Egy elnyűhetetlen név: Enterprise
8 05 2007
Nehéz fába vágtam a fejszém, azt hiszem. Mert egy olyan sorozatról akarok most objektíven írni, ami érzelmek hullámát indította el benne, másrészt meg majdnem minden Trekker utál. És hát én Trekker is volnék, vagy mifene.
A legjobb talán az elején kezdeni. Az első évadot még a Viasat 3 keretében csodálhattam meg. Az első (két) rész néhány nüánsztól eltekintve tetszett. Ezen apróság például a vége, ahol is megszemlélhettük, amint a fiatal Archer megrepteti élete első hajóját. Na, ez baromira nem kellett volna. Aztán kb ez lett a mottóm az első évadra is. Sőt, kukacoskodó énem egy idő után az első részt is kritizálni kezdte, és hibát hibára halmoztam. Nem tetszett az intro, hogy a címszereplő röpködése helyett (ahogy azt addig megszokhattuk Trek sorozatoktól) űrhajózás-történelmi pillanatokat láthatunk. Pozitívumnak csak a Phoenix, a térhajtóműves akármi és a legvégén felbukkanó Enterprise volt. Meg a zene, az tetszett, viszont az nem, hogy nem Gene Rodenberry szerezte, ezzel sutba dobva még egy Trek hagyományt (persze, sajnos ez a hagyomány most már végérvényesen odaveszett :().
Az NX-01 Enterprise alakját sem tudtam könnyen venni, mert túlságosan hasonlít a First Contactban megismert, majd a DS9 és Voyager részekben is fel-felbukkanó Akira osztályú hajóra. Lényegében, igen minimális változtatást eszközöltek (ezt mondjuk tetézték, mikor a második évadban egy Steamrunner osztályra emlékeztető hajó is megjelent).
![]()
Ja, és ha már a hajót szidom, megemlíteném a nevet, mellyel csak az a bibi ugye, hogy a Trek szerint összesen hat Enterprise nevű hajó szolgált a Csillagflottában. Aztán, arról a szarvas hibáról már ne is beszéljünk, hogy az első akciót rögvest egy Földre zuhant klingon okozza. Mint a Trek világot valamelyest ismerők, én is felháborodtam, hogy mi a túrót csinál 2151-ben egy klingon (ráadásul ráncos fejjel) a Földön, mikor velük csak 2218-ban lett volna esedékes. Ráadásul a rész ezt is meg tudta fejelni, Archer mindjárt a Nagytanács színe elé járult. Ez így mind kapásból eszembe jutott az első rész alatt, aztán jöttek a ferengik, borg (bár akkor én még csak azt hallottam, hogy a 2. évadban lesznek, de látni sokáig nem láttam azt a részt, de engem már ez is kiborított). A tetejében meg ott volt a temporális hidegháború is, amiről szó nincs később, ráadásul nagyon értelme sincs. Szóval, az első évad után én cancelt nyomtam a sorozatra. S bár figyelemmel kísértem a vele kapcsolatos eseményeket, elolvastam az azóta megboldogult Replikátor nevezetű honlapra kitett átiratokat, de különösebben nem érdekelt.
Aztán idén jött a fordulat. Az AXN (majd AXN Sci-fi) elkezdte adni az első évadot és szerencsésen folytatták is. Mivel nekünk nem volt AXN-ünk (illetve, mire lett, addigra az Ent. átkerült az AXN Sci-fire, ami meg megint csak nincsen… háromszoros taps a UPC-nek), így természetesen nem néztem továbbra sem, meg a Trek lázam is leült, ez a Viasat folyamatos TNG ismétléseinek volt leginkább köszönhető (hiába no, én a Voyagerre vártam, mert annak eddig mindig csak a végét tudtam megnézni… azóta is). Aztán, egy ismerősöm ajánlgatni kezdte és dicsérte rendesen. Hozzáteszem, nem vértrekker, sőt, egyáltalán nem trekker, csak szereti a sci-fiket. Én meg egyszer csak nekiültem az első évadnak. Továbbra sem tetszett, félúton abba is hagytam. Ez volt tavaly, majd idén megint megpróbálkoztam vele. Lehet, hogy a sorozat talált el jó hangulatban, vagy az életszemléletem változott, esetleg visszatértem rugalmas önmagamhoz, de meglepetésemre, bejött. Az első évad, majd a többi is. Jó, nem minden, mert voltak hibák, de azzal majd később foglalkozom.
A következőekben masszív SPOILEREK jönnek, szóval, ha nem akarsz előre fontos dolgokról tudni a sorozattal kapcsolatban, akkor NE olvass tovább!!!
Ami elsőnek megfogott, az a retro érzés. Első blikre az NX-01 sokkal modernebbnek tűnik, mint az NCC-1701. Pedig valóban nem az. Rengeteg dolog hiányzik róla, ami később olyan fejletté teszi a Csillagflotta hajóit. Ezek közül ráadásul sok nem is tűnt fel sokáig. Pl.: az, hogy a komputer nem beszél, és egyáltalán nem hangvezérléses csak az utolsó részben esett le, mikor Riker szólt az NCC-1701-D komputerének, hogy a programnak vége. De ezen az ócska teknőn még pajzsok sincsenek, csak burkolat polarizálás. A fézerek helyett három behúzható fáziságyú van (az NCC-1701-en kezdetben 6 db VI-os típusú fézer volt, míg a filmekben szereplő Refiten és az NCC-1701-A-n már 18 db VII-es típusú), sőt, a Broken Brownban még fáziságyú sincs, helyette valami kezdetleges lézerfegyverrel operál. Fotontorpedók helyett is rakétákat lő, amely nem csak lassú, de hatástalan is a legtöbb hajó ellen. Később persze megkapta a jó öreg fotontorpedókat, de addig még sok lövést kellett kibírnia. Erőtér nuku, illetve Malcolm szorgosan fejlesztgeti őket, ám azok még messze vannak a burkolatlékeknél kifeszülő testvéreiktől. A transzportertől meg kezdetben jobban félnek, mint a nyílt űrtől, a sorozat elején még mindenhova az oldscool kompjaikkal röpködnek, a vége felé viszont a transzportert szívesebben alkalmazzák. A legjobb pedig a vonónyaláb elődje, a vonóhorog, mellyel azon túl, hogy mellé lehet lőni, még el is szakadhat
A fézerpisztolyt is az első részben vezetik be, ezeknek még csak két fokozatuk van, kábító és halálos (a TOS-ban már volt romboló, illetve a TNG-s érában lévők finom-hangolhatóak a három fokozat között), ráadásul valóban pisztoly formájúak, mint a TOS-ban (sőt, ezek inkább fúró formájúak). A kommunikátor is a jó öreg TOS-os „tütütüüü” hangot kiadó ketyere, még előpattintani is ugyan úgy kell. Tricoder pedig egyáltalán nincs. Van ugyan egy kis kézi szkenner, ami jó életjel befogására, de ez messze van az univerzálisan bármire használható szerkezetektől. Ugyanígy replikátor sincs a fedélzeten, helyette hivatásos szakács van és hajókonyha, meg italautomata.
A hajó műszerezése is megér egy bekezdést. Mindenhol plazmamonitorok virítanak (a hídon összesen 80 db). Ez elsőre modernebbnek tűnik, mint a TOS retro képernyői, de ha kicsit elszakadunk az 1960-as és 2000-es korok közti valódi felfogás- és jövőképbeli különbségektől, akkor rájöhetünk, hogy ez a sok nyomógombos, otromba felszerelés mennyivel összetettebb, bonyolultabb, mint a TOS megoldása, ahol megnyomsz egy-két gombot és megkapod, amit akarsz (az Ent-ben ehhez gombok seregeit kell lenyomkodni). Arról nem is beszélve, hogy itt mindent nyomkodni kell. Ajtónyitás, liftindítás, stb. Tucker sem mindig gombnyomogatással javítja meg a reaktort, olykor bizony csavarkulccsal szaladgál. Ehhez képest Scotty és Geordi gépészeti analfabéták (bár Scotty nem annyira, ő még a billentyűzetet tudta használni :)), nekik elég volt a gombok nyomogatása, néhány trikorderes játszadozás, aztán már ment is a hajtómű. Az Enterprise ráadásul Tom Paris kedvence lenne, aki külön kérte a Delta kompba a botkormányt. Az NX-01 még a jó öreg joystic megoldással vezethető, nem „zongorázással”. Műszerezésben ráadásul elővettek néhány TOS-os megoldást. T’Pol kapott egy ugyan olyan mikroszkópot, mint amilyenbe később Spock kukucskál bele állandóan. A transzporter is olyan tologatós-gombos eljárással züzzenthető be, mint az NCC-1701-en, és ilyen tilitolik még Travis pultján is vannak, akárcsak később Sulu-én.
A hajó küllemben is felvett pár TOS-os jellemzőt. A hajtómű-gondola echte TOS-os, henger alakú, az elején a villogó Bussard-kollektorokkal, mintha egyenesen az NCC-1701-ről szerelték volna át (vagy a Phoenix-ről). A deflektor-tányér is inkább hasonlít itt egy parabolaantennára (mint a TOS-ban), mint a TNG villogó kör és ovális alakú céltábláira. Ráadásul ez a hajó elég lassú is, mivel maximum 5-ös fokozatra (warpra) képes, míg az NCC-1701-nél ez az érték 8-as, a Refitnél és az NCC-1701-A-nál pedig 9-es (ez persze Cochrane-skálán, a TNG-ben már más skálát használnak).
Az űrhajó belső folyosói sem a megszokott tágas, világos, enyhén steril, de mégis otthonos környezet, hanem még szűk, elhasznált, nyomott. Ez egyeseket zavar, de ne feledjük, ez egy másik világ, nem a Föderáció. Ha már most minden olyan lenne, mint a Föderációban, akkor mi értelme lett volna azt létrehozni. Szerintem érdekes látni, hogy ebből a kicsi, zsúfolt hajóból később a hatalmas, tágas Galaxy-k lettek. Ugyan ez áll az egyenruhákra. Ezek még nem „pizsamák”, ahogy azt többször is megfogalmazták a sorozatok alatt, hanem kezeslábasok. Olyan ruhák, amiket manapság is használnának, illetve használnak is. Sok-sok zseb, csupa célszerűség. Viszont itt is van egy apró finomság, ami Trek imádó felemet megfogta. Színes csíkok jelölik a beosztásokat, vagyis mérnök, biztonsági, irányító vagy kutató-e az illető, és erre a vörös, kék és sárga színeket használták. Ez már bevált módszer volt a TOS-ban, majd később minden egyéb sorozatban (egyedül a TOS filmekből maradt ez ki, ott teljesen más színeket használtak). Az apróság pedig az, hogy, akárcsak a TOS-ban, itt is az arany jelzés jelöli az irányító tiszteket (kormányos, kapitány), míg a vörös a gépészeket és biztonságiakat. A TNG-ben a két színt felcserélték.
Ha már az egyenruháknál járunk, nem mehetek el szó nélkül T’Pol ruházata mellett, ezzel ugyanis van egy kis baj, legalábbis az első két évadban. Na nem az, hogy testhez simuló, azzal nekem semmi bajom. Hanem az, hogy éppen csak színben tér el Hetes ruházatától. Hetesnél ezt még megmagyarázták, de T’Pol esetében erre már nem vették a fáradtságot. Persze nem is kellett volna, ha több vulcani is visel ilyen ruhát, ám mindenki más mellőzte ezt a viseletet. A harmadik-negyedik évadban használt ruházata meg azért lóg ki, mert elméletben ott már a Csillagflotta tagja, akkor pedig ugyan azt az egyenruhát kellett volna viselnie, mint a többiek. Persze, nyílt titok, miért hordott ilyen ruhát, csupán azért, mert olyan az alakja, amilyen. Sokan ezt is felrótták a sorozatnak. Tulajdon képen nem értem, miért. A Trek alapjainak számító TOS-ban úton útfélen találkoztunk olyan hiányos öltözetű nőkkel, hogy ahhoz képest T’Pol túlöltözött. Eleve a flotta női egyenruha-kivitele miniszoknya és mélydekoltázs (ahogy Jadzia mondta: a nők keveset hordtak), ezt pedig a TNG elején is használták. Ráadásul a TNG-ben Deanna is testhez álló, mélyen dekoltált ruhát viselt, szóval ez már hagyomány (hm… Deanna esetében sem magyarázták meg, hogy egy tiszt miért hord ilyen kihívó civil ruhát…).
S ha már T’Pol, neki van még egy jelenete, ami többekben ellenérzést váltott ki (bennem is kiváltott egy érzést, de az semmiképpen sem volt negatív
). Mikor ledobta magáról a ruhát. Ezt sem értem miért, bár nem megszokott, de erre is volt már precedens Trekben (TNG és Voy), bár talán itt mutatták a legtöbbet (sajnos, nem emlékszem teljesen az adott TNG részre, de az tudom, hogy a két Troy volt a ludas). De ha valaki ezen fennakad, hát kérem, meg ne nézze a Stargate SG-1 első epizódját, mert hátast fog dobni
Na, és ha már ennyire rákattantam T’Polra, nekiesek a szereplőknek. Először is leszögezném, nagyon tetszett, hogy az első két évadban nem halt meg senki a legénységből. Ez azért szép teljesítmény. Nade, szereplőkről van szó most, ugye. Tény, hogy az NX-01 legénysége nem a legegyedibb karakterekből lett összeverbuválva, és hogy jellemben és kidolgozottságban olyan messze vannak a DS9 hőseitől, mint az okampák világa a Földtől, de azért elég jó kis banda ez. Lendületből itt van Jonathan Archer, aki elég hirtelen ember, a parancsait nem rágja meg ezerszer, s ebből nem kevés baj is származik. Nem is egy vérbeli diplomata, stratégának sem túl jó. Voltaképpen, szerintem csak a nevének köszönheti, hogy végül ő lett az Enterprise kapitánya. Ennek ellenére mindig kihúzza hajóját a sza… bajból, bár ennek legtöbbször robbanások és lövöldözések a következményei. Tisztára mint Kirk
A főgépész, személyes kedvencem egyben az ügyeletes szépfiú és humorzsák, III. Charles „Trip” Tucker, aki szintén bajforrás, ha diplomáciai küldetésről van szó, de akárcsak utódai, Geordi és Scotty, ő is mindent megtesz a hajó egyben tartásáért. A kutató tiszt újra egy vulcani, a már emlegetett T’Pol. Ő talán a legérdekesebb karakter, mivel a 3. évadban jelentkező drogproblémái jelentősen kiemelik a vulcaniak szürkeségéből, így míg Spock félig ember mivolta miatt rendelkezett érzelmekkel, addig neki hagyományos vulcaniból kellett érzelmessé válnia, ami nem volt egyszerű. Kicsit Data ellentéte, míg az android érzelmeket akart, de nem kaphatott (illetve ideiglenesen mégis), addig T’Pol elakarta vetni őket, pedig erre nem volt képes. Az ő és Trip közötti szerelmi szál pedig a romantikát szolgáltatja, bár annak kidolgozottsága felér a „jó a segged, kő kóla?” dialektussal is. S persze, muszáj az állandó problematika, a „szeretsz, nem szeretsz, ha szeretsz, nem tudok dolgozni, ha nem szeretsz, akkor sem” és hasonló jelenetek. Ez kábé olyan mélységű, mint a TNG-ben a Worf-Deanna szál, ami úgy jött, ahogy ment, felejthetően. Egyetlen pozitívuma kapcsolatuknak az volt, mikor egy klónozott gyerek miatt már-már újra egymásra találtak. Ha ezt tovább vitték volna, még érdemleges dolgok is kisülhettek volna. Ám a sorozatot lefújták és a készítők ennek a dolognak az elvetésével is rontottak az uccsó rész minőségén. De erről megint később, most vissza a karakterekhez. Van itt még egy másik (állítólagos) jóképű karakter, Malcolm Reed, aki bár biztonsági, de valahogy sehol sincs benne az az egyediesség, rátermettség, amely Worfban, Tuvokban vagy Odoban megvolt. Reed számomra a legellenszenvesebb karakter, mivel örökösen nyavalyog valami miatt, meg olyan begubózott, mint valami fejlődésben visszamaradt hernyó. S még a fegyverekért való rajongása sincs eléggé érzékeltetve. Ellentétben Hoshi Satoval, aki Uhura elődjének is betudható. Bár ő is nyavalyog, mégis szerethetőbb karakter. Ráadásul az évek során jól belerázódik a hajókázásba, így míg a sorozat elején még az sem volt mindegy neki, melyik oldalon van a kabinja, addigra a végén már rutinos űr-rókahölgyként veszi ki részét, sőt, az In a Mirror, Darkly II című részben egyenesen császárnővé kiáltja ki magát :). A hídszemélyzet utolsó tagja Travis Mayweather, aki sajnos kicsit elsikkadt a sorozatban, pedig űrhajós származása a következő Tom Parissé avanzsálhatta volna, ennek ellenére a vég közeledtével már csak párszor van középpontban, akkor is legtöbbször csak röpköd. Ennek talán az is az oka, hogy a transzporter előtérbe kerülésével már nem volt különösebb haszna a karakternek (bár Tom Paris is milyen jól elvolt, pedig ő is „csak” kormányos volt). A banda utolsó tagja pedig a másik idegen lény, dr. Phlox, akinek olyan a vigyora, hogy az bizony körbeéri a fejét. Örökös optimista, be nem áll a szája és egész kis állatkertje van, azon túl inkább híve azon módszereknek, amiket McCoy anno „kőkorszakinak” titulált. Hát igen, a hipospray itt még jobban emlékeztet egy fecskendőre, a bőrregenerátort meg leginkább egy pióca, míg az orvosi trikorder akkora, hogy elfér benne egy egész ágy (amúgy neuroszkenner és a hajóba van építve).
A történet sem egyszerű, és ez talán az egyik legnagyobb gyengéje a sorozatnak, egyúttal változatosságot is ad. Kezdetben, az első két évadban az Enterprise célja a felfedezés. Ez a TOS és TNG sorozatokat idézi, bár itt inkább a TOS erősödik, mert itt is majdnem minden kapcsolatfelvétel balul sül el. Ráadásul sok esetben rendesen sértik a kronológiát, pl az említett klingonokkal. Szerencsére, a legtöbb melléfogás elég jól ki lett javítva a 4. évadban, különös tekintettel a klingonokra, akiknél még a magyarázatot is megkaptuk arra a kérdésre, hogy „Miért mások a TOS-ban, mint a TNG-ben?”. A magyarázat szerintem egész jó, megállja a helyét. De vissza az első két évadra. Szóval itt felfedezgetés folyik, minek folytán legtöbbször bajba kerül a legénység (de hát, melyik legénység nem kerül részről részre valamilyen gondba?). Közben megy a tamporális hidegháború, melynek se füle, se farka. A Trekben amúgy is elég érdekes az időutazásosdi, de az Ent-ben a feje tetejére állítják (a legjobban még mindig a DS9 tudta ezt kezelni) minden magyarázat nélkül. Az egész abban csúcsosodik ki, hogy a 2. évad végén a Földet támadás éri, melynek folyamán milliók halnak meg. Erre az Enterprise katonákat vesz a fedélzetre és nekilendül a Kiterjedés nevű anomáliáktól, csillagködöktől és veszélyes lakóktól illetve csapdába esettektől hemzsegő körzetnek. A 3. évad végig erről az útról szól és elég összetett. Ez a sorozat (és a Trek) legsötétebb korszaka, a hajó végül tökéletes ronccsá válik, a legénység megcsömörlik, de végül sikerül a békét elérni a Xindi-vel, igaz, ehhez fel kell robbantaniuk a Halálcsillagot… akarom mondani, a Xindi szuperfegyvert. Eztán indít a 4. évad, ahol kivették a gyeplőt a két futtató mancsából és átadták a harmadiknak, aki az előző évadban csatlakozott a bandához. Ez a figura nekiállt helyrehozni, amit a két másik úriember elszúrt az első két szezon alatt. Kimagyarázta a klingon problémát, megoldotta a temporális hidegháborút, foglalkozott az eugenikus háborúkkal (aminek közvetett oka a klingon probléma), szó esik az emberek idegenekhez való viszonyáról, vulcani változásokról (melyben egy TOS-os karakter is felbukkan), és láthatóan elindította a sorozatot a Föderáció felé. Sőt, még a romulan háború előszelét is meghozta, ám sajnos a sorozat le lett fújva, így abba már nem kóstolhattunk bele. Így elmondható, hogy a 4. évad a legjobb az Enterprise-nak, és pont akkor állították le, amikor a csúcson volt, amikor már volt célja a sorozatnak.
És hogyan állították le? Számomra a sorozat a 21. résszel zárult, mert a These Are The Voyages című rész egy katasztrófa. Alapból a szitu, hogy Riker és Deanna holoszobázik és az egész történet voltaképpen a TNG Pegasus című részének részét képezi. Először is, a két színészen jól látszódik, hogy jócskán kiöregedtek a valódi Pegasus című részben játszott önmagukból. Különösen Deannan látszódik. Aztán, ott van Trip suta, idióta, fantáziátlan, szükségtelen és értelmetlen halála. Egyrészt, a behatolók pont a kajáldából kirohanó Tripbe és Archerbe futnak (mintha tudták volna, hogy ott vannak), másodszor, Reed emberei és a MACO kommandósok mit gatyáztak? Több, mint öt percük volt a helyszínre érni, az Enterprise pedig nem egy nagy hajó, és azelőtt másodpercek alatt a helyszínen termettek. Itt meg még járókelő sem volt. Ráadásul amekkorát robbant az a plazmavezeték, Tripből semmit sem kellett volna találni, ahhoz képest elég jó állapotban volt (leszámítva, hogy meghalt). Szóval lerítt, hogy csak azért ölték meg, mert nehogy egy Trek csapat áldozatok nélkül menjen nyugdíjba (akit aztán fel lehet támasztani). Végezetül pedig a Föderáció megalakulásának pillanata, amire végül is az egész évad (és elvben a sorozat is) ki volt hegyezve, úgy ért véget, hogy „Komputer! Program vége!”. Na puff… az egész részben csak az utolsó egy perc volt a jó, amikor a három leghíresebb Enterprise röpköd egyet, és azok kapitányai elmondják a hírhedté vált monológot. Meg még a nosztalgia, mert szépen felépítették az NCC-1701-D folyosóit és a bárt.
No, lassan kezdek a végére érni. Sőt, be is fejezem. Összességében nekem megtetszett a sorozat. Nem indított jól, de jó sült ki belőle. Van persze néhány logikai bukfenc, ami benne maradt, mint a borg vagy a ferengik (az előbbi szerintem jócskán titkosítva lett, bár az, hogy Phlox rájött, hogyan lehet visszaváltoztatni egy asszimilált egyént, magyarázattal szolgálhat arra, hogy sikerült Picardot visszalakítani. Míg az utóbbi esetén, hát ott be kell érni azzal, hogy nem tudták meg a faj nevét, aztán 200 év múlva majd több a történelmet részletesen ismerő csillagflottás is a fejéhez kap, hogy „Ezek a ferengik? De hát ezekkel már találkoztunk!”) Egyetlen nagy-nagy negatívuma van számomra, a vége. Méltóbb befejezést érdemelt volna ez a csapat annál, mint hogy egy TNG epizód részévé avanzsálták a fináléjukat. És nem kellett volna megölni Tripet. Meg még azt rovom fel talán, hogy az első két évadban nem használták a Star Trek megnevezést. Hogy ennek mi értelme volt? Végszónak, a DS9 után az Enterprise a második kedvenc Star Trek sorozatom.


„Miért mások a TOS-ban, mint a TNG-ben?”. A magyarázat szerintem egész jó, megállja a helyét.
dzsejt, valami linkkel lepj már meg, légy szíves, ahonnan én is megtudhatom, mert én még mindig nem vagyok képben…
Köszi előre is!
Uff. Az az érdekes, hogy leírsz egy rakás negatívumot, majd összegzed, hogy azért neked mégis tetszik.
Amit kihagytál. Klónozott epizódötletek. Koncepciótlan folyamatosan változtatott háttértörténet. Szürke, díszlettelen hátterek, csak kék egyenruhák és szürke kosztümök. Majd minden részben kötelező csata. Három főszereplő, kevés maradandó (Degra, Shran, Forest) karakter.
A trek hangulatiságot nem csak az gyilkolta, hogy borg meg ferengi, hanem példul az hogy T’pol és Trip között kimerült a romantika annyiban, hogy egy bedrogozott vulcaniról lecsúszott a ruha.
Persze csak szvsz.
no,akkó nem csak én vagyok így ezzel a temporális Hidegháborúva kapcsolatba,hoyg az meghonnan/minek vala???!!!
valahola Portál fórumain megvan ez a beszólásom,de senki se 1ezett akkó
chelloveck: linket nem tudok, de le tudom írni. Lényegében arról van szó, hogy eugenikus háborúból visszamardt néhány figura (olyanok, mint Khan és kompániája a Trek II-ben), akiket egy Soong nevű figura nevelt (Data dédipapája). Ezek megtámadtak egy klingon ragadozómadarat és el is foglalták. Ez tetszett a klingonoknak és az eugenikus nyomon elindulva önmagukat próbálták fejleszteni. Az erejük megnőtt, gyorsabbak lett, stb, viszont mellékhatásként eltűnt a homlokredő (mivel főként emberi eugenikusok alapján dolgoztak) és egy idő után meghaltak. Ez az egész cucc aztán vírusként szétterjedt a birodalomban, több millióan lette fertőzöttek. Végül Phlox és egy klingon tudós sikeresen kiküszöbölte a halálozást, a szuperklingonok elvesztették erejüket, de megmaradt a sima fej. Eztán megindultak a kutatások azért, hogy újra beredősítsék a koponyát.
Zed: persze, lejegyeztem, ami nem tetszett, de az egészet pozitív szellemiségben írtam. Elméletben ennek át is kellett volna jönnie. Az egyenruhát nem spóroltam ki, ahogy a szürke falakat sem, azok mindi-mind pozitívumok nekem. És ami neked negatívum, azok nekem kifejezetten tetszettek, pláne a csaták és látványok, amúgy nem is csatáznak minden részben, pláne az első két évadban. A 3-nak meg az egész egy háborusdi volt az alapja, naná, hogy csatáznak. Ellenben a T’Pol-Trip romantika valóban szörnyű volt. De kidolgozásban nem volt rosszabb, mint a Deanna-Worf kapcsolat.
laikus: na ja, annak nem volt sok értelme. Szerencsére, nem foglalkoztak vele túl sokat (bár amiben jobban felbukkant, az nem volt túl jó).
Ó köszönöm! De jó!
Előrebocsátom, hogy én még nem néztem meg az uccsó részt, de már anno a bemutató környékén is a hideg rázott tőle. Méghozzá egy, már-már emberi szempont miatt.
Szerintem az Enterpriseos színészgárda, illetve az Enterprise rajongók szembeköpése a koncepció.
1. Nem a színészek tehettek arról, hogy csomó helyen el lett cseszve a sorozat
2. És főleg nem az a kevés Enterprise fan.
Mindegyik sorozatnak megvolt a maga fináléja, a maga jutalomjátéka, önálló lezárás. És én bár abszolút módon TNG fan vagyok, egy másik sorozatot ne TNG szereplőkkel zárjanak le, ők nem oda valók.
A korábbi sorozatoknál az indítás volt egyfajta stafétabot-átadás: TNG-ben McCoy dumálgat Dataval, DS9-ban elején ott dokkol az Enterprise-D, és komoly szerepe van Picardnak, Voyager pedig a DS9-ról indul el - ez oké, feelinges, rendben van.
Node ez az Enterprise-lezárás meg olyan, mintha TNG finaleben vendégszereplő lenne Spock és Scotty, DS9-ban Data és Geordi bohóckodnának, a Voyagerért meg elrepülnének a Defianttel, hogy hazahozzák.
A legtöbben, akik látták, azt mondták nekem, hogy az ENT záró az egy gyenge TNG epizód volt.
Plussz volt egy cliffhangerük, amelyben Trip életveszélybe kerül. Erre amikor kiderült, hogy törlik a sorozatot (amire legaláb fél éve már mindenki készülhetett), ahelyett hogy írtak volna egy tisztes záróepizódot, inkább rávágtak két jelenetet, hogy Trip meghalt. Nna ez Rick Berman. Az ember aki a DS9-re oda se bagózott mert a Voy volt a mindene. Amíg a Voy-os színészekkel is közölte, hogy nem érdekli az utolsó évük, mert az Ent úgyis jobb sorozat lesz. Én csak azon csodálkozok, hogy van aki mást várt tőle.
Ebben teljesen egyet értek. De a DS9-en meg is látszik, hogy Berman rá sem bagózott, magasan a legjobb Trek lett. Meg sajnos a Voyager 7. évadon is meglátszódik, mennyire nem figyeltek már rá, az utolsó rész szerintem ott is katasztrófa, bár nem akkora, mint az Entnél. Az Enterprise-nál meg akkor indult be lényeges javulás, mikor kikapták R.B. kezéből a sorozatot, de szerintem teljes mértékben meg kellett volna fosztani, magyarán, rúgták volna ki a fenébe.
Merras: az a baj, hogy az Ent. utolsó része még egy TNG epizódnak sem felel meg, hanem egy TNG epizód (gyenge) kiegészítése.
Jolane Blalock, akit én annyira egyébként nem kedveltem, ott volt az egyik FedConon, amire kinéztem én is anno. Élőben egyébként egész aranyos volt, és fura még csinosabb is, mint a képernyőn (ahol nagyon nem tetszett).
Az volt a harmadik conja egyébként egész életében, úgyhogy kissé izgult, még nem volt hozzászokva a dologhoz.
Jött neki egy kérdés, hogy akkor szerinte most kinek a munkája volt jobb: Manny Cotoé vagy Rick Bermané. A válasz: nézzétek meg a tüköruniverzumos epizódot, meg a záróepizódot, oszt Ti is meglátjátok.
Finoman szólva ő sem kedvelte a Berman-féle vezetést.
Blalock, Nimoy, Beltram, Siddig, Visitor és a Phlox-ot játszó színész merte menetközben vagy később kritizálni a vezetést. Mindegyik vendégem egy raktadzsínóra.
Berman meg vendégem egy selyemzsinórra.
Egybként Deanna betazed T’pol pedig vulcan. Előbbinél el tudok képzelni olyan okot a civil ruha viselésére, mint Ro Laren esetében a fülgyűrű engedélyezése. Vagy Worf vállpántja, Ilia “hajviselete”. Deanna esetében később kétszer indokolják is, -külön teszi le az egyik epizódban a parancsnoki vizsgát, ami után el is kezi hordani az uniformist. Egy másik epizódban meg egy Picard-nál is vaslkalaposabb helyettes kapitány osztja ki, hogy nála kötelező az egyenruha. Egy számító borg, és egy logikus vulcani esetében viszont kérdéses a kihívó öltözködés. Ráadásul én sosem úgy gondolok a flottatisztekre mint tisztekre, hanem mint tudósokra akik elviselik a kötelmeket amennyire muszáj. Persze ezt az elképzelésem “csak” Roddenberry Csillagösvénybeli előszavából, és David Gerold tng-pilot könyvéből veszem, ahol Picard a tisztelgésen filózik. Érdekes hogy később éppen ő pattog válszalag igazítás, meg hárommikronos eltérés okán, ami megint jó poén csak ugye régen épp az volt a lényeg, hogy Kirk be-be szólogatott a flotta bürokratáinak. Meg ugye ott van még Kirk rövidujjúja, Picard különkabátja. De nem akarlak tovább fárasztani benneteket. Szvsz. Tudomisén.
Deanna a TNG pilotjában flotta egyenruhát viselt és parancsnok helyettesi rangjelzést, szóval itt valami nagy gubanc van (erre a parancsnoki vizsgára spec nem emlékszem, csak a vaskalapos kapitányhelyettesre, azután kezdett újra egyenruhát hordani Deanna). Hetesnél valami indok volt a ruhájára, erre emlékszem (de hogy mi, arra már nem, de mintha köze lett volna az implantokhoz). T’Pol esetében meg végül is tök mindegy, mert a ruha által kiváltott szexuális érzelmek logikán aluliak, ergo ilyesmivel ő nem foglalkozhat
(Na, ez nyakatekert magyarázat vót). Mindegy, szóval engem ebben tényleg csak az zavar, hogy más vulcaniak nem hordtak ilyet. Ha ez nem így lenne, akkor T’Pol nem lógna ki annyira a sorból (na meg, mikor a csillagflotta tisztje lett, neki is a kék overállt kellett volna viselnie, mint minden flottásnak).
Az én felfogásomban a Csillagflotta nem egy olyan intézmény, amely hagyománytiszteletből visel egyenruhát, hanem olyan, amelyet szabályok irányítanak, és ezen szabályok szabják meg a viseletet is. Kicsit konzervatív (bár ahány fajta egyenruha van, nem is annyira), merev és katonás, de az egyenruha egyben jelképe is az intézménynek, ráadásul a Csillagflotta egyben katonai szervezet is. Aki tagja, viselje, elvégre belépett és elfogadta ezt a szabályrendszert.
Rájöttem! T’pol-nak parancsba adták. Így vonja el Archerék figyelmét, hogy aztán a vulcan követ mondhassa, hogy úgye hogy megmondtuk, hogy elszúrjátok.
Deaana esetében gondolj ara, hogy ő dilidoki is. A kabinban civilben fogadja a pácienseket, aztán riasztják a hídra. Öltözzön át mindig? Lehet, hogy a tárgyalások is jobban mennek, ha nem hivataloskodik.
És a Hetes magyarázatra nem emléxem. Deanna a holofedélzeten kell, hogy halálos sugárzásba küldje “Geordi-t”. Akkor jön rá a vizsgázhatnék, amikor egy osztálytalálkozójáról jön vissza.
A flotta meg persze hogy szabályokra épül. Én csak a szereplők -és ezen keresztül az írók -szabályokhoz való viszonyulását vitatom. Régen nem volt ennyire katonás a légkör. Viselték az uniformist, de ha valaki épp nem, senki sem kapott rohamot. Épp ezért T’pol-nál sem zavart. Az már sokkal inkább hogy Hetes és T’pol miatt más nem is nagyon szerepelt. Chakotay-ék háttérbe szorultak, az Ent-be pedig már nem is írtak ötletes karaktereket. Deanna azért ilyet nem csinált. És szvsz ez itt az ellenszenv oka.
“erre a parancsnoki vizsgára spec nem emlékszem,”
Az volt az a rész, hogy egy holo-Jordie kinyírásáért kap parancsnoki rangot.
Komolyan, a vizsga valami holofedélzetes helyzetszimuálicóból áll, Deanna vagy kétszer elcseszi, aztán bőgve rájön a megoldásra, hogy a holo-Jordiet le kell küldeni nem tudom, már hova, megszerelni valamit, amibe viszont tutifixen megmurdel.
Hány holo-Jordie kinyírása után kapok kapitányi rangot?
Zed: hát ez tényleg hozzáállás kérdése, mert engem mindig is zavart még Deanna civil öltözéke is. Ráadásul komoly diplomata (és bár nem baj), de majdnem mindent kipakol az asztalra a dekoltázsán át. Persze, így könnyű összehozni egy előnyös megállapodást
Ráadásul a Csillagflottát is inkább tartom katonai szervezetnek, mint tudományosnak. Oké, hogy felfedezgetnek, de mégis, még Kirk is többszőr rántott fézert, vagy csapott orrba/szájba a felfedezetteket, mint ahányszor tárgyalt vagy kutatott. Ráadásul, Kirk idejében mindenki egyenruhát viselt, aki a Csillagflotta tagja volt. Szóval szerintem Deanna, Hetes és T’Pol az, akik lazán vannak (T’Pol a leglazább
).
Merras: valami rémlik. Hm… 3 holo-Jordie egy hadnagyi rang, öt egy parancsnokhelyettesi, viszont parancsnoki ranghoz már két Worfot is le kell öletni az öt Joidie mellé. Kapitányihoz egy Jean-Luc is kell, az admiralitási viszont a legnehezebb, mert ahhoz tízszer teljesíteni kell a Kobayasi Maru tesztet, de átprogramozni nem ér a komputert.
“Az android egy bólintással jelezte, hogy igen, ő az, és kezét feszes tisztelgésre lendítette.
Picard egy pillanatig tétovázott, aztán viszonozta a katonás gesztust. Az efféle dolgok iránt a Csillagflotta vezérkara mindig is vegyes érzelmekkel viseltetett. Nem tudta ugyanis eldönteni, vajon helyénvaló-e megőrizni az ilyen hagyományokat egy nem katonai jellegű szervezetben. Tiltani persze nem titlthatta meg, hiszen sokan úgy vélték, az űrhajózás és a tengerészet több évszázados dicső történelmét tisztelik meg ezek által. Picard személy szerint szerette az ilyen szertartásokat, ugyanakkor megvetett bizonyos dolgokat, melyeket az emlékezetébe idéztek.” David Gerold -Az emberiség nevében.
“-A kapitány mindig is úgy gondolta, hogy a Csillagflotta küldetése…” Spock Nem Ismert Tartomány
Deeanára pedig van egy jó SW prequel példám. Aaylá-nak miért nem kötelező a zsákruha, abban az agyonbigottt jedi-rendben? Bizonyára kulturális okokból. Figyeld meg a betazed kultúrát, mennyivel nyitottabb mint az emberi, vulcan, vagy klingon. (Pl Lwaxana viselkedése) Ennyi.
De a Jedi Rend nem katonai szervezet, ezt Windu maga mondja. Béke őrök. És náluk nem egy-két ember nem hordja a zsákruhát, hanem éppen fordítva, csak néhányan viselik. Míg a Flottában több száz ember és idegen képes felvenni azt az egyenruhát, csak két nő nem. Te szoktad mondani, az arányokkal van a baj.
A könyv nem jó példa, mert EU, és már ott bukik, hogy Data egyáltalán nem tisztelgett Picardnak a pilotban. Spock esetében meg ott a kulcsó “gondolta”. Az, hogy mit gondol egy kapitány, meg mi a valóság, két dolog. Ok, kutató hajók is, de mégis mindegyik erősen felfegyverzett, a flotta tagjai harci kiképzést kapnak és dugig vannak fézerekkel. Az én világképemben a békés kutató- és diplomáciai hajók (ez utóbbira lásd Nubian ep1-2-3) fegyvertelenek (mégha az űr veszélyes, akkor is). Ha már fegyver van rajta, ráadásul nem is kevés és nem is harmadrangú, hanem az éppen aktuális legerősebb (Constitution osztályon, Excelsior osztályon, Galaxy osztályon pl a maguk idejében a legerősebb flottás hajók voltak, illetve a Galaxy máig az egyik legerősebb, hogy a Defiantról és a Sovereign-ről már ne is beszéljek, amelyek már nyíltan hadihajók) akkor azt hadászatra szánták, aztán felkészítették egyéb dolgokra is.
Nem, nem és nem. Ezt rohadtul nem tudom elfogadni.
A régi sorozatokban tízezerszer elmondták, hogy az Ent-A-B-C-D nem csatahajó. Roddenberry egy utópiáról írt, amelyben a flotta nem katonai, hanem kutató és védelmi szervezet. Ezt is leszögezte számtalanszor. Hogy később a nézettség okán hány csatahajót, meg a taktika felderítőt, meg Elite Force-ot, meg vadászrajt, meg ügyosztályt, meg szilikonbombázót nyomtak bele az ő utópiájába az már Ireveláns.
Az EU lekicsinylése pedig azért helytelen, mert nagyon sokminden létezik előbb a könyvekben és azután köszön vissza a filmekben. Lehet hogy a SW-ban a Lucasi kanonizáció valami szentírás a prequel fanoknak, de ez az ő bajuk. Épp elgen vannak, akiknek ettől teljesen mást jelent a Star Wars. Ahogy mi sem egyezünk.
Data tisztelgése meg könnyen lehet azért nem került a filmbe, mert túl katonás volt. Akkor ugyanis még Roddenberry irányított.
Szvsz.
Ezt asszimiláld!
Hogy hány szilikon maca van a Trekben, azt nem tudom. Jolene Blalock könnyen lehet az, ezt nem vitatom. Jeri Ryan felől vannak kétségeim. Pedig szívesen megszakérteném mindkettőt
Ami megint furcsa lenne, főleg a sok hagyományt felvonultató vulcan és betazoid kultúrák ismeretében.
Hadihajót sem építettek túl sokat, van össz-vissz kettő osztály, ezekből ismerünk jó eséllyel hármat (Defiant, Valiant, Enterprise és talán a negyedik a Sovereign, de az filmben/sorozatban nem volt). Ellenben miért van az, hogy még a Rodenberry utópiában is miniszoknya és mélydekoltázs a kötelező egyenruha minden női flottatisztnek a TOS-ban és megjegyzem, mindegyik gyönyörű (bombázó) a maga idejében? Kirk diplomataként és kutatóként miért lövöldözik és verekszik annyit, amennyit? És végül, miért is áll a Föderáció majdnem minden más csillagbirodalommal hadban még a TOS-ban is (Romulan, Klingon, Orion)? Ja és persze a bónuszkérdés, miért fogynak úgy a vörösruhások, mint adózás napján a pénz, szintén a TOS-ban?
És ahogy írtad, kutató ÉS védelmi. Védelmi = hadi -> katonai IS -> az egyenruha nem csak hagyomány. De ha csak hagyomány, akkor Deannaról (és Hetesről és T’Polról) kijelenthetjük, hogy nem tiszteli ezt a hagyományt
EU tekintetében úgy vagyok, hogy az a kanon, amit az eredeti alkotó kiejelent az eredeti műben. Ilyen tekintetben a Trek későbbi sorozatai már nem tekinthetők persze kanonnak, mivel Rodenberry sem volt (sajnos) örökéletű. Tehát innentől már eleve rugalmasnak kell lenni, vagyis jelen esetben úgy kezelem személy szerint a dolgot, hogy csak az kanon, ami filmben/sorozatban van, illetve azon egyéb művek, amiknek nincs filmbeli/sorozatbeli megfelelője.
“Lehet hogy a SW-ban a Lucasi kanonizáció valami szentírás a prequel fanoknak, de ez az ő bajuk. Épp elgen vannak, akiknek ettől teljesen mást jelent a Star Wars.”
Lehet hogy a SW-ban az EU kanonizáció valami szentírás a trilogy fanoknak, de ez az ő bajuk. Épp elgen vannak, akiknek ettől teljesen mást jelent a Star Wars. Ehhez további no comment, mert most nem az SW-ről van szó, arról majd később vitázhatunk
“(Defiant, Valiant, Enterprise és talán a negyedik a Sovereign, de az filmben/sorozatban nem volt).”
Sovereign az volt filmben.
A First Contacttól kezdve az Enterprise-E az egy Sovereign-osztályú hajó… ha jól tudom, akkor a U.S.S. Sovereignt keresztelték át Enterprisera, és azt kapták meg Picardék… hiszen egy Enterprise nevű hajóra igenis szükség van a flottában.
SW EU vs. kanonizáció:
Szerintem meg mindkét irányból el van cseszve a kérdéskör.
SW filmekben is vannak baromságok - lásd prequel trilogy. Pedig annál kanonikusabb cucc nincs. EU meg jellegéből fakadóan tele van C-kategóriás marhaságokkal, hiszen van vagy 5 csillió kötet benne, 3 csillió különböző “írótól”.
Mint írtam, SW-ben nem itt megyek bele, de ezzel a “baromság az ep1-2-3″ kijelentéssel meg végképp nem értek egyet kérdésben. De már legalább tudom, mi lesz a következő elmélkedésem témája
Az Enterprise E valóban Soevereign osztályú, és valóban egy más nevű hajót kereszteltek át (EU szerint, látod Zed, én ezt is kézpénznek veszem, szóval eléggé elfogadom az EU-t Trek ügyben
), de nem a Sovereign-et, hanem a USS Honorioust. A Sovereign továbbra is aktív, a Bridge Commanderből ki is derült, mi a helyzet vele.
Világos. Data tisztelgése nem jó EU, Sovereign jó EU.
A lényeg, hogy látod-e az összefüggéseket, amelyek pozitív jövőképből Nemezisbe, űrmeséből, horrorba vezették mindkét univerzumot, függetlenül attól épp melyikről vitázunk. mert mindkettőt a marketing fordította ki önmagából. Egyikben sem a logikus történetvezetés a lényeg, hanem hogy Shinzon és Vader legyen a promóciós figura. Mögötte nem számít Anakin átállása hiteles-e, vagy Shinzon megalomán viselkedése unalomig sablonos-e.
A közönség fegyvereket akar látni, azt kap. Csak a Trek esetében elszámolták magukat. Annak a közönsége ugyanis túlnyomórészt pacifista volt. És pozitív jövő, kutató hajó, kábítófokozat nélkül már nem érdekelte őket a 001-nél hatástalanított világvége.
Nem az számít mi EU meg mi nem. Hanem hogy melyik gondolat hű az eredetihez.
Ezzel egyet értek, mármint, hogy hűnek kell lenni az eredetihez. Shinzon egy szar karakter, ez tény. A Nemesis a maga nevében nem rossz film, lehetőség volt benne, csak rosszúl aknázták ki. Ha nem Picard utáni bosszúhadjárat lett volna a cél, hanem a Romulan konfliktus lezárása, amire végül csak utalás lett a film végén, akkor remek lezárása lett volna a történetnek. Nem így lett. Látványos bosszúhadjárat lett, mely a TNG egy közepes duplarészének ment volna el csupán.
Data tisztelgése azért nem jó EU, mert a tisztelgés sosem volt még csak utalás szinten sem a Trekben, míg mint írtam, a hadihajó jelleget én mindig is kiéreztem a hajókból (kutatás és diplomácia mellett).
Ellenben, kábítófokozat, nekem az jött le az Enterprise-ból, hogy manapság nem azt jelentik be, hogy kábítófokozat legyen, hanem alapból az van, és külön parancsra szabad csak halálosra állítani. Szerintem ez viszont így jobb, mert a másik felállásban a halálos fokozat az alap és külön parancs hatására állítják csak kábításra.
Kédés hogy ezt ki mondja meg annak a kiskölyöknek aki elöszőr lát mondjuk Ent epizódot. Ő csak annyit lát hogy lőnek, mint a güzü.
Én inkább úgy látom, hogy transzport előtt a tiszt tudja mi vár lent a csapatra. Kell-e fézer, s ha igen mi céllal? Falat, automata védelmi rendszert bontani, vagy kábítani.
Régen a fézer alakja sem hasonlított fegyverre. Jó okkal. Azt jelképezte, hogy nem fegyver, hanem fézer.
Hány hozzászólásig folytatjuk?
Szerintem nem kell megmondani, legalábbis nekem egyértelműen lejött ez. Ha mégis, hát spec az én gyerekemnek (ha lesz egyszer a nagyon távoli jövőben) én fogom megmondani.
Viszont ez a fézernek nem volt pisztoly alakja nagy melléfogás tőled. Az oké, hogy a TNG-ben inkább hasonlítanak egy kéziporszívóra, de a TOS-ban igencsak pisztoly alakjuk van.
http://www.starstore.com/acatalog/star-trek-40th-phaser-l.jpg
És mi a fene a fézer, ha nem fegyver? Lézerszike?
Felőlem addig folytathatjuk, amíg akarjuk
Tos: hajszárító, tng: táviránytó, de egyik sem mordály. Funkciója sok van: Geordi mászókampókat gyárt vele, hajótörés esetén tüzet raknak vele, zárnyitásra is alkalmas. De ami lényeg hogy modulálható és ezt anno ki is hangsúlyozták. A tng-ben méginkább, mert addigra még jobban ki akarták hangsúlyozni. Ezért fézer és nem lézer. (F = fázis). Ezért eltérő az alak. Azután el kezdek sírni az okosok, hogy milyen alakja van, és megkapták amit akartak. Újabban többnyire mélyen hallgatnak róla hogy kábít az a lövés. Ahogy az SG-ben is csak pont akkor van kéznél a Zat vagy Wraith kábvító ha visszatérő karakterre lőnek.
De a legerősebb érvem még mindig az, hogy régen egy évadban volt három űrcsata. Az Ent-ben epizódonként van három.
Elég elfajzott hajszárító az, bár nem tudom felétek milyenek, de felénk kicsit sem hasonlít fézerre. Sőt, engem az Entebli fézerpisztoly jobban emlékeztet az említett kézikészülékre. Annál is inkább, mert van egy vizipisztolyom, ami igencsak hajaz a TOS fézerére. A TNG/DS9/Voy-beli, az valóban nem hasonlít fegyverre.
A zatban viszont hülyeséget mondtál. Rengeteg jaffát és ori katonát lezatoltak már ezek. Vegyük csak az uccsó évadot, 10×04, 10×07, 10×08, 10×14, 10×15, 10×16, 10×18, eme részekben lazán zatoltak nem visszatérő szereplőket, hanem mezei katonákat. Ez több, mint az egynegyede az évadnak. Ha ehhez azt vesszük, hogy ezeken kívül nyolc részben hőseink kézifegyvert nem is használtak, máris leszűrhető, hogy csupán öt részben használtak lőfegyvert halálos módon. Ez azért nem is rossz egy olyan sorozattól, ahol minden részben katonák rohangásznak géppisztolyt szorongatva. Többszőr kábítanak, és még többszőr egyáltalán nem lőnek, mint ahányszor halálos lövést adnak le. És én most csak azt az egy évadot számoltam össze, amelyik a gépemen pihen.
De megcsináltam azért az Enterprise 4. évados statisztikáját is űrcsatákra, csakhogy nehogy elfogultsággal legyek megvádolva
Szóval 22 epizódból 12 tartalmaz hajó-hajó elleni összecsapást, amit már nevezhetünk csatának. Ez tényleg sok, bár személy szerint én mindegyiknek örültem, mivel az űrhajó rajongásomból fakadóan a hajó-hajó elleni összecsapásokat is imádom. Főleg ha sok hajó van a színteren. Sajnos pillanatnyilag nincs nálam egy TOS vagy TNG évad sem, így nem t’om megsasolni, ott hány hasonló összecsapás volt (DS9-nal mondjuk tudnék példázni, de az nincs a gépen, a DVD-k előhalászására meg lusta vagyok). De azért az erős túlzás, hogy “évadonként három és epizódonként három”. De valóban több van, mint azelőtt. Bár ezt ráírhatjuk a folytatások “még jobb, még több” számlájra is, ami viszont ráhúzható a Rodenberry féle TOS-ra és TNG-re is.
Birom ahogy elveszel a részletekben. Képes voltál végigszámolni egy évadban, hány volt.
Akkor most ülj vissza, és számold hozzá a loti-futi csatákat mert az is az űrben van. Vedd hozzá az ökölharcokat, kiabálásokat, és azt is ha T’pol durcás. Nna jó azt azért nem. És ha egy hajóval hármszor csapnak össze egy epizódban pl Néma Ellenség, Borgos epizód, az három. 
A lényeg hogy durvább lett a show. Naná hogy a nézettségi verseny miatt. Csak épp nem jött be. Meg épp szöges ellentétben állt azzal, amit Roddenberry akart. Az ő üzenete az volt, hogy a problémák megoldhatók békésen. Archerék ezt már csak szajkózták, de nem ez jött át. Hanem az ellentéte. Mindent fegyverrel oldottak meg.
Ehhez vedd még hozzá az olcsóságot, 3 főszereplő, díszlettelen bolygók. Csoda hogy megbukott? Szrtem nem.
Tévedés, nem számoltam meg, melyik részben hány összecsapás van, hanem csak azt számoltam meg, hány részben van csata. Vagyis, ránéztem a címre, ebből tudtam, miről szól, és mivel tényleg elveszek a részletekben, így jól tudom, melyikben volt csata (vagy zat lövés, bár a gate-nél előnybe vagyok, ott a részeket többszőr is láttam). Szóval a 12 részben lehet akár 24 csata is összesen, vagy 36, akkor pedig neked van igazad (de annyi úgy sincs, és ha van, meg nem számolom, azért annyi időm nincs)

A díszlettelen bolygók meg a három főszereplő engem spec nem zavarnak, mert a három főhőst már megszoktam a TOS-ból, a díszlettelen bolygók meg nem bukkantak fel olyan sűrűn, ha mégis, teljesen jók voltak, nem ríttak ki. Legalábbis, nekem egyiknél sem jött elő az a gondolat, hogy “Itt miért nincs díszlet?”. Mondjuk lehet megszoktam már, hogy a Stargate majdnem minden bolygón fákat vonultat fel
Mondjuk, az poén, hogy egy Enterprise rész úgy 3.5 millióba került kezdetben (a vége felé meg 5-be). Namost, bár az effektek írtó szépek, szó szerint moziminőségűek, ha azt veszem, hogy a Stargate SG-1 stábja ebből a 3.5 millió dollárból két és fél átlagos részt tudna csinálni (közepes mennyisgű effekttel és akcióval, mondjuk amilyen az SGA 3×03 Sateda), 5 millából meg 3 és felet… szóval, a Stargate stábja kevesebb pénzből jobbat alkot. Jó, a CGI nincs is a toppon, és sokszor használják ugyan azt a díszletet illetve CGI vágóképet (az F-304-esek mindig ugyan úgy repülnek a hipertérben pl), de ilyennel a korábbi Trekkek is éltek, ellenben az Enterprise-nál csak egy-két visszaköszönő vágókép volt, a végén meg talán már minden pillanat új volt.
Hűvazz, Ti aztán bírjátok szuflával, gyerekek.
Amúgy az Enterprise / Voyager tényleg baromi drágán készültek… JMS, a Babylon 5 alkotója azt mondta, hogy a Voyager pilot költségvetéséből ő ki tudott volna hozni egy komplett B5 évadot, és még a búcsúbulira is maradt volna némi apró.
Így erről jut eszembe az az eset amúgy, hogy volt szerencsétlenségem a Trek és a Star Wars klub néhány prominens képviselőjével közönen szerepelnem egy Claudia showban.
Claudiáék úgy gondolták, hogy jó amcsi mintára a trekkerek meg a wars fanok majd jól egymásnak fognak esni. Némi alaposabb háttérkutatással rájöhettek volna arra, hogy ez így nem fog menni, mert ugye a két klub vagy 6-8 éve közösen szokott csinálni mindenfélét, pl. Sci-Fi Napok, meg egyébként is elég jó haver / baráti kapcsolatok voltak már akkor is a két társulat tagjai között.
Elindul a show, nagyon lightos, nagyon kultúrált, nagyon baráti vita azért kialakult közöttünk, elvégre a sci-fi fanok amúgy is hajlamosak vitázni a kedvenceikről - mint azt az elmúlt 30akárhány hozzászólás is mutatja.
Első rész végén slusszpoén: fénykardokkal küzdjön meg egy warsos meg egy trekes. Jó.
Szünetben bejön hozzám az egyik szerkesztőcsaj, és mondja, hogy tök jó, meg minden, csak próbáljam meg már kicsit vehemensebben képviselni a trekker álláspontot. (Afféle “nem ezt beszéltük meg, vazze!” arckifejezéssel adta elő persze.)
A “túloldalon” meg egy akkor még elég fiatal warsos srácot dolgozhatott meg egy másik szerkesztő, mindenesetre szünet után azzal nyitott, hogy a Trek vacak, pl. a trükkök is gagyik. Erre én higgadtan felvilágosítottam, hogy
a., a TOS az 60-as években készült sorozat, míg a Wars a 70-es évek végén jött ki
b., TNG-től kezdve meg az Industrial Light & Magic dolgozott be a Trekbe is effekt szinten.
Szóval, az ILM jó cuccokat csinál, csak szerintem egy tévésorozathoz kicsit borsos az áruk.
Olvasom itt a kis vitátokat és sok érdekességet megtudtam belőle. Szeretem a Trek-et, de nem vagyok nagy fan, bár a DS9-os időkben (Viasat) elég update voltam. Az ENT-nek valahol a 20-dik része körül tanyázom, és azt kell mondjam, hogy tipikus (nem DS9-os) trek sorozatról van szó, csak több az akció és kevesebb a felesleges moralizálás, bár így is van benne bőven. Nem rossz csak nekem hiányzott belőle a DS9-ra jellemző szérializáltság (tudom, ha szérializált cuccot akarok nézni, akkor nézzek Lostot, meg Prison Breaket, meg Heroest - nézem is őket:)) ), ami a sorozatra a dominium-háborútól jellemző volt.
Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de én imádtam a temporális háború témáját (amúgy is időutazás fan vagyok), csak az a bajom vele 20 rész tapasztalatából, hogy lóg a levegőben. X részenként bedobják a témát, de nincs jól felépítve (eddig), pedig nagy lehetőségek vannak benne.
Nem láttam még a 2-3-4-dik évadokat így nem vágom milyen magyarázatok lesznek a klingon-ferengi-borg hibákra, de van egy saját elméletem, bár nem támasztja alá semmi, csak a fantáziám.
1. az ENT egy időháborúval nyit meg az idővel való cseszekedésekkel, amibe szerintem bőven belefér, hogy megváltoznak dolgok. Jó, tudom, miért nincs szó róla a régi sorozatokban? Roddenberynek szerintem nem voltak ilyen ötletei… De én az ENT prequelt kiragadnám az univerzumából és úgy fogom fel, hogy vele kezdődik minden (egyfajta reboot). Tehát ha most csinálnának egy a Tos után 50-60 játszódó sorozatot, vagy egy újabb Kirk idejében játszódót, abba simán bele lehet venni, mert a jövő megváltozott, ergo TNG-DS9-VOY története gyak törlődött… vagy valami….
(nem tudom mennyire érthető az amit mondani akaro
2. borg-ferengi magyarázat
- ferengikről nem tudták meg, hogy milyen faj, csak leírásaik maradhattak a jövő számára. Nem tudom, hogy a TNG-ben említik e, hogy ott volt a first contact velük - valami ilyesmi rémlik, de ti úgy is jobban vágjátok, mert én a TNG-nek csak az első évadját láttam és azt is marha régen (nem kedvelem az a sorit). Vagy elvesztek az adatok a háborúk meg egyebek során. Vagy ismét időváltozás…
- borg probléma: a DS9 kapcsán ki lett fejtve, hogy a 31-es Szekció mikor alapult? Asszem volt valami olyasmi, hogy egyidős a Csillagflottával (de ezt lehet behaluztam és keverem a saját fan-fiction-ömmel). Tehát ha mégis van erre adat, akkor is lehet, hogy a borgos infó egyből hozzájuk került és ők meg eltemették.
Ja, az hogy melyik szereplő milyen egyenruhában, vagy anélkül feszít, marhára hidegen hagy. Ami zavar (itt a DS9 bizonyos részeitől és évadjaitól eltekintve), hogy marha kevés űrben játszódó külső jelenet van Trekkekben. Mindig csak a kivetítőn látok egy másik (ellenséges) űrhajót aztán a szereplőket mutogatják kistotálban vagy félközeliben miközben bejelentik, hogy tüzelnek rájuk, aztán remeg a hajó, borulnak az emberek, meg van egy-két szikra, de nincs az hogy lássam ahogy becsapódik a lövedék, ahogy egymás körül köröznek a hajók és lövik egymást. Csak a rázkódás érzékelteti a csatát. Na ez az ami zavaró.
Egyébként jó kis postot hoztál össze az ENTről dzsejt.
Merras: na igen, ezt az ominózus SW vs ST Claudia show módra dolgot már volt alkalmam mindkét résztvevő felől hallani, és mindkét irányból az van, hogy bocsesz, jó haverok vagyunk, szóval ezt mellé fogtátok (a műsort amúgy nem láttam). Szóval ezt tényleg jól bebukták, és örülök is, hogy a Trek és Wars fanok azért jóban vannak (már csak az SW kluboknak kéne jóban lennie… de ez egy másik történet). Mondjuk meg van a véleményem az ilyen Clódia meg Mónyika és többi sóról, szóval az végképp öröm, ha bebuktatjuk őket
Az meg pláne röhej, ha az ILM-mel példáznak, mivel valóban nem egy Treken dolgoztak. Viszont az is igaz, hogy sorozathoz iszonyú drága bagázs. Persze ők már megkérhetik az árukat, bár a minőség is remek.
Tyberius: a DS9-t én is azért tartom a legjobb Treknek, amiért te. Egybefüggő történet, sok-sok jellemes szereplő, stb. Az Ent meg valóban tipikus Trek (ezért hasonlítgatom mindig a TOS-hoz) csak több akcióval és kevesebb moralizálással, ahogy mondtad. Sokaknak éppen ez utóbbi a gondja vele, hogy több az akció.
). Viszont, Phlox rájön, hogyan fordítható vissza az asszimiláció, ami magyarázat lehet arra, hogy 200 év múlva miért képesek Picardot minden előzetes információ nélkül visszaalakítani borg mivoltából.
A temporális háború kérdését is jól látod. Jó lenne, de a levegőben lóg. Se füle, se farka, csak néha bedobják, mivel valszeg felmérték, hogy a két legjobb Trek film időutazós volt, tehát akkor egy időutazós háborús sori is be fog jönni. Igen ám, csak a DS9-ban is azért volt jó a háború, mert a történet része volt. Ellenben a temporális háború semminek sem része. De szó szerint. És az is marad, nincs különösebb kihatása a Trek univerzumra.
A ferengik annyival lettek magyarázva, amennyivel a részből kiderült. Nem mondták a nevüket, valszeg bekerültek egy aktába, hogy nagyfülüek és haszonlesők, meg szexmániások, oszt jónapot. Aztán hallottak a ferengikről 200 év múlva, azokról meg mást hallottak. Aztán mikor egy randa ferengi feltűnt, és lement a first contact, valamelyik könyvmoly, aki tisztában volt a történelemmel, fejéhez kaphatott, hogy “bazz… ezek lopták el az Enterprise-t”
Borg, ők is így lettek magyarázva. Vagyis, a szokásos “Mi vagyunk a borg. Asszimiláljuk magukat. Minden ellenállás hasztalan.” szlogent úgy kezdik, hogy “Asszimiláljuk magukat. Minden ellenállás hasztalan.” Vagyis megint kimarad a bemutatkozás rész (bunkó borg
Klingonok kérdését meg leírtam a második postomban. Egek… de sok post van már itt.
Űrben játszódó jelenetek tekintetében meg szerintem az Enterprise a te sorozatod. Ott mutatnak is mindent. Még azt is, hogy a szétlőtt burkolaton át röpködnek ki az emberek.
És köszi, hogy olvastad
Tyberius:
Section 31-ról az én emlékeim szerint is azt mondják, hogy a flottával egyidős, mintha a föderációs alapszerződésnek egy titkos záradéka lenne, ilyesmi rémlik.
Temporal cold war: az alapötlet nekem tetszett, hogy legyen ilyen időutazásos szál. Csak sajnos alapjaiban el lett cseszve ez a dolog - és ne nagyon várd, hogy jobb lesz a cucc, mint most. Amúgy én is időutazás fan vagyok, nem vagy egyedül.
Hmmm, a post se volt egy rövid darab, de ezek a kommenthegyek vagy húszszor hosszabbak.
Én mint vér trekker, már több mint 4-500 részt láttam ami Star Trek + a fimek, hát nekem tetszett !
Ha elfelejted a sorozat nézése előtt azokat amit a többi Trek sorozatban láttál, és nem mindig azokhoz viszonyítassz akkor eléggé élvezetes szerintem
El kell felejteni a többi sorozathoz való viszonyítást és meg van oldva a probléma, egyébként még ígyis sok dolog van amit megmagyaráznak a többi sorozatokról és érthetőbbé tesznek jópár dolgot
A végén Trip megőlése eléggé hülyeség volt… Nem kellett volna , a holo fedélzetes cucc sem volt vmi nagy siker mondjuk… az utsó részt kicsit elrontották, dehát gyorsan kellett vmit alkossanak ez lehet h ennek tudható be.
Mindent összevetve egy nagyon jó sorozatként tekintek az Enterprise-ra , és sajnálom h nem folytatták… remélem h vmikor talán folytatják de ennek nem sok esélyét látom már sajnos :’(
üdv