LIGHTSPEED

Az FPS játékokban már kismillió helyszínen járhattunk. Voltunk a II. világháború romjai között, a jelen utcáin rombolhattunk, jövőbeli Mars bázisokon duhajkodhattunk. Az Ubisoft így hát gondolt egyet, és az újítás szellemével a trópusi szigetek paradicsomát lobbantotta lángra.

Dr. Krieger szigete
Jack Carver ex-Rambo egyszerű hajóskapitányként tengeti életét a trópusi szigetvilágban, mikor Valerie, a csinos riporternő kibérli a hajóját. A békés sétahajókázásnak azonban csúnya vége lesz, ugyanis a nő eltűnik, Jack alól pedig kilövik a hajót. Az igencsak hajmeresztő videó után hősünk nekivág a szigetvilágnak, hogy megkeresse elveszett utasát. Nagyon hamar szövetségesre talál, Doyle-ra, aki videotelefonon keresztül látja el feladatokkal, és csakhamar kiderül az is, mi folyik a szigeteken. A nagyvilágtól visszavonult Dr. Krieger itt rendezte be kutatólaborját, ahol különböző vérszomjas mutánsokat tenyésztget, magát pedig zsoldoshadsereggel vette körbe. Így hát garantáltan nem fogunk unatkozni. A történetben láthatóan nem rejtettek el túl sok eredetiséget, igaz, ez a játék egyértelműen nem a történetre lett kiélezve.

Hangulatos játékmenet
Az első, ami megfogott a játékban, az a hangulat. A fejlesztők tökéletesen ragadták meg a trópusi szigetek lényegét, a szabadság érzését. A nyílt terepen szabadon barangolhatunk bármerre, anélkül, hogy láthatatlan falba, vagy átvághatatlanul sűrű növényzetbe ütköznénk. Hatalmas területeket járhatunk be, mindenféle töltés nélkül, és legfeljebb az óceán az, ami határt szabhat kóválygásunknak.

A legnagyobb erénye a pályák felépítésének, hogy ritkán járunk zárt, frusztráló bázisokon. Legtöbbször a csöppet sem nyomasztó, színes külső tereken kommandózhatunk, ami igazán látványossá teszi ezt a játékot. Nagyon sokszor pusztán a környezet miatt töltöttem vissza az állást a sokadik elhalálozásom után. Sokkal jobb a paradicsomban harcolni, mint egy lepukkant űrállomáson.

Ráadásul a megteremtett környezet érezhetően él. A növényzet lengedezik a lágy szellőben, a víz a partot mossa, madarak szelik az eget, halak úszkálnak a vízben. A szemfülesebbek még rovarokat is észrevehetnek és ez nem vicc. Az egyik pályán, ahol éjszaka kellett bolyongnom a dzsungelben szentjánosbogarakat pillantottam meg, egy másik alkalommal pedig a fűben lapítva szitakötő szállt elém. Az már csak hab a tortán, ha az ember vaddisznóba fut.

A növényzet nem csupán dekorációként van jelen a pályákon, hanem fontos eleme annak. Ugyanis két módszert alkalmazhatunk a játék során. Az egyik a Rambo stílus, a másik a lopakodós. Aki az utóbbit választja bizony komolyan kihasználhatja a terep adta lehetőségeket. Nincs is annál jobb érzés, mikor lapítunk a bokrok között, és egy rosszarcú elindul felénk, s mi már éppen azon tanakodunk, kiugorjunk-e a bokorból vadul lövöldözve, mikor ellenlábasunk tőlünk fél méterre inkább legyint és tovább áll.

A játékmenetnek egyetlen szépséghibája van, az pedig a mentési rendszerben keresendő. Ugyanis nincsen gyorsmentés. A játék mentési pont alapú, vagyis akkor ment a program, ha elérünk egy bizonyos pontra. Ez még nem is lenne baj, hiszen ezek a pontok jó helyen és megfelelően sűrűn lettek elhelyezve, legalábbis így lenne bármilyen zártterű játék esetében. Azonban a Far Cry-ban tapasztalható szabadság miatt az ember nem mindig megy arra, amerre azt a fejlesztők elképzelték. Nagyon kellemetlen tudott lenni, mikor már kilométereket tettem meg az utolsó mentési pont óta, tucatnyi hullát kitermelve, és aztán váratlan meghaltam. Hasonlóan bosszantó, mikor az ember belelép egy mentési pontba, éppen akkor, amikor az ellen lőni kezd rá. Ilyen esetekben bizony rátörhet a csuklási roham a fejlesztőkre és felmenőikre.

Mint említettem, olykor azért kénytelenek vagyunk behatolni egy-egy épületbe, földalatti bunkerbe is. Szerencsére a legtöbb esetben ezek sem illúzióromboló, a semmiből odatermett létesítmények, hanem többnyire elhagyatott, romos katonai bázisok, vagy a zsoldosok által létesített táborok. Néha azért megszaladt az alkotók fantáziája, s egy-egy pálya erejéig futurisztikus helyszínekre is ellátogathatunk, aminek létezését erősen megkérdőjelezi az ember, de ezeken a helyeken legalább nem lesz időnk ezen gondolkodni.

További hangulati tényező a használható járművek. Van itt minden kérem, ami szem-szájnak ingere. A targoncától kezdve a különböző terepjárókon át a nyolckerekű teherautóig. Ám ha ez nem lenne elég, kipróbálhatunk különféle csónakokat, illetve lesz alkalmunk megreptetni egy sárkányrepülőt is. E járművek többsége fel lett fegyverezve, így nem egyszer nagyon hasznos társakká válhatnak.

Fegyverek, felszerelések, MI, ellenségek
Fegyverek terén is jól el lett eresztve a játék. A készítők megmaradtak a realitásnál, így BFG-re például senki se számítson. Nem, nem, a fellelhető fegyverek mindegyike ma is használatban lévő darab, igaz azok közül a legfuturisztikusabbak. Szám szerint egyszerre négyet cipelhetünk magunkkal, plusz a különféle gránátok. Ez nem meglepő, hiszen érdekes lenne tíz fegyverrel észrevétlenül lopakodni, pláne még sprintelni vagy úszni.

Apropó sprint, rohanás közben, akárcsak úszásnál, rohamosan fogy a levegőnk. Erre érdemes odafigyelni, nehogy kifulladva ugorjunk fejest a vízbe, mert garantált a fulladás.

Visszatérve a fegyverekhez, kezdetben kést és pisztolyt kapunk, ezeket aztán érdemes leváltani hatékonyabb gyilokeszközökre. Sok fegyver használja ugyanazt a töltényt, így nem egyszer pusztán stratégiai megfontolás alapján érdemes eldönteni, hogy a nagy hangú, de erős, vagy a halk és pontos, ám gyengébb puskát tartjuk-e meg. Ki-ki döntsön vérmérséklete szerint. Én példának okáért a rakétavetőt egyszer sem szedtem fel, viszont a mesterlövész puskát végigvittem a teljes játékon, hiába volt kevés lőszer hozzá. Mellé pedig megtartottam egy távcsöves, gránátvetős karabélyt, egy töltényzabáló, de csendes géppisztolyt és a shotgun helyi megfelelőjét. A kombinációk száma hatalmas, érdemes kísérletezni.

Felszerelési tárgyból nincsen sok, szám szerint kettő. Az első leghűségesebb társunk, a távcső. Ez egy multifunkcionális kézi-készülék, mely alap feladatán túl afféle ellenség meghatározó is. Ha a látómezejébe kerül egy ellenséges organizmus, azonnal megjelöli és az idegállapotának megfelelő színnel feltűnteti a hollétét a radarunkon. Ez a szín lehet zöld, sárga és vörös, attól függően, mennyire cukkoltuk fel. Ráadásul e szerkezet még a hangokat is felerősíti, így kihallgathatjuk a zsoldosok csevegéseit, vagy éppen kitalálhatjuk, éppen merről akarnak bekeríteni minket. A második célszerszámunk a frappánsan CryVisionnak elkeresztelt ketyere, mely voltaképpen egy éjjellátó. Körülbelül úgy jeleníti meg előttünk a tájat, mint a Predatorok hőlátása. A környezet egyszínű szürkés, az élő elemek pedig a sárga különböző árnyalataiban világítanak.

Minden FPS, sőt, minden játék sarkalatos pontja a mesterséges intelligencia. Jelentem, a játék átment ezen a teszten. Az MI csapatban, összehangoltan támad. Például egyszer biztonságos távolból mesterlövész puskával ritkítottam a népet, mikor az egyik felkiáltott, hogy látja, hol vagyok és integetni kezdett, meg parancsokat osztogatott. Én nyugodtan folytattam a lövöldözést, mikor hirtelen leparkolt mögém egy autó és három zsoldos pattant ki belőle. Mondanom sem kell, hogy ők nevettek a végén. A zsoldosok ezenfelül kiválóan használják a tereptárgyakat fedezéknek, vagy éppen arra, hogy elrejtőzzenek. Ha zajt hallanak, azonnal előre szegezett fegyverrel a kutatásunkra indulnak, esetleg riadót fújnak, és ha nem találnak semmit, megnyugszanak (a riadót azért nem fújják le). Kisebb-nagyobb hibái persze vannak, mint például néha a folyosókról libasorban jönnek ki, mi pedig agyaggalamb lövészetet rendezhetünk. Egyszer-kétszer olyat is tapasztaltam, hogy tűzharc közben bebújtam a bezáródó ajtó mögé, és mikor visszatértem ellenlábasom már vagy nyugodt volt, vagy a terem túloldalán keresett. Viszont a legidegesítőbb hibája az MI-nek a csalás. Nem sűrűn, de a kelleténél többször esett meg, hogy kiszúrt, mikor én a sűrűben lapítottam, vagy éppen lehetetlen távolságokból talált hajszálpontosan célba.

Ezek persze mind a zsoldosokra igazak, a szörnyektől már ne várjunk sokat. A legértelmesebbje is csak elugrál előlünk, nehezítve a célba vételét. De hát ők szörnyek, nem az eszükért tenyésztik őket. Sokkal inkább az erejükért. A rémhad leggyengébbike is képes két csapással a másvilágra küldeni szegény Jacket, míg a legdurvábbak már rakétavetővel lődöznek, és körülbelül két tárnyi ólmot kell beléjük pumpálni, hogy felforduljanak. Hozzájuk képest a zsoldosok könnyű falatok, pedig köztük is akad rakétával hadokozó, pajzzsal vagy golyóálló mellénnyel felszerelkezett egyén.

Grafika, fizika, hangok, zene
Lényegében már mindent leírtam a grafikáról, amit érdemes tudni. Tömören: gyönyörű, részlet gazdag. Ha feljutunk valamilyen magasabb hegyre, egy kilométeres körzeten belül bármerre elláthatunk. A víz megjelenítése brutális, a felszínéről visszatükröződik a táj, a felhők. S mikor már azt hinnénk, mindent láttunk, a nap lenyugszik, és kezdhetjük elölről a szájtátást. A belső terepeken sem rosszabb a helyzet. A falakat rozsda, moha vagy repedések tarkítják. De a legjobb az, amikor feljutva egy kivénhedt bárkára belelőttem a falba és a keletkezett lyukakon beáradt a fény. Mindennek azonban megvan az ára. Irdatlanul magas gépigénnyel rendelkezik a játék. Egy 2.6-os procival és 256 MB-os videó kártyával felvértezett, 512 MB memóriával rendelkező P4-esen normál beállítások mellett a belső területeken jelentősen akadni kezdett. Ez persze önmagában nem lenne hiba, mert visszavéve a grafikát máris gyönyörűen futott tovább, viszont ez pontosan az a fajta játék, aminek a grafika adja az alapjait. Ha ebből visszaveszünk azon túl, hogy irdatlanul rondává tud válni, kivesszük a lényegét is, az élő dzsungel hangulatát.

Külön ki akartam még térni a fizikára. A fejlesztők itt sem aprózták el a dolgot, ám az eredményeik pöttyet kétesek. A járművek és egyéb tárgyak fizikája nagyon jól sikerült. Robbanáskor minden szerte-szét repül, az autók fennakadhatnak farönkökön, a hajók elsüllyednek, a holttestek fennmaradnak a víz felszínén. Ez eddig gyönyörű, ám most jön a de. A lelőtt jóemberek néha nagyon bárgyú módon zuhannak el, és vesznek fel vihogásra késztető testhelyzeteket.

A motor hibája még, hogy a tárgyak olykor megakadnak a levegőben, és a holttestek is sokszor a fal vagy a föld helyett a levegőt választják végső nyugvóhelynek.

Hangok terén a fejlesztők kiválóan teljesítettek. A természet hangjai tökéletesek. Éjszakánként tücsökzene szól, hallani az óceán morajlását, madarak dala száll a szélben. Szóval remek. Zene átlagos, az adott helyzetnek megfelelően váltakozik.

Végítélet
A Far Cry üde színfolt az FPS-ek szürke tucatjai között. Bár a története nem valami nagy szám, az irdatlan gépigénnyel pedig ijesztgetni lehetne az egyszeri játékost, a hangulata és a grafikája az, ami igazán megéri a pénzét. Bátran ajánlom minden FPS rajongónak, de még azoknak is, akik ódzkodnak ettől a műfajtól. Egy séta a paradicsomban bármikor megéri.

Pro: szabadság, hatalmas játéktér, kihívás, változatos küldetések, látvány

Kontra: hatalmas gépigény (a maga korában), sablonos történet, az MI néha csal, mentési rendszer

A Hazard Team először 2000-ben jelent meg a számítógépek képernyőjén, akkor még a Raven Software gondozásában, a Star Trek: Voyager: Elite Force keretein belül. Magam is rengeteget játszottam ezzel a játékkal, melynek legnagyobb hibáját rövidsége rejtette. Filmszerű felépítés, remek történet, gyönyörű grafika, érdekes küldetések, kiváló karakterek jellemezték. Telt, múlt az idő, mígnem 2003-ban megérkezett a folytatás. Mikor a kezembe került a korong, félve tettem be a meghajtóba. Mi van, ha meg sem üti az első rész színvonalát? Mi van, ha nem méltó a nagy elődre? Aztán felcsendült Picard kapitány hangja, újra elhangzott a híres mondat, miszerint „Az űr a legvégső határ…”, felbukkant az Enterprise E méltóságteljes sziluettje és én ott találtam magam a játék bűvöletében.

A történet. A cselekmény ott kezdődik, ahol a Voyager című sorozat utolsó része, az End Game végződik. A Voyagert elkapja egy borg gömb, és Munro hadnagy vezetésével a Hazard Teamnek kell kiszabadítania. Miután ezzel megvagyunk, jönnek a részből ismert jelenetek és a hidegzuhany, egy Föderációs politikus feloszlatja a Hazard Teamet, minket pedig a Csillagflotta Akadémiára küld harcászatot oktatni. Nem kell pánikba esni, ezután sem fogunk sokáig diákokat pátyolgatni, mert színre lép Picard kapitány, aki látogatóba jött az Akadémiára. A kapitány újra összehívja a Hazard Team tagjait és az Enterprise-ra vezényel minket, ahol Tuvok már epekedve vár ránk. Apropó Tuvok. Az előző részben a Voyager összes szereplőjével találkozhatunk, itt már csak Picard, Tuvok és Reginald Backlay képviselteti magát. Ez persze betudható annak is, hogy a játék a Nemesis után játszódik, amikor már majdnem minden főszerepelő elhagyta a hajót, de akkor hol van Geordi (a helyére került Barclay) illetve Worf (őt helyettesíti Tuvok), akik maradtak? Na de visszakanyarodva a történethez, az Enterprise-ra érkezés után a USS Dallas vészhívást küld, amivel a Hazard Team újra egy veszélyes kaland közepébe csöppen, és amiben semmi sem az, aminek látszik.

Játékmenet és az a fránya AI. A játék vitathatatlanul FPS minimális RPG elemmel leöntve. Ez az, ami igazán érdekessé teszi. Már az első részben is voltak olyan küldetések, amikor lövöldözés helyett annyi volt a dolgunk, hogy az öltözőből menjünk a hídra, szerelkezzünk fel, vagy csak beszélgessünk a társainkkal. Itt is ugyanez a helyzet, csak jobban kidolgozva. Általában a lövöldözős küldetések után békés élet következik, amit legtöbbször az Enterprise fedélzetén töltünk el. Ilyenkor sosincs túl sok dolgunk, inkább csak el kell ütnünk az időt különböző apróbb feladatokkal. Ami igazán tetszet, hogy tovább bonyolíthatjuk Telsia és Munro kapcsolatát, illetve belép a képbe egy idryll bombázó.

Tovább színezik a játékot a minigame-ek. Ezekből kettő van és mindkettő a tricorderhez kapcsolódik. Az egyikben zárakat és konzolokat kell a megfelelő hullámhosszra hangolni egy minta alapján, hogy kinyithassuk az ajtókat vagy bekapcsoljuk az adott szerkezeteket. A másikban áramköröket kell megjavítani rövidzárlat okozása nélkül. Mindkettő igényel némi fejtörést, de legtöbbször korlátlan idő áll a rendelkezésünkre.

A harci küldetések is változatosak. Természetesen a „megyünk és lelövünk mindenkit, aki csúnyán néz ránk” minta dominál, ezenfelül lehetőségünk lesz beszivárogni a romulanok egyik bázisára, kémkedni egy lepusztult csempészállomáson, megismerkedhetünk az atrexiaiak gyárvárosaival, látogatást tehetünk egy idryll romvárosban, valamint sétát tehetünk az Enterprise felszínén. Viszont kétség kívül a két legjobb pálya a borg gömb és a lerobbant USS Dallas. Mindkettő elég hátborzongató ahhoz, hogy egy-egy váratlanul felbukkanó ellenfél a frászt hozza ránk. Tehát a készítők mindent megtettek azért, hogy ne ismétlődő, hanem érdekes, megfelelően változatos pályákat kapjunk.

Az egyes pályaszakaszok végén mindig szembe kerülünk a főellenségekkel, akik legyőzésük után már egyszerű ellenként fognak feltűnni. Ez alól az egyetlen kivétel a borg óriás, aki viszont azzal kárpótol minket, hogy nehéz elpusztítani.

Ami a mesterséges intelligenciát illeti, eléggé vegyes érzések keringenek bennem. A csapattársaink nagyon okosan viselkednek, nem állnak a lővonalba, se az utunkba és még csak nem is kell ezerszer belelőniük az ellenségbe, hogy megöljék, mint ahogy az első részben. Ellentétben az ellennel, akik akkor mutatják a legnagyobb intelligenciát, ha fedezékbe iszkolnak. A kollektív tudattal rendelkező szörnyeknél és borgoknál még elviselhető, amint nyílegyenesen szaladnak felénk és hagyják, hogy agyonlőjük őket, ellenben az „értelmes” lények hasonló tettei már kevésbé elnézhetőek. Főleg amikor puska van a kezükben, nem szúrófegyver. Nem egyszer szembesültem olyan jelenettel, hogy a sarok mögül kihajolva odaszaladt hozzám az ellen és megnézte, jól vagyok-e, aztán visszaszaladt a fedezékbe, és lőni kezdett. Ilyenkor persze már késő, mert előkapva fézeremet vígan lelőhettem mindenféle lőszerveszteség nélkül. Szóval senki se számítson elterelésekre, hátbatámadásokra. Viszont arra számíthat, hogy nagyon sokan vannak, s piszkosabbnál piszkosabb trükköket vetnek be az elpusztításunkra. Az orrunk elé transzportálnak, kirobbannak a falakból.

Embereink és fegyvereink. Az első rész hangulatának alapját az adta, ahogy embereink kommentálják a küldetések közti bonyodalmakat, pánikba esnek, vagy éppen felbátorodnak. Ez ebben a részben se változott, csak sajnos jóval kevesebbet vannak velünk. A csapatból Munron kívül visszatér Cheng, akinek pesszimizmusát csak hirtelen haragja múlja felül, a csinos és hidegfejű Telsia, Chell az ijedős bolian technikus, valamint Jurot, a csapat Vulcanon nevelkedett betazoid orvosa. Őket már mind ismerhetjük az előző részből, s szerintem tökéletesen megállnák a helyüket valamelyik sorozatban. Új embereink Korban, a hatalmas klingon és Sidney, egy aranyos újonc, aki pilótaként csapódik hozzánk, valamint Gonzales, aki a szerencsétlenül járt USS Dallas egyik túlélője. Ők kísérnek minket végig a küldetések kábé egynegyedén, a többiben sajnos Munro egyedül akciózik.

Fegyvereink száma tizenkettő plusz egy. Van itt lassú, de pontos puska, shotgun Trek módra, sorozatvető szerkentyű, torpedóvető, gránátvető, mesterlövészpuska, de még a jó öreg „nagypapa” klingon változata is felbukkan. És ha már a klingonoknál járunk, két küldetés erejéig kipróbálhatjuk a bat’leth kardot. Bonuszként az egyik titkos helyen rábukkanhatunk egy „varázsbotra”, ami neve ellenére az egyik legdurvább kézifegyver a Star Trek történetében. Minden fegyvernek van másodlagos tűzmódja, amivel nagyobb pusztításra képesek, viszont több lőszert fogyasztanak vagy sokkal lassabbak. És hogy mi a plusz egy? Maga az Enterprise, vagyis annak a torpedóvetője. Bizony, a tricoder egyik nézetmódjával megjelölhetjük a célpontot és az Enterprise szétlövi nekünk. Ezt sajnos csak a játék végén, ott is csak nyílt terepen használhatjuk, de a piszkos, jól elrejtőző mesterlövészek ellen nagyon hatékony. Képzeljétek el, amint az orvlövész becéloz minket mesterlövész puskájával, mi meg őt az űrhajó torpedóvetőjével. Kire fogadnátok?

Ezeken kívül tartozik hozzánk még néhány felszerelési tárgy. Első a ruhánk, mely védőpajzzsal és egészségügyi felszereléssel lett ellátva, ezzel biztosítva az életben maradásunkat. Praktikus szerkezet az éjjellátó, amivel a sötét helyeken navigálhatunk. Ám a játék leghasznosabb felszerelése a tricorder. Ezzel a távirányító méretű szerkezettel kódokat törhetünk fel, áramköröket javíthatunk, szerkezeteket hangolhatunk be, ezzel biztosítva a továbbjutást. Ugyanez a szerkezet segít felderíteni az instabil fal és padlóelemek, a mérgező gázokat kifújó nyílásokat és a láthatatlan csapdákat. Alap állapotban pedig folyamatosan információt szolgáltat a környezetünkről.

Multiplayer és bonusz küldetések. Ahogy az lenni szokott a mai FPS játékoknál, itt is van multiplayer lehetőség. A felhozatal csupán szokványos, semmi extrát nem tartalmaz, de a hétvégi össznépi henteléshez kitűnőek. Mindet láthattuk már, itt csupán trekkes nevet kaptak.

A játék során felfedezhetünk titkos helyeket és begyűjthetünk csillaghajó maketteket. Ezekkel az aranyszínű hajókkal újabb pályákat hívhatunk elő a főmenü Secret pontjában, amik bár rövidek, néha nagyobb kihívást nyújtanak, mint a normál pályák. Valamint felfedezhetünk apró poénokat, extra pályákat is.

Grafika, hang, apróságok. A grafika tömören összefoglalva szép. Első pillantásra mintha vadonatúj motor dorombolna a játék alatt, ez azonban nem így van. A játék elődjéhez hasonlóan az immár több mint öt éves Quake 3 motorját használja. Még mielőtt valaki megrémülne ennek hallatán, elárulom, a fejlesztők a lehető legtöbbet hozták ki belőle. Ez a csúcs, állítom. A szereplőket részletesen kidolgozták, a Hazard Team tagjai fenomenálisak, a képernyőről visszaköszönő karakterek azonnal felismerhetőek. Az effektek is korrektek, az Akadémia ablakán kinézve leesett az állam. Képzeljétek el, amint az előtérben egy gyönyörű, patakokkal és fákkal teletűzdelt parkot láttok, a háttérben pedig San Franciscot és a Golden Gate hidat. Persze mindez elbújhat a Far Cry, a Half Life 2 vagy a F.E.A.R. mellett, de még a Doom 3-mal sem veszi fel a versenyt, csakhogy nem is ez a célja. Míg a Far Cry-ban én nem sok érdekeset találtam a meseszép grafikán kívül, az Elite Force 2-ben rengeteget. És mellesleg előnye is van a régi motornak, mert nem kell hozzá erőmű, már egy gyengébb gépen is folyamatosan fut 1024×768-as felbontásban, max beállítások mellett.

A hangok terén már nem ilyen rózsás a helyzet. A szereplők szinkronjaival semmi gond, mindenki nagyon jól játszik. Különösen igaz ez a filmbeli szereplőket is megformáló Parick Stewartra (Picard), Tim Russra (Tuvok) és Dwight Schultzra (Barclay). Viszont a fegyverek hangját nem sikerült eltalálni. Egyedül a fézer az, ami a megszokott hangján szólal meg, a többi puska azonban kerreg, csattog, puffog, mint egy mai karabély vagy shotgun. Sehol nincs benne a sugárfegyverekre eddig jellemző sistergés, suhogás, zizegés.

Zene is van a játék alatt, ami nem túl feltűnő, de legalább az alaphangulatot megteremti.

A játék külön apróságokat tartogat a rajongóknak. Ilyen például, hogy amíg a Voyageren szolgálunk a régi tricordert és fézert használjuk, az Enterprise-on azonban már a Nemesisben felbukkanó újakat. De találkozhatunk Mr. Scott dédunokájával is, aki hasonlóan rejtőzik el néhány emberrel, mint a Next Generation egyik részében maga Scott. Ezeket az apróságokat a rajongók bizonyára értékelni fogják, viszont, mivel néhány helyzetet csak ilyen érdekességek ismeretével lehet megoldani, a szórakozni kívánó játékosból inkább heves szidalomzáport válthat ki. Konkrét példa, amikor szabotőrök tarnszportálnak az Enterprise-ra és nekünk a gépházban kell visszaverni őket, még mielőtt felrobbantják a reaktort. Ha ezzel megvagyunk, helyre kell hozni az okozott kárt. Ez a szakasz időre megy, és ha nem sikerül a tricorderrel kemény harminc másodperc alatt megbuherálni az áramköröket, utasítást kapunk a mag kilövésére. Na igen, de a katapult indítópultja nincs ám olyan nyilvánvaló helyen, hanem ott, ahol a filmben volt. A falon, egy pici kis konzol nyílik fel, ami ötödik nekifutásra talán szemet szúr. Szerencsére ezek az apróságok csak néhány esetben okoznak problémát, igaz, akkor nagyot.

Végjáték. Nem mondom, hogy a 2003-as év legjobb játéka lenne az Elite Force 2, mert semmi forradalmian újat nem tartalmaz, és amit felvonultat, azzal sem tűnik ki hasonszőrű társai közül. De szerintem nem is ez volt a célja a fejlesztőknek. Hanem, hogy egy jó játékot adjanak ki. Ezt pedig maradéktalanul elérték. A Star Trek rajongók ne hagyják ki, hiszen ritkán nyílik alkalom egy sétára az Enterprise-on, a Csillagflotta Akadémián, esetleg egy borg gömbön. És azok is próbálják ki, akik jót szeretnének játszani egy remekbeszabott FPS-sel.

Pro: Remek történet, Star Trek világ, nem kell mindig lövöldözni, néha beszélgetünk is.

Kontra: A fegyverhangok fantáziátlanok, a grafika bármennyire szép, akkor is elavult, gyenge AI.

Gépigény: PIII500, 128 MB RAM, 700 MB HDD

Ahogy kerestem egy doksit, találtam rá eme három „játéktesztemre”. Két-három-négy éve írhattam őket, valamelyik PC-s újság aktuális cikkírói pályázatára. Bár újságban sosem lettek publikálva, meg máshol sem, itt talán elférnek. Első a Knights of the Old Republic, amiről nem rég Merras kolléga is írt.

Knights of the Old Republic

RPG. Számomra ez a rövidítés egy ideig olyan játékok kategóriáját jelentette, amiket szép nagy ívben kerültem. Az okok mindig megvoltak: túl hosszú, túl sok a beszélgetés, túl uncsi, túl akármi. Aztán megjöttek az első hírek erről a játékról, nekem pedig fülig érő mosoly jelent meg az arcomon, hiszen a LucasArts végre újabb Star Wars játékra adta a fejét, méghozzá a bevált módszernek megfelelően külsősök segítségét kérték, a BioWarét (Baldur’s Gate), és ez a stratégia a Jedi Knight 2 óta remekül bevált. Úgyhogy nagy reményeket fűztem hozzá. Egészen, amíg meg nem tudtam, milyen kategóriába sorolják: RPG vagyis szerepjáték. Erre csak fanyarul grimaszoltam. Az idő múlásával mindnél több hír látott napvilágot, a boltokba került az Xbox verzió, egyre csak várta mindenki, mígnem megjelent PC-re is. Star Wars fan részem pedig addig nógatott, míg meg nem néztem. Azóta is ezzel játszok.

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisba…. A történet szó szerint réges-régen kezdődik, ugyanis a cselekmény négyezer évvel Anakin Skywalker születése előtt játszódik. Ebben a korban még nyüzsögnek a Jedi Lovagok, csakúgy, mint a Sithek, akik most a Sith Birodalmat vezetik. A háborúból nekünk kezdetben semmi sem világos. Csak annyi, hogy álmosan ébredünk egy hajón, az Endar Spire-on, amit veszettül lőnek a sith vadászok, és csekély remény van a menekülésre. Az események sodrában persze minden részletre fény derül. A történet fordulatos, meglepetésekben bővelkedő és garantáltan a monitor elé szögezi a játékost.

Generáljunk karaktert. A játék elindítása után első lépésként létre kell hoznunk egy saját hőst. Először kasztot és nemet választhatunk. A szokásos férfi-nő felállás adott, a kasztok már sokkal több érdekességet rejtenek magukban. Három lehetőség közül válogathatunk. Akik a csatákat kedvelik, azoknak ajánlanám a harcost. Ő a legmagasabb képzettség elérése után bárkit legyalul. Az igazi kihívást csak a legkeményebb ellenfelek jelentik. A zsiványt a lopakodós beállítottságú játékosoknak ajánlanám, de egy ilyen karakterrel némely harc igencsak nehéz lehet. Azok pedig, akik a tárgyalást részesítik előnybe, válasszák a felderítőt. Ha ezzel megvagyunk jöhetnek a finomabb beállítások. Úgy, mint jellemzők, jártasságok, képzetségek. Mindegyikbe sok-sok apróságot lehet állítani, amitől megkapjuk karakterünk alapképességeit. Ezekkel el lehet bíbelődni, de megéri, mert egy jól beállított hős több eséllyel indulhat harcba. Lustábbaknak ott a „gyorsgenerálás” gomb, amivel pillanatok alatt kész a karakter. Bevallom, kicsit csalódtam a hősteremtésben. Jobb lenne emberen kívül más faj bőrébe is belebújni, illetve a testi adottságokat szerettem volna részletesebben beállítani. Ha mindennel készen vagyunk, már csak el kell neveznünk a karaktert, és jöhet a menet.

Az új hősök. A történet folyamán kilencen csatlakoznak hozzánk. Némelyikük mellőzhető, de olykor csak velük juthatunk tovább. Mindig hármat irányíthatunk, ám, bizonyos helyeket és összetűzéseket leszámítva, bármikor cserélhetünk. Érdemes mindegyiküket felkarolni, mert valódi egyéniségek. Első társunk Carth Onasi lesz, aki annak ellenére, hogy megmenti az életünk, nem nagyon bízik bennünk. Másodikként Bastila Shan vetődik hozzánk, egy fiatal, komoly Jedi lovag. Őt követi Mission Vao. A fiatal twi’lek lány rendkívül aranyos, valamint ügyes tolvaj. Vele együtt jár két lábon járó bundája, Zaalbar, a száműzött vuki. A mindentudó segéd megtestesítője T3-M4, akit nevezhetünk R2-D2 sokadik-ük nagypapájának is, ennek megfelelően szinte mindent fel tud törni. Canderous Ordo kis csapatunk negatív figurája. Ő ugyanis mandalori (ilyen volt a Fett família), és csak a saját érdekei miatt marad mellettünk. Utána csapódhat hozzánk Juhani, a bukott padawan, akit mi téríthetünk jobb belátásra vérmérsékletünk szerint. HK-47 orgyilkos droidként szintén negatív figura, ám állandó megjegyzései feledtetik velünk eme vonását. Végül, de nem utolsó sorban Jolee Bindo, a Jedi remete is hozzánk csapódik. Mindegyikük múltjában van valami, amit a jelenben mi meg tudunk oldani. Ezek a mellékszálak csak akkor jönnek elő, ha a megfelelő helyen a megfelelő ember is velünk van. Hasznos tulajdonsága a karaktereknek, hogy az Ebon Hawkon ezermesterkednek, így ha szűkében vagyunk bizonyos felszereléseknek, ők készséggel előállítják.

„Amire figyelsz, az a világod.” Az egyik motívuma a játéknak, ami megfogott, az a helyszínekből áradó hangulat. Minden bolygó és űrhajó aprólékosan kidolgozott. Az utcákat civilek járják, madarak, űrhajók szállnak az égen, állatok legelésznek a mezőkön. Ha megszólítunk valakit, az megosztja velünk a véleményét. Szóval a játék ontja magából az életet. És minden, amivel találkozunk, logikusan odatartozik, semmi fölöslegesen elhelyezett dolog. Minden természetes, élő, sőt, átélhető és ez nagyot dob a játék hangulatán, nem is beszélve a változatosságukról.

Az Endar Spire egy igen fura kinézetű köztársasági hajó. Belülről meglehetősen puritán kialakítása van. Taris városbolygó. A felsőváros, ahol az emberek élnek, csillog-villog, egyedül a Sith katonák rontják az idilli látképet. Az alsóváros már korántsem ilyen barátságos, ide még a Sithek is párosával jönnek. Sok itt a kötekedő alak. A csatornaművek sem nyújtanak épületes látványt, mocskos, nyüzsögnek a rakguhlok és a disznószerű gamorreaiak. Az utolsó szint talán még a csatornáknál is borzalmasabb képet fest. Az Ebon Hawk a főhadiszállásunk. Itt beszélgethetünk társainkkal, kérhetjük meg őket a felszerelések pótlására, vagy egyszerűen csak pihengethetünk. Ezen a szent helyen szintén bekövetkezhet néhány független esemény, például apró lények lepik el. Dantooine egy Jedi Akadémiának nyújt otthont. Mezők mindenfelé, békésen legelésző állatok, barátságtalan telepesek és mandalorok jellemzik. A Tatooine már ekkor is olyan porfészek, mint a Birodalom idején, de ezúttal nem valamelyik nagyvárost, hanem Anchorheadet látogatjuk meg. Ez eredetileg szerepelt volna az ep4-ben, de a vágás során kihagyták. Ide tartozik Toshi, ahová Luke akar elmenni a droidvásár után, hogy meglátogassa a barátait. A dűnék között most is buckalakók portyáznak. Manaan vízzel borított bolygó. Egyik felén a Köztársaság, másikon a Sith áll. Amíg nem zavarunk sok vizet, elkerülhetőek a konfliktusok, ez persze lehetetlen. Kashyyyk a vukik bolygója. Hatalmas fák tetejére építették városaikat. Érkezésünk pillanatában éppen rabszolga kereskedők szállják meg. A városon kívül bejárhatjuk a földszintet, ahol mogorva emberek és vadállatok lesnek ránk. Korriban a Sithek otthona, komor világ, itt képezik ki a legújabb rosszfiúkat. Ez az a hely, ahol igencsak kísért a Sötét Oldal. A Leviathan Darth Malak zászlóshajója, egy régebbi típusú csillagromboló. Ennek megfelelően Sith katonáktól hemzseg. A rakaták bolygójára hosszú nyomkeresés után bukkanhatunk rá. Szép hely, bár ilyen barátságos is lenne. A Star Forge a rosszfiúk legújabb játékszere, egy ősi építmény, ami nagyon kell a Sitheknek. Yavin IV mellett épült egy apró űrállomás, melynek lakója sok hasznos tárgyat szokott barkácsolni, alkalomadtán érdemes meglátogatni.

„Bejártam az űrt, keresztül-kasul, jó sok cifra dolgot láttam…” Egy-egy bolygót meglátogatva különböző eseményekbe sodorhatjuk bele magunkat, különböző jellemmé fejlesztve emberünket. Én például kalózosra vettem a figurát, aki egyben nemes Jedi vonásokkal bírt. Kellemes meglepetésemre, sikerült ennek megfelelően végigjátszanom a játékot. Néha szinte kivallattam az utamba eső szerencsétlent, néha pénzszerzés céljából betörtem egy lakásba, máskor pedig a megtestesült jót játszottam. Egyszóval lehetünk galád gengszterek, nemes jótevők, vagy a nép egyszerű katonái is. Persze a karakter fejlődését néha olyan gátak szabják meg, amik elkerülhetetlenek a történet alakulása során. A Jedivé érés is ilyen. Ha harcra kerül sor, alapbeállításnál kimerevedik a kép, és mi egyenként kiadhatjuk embereinknek kit, mivel, hogyan támadjon meg. Ezután valós időben nézhetjük végig a csatát. Hőseink akkor sem állnak meg, ha kifogytak az utasításokból. Saját maguktól folytatják a harcot, bár ilyenkor elég csekély esély van a túlélésre a morcosabb rosszfiúk ellen. Jó ötlet a harc közbeni fegyverváltás, mert olykor csak az összecsapás után derül ki, mivel lehet a legkönnyebben legyűrni az ellent. Az események sodrában széles körben alakíthatjuk hőseink egymáshoz fűződő viszonyát, bár találtam kibúvót. Akárhogy szerettem volna hősömet összehozni idegen nővel, sehogy sem sikerült. Bastilával azonban igen. Megnyerő része a játékmenetnek, hogy több módon is megoldhatunk egy-egy feladatot. Ki-ki vérmérsékletének megfelelően választhatja a tárgyalást vagy az agresszív véleménycserét. Néha kifejezetten sok lehetőségből választhatunk, úgyhogy ajánlom a kísérletezést. Néha nem a legegyenesebb út a legrövidebb. Színesítik a játékot még a minigame-ek. Az egyik ilyen célja, hogy egy sugárhajtású siklón minél hamarabb végig kell száguldanunk az adott pályán, kihasználva a terep adta lehetőségeket, közben gyorsan váltani, mert felrobbanhatunk. Szintén minigame a pazaak kártyajáték. Bárki, akivel leállunk játszani, hajlandó megtanítani minket. Olykor komoly összegeket tudunk legombolni az ellenféltől. A harmadik minigame már nem pénzre, hanem életre megy. Az Ebon Hawkot megtámadhatják a Sith vadászok, ilyenkor lézerágyú mögé kell ülni, és amilyen gyorsan lehet, felaprítani mindegyiket ócskavasnak. Századikra már unalmassá válik, ellenben a többi minigame kellemes kikapcsolódást nyújthat. Én például egy szívósabb munkanap után percekig elpazaakoztam Tatooine valamelyik krimójában. A játékmenetben rengeteg mellékküldetés van, amik mind sokszínűségük, mind kihívás terén élvezetet nyújtanak. Példának okáért Tarison részt vehetünk egy párbajalapú arénaversenyben. Vagy kellemes változatosságot nyújtott, amikor Colombot megszégyenítve kellett fényt derítenem egy gyilkosságra. De van itt Rómeó és Júliába illő szerelmi affér elrendezése, bérgyilkolás és még rengeteg dolog, ami igazán kellemessé teszi a játékot nagyon hosszú időre.

„Egy jó kis lézerstukkerrel többre mész, mint ezzel a spádéval, meg az egész humbuggal.” A felszedhető felszerelések listája igencsak hosszú. Először is vannak a harceszközök. Lézerpisztolyok, lézerpuskák, vibrokések, vibrokardok és fénykardok ékesíthetik gyűjteményünket. Ezen kívül még felszedhetünk különféle gránátokat, amik tömegesen támadó ellenségek esetén jó szolgálatot tehetnek, akárcsak az aknák, melyeket általában az utunkba telepítenek, de mi derék módon felszedhetjük őket. A fegyverek hatásfokuk maximumát csak akkor érik el, ha a megfelelő személy kezébe adjuk. A fénykard a legjobb gyilokeszköz, ha Jedi kezeli (más nem is tudja), ám a kétpengéjű vibrolándzsa se konyhakés, ha Zaalbar forgatja. Ezeket szépen ki kell tapasztalni. A páncélok és ruhák terén is hasonló az ábra. A legjobb védelmet a Jedi köpenyek nyújtják, sajnos nem viselheti őket senki más a Jediken kívül. Mind a támadó, mind a védelmi eszközök fejleszthetőek. Sajnos a beszerezhető fejlesztések fordított arányosságban állnak a felszedhető kellékkel, ezért érdemes kikísérletezni kinek mit adunk és azt hogyan fejlesztjük. A fénykardok generálozása külön szót érdemel, mert ezúttal a pengék színének nem csak esztétikai, hanem hatásfokbeli különbségei is vannak. A színeket a kristályokkal módosíthatjuk, s mindegyik más-más tulajdonsággal bír. Felszedhetőek még képességnövelő védőpajzsok, vizorok, implantok, övek. A nem kézbe vehető vagy testre aggatható kütyük közé tartoznak a stimuláló szerek, az ellenanyagok, és az egészségügyi csomagok. No és persze az univerzális költőeszköz, a credit sem maradhat ki a sorból. Felszereléseinket utcai árusoknál bővíthetjük, de vannak kevésbé elismert formák is. Például a betörésesek, vagy a legegyszerűebb, a hullarablás. Szinte minden halottnál van valami hasznos tárgy, ha más nem, egy kis költőpénz. Végezetül az Erő az, ami sokat számít. Rengetegféle forma van, ki kell tapasztalni, melyiket érdemes megtanulni. Legnagyobb hátránya, hogy némelyik fajtája nem használható bizonyos páncélok viselésekkor.

Látvány, zene, hangok. Minden bolygó egyedi képi világgal lett megáldva, néha olyan realisztikusan, mintha valamelyik filmből lenne átültetve. Alkalomadtán érdemes megállni, és megcsodálni a danttoine-i látképet, vagy belenézni Tatooine ikernapjaiba. Kicsit zavarja az összképet, hogy sűrűn ismétlődnek az arcok. Változatosabb is lehetne a repertoár, mert így a klónokat juttatták eszembe az ep2-ből. A főhősök ellenben szépen kidolgozottak, a ruházatukon való változtatás azonnal megjelenik. Akár csak a Sötét Oldal fizikai hatásai. Testünk kifehéredik, forradások jelennek meg rajta, szóval olyan randákká válunk, mint a hőn szeretett Császár. Az igényes kidolgozást jellemzi, hogy karaktereinket alsóneműre is vetkőztethetjük. A női karakterek fehérneműje a Sötét Oldal felé közeledve az ízléses mindennapokban használttól a szexi, vadító alsónemű felé orientálódik. Külön dicsérném a fényeket. A páncélok csillogásai szemet kápráztatóak. A ruhák redőzete is jól ki van dolgozva. Negatívum a hatalmas gépigény. P4-esen, 1.7 Ghz-cel és 256 MB rammal 1024×768-szoros felbontásnál ki kellett kapcsolnom a fűszálakat, hogy betöltse Dantooine-t. Utána egész elfogadhatóvá vált amellett, hogy minden mást bekapcsoltam, csupán a tömegjeleneteknél találkoztam szaggatással, elviselhető mértékben. De a Tatooine-on még ilyenkor is élvezhetetlenül lelassult a siklóverseny. Szóval a döcögésmentes játékhoz Paksra lesz szükségünk. A zene mindig is a Star Wars játékok etalonja volt, és bár itt nem John Williams klasszikusa szól, majdnem olyan jól cseng. Megfelelően dinamikus, igazán fülbemászó dallamok, csak gratulálni tudok Jeremy Soule-nak (Icewind Dale). A hangok terén is ugyanez a helyzet. A lövések, robbanások, csirregések, csattanások, szörcsögések, kaffogások mind-mind a filmekből vannak, így tökéletesen illenek a játékba. A szinkronok is nagyon jók, remek színészi teljesítmény dominál. Kicsit talán a twi’lek szövegeknél van túlzás, de egyáltalán nem zavaró. Ellenben az idegenek beszéde kifejezetten az, pontosabban a túl sűrű ismétlések. Ez különösen szembe, illetve fülbetűnő, ha a megkérdezett egy percen belül háromszor mondja el ugyanazt.

Végszó. A KotOR nagyon jól sikerült játék, ami megszeretette velem az RPG-ket. És bár ezek után sem fogok Baldur’s Gate-ezni, nem grimaszolok, ha meghallom ezt a rövidítést. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a szerepjátékokat, vagy a Star Warsot, de azoknak is, akik csak egy jót akarnak játszani, a KotOR mindenképpen maradandó élmény.

Simon Zoli, azaz SimonZ kolléga iszonyúan jó háttérképei eljutottak oda, ahová magyar képmachinátor még nem merészkedett. Rövidebb-hosszabb huzavona után művei kiállításra kerülnek a Celebration Europe rendezvényen, mely július 13 és 15 között kerül megrendezésre Londonban, Európában először (remélem nem utoljára, mert idén lekéstem róla ).

A sok-sok látnivaló és műsor mellett a Fan Force nevű rajongói társulat standja ad majd helyet öt SW rajongó saját kezűleg gyártott képének. Ebben az ötben van benne Zoli is, szóval nem kis dolog ez. Hajrá SimonZ!

Gondolom most páran a gyalogkakukra gondolnak, aki eme felszólítás után hipersebességre kapcsolva kilőtt, de én spec Michael Garibalditól idéztem, aki ezzel viccelte meg az erősen gyomorbajos G’kart. Szóval, hosszú évek után, és több magasztaló post, cikk és kritika elolvasása után nekiveselkedtem ennek a zűrös zűrállomásnak, immár… számoljunk csak: TV3, RTLKlub (vagy TV2, a fene tudja, melyik adta), Viasat3 (bár ezzel nem nagyon kísérleteztem, mert hétvégén olyan korán még javában alszom). Tehát 3. nekifutás.

A pilotra még halványan emlékeztem, de néhány dolog meglepett. Delenn arca, az sem volt túlságosan eldönthető, hogy férfi-e vagy nő, bár ahogy olvastam, kezdetben nem is nőnek szánták, ráadásul nem is volt túl barátságos. Az első tiszt és az orvos személye is váratlanul ért, én még Ivanovára meg Franklinre emlékeztem. Benjamin Kyle doki alakításától csakhamar heveny utálatom alakult ki. Ellenben Laurel Takashima maradhatott volna, jobban bejött, mint Ivanova. Azt viszont (most még) felrovom, hogy ezen két személy eltűnését nem is akarták megmagyarázni, csak Ivanova újonc mivoltával utaltak rá. Ha már annyira történet központú, megemlíthették volna. A pilot végén nem tűnt úgy, hogy a szabályszegés miatt bármit is kapnának. Ellenben, mivel Lyta Alexander is felszívódott a két rész között, és róla tudom, hogy még visszatér, így nem csodálkoznék rajta, ha később kerülne sor a válaszadásra eme kérdéskörben.

A pilotban viszont ami vitte a gagyiságot, az a díszlet. Komolyan, a pincénk hangulatát idézte, nem egy űrállomásét. A trükkök meg hát régiek. Na de, ez persze nem negatívum, hiszen, egyrészt, a pilot epizód mindig másabb, mint az azt követő sorozat. Másrészt, nem is ma készült darab. Az első részben már minden nagyon a helyén volt, Delenn arcától kezdve a díszleteken át egészen a trükkökig.

Egyelőre (két rész után) tetszik. Persze, ez még bőszen a bevezető, Franklin dokit még nem is láttam, egyelőre csak az emlékeimben (amikből a legfrissebb a Crusade-es rész, amiben szerepelt) van jelen. A lényeg, hogy nekikezdtem és csak ezt akartam tudatni, mert miért ne

Apropó, még valami. G’Kar azt mondta a pilotban Delenn-nek, hogy a minbari a legöregebb faj az öt nagyhatalom között. Ha jól tudom, ez az öt a Földi Szövetség, a Narn Rezsim, a Kentauri Köztársaság, a Vorlon Birodalom és a Minbari Föderáció. Na szóval, ha csak nem néztem el valaki a nagyhatalmak között (az első részben már volt valami Független Liga vagy mi a szöszmötösz), akkor én úgy tudom, hogy a Vorlonok sokkal-sokkal öregebbek, mivel ők tagjai az Elsők elit klubjának (mint az Árnyak). Vagy ez is később lesz megmagyarázva? Mert akkor inkább kivárom a válaszokat az aktuális résszel

Csak röviden:

Mal – korrekt
Jayne – remek
Book – príma
Wash – nagyon jó
Simon – lehetne jobb is
Inara – elmegy
River – nem jó
Zoé – melléfogás
Kaylee – borzalom

Szöveg – nem rossz, néhol kellemesen csalódtam, de van egy-két hely, ahol mellényúltak kicsit. Néhány dolog viszont nagyon nem jött be. Az első a harácsolók, szvsz a fosztogatók szó jobban kiemeli eme lények brutalitását. Másodszor, túl sok a magázódás. Mal eleve nem az a fajta karakter, aki ilyesmire pazarolja az idejét, pláne nem, mikor Simonnal beszél. Remélem erről leszoknak. Bár tök mindegy, valszeg így is maradok az angol hangnál. Összességében rosszabbra számítottam. A Serenitynél mindenképpen jobb, bár a női szereplők hangját eléggé elbaltázták.

Annyi sorozatról írtam már én itt eszmefuttatást (pontosan három az az annyi ), de ezek között véletlen sincs ott a legfőbb kedvencem. Pedig hasonlóan a DS9, Enterprise és Power sorozatokhoz, sajnos már ennek is vége (azaz, jelen sorok írásakor az anyacsatorna, a Sci-Fi Chanell még két részt nem adott le – bár lehet, már csak egyet -, de, aki akarta, hónapokkal ezelőtt befejezhette, hála egy angol csatinak, aminek most speciel nem t’om a nevét). Szóval, egy perces néma csönddel adózzunk az emlékének.

Egy perc elteltével

Na szóval, vegyünk sorba pár dolgot.

Innentől a szokásos SPOILER halom jön, szóval, ha nem akarsz többet tudni, ne olvass tovább. Igyekszem a magyar csatornákon leadott évadokkal foglalkozni csak.

Először is, remélhetőleg mindenki tudja, hogy a Csillagkapu először az azonos nevű filmmel nyílt ki. Aki véletlen lemaradt róla, szaladjon a legközelebbi tékába, még jobb, ha boltba, szerezze meg és nézze meg, mert alapmű. A film érdekes felütéssel nyitott. Mi van, ha a piramisok valójában űrhajók leszállóhelyei, a régmúlt istenei pedig idegen paraziták, akik emberekben laknak. S mindezt rendkívül hitelesen tálalja. Az egyik ilyen istenség Ré, akinek a faja haldoklott, így ő maga is gyógyírt keresett gondjára-bajára, így jutott el a Földre kb. 10000 évvel ezelőtt. Megszállt egy bátor (ostoba) ifjút, majd az emberiséget rabigába hajtotta és a csillagkapu nevű szerkezeten át egy másik bolygóra szállított jó sokat közülük. Persze, az emberiség csak ideig-óráig bírta istene parancsolgatását, aztán fellázadt és Rének pucolnia kellett. Ő maga az Abydoson (ahová az embereket vitte) betiltatta az írást, míg a Földön az emberek eltemették a kaput. Amit aztán 5000 évvel később, 1928-ban kiásnak, majd jó sok évvel később, 1996-ban egy Dr. Daniel Jackson nevű ifjú archeológus segítségével kinyitnak. Eztán Jack O’Neil ezredes vezetésével katonai expedíció indul, melynek folyamán hőseink eljutnak Abydosra, találkoznak az ott lakókkal és még Ré isten is befut. A többit tudjátok (vagy ha nem, nézzétek meg ).

A sorozat egy évvel játszódik a film története után. Itt viszont most álljunk meg kicsit. Az SG-1 elég sok mindent megváltoztatott a filmhez képest, ami szvsz okos dolog volt, mert a filmben nem mindent magyaráztak meg, illetve néhány elgondolás alapvetően hibás volt. Először is, a film szerint csak az Abyods és a Földön volt kapu. Ez elég furcsa, mivel már a filmben is rengeteg szimbólum és kilenc ékzár volt, de mire jó mindez, ha csak két kapu van? Tehát a sorozat rögvest azzal indít, hogy több ezer csillagkapu van szerte a galaxisban (illetve azóta kiderült, hogy legalább négy galaxisban). Persze ezzel meg kellett magyarázni, miért is nem tudtunk a filmben máshova tárcsázni (apropó, a tárcsázni szó is a sorozat szülöttje). Ez egyszerű, mivel nekünk nem volt DHD-énk (a tárcsázó ketyere a kapuk mellett, csak a magyar szinkronban elveszett a neve), ami voltaképpen több funkciót is betölt azon túl, hogy működteti a kaput. Az egyik ilyen feladata szerint a folyamatosan táguló galaxis miatt a kapukat újra kell hangolni, amit a DHD automatikusan elvégez (ez az automata frissítés, a DHD-k bizonyos időközönként feltárcsázzák a legközelebbi kapukat és korrekciót végeznek). Mivel nekünk nincs hagyományos tárcsázónk, ezért a mi kapunk behangolatlan maradt, és az Abydost (illetve, mint később kiderült, egy másik bolygót is) csak azért tudtuk elérni, mert a két bolygó között még nem volt elég nagy az eltérés. Igaz, ezzel járt egy kis módosítás. A film szerint az Abydos egy másik galaxisban, az ismert világegyetem túloldalán volt, míg a sorozat szerint a csillagkapu-rendszer Földhöz legközelebb eső pontja. És ha már DHD, ezt is nagy ötlet volt behozni, mert a film éppen csak arra nem tért ki, hogy tárcsáztak végül haza hőseink, mivel egy kanyi komputert nem vittek magukkal és a F.R.E.D. (a szállítóeszköz, amivel áttargoncázták a bombát is) akkumulátora nem elég ahhoz, hogy tárcsázáshoz elegendő energiával lássa el a kaput (a kézzel tárcsázás szintén a sorozat egyik ötlete, de ez sem megy akárhogy). A DHD-vel pedig finomítottak a kapuk működési elvén is. A filmben elhangzik, hogy az abydosi kapun teljesen másak a jelek (feltehetően az ottani csillagképekhez állítva), ez okozta a fő gondot Danielnek. Na már most, a sorozat koncepciójának (és amennyire tudom, a meg nem valósult filmfolytatásokban is lett volna több kapu) ez nagyon nem felelt meg. Mert ugye, ha minden kapun más szimbólumok vannak, akkor minden bolygónak annyi címe van, ahány kapu, tehát egy bolygóhoz akár milliónyi cím is tartozhat. Ebben az esetben szép vastag telefonkönyv. A sorozat szerint azonban minden kapun a földi szimbólumok vannak, azaz 38 teljesen megegyező plusz 1, ami minden bolygón más, azaz ez az utolsóként beüthető szimbólum, mely a kiindulási pontot jelzi. Így minden bolygónak csak egy címe van, így hőseink bármelyik bolygóról azonnal haza tudnak jönni, nem kell napokat tölteni azzal, hogy megtalálják a címet. Így kicsit logikusabb is. Ezek után még arra is magyarázatot adtak, mire jó a 8. ékzár, mely úgymond, egy galaxis körzetszámát jelöli. Ennek használatához azonban lényegesen több energia szükséges, mint egy sima „belföldi híváshoz”, így nem is használható akármikor, legalábbis, ha nincs megfelelő energiaforrás (a sorozatok nagy részében nincs). A 9. ékzár funkciójáról azonban még semmi konkrétum nincs, de talán az Universe majd magyarázatot ad rá (a készítők ígérete szerint). Szvsz tuti ez is valami telefonosdi lesz.

Na mindegy, végezetül, a csillagkapuk rendszerét nyakon öntötték az évezredekkel a Tejútbeli kapurendszer után létrehozott pegazusi digikapukkal, melyek már csak 36 + 1 szimbólumot tartalmaz, feltehetően azért, mert sokkal kisebb a mi galaxisunknál, így lényegesen kevesebb kaput szórhattak szét rajta. Ráadásul ezek a kapuk egy bizonyos kristály nélkül már nem is képesek a 8. ékzár használatára (védelem, nehogy a lidércek kitárcsázzanak a Tejútba).

Szóval a kapuk rendszere (és maga a kapu is) megváltozott a filmekhez képest. A leírtakon kívül még sok-sok dolog van, ami jellemző rá, mint például a 38 perces nyitvatartási korlát, ami bizonyos fizikai tényezők hatására (feketelyukra nyitott féregjárat, korlátlan számú ZPM, stb) felülbírálható. Vagy az egyéb csillagkapuk (szuperkapu, tollan kapu), esetleg a tárcsázás nélküli aktiválás (erre a nox, az asgard, illetve egyes jövőképekben az ember is képes). De a DHD-nek is van még számos funkciója, ezeket eljárási protokolloknak nevezzük, és mivel a mi tárcsázó számítógépünk még igen kezdetleges, ezen protokollok hiánya is okoz néhány galibát (pl.: a kezdeti utazás utáni fagyást, vagy a kapuból való kirepülést is ezek hiánya okozta).

A következő lényeges változás a szereplők. A filmből öt karakter tér vissza, ebből kettő főszereplő (illetve egy rész erejéig még Rével is találkozhatunk). Ezek közül viszont csak kettőt játszanak ugyan azok, akik a filmben is. Kasufot (Erick Avari), azaz Daniel apósát, illetve Skaraa-t (Alexis Cruz), Jack ifjú haverját. Mindenki mást új szereplő kelt életre.

Jack O’Neill ezredest Kurt Russell helyett Richard Dean Anderson formálja meg. Anderson csak azzal a feltétellel vállalta a szerepet, ha nem kell olyan öngyilkosságra hajlamos fickót alakítania, mint a filmbeli O’Neil. Így a sorozatbeli O’Neill nem csak arcra, hanem jellemre is megváltozott, hála a magasságosnak. Anderson vitte a hátán a sorozatot. Jack szarkasztikus humora megadta a sorozat könnyed, humoros hangulatát. S gondolom feltűnt, hogy hol egy l-lel, hol kettővel írom O’Neil(l) nevét. Ez is jellemzi a sorozatban lappangó nem kevés komolytalanságot, mivel Russell O’Neil-t, Anderson O’Neill-t formálja meg, és ezt sokszor ki is figurázzák (amúgy több karakter neve is változott, Sha’uri például a filmben még Sha’re volt). O’Neill ráadásul korántsem mintakatona. Ritkán látni tisztelegni, felesel, parancs ellen tesz, ha úgy érzi, az a helyes. Persze, a sötét folt, fia halála nem tűnt el a sorozatban sem, csak ahogy ő mondta, megbocsátani nem tud magának, de sikerült felejtenie. Ennek ellenére nem egyszer téma ez a sorozatban. Jack végül tábornoki rangig viszi, mígnem otthagyja a Parancsnokságot (aminek egy évig ő volt a vezetője Hammond távozása után) és a Bolygóvédelmi Hivatal élére áll, azaz a Csillagkapu Program katonai szervének legfőbb vezetője lett. A lemondásának oka valószínűleg az volt, hogy így együtt lehetett Carterrel, mivel már nem volt a közvetlen felettese. Imigyen a 9-10. évadokban (illetve az Atlantis 3. évadába) már csak vendégszerepel. Anderson indoka a sorozatból való kilépésre pedig az volt, hogy egyrészt belefáradt, másrészt több időt akart a családjával tölteni. Ez meg is látszik a 8. évadban nyújtott teljesítményén, szóval tényleg ideje volt a váltásnak. Ellenben, mikor a 10. és Atlantis 3. évadokban szerepel, ott újra a régi Jacket láthatjuk.

Visszatér Dr. Daniel Jackson is. James Spadertől Michael Shanks vette át a szerepet, aki megszólalásig hasonlít rá (míg le nem vágja a haját ). Dr. Jackson a sorozat elején még mindig olyan csetlő-botló, meggondolatlan tudós, mint a filmben, ám szerintem ő fejlődik a legtöbbet a sorozat alatt, hiszen a végére már nem csak magabiztos tudós, hanem kiváló harcos is. A sorozat alatt talán a legtöbb tragédia is őt éri, hiszen elveszti a feleségét, több ízben meghal, a nők, akikbe beleszeret, rendre vagy goa’uldok, vagy tömeg-mészárosok lesznek. Mégis, Daniel az, aki mindig minden körülmények között mások életét nézi, és nem nyugszik, míg van olyan, aki le akarja igázni a Földet vagy a galaxist.

A CsK-1 csapata új szereplőkkel is bővült. Az első Dr. Samantha Carter százados (Amanda Tapping), aki aztán szépen végigmegy a ranglétrán és végül elég magas beosztásra tesz szert. Carter fizikus, talán a Föld legokosabb embere (hehe, Rodney McKay ezt vitatná), azon túl remek katona, csinos és még szőke is (nem kicsi fricska a „buta szőke” sztereotípia felé). A legjobb benne, hogy nem henceg az eszével, nem kezel le senkit (ellenben az említett McKay-jel). S persze, ahogy az kell, a romantikus szál két szereplője közül is ő az egyik. Szegénykém, reménytelenül belehabarodott parancsnokába, csak hát katonáéknál van az a szabály, hogy beosztottal kezdeni tilos. Így Jack és Sam kapcsolata beteljesületlen marad, azaz képzelgésben és alternatív valóságokban elcsattan a csók, illetve Jack lemondása a Parancsnokság vezetéséről is a Carterhez fűződő viszonyára vezethető vissza, míg Carter a 9. évadban mondja is, hogy van már valakije (mivel a vőlegényét éppen a 8. évad végén dobta, feltételezhető, hogy az a valaki Jack). Szóval nem tudni, ennek mi lett a vége.

Új arc az ellenségből lett jóbarát, Teal’c. Christopher Judge által megformált jaffa harcos valaha az Apófisz nevű goa’uld istenség (kezdetben ő a fő gonosz) első számú harcosa volt, de mivel mestere, Bra’tac rávezette, hogy a goa’uldok nem istenek, O’Neill sikeresen meggyőzte az árulásról. Ő az erőember a csapatban. Nagydarab, kopasz, fapofa és keveset beszél. Kedvenc szavajárása az „indeed”, azaz „valóban”, amelyet legalább annyiszor ejthetett ki a száján, mint Spock azt, hogy „logikus”. Teal’c amúgy nagyon szeretné felszabadítani a jaffákat a goa’uldok elnyomása alól, bár ez kicsit nehézkes, mert erősen függnek tőlük. Ugyanis minden jaffa hordoz a hasában – afféle erszényben – egy-egy ifjú goa’uld szimbiontát, amely hosszú életet és egészséget ad cserébe (erről később). Nélküle a jaffa rövid időn belül meghal. Szóval először ezt a függőséget kell megszüntetni, ami végül persze sikerül is, de ehhez hosszú utat kell bejárnia morózus barátunknak. Amúgy, Teal’c idegen volta egy másik humorforrása a sorozatnak, mivel nem mindig érti a földi szófordulatokat, „rituálékat”, de kezdetben még a TV-re is érdekesen néz (később meg lazán idéz bármilyen filmből). Ja, és mellesleg Star Wars fan (Jack meg a Star Treket szereti).

Mivel a Csillagkapu már a film óta katonai felügyelet alatt van (ez a sorozat folyamán némileg változik), ezért a Parancsnokság élére vezető is kell. George Hammond tábornok (Don S. Davis) hét évig vezeti a bázist, s bár kezdetben kicsit vaskalaposnak tűnik, hamar kiderül, hogy nem a tipikus aktatologató. Mindent megtesz az embereiért és a programért is. Ölre megy a politikusokkal, idegenekkel, olykor pedig fegyvert is ragad, ami korát és alkatát tekintve már tiszteletet ébreszt az emberben. És még Jacket is eltudja viselni, sőt, kezelni. Ami pedig a legjobb benne, hogy két elnökkel is jóban van (a sorozat folyamán az USA-nak eddig két elnöke volt, az elsőt nem ismerhettük, a második – Hayes – azonban szerepelt is az egyik részben), így ha már minden forrás bezárult, akkor is felkaphatja a piros telefont. Olykor azonban ez sem megoldás, ilyenkor már ő sem tehet semmit. Ennek okán kerül el végül a Parancsnokságról, és ülhet bele a Földvédelmi Hivatal székébe, majd innen megy nyugdíjba. A valódi ok persze az volt Davis, hogy komoly beteg lett, és nem tudott tovább szerepelni (később azért fel-felbukkan egy-egy rész erejéig).

A sorozatot az első nagy változás mégsem Hammond vagy Jack kiírásakor történt, hanem sokkal előbb, az 5. évad végén. Ekkor ugyanis a sorozatot eredetileg futtató csatorna úgy döntött, nem akar több Csillagkaput. Ezzel párhuzamosan Michael Shanks kilépett, ami Daniel megölésével, illetve felemelkedésével járt. Azonban a show nem állt le, a Sci-fi Chanell átvette, és elkészült a 6. évad. Azonban Shanks, mondván máshol akarja már kamatoztatni tehetségét, nem tért vissza Daniel szerepébe, így a helyére a Daniel halálakor megismert Jonas Quinn (Corin Nemec) állt be. Akárcsak Teal’c, ő is idegen, hasonlóan száműzött. Bolygója az ott fellelhető naquadria nevű ércet felhasználva atombombát akar gyártani, és az egyik teszt eredménye lett az, hogy Daniel meghalt. Quinn, miután látta, hogy kollégái a teszt kudarcát Danielre kenik, elhozott némi naquadriát és dezertált a Földre. Nagyon gyorsan tanul, így hamar beilleszkedik a csapatba. Kedélyes figura, minden újban örömét leli és igazán élvezi, hogy felderítheti a földi kultúrát. Sajnos, Quinn csak egy évad erejéig lehetett a csapat tagja, mivel Shanks rájött, hogy tehetségére nincs igazán szüksége másnak, így visszakönyörögte magát. Ennek eredménye Jonas hazatérése lett, miután Daniel kirúgták a felemelkedettek (az ősök) közül a szabályok megszegése miatt (amit a 6. évadban láthattunk, mivel ott is vendégszerepelgetett már). Azóta Jonas egy részben még felbukkant, azóta azonban híre-pora veszett. Kár érte, igazán remek karakter volt. Egyes pletykák szerint nem hajlandó többet Csillagkapuban szerepelni, mivel megsértődött azon, hogy kiírták Shanks miatt. Ezzel azonban az a gond, hogy eztán még visszatért egy általa írt részben.

A következő nagy változás – ami egyesek szerint a sorozat végét is okozta – a 9. évadban jött. Ekkor három új szereplő és egy teljesen új történeti száll indult. Egy ideig úgy volt, hogy az SG-1 8. évada az utolsó lesz (bár ezt mondták már az 5. évad óta), és a következő évad már az új spin-off, a Stargate Command lett volna. Erre még egy vicc is született a 9×01-ben, ám annak premierje előtt mégis maradtak az SG-1 címnél, valószínűleg a rekord miatt (a 9. évaddal ugyanis beérték az X-aktákat).

Szóval, a 8. évadban a CsK-1 elég szétszórttá vált. Három főre csökkent a szám, mivel Jack a bázis parancsnoka lett. A csapatot így az alezredessé előléptetett Carter vezette. Ez az egész viszont rányomta a bélyegét a 8. évadra, mivel a cselekmények nagyjához még mindig Jacket használták, ezért sokkal kevesebb lett az úgynevezett off-world rész (azaz Földön kívüli részek). A 9. évadban új parancsnokot állítottak a CsK-1 élére, Cameron Mitchell alezredest (Ben Browder), aki anno a 7. évad végén azt a rajt vezette, amely megtámadta az Antarktisz felett a goa’uld siklókat és al’kesheket. Persze a 7×22 Lost City II-ben nem szerepelt, ellenben a 9×01 Avalon I-ben Mitchell többször is visszaemlékszik és remekül kiegészítették a Lost Cityben látottakat. Mivel akkor lelőtték, több hónapos rehabon vett részt, majd, mivel O’Neill tábornok tett neki egy olyan ígéretet, hogy bármit kérhet, ha felépül, hát ő a CsK-1 tagja akart lenni. Pechére, a CsK-1 eddigre feloszlott, neki új csapatot kellene verbuválnia. Gyötrelmes munka árán végül sikerül visszaszerveznie Danielt, Cartert és Teal’cot. Mitchell amúgy igazi Stargate SG-1 fan, bármelyik bevetést (részt) felmondja, mivel a kórházban a CsK-1 jelentéseit olvasgatta. Elég jó katona, a humora szúrós, nem olyan fanyar, mint O’Neillé volt. Sokan tartják koppintásnak, pedig szerintem egyáltalán nem az. Bevallom, hangyányit jobban kedvelem Mitchell-t, mint O’Neillt, talán éppen a lelkesedése miatt. Egyetlen baja van csupán, saját bevallása szerint nem igazán parancsnoka a CsK-1-nek, mivel Carterrel egyazon rangban van (bár Carternek magasabb a beosztása, mivel ő Landry közvetlen helyettese), míg Daniel és Teal’c civilek. Ez látszik is a csapaton, sokkal inkább tűnnek baráti társulásnak, mint katonai teamnek.

Jack távozásával új tábornok kerül a bázis élére, ami nagyon jó, mivel Jack csapatfőnöknek remek volt, bázisparancsnoknak szörnyű. Hank Landry tábornok (Beau Bridges) nem olyan jóságos, mint Hammond, sokkal katonásabb, szigorúbb és sokat kiabál. Azon kívül iszonyú türelmetlen, emiatt nagyon sokszor leállítja a szájmenést kapó Jacksont, vagy éppen Dr. Lee-t. Ennek ellenére legalább olyan jó parancsnok, mint Hammond volt. Ráadásul a lánya is a bázisra került, akivel nem túl jó a viszonya és szerencsére, ezzel azért foglalkoznak is (bár Lexa Doig terhessége miatt korántsem annyit, mint szerettek volna).

A CsK-1 új tagja, illetve kezdetben csak afféle tanácsadó, Vala Mal Doran. Ő a 8. évadban bukkant fel, ellopva a Prometheust, de a rajongók annyira megkedvelték, hogy a 9. évadban ő indítja el az új sztoriszálat. Claudia Black kezdetben csak addig ugrott be, míg Amanda Tapping szülési szabadságon volt (Carter ezért nem szerepelt a 9. évad elején), aztán ő is teherbe esett, így kiírták, majd visszatért az évad végén, illetve a 10-ben már állandó szereplő.
Megjegyzem, a 9-10. évadban teherbe esett Tapping, Black, Doig (kinek férje Michael Shanks, akit én nagyon irigylek, és emiatt ő is hiányzott a 10. évad több részéből is), illetve nemrég jelentették be, hogy az Atlantisban Teylat alakító Rachel Luttrell szintén terhes. Na most, vajon mi folyik azon a forgatáson, ahol ilyen rövid idő alatt majdnem minden női szereplő lebabázott? Éves szinten jönnek a babák.
Na, kanyarodjunk vissza Valára, aki a sorozat egyik legérdekesebb karaktere. Egyes rajongók utálják, mások imádják. Tény, hogy állandó idétlenkedése rendesen telepumpálta az amúgy sem humortalan sorozatot humorral, ráadásul személyében az erotika is beférkőzött (ami azért annyira addig nem volt jellemző a sorozatra, max egy-két goa’uld rendszerúrnő és az első részben Sha’uri totálba vett meztelenkedése esetén). Persze ez nem olyan formában történt, mint teszem azt Hetes és T’Pol személyében, hanem inkább ez is a humor felől lett megközelítve. Persze, Vala is tud komoly lenni, sőt, ha a lányáról, Adriáról van szó, meglepően megváltozik, hiszen egyszerre gyűlöli és szereti. Egyik fele megölné, másik megmentené. Mindezek tetejében újabb szerelmi szál férkőzött a sorozatba, ha már a Jack-Sam kapcsolat kihunyt. Vala és Daniel kapcsolata azonban a se vele, se nélküle (a 9. évad elején ez szó szerinti ) elvet követi, ami Daniel részéről nem kevés hajtépést, Vala felől pedig rengeteg humort jelent. Megjegyzem, színészi teljesítményben Claudia Black és Michael Shnaks viszi a prímet a 9-10. évadban.

A főhősökön kívül rengeteg mellékszereplő is végigkísér minket a sorozat nagyján. Legfontosabb közülük Dr. Janet Fraiser (Teryl Rohery), aki hét éven át gyógyította keményen a Parancsnokság katonáig, mígnem halálos sebet kapott egy tűzharc során. Talán az egyik legmegrázóbb jelenete a sorozatnak, mikor válatlanul eltalálja a botfegyver, engem legalábbis eléggé megdöbbentett (akkoriban még nem spoilereztem). Utódja a 9. évadban szált be, Dr. Carolyn Lam (Lexa Doig), aki egyben Landry tábornok lánya is. Sajnos, a már említett okból kifolyólag ő nem kapott elég teret, ám amikor feltűnik, üde színfolt (az egyetlen ember, aki feleselni mer Landry-vel ). Ráadásul gyönyörű nő. Szintén az első évadtól van jelen a Parancsnokság egyik szerves részévé vált szereplő, Walter Norman Harriman őrmester (Gary Jones), aki afféle mindenes, de leginkább a chevronguy szerepét tölti be. S bár csak annyi dolga lenne, hogy végigzongorázza az „1-2-3-4-5-6-7 ékzár kódolva” szöveget, így vagy úgy, mindig kitűnik valamiben (ahogy ő mondja, ezt a feladatot nem láthatja el akárki. Ráadásul, a hetedik szimbólumnál nem is azt mondja, hogy „kódolva”, hanem a hatás kedvérét a „zárolva” kifejezést használja ). Szintén a bázis csapatát erősíti Siler őrmester (Dan Shea). Hogy ki ő? Az a fickó, akit mindig baleset ér. Megvágja az áram, elrepül, nekimegy az ajtónak, lelökik a lépcsőn, lezatolják, és nagyon sokszor ott fekszik a gyengélkedőn valami bibivel. Persze, érdemes tudni, hogy ez a sok balszerencse egyvalamiért éri: Don Shea a sorozat fő kaszkadőre. Amúgy, Siler feladatköre a bázis technikai gubancainak megszerelése. Fontos mellékszereplő a 2. évadban feltűnő, akkor még őrnagyi rangban leledző Reynolds ezredes, aki a CsK-3 vezetőjeként nem egyszer nyújt támogatást a CsK-1-nek. Elődje, Makepeace ezredes volt, aki szintén segítette hőseinket, mígnem el nem árulta a Parancsnokságot. Ehhez az áruláshoz köthető Hanry Maybourne ezredes, aki évadokon át a Parancsnokság riválisa volt (az NID-nél ő felügyelte a második kapu üzemelését), majd elárulta az USA-t és az oroszok kezére játszotta a második kaput. Végül Jack segítségével megpattant a kivégzőosztag elől, aztán a Földről is lelépett. Legutoljára egy kis bolygó királyaként találkozhattunk vele a 8. évadban. Az ő helyét egy időre Frank Simons ezredes vette át, ám megszállta egy goa’uld és végül az űrben végezte. Hasonlóan ellenség volt Robert Kinsey szenátor, aki az első évadtól a 8-ig megkeserítette hőseink életét. Végül az időközben jelentős szereplővé vált Richard Woolsey (a programot felügyelő Nemzetközi Felügyelő Bizottság egyik feje) segítségével lebuktatták és elmozdították pozíciójából. Eztán segített volna elfogni a Tröszt (renegát NID-sok) tagjait, azonban azokról kiderült, hogy voltaképpen goa’uldok és őt is azzá tették. Sorsa kérdéses, lehet elpusztult az al’keshel, amit szétlőtt a Prometheus, de az is lehet, hogy visszamenekült a Földre. Az oroszok bevonásával az ő egyik ezredesük, Chekov szintén fontos szereplő lett. Több ízben is úgy tűnik, az USA programja ellen van, ám valójában nagyon is élvezi a helyzetét (tudni kell, hogy az eredeti, Gízában talált kapu az oroszok kezébe került, majd miután az antarktiszi kapu elpusztult, az oroszok bérbe adták azt az USA-nak, cserébe mindenféle földön kívül cuccért, illetve később még többért), mivel így minimális költségráfordítással megszerezheti azt, ami az USA-nak dollármilliárdokba kerül. Sajnos, az ő sorsa is kérdéses. A Korolev nevű F-304-es parancsnokaként részt vett az ori elleni csatában, ám a hajó elpusztult. Azt tudjuk, hogy páran elhagyták a hajót, de hogy Chekov köztük volt-e, nem tudni. Mivel többször nem szerepelt, feltételezhetően nem jutott ki élve. És ha már hajók, érdemes megemlíteni a Prometheus két legismertebb parancsnokát. William Ronson ezredes a Prometheus tesztútjain volt a kapitány, míg Lionel Pendergast két évig, a hajó pusztulásáig irányított. Sajnálatos mód az életét adta, hogy a legénység elmenekülhessen. S ha már űrhajó, itt ildomos szólni Paul Emerson ezredesről, a USS Odyssey parancsnokáról, aki szintén sokáig jelen van a történetben, míg meg nem gyilkolják. Nem mehetünk el szó nélkül Jacob Carter tábornok mellett, aki Sam apja, és aki elsőként csatlakozik a tok’rákhoz, mikor hagyja, hogy Selmak belé költözzön, ezzel megmentve mindkettejük életét. Sajnálatos mód, végül Jacob Selmakkal hal, mikor a szimbionta elpusztul. A mellékszereplők közül talán a legismertebb Teal’c mestere, Bra’tac, aki egyetlen évadban nem szerepelt csupán, s aki megérdemelten lehetett volna a jaffa nemzet feje, ha azt az Ori szét nem zúzza. Amúgy érdemes tudni, hogy Teal’c-nek van egy fia is, Rya’c, aki a sorozat folyamán felnő és megházasodik (az anyja időközben meghal, miután a szimbiontája felnő). Na jó, azt hiszem, itt abbahagyom a mellékszereplők felsorolását. Nagyon sokan vannak, akik jelentős szerepet vállaltak. Pedig még kitérhetnék a Prometheus kormányosára, Marksra, aki később az Odyssey-t is megrepteti, vagy arra a hármasra, akik innét indultak Atlantis felsőbb köreire, név szerint Dr. Elisabeth Weir, Dr. Rodney McKay és Evan Lorne őrnagy. Szóval vannak itt bőven mellékesek, és bár nem kapnak annyi teret, mint mondjuk a DS9-ban, azért ők is eljátszhatják a maguk nyúlfarknyi szerepét és hozzátesznek a világhoz (és olykor, ha néha meghal közülük valaki, akár még vissza is térhet, pl.: Fraiser és Martouf).

Az ellenségek népes sorát meg már meg sem kísérlem felsorolni. Csak pár híresebb: Apófisz, Kronosz, Szókár, Anúbisz, Adria, RepliCarter, Ötödik. Talán külön kiemelném Yu-huang Shang Ti-t, aki egyedüliként a goa’uldok közül mellettünk állt a maga módján.

No, röviden túljutottunk a szereplőkön. Most térjünk rá az utolsó lényeges változásra a filmhez képest. Az első 8 évadban a főgonoszok hadát Ré fajtársai, a goa’uldok alkották. Igen ám, viszont Ré korántsem tűnt kukacnak a filmben, ellenben a goa’uldok azok. Ez azóta is sok vita szülője, mert sokan nem értik, mire fel van ez. A sorozat koncepciója szerint Ré is kukac volt, aki valószínűleg az ember mellett mást is megszállt (kis reklám: a saját fanficomban én ezt a teóriát fejtem ki). Ez nem is mond nagyon ellent semminek sem, mivel a sorozatban is elhangzik, hogy az emberek mellett a goa’uldok más fajokat is megszálltak, például az unasokat, akik többször is szerepet kapnak. A filmben azt is megtudhatjuk, hogy Ré faja haldoklott, ellenben a sorozatban nyüzsögnek a goa’uldok. Nos, ha számot vetünk, rájövünk, hogy a rendszerurakból nincs túl sok, és a goa’uld alatvalóikból sem. Ráadásul az egyik részben az is kiderül, hogy a goa’uldok kannibálok, ezért jó ideje csökken a számuk, pláne mióta az emberek is besegítenek a hullásukba. Szóval elmondhatjuk, hogy tényleg haldokló faj, annak ellenére, hogy már a szülőbolygójukat is megtalálták, ahol nyüzsögnek a vizekben. Ezek viszont valószínűleg nem olyan fejlett goa’uldok, mint űrben hódító társaik, akik Hathortól származnak – egy elmélet szerint Hathor megszállhatott egy, a bolygóján járt őst, vagy más fejlett fajú lényt, és az ő első gyermekei voltak Ré, Anúbisz, Apófisz és a többiek, akik már Hathor által megszállt lény tudásával rendelkeztek, mivel a goa’uldok genetikailag átörökítik az emlékanyagukat.

A goa’uldok és a köréjük épülő egyiptomi jellegű világkép az első 8 évad alapja. A 9. évadtól ezt átveszi a középkor és az Ori szál, mely az Artúr mondakörből építkezik. Ez és Jack távozása sok rajongónak elvette a kedvét, és fújni kezdtek a sorozatra. Ráadásul a jaffák új kormánya is sok teret kapott, ami szintén nemtetszést váltott ki, pedig szerintem igencsak szükségesek voltak, ha már nyolc évig szórakoztak velük. Az Ori szállal ráadásul sok addig alapmotívum távozott. Az asgardok jelentősen háttérbe szorultak, a tok’ra (főleg Selmak halálával) teljesen eltűnt, bár ez érthető. Ráadásul egyre kevesebbszer használták a címszereplőt utazásra. Hála istennek, a 10. évad (ami sokak szerint a 9-nél is rosszabb, szerintem pont, hogy az egyik legjobb évad) sok tekintetben visszatér az alapokhoz, azaz láthatunk nem egy bolygófelderítést, a csillagkapukat a szuperkapu révén újra elővették, ráadásul a tok’ra és az asgard is fel-felbukkan. Persze, az SG-1 már így sem volt a régi, ami nem is csoda. 10 év alatt elkelt a változás, hiszen nagyot fordult a világ. Manapság már nem maradnak meg az olyan sorozatok, amelyek egymástól független részekből építkeznek, hanem az összefüggő történet a nyerő. A 9-10. évad éppen ezt próbálta meg elérni, de ehhez súlyos változásokra volt szükség, miközben a régi rajongókat, akik az összefüggéstelen felderítős részeket szerették, próbálták megtartani. Ennek eredménye, hogy a 9-10. évad kicsit kesze-kusza, hiszen vannak teljesen összefüggő és semmihez sem kapcsolható részek. Az egyensúlyozás valahogy nem jött be. Nem csoda, 8 évad után nehéz koncepciót váltani. Talán az Atlantis ezen a téren sikeresebb lesz, hiszen az még mindig egy formálódó sorozat, az 1. évad még a széttagoltságot követte, a 2., aztán a 3. évadok már sokkal történetközpontúbbak, és ahogy a 4. évad áll, talán az lesz a legegységesebb. Kicsit olyan a helyzet, mint a DS9-nal, mely hasonló átalakuláson ment át. Az Universe pedig valószínűleg már lendületből összefüggő történettel nyit.

Na de, miért jó az SG-1? Minek köszönhet tíz évet? A választ ki-ki keresse meg maga a saját vérmérséklete szerint. Jómagam a könnyed kalandozást, a miszticizmus sci-fi környezetbe való helyezését szeretem, meg a tényt, hogy a jelenben játszódik, így megvan az érzése az embernek, hogy ez akár igaz is lehetne. Persze, jómagam már a 7. évad vége óta azt tartom, hogy nyilvánosságra kéne hozni a programot, ez azonban drasztikus változást hozna a sorozatban, ami lehet, meg is ölné. Persze, ha nem teszik, akkor meg lehet, az fogja megölni, szóval itt vagy kockáztatnak, vagy nem. Bár ha nem sugároznak ki több épületet az űrbe, akkor talán nem lesz ilyen gond (az űrcsata pedig az Antarktisz felett pár méterre történt, szóval az még nem olyan drasztikus). Ráadásul a nagyhatalmak vezetői már tudnak az egészről, így kicsit hitelesebben is titkolható. Na mindegy, tény, hogy a jelen idő remek ízt ad neki, amiben még fan-fictiont is élvezet írni, bár tényszerűen sok korlátot rejt magában. Szerencsére, az írók azért be-becsempésznek olyan motívumokat, amely a Föld jobbá tételét viszi tovább és nem csak katonai kérdésekben.

Akárhogy is, engem lenyűgöz a Csillagkapu univerzum fejlődése. Nemrég megnéztem egy korábbi részt, ahol még nagy gondot okozott, hogy az X-301-essel az űrbe kisodródó Teal’cot és Jacket kimenekítsék. Ha belegondolok, hogy innét oda jutottak, hogy ilyen helyzetben már elég lenne szólni az Odyssey-nek, amely a helyszínre siet, majd egyszerűen besugározza az egészet hóbelevancot a dokkjába, hát azt kell mondjam, ez nagyszerű.

Ráadásul az egészet katonai környezetbe helyezték, ami nálam megint plusz pont, mivel enyhén militarista beállítottságú vagyok. Bár a hitelesség azért megkérdőjelezhető, mert O’Neill már több évet kapott volna függelemsértésért, illetve az is érdekes, hogy az M16-os a pilotban nem lövi át a jaffa páncélt, viszont a sokkal gyengébb MP5 lazán átviszi. Persze, ha realitást akarok, akkor dokumentumfilmet nézek. Mindenesetre a sorozatban összeszedték a legfuturisztikusabb és legdögösebb fegyvereket, amik a mai hadászatban fellelhető (G36 és P90 rulezz). Ezeket pedig kiegészítik olyan fantáziafegyverekkel, mint az iszonyú cool zat’n'ktel, mely legalább olyan jó találmány, mint a fézer (és a rossz nyelvekkel ellentétben nem csak akkor használják a kábító módot – azaz egy lövés -, mikor a jófiúkat lezatolják, vagy el akarnak fogni valakit). Persze, a CsK egységek továbbra is katonák jórészt, akik háborút vívnak, és az ellenség eliminálására a legjobb és legvéglegesebb módszer annak megölése, így senki ne csodálkozzon, ha a legnagyobb tűzharc közepett valaki a P90-est részesíti előnybe a zat helyett (amivel célozni sem könnyű bizonyos távon kívül, ráadásul a kábító funkció csak pár percig működik és kellemetlen, ha az ellenség felkel, majd folytatja a ránk való lődözést).

Végszónak álljon itt az utolsó rész utolsó pár sora, melyben azt hiszem, minden benne van, ami a Stargate SG-1-ra igaz:

- Chevron seven is locked. – Walter
- Good luck, SG-1. – Landry
- Just another everyday mission to save the galaxy, Sir. – Mitchell
- Indeed. – a teljes csapat.
- Godspeed. – Landry tábornok

- Hetes ékzár a helyén.
- Sok szerencsét, CsK-1.
- A galaxis megmentése nem mindennapi feladat, uram.
- Valóban.
- Szerencsés utat.

Elindult a Nagy Nyári SF Toplista, melyben feltett szándékunk a hazai blogélet aktív résztvevőivel összedobni egy toplistát (ha már úgyis akkora divat ez mostanság) a sci-fi világából.

Így hát én sem szaporítom tovább a szót, jelölök és pontozok:

LEGJOBB TV SOROZAT

- Stargate SG-1 40p

Sokat filóztam azon, hogy ez kapja-e a legtöbb pontot tőlem, vagy a Firefly, esetleg a DS9, de végül a Csillagkapu lett a befutó. A sorozat tíz éve alatt majdnem minden részét maximálisan élveztem, ráadásul militarista beállítottságom tobzódhatott benne. Amióta pedig űrhajók is röpködnek benne, még jobb lett. A felbukkanó karakterek bár nem túl bonyolultak, azért emlékezetesek, de a sorozat igazi ínyencsége, hogy a mai ember szemszögéből viszi a kalandokat és fejlődik a mi társadalmunkból sci-fis univerzummá.

- Firefly 20p

Szerintem is méltatlanul kinyírt sorozat. Nem túl eredeti, hiszen űrwestern stílus már a Star Wars ep4-ben is láttunk, de Han Solo és a Tatooine világa itt kiteljesedett, a benne lévő humor pedig nem hagy szárazon szemet, mivel annyit lehet rajta röhögni. Ráadásul sok, nem hagyományos megoldást is tartalmaz, ami üde színfolt a sci-fik világában. Csempészek és csempészhajó, mi kellhet még?

- Star Trek – Deep Space Nine 15p

Az általam legjobbnak vélt Star Trek sorozat a harmadik helyre szorult. Űrcsaták, űrhajók, kidolgozott történet, remek karakterek jellemzik ezt a mesterművet, ráadásul talán az utolsó maradéktalanul jó Star Trek sorozat.

- Stargate – Atlantis 15p

Nem maradhat le a második Csillagkapu sorozat sem. Ismét felvonultat több remek karaktert, ráadásul igazi varázst maga Atlantisz városa ad neki, mely teljes egészében idegen és fantasztikus. A lidércek pedig félelmetes ellenfelek, akikről már többször kiderült, hogy nem gonoszak, ami ritka az ellenséges fajok gyűjteményében.

- Battlestar Galactica (új) 5p

Az új sorozat első két évada nagyon magasra tette a mércét és már-már kiütötte személyes dobogómon az első hármast (SG-1, Firefly, DS9), mikor jött a harmadik évad, és rendesen leverte azt a rudat. A kezdetben jó karakterek szétestek, a történet igencsak háttérbe szorult, a hangulat pedig már feleslegesen komorrá vált.

- Star Trek Enterprise 3p

Bár sokak szerint a legrosszabb Star Trek sorozat és kezdetben én sem akartam jelölni, mégis úgy érzem, itt a helye a listán. Igazából itt is az nyűgözött le, mint ami a Stargate-ben, vagyis a fejlődés, ahogy az emberiség elindul a maihoz közeli állapotból a Star Trek utópiája felé. Sajnos a sorozat záró epizódja iszonyú nagy melléfogás volt.

- Captain Power and the Soldiers of the Future 2p

Gyerekkorom kedvence nem maradhat le. Iszonyú B feeling, összelopkodott történet, de mégis, ősöreg klasszikus, amin máig tudok szórakozni.

LEGJOBB TV SZÍNÉSZ

- Patrick Stewart 16p

Színészi nagyságát mi sem bizonyíthatná jobban, mint, hogy több ízben is játszott Shakespeare színdarabokban és rengeteg filmben már jóval azelőtt, hogy Jean-Luc Picard kapitányként az Enterprise hídjára lépett volna.

- Edward James Olmos 15p

William Adama admirális szerepében hihetetlen, amit nyújt. Erről nem lehet írni, ezt látni kell.

- Nathan Fillion 11p

Malcolm Reynolds kapitányként jött, látott, győzött. A való életben is állandóan humorizáló Fillion Mal karakteréből is humordudort csinált, s mindezt bámulatosan formálta meg. Pofavágásai lekörözik Harison Fordot (pedig ő sem salam-balam e téren), apró megnyilvánulásai, rögtönzései pedig bámulatosak.

- Richard Dean Anderson 10p

MacGyverként ismerte meg a világ, de a csúcsra Jack O’Neill ezredes, majd később tábornok emelte. Anderson bár nem egy Shakespeare színész, sőt, de ahogy a cinikus, nem kicsit lökött katonát megformálta, az valami fantasztikus.

- Adam Baldwin 9p

Kőkemény izomember, IQ kb 0, erőszakra való hajlam 100%. Mégis, a marcona Adam Baldwin szerethetővé tett Jayne Cobb-t, ami nem kis teljesítmény.

- Avery Brooks 9p

Benjamin Sisko kapitány alakítója nálam szintén ott van a toppon. Brooks nagyszerűen alakítja a karrierista, a kötelesség és a vallási szerep, a jó és a rossz örök dilemmája között vívódó tisztet, aki korántsem a megszokott, mindig helyesen döntő Csillagflotta kapitány.

- Ben Browder 8p

Szintén egy Stargate színész, de a jelölést nem Cameron Mitchell alezredes, hanem John Crichton megformálásáért kapta. Remekül formálta meg a szó szerint idegen környezetbe került, állandó életveszélyben élő és emiatt némi elmezavarra szert tevő űrhajóst.

- Ron Glass 7p

No, még egy Firefly karakter, ezúttal Book tiszteletes megformálója. A titokzatos, kiszámíthatatlan pap szerepében nyújtott játéka alapján Glass legalább olyan magasságokba emelkedett, mint Fillion.

- Leonard Nimoy 6p

Nem tudom, mennyit gyakorolhatott Nimoy, hogy mindenféle arcrezdülések nélkül játssza végig Spock szerepét (illetve, a legtöbb, amire futotta, az egyik szemöldöke felvonása), de a hideg vulcani kutatótisztből egy csapásra ikont varázsolt.

- DeForest Kelley 5p

Szvsz Shatnernél sokkal jobb színész, és hát Dr. Leonard McCoy legalább olyan híres, mint Kirk, ami nem is csoda, hiszen a baráti-trió második tagja.

- William Shatner 4p

Nem túl nagy színész, sőt… legtöbbször inkább csapnivaló. Mégis, James T. Kirk kapitány szerepében maradandót alkotott, egy legendát, akinek fénye 40 évvel színrelépése után sem halványult.

LEGJOBB TV SZÍNÉSZNŐ

- Summer Glau 35p

River Tam megformálása önmagáért beszél. Véleményem szerint iszonyú nehezen játszható karakter, Glau mégis remekül megformálta.

- Claudia Black 30p

Félelmetes, ahogy ez a színésznő egyik karakter bőréből a másikéba bújik. Legyen szó a rideg Aeryn Sunról (Farscape), a vidám és szeleburdi Vala Mal Doranról (Stargate SG-1) vagy éppen az anyáskodó Shazza (Pitch Black), Claudia Black mindig helyt áll.

- Nicole de Boer 15p

Szintén egy olyan színésznő, aki könnyedén bújuk egyik szerepből a másikba, ezt a DS9-ban is remekül bizonyította, hiszen rögvest két különböző Ezri Daxot is eljátszott.

- Nana Visitor 15p

Újfent, mint az előző kettő, ráadásul akárcsak Boer, ő is remekül alakította ugyan annak a karakternek (Kira) két különböző aspektusát.

- Amanda Tapping 5p

Samantha Carter megformálójaként a legjobb ellenérv lett a „buta szőke” kifejezésre. Tíz év alatt ráadásul össze is nőtt a karakterrel.

LEGSZEXISEBB TV SZÍNÉSZ

Ebben az esetben élnék a passzolás lehetőségével. Az a helyzet, hogy ebből a szemszögből nem igazán szoktam a színészeket szemlélni

LEGSZEXISEBB TV SZÍNÉSZNŐ

- Jewel Staite 17p

No comment… azaz van, nézz rá és megtudod. A mosolya, az arca, a szeme, a hangja, az alakja… szóval, az egész lénye.

- Nicole de Boer 15p

Mint Jewel Staite, ő is az egész lényével hódít.

- Lexa Doig 14p

Na, ő megint olyan, mint Staite vagy Boer, egyszerűen a lényéből fakadóan gyönyörű.

- Linda Park 10p

Szexi, a szó legszorosabb értelmében.

- Terry Farrell 9p

No comment. Nézzetek meg egy Deep Space Nine részt és rájöttök.

- Jeri Ryan 9p

Gondolkodtam rajta, hogy felvegyem-e a listára, de végül – mint látjátok, felvettem. Túl sokat nem kommentálnám, ő megint az általános szexszimbólum példája.

- Morena Baccarin 8p

Ő megint a tipikus „rá kell nézni”, bár ő a tökéletes nő karakter. Alakja, arca, szóval az a kategória, akire a férfiember ránéz, és valami megmozdul.

- Amadna Tapping 6p

Ha éppen nem gyakorlóban és taktikai mellényben feszít, hanem valami nőiesebb ruhában, igazán szemrevaló jelenség.

- Jessica Steen 5p

Ahogy mondani szokás, „nem mai csirke”, de én akárhányszor látom (már pedig a Power kapitánytól az NCIS-en át a Világűr Robinsonjaiig láttam már pár dologban), mindig megállapítom, hogy nagyon szép.

- Gigi Edgley 4p

Ő megint olyan „nézz rá” nőszemély, kiváltképp a szeme az, ami elragadja az emberfiát.

- Nana Visitor 3p

Ő szintén szép. Igazából a szeme miatt tartom szexisnek, igazán igézők, legalábbis engem megigézett.

LEGJOBB FILMES / TÉVÉS ŰRHAJÓ

És, most fogom kiakasztani a zsűrit (még jó, hogy benne vagyok, eztán tuti az én jussom lesz ez…)

- Millennium Falcon 1p

- Birodalmi Csillagromboló 1p

- Venator Csillagromboló (ep3) 1p

- Eta-2 Actis Jedi interceptor (ep3) 1p

- Delta-8 Jedi vadász (ep2) 1p

- TIE vadász 1p

- TIE Interceptor 1p

- Naboo királyi űrjacht (ep1) 1p

- Naboo szenátori jacht (ep2) 1p

- Padmé jachtja (ep2) 1p

- Padmé jachtja (ep3) 1p

- N-1 Naboo vadász 1p

- Köztársasági cirkáló (Radiant VII – Qui-Gon és Obi-Wan hajója az ep1 elején) 1p

- Coruscanti teherhajó (ep2-ben Anakin és Padmé ilyennel mentek Naboora) 1p

- T-65 Incom X-Szárnyú 1p

- BLT-A4 Y-Szárnyú 1p

- ARC-170 Klónvadász 1p

- Slave I 1p

- Acclamator csapatszállító (ep2 rombolói) 1p

- Alpha-3 Nimbus V-szárnyú (ep3) 1p

- Tri-vadász 1p

- Keselyű-vadász (droidvadász) 1p

- Recusant romboló (ep3 – Vállalatszövetség hajója) 1p

- Invisible Hand (Grievous rombolója – Providence osztály) 1p

- Munificent fregatt (ep3 – Bankárklán kommunikációs hajója) 1p

- Belbullab-22 (Grievous hajója, mellyel Obi-Wan menekült) 1p

- Theta osztályú komp (Sidious hajója az ep3-ban) 1p

- Lambda osztályú komp (Tydirium) 1p

- Sentinel osztályú birodalmi leszállóegység (ep4-ben, mikor a rohamosztagosok a sivatagot járják) 1p

- Kereskedelmi Szövetség leszállóhajója (ep1) 1p

- Kereskedelmi Szövetség droidvezérlő hajója 1p

- Super osztályú csillagromboló (Executor) 1p

- BS-04 B-Szárnyú 1p

- AF-03C A-Szárnyú 1p

- YT-2400 (Outrider – ep4, Mos Eisley felett röpköd) 1p

- TIE X1 Advenced (Vader TIE vadásza) 1p

- TIE Bombázó 1p

- Scimitar (Sith Beszivárhó – Darth Maul hajója ep1) 1p

- Geonosisi vadászgép 1p

- Mon Calamari cirkáló 1p

- Corelliai Korvett (Tantive IV ep3-4-5-6) 1p

- Nebula B fregatt (szanitéc hajó ep5-6) 1p

- Lázadó Transporter (ep5-6) 1p

- NCC-1701 USS Enterprise 1p

- NCC-1701-A USS Enterprise 1p

- NCC-1701-C USS Enterprise 1p

- NCC-1701-D USS Enterprise 1p

- NCC-1701-E USS Enterprise 1p

- NCC-2000 USS Excelsior 1p

- USS Voyager 1p

- USS Defiant 1p

- USS Reliant 1p

- NX-01 Enterprise 1p

- Akira osztályú csillaghajó 1p

- Steamrunner osztályú csillaghajó 1p

- klingon ragadozómadár 1p

- romulan harcimadár 1p

- Valdor (Nemesis) 1p

- Scimitar (Nemesis) 1p

- Oberth osztályú csillaghajó 1p

- Negh’var klingon cirkáló 1p

- Borg kocka 1p

- Borg gömb 1p

- F-302 vadászgép 1p

- X-303 Prometheus 1p

- F-304 (Daedalus) 1p

- X-301 1p

- Goa’uld halálsikló 1p

- pocsolyaugró 1p

- lidérc dárda 1p

- lidérc cirkáló 1p

- lidérc kaptárhajó 1p

- ha’tac (goa’uld anyahajó) 1p

- Ré hajója 1p

- Ori cirkáló 1p

- Ori vadászgép 1p

- Ős cirkáló (Orion) 1p

- Serenity 1p

- A Végrehajtó hadihajója (Serenity) 1p

- Fosztogató hajó (Firefly) 1p

- USS Sulaco (Conestoga osztály) 1p

- USCSS The Nostromo 1p

- USM Auriga 1p

- The Betty 1p

- UDL-4L Cheyenne leszálló egység 1p

- Narcissus 1p

- Roger Young 1p

- Battlestar Galactica (új) 1p

- Battlestar Pegasus 1p

- Viper Mark II (új) 1p

- Viper Mark VII 1p

- Raptor 1p

- Colonial One 1p

- Fehér csillag 1p

- Aurora csillagvadász 1p

- Omega romboló 1p

- Predator hajó (Predator 1) 1p

- Predator hajó (Alien vs Predator) 1p

- Csillagvadász (Gunstar – Az utolsó csillagharcos) 1p

- Moya 1p

LEGJOBB TV / MOZI VILÁG<