása, és a többi. Már ha lesz egyáltalán, mert akárcsak az Atlantis 5. évad, úgy az Universe is kérdéses még.
No, és innentől SPOILER, aki nem akar többet tudni az Atlantis (3. és) 4. évadáról és az Ark of Truth-ról, az ne tekerjen tovább, vagy csak becsukott szemmel.
Aztán, nemrégiben felkerült a hivatalos oldalra az első Atlantisos Behind the Scan videó, melyben Joseph Mallozzi és Paul Mullie beszél a készülő évadból. Ebben elmondják, hogy ezúttal sokkal több lesz karakterközpontú rész, az első félidőben minden egyes szereplő megkapja a maga idejét, különös tekintettel az új arcokra, mint Dr. Jennifer Keller (Jewel Staite) és Dr. Samantha Carter ezredes (Amanda Tapping), akit a 4×01 Adriftban léptetnek elő. Ezeken kívül csapatépítő részek is várhatóak. Aztán lesz a már említett új faj, az Utazók (megmondom őszintén, pötyikét csalódás, hogy már megint emberek), akikről nem igazán fogjuk tudni, melyik oldalon állnak majd és természetesen az Asuránokról és a Lidércekről is sokkal többet fogunk megtudni. Íme a videó (Quick-time szükséges hozzá):
http://stargate.mgm.com/video.php?id=62
Aki pedig nem vagy nem eléggé érti az angol nyelvet, ne keseredjen el, az Abydosgate csapata lefordította a szövegkönyvet (ezer és örök hála nekik):
http://www.csillagkapu.hu/hir.php?ID=1073
És a képek az Atlantisból, illetve, valójában a Behind the scan videóból, de valószínűleg ezeket fogjuk a részekben is viszont látni:









Atlantis letudva, jöhet a Stargate Ark of Truth, de most tényleg az Ark of truth, azaz az igazság ládája, mivel Robert C. Cooper végre elmondta, mi is az első DVD film címszereplője valójában. Nos, ez egy kis ősök által szerkesztett cucc, aminek felnyitásával fény derül az igazságra. Hát, ezt ugye eddig is gondoltuk. No de, azért ez nem teljesen igaz. Ugyanis csak azt és olyan igazságot leplez le, amit mi programozunk belé. Egyszóval ez nem más, mint egy agymosó szerkezet, ami igen jó hatásfokkal működik. Valószínűleg a rész eleje – mely egy, az Atlantis első részéhez hasonlóan, a múltban játszódik, még mielőtt az Alterranok (ősök) elhagyták a saját galaxisukat, melyet most Ori galaxisként ismerünk – e körül fog bonyolódni. Nevezetesen az Alterranok nem igazán akarták ezt a tudatmódosító eszközt bevetni, így inkább leléptek a Tejútrendszerbe. Hőseink pedig az Odyssey fedélzetén elindulnak megkeresni ezt a szerkezetet, mely Daniel szerint még mindig az Ori galaxisban van. Azonban a rész fontos morális dilemmája lesz, hogy van-e joguk használni, csak azért, mert szerintük az Ori hívői rossz hithez ragaszkodnak?







http://wiw.sfblogs.net/video/video/show?id=637924%3AVideo%3A1742
Akinek nincs quicktimeja, az online is megnézheti a fenti linken.
Midway Station érdekesen hangzana, meglenne a harmadik űrállomásos sf tévésorozat.
Tíz évadnyi SG1 után csak nem indítanak ismert díszlettel. Ez még tőlük is sok lenne. A Midway Stationn-nal viszont kisporolhatják ugyanezt az Atlantisból. Majd néhány crossoverig mindenki ott balhézik, addig sem keveslik az új helyszínt a nézők, mert majd milyen szép, meg fontos, meg látványos lesz, három-négy snitt elejéig.
Ez a jelenben nyomjuk mert az a mi védjegyünk duma, számomra megint csak egy érv arra, hogy ne kelljen megerőltetni magukat látvány ügyben.
Pedig ha a tíz év mindegyikében dolgoztak volna rajta egy kicsit, mostanra komplex hihető világuk lehetne.
Egyáltalán, tudod mi az a Midway Station? (Nem tom, láttad-e már a 3. évadot. Vagy, hogy egyáltalán hány Stargate részt láttál.)
Persze, ez a jelen mellett a legfőbb érv. Csakis és kizárólag. Gondolom a mozifilm alkotóinak is ez volt a legfőbb mozgató rugója, és a sorozat készítőinek is. Az már mellékes, hogy a rajongók TÉNYLEG érvelnek amellett, hogy neghogy Stargate Future-t kapjanak, vagy múltat (mondjuk az ősök ideje még meg is mozgat pár embert), vagy még attól is ódzkodnak, hogy egyáltalán a sorozatban nyílvánosságra hozzák a Programot. De ez meg minden bizonnyal a sorozat alkotói által előidézett tudatmódosítás hatása. Jelennel sokat lehet spórolni. Persze, a több pénz, nagyobb látvány elv sem működhet, mert akkor meg mindent a látványnak rendelnek alá, mondhatjuk. Szóval az sem jó, ha nincs látvány, az sem jó, ha van.
Persze még mindig a pénzéhséget rójjuk fel nekik, holott ez pont nem az a sorozat, amely 10-20 milliót kap részenként, hanem ennyi (és kevesebb) jár nekik egy évadra. Igaz, véletlen se spóroljanak, amin tudnak (spec látvány), hátha túllépik a költségvetést.
A crossoverekről meg annyit, hogy hihetetlen sok volt eddig a két sorozatban, olyan igazán, durván, keményen volt vagy nem is tudom… három, max öt (Rising, Pegasus Project, Return I-II, Home… na meg talán a Letters from Pegasus, ahol 30 mp-ig látható az SGC vezérlője). Ez szép, közel 300 részre. De biztos ez is költségtérítés, lustaság, meg minden negatívum miatt van, ami felróható a sorozatnak. Mert ez egy borzalmas sorozat, és nem is értem, hogy a fenébe élt túl egyáltalán a pilotot, nem hogy tíz évet.
Bocsánat a kirohanásomért.
Megbocsátok. Majd berohansz.
De nem is írhatok mást mint amit gondolok.
Vagy épp írhatnék, de mi lenne abban a poén?
Ha a jelenben vannak minden olcsóbb, mert semmi sem futurisztikus a Földön. De jó legyen ez a fanok akarata. Biztos nem kíváncsiak a múltra meg a jövőre. Biztos? Mindegy legyen, ebben én tévedek.
Nézni már nem nézem, mivel mindig elalszom rajta. Nem köt le. Mindig ugyanaz a négy-öt arc. Világ semmi. Gyárdíszletek. Zölderdő. Ritkán egy-egy rövid cgi-jelenet. Próbálktam, nem ment. Finoman szólva sem győzött meg. Pedig adtam neki esélyt, az epizódok eléét láttam. Sajnos ezt gyakran szó szerint kell érteni. Milyen sf az, ami egy sf rajongót nem köt le?
Te még szomorúan konstatálod hogy az Utazók megint emberek, én már nem is várok mást. Majd pont a 3 címre eröltetnék meg magukat, amikor eddig nem tették? Távoli galaxis és mindenki késsel villával ember, miközben állítólag az ókorban hurcolták el őket? Nonszensz.
Rajongók érvelnek amellett is, hogy szivárogjon már ki a Program, mert mégiscsak röhej, hogy felhőkarcolók tünnek el, űrcsaták tombolnak, és senki nem tud róla.
Rajongók érvelnek amelett is hogy a mozinak még volt egy hangulata, az első évadok még őriztek valamit belőle, az utolsó szezonok, hát….
Amikor Artúr legendájával kínlódtak, az egy elveszett ereklyék szintű epizód volt. Ugyanez a helyzet az Andromedával is.
Ami miat meg én intézek kirohanásokat, hogy míg ezek leharcolják a maguk évadjait, a Crusade, LotR, minőségi Trek típusú okosabb mesék labdába se rúghatnak, azon a piacon, ahol már elég ennyi is.
Ezt hozták a valóságshowk. A rétegműsorok második helyről, harmadikra szorultak. Morogni azért lehet.
SW, ST,B5. Van bennük valami, ami közös, amiről a mai sorozatokmár csak álmodhatnak. Alkotók, akik ha kellett a széllel szemben is…
Szvsz.
epizódok eléét láttam.=epizódok felét láttam
bocs a többi elütésért is
Hát nem tudom, én azon kisebbségbe tartozom, akinek kifejezetten bejött az uccsó két évad Mitchellel, Valával, az Ori szállal… el bírnék viselni ebből a vonalból még vagy 3-4 évadot.
Egyszer amúgy szerintem is eljöhetne az az idő, amikor kiszivárog a CSK program; alternatív valóságos epizódokban el is játszadoztak a gondolattal, de mindegyikben nagyon negatív volt a kép, talán nem alaptalanul… De lehet, hogy ennek a dolognak még időt kéne hagyni.
A másik ok, ami viszont nem lenne jó kiszivárogtatni, hogy így folyamatosan tudnak reflektálni a készítők a valós világra, és megmarad a “mi van, ha ez télleg igaz?” feeling… az a jó, hogy el tudod képzelni, hogy ezek a sztorik tényleg megtörténnek, és jó ezzel a gondolattal eljátszadozni szvsz.
Ha 5-10 év múlva esetleg lesz olyan sorozat, amiben a Föld népessége tud a CSK programról, az tutifixen előbbre lesz helyezve 100-200 évvel. De az is izgalmas lehet, csak nem biztos, hogy most jött el az ideje.
Szép hosszú kommentet akartam írni, de merras tömören leírt mindent, amit írni akartam
Amúgy én is azok közé tartozom, akiknek tetszett a 9-10. évad is (nekem igazán a 8. nem tetszett, meg a 7. egy része). Sőt, az Ori-Ős szál talán jobban bejött, mint az agyon nyúzott goa’uld szál. Valjuk be, nyolc év után iszonyúra elkellett már az újítás.
Én is amellett vagyok, hogy derüljön fény a programra, ám ez nagyon drasztikus változásokat hoznának. És ha már a kedves rajongói társadalom nagy része az Ori-jal, Mitchellel, Landry-vel, Valával, F-304-esekkel sem bírkozik meg, hogyan várhatnánk el tőlük, hogy majd olyat vegyenek be, ahol a csillagkapu nyílt helyen áll, a felfedezőket toborozzák, stb, stb.
Azt amúgy írtam, hogy a múltra (Alterran időszak) kiváncsiak néhányan. Nekem személy szeriint elég az a néhány flashback, ami van. Az ősöket amúgy sem bírom, akkor inkább “Áldassék az Ori!”
A jövőre viszont kiváncsi lennék (többszőr is volt már bepillantás), ahol az F-304-esek már nyílt színen landolnak, az atomreaktorok helyén naqudah-generátorok vannak, de ez megint az a változás, amit nagyon sok rajongó nem venne be, ugyanis ehhez is ki fényt kéne deríteni a csillagkapu titkára a nagyközönség előtt.
Ellenben a mindenütt ember van dolgot nagyjából rosszúl ítéled meg. Ad1. az ember nem az első humanoid, hanem a második. Elsőnek voltak az Alterranok. Ők aztán két részre szakadtak (ős és Ori), egyik elspurizott a Tejútrendszerbe, ott pedig letelepült Avalonban (Föld vagy Tau’ri). Az ő leszármazottaik vagyunk mi, ugyanis egy járvány miatt, ami megtizedelte a kolóniáikat (ezek a csillagkapukkal rendelkező világok), el kellett hagyniuk a Tejutat, és csak néhány fertőzött maradt hátra, illetve valószínűleg néhány fertőzetlen is, akik leszármazottai vagyunk mi, emberek, mivel közben az életet is újra alakították a Tejútban a Reconingban látott szerkentyűvel. Eztán az ősök eltűntek a galaxisunkból, maradtunk mi, emberek, javarészt a Földön (de néhány más kolónia megúszta a járványt, ezekből fejlődhettek ki a tollanok példáúl). Az ősök meg bezuppantak a Pegazus-galaxisba, ahol újra szerteszét szórták a csillagkapuikat, illetve a magvaikat, így újabb ős leszármazottak születtek, plusz a lidérc és asuran fajok. A lidérc aztán háborút indított, a kolóniákat most ők tizedelték meg, a túlélőket pedig a kőkori szintekre dózerolták és tartották is ott az emberek érkeztéig (csak néhányan tudtak fejlődni, pl.: Genii és utazók). Végül az ősök visszaspuriztak Avalonra, ahol valszeg két probléma volt. Egy, az emberek, akik a hátrahagyottak leszármazottjai, már túl fejlettek voltak, hogy ők beillszkedhessenek (ergo, túlvoltunk az állati szinten, és már képesek voltunk veszélyesnek ítélni azt, amit nem értettünk). Kettő, valszeg már Ré, az első goa’uldot is ideette a fene, aki meg a csillagkapukon át szórta szét az emberek javát. Szóval az ősök szépen ledegradálták magukat egy szintre, ahol nem tűntek fel se az embereknek, se a goa’uldoknak, aztán szépen meghaltak vagy felemelkedtek. Tehát, háromféleképpen jöttek létre/kerültek oda idegen bolygókon emberek:
1. Az ősök (Tejút és Pegazus) vagy az Ori (Ori-galaxis) valamilyen nemű leszármazottai.
2. Az ősök életteremtő szerkentyűje révén (ami Dakaraban van).
3. A goa’uld odavitte
Na most, még fontos leszögezni, hogy az ősök emberek, a csillagkapukat pedig olyan bolygókra tették, ahol az ember meg tud élni (hogy azzal a bolygóval mi lett később, vagy a csillagkaput hová vitték, az már más kérdés), így nem csoda, hogy a bolygó, ahol kapu van, csak ember található. Elvégre egy teljesen más faj teljesen más bolygókhoz alkalmazkodik. Azonban nem kevés más típusú lénnyel is találkozhatunk azért. Pl: Reetouk, reolok, lidércek, unasok, goa’uldok, hírnökök, kristálylények, füstlények, ködlények, stb. De a legtöbb bolygó az embernek jó és nem más lényeknek. A nem embernek megfelelő bolygókra meg ritkán vezet kapu.
Dzsejt, begyógyítottad a sebeimet, amiket tegnap szereztem kommentolvasás közben.
Az SG1 igenis az egyik legkidolgozottabb és legjobb sorozat, amit valaha is csináltak. Különben nem ért volna meg 10 évadot ebben a mindentkétpercalattmegununk-fogyasztóitársadalomban, nem lehetne rekordtartó és nem piszkálná a csőrét még most is sokaknak, hogy oké, oké, hogy Atlantis, de azért ezt még kéne folytatni. Nuke az Orinak, meg a prioroknak, de azért cicázzanak még előtte egymással pár évadot!
Az Asgardokkal is el bírtam volna viselni még valami történést, az ős szállal is (én spec szeretem őket is), meg még egy csomó minden lehetne ebben a sorozatban.
Amit itt az érvek között nem láttam felsorolva az SG1 mellett, de kiegként beírnám, mivel sztem fontos, az a speciális SG-s humor (amit szerencsére átvittek az Atlantisba is, így könnyebben nyelem le, mint békát) és ezt az alapkaraktereknek köszönhetjük - nagyon jók voltak (bár Sam Carter az első 1-2 részben még marha idegesítő volt, aztán mégis inkább tudós lett belőle, mint csodálkozó-csillogószemű kisgyerek).
A másik ami miatt jó volt, hogy ellentétben a nagyon jövőben játszódó sorozatokkal, ez itt és most játszódik! Emiatt nem bánom például, hogy csak az alternatív világokban fordult elő, hogy a CSK program publikussá vált. Itt mi ilyesmiről még nem tudunk, szal ez így oké
Persze ez is egy olyan dolog lenne, amit elő lehetne vezetni, érdekelne.
- Are we there yet? - Jack O’Neill
Sam Carter: They built their own stargate?
Daniel: Waaay smarter than us.
Jack O’Neill: Ours is bigger.
Cassandra: Dominique is waiting.
Dr. Janet Fraiser: Fine. Invite him in. I’m sure he’d love to have a piece of cake that Sam went through all the trouble to bake.
Sam Carter: “Buy. ”
Dr. Janet Fraiser: Bring.
és így tovább, majd otthon lehet szentelek a kedvenc benyögéseknek több helyet is.
Igen, igen és igen. Az SG humor, ami jelemzi a sorozatot nagyon ott van. Személy szerint ezért is a kedvencem, mert nem nyomott, hanem vidám hangulatú. Jack megjegyzései szerintem máig etalonok (”Hééé, nem figyelt, hogy a nintendók mindenen áthatolnak?”), Vala idétlenkedését is bírom, Teal’c visszafogott vicc-próbái és idegen voltából adódó helyzetpoénok, McKay kicsapongásai, Sheppard gyermeteg humora, Mitchell beszólásai, ezek mind-mind humorforrások, amik szintén kiemelkik a sorozatot (persze, példáúl a Trekben is volt humor, a DS9-ra nagyon is jellemző volt a karakterek közötti viszonyból fakadó poénkodás, de valahogy a Stargate ebben jobb). Pláne az olyan humoros részek, mint az A3×08 McKay And Mrs. Miller, a 8×12 Prometheus Unbound, vagy éppen a felejthetetlen 4×06 Window Of Opportunity.
Igaz, megjegyzem, néha túlzásba vitték, az 5×12 Wormhole X’Treme (100. rész) és a 10×06 200 (200. rész) szvsz a két legrosszabb rész, pont a túlzásba vitt humor miatt (meg talán ide venném még az A3×03 Irresistible-t és A3×13 Irresponsible, bár ezek nem voltak annyira elvontak, csak Lucius humora nem jött be).
Az Atlantis 3. évadját még nem láttam, de nagyon egyetértek azzal, hogy a jubiláló részek bizony gyatrák voltak kissé. A 200. főleg!
De megbocsátható 200 epizód után az ilyesmi…
Jack O’Neill: So what’s your impression of Alar?
Teal’c: That he is concealing something.
Jack O’Neill: Like what?
Teal’c: I am unsure - he is concealing it.
Asszem a múltkor pont nálad láttam egy képet Christopher Judge-ról, mint emberről a forgatás szünetében és teljesen meg voltam ütközve, hogy jesszusom, ez mosolyog. El is felejtettem, hogy ember és nem jaffa.
Na igen, Judge mellesleg - ahogy hírlik - a stáb humordudora, állandóan poénkodik, ugrat. Érdemes megnézni a különböző doku. filmeket, a valóságban iszonyú más karakter és ezek után elképzelni, mennyi kínszenvedés lehetett neki Teal’c faarcát eljátszani. Kedvencem a 200. részhez készített dokuban van, mikor a kameramannal belopakodott Michael Shanks lakókocsijába és rávetette magát, miközben Shanks aludt
Kapott is nálam a legjobb színészek kategóriában pár pontot. Simán megérdemli - ekkora pókerarccal nehéz lehet játszani.
Hát nem tudom mit mondjak az biztos hogy a csillagkapu a világ legjobb sorozata. Én elviselem a filmhibákat meg azt is hogy mindenhol emberek vannak. 2 nagy problémám van :
Az egyik az ahogyan szerencsétlenkednek az idegen technológiák megszerzésével. Valahogy úgy látom nincsenek ötleteik. Mondjuk nem tudom láttátok-e a SG1-10×20 részt amiben Carter átalakította az asgard sugártechnológiát anyagátalakítósra így mindenből tudott mindent csinálni. Majdnem mindent talán böszme űrállomást nem de:
Egyik részben láttam hogy a ZPM-et lesugározták Atlantisra,
szóval ha a belső szubterében nem tesz kárt a sugarazás akkor miért nem anyagátalakítanak párezer zpm-et a levegőből vagy valamiből amiből sok van. A 4. évadban már képesek lennének megtenni mivel a 4. évad atlantis már az SG1 10X20 rész után van az időben mert láttam hogy Tea’lc fején ott van az ősz csík amit az 50 év űrhajóban dekkolás okozott:-). Mellesleg utálom a szerencsétlenkedést az idegen technológiák alkalmazásával éa főleg a sokszorosításával és egymással ötvözésével. Jut eszembe az ősök technológiája jóval fejlettebbnek számít az asgardokénál még 10000 év porosodás után is tehát nem értem ők miért nem tudtak valami sugártechnológiát kiötleni, még a lidérceknek is van valami kezdetleges.
Tehát nem tettszik hogy mindíg az utolsó percben csúszik ki az SG1 kezéből a jó kis technológia. Még egy ötlet az asgard sugártechnológiával k..va gyorsan meg lehetne építeni az űrhajókat különösebb anyagi nehézségek nélkül apropó ez az asgardoknak miért nem jutott az eszükbe? , egy jó tervezőprogival “sec perc” meg lehetne tervezni egy űrhajót aztán megnyomni a nagy tojás alakú fehéregeret majd egy fehér fény és a felturbózott sugár-anyagátalakítóberendezés elvégezné a piszkos munkát. öt perc alatt akkora flottát lehetne gyártani hogy a volt ORI és a valaha volt öszzes goauld összes flottája eltörpülne mellette!!!!!!!!!!!!!!!!!
A második nagy kritikám az hogy:
azt még meg lehet magyarázni hogy hogyan van 2 galaxisban is ember minden félreeső bolygón de azt hogy az olyan ősök leszármazottai akik több millió éve elhagyták a galaxist hogyan tudnak perfekt angolul beszélni mikor az angol nyelv alig 1000 éve fejlődött ki? Mellesleg azok az ősök akik Dr. Wier-rel beszéltek 10000 éve, a múltban ők hogyan beszáltek angolul?????????
Kb ennyi volt vannak még ötleteim de ennyi elég volt egy alkalommal.
“Egyik részben láttam hogy a ZPM-et lesugározták Atlantisra,
szóval ha a belső szubterében nem tesz kárt a sugarazás akkor miért nem anyagátalakítanak párezer zpm-et a levegőből vagy valamiből amiből sok van”
Mert szerintem kész szerkezeteket nem lehet teremteni, és ez leszűrhető a részből. Még az ori technológiájával is például alkatrészenként kellett elkészíteni Merlin fegyverét, majd Merlin tudásával lehetett csak összeszerelni. És az említett 10×20-ban sem csináltak semmi olyat, ami bonyolult lett volna, vagy ami meghaladja az ismereteiket. Teszem azt, ha bevinnék a komputerbe a ZPM részletes tervrajzát, akkor képes lenne összehozni. De, mivel az asgardok nem használták, és mivel mi még nem tudtunk rájönni, hogyan is kell egy ilyet megépíteni, s mivel úgy tűnik, az ősi adatbázisban vagy jól eldugták, vagy valamiért kitörölték, ezért nem is tudjuk létrehozni. Azon túl, idő kell, míg újra rájönnek, hogy az asgard sugár replikátorként is működik, hiszen Carter a részben sem azonnal jött rá. Viszont ott volt ideje gondolkodni, míg a tényleges időben erre nem lesz ideje (jön az Ark of Truth, majd a Countinuum, utánna meg irány Atlantisz, míg az Odyssey valószínűleg Bill Lee és az 51-es körzet kezére lesz adva egy ideig, vagy, elveszik az AoT-ban).
“Jut eszembe az ősök technológiája jóval fejlettebbnek számít az asgardokénál még 10000 év porosodás után is tehát nem értem ők miért nem tudtak valami sugártechnológiát kiötleni, még a lidérceknek is van valami kezdetleges.”
Szerintem az Asgardok kipusztulásakor legalább olyan fejlettek voltak, hiszen majdnem mindenre képesek voltak már, és csak a klónozás miatt nem tudtak felemelkedni. Azonban, Atalntiszon is vannak transzporterszobák, illetve a gyűrűk is tőlük vannak. S mivel űrhajót még nem sokat láttunk (az Orion elpusztult, a Tria két galaxis között lebeg, a harmadikat meg megdurrantották az Utazók), ki tudja, mi rejtőzik azon. Valaminek kell lennie, mert a lidércek az ősöktől szerezték a technológiájukat.
“Még egy ötlet az asgard sugártechnológiával k..va gyorsan meg lehetne építeni az űrhajókat különösebb anyagi nehézségek nélkül apropó ez az asgardoknak miért nem jutott az eszükbe?”
). De, az asgardok így építették a cuccaikat. Lásd 8×01, ahol O’Neill az asgard sugárral csinálta meg az antireplikátor fegyvert. Tehát feltételezhetően már használták erre a technológiát. Ám, hiába építenek bazi nagy flottát, ha nincs, ki irányítsa. Alapból nem tudni, mekkora volt az asgard flotta a replikátorok támadásakor, de azt már rég megtudtuk, hogy sok hajót vesztettek, és a fajukat rohamosan írtották. Személyzet nélkül pedig a flották mit sem érnek.
Mivel még csak most tettünk szert erre, így nem éípthettünk hatalmas flottát. S mint írtam, idő kell, míg erre rájönnek. De a fejlesztések rákerülnek a Daedalusra és az Apollora is (és ahogy elnéztem, a Phoenix már gyárilag ilyen lesz
“az olyan ősök leszármazottai akik több millió éve elhagyták a galaxist hogyan tudnak perfekt angolul beszélni mikor az angol nyelv alig 1000 éve fejlődött ki? Mellesleg azok az ősök akik Dr. Wier-rel beszéltek 10000 éve, a múltban ők hogyan beszáltek angolul?????????”
Ez egy szükséges kompromisszum volt. Meg lehetett volna oldani jobban is, de itt most nem tököltek ezzel. Az viszont tény, hogy baromi unalmas lenne, ha minden részben azzal mennének el órák, napok, hetek, hónapok vagy évek, hogy Daniel próbálja megfejteni a nyelveket. Viszont, ha nagyon akarod, magyarázhatod azzal, hogy Teal’c tud jaffául és goa’udlul (ezt valószínűleg majdnem minden bolygón beszélik a galaxisunkban, mivel ők voltak az uralkodó faj), Jackbe letöltődött az ősök tudása, meg tok’ra is volt, és akár innét is fennmaradhatott a nyelvi tudása (az időhurkos részben megtanult ősül), Carter szintén kapott goa’uldot, meg amúgy is ős szakértő, Daniel meg ilyen matyi, hogy mindent megtanul, azon túl, felemelkedett volt. A pegazusban meg akár mindenki beszélhet ősül, ha már egyszer az ősök hozták létre őket. S hát egy ős városban, ahol minden ősül van feliratozva, nem árt, ha az ott élő földiek tudnak is ősül (Weir, McKay és Zelenka tuti tud). Ez magyarázat lehet arra, hogy az SGA-ban miért ért mindenki mindenkit (amúgy azt Weir mondta is, hogy a lidércek az ős egy származékát beszélik).