Eme cikket az AVP magyar premierje után írtam. Akkor már harmadszorra láttam a filmet, szóval viszonylag leülepedett bennem. A véleményem azóta nem sokat változott, így nyugodt szívvel teszem közzé eme kritikát itt is, mert valahol ugye el kell kezdeni. Tehát:
Alien vs Predator
A Halál a Ragadozó ellen
Nehezen tudok nekiállni ennek a véleménynyilvánító irománynak, mert nehéz egy olyan filmről beszélni, ami egy időben tudott kellemes és kellemetlen csalódást okozni. Mert bizony az AvP ezt az igencsak furcsa állapotot idézte elő bennem. Egyrészt önámítás lenne tagadni, hogy vannak hiányosságai a filmnek, és nem egy dolog, ami nem tetszett. De ugyanúgy badarság lenne tagadnom, hogy ennek ellenére tetszett a film. Ehhez hasonlót utoljára a Jurassic Park III után éreztem, ami szintén olyan helyzetben van, mint az AvP. Az egyik tábor tagjai, akik szeretik, ebben vagyok én (meg még talán egy-két ember), a másik, akik utálják, na ebben van mindenki más. Szóval nehéz hozzáfognom.
Amikor először hallottam az Alien vs Predator film lehetőségéről felkeltette az érdeklődésem, mint minden rajongónak. Jómagam alien párti vagyok, ám a predátorokat sem vetem meg. De mégis, első sorban az alienek miatt örültem a hírnek. Ahogy egyre inkább körvonalazódott a lehetséges történet, kezdtem aggódni. Mikor kiderült, ki a rendező, már minden okom meg volt az aggodalomra. Paul W. S. Anderson olyan filmeket követett el, mint Mortal Combat, Halálhajó (Event Horizon), Katona (Soldier) és A Kaptár (Resident Evil). Ezen filmek nem éppen azok, amikre az átlag néző a kellemes nosztalgia érzésével tekint vissza, vagy a vággyal, hogy újra megnézze. Mégis, ezek a filmek hasonló helyzetben vannak, mint az Alien vs Predator. A Mortal Combat számítógépes játékból avanzsált át filmmé, a maga idejében még sikeresnek is lehetett nevezni. Gyermekkoromban nagyon szerettem, felnőtt fejjel viszont már megborzongok, ha meglátom. A Halálhajó viszont talán az egyetlen olyan alkotása Andersonnak, amit a nagytöbbség is jó filmnek tart. Talán velem van a baj, de én nem tekintem annak. A Katona és az általam csak Revilnek becézett Kaptár viszont olyan alkotások, amiket általában az úgynevezett „ha nincs jobb a tévében, ezt is meg lehet nézni” kategóriába sorolok.
Szóval, e filmek tekintetében aggódtam, hogy kedvenc szörnyikéim nagyon rossz kezekbe kerülnek. A film készítéséről az idő és az alkotók elég sok dokumentumfilmet állítottak össze, és a látottak alapján kezdtem reménykedni. Közeledett az amerikai premier, viszont a magyar bemutatóig ekkor még hónapok voltak hátra. A film első debütálása megosztotta a rajongókat, mi pedig tovább vártunk.
Mikor először láttam a filmet nem lehetett még jó minőségűnek sem nevezni, se a hangot, se a képet. Ráadásul álmos is voltam. Talán ennek köszönhetően sikerült úgy végignéznem a filmet, hogy abban a pillanatban nem vártam tőle többet látványos összecsapásoknál és alieneknél, ráadásul még csak nem is hasonlítottam Predator vagy Alien filmhez, egyszerűen csak megnéztem. És azonnal megtetszett. Hogy miért? Nehéz lenne megmondani. Talán ugyanazért, amiért a Jurassic Park III-at is szeretem. Mert könnyed szórakozást nyújt az unalmas hétköznapokra, nem kell rajta agyalni, magával ragad a folyamatos akcióhullám, s mindeközben fel tud mutatni néhány érdekes, váratlan dolgot. Bár nem tagadom, Alien vagy Predator filmhez képest ez szegény felállás, de valahogy én nem is tudok Alien/Predator filmként tekinteni erre a műre. AvP-ként tekintek rá, külön választom.
A film klisészerűen indul. A Weyland Inc. Egyik műholdja érzékel valamit az Antarktisz közelében úszkáló egyik szigetecske jege alatt. Később kiderül róla, hogy ez egy piramis, ami valamiért felmelegedett. Erre természetesen a Weyland Társaság feje, Charles „Bishop” Weyland (Lance Henriksen) összeszedi kis csapatát, akikkel beveheti a piramist. A szereposztás szintén úgy van, ahogy azt hajdan valaki megírta abban a szép nagy szabálykönyvben. Vagány vezér, ezúttal fekete bőrű nő, bizonyos Alexa Woods (Sanaa Lathan). Mellette kell egy lelkiismeretesebb ember is, afféle Daniel Jacksonszerű figura, aki szentül hiszi, hogy az ősi civilizációt egy idegen faj hozta létre, és mellesleg kisujjból ráz ki minden kultúrális részletet, nem is beszélve arról, hogy ezer nyelven beszél (persze kihalt nyelveken). Ezt a karaktert Sebastian de Rosanak (Raoul Bova) hívják. Rajtuk kívül van még egy barátságos, kissé ügyetlen családapa, Graeme Miller (Ewen Bremner), a főnökéért bármit elintéző akárki, Maxwell Stafford (Colin Salmon), tudálékos segéd, Thomas Parks (Sam Troughton), a bajban rosszul döntő katona Mark Verheiden (Tommy Flanagan), és persze harcias fehérnép, Adele Rousseau (Agathe De La Boulaye). Kis csapatunk fő emberkéi tehát ők. A film első nagy hibája pont ezekben az emberekben lelhető fel, de erről majd később.
Szóval a csapat összeállt, ez után még meg kell győzni a főhőst, hogy vállalja el a vezetési szerepkört (nem ismerős ez valahonnan?). Miután ezzel is végeztünk, irány a jég. Kis beszélgetés, kihalt falu felfedezése (újabb ismerős motívum), kis pingvin támadása (nem egerek), aztán végre ereszkedünk lefelé. Közben megérkeznek predacs barátaink is, akik nem sokkal a csapat érkezése előtt fúrtak le a piramisig, és akik jól legyilkolják a felszínen maradt embereket, aztán ők is indulnak lefelé. A felszín alatt természetesen emberi csontokra lel kis csapatunk, szétrobbant mellkassal, valamint a kettéválás után egy szarkofágra, ami múmia helyett három ágyút tartalmaz (a predacsféle vállágyúkból). Természetesen elveszik őket, és innentől kezdve az alienek megszületnek és teszik, amit tenniük kell, a predatorok bedühödnek, és teszik, amit tenniük kell, az emberek pedig beijednek, és teszik, amit tenniük kell. Végül főhősnő, főhőspredi és főszörny kijutnak, összecsapnak, jól meghalnak, és csak főhős néni hagyja el a csatateret élve. Természetesen a második részt is előre kell vetíteni, még akkor is, ha lehet, nem is ez lesz a témája, de egy predaliennek azért még meg kellett születnie. Tehát ez a sztori, sajnos nem nagy vonalakban. Silány. Vitathatatlanul silány, hogy ne fejezzem ki magam rondán. Ezt tetézi még a karakterek kidolgozatlansága, és az otromba vágás. Egyes pletykák szerint a filmből 50 percet vágtak ki, ezzel eltörölve egy teljes melléktörténetet, jó néhány magyarázó jelenetet, a vérbő motívumokat és a karakterek jellemét, előidézve a történetben logikai bukfenceket. Hogy ebből a pletykából mennyi igaz, nem tudom. Egyszer talán, ha majd elkészül a rendezői változat, megtudjuk. Addig ezzel kell beérnünk.
De mégis, akkor mi tetszett benne, ha a sztori, a karakterek és a vágás ilyen hitvány? Minden más. Először is az alapötlet, azaz pontosabban a kor. A mai világ. Ha belegondolunk, hogy ezek a lények akár itt is lehetnek, és beleéljük magunkat, szerintem nincs az a fan, aki nem borzong meg jólesően.
Aztán az alienek mozgás és viselkedés terén elérték a csúcsot. Emlékszem anno, az Alien Resurrection, azaz magyarul a Feltámad a Halál idején azonnal szemet szúrtak a CGI alienek. Bár akkoriban nem voltak csúnyák, de valahogy érezni lehetett bennük a természetellenességet, hogy kilógnak a jelenetekből. Nos, hála az AvP-ben használt effektusoknak, valamint a jelmez-robot-CGI kombinációnak, itt az összhatás szemet gyönyörködtető. Egyetlen jelenet erejéig érheti szó a film háza táját ilyen téren, csakhogy ott sem nagyon. Az alienek végre egészen élethűen mozognak, elegánsan, lágyan, kimérten, ahogy egy ilyen lénynek kell (hasonlóan éreztem a JP 3-ban a raptorokkal). Ami szintén tetszett, a harci jelenetek. Ebben sem kellett csalódnom. A predatorok nem szórakoznak, az embereket kiló számra öldösik. Az alienek sem totojáznak végre, mint az Alien 4-ben, hanem felbukkannak és ölnek/elszállítanak. És amikor a predator és az alien végre szembe kerül, nahát az a csúcsa a filmnek. Pankrátorokat megszégyenítő mozdulatsorok, valamint a környezet átrendezése. S közben egyik fél sem tűnik túlzottan gyengének, vagy erősnek. Az igaz, hogy egyetlen alien egyből két predacsot tesz el láb alól, de egyrészt ezt alien rajongó felem megbocsátja, másrészt az első pred esetében orvul támadott, a második esetében meg a pred volt hülye.
Hogy ne csak az alienekről regéljek, a predátorokat sem tudtam kritizálni. Szerintem jobbak, mint az eredeti két filmben. Valahogy jobban tetszenek az új, batár külsővel, mint azelőtt, most legalább már tényleg erőt sugároznak. Itt viszont azért mégiscsak érte kis kritika a rútpofákat. Ugyanis logikai bukfencet okoz az az apróság, hogy a karpengéket s a mellvértet szétmarja a sav, míg a botot és a dobócsillagot nem. Viszont, a két predacs legyilkolása után Scar (a pred főhős) visszaszerzi a becsületét szegénykéknek, amikor lazából kettéfűrészel egy felé repülő arcmászót és lefejezi a lefelé araszoló alient. Nem is beszélve arról, amikor ágyúját megkaparintva rendet vág a dögök között (jó, ez lehet, hogy kevésbé méltó hozzájuk, de hát arra való az az ágyú, és nem egyszer használták egészségesen a Predator filmekben is).
A film ezen felül felvonultat néhány nagyon hatásos jelenetet is. Az első ilyen, ami végül is a Kaptárból köszön vissza, ahogy a predik 3D-s holoképen figyelik az emberek tevékenységét a piramisban (a lézeres mutatványon kívül ez volt még a Revilben ínyemre való). A másik, ezeknél jóval grandiózusabb jelenetek a királynő kiolvasztása, az alien vs predator összecsapás, a visszatekintés a múltra, valamint a királynő kiszabadulása és a végső harc. Ezek olyan jóra sikeredtek, hogy egyszerűen látni kell.
További érdekesség még, ami elnyerte tetszésemet, ahogy Scar fegyvert és pajzsot készít a döglött alien farkából és koponyájából. Jó ötlet, nem mondom. Az is jó pontot ért, hogy Lexen kívül senki sem maradt életben, vagyis ugyanúgy lemészárlásra került a többgyerekes családapa, mint a második főszereplőnek datált archeológus vagy a milliomos üzletember.
Végül jöjjenek azok a dolgok, amik kifejezetten nem keltettek bennem pozitív visszhangot, mert bizony azért ilyen is akad. Fentebb már leírtam a történet, a vágás és a karakterek kidolgozatlanságából adódó hibákat. Tehát ezekkel nem is foglalkoznék többet. Ami viszont kifejezetten zavar, az az alienek növekedésének hihetetlenül gyors üteme. Ez elméletileg meg lett volna magyarázva a filmben, csak hát az olló áldozatául esett (valami hormonkezelés, vagy mifenéről van szó). Ergo ez az első, ami szemet szúr a rajongónak, hiszen Kane több mint egy napig vajúdott a kicsinyével. A másik hibája a filmnek, a sok ismétlés. Sokáig betudtam ezt az elődök tiszteletének. Néhány jelenet esetében ez máig fennáll, mint például Weyland ceruzajátéka az ujjai között, vagy amikor Lex ugyanúgy mászik fel, mint anno Ripley a Nostromon. Viszont van néhány galád lopás is, például Lex beavatása, ami az első képregényből van (Préda), vagy úgy az egész vége, ahogy a főhősnő és főpredi egymás oldalán harcolnak. Valamint még hibának róhatom fel a vérzékenységet és a film hosszúságát. 104 perc a készítők listájával együtt, ami valljuk be, manapság nem valami hű de jelentős időtartam a jó történet kibontására. Mégis, bár a film tényleg elbírt volna még legalább húsz percet, azért tegyük hozzá, nem minden a hosszúság. Sorozatok 45 perces epizódjai is lehetnek olyan izgalmasak, mint a mozifilmek. A másik ilyen vélt hiba, a vér hiánya. Igaz, se az alien, se a predator nem az a fajta vérmentesen élő faj. Viszont, ha jól megnézzük, hajdanán az Aliens se tartalmazott sok vért (bár az is tény, hogy az Aliens messze felülmúlja az AvP-t). Viszont ez már szinte biztosan a vágásból fakad, ugyanis a Fox stúdió döntött a PG-13-as (nálunk 12-es karika) kategória mellett, az R (16-os karika) helyett, ami minimálisra vette a vörös lé használatát. Ez egy jelenetben különösen zavaró, az alienek születésénél. Olyan rövid ideig mutatják szegényt, hogy megmozdulni sincs ideje, így viszont lerí róla a bábu jelleg.
Nos, tehát ez a véleményem az Alien vs Predatorról. Mint film, önálló alkotás szerintem nem rossz. Szórakoztató, lélegzetelállító jelenetek, és egy kicsit megborzongató alaptörténet. Viszont, ha egy Alien, vagy egy Predator filmhez hasonlítjuk, lényegesen alul teljesített. Legfőbb hibái jó esetben a vágásból adódnak, ami magával vonta a történet és a karakterek hibáit. Erre orvoslást mindenképpen egy rendezői változatot tartalmazó DVD kiadás fog nyújtani. Rossz esetben a hibák a rendezésből fakadnak, akkor viszont a film menthetetlen. De, ha csupán szórakozni akarunk, esetleg látni, miként randalíroznak kedvenceink, és nem hasonlítgatjuk őket a nagy elődökhöz, még meg is szerethetjük. Én megszerettem.
Recent Comments