LIGHTSPEED

Ugorjunk be kedvenc Deloreanunkba, és száguldjuk vissza az időben, mondjuk úgy tizenegy évet. 1997-et írunk. A mozi korszak olyan éveiben vagyunk, mikor hódítottak a mumusok, és talán pont ’97-ben csapott le ránk a legtöbb nyáladzó, emberevő, parazita, barátságos, ne adj isten barátságtalan, a Földet/Galaxist meghódítani kívánó, vagy megmenteni akaró lény. Hiszen ekkor mutatták be a Star Wars ep4-5-6 felújítását rancorostul, dewbacostul, rontostul, Jabbástul, miközben az Elveszett világában a dinoszauruszok megcsócsáltak pár humanoidot, Ripley is feltámadt egy újabb körre, hogy még egyszer rendet vágjon a már mutálódó Alienek között. A Men In Black ügynökei színre léptek, míg Korben Dallas előkerítette az Ötödik elemet. Szóval, 1997 jó év volt. Nem csak azért, mert három legkedvencebb szériám ilyen-olyan módon visszatért, hanem mert betévedt három olyan, ami szintén belépett a best kategóriába, legalábbis saját kis listámon. Na igen, van még egy idegenes-szörnyes, vagyis inkább korrektebb lenne azt mondani, hogy bogaras sci-fi, amit nem említettem, és szintén ezen év terméke. Mégpedig a Starship Troopers, aminek a magyarok valamilyen oknál fogva az iszonyú idióta Csillagközi Invázió címet adták… (Egen, valamikor ’97-re taksálható az is, amikor egyre lököttebb magyar címeket kezdtek el ontani, ami végül ilyen Aliens vs Predator A Halál a Ragadozó ellen 2 Requiemig és Hipervándorig fajult. Csendben jegyzem meg, hogy az előbbinek már négy különböző címvariánsa van, annyira nem tudja senki, hogyan keresztelték el… szóval no komment).

De vissza a Starship Troopersre. Míg Korben Dallas a gonosszal és hígvelejű mangalor csatlósaival küzdött a dögös Lilo kegyeiért (meg mellékesen a mi kis kék bogyónkért), illetve a MIB ügynökeinek nagycsókákba rejtőzött kiscsókák által rejtett zsebgalaxisokat kellett megtalálnia egy nyolc méteres Edgar-zakót viselő űr-csótány elől, mert különben a kiscsókák elpusztítottak volna minket, addig Paul Verhoeven rendező másfajta veszélynek tette ki a Földet.

Na, innentől csillagközi spoilerinvázió, szóval csak saját felelősségre.

A távoli jövőben járunk. Ahogy annak lennie kell, az emberiség kirajzott az űrbe, szép nagy hajókon, és kolonizált egynéhány bolygót. Sajnos, nem sajnos, ebben a szép új világban a demokrácia megbukott, leginkább néhány veterán katonának hála, akik a távoli múltban elhasaltatták a kormányokat, és egy teljesen új államformát alakítottak ki, melynek neve United Citizen Federation (az 1959-es Robert A. Heinlein könyvben Terran Federation a neve). Egy gyönyörű katonaállamot. Ahhoz, hogy szavad legyen a világban, a minimum, hogy legalább egyszer beállj az űrgyalogsághoz, a flottához, a hírszerzéshez, vagy bárhová, ahol uniformist meg lőfegyvert kaphatsz. E nélkül nem szavazhatsz, nehezebben kaphatsz engedélyt gyerekre, meg ilyenek. Persze, ahogy annak lennie kell, a propagandaduma is folyamatosan jön az infócsatornákon (Federal Service), hogy milyen szép és jó ez a világ. A poén: tényleg szép és jó. Tiszta Föld, elégedett polgárok, remek oktatás, még jobb orvoslás, bomba nők, álom férfiak. Szóval, a mi kis civilizációnk olyan frankó lett, hogy csak na.

Azonban, van egy apró bibicsek. Itt vannak a bogarak. Mint akkut bogárfóbiás, igencsak átérezem, hogy mennyire feszélyezheti a kis államközösségünk szomszédjában éldegélő ízeltlábú társadalom. Ugyanis ezek az űrrovarok, bár technológiai szintjüket egy hangyafarm is lekörözi, mégis ugyanolyan jól elvannak, mint humanoid szomszédjaik. Földalatti városaikban tengetik életüket egy működő civilizációban (bogárállam ), és még kolóniáikat is létesítenek. Ez utóbbit nem igazán sikerült felfognom, hogyan érték el, de a tény az, hogy egész kis birodalmat uralnak.

No, a sztori ott kezdődik, hogy ifjú titánjaink kilépnek a suliból. Itt van a főhős, Juan „Johnny” Rico (Casper Van Dien), gazdag ősökkel megáldott, matematikából nem túl erős, különleges képességekkel nem rendelkező, a statisztikára nem fogékony egyszeri kölök, aki szülei akaratának ellenszegülve, egy nő kedvéért beáll az űrgyalogsághoz (Mobile Infantry). A hölgyemény neve Carmen Ibanez (Denise Richards), aki szintén katonának áll, mint pilóta. Ugyanis élete álma, hogy egy félmillió tonnás csillaghajót vezessen. Az ő ellenlábasa Dizzy Flores (Dina Meyer), éles eszű futballjátékos, aki bármit megadna azért, hogy Rico végre észrevegye. Szegény a suliban nem jár túl nagy sikerrel, így a fickó után megy az űrgyalogsághoz. Hátha az összezártság, a közös zuhanyzás, meg Carmen távolléte jótékony hatást gyakorol kapcsolatukra. Sajnos Rico maradéktalanul hűséges, meg is lesz a jussa, Carmen dobja egy csillaghajóért… na meg Zander Barcalowért (Patrick Muldoon), aki ugyanazon hajó (Rodger Young) első pilótája. Semmi baj, Rico örülhet, hiszen karrierje van az űrgyalogságnál, na meg ott a haverja, a kicsit ész-sovány, de amúgy jó fej Ace Levy (Jake Busey). Ja, és majdnem megfeledkeztem Carmen és Rico legjobb barátjáról, Carl Jenkinsről (Neil Patrick Harris), aki meg a hírszerzésnél lett ezredes, mivel telepatikus képességei kincset érnek. Szóval, az egészet akár Space Hills 90210-nek is nevezhetnénk, de ez csak az alapszitut. Amint elindul a katonásdi – hogy a felvezetőt ne is említsem, ami már eleve szembesít minket azzal, hogy a tini-sorozatok egyszerűségével vetekedő előkép tényleg csak előkép -, igencsak elfajulnak a dolgok. Színre lépnek olyan emberek, mint az igencsak szemléletes módon oktató kiképző őrmester, alias Zim (Clancy Brown), vagy a tanárból szakaszparancsnokká avanzsált Jean Rasczak hadnagy (Michael Ironside), illetve a rovarirtó fenegyerek és kötelező fekete, Sugar Watkins közlegény (Seth Gilliam). Illetőleg megemlíthetem még a Rodger Young parancsnokát, Deladier kapitányt (Brenda Strong; ő a második részben is szerepelt, de már, érthető okokból, nem Deladiert alakította).

Nos, a sztori akkor kapcsol rá, mikor Carmenék hajójának festését meghúzza egy aprócska aszteroida (úgy háromszor akkora, mint az 550 méteres Rodger Young), és mivel ez a kis csókolózás az adótoronyba került, nem tudják figyelmeztetni a Földet. A szikla el is tűnteti a térképről Buenos Airest. Hamar kiderül, hogy a kavicsot egy rovarplazma térítette el a bolygónk felé, szóval ezt a humánok háború indítéknak veszik és megkezdődik a csillagközi invázió. A felsőbbrendű emberiség pofára esik, közel háromszázezer embert vesztenek alig egy óra alatt, és az űrflottát is rendesen megtépte a rovar-tüzérség. Eztán inkább a totális bogárirtás helyett a szép lassú, gondos előrenyomulást választják, melynek egyik fő ütege Rasczak Rosszcsontjai, melyet egy tragikus fiaskó után átkeresztelnek Rico Rosszcsontjaira. Addig persze sok vér lefolyik még Klendathu és a P bolygó (az előbbi a fő rovarvilág, az utóbbi meg az egyik kolóniájuk) folyóin (már ha vannak olyanok), és jó pár tonnányi ólmot ellőnek, miközben megpróbálják becserkészni a fő rovarzsenit, hátha azzal megfordítható a háború menete (mert a filmben a bogarak állnak nyerésre).

Az elmondható a történetről, hogy nem túl nagy hűbelebum, sőt, az eleje a tini-sorozatokat veszi alapul, a közepe a legvéresebb trancsir filmeket, a vége meg nem is tudom… Számomra az csak úgy van. Abbahagyták, nem befejezték. A színészek sem éppen Marlon Brandok, sőt, a javuk nem véletlen maradtak máig ismeretlenek, vagy csak B-film sztárok. Igazán csak Michael Ironside és Dina Meyer neve az, amire talán az átlag moziba járó is felkapja a fejét (az előbbi, mint karakteres arc, az utóbbi meg a Fűrész filmek gyanánt), illetve Denise Richards, bár ő már lehet feledésbe merült James Bond óta. Mégis, Paul Verhoeven (akit amúgy én szimplán „az egyszerű filmek nagymesterének” szoktam nevezni) úgy töltötte meg eme művet, hogy az mégis kitűnjön a B-filmek közül, és feljebb kússzon az A kategóriába.

Először is, lenyűgözők az arachnidok. Remekül kitalálták a különböző fegyvernemek ízeltlábú megfelelőit. Vannak a lóti-futi pókfajzatok (warrior), akik a gyalogság megtestesítői, durván négy méteres apróságok (a többiekhez képest ). Kapunk légideszantosokat (hopper), és óriási tankokat (tanker bug), melyek valamiféle tüzes-savas szmötyit köpködnek, jó vastag a páncéljuk és úgy tizennyolc méteresek. A légvédelem megfelelője a plazmaseggűek (plasma bug), ők jó nagyot szólnak, mikor szétpukkannak, és durván negyven méteresek. Szerencsére nem csak harcibogarak, de „civilek” is vannak. Ilyenek a kis csótányszerű vacakok (chariot bug), akik szállítják a nagy rovarzsenit (brain bug), aminek kedvenc időtöltése az emberi agy kiszívása, ezáltal tudásának megszerzése, és/vagy a test manipulálása csapdák felállításához. Azaz, ő a hírszerzés. Érdekesség, hogy a könyvből csak a warrior és a brain bogarak kaptak szerepet, viszont kimaradtak a workerek (munkásosztály, afféle alagútépítők, teljesen ártalmatlanok, a regényben csalinak használták őket) és a királynő.

A bogártársadalmon kívül a földi kultúrát is egész jól összerakták. Bár magát a Földet nem sokáig látni, illetve ott sem kapunk igazán szép tájképeket, a más bolygók települései, mint az űrgyalogság kiképzőerődje, a P bolygó előőrse, bár nem olyan bonyolultak, mint teszem azt Hadlay’s Hope, pontosan illeszkednek a történetbe. Minden rendezett, szögletes, célszerű, katonás. A ruházatok, különösen az uniformisok a II. világháborús német SS egyenruhákról lettek mintázva, ezzel is erősítve az amúgy sem gyenge náci szimbólumokat. A fegyverek sem semmik, szerintem még Vasquez is imádta volna ezeket a Moritákat, amivel ebben a filmben puffogtatnak. Nagyok és szépek, jó sok töltény fér beléjük, ami nem árt, mert a fél tár rámehet, mire egy bogár felfordul.

A látványra sem panaszkodhatunk. A bogarak még így tizenegy év után és remekül néznek ki, és a tömegjeleneteik máig impozánsak. Az űrhajók a leszállóegységektől a nagy csatahajókig lenyűgözők. Számomra az egyedüli fájó pont az, hogy a vadászgépeket hanyagolták, s csupán egy látványos bombázás erejéig láthatjuk őket. Pedig megnéztem volna egy légiharcot.

Érdekességként annyit hadd tegyek hozzá, hogy ebben a filmben fejlesztették ki azt a 3d-s szoftvert, ami képes volt minden karaktert külön irányítani, más-más mozgással felruházni, illetve elkerülte a lények egymáson történő áthatolását. Viszont mindnél több rovar nyüzsgött a képen, annál nagyobb volt a veszélye annak, hogy több példány teljes szinkronban kezd el mozogni (a kezdetleges program még nem rendelkezett akkora mozgáskészlettel, és minden példányon ugyanaz a ciklus futott újra meg újra, más-más ütemben). Ennek elkerülése végett három-négy embernek szakaszonként levetítették a filmet, akik megkeresték a párban mozgó bogarakat, mire a szakemberek az egyiknek más ritmust adhattak. Ez a folyamat azonban több hétig eltartott minden egyes plánnál.

A film nem ódzkodik a véres valóságtól sem. Mármint, szó szerint. Itt bizony nincs kec-mec, az emberek elvesztik a kezeiket, lábaikat, fejüket, olykor mindezt egyszerre, máskor csak szimplán ketté harapják őket, vagy egyszerűen szétolvadnak. Öncélú? Lehet, de mondja meg nekem valaki, hogyan nézne ki máskép egy ragadozó bogarakkal szembeni háború? Szerintem így. Persze, nem csak a vörös vér festi át a tájat, de egy kiadós csata után az űrgyalogság emberei már szép kék-zöld-sárga színben pompáznak a rovarnedvek miatt. A film a vérszegénység mellett a prűdséggel sem tudna elszámolni, így a zuhanyzós jelenetben mindenféle cenzúra nélkül csodálhat meg a néző leplezetlen női és férfi felsőtesteket, fenekeket (na, azért a nemi szerveket már gondosan elkerülték, ami nem is baj). Mindezek mellett számomra az a meglepő, hogy a filmben alig káromkodnak, ami furcsa egy ilyen naturalisztikus műnél.

Érdekes megoldás a film történetét néha-néha megszakító híradás, vagyis a már említett interaktív Federal Service. Ezen keresztül ismerkedhetünk meg olyan dolgokkal, mint propaganda, Buenos Aires tragédiája, a médiumok, a törvénykezés, satöbbi. Ez persze nem új keletű, Verhoeven a Robotzsaruban is szívesen alkalmazta eme motívumot.

Persze, a film igazán érdekes eleme maga a tény, hogy az emberiséget összehasonlítja a rovarokkal. Az elején rengeteg olyan utalást kapunk, hogy szerény kis fajunk sokkal-sokkal többre tartja magát ízeltlábú társaiknál. Hiszen az iskolában boncolgatják őket, Carmen művészetek megalkotásáról hablatyol, illetve a két tudós beszélgetése (melyben szokatlan módon a fiatal a maradi, és az öreg a nyitott) is ezt jelképezi. Mégis, az első hullám, melyben benne van minden tudásunk és technológiai felsőbbrendűségünk, majdnem félmillió emberi áldozatot követel. Később az is kiderül, hogy a bogarak mindezt nemcsak létszámfölényüknek, hanem nem létezőnek vélt eszüknek is köszönhetik.

Az olyan apró nüánszokról, mint, hogy minden tanár nyomorék (Rasczak félkarú – egy képregényből kiderül, hogy miért -, a biológiai professzor vak), vagy mikor a toborzótiszt elmondja Riconak, hogy milyen derék dolog a gyalogsághoz jelentkezni, mert ő ott vált azzá, aki, erre kiderül, hogy mindkét lába hiányzik… hát ezek felteszik a pontot az i-re.

Összességében, az egyszerű felszín többet takar, mint egy hentelős-háborús mű. De ha még ezt a mélységet nem is vesszük észre, vagy nem érdekel, akkor is érdemes megnézni, mert a látvány üt, a bogarak nagyon jók és ennyi lőszert kevés filmben lőnek el ilyen nagy elánnal (és még jó nők is császkálnak benne ).

Persze amellett sem szabad elmenni, hogy a film minden erénye mellett mégis bukás volt, mert világviszonylatban alig hozta vissza a ráfordított költséget. Ennek ellenére készült egy (szörnyű) folytatása, egy (számomra legalábbis) tűrhető animációs-széria, és már úton van a harmadik rész is, mely – akárcsak elődje – szintén csak DVD-n jelenik meg, szóval nem kecsegtet semmi jóval. Illetve annyival mégis, hogy a 2. résznél több rovar lesz, szerepet kapott benne Jolene Blalock (egy zuhanyzós jelenet rendel neki) és Rico is visszatér, mint tábornok.

No comment, bokafosatós. A látványilag nem túl erős - pedig szerintem annak kellett volna lennie - Ark of Truth költségvetése lehet, ide vándorolt át. Itt lesz minden, kéremszépen. És még annál is több.

Innét le is tölthető.

Hogy az ember miken nem kattog, ha kóros álmatlanságban szenved (na jó, valójában nem szenvedek abban, csak nemrég megint előjött a HUHU – értsd: bagoly – énem ). Nemrégiben, egy-két hete hívták fel a figyelmem ismerősök, hogy Uwe Boll milyen újdonsággal állt elő. Eme év elején indult egy internetes petíció, hogy kedvenc doktorunk, takarodjon a harmatos éjjeli lepkeként dolgozó édes anyukájának a higiéniailag nem kielégítő hátsójába. Erre fel, egy internetes portál szerkesztői Boll császár elé járult, és azt mondták neki: „Nagyuram, 18 000 híved küldött el a kur… szóval, haza édesanyádhoz.”

Boll császár kegyesen, kivételesen nem lengetve öklét, hívván ki mind a 18 000 „kritikust” bokszmeccsre, imigyen felelt: „Csak? Cöcc… lópikulát. Majd ha 1 000 000-an írják alá, akkor.”

S szólá a nép: „Csak ez kell? Ba’ meg, miért nem mondtad hamarabb?”

Azóta buzgón gyűlnek az aláírások. Oly buzgón, hogy én e hónap 7-én írtam alá (nem hiszek ezekben a petíciókban, általában kiröhögöm azt, aki ilyennel traktál, de ez itt elvi, nemzeti, faji, generációi, erkölcsi és mindezek mellett még sorsdöntő kérdés is, szóval kivételesen félredobtam elveimet, és gondolkodás nélkül aláröffentettem, hisz úgyse fog érni jottányit sem). No, vissza a témára, szóval, 7-én alákanyarítottam, akkor volt 30 000 fölött valamennyivel. 8-án estére átlépte a 110 000-et. Eme pillanatokban 202 536 szavazat van. Szóval, bár ha összegyűlne valami isteni csoda folytán az az 1 000 000, valószínűleg minden kontárok élő istene akkor sem húzna el a búsba, de azért már ez az alig tíz nap alatt összegyűlt (és főleg az egy nap alatt behabzsolt mennyiség) jól jelzi, mennyire utálja a világ Uwe Boll-t.

S, ha már témába hoztam őkelmét, had említsem meg nemrég tett újabb bölcsességét. Pár hete írtam arról, hogy a Postal szerinte biztos lenyomja az Indiana Jones IV-et. Magabiztossága túlcsordult, mert hirtelen elhatározással úgy döntött, ő a faszagyerek, és kijelentette (az idézet szó szerinti és cenzúrázatlan): „Én nem egy olyan kibaszott idióta vagyok, mint Michael Bay, vagy mint Eli Roth meg a többi fickó az iparban, akik ugyanazt a szar mozit forgatják le újra és újra. Ha tényleg megnézed a filmjeimet, megérted a valódi zsenialitásomat, és ha elmész május 23-án a Postal bemutatójára, meglátod, hogy olyan mozit csináltam, amilyet senki az elmúlt tíz évben. Ami mérföldekkel jobb, mint az a társadalomkritikás George Clooney szarság, amit minden kibaszott hétvégén megkapsz. Tényleg fel kell ébredned, és meglátnod, mi is vagyok. Én vagyok az egyetlen zseni az egész kibaszott iparban. Viszlát!”

Úgy legyen… mármint, viszlát, soha az életben. Anyád!

Oké, Michael Bay nem korunk legnagyobb rendezője. Se az évszázadé, és felteszem, az évezredé sem. Már ha nem akciófilmekről van szó, mert abban király. De mindezek ellenére, Bay úr legrosszabb filmje is szórakoztató vagy a baromi sok lőpor, vagy a látvány, vagy a jó nők miatt (teszem hozzá, filmjeibe kilencven százalékban mindhárom megtalálható egyszerre), de ami ziher, hogy elviszi a műveit, az a kíméletlenül sok akció és a remek zene. Szóval, őt lenyomja Boll? Szerinte? Ez azért már pszichiátriai eset… bár már a Spielberges duma után is átadtam volna neki a beutalót. Minden esetre, Bay a saját blogjában reagált Boll-ra:

„Szerintem az olyen emberek, akik szart dobálnak rám és George Clooney-ra, azért kiabálnak, mert senki nem hallja meg őket. Nyilvánvalóan szánalmas alak. És ha azt kérded, „érdekel-e?”. A legkevésbé sem.”

Illetve, a másik megnevezett egyén, Eli Roth is lereagálta: „Ez életem legnagyobb bókja.” Hehe.

S ha már tényleg így belemerültem a Mester… eh, mit képzelek, MESTER, így, nagybetűvel, szóval belé is… no… mit akartam? Ja, a „rajongóinak is üzent ám:

„Azért cseszegetnek, mert nem vagyok a hollywoodi gépezet része. Alapvetően inkább az ellentéte. Ezért utáltok engem, mert bebizonyítottam, hogy a rendszeren kívülről is meg lehet tenni, erre olcsó kifogásokat kerestek. Nektek miért nem sikerül, mert nem tudtok többet összehozni, mint a mini DV házivideót ketchuppal és a kisöcsétekkel. Tényleg úgy gondolom, hogy fel kell már ébrednetek, és félretenni a féltékenykedéseteket. És ha írtok nekem valami szaros álnéven az interneten, írjátok meg a neveteket és címeteket is, hogy elkaphassalak és széttéphesselek titeket. Köszönöm!”

Egyszer készítettünk haverral egy filmet, tényleg használtunk benne ketchupot. Viszont egyikünknek sincs kisöcsikéje, de a húgom szerepelt benne És DV kamerát használtunk! Ős tehetség az öreg, igaz, hogy a túljutással már gondok vannak, mert bár én leragadtam egy más szakmánál, azért a haver pillanatnyilag csak-csak szakmabeli (és ha isten is úgy akarja, talán jövőre már én is a filmes szakmában tanulok). Na, de, azért az önbizalom megint ott van. Féltékenyek, mi, rá. A cápára, arra féltékeny vagyok, mert visszanő a foga, nekem meg nem, pedig jó lenne. Bill Gates-re is az vagyok, mert több a pénze, mint nekem. De, hogy Bollra… mire legyek féltékeny? Arra, hogy a világ utálja? Hogy alkotni nem tud? Hogy nagy a pofája, de nincsen esze? Hogy már ránézésre is akkora paraszt, hogy a fagyit is bicskával eszi? És még sorolhatnám, mennyi féltékenységi faktora van. No mindegy, most szaros nicknévvel itt jár a szám… azaz, a kezem, és meg kéne adnom a nevem és a címem… aztán meg majd jól megjelenik itt, aztán jól széttép, mint etióp gyerek a segélycsomagot. Szerintetek kockáztassak?

A két züzenetet amúgy videjó formájában is megtekinthetitek, mert alapvetően úgy küldte, mivel úgy a menő:

Ez itt az “én vagyok az isteni félisten” züzenete

Ez meg a “király vagyok a bolondok között” című egypercese

No, szóval ez Uwe Boll. Marketingzseni? Lehet… üzletembernek beztos jó, hiszen az adózási törvények kijátszásáról szól ez az egész, de néha kezd az a sanda gyanúm támadni, hogy ez a balfax tényleg elhiszi azt a sok baromságot, amit mond, és valóban úgy gondolja, hogy ő „az egyetlen zseni az egész kibaszott iparban”.

Aki akarja, a petícuót itt röffentheti alá: http://www.petitiononline.com/RRH53888/petition.html -> írjátok alá, és “Munkálkodjunk együtt egy virágzó, virágzó jövőért.” - By Palpatine, kis módosítással

A pénteken (vagy csütörtökön, a fene sem emlékszik már, olyan régen volt), szóval az ebben a hónapban megjelent PCGuru című újság DVD mellékletén immár Sci-Fi Rovat is található az egyéb remek kis rovatok között, szerény személyem tollából… azaz, billentyűzetéből.

Aminek nagyon örülök, mert már többször is próbáltam ilyen-olyan módon bekerülni a csapatba, és ha még játéktesztet nem is írhatok az újságba, ez már jóval több, mint a semmi.

Kiszabadult a szellem a palackból. Itt az ősszel mozikban debütáló animációs Clone Wars 2. trailere, melyben már a sztoriról is kiderül valamicske. Hogy rövidre fogjam, hűűűazanyjátamindeitvaaaaóóóó

Szerk.: Leszedték a mocsokok (naná, még nem kellett volna kikerülnie), de van néhány link, ahonnét még elérhető:

http://www.sendspace.com/file/yia4e0

http://files.filefront.com/millenniumfalcon+TheClonedavi/;9999234;/fileinfo.html

Végre hivatalos és informatív anyaggal lepetek meg minket a Stargate hatalmasságai a Stargate új spin-off sorozata, az Universe-sel kapcsolatban, illetve (újra el)készül egy új/régi DVD film is, illetve lesz egy kis SGA 5. évados hír. Az eredeti hírek fordítása megtalálható az Abydos Gate-en. Na nézzük csak, mit ajánlanak nekünk.

- Nem várt külső aktivitás. Azonosítatlan SPOILER-járat! Nincs IDC!
- Íriszt bezárni!

A két showrunner ezúttal is Brad Wright és Robert C. Cooper lesz, akik az SG-1-t is jegyezték, illetve jelenleg a DVD filmekért felelősek. Elmondásuk szerint szeretnék, ha az Universe elrugaszkodna az eddigi SG-1/Atalntis koncepciótól, és lazábban kapcsolódna a másik két szériához, de azért mégis részese legyen a csillagkapu univerzumnak. A jelenlegi bemutató dátuma valamikor 2009-re datálható, bár Wright nem igazán szeretne visszaállni az évi két széria/40 epizód felálláshoz (ahogy anno volt, mikor az SG-1 és az Atlantis még együtt futott), mert az igencsak megterhelő, ráadásul a költségeket sem lehet megfelelően elosztani. Viszont kifejezetten szeretnék, ha az Universe nagyobb költségvetést kapna, mert a tervezetek szerint ez lesz a leglátványosabb SG sorozat. Szóval, szeretnék megvárni az SGA végét, és csak utána nekiállni (aminek lehet, hogy az 5. lesz az utolsó évada, de akár 6. is lehetséges, ez majd nyáron, legkésőbb ősszel derül ki).

A sztori alapja ezúttal is az ősökhöz köthető. Évmilliókkal ezelőtt, miután az alterran faj később ősökként elhíresült csoportja (akiket az ori fanatikusok üldöztek el a saját galaxisukból) megérkezett a Tejútrendszerbe, letelepültek Dakaran, és létrehozták azt a fegyvert, mellyel később az SG-1 kiirtotta a replikátorokat (és még később az Ori ellen is bevetették). Persze, akkor még csak az élet csírájának elvetésére szolgált, és egyáltalán nem fegyvernek készült (nos, ez kiderült az Ark of Truth-ból, illetve az SG-1 8×16-17 Reckoning I-II-ből). Mindezek mellett lakatlan, vagy Föld (vagy Celestis) típusú bolygókon csillagkapukat helyeztek el, hogy ezzel is megkönnyítsék a kialakuló népek kapcsolattartását, illetve egyes bolygókon, mint a Föld (Avalon) ős kolóniákat is létrehoztak (nálunk Atlantiszt). Jól elvoltak évmilliókig, létrejött a négy faj szövetsége (Ős, asgard, nox és furling), találkoztak pár egyéb fajjal, akiknek szintén adtak csillagkaput, vagy azok tették rá a mancsukat olyan bolygókra, ahol voltak kapuk. Mígnem kitört az a járvány, amit sehogy sem tudtak megfékezni az ősök. Egy részük elmenekült Atlantisszal (illetve feltehetően már repülő városokkal is) a Pegazus galaxisba, ahol újra eljátszották azt, amit a Tejútrendszerbe. Mások felemelkedtek, megint mások szörnyű halállal kipusztultak. És itt jön az Universe. Azt tudjuk, mi lett az ősökkel, miután elmentek a Pegazusba (a lidércek jól visszakergették őket tízezer éve, de akkor már csak pár százan, talán ezren voltak, nálunk meg már a goa’uld volt a domináns faj), de nem tudni, mit csináltak, mielőtt odamentek. Az Universe itt indul. Az ősöknek nem volt elég az a pár nem emberi faj megismerése, akikkel a Tejútrendszerben összehozta őket a sors (illetve, galaxisunkon kívül ott voltak az asgardok, akikkel a rosseb tudja, mikor futottak össze). Szóval szerettek volna még megismerkedni pár hozzájuk hasonló fejlett fajjal (talán ennek hatására találkoztak az asgardokkal). Kutató faj révén úgy döntöttek, igyekeznek eljutni oda, ahová csillagkapuval rendelkező alterran még nem merészkedett. Építettek két bazi nagy hajót és szélnek eresztették őket az univerzum egy ősöreg szegletébe (na most ez vagy a mi galaxisunk közepe, vagy ténylegesen az univerzum egy ismeretlen része… talán az ősrobbanás helye). Az első hajó teljesen automatikus, ez gyártja a csillagkapukat és telepíti őket a bolygókon (lehet már eleve ez volt felelős a kapuk elhelyezéséért a Tejútban, az asgardok galaxisában/galaxisaiban, illetve lehet, hogy a Pegazusban is ez ténykedett, bár ezt azért zárnám ki, mert ugye ott teljesen mások a kapuk, mint a többiben, sokkal fejlettebbek). A második feladata pedig a kapcsolatteremtés, ezen volt már legénység is. Azonban a vírus kitörésekkor a hajók küldetése megszakadt. A kapcsolatfelvevőt leállították és elhagyták, a kapuépítő pedig máig járja a galaxisokat, csillagkapukat szétszórva (itt az a nagy kérdés, hogy csak olyan bolygókra telepít, ami alkalmas az emberi életre, azaz továbbra is kanadai erdőket láthatunk, vagy, ahogy az ó SG-1-os időkben, fel-felbukkan néhány nem emberi életre alkalmas világ is? Ez utóbbinak valószínűnek kéne lennie, elvégre olyan területeken jár a hajó, ahol nem alakulhatott ki emberi faj, hiszen azt az ősök terjesztették el – saját arcképükre alkották meg az embereket… hm, tényleg az ősök az isten – és eme területeken ősök még nem jártak). S most jön a 9. ékzár rejtélye. Kiderül, hogy az utolsó ékzár szerepe az, hogy a felderítőket bármelyik bolygóról visszavigye az űrhajóra, ami akár a galaxis túlsófelén is járhat (ezzel a módszerrel a hajó járhatja az univerzumot, míg a felderítők egy időben több bolygót is meglátogathatnak a fedélzeti csillagkapu által). Persze, valószínűleg ehhez több energia fog kelleni, mint a 8. ékzár betárcsázásához. A földiek valahol rálelnek erre a titokra, és expedíció indul a hajók felkutatására, és hogy eljussanak oda, ahová szegény alterranok már nem tudtak. Szóval, ahová még semelyik emberi evolúció nem jutott (alterranok az elsők, emberek a másodikak).

Az alkotók szakítani akarnak azzal a csillagkapus hagyománnyal, hogy egy expedíciós csapat van és egy bázisparancsnok. Eleve nem szeretnék a hajókat állandó bázisnak kinevezni (ez szvsz elég érdekes, mert ha nem azok lesznek az állomások, akkor a Csillagkapu Parancsnokság, vagy Atalntisz). Ennél fogva a főhősök száma nagyobb és másabb besorolású lesz, mint eddig. Bár több mint valószínű, hogy itt is megmaradnak a katonák és tudósok felállás, és lesz egy ezredesünk, meg néhány doktorunk. A készítők még annyit elmondtak, hogy az Atlantisszal ellentétben, az SG-1-hoz hasonlóan itt is szeretnének egy húzónevet a szériának, mint amilyen anno Richard Dean Anderson volt Jack O’Neill szerepében. Illetve valószínűleg átemelnek egy korábbi SG szereplőt is (hasonlóan, mint McKay, aki Atlantisz előtt három részben is feltűnt az SG-1-ban, illetve Dr. Weir-t is már az SG-1-ban mesélték be, igaz, akkor még más színésznővel – Jessica Steennel, akit a 8. évadra, illetve ezzel párhuzamosan az SGA-ra leváltottak Torri Higginsonra, mondván, hogy Steen nagyon hasonlít Amanda Tappingre – a szőkeség a lényeg a hasonlóságban – azaz Carterre. A poén az egészben, hogy később Weir karakterét Carterre cserélték le…). Szóval… hol is jártam? Ja, ismert SG-s szereplőt is akarnak. A rajongók két kedvenc neve e téren Michael Shanks, azaz Dr. Daniel Jackson, illetve Corin Nemec, alias Jonas Quinn, akit a 7×14 Fallous óta méltatlanul elfeledtek, és a bolygóját is csak említették a 10×07 Counterstrike-ban, hogy elfoglalta az Ori. (Személy szerint én Quinnek örülnék a legjobban, sőt, már ki is találhattam, hogyan mesélhetnék be: megjelenne a CsKP-n, hogy a Kelownán Thanos nagyúr az egész naquadria mizériát – átalakított, baromira instabil naqudah származék – azért is csinálta, mert rájött a 9. ékzár rejtélyére, és így akart elég energiát csiholni. Aztán erre rájön Jonas, mert mondjuk olvasta abban a kristályban, amit a 7×02 Homecomingban találtak a múzeumban, és visszamegy a Földre, mert reméli, hogy ők ki tudják nyitni a kaput a hajóra, hiszen van egy saját, alig használt ZPM-ük – amit az asuran replikátoroktól szereztek még az SGA 3×10-11 Return I-II-ben. Aztán, ha már úgyis rájött, ő is mehetne a csapattal.) De a lehetőségek tárháza nyitva van, hiszen tizenegy év és 15 évadnyi csillagkapu széria elég sok karaktert rejt egy ilyen feladatra (Jennifer Haliey hadnagy, Dave Dixon ezredes – ő még húzónév is lehetne, hiszen az az Adam Baldwin játszotta, aki később Jane Cobbot is életre keltette a Firefly-ban, és amúgy is szokás átvenni SG-be Firefly szereplőket – vagy Laura Cadman főhadnagy, Dr. William „Bill” Lee, stb… a végtelenségig lehetne sorolni).

Ellenség terén is szeretnének szakítani a hagyományokkal a készítők, mert ezúttal (legalábbis kezdetben) nem lenne egyetlen nagy, az egész évadot vagy akár évadokat meghatározó főgonosz. Mivel a fajok alapvetően fejlettek, de emberektől függetlenek lesznek, így egyesek örömmel, mások gyanakodva, megint mások ellenségesen fogadnák a betoppanó felfedezőket, vagy éppen magát a hajó(ka)t (hát igen, nem biztos, hogy mindenki örömmel veszi, ha egy gigantikus űrhajó lepottyant egy csillagkaput a hátsókertjében, amin át aztán megjelenik pár ember „békével jöttünk” szöveggel, fegyverekkel a kezükben). Persze, itt már azért közbeszólhat a rendszer, mert a Sci-Fi Chanell lehet, nem díjazná ezt az ötletet. Hiszen, szokás a főgonosz, nem? Mondjuk, ha ezúttal nem főgonosz, hanem főgonoszok lennének, és azok sem szimplán gonoszok, hanem mondjuk olyan fajok szövetsége lenne, akik egyszerűen nem díjazzák a pofátlan emberek pofátlan hajóinak pofátlanul elhelyezett csillagkapuit és meghívás nélküli betoppanását, nos, én annak örülnék igazán.

Ez hát az ígéret a Stargate Universe-re. Összefoglalva: új felfedezni való, nem emberi fajok, új hősök, az univerzum új aspektusainak megismerése. Ha összeszednének pár új és jó írót (megjegyzem, a vérfrissítés már kéne a stábba), megkapnák a nagyobb költségvetést (bár szvsz ezen baromira nem múlik egy jó történet), nem hirtelen kapnák elő a szereplőket (Teyla és Ronnon megformálóit elég sebtiben válogatták be, olyanok is lettek), még akár jó is lehet. Ami egyelőre nekem személy szerint annyira nem tetszik, az az, hogy hajóra kerül a cselekmény. Bár újszerű, hogy kettő is lesz, és ha azok jók és érdekesek, akkor üsse kő.

No, és most egy huszárvágással irány az SG DVD-k világa. Az Ark of Truth (erről is kéne már értekeznem…) minden várakozásnál jobban teljesít. Az OST, azaz a zenei albuma április 18-án jön. A Continuum július 29-én debütál (előre láthatólag jobb lesz, mint az AoT, ami szintén nem volt rossz… bár én többet vártam… na jó, tényleg kéne már írnom róla). Az Atlantis 4. évada július 9-től lesz megvásárolható külhonban (meg majd egyszer a nagyon távoli jövőben talán hazánkban is). És 2008 vége, 2009 eleje környékén jön az új film, ami nem is olyan új, hanem régi, nagyon régi, egész pontosan 11 (vagy lehet addigra lesz már 12) éves, és afféle Stargate 2-ként is tekinthetünk rá (hazánkban futott is ilyen címmel a videó tékákban). Igen, az 1×01 Children of the Gods, azaz Az istenek gyermekei, a Stargate bevezető része (filmje). A készítők ugyanis úgy döntöttek, hogy fogják és kikupálják, újravágják, ráncfelvarrják és eladják DVD filmként. Most diszkréten feledkezzünk meg ama pofátlanságról, hogy ezzel kvázi nem csinálnak semmit, csak újra eladják azt, amit már egyszer eladtak. Most ezt tegyük félre, ez a biznyisz része, megcsinálták már ez előtt is, meg fogják csinálni ez után is.

Brad Writght imigyen nyilatkozott az eredeti Showtime-os verzióról (ez a csatorna adta le az első öt évadát az SG-1-nak, majd tőlük vette át a Sci-Fi Chanell): „Nemrég láttam TV-n, és azt gondoltam, hogy ennél jobbat is tudunk csinálni.” – nyilatkozta a GateWorld-nek. – „Nem csak a vizuális effektekre gondolok, hanem az egészre. A mód, ahogy elmeséltük a történetet, a 4:3-as képarány, és a helyenként sajnos rossz forgatókönyv.” Jó az önkritikája, mert ő volt az egyik író. Na már most, ja, bizonyos fokon egyetértek vele. Olyan hibák, mint a gyűrűszállító siklóból halálsiklóvá alakuló gép (megjegyzem, engem ez a jelenet vett meg anno kilóra), a csillagkapu igencsak érdekes működése (akkor még a film koncepcióját próbálták bevinni, vagyis hogy minden bolygónak minden bolygón más a címe, mert a kapukon lévő szimbólumokat az adott világ csillagképeihez igazították… ennek problematikáját a Stargate SG-1 ajánlásban veséztem ki anno). Vagy, hogy az M16-osok nem lövik át a jaffák páncélját, de a későbbi részekben az MP5-ös (ami sokkal kisebb tűzerővel rendelkezik) már simán. Vagy az a logikai baki, hogy a film elején a jaffák lazán kinyitották a kaput a Földön, holott nekünk nincs tárcsázónk. S kizárt, hogy egyikük kinyitotta a páncélajtót, felszaladt az irányítóba, bekapcsolta a már rég leállított tárcsázó-szuperszámítógépet (amiből lendületből négy van), bezüzzentette a tárcsázó-programot és bepötyögte a címet, mindezt úgy, hogy a kapunk nem is volt hozzáigazítva a hálózathoz (ugye ezzel magyarázták azt, hogy miért csak Abydost, illetve, mint később kiderült, Héliopoliszt tudták tárcsázni). Na, szóval hibából van bőven, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ez a pilot volt, ekkor még nem állt készen az univerzum, sokat kellett még fejlődnie. Elmaradtak az átalakuló halálsiklók és a gyűrűik, a csillagkapu normalizálódott, és már az M16-os (sőt, már a 9 mm-es Beretta pisztoly) is át tudja lőni a jaffák páncélját. Ez így van rendjén, nagyon sokszor a bevezető rész ütközik a tényleges sorozattal.

Szóval, logikai baki, a sorozathoz hozzáigazítás szükséges, ha már nem tudják lenyelni (szvsz kis rugalmassággal kezelhető). Joel Goldsmith új zenét ígér, ami nagyon jó, mert remek zeneszerző (az Ark of Truth-hoz mesés mjúzikot komponált), bár így elvész David Arnold muzsikája, amit a mozifilmből vágtak át (ez azért adott egy feelinget az epizódnak). Ja, és lesz trükkfeljavítás, ami szintén nem árt 11-12 év után. Nem beszélve az olyan jelenetekről, amiket még ’97-ben forgattak, és most visszakerülnek (lesz egy teljesen új jelenet, illetve módosul az eleje, meg valószínűleg sok apró toldalék).

Eddig jól hangzik. Jön a feketeleves. Hét teljes perccel lesz rövidebb. Ami drasztikus kivagdosást jelent, ha azt vesszük, hogy újakat is kap. Először is, megy a sunyiba a Shau’ri sztriptíze. Mert ugye az nem való családi sorozatba. Vala élve megégetése az igen, akárcsak Arkad falra szögezése, vagy a lidércek táplálkozási módja… de az, hogy egy nőt lecsupaszítsanak, az nem. Bár így érdekes lesz Shau’ri goa’uldá avanzsálásának pillanatai… pedig az is egy cool jelenet (most férfiúi ösztöneimtől függetlenül is beszélek ). Illetve a feszesebb tempó elérése végett lesz még jó pár áldozat. No, ennél a résznél én keresztet vetettem a felújításra. Jómagam rühelem a feszesebb tempó miatti kinyiszálását, és annál már csak a cenzúra miatti vagdalkozás irritál jobban. Miért nem lehet valamit úgy felújítani, mint ahogy Lucas csinálta a Star Warssal? Effektek ráncfelvarrva, új jelenetek, mégsem kellett kivágni semmit. Esze ágában sem volt feszesebbé tenni a tempót. Minek az a feszesség… a nők mellénél, ott jó, de egy működő, megfelelő tempójú filmet ne bazirgáljanak már szét emiatt. No mindegy, meglátjuk, milyen lesz. Max úgy kezelem majd, mint az Alient és az Alien3-at, a két verzió egyvelege az igazi film

No, a végére hagyok még egy kis Atlantis 5. évadot. Az írók lehet rájöttek, hogy kicsit túlzásba estek Vancouver erdeivel és a két (három, ha az ori-ét is számoljuk) galaxisnyi emberrel, ezért az 5. évadban, mikor a lidércfenyegetés már drasztikusan csökken (ugye a polgárháborújuk, a földiek, a replikátorok és Michael hoffi vírusa rendesen megtizedelte őket), előbújnak a fejlett fajok, akik eddig rejtőzködtek a lidércek elől, vagy csak le sem csokizták őket. Ennél fogva a ködlények és lidércek után (meg ha nagyon szőrözünk, akkor ide sorolható az asuran is) végre felbukkannak a nem emberi, fejlett fajok a Pegazus galaxisban is. Ezek egyike az a faj, ami új ellenségként kerül be a képbe, és akit újfent Daniel Jacksonnak köszönhetünk majd, aki azért jön majd Atlantiszra, hogy az ős Janus után kutakodjon (ő készítette az idő-ugrót, mely az SG-1 8×13 It’s Good To Be King, 8×19-20 Moebius I-II-ben és az SGA 1×15 Before I Sleepben szerepelt. Ez utóbbiban maga Janus is felbukkant), ehelyett valószínűleg egy ellenséges fajt talál. Ezen kívül visszatér Dr. Beckett, ugye Richard Woolsey váltja majd Cartert a vezetői székben (remélem ő már tényleg nem lesz annyira bólogatós, mint Carter és Weir volt, bár Carter jobb vezetőnek bizonyult számomra), illetve néhány dolog még megvalósul majd abból a jövőképből, amit a 4×20 The Last Manban láthattunk (nagyon úgy tűnik, hogy Dr. Keller elkapja majd a vírust, és Beckett ezért tér vissza… és én szurkolok, hogy McKay összejöjjön a dokinénivel, mert ráférne már a sorozatra egy komolyabb kapcsolatépítés is). Ja, és Carter a második félidőben is fog szerepelni, tehát nem tűnik el végleg. Az SGA 5. évad valószínűleg júliusban fog debütálni, bár erről egyelőre semmi hivatalos nincs, de a sok DVD megjelenés erre engedtet következtetni.

Mikor is láttunk utoljára Y-Szárnyút? Húúú… jó régen. Valamikor A Jedi visszatér környékén. Igen, az utolsó akkor húzott el, mikor Lando kizavarta két támogató vadászgépét. hogy csalják el a sarkukba loholó TIE vadászokat. Akkor egy Y-Szárnyú és egy A-Szárnyú indult kifelé. Azóta sehol egy Y-szárnyú (na jó, az X-Wing szériában, az Empire At Warban és a többi videó-játékban még fel-felbukkant eme lomha jószág, de most ezekről feledkezzünk meg diszkréten). A The Clone Wars 3D-ben újra felbukkan ez az öreg csotrogány… vagy nem is olyan öreg? Ha beletúrunk a történelemkönyvekbe, rájöhetünk, hogy a Koensayr Királyi Hajógyár termékei, melyek közül a BLT-A4-es széria tagjai részt vettek a az Halálcsillagok elleni ütközetekben is, már a Klón háborúkból is kivették a részüket. Méretes masina, de iszonyú lomha, viszont elég strapabíró… csak éppen úgy néz ki, mint amit felszállás előtt raktak össze. Legnagyobb erénye fegyverzete, ugyanis iker-ionágyúval, iker-lézerágyúval, és iker-torpedóvetővel rendelkezik, ezenkívül van asztromech foglalata, pajzsa és hiperhajtóműve is. Egyszóval, jobban fegyverzett, mint az X-Szárnyú vagy egy ARC-170-es (de nem jobban, mint egy B-Szárnyú, ami egy repülő erőd). S most visszatérnek, ám ezúttal újak, ropogósak és be lesznek burkolva.

Érdekességként itt a Fantasztikus Gépezetek című könyvben lévő rajz a burkolattal rendelkező Y-Wingről:

Ez szerintem egy remek ötlet, de még az is, ha csak szimplán elődei lesznek a BLT-A4-esnek… mondjuk, BLT-A3-as vagy S2-es

De legalább Neo kijelentésére (no meg a Glock közbenjárására) a lift leesett. Uri Gellernek azonban nem sikerült leugrasztania a kanalat a TV tetejéről, de még anyám órája is cseszett működésbe lépni.

(Csendben kicsit okoskodnék zárójelben: az óra beindulásának kulcseleme volt a felhúzás, és utána rázás. Ami speciel mindenféle varázslat nélkül is képes beindítani egy ilyen órát. A kanálnál meg hát a TV-re kellett tenni, és hát ha a kanál megfelelően könnyű, és a televigyorgón át megfelelő hangerőn jön a nézőközönség közös üvöltése, akkor a rezgések tényleg leverik a kanalat. No, okoskodás off…)

Szóval, Geller bácsi nálam megbukott, ahogy a műsorban résztvevő ripacs-janik is. Pláne az első, Lui, aki úgy felsült, hogy nem is értem, Geller miért választotta be (bár lehet éppen szánalomból). Mert valahogy spontán gyanús, hogy Karsai Zita váltig állította, mennyi az idő, a csávó meg pont úgy tartotta az órát, ahonnét lazán lehetséges azt visszaállítani. Persze, oké, adjuk meg a bizalmat a bűvésznek, és mondjuk, hogy Zita nem tud leolvasni egy mutatós órát… (ez sem lehetetlen, mert ismerek olyat, aki meg van lőve, ha nem digitális órát tolnak az orra alá…).

Számomra a csúcs a második csóka volt, azaz művésznevén William Rain. Star Wars rajongóként le lehetne kenyerezni egy trükkel, amibe beleszövik kedvenc sagam, de bizonyos okokból ez most nem sült el valami jól. Először is, a csórikám befuccsolt szereplésének második percében, mert sebiben megváltoztatta Csányi Sándor döntését. Aztán a mutatvány végén is Csányival bukott, mert a művészúr richtig egy sorozat címét írta fel a papírra. Másodszor ott lendült egy nagyot a negatív mutató, hogy a trükkjét leleplezheti az ember. Csányinak filmcímet kellett írnia. Medveczky Ilonának filmsztárok képei közül kellett választania. Na most, ezek után Karsai Zita a statisztika szerint egy csomó nem filmes tárgy közül ziher, hogy az egyetlen filmes tárgyat fogja kikapni, ami speciel R2-D2 miniatürizált megfelelője volt. S mivel a Star Wars eléggé beépült a köztudatba, így elég nagy volt annak is az esélye, hogy Medveczky a sok nem sci-fi film szereplőit ábrázoló kép közül a fénykardot szorongató, műfaja miatt amúgy is kirívó képet foglya kihúzni (ez eljátszható bármivel, a lényeg, hogy kitűnjön a sok közül az az egy, ami kell). Az egyetlen buktató Csányi volt, aki meg is buktatta a fickót, mert arra már kevesebb az esély, hogy minden ember a Star Warsot fogja felírni a papírjára. És itt volt pofon vágható a trükk. De ezzel még nincs vége, Willi a pocsék előadás, a leleplezett trükkje, és a kétszeres felsülése mellett még egyszer belerúgott a negatív jelzőbe. A poszter, amit felmutatott, hát nem az a Simon „SimonZ” Zoltán által alkotott poszter volt, aki a londoni Celebrationon kiállítást tarthatott? És a pofátlan suttyó egy módosított posztert mutatott fel, és jó eséllyel nem kért erre engedélyt (se a nyilvános műsorban való mutogatásra, se a módosításra). Kérem, itt az eredeti, alatt meg a módosított…

Szóval, khm… no comment.

Azt már csak külön említem meg, hogy Karsai Zita is zuhant kicsit a szememben (de a ruhaigazítással csak visszatornászta magát ), mikor kijelentette, hogy a Star Warsot „végig nem nézte, mert az egy kicsit unalmas”. Csókolom, független a filmtől, hogy lehet véleményt mondani olyanról, amit nem látott végig, ergo nem ismer? Még csak nem is „elkezdtem nézni, de meguntam, oszt befejeztem” formában fogalmazta meg, hanem „bele-bele néztem”. Hát igen, úgy tényleg unalmas tud lenni valami. Na mindegy, szóval, a második jani is leszerepelt.

Eztán jött Breiner Tamás, az élő hazugságvizsgáló, akinek szintén nem nagy kunszt a tudománya, mert aki kicsit jobban ismeri a testbeszédet, az megfoghatja a hazug embert. Viszont legalább már jól adta elő, ami nagy változás volt az előz két mókushoz képest.

Őt követte Danny Blue, az első értékelhető figura. Ő jól is adta elő a mutatványát, és nem is fuccsolt be… jó, Medveczky-nél nem működött a gondolattovábbítás, és hát azét Csányinál is belemagyarázós a dolog, de a jó előadással párosítva bejött. Pláne a mutatványa Karsaival, szerintem az egész arra ment ki. A trükkje a kutyával meg remekül sült el… igaz, ezt el is várom egy valódi bűvésztől.

A sort ebben a mezőnyben végül Szentpéteri Attila zárta, aki kígyóval akarta megmaratni a jó népet. Ez se volt rossz, s már-már izgalmasnak is mondhattam volna… ha nem szurkál a szkeptikus kisördög azzal, hogy itt bizony van valami turpisság. Elméletem az volt, hogy a kígyó vagy nem az, aminek mondják, vagy lecsapolták a mérgét (okoskodás ON: ha jól tudom, a kígyónak harapás után ideig-óráig kell várnia az újabb harapásra, míg annyi méreg termelődik, hogy az halálos legyen… persze lehet, hogy most hülyeséget mondtam, szóval okoskodás OFF). Harmadik lehetőségként meg még a méregfog eltávolítása is felmerült. Mert nem kockáztatnák ezek a buksifejű TV2-sök a sztáááárvendégek életét holmi kígyókkal. Szóval, a hihetetlen mutatvány Csányi ökörködése és a két művésznő „jaj összeszartam a bugyim” szintű közreműködésével lezajlott, én meg gyüttem a nethez, és utána jártam ennek a szegény begyónak. Hát, a dél-amerikai dzsungelviperának (Bothriechis aurifer) álcázott kutyafejű boa (Corallus caninus) hamarjában lelepleződött. Ugye mondanom sem kell, szegény jószág csak akkor mérges, ha mindenféle műsorokba kell szerepelnie, bár lehet, hogy azóta már a terráriumban ő a jani, és már döglenek utána a kígyócsajok, hiszen miatta még rohammentőt is hívtak, pedig még csak nem is csapkodta a kalapját. Persze, mint ahogy az a képeken is látszik, könnyű őket összekeverni… még a szakértőnek is… pláne a meghívott szakértőnek. No mindegy, a szándék a fontos, nem az, hogy hülyének nézik az ember…

Eztán, mintegy zárásként Uri védettséget biztosított a legszánalmasabb karakternek, míg a nézők beszavazták a legkevésbé szánalmas Kék Danit, a Star Wars guru trombitást, meg az anti-mérges-begyós csókát.

Összességében, mi volt rossz? A három első és az utolsó madár száma, Medveczky unatkozó képe, Geller magyar-angol előadása és a kanalas-órás marháskodása. Ja, és ami a legjobban idegesített az a show szánalmasan túlmisztifikált, effektekkel teletömött, erőltetett mátrixos fííílinges show része. S mi volt jó a műsorban? Danny Blue száma, Csányi Sándor ökörködése, Karsai Zita dekoltázsa.

No, elérkeztem az utolsó általam még teljes egészében nem látott Trek szériához. Hála a Viasat 3 csodás műsortervének, elsőre csak az 5-6. évadot, illetve az első felét láttam. Másodszorra már megcsodálhattam a negyedik második felét, illetve a hetediket azzal a méltán hírhedté vált frenetikus szinkronnal, amit máig nem értek, hogyan követhetett el a csatorna (egyáltalán, hogyan fogant meg bennük az ötlet, hogy egy Romániában székelő szinkronstúdiót kér fel…). Hál’ istennek, a hetedik évad aztán helyrejött, hála az először, és azóta sem látott hazai rajongói megmozdulásnak. A V3 rendes csatornaként nem szart a nézőire, hanem újraszinkronizálta a megszokott stúdióval és hangokkal (ezzel elérve, hogy a Voyager az utolsó rendes szinkront kapó Star Trek széria legyen, mert bár az Enterprise első évadját is ők csinálták, a második évadtól az AXN egy másik stúdiót bízott meg, így több szériát és filmet – a TNG-ket – átölelő következetes szinkron szakadt meg, hogy szakadnának meg. Ennek folytán a warp már nem szubtér, hanem görbület, a Föderáció meg szövetségtől kezdve minden volt, stb… szóval, az Enterprise szinkronja már szutyok, pláne, mikor a szereplő csak tátog… no mindegy, kesergés off. A Voyager jó.). Na, hol is tartottam… ja, végre láttam rendesen a hetedik évadot (persze volt blama, hiszen a 7×01-et elsőre megint a szutyok szinkronnal nyomták, de aztán helyrebillent az egyensúly, csak mellényúltak…). Aztán egy ideig mindig csak a sorozat közepétől ismételt a csatorna, végül a TNG-t nyomta agyba-főbe, ezzel elpártoltatva a Trektől, mert nem éppen Picard team-je a kedvencem. De, hála bizonyos technika áldásának (interweb ), végre megtudtam nézni a Voyagert is, egyben, helyes sorrendben. Ezzel rájöttem pár dologra. Egy, nem olyan rossz ez a sorozat, mint hittem. Kettő, több részt láttam, mint hittem. No, ugorjunk is neki.

- Kapitány, azonosítatlan spoiler előttünk.
- Vörös riadó! Mindenki harcállásba.

A történet alapja egyszerű, mint az egyszer egy. A TNG-ben érintett, és a Deep Space Nine-ban kiteljesedett Maquie konfliktus közepén járunk, mikor is egy kisebb csoport tagjai, nyomukban egy cardassiai Galor osztályú rombolóval bezúznak a DS9-ből jól ismert Vadvidék nevű jelenségbe. A Galort megsütik, majd a lázadó hajó eltűnik. A Csillagflotta legújabb hajóját, az Intrepid osztályú USS Voyagert küldi utána, mivel azon a kis mütyürön volt a Maquie egyik feje, Chakotay (Robert Beltran), és egy beépített Csillagflottás, Tuvok (Tim Russ), aki egyben a Voyager biztonsági és taktikai tisztje. A hajó kapitánya, Kathryn Janeway (Kate Mulgrew) kihozza a dutyiból Tom Parist (Robert Duncan McNeill), aki hajdanán szintén a flotta alkalmazottja volt, majd miután egy balesetben megölt két embert, és még a jelentést is meghamisította, kicsapták. Aztán meg beállt a Maquie-hoz, ahol az első bevetésén nyakon csípte a Föderáció. Szóval ő ilyen szerencsétlen alak, de a flotta legjobb pilótája, ismeri a Vadvidéket, nem mellesleg Chakotay mellett szolgált. Egy szó mint száz, a Voyager kifut a Deep Space Nine-ról, eljut a Vadvidékre, ahol belekevernek egyfajta örvénybe, ami súlyos károk és a legénység egy részének lemészárlódása árán a Delta-kvadránsba dobja a hajót. S innét indul igazán a kalandozás, ugyanis hetvenötezer fényévre kerültek kedvenc kék golyónktól. Tehát, az útirány a Föld. Céljuk pedig mindenféle téranomália és technológia felhasználása a hazaéréshez, miközben felfedeznek különös új civilizációkat és eljutnak oda, ahová… nos ember már járt, mert a Földre akarnak jutni

A Voyager egyik nagy erénye a családiasság, a bajtársiasság. A USS Voyager feleakkora, mint egy Galaxy osztályú csillaghajó, így a legénység nem annyira hivatalos kapcsolatú, mint mondjuk az Enterprise D-n. S mivel a személyzet nagytöbbségben a Flotta tagja, olyan elhatárolódás sem tapasztalható, mint a Deep Space Nine-on. Ez egy összetartó brigád, sőt, szó szerint család.

Kathryn Janeway kapitány az anyuka, aki összetartja a csapatot. Megkapta a szokásos flotta-agymosást, tehát az idealista, felsőbbrendű hozzáállása megvan, és igyekszik is kötni magát ezen elvekhez, még ha azt a végén csúnyán meg is szívja a legénység. Mindezek ellenére, főleg ahogy közelednek a Föld felé, hajlamossá válik sutba dobni mindent, és a cél alá rendelni hitét. Máskor meg a legénységet rendeli a cél alá, mint pl.: a USS Equinox üldözésekor, ahol annyira elvesztette az eszét, hogy Chakotay helyében kiültettem volna az orra kicsit levegőzni. Ennek ellenére jó kapitány, vagy inkább szerethető anyuka, aki igyekszik mindenkinek a gondját viselni. Különösen Hetesnek.

Aztán, itt van Chakotay, ő indián, törzsi tetoválással az arcán, ősi szokásokkal, melyeket klassz modern köntösbe bújtattak. Hagyománytisztelő, kíváncsi, de határozott személyiség, olyasvalaki, akit szívesebben láttam volna hét évig a Voyager kapitányi székében. Hűséges alak, még akkor sem fordult kapitánya ellen, amikor minden oka meg lenne rá. Támogatja Janeway-t, és szerintem főleg neki köszönhető, hogy a hajón egyszer sem tört ki Maquie lázadás.

Aztán, itt van Tom Paris, kinek papája admirális, amúgy börtönviselt, kissé nagyképű, önfejű, a felelősség alól kibúvó, szóval egy tipikus szerethető figura Na jó, kezdetben ilyen, aztán szépen lassan megváltozik. Sőt, talán a kezdeti csapatból ő az, aki a legnagyobbat fordul. Az elején csoda, hogy Janeway rá meri bízni a Voyager kormányát. Ez persze vissza is üt, Paris eljátssza a bizalmat, igaz egy jó ügy érdekében, de hát ez kit érdekel, a Voyageren csak a kapitánynak van joga a legénységgel szembefordulni. Szóval, Paris megy a dutyiba, lefokozzák, stb. Mégis, ez – ahogy az a részből is kiderül – már nem az a Tom, akit kihoztak a Föderációs büntetőtelepről. A Földre pedig egy férj és apuka tér vissza, aki talán már saját apjával is megbékélt, s akire egy kapitányi széket is rá lehet bízni.

Tom neje nem más, mint B’Elanna Torres (Roxann Dawson), aki félig klingon, félig ember. Hát igen, érdekes keveredés. A klingon ugye egy marha barátságos nép. Az ember meg legalább annyira szerethető. Oké, a Star Trekben eléggé fixaidealizált helyzetben vagyunk, de ugye Kirk is megmondta: „Mindenki ember.” Szóval mi sem vagyunk jobbak a klingonoknál (de ők lehet, hogy jobbak nálunk), így hát B’Elanna igencsak lobbanékony alkat, miközben rettenetesen instabil érzelmileg. Szörnyen fél, hogy magára marad (apja elhagyta őt és klingon anyját), rühelli klingon énjét, és olyan vastag páncélt visel, melyet csoda, hogy Tom képes volt áttörni. Viszont műszaki zseni, de csak annyira, mint Geordi, tehát gyorsan tud sok gombot megnyomni, hogy a hajó újra működjön. Na jó, azért szerszámokkal is rohangászik néha napján, de gépészek terén én még mindig Scotty-t és O’Briant bírom a legjobban.

Egy klingon és egy alakváltó után ezúttal egy vulcanit kaptunk biztonsági tisztnek. Be kell valljam, annak idején én nem bírtam Tuvokot (fajgyűlölő vagyok, egyetlen tiszta vérű vulcanit sem bírok ). Mostanra a kedvenc szereplőm lett. Lehet túl sok időt töltött emberek között, vagy csak Neelix (Ethan Phillips) miatt van, de a végére majdnem olyan jó fej lett, mint Spock. Főleg a humora az, ami megnyerő. Jó kis csípős vulcani humor, melynek nincs párja a Trek világban. Persze, erre csak pár vulcani képes, szó szerint, mert csak Spock és Tuvok az, akik erre szakosodtak, T’Polból már akkor sem tudnánk kicsikarni ilyesmit, ha fenékbe billentenénk.

A TNG-ben Data szerepkörére kitalálták az operatív, vagy más néven műszaki tiszt szerepkörét, ami a Deep Space Nine-ból kimaradt, ám a Voyagerbe újra bekerült. Voltaképpen ő ugyanazt csinálja a hídon, mint a főgépész a gépházban. Egyben tartja a hajót és… és minden más, afféle mindenes. Csak míg Data a kormánypultnál ült, addig Harry Kim zászlósnak (Garrett Wang) – révén a Voyager hídja nem kicsit más elrendezésű, mint az eddig megszokott hajóké – van saját pultja. Nos, Harry friss végzősként került a fedélzetre, majd maradt is ott további hét évre. Rangja nem változott, hozzáállása nem változott… őszintén, a fickó csak öregebb lett, de a hét évad alatt nem fejlődött annyit, hogy megkedveljem. Kim stréberkedik a széria elején, a végén meg nyafog (akkor tehát mégis változott ). Hol azért, mert már megint nem jutottak haza, hol mert nem léptetik elő, hol mert szögletes a zsemle, pedig ő kereket akart replikálni… szóval számomra unszimpatikus karakter. Ennek ellenére ő is a Voyager szerves része, Tom legjobb haverja, és a legoptimistább jószág a fedélzeten, mert ha a műszere kileng fél milit, máris egy féregjáratot lát, ami a mamikája nappalijába nyílik.

A Voyager sem maradhatott orvos nélkül, bár erre minden esély megvolt, révén a főorvos az első fél órában megmekkent, és magával vitte a túlvilágra az orvosi személyzetet is (csak tudnám, hogy akkor mi az a sok kékruhás, akik a folyosókat róják). Ezért Tom aktiválja az Orvosi Segéd Hologramot, röviden OSH-t, akit hét éven keresztül csak Doktornak (Robert Picardo) hívnak (azaz Tom egyszerűen Dokinak). Egy újabb karakter, aki Datahoz hasonlóan ember akar lenni, bár más megközelítésből. Míg Data „lélektelen” android, addig Dokiba előre beleprogramozták a lelket, szóval nincs mit megértenie, megtanulnia. Ennek (és a „papája”, Dr. Lewis Zimmerman áldásos munkájának) köszönhetően felettébb arrogáns figura, egyben a hajó másik humordudora. Ő is azon személyek sorát ékesíti, aki fejlődött az évek folyamán. Programját folyamatosan bővíti, ami néha mondjuk rosszul sül el. Mindezek mellett kapott egy úgynevezett mobil kivetítőt, amivel már a gyengélkedőt, sőt, a hajót is elhagyhatja, így szabadabb lett, mint sok más hologram.

A Voyager útja során a fedélzetére vesz jó pár érdekes alakot. Elsőnek Neelixet, a talaxiai roncskereskedőt. Hóbortos figura, de szó szerint mindenhez ért. Kezdetben szakács és idegenvezető, majd miután elhagyják az általa ismert térséget, nagykövetté avanzsálódik. Voltaképpen humoros alaknak szánták, bár engem az első két-három évadban inkább idegesített a viselkedése. Bár jól beilleszkedik a legénységbe, sőt, ő szó szerint családtag is lesz, miután megszületik az első gyerek a hajón, sokszor megjegyzi, hogy nincs teljesen kibékülve a Föderációs nagyzolással. Mindezek ellenére buzgón segít, és állandóan Tuvok nyakán lóg, ezzel kialakítva kettejük között egy különös barátságot.

A második személy Neelix szerelme, Kes (Jennifer Lien), aki ocampa. Eme faj telepatikus és mindössze kilenc évig élnek. Nos, ez egyrészt szerintem remek ötlet, másrészt hatalmas öngól. A sorozat vége felé Kest már mindenképpen annyira meg kellett volna öregíteni, hogy hasznavehetetlenné vált volna. Ráadásul a készítők az ütemet sem tudták belőni. Három évig szerepelt, de az öregedés nem látszódott rajta, pedig élete több, mint harmadát leélte. Aztán egyszer csak, derült égből villámcsapás szakított Neelixxel (ez ráadásul benne sincs a sorozatban, egyszer csak mondják, hogy megtörtént), majd puff, megnőtt a haja (egyik részről a másikra, pedig azt sem említik, hogy hónapok teltek el). Ja, és elkezdik olyan ruhákba járatni, mint amilyenbe Hetes és T’Pol domborított. Szóval, látszódik, hogy a kezdetben jó karakterrel már nem tudtak mit kezdeni, egyrészt, mert a nézettségnöveléshez akartak egy bombázót, márpedig Jennifer Lien „csak” átlagos szépség, másrészt kezdett kicsúszni a kezükből ez a kilenc éves átlagéletkor dolog. Végül le is váltották egy érdekes húzással, amit szerintem a végén megint jól elszúrtak (azzal, hogy visszahozták. Kellett a visszatérés, de nem így.).

A harmadik jószág, aki a fedélzetre került, az egyik legjobb ötlet a Trekben, még ha a háttérben húzódó alakokat nem is ez motiválta. A cél valószínűleg eme dolog lehetett: kell egy cool karakter és egy bomba nő. Aztán gondolkodtak: A cool karakter legyen bomba nő. Így jött Hétkilenced (Jeri Ryan), a borg unimátrix 01/3 szintű dolgozója. A borg cool faj, a csaj pedig nehézbombázó. Az ötlet mégis jól sült el (sokak szerint talán túl jól is, mert Hetes előtérbe kerülésével a szereplők többsége háttérbe került). Jeri Ryan szerencsére jó színésznőnek bizonyult, az írók príma történeteket írtak neki, és sikerült egy újabb aspektusba vinni az „emberré akarok válni” kérdéskört. Persze, szvsz nem lett igazán kihasználva, mert van pár kérdés, amit csak-csak elkerültek, plussz szerintem túl hamar szabadították meg az implantjaitól (igaz, ha meghagyják, ellentmondanak a TNG-vel, ahol Picard-t ripsz-ropsz visszaalakították). Szóval, ő az, aki még tetemes jellemfejlődésen megy át, hiszen a vége felé az „én borg vagyok” gondolkodást egész emberire cserélte, és párkapcsolatot is képes volt kiépíteni Chakotay-jal (csendben jegyzem meg, annak idején sokat szidtam ezt a semmiből jött kapcsolatot. Viszont, a sorozat nézése közben feltűnt, hogy Chakotay már igen korán elkezdett körülötte legyeskedni.).

Nos, ők a főhősök. Melléjük úgy illik, hogy kellenek állandó mellékszereplők… a DS9 után elég nagy farba rúgás a sorozat ezen része. Merthogy állandó mellékszereplők igazán nincsenek. Legalábbis úgy nem, mint a DS9-ben, hogy a történeti szál(ak) fő alkotóelemei legyenek. Igazság szerint még kiemelni is nehéz. Volt kezdetben egy Seskank (Martha Hackett), aki bajorinak tűnt, aztán cardassiai lett belőle (igen, kém volt). Gonosz is lett, szóval ő jó volt. Mellette van még egy Joe Carey hadnagyunk (Josh Clark), aki B’Elanna riválisa lehetett volna, míg fel nem szívódott, aztán a hetedik évadban visszatért meghalni (illetve ilyen-olyan módon mindegyik évadban szerepelt). A röhej, hogy elméletben végig a Voyageren tartózkodott (biztos beszorult egy jeffrey’s-csőbe, és évekig nem találták, hogy melyikbe). Rajta kívül még érdemes megemlíteni a borgtól kimentett Ichebet (Manu Intiraymi) és társait, a Voyageren elsőként született Naomi Wildment (Scarlett Pomers) és anyukáját, Samathat (Nancy Hower), Vorik zázslóst (Alexander Enberg) és még talán Paris papát, Owen Paris admirálist (Richard Herd). Ők azok, akik több, mint két-három részben szerepelnek, és olykor nagyobb hangsúlyt is kapnak, mint háttéralakok. Mégis, ez nagyon messze van attól, amit a DS9-ben láthatunk, ahol egy elmeroggyantból uralkodó, egy száműzött kémből szabadságharcos, egy háttérben megbúvó alakból forradalmár-vezér, vagy éppen tolvaj kiskölyökből az első ferengi flottatiszt lett. És nem csak öt-tíz részben szerepeltek, hanem végig jelen vannak, olykor csak róluk szól a fáma. Szóval ez nagy visszaesés, úgy érzem.

Természetesen vannak olyan szereplők is, akik más Trek sorozatból vagy filmből bukkannak fel. Lendületből itt a borg királynő, akit nem kell ecsetelgetnem. Nagyrészt jelen van, ha a borg felbukkan (érdekesség, hogy többségében Susanna Thompson játssza, és csak az utolsó duplarészben öltötte magára újra a szerepet a First Contactból Alice Krige). Megjelenik Deanna Troi (Marina Sirtis), Riker parancsnok (Jonathan Frakes), beköszön a jó öreg Q (John de Lancie), de a TNG-ből megismert dadogós és majdnem mindentől beteg III. Reginald ‘Reg’ Barclay (Dwight Schultz) sem marad ki a mókából. Illetve van olyan történet, ami még a TNG-ben indult el, és itt záródik le (a Delta-kvadránsba rekedt ferengik, akik egy TNG részben tűntek el egy instabil féregjárat miatt).

Új fajokból akad bőven, sőt, itt a már ismert Trek fajok mennek ritkaságszámba. A Delta-kvadránsba hemzsegnek az idegenebbnél idegenebb jószágok, és a legtöbbjük nem túl barátságos. Noha, itt is vannak csillag-szövetségek, és egyéb politikai csoportosulások, s persze a borg is itt székel. Mindennek ellenére a Delta-kvadráns afféle vadnyugat, nem olyan „békés” hely, mint az Alfa és Béta-kvadráns. Ennek köszönhetően izgalom akad bőven, és néha kisebb csoda, hogy a Voyager egyben maradt (már amikor, mert hajót ennyiszer felrobbanni még nem láttam ). Számomra ez az egyik probléma a hetedik évaddal, de főleg a fináléval (már megint). A legvégére a Voyager már ultratápos hajó lett. Egy borg kocka eliminálásához elég egy torpedó, ellenben három kocka sem tudja kozmikus gázfelhővé porlasztani a Voyagert. A páncél technológia és a jövőbeli fegyverek nagyon gázosak. Ráadásul, ezzel egyúttal uralkodó társasággá tették a Föderációt, mert az Alfa-kvadránsban senki sincs, aki ellent tudna állni nekik. Egyetlen reményem ennek az amúgy cool, de Trek viszonylatban szutyok felszereltségnek, hogy a borg – ami ellen kitalálták – adaptálta, plusz az egész még jól meg is sült a hazafelé vezető úton. Külön öröm pedig, hogy a Nemesisben színe-nyoma sincs.

Végül essék szó az uccsó részről. A már említett technológiai táposításon túl van itt még egy kis gubanc. Mit egy… Első, a borgnak transztér-csomópontja van, amivel bárhová eljuthat… khm… akkor ezek a fránya kockák, amik a Földre támadtak, miért a „hagyományos” módon közelítettek? Itt pont a Föld mellett nyílt járat, míg a TNG-ben és a First Contactban úgy repültek végig. De oké… felejtsük el. Lehet, hogy csak a 8. film után fedezték fel ezt a nagyot, a többi kicsi meg nem vezet el mindenhová. Ugorjunk arra a bukfencre, hogy Janeway beleugat az időbe, és sehol a több ízben is bevetetett időhajó. Érdekes ez a XXXI. századból ügyelő temporális hatóság, mert amikor hőseink machinálnak az idővel, egyszer sem szólnak közbe (biztos hidegháborúznak). S akkor jöjjön az elköszönés, ami – hasonlóan az Enterprise végéhez – egy kellemes pofon. Olyan búcsúra, mint ami a TNG-ben és a DS9-ben volt, senki ne számítson. Látni a szereplőket egy helyen? Noooo… mindenkin végigpásztáz a kamera? Noooo… utalás, hogy mi lett a szereplők sorsa? Nooooo… Hát akkor mi? Nos, Parist nem láthatjuk együtt a kislányával, de még csak a nejével sem. A család nem egyesül, apuci eltűnik a turbóliftben, anyuci lent a gyengélkedőn a kislánnyal. A Dokinak semmi búcsú nem jutott, bejelenti, hogy Parist várja valaki, azt csók. Kim, ahhoz képest, hogy a képernyőn felbukkanó legkisebb foltra is képes volt ráfogni, hogy intergalaktikus csillagkapu-híd, csak vigyorog. Tuvok.. fene tudja, mit csinál, nem emlékszem. Hetes mosoly, Chakotay annyi sem, csak leül a kormány elé. Janeway… elrebeg egy köszönömöt, faarccal, aztán kiadja az útirányt: „Hazafelé.” Ez az egyetlen szó, ami ér valamit a végén. Hát én valami méltóbbat képzeltem el.

Mindezek ellenére, nem rossz sorozat a Voyager. Bár nem verte le a DS9-et a dobogó tetejéről, és még az Enterprise is jobban tetszik, a TNG mellett elfér.

A starwars.hu-t szemezgetve akadtam rá ama kis szösszenetre, melyben figyelmesek lehetünk néhány, James Zhang által elkövetett koncepciós rajzra. Ki ő? Hát, ő rajzolt ilyeneket a KotOR II-höz, a Republic Commandohoz, meg még úgy fél kilónyi SW játékhoz. Eme “új” képek még a KotOR II megjelenése előtt készültek, de mivel a szerző nem kommentálhatta őket, lehetséges, hogy már a Knights of the Old Republic III-hoz készültek. Egyre több dolog utal arra, hogy trilogiával bővül a széria, de ha így lesz, remélem, jobban sül majd el, mint a második rész. A képeket itt lehet megtekinteni: http://s226.photobucket.com/albums/dd239/TheRoundPeg/KOTOR3/