“D-d-d-d-doktor House, in the House!”
7 06 2007
Tudom, tudom, nem sci-fi, de talán az egyetlen sorozat, ami nem ebbe a műfajba tartozik és komoly érdeklődéssel (várakozással, függőséggel, napszámlálással, epizód-premierek piros filccel való bekarikázásával) figyelek (na jó, a Bűbájos boszorkák is lekötött, de az a három grácia miatt volt, a karakterek és a történetek már igencsak másodlagosak voltak). Szóval, ilyenre is szükség van néha, és lesz is néha.
Szóval, House MD azaz Doktor House, mint olyan, az első pillanatban jött, látott és győzött. Eme írás apropóját két dolog is szolgáltatta. Első: véget ért a harmadik évad. Második: Szakácsi Sándor tragikus halála miatt Kulka Jánosra cserélődött House hangja. S, mint olyan, nem tudok elmenni emellett szó nélkül.
Miben rejlik House sikere? Hiszen szemét, aljas, magasról tojik a szabályokra, embertársaira, lop, csal, hazudik, csak hogy elérje célját, ami mindig, minden körülmények között egy dolog: megoldja az esetet. Na igen, szimpatikusabban hangzana, ha úgy mondanánk, hogy megmentse a beteg életét, meggyógyítsa a betegséget, de nem, ő csak megoldja az esetet. Ha lehet, nem találkozik a beteggel, az úgyis csak hazudik (House alapelve ugye: „Mindenki hazudik.”). Ha véletlen nem hazudna? Zsupsz, az igazmondás megy a fehér táblára, mint tünet. Szóval jellembeli hibái után mit lehet benne kedvelni? Hát nem a külsejét, az fix (mondjuk, legtöbb női ismerősöm döglik érte). Gyűrött ruha, fésületlen, több napos borosta az arcán (tisztára, mintha magamról írnék…). Hát ez sem teszi kedvelhetőbbé. Pluszba még nyomorék és kábítószerfüggő (erős lábfájdalmai miatt rászokott a vicodinra, ami egy igen erős fájdalomcsillapító). Szóval, embernek gáz. Mégis, jó lenne, ha minden kórház raktárra tenne egy House-t. Mert ő nem törődik az emberrel, de törődik a betegséggel és addig hajtja, míg meg nem fejti, mi okozza a gondot. S miután megfejtette, akkor már meg is gyógyíthatja. Persze ő sem tévedhetetlen, sőt, az egyes epizódok tematikája legtöbbször az, hogy a gyanúsítottak felbukkannak, betegség jelentkezik (általában sose annál, akire gondolunk), főcím, House és a csipet-csapat (Alison Cameron, Robert Chase és Eric Formen) felállít egy diferenciáldiagnózist, ami persze téves, beteg haldokolni kezd, diferenciáldiagnózis újra, ezúttal jól, beteg meggyógyul, vége.
Közben House ontja magából a poénokat, amik legtöbbször undokak, szarkasztikusak, vagy véleményez, aláz, esetleg a klinikán munkálkodik (ami végül is újabb sor poént, véleményt és alázást jelent a betegeknek), de az is lehet, hogy tv-zik, zenét hallgat, nintendózik, alszik, pletykál Wilsonnal (aki az egyetlen igazi barátja), őrületbe kergeti a főnökét, Cuddy-t, stb. Szóval, ha lehet, kerüli a betegeket, mint a pestist, kivéve, ha pestises a beteg. Szóval, alapvetően minden, ami taszító benne, az adja sajátos, szerethető karakterét. Mert akármilyen embertelennek is tűnik, sokszor emberibb, mint bármelyik civilizált egyén lehetne.
Na de, rövidre fogva a dolgot. Az első évadról már mindenki tudhatja, hogy remek. A második feléről úgy szintén. Annyit elárulok (no spoiler), hogy a második fele még jobb lesz. A harmadik évad pedig talán csak egy iciripicirit marad el a második évadtól. Ám ez olyan hangyányi, hogy ha valaki az egyes momentumokat nem nézi olyan szemellenzősen, mint én, talán még jobbnak is titulálja az évadot az elődöknél. De a függőség kérdése személyes okokból nálam érzékeny téma, és a harmadik évadban ez el is visz néhány részt, ami nem tetszik, mert háttérbe szorul az, amit jobban kedvelek a sorozatban, azaz House humora és szabadelvű gondolkodása… persze, mint írtam, ez is csak hangyányit ront az átlagon, mivel nagyon jól bontják ki az ügyet. Az évad vége pedig milliónyi kérdést és újabb hosszú elvonási tünetekkel teli álmatlan éjszakát okoz a rajongóknak, míg várják a kérdésre a választ: „Mi lesz most?”
És akkor kanyarodjunk rá egy huszárvágással a szinkronra. Sokáig nagyon védtem a magyar szinkront, kiálltam amellett, hogy úgy kell nézni egy filmet, mert hát magyarok volnánk, vagy mifene. Aztán szépen felnőttem, átestem pár rémes szinkronon (Voyager, 7. évad… ugye…, ma meg már BSG, Enterprise 2-4. évad, Aliens és az egyéb újra-szinkronok), szóval a véleményem keményen megváltozott. Ma már nem ülök le Star Warsot magyarul megnézni (pedig még azoknak jó a szinkronja), Alien filmeket is csak az Aliens-t, mert megszereztem az eredeti szinket (pedig az A3 és AR-nek szintén jó a szinkje, csak éppen a kibővített változatokat jobban szeretem, és a DVD-n azokhoz nem járt magyar hangsáv). Stargate-t, BSG-t, Heroes-t, stb-t pedig meg már csak angolul nézek. Szinkronnal talán csak a régi filmeket és sorikat tekintem meg. Kivétel a House. Szakácsi Sándor alkotása briliáns. Mondjuk, én már akkor kaptam el, mikor belejött (az első részeket ugyanis a TV kerülési kényszerem és a késői időpont miatt kihagytam… természetesen később megbántam bűneim és pótoltam hiányosságom), mert az elején még ő sem szuperált 100%. És ez a lényeg, kérem tisztelettel. E héten szerdán volt az ominózus pillanat, aktuális rész, reklámblokk előtt Szakácsi, aztán már Kulka János. Itt jegyezném meg, hogy a TV2-től nagyon szép gesztus volt kirakni Szakácsi Sándor képét. Isten nyugosztalja.
Szóval, Kulka János hangja így automatikusan összehasonlítódott Szakácsival. Hát, más. Én kezdetben úgy éreztem, hogy nem House beszél, hanem valaki más. Azonban, véleményem szerint, hasonlóan jó lesz, mint Szakácsi volt. Miért? Mert Kulka sem beugrott felmondani a szöveget, hanem beugrott játszani. Más House lesz, mint Laurie vagy Szakácsi (mindkettő gyökeresen eltér), de nem lesz rosszabb. Csak más. Ez a lényeg. Sokan fikázzák, mondják, hogy nem ugyan olyan. Hát persze, hogy nem. Más ember, más színészi játék. Ha másolta volna, az meg talán katasztrófa lett volna. Igen, Kulka szerintem be fog válni, csak néhány rész kérdése. Bele kell rázódnia, mint anno Szakácsinak. Ám már most meghallhatta, aki figyelt, hogy bizony benne van a jó öreg House-os szarkazmus. Tehát úgy gondolom, Szakácsi Sándor méltó utódját köszönhetjük Kulka János képében. Nem örülök a váltásnak, mint ahogy Szakácsi művészúr halálának sem. De annak igen, hogy egy színész állt a helyére, nem egy nevenincs, futószalag szinkronhang.


Dr. House rulez! Nekem is az egyik kedvencem a sorozat - pont ugyanazért imádom, mint mindenki más: egy rohadék geciláda.
A sorozat kiemelkedően zseniális.
A kedvencem. Két dolog, amit hozzáfűznék: azért szeretjük doktor House-t, mert az álarc mögött egy érzékeny személyiség van, aki szereti az embereket, csak ezt nem tudja kimutatni. Minél jobban szereti annál inkább bánt… és ezt mi - nézők - tudjuk.
A másik: az eredeti nem volt Szakácsi, Szakácsi nem Kulka és viszont. És Hugh Laurie nem Kulka…
Bonyolult? Nem…
Ne viccelj! Csak ez az egy nem sf? És a Grace klinika? Vészhelyzet? Elnök emberei Alderaan? Körzet. Váratlan utazás? Hetty néni nélkül nem teljes a hét. És kellenek a brazil szappanoperák is. Hol másutt találni ma már fekete hajú lányokat ?
Egybként Sheenard mondja jól miért szeressük. Plussz még tegyük hozzá, hogy a megmondó ember -Wolverine, Solo -mindig népszerű, mégha a való életben nem is lenne életképes a benyögéseivel. Ott ugyanis nem venné körül ennyi türelmes ember.
Egybként a mindenki hazudik dumát elsütötték már egy sf sorozatban és spin offjában is , jó pár évvel ezelőtt. De nem mondom melyikben…
En tegnap hozzabasztam a taviranyitot a dokihoz
de azert megnezem a kovetkezo reszt is
Egyebkent mi van a labaval? Teveundorom miatt nem szoktam tevet nezni, amiota Bartlett elnok nem elnok tobbe, plane nem (na jo az Elnok embereibol se neztem az uccso evadot, nem teccett) szal azota egyaltalan nem nezek tevet
tegnap kivetelt tettem, mert a hugom reklamokat nezetett velem, aztan ugy maradt az agymoso, oszt jott a doki, mondom na mosma kivancsi vagyok… na anyaztam rendesen, ekkora uber kocsogot…
Ez a jó benne, hogy űberköcsög. Hmmmm, most, hogy belegondolok a dologba, szerintem féltékeny vagy rá, hogy nagyobb köcsög Nálad.
Nem vagytok véletlenül rokonok?
Hát ja, House a köcsögök köcsöge, a lábával meg az van, hogy a Pilotban és az 1×22-ben benne van a válasz (egyrészt undok vok, másrészt tessék bepótolni ezt a mesterművet, harmadrészt, nem tudom elmondani, mert orvosi blabla… az infarktushoz van köze, asszem).
Gratulálok az íráshoz dzsejt, nagyon jól sikerült!
És igenis egy remek sorozat, szeretem!
De a favorit a The shield and 24, House.