LIGHTSPEED

Tavaly elfelejtettem a blog indításának első évfordulóját, idén előre beidőzítettem, mert nem lehetek ilyen hálátlan azzal a valamivel, ami annyi örömöt okozott már nekem, hogy az egyebekről ne is beszéljek. Szóval, két évvel 300 (ezt írd át az aktuális számra ) bejegyzéssel ezelőtt indítottam el a blogot, mellyel az volt a célom, hogy kedvenc, vagy kevésbé szeretett filmekről megosszam a véleményem. Azt hiszem, ehhez sikerült is maradéktalanul tartanom magam, és még némi extrát is hozzátennem néhány játékteszt, meg videók, olykor meg a való világ eseményeivel.

Szenilitásomat mi sem tükrözi jobban, hogy ezt a jegyzetet most leltem meg (hú, ha tudnátok, mik vannak itt félkész állapotban), elsüllyedve a mélységbe. A jelek szerint nem csak az első, de előzetes megírás ide vagy oda, a második évfordulót is elfelejtettem, és április 16-án jön a harmadik. És fel se tűnt! Most meg azon tátom a számat, hogy tiszta olyan, mintha csak tegnap írtam volna meg a dőltbetűs szösszenetet. Aztán a fenét, 2009. 03. 17-én állt meg az óra (méghozzá 01:48-kor… lehet itt a gikszer forrása? Félálomba írtam ).

Na mindegy, itt az újabb megelőző csapás. 3 éves lesz a blogom, remélem ti is annyira élvezitek az agyalgásaim, mint én a megírásukat. Aztán majd olvassátok ezt el április 16-án (09:48-kor született meg a kisbaba) Én tuti elfelejtem, már megint…

És mivel Chellovecknél nem volt Aura hercegnő (Ornela Mutti), hát itt lesz. Leia hercegnő meg mondjon le

Faszagyerek, vagy, ahogy újabban angolosan szokás mondani, badass az a karakter, aki már megjelenésével is megragadja az ember tekintetét, és tetteivel el sem ereszti, míg véget nem ér a film, vagy a karakter élete a filmben. Mert az igazi faszagyerek általában a gonosz oldalán áll, így elengedhetetlen, hogy előbb-utóbb kimúljon. Az elő sem fordulhat, hogy életük megkímélendő átállnak a másik oldalra, mert ezek a karakterek nem engednek a hatszázból, végig kitartanak álláspontjuk mellett. Az igazi badass csávó amúgy sem gondolkodik azon, hogy melyik oldalra álljon, hanem az oldalak állnak ő mellé. Slussz, passz. További jellemzőjük, hogy süt róluk a keménység. Az az igazi betonkeménység. Ránézel, és tudod, ez a csávó szögesdrótot eszik és napalmot vizel (eme szavak szintén egy faszagyerek szájából hangzottak el – aki tudja, hogy ki az, jelentkezhet nálam piros pontért ). Az ilyen emberek nem félnek semmitől, se élőtől, se halottól. Keveset beszélnek, leginkább pillantásukkal vagy fegyvereikkel érvelnek, és ha mégis megszólalnak, akkor mindig olyat mondanak, ami tovább növeli faszagyerek imázsukat. Na, most összeszedtem a sci-fi filmek tíz legfaszább faszagyerekét.

10. Miles Quaritch ezredes (Avatar - Stephen Lang)

Már a neve is tükrözi, hogy ez a csávó nem egy puhapöcsű csávó. Megjelenése pedig önmagáért beszél. Lépései alatt döng a padló, ahogy nekicsapódik a nehéz katonai bakancs. Terepszínű ruhája van, ami természetesen hozzá van nőve, ágyba is abban fekszik, fürdeni is abban megy. Combjára kötve kéziágyút hord, de természetesen hiába jobb kezes, ő akkor is balra tette, mert úgy az igazán király. Közelebb lehet már a hatvanhoz, mint az ötvenhez, mégis úgy emelgeti a súlyzót, hogy abba egy harminc éves testépítő is belesárgulna. Szenvtelenül közli a beosztottjaival, hogy jó eséllyel ott döglenek meg, ahol vannak, és ha mégsem, hát akkor olyan csinik lesznek, mint ő. Merthogy szép méretes sebhely csúfítja el amúgy sem bájos arcát. Ez is bizonyítja badass mivoltát, hiszen Pandorán valami elérte a kobakját, ami nem szakadt le. Sőt, akármi is volt a támadó, valószínűleg puszta kézzel ölte meg. És ha ez nem lenne elég? Hát kérem, Quaritch akkor sem esik pánikba, ha a repülő, amin van, éppen szétesik alatta. Nyugodtan száll be az AMP-be, csakhogy az utolsó pillanatban kiugorjon a felrobbanó Dragonból (mindeközben ég a válla, amit le se szar).

Legfaszább tette: Jake-ék menekülnek a bázisról. Quaritch nem teketóriázik parancsok kiabálásával. Kikapja egyik katonája kezéből a puskát, megszívja magát, aztán laza mozdulattal kirúgja a vezérlőterem zsilipét és kilép a mérgező légkörbe. Kiüríti a tárat a puskából, majd a kéziágyújából is, és ahelyett, hogy iszkolna vissza levegőért, csak áll; úgy nézi az elrepülő Samsont, mintha a pillantásával is le tudná szedni. Mikor odaér mellé az egyik kiskatona, és nyújtja neki a maszkot, az ember azt hiszi, hogy az ezredes visszaszól: takarítsd el innen ezt a vacakot! Neki, levegő? Minek?
Legfaszább beszólás: „Itt Sárkánypapa! Ütős és gyors munka legyen. Vacsorára otthon akarok lenni.”

9. J. Vasquez közlegény (Aliens - Jenette Goldstein)

Kicsit kirí a sorból, ő ugyanis lány, bár lánynak csak félve lehetne nevezni. Mégis ízig-vérig faszagyerek. Mert hát eleve úgy néz ki, mintha férfi lenne. Ráadásul van vagy 160 cm, mégis egy M56-os géppuskával rohangál, ami nagyobb nála. Vaquezt ez nem érdekli, sőt, még a parancsok sem. Mikor felszólítják a fegyvere hatástalanítására, ő, bár átadja az elemet, gyorsan betesz a helyére egy másikat, sőt, még kollégájának is ad egy újat (Drake csak azért csúszott le erről a listáról, mert ha igazi faszagyerek lenne, nála is lenne egy tartalék elem). És ha már parancsmegtagadás, lazán agyonverné a parancsnokát, amiért az szószban hagyta őket (de azért előtte megpróbálja felverni, mert egy badass figura sosem bántana magatehetetlen embert). Vasquez ráadásul mindig hátramarad fedezni a társait, és még akkor sem esett pánikba, mikor egy alien esett a nyakába. Lazán a falhoz nyomta és szétlőtte a kobakját. Sőt, súlyos vereségük ellenére vissza akart menni a fészekbe a hátramaradottakért. És persze, képes a halál torkában is beszólni a parancsnokának. Ilyen egy igazi faszalány.

Legfaszább tett: mikor az alienek beözönlenek a vezérlőbe, Burke eliszkol, Hudsont elhurcolják, Gorman, Ripley és Nyuszi pedig az ajtónál rekedtek, amit a Társaság képviselője bezárt. Ekkor Vasquez megragadja a felettesét, Hickset és elküldi, míg ő hátramaradva egymaga feltartja a dögök hordáját.
Legfaszább beszólás: „LET’S ROCK!”

8. Darth Maul (Star Wars Episode I: The Phantom Menace - Ray Park/Peter Serafinowicz)

Talán eretnekség, hogy Mault hozom ki a Star Warsból és nem Vadert, de valljuk meg, a páncélos Sith csak az ep4-ben faszagyerek, a többiben már túlságosan is érzelgős, tépelődős. Maul nem ilyen. Ő egy igazi király jelenség, ami a faszagyerek alapvető mérvadója (jó, ezen még Vader is átmegy). Vörösre és feketére tetovált kopasz fej, melyen tüskekorona meredez, ráadásul hegyesek a fogai és lángszínű a szeme. Mindehhez alig van szava, s csak akkor pislant egyet, mikor Obi-Wan kettévágja. Lazán nekimegy két Jedinek is, majdnem elcsapja a kiválasztottat, mindemellett rendületlenül hű mesteréhez. Ráadásul a király vörös fénykardból lendületből kétpengéjűt használ, amihez fekete szerkója, félelmetes űrhajója és klassz lebegő motorbiciklije szinte már csak extra.

Legfaszább tett: fegyveresek tucatjai állnak vele szembe, plusz két Jedi lovag. Erre fel ledobja köpenyét, aktiválja kétpengéjű kardját, majd morogva nekiugrik ellenfeleinek.
Legfaszább beszólás: „Most végre felfedhetjük magunkat a Jedik előtt. Bosszút állhatunk.” (Na jó, ez az egy igazi szövege van, szóval nem volt nehéz választani. )

7. Jayne Cobb (Firefly/Serenity - Adam Baldwin)

Jayne Cobb szegény nem egy géniusz, de ez nem kizáró tényező. Beszólásaival egész lexikont lehetne feltölteni. Mindig hű az általa választott oldalhoz, azaz önmagához, ennél fogva bárkit hajlandó elárulni. Saját ágyúja van, amit Verának nevez. Nagyon szereti, legalább úgy, mint egy ölebet, mégis hajlandó lenne lemondani róla egy saját külön bejáratú “feleségért”. A pénzen kívül senkit sem tisztel. Motiválni csak azzal lehet, illetve a nőkkel, de ők is csak akkor tudnak rá eredményesen hatni, ha hajlandók bizonyos szolgáltatásokra. Ha pedig kollégái kocsmai verekedésbe kerülnek, ő csak ül, de ha végül feláll, akkor párosával szórja ki az embereket az ajtón, ablakon.

Legfaszább tett: mikor csatlakozik a Serenity legénységéhez. Pár százalékért és egy saját kabinért lazán lábon lövi korábbi munkaadóját.
Legfaszább beszólás: „Tudod mi az a parancsnoki lánc? Az a lánc, amivel addig ütlek, míg rá nem jössz, ki itt a parancsnok.”

6. Blain Cooper őrmester (Predator - Jesse Ventura)

Balin társaságában akad pár faszagyerek, sőt, voltaképpen az egész osztag csak azokkal van feltöltve. Szóval közülük nehéz volt választani. Végül inkább sorban elkezdtem elvetni őket. Duch kiesett, mert Schwarzenegger kapott egy másik jelölést. Mac megőrült, ez eléggé levett a faszagyerek-mutatójából (márpedig ezen a listán olyan nem szerepelhet, akinek leesik a mutatója, mert itt csak a legek legjei lehetnek ). Poncho és Hawkins éppen csak elérik a badass státuszt, Billy meg szimplán hülye. Szóval maradt Blain, ő volt Dutch mellett az egyetlen, aki bekerülhet ebbe a listába. Hogy miért? Leköpi a felettesét, bagót rág, alapból bika termetű, és mikor igazán felborzolják a kedélyeket, hát elővarázsolja a nagypapát. Nos kérem, aki egy minigunnal szaladgál, annak alapból itt a helye, de ha egy géppuskától szerzett karlövésre is csak annyit tud felelni, hogy arra nincs ideje, annak aztán tényleg minimális kötelessége itt is érvényesíteni badass mivoltát.

Legfaszább tett: A nagypapával kiemeli a fedezék mögül lövöldöző géppuskás csávót, miközben őt is eltalálják, de még csak bele sem remeg.
Legfaszább beszólás: „–  Vérzel öregem. – Nincs most időm erre.”

5. T-800/101 (Terminator 2: Az ítélet napja - Arnold Schwarzenegger)

Alapvetően vacilláltam az első és a második T-800-as között (a T-850-es kizárásra került a csimbi napszemüvege és „kérd meg a kezem” poénja miatt), de mivel alapvető feltétel, hogy legyen egy pár fasza beszólása is a badass karakternek, így a jó oldalon álló terminator került fel a listára. A „cool” szó erre a figurára illik a legjobban, hiszen gép, azaz hideg, rideg. Céltudatos, nem gondolkozik azon, helyes-e, amit tesz, szent-e az élet, vagy valami. Tehát ő lenne az ideális faszagyerek. Ráadásul ő is kézbe kap egy minigunt, kedvenc fegyvere a gránátvető, kikezd a nála jóval fejlettebb T-1000-essel is, és ha valaki, hát ő aztán tényleg nem fél semmitől. Mindezen csak hab a tortán, hogy mikor majdnem kinyír egy ártatlant, s ezért kérdőre vonják, ő nemes egyszerűséggel annyit felel: „Nyilvánvaló, terminator vagyok.”

Legfaszább tett: nehéz kérdés, mert egy terminator kisujjból hozza az ilyen tetteket, hiszen neki aztán nincs mitől tartania, szinte sérthetetlen. De hát választani kell, és szerintem a legkirályabb tette, mikor felül a Harley-ra, majd a tulaj érkeztekor leszáll, kitámasztja a mocit, odacammog a felfegyverzett, nagydarab fószerhez, kikapja a kezéből a puskát, majd a szemüveget is kölcsön kéri, végül elpályázik a Harley Davidsonnal.
Legfaszább beszólás: „Hasta la vista, Baby!”

4. Richard B. Riddick (Pitch Black/The Chronicles of Riddick - Vin Diesel)

Na, hát ha valaki, még ő kijöhetne a királyok királyaiként. A csávó szélesebb, mint amilyen magas. Az ízületeit lazán kiakasztja, lát a sötétben, van valami különleges furiai képessége, amivel mindenkit letaglózhat, és alapvetően egy harcművész csodagyerek. Azon már meg sem lepődik az ember, hogy lazán elvontat két-háromszáz kilót is. Kopasz fején csimbi, sötétített úszószemüveget hord, de senkinek sem ajánlott, hogy erre megjegyzést tegyen, mert aki utoljára így tett, az halálos balesetet szenvedett egy nagysebességű vasútvonalon. Már születésekkor is a halállal nézett farkasszemet, hiszen a köldökzsinórja a nyaka köré tekeredett. Puszta kézzel, legfeljebb késekkel (illetve egy alkalommal bögrével) száll szembe az ellenfeleivel, amik olykor emberek, olykor húsevő, röpködő szörnyek. Ráadásul úgy járkál ki-be a legkeményebb börtönökből, mintha csak külön neki felhúzott hotelek lennének.

Legfaszább tett: egyszerre két idegennek is nekitámadt, mikor a sötét bolygón volt. Mivel ő élve távozott, valószínűleg az őt bekerítő két lény megpusztult.
Legfaszább beszólás: „Az életem felét sitten töltöttem, a számmal zablával, és nem hiszek? A nyakam köré tekeredett köldökzsinórral jöttem ki valami gyanús folyadékból, és nem hiszek? Tévedsz, szent ember. Én nagyon is hiszek istenben… és gyűlölöm a rohadékot.”

3. Snake Plissken (Menekülés New Yorkból/Menekülés Los Angelesből - Kurt Russell)

Félszemű, trikóban jár, és annak ellenére, hogy nagy általánosságban elítélt rab, ha valami súlyos kormányprobléma akad, őt vetik be, méghozzá a legkeményebb arcok közé. Faszagyerek mivoltát erősen megdobja a tény, hogy mindenki hallott róla (de szó szerint, akárkibe belefut, az egyből tudja, ki ő), de vagy azt hiszik, hogy már meghalt, vagy azt, hogy magasabb. Ráadásul ő annyira badass, hogy már csak úgy nem is lehet parancsolgatni neki, egyenesen motiválni kell. Azt viszont csak az élete fenyegetésével lehet. Azonban, mikor megbízói (akikhez mindig köze van az elnöknek) feldobják a témát, jobb, ha jelen sincsenek, mert tuti megpróbálja őket kinyírni. Ám ha ez mégsem sikerülne, alkalmazói akkor sem nyugodhatnak meg, mert tuti máshogy tesz keresztbe nekik. Ja, és szép nők ne igazán kerüljenek a közelébe, mert a következő percek folyamán csúnya véget érnek. Halálos arénába meg aztán végképp ne küldje senki, mert onnét csak ő jöhet ki élve. Na meg az is biztos, hogy ha a legnagyobb rumli közepén akad egy szék, Snake tuti le fog rá ülni.

Legfaszább tett: visszaküldi a Földet a kőkorba.
Legfaszább beszólás: „– Most meg akar ölni, Snake? – Túl fáradt vagyok. Talán majd később.”

2. Korben Dallas (Az ötödik elem - Bruce Willis)

Ez itt már csak pofára megy, egyszerűen kevésbé kedvelem Korben Dallast, mint az első helyre került jóembert. De azért ez az egyszerű taxisofőr sem semmi. Mert ugye ismereteit a fegyverekről, űrhajókról és robbanószerekről csak egy földig érő listán lehet összefoglalni, ráadásul ő az egyetlen, aki még él az egységéből. A taxija egy repülő, megműrepülhető tank, ami ha pofázni mer holmi jogsipontok miatt, hát csuklómozdulattal elnémítja. Egy légy szemét is ki tudná lőni, olyan jól céloz, ráadásul saját fegyverszekrénye van, amit az őt kirabolni szándékozó agyalágyultaktól zsákmányolt puskákkal töltött fel. Ja, és ha ő éppen kamatyol, akkor a Föld elnökének is várnia kell (akit mellesleg üzenetrögzítőként is használ, ha éppen az anyja hívja).

Legfaszább tett: mikor tárgyal a mangalorokkal.
Legfaszább beszólás: „Akar még valaki tárgyalni?”

1. John Spartan (A pusztító - Sylvester Stallone)

Most komolyan, kell ezt ragozni? A beceneve: a Pusztító Ember. A nevében ott a Spárta szó (Plisken is részben a nevének köszönheti harmadik helyét). Kiugrál helikopterekből, felrobbant épületeket, majd mikor megjelenik a mézesmázas, rózsaszín felhős jövőben, úgy visszarobbantja az egészet a XX. század rothadó pöcegödrébe, hogy csak úgy füstöl. A törvény hű őre, de egy kis kamatyolásért lazán megsértené azt (mondjuk nem csak ebben az egy pontban). A villámló kábító bot neki nem kell, helyette inkább legfőbb ellensége mintájára felfegyverzi magát egy múzeumban. És úgy köpi a káromkodásokat, hogy abba egy kocsis is belesárgulna. És végül, akárcsak Korben, ő is megszerzi a nőt, bár Dallassal ellentétben ő előtte mindent lerombol.

Legfaszább tett: mikor WC-papírt szerez.
Legfaszább beszólás: „Őrült kell egy őrült ellen.”

Figyelem! Kikerült egy videó az Avatar végső csatájának újravágott verziójából. Ha ez rákerül a DVD-re, akkor az teljesen újraértelmezi a végső csatát, sőt, az egész filmet. Nagyon baró, nem is értem, miért nem ez került bele a filmbe…

Find more videos like this on SFport.net

Bocs a félrevezető címért, de így tuti többen kattognak rá

Kicsit hihetetlen számomra, hogy újabb novellám fog nyomtatásban megjelenni. Egy évvel ezelőtt, mikor elküldtem első irományaimat néhány pályázatra, elég szkeptikus voltam, annak ellenére, hogy nem csak a családtagjaim és ismerőseim mondták, hogy jól írok. Aztán végül jött az örömhír, a Jogában áll… bekerült az Új Galaxis karácsonyi számába. Hihetetlenül jó érzés volt, két napig körbeért a fejemen a vigyor. Pár napja pedig kiderült, hogy itt az újabb lehetőség: az Avana Arcképcsarnok 2010/1. számában újabb novellám lát napvilágot. Lehet furcsa, nem tudom, de ennek a második megjelenésnek jobban örülök, mint az elsőnek. Egyrészt, mert ez már kezd meggyőzni, hogy műveim nem csak a fióknak, vagy az internet “rejtett zugainak” felelnek meg, másrészt, egy újabb lépéssel kerültem közelebb egy jövőbeni regényhez.

Menetrendszerűen megérkezett a jövő hónapban debütáló Aliens vs Predator című játék újabb trailere, melyben azt tekinthetjük meg, hányféle formában végezhetünk majd ellenfeleinkkel. A trailer ennek köszönhetően igen vére és brutális, szóval aki nem bírja, ne nézze

Find more videos like this on SFport.net

Korábban már írtam, hogy manapság mintha megszaporodtak volna a “szétcsesztük a Földünket” alaptörténetű filmek. Avatar, Moon, Pandorum, mindez egy évben, és az alapszituáció mindig az: modern civilizációnk pénzhajhász felfogásának hála a környezet tropára ment; és a film próbálja azt az üzenetet közvetíteni, hogy e felé száguldunk, de talán nem ártana kurvára rátaposni a fékre. De mikor látunk egy ilyen filmet, olvasunk egy ilyen könyvet, azt mondjuk: unalmas, sablonos, ezerszer volt már, szájbarágós. Hát kérdem, csodálkozunk? Csodálkozunk, mikor szájbarágás ide, unalomig ismétlés oda, cikkek százai amoda, tudósok ezrei emide, ilyen történik meg:

Láthatóan, hiába az ezredik szájbarágás, nem fogjuk föl. Hiába. Valaki megkapja a szép vaskos kötegben álló tízezreseket, és voala, egy természetvédelmi területnek nyilvánított lápvidék semmivé lesz. Először képletesen, aztán szó szerint. A helyét átveszi majd egy dögös betonparkoló, a 888. bevásárlócsarnok, ami azon kívül, hogy ronda, még fölösleges is, hiszen van már belőle 887, és mindben ugyanazt a szart lehet megkapni. De hát, kit érdekel. Biztos nem azokat a szakikat, akik a mocsár közepét száraz, homokos területnek ítélték. Se a nagyfőnököket, akik kényelmes bőrfoteljükben iszogatják a drága borukat. Ők úgyis csak egy papírt látnak, amin az áll: ez útban van a 888. bevásárlócsarnokban. Kicsengeti a kenőpénzt, aztán visszadől a bort iszogatni, és közben jóízűen rötyög: milyen fasza gyerek vagyok, pénzzel bármit megvehetek.

De majd mikor jön a pofon Természetanyától… nos, akkor jól megszívjuk. Mert nekünk nem lesz Pandoránk, Elysiumunk vagy sorozat gyártott munkaerőnk a Holdon. Mi itt fogunk ülni a kék bogyón, és tehetetlenül várjuk, hogy Természetanya kipofozzon innen minket.

Ezek után azon sem fogok csodálkozni, ha egyszer csak eltűnik a Balaton a térképről. Elvégre, az is könnyen elsivatagosodhat egy megkenhető szakértő szerint. Térülünk, fordulunk, és a magyar tenger helyén már csak parkoló lesz. Hű de jó kis jövő ez…

Na, addig is, itt még olvasgathattok kicsit a Dunakeszin fellelhető láp “eltűnéséről”: http://tozegto.freeweb.hu/

Mikor megláttam ennek a filmnek az előzetesét, kicsit bizakodni kezdtem. Itt egy sci-fi, ami egyben horror, méghozzá az űrhajón játszódó fajtából, ahol a hősöknek idegen lények elől kell szaladniuk. Rég volt már szerencsém eme két műfaj keverékéhez, legutóbb talán 1997-ben, az Alien Resurrection idején. Azóta az idegenek (még az alienek is…) a Földre jönnek, a jelenben próbálják riogatni az embereket, de leginkább nem is idegenek, hanem gonosz kísérlet eredményei, vagy ilyesmi. Szóval a Pandorum igencsak csábítónak tűnt a trailer elején. A végén azonban hamar lelohadt a lelkesedésem, mert ott volt a retteget név: Paul W. S. Anderson… Brrr… Igaz, csak producer, de hát ott van a Resident Evil 2-3 című rémálom, meg a DOA: Dead or Alive című rettenet, szóval éppen elég illúzióromboló a neve még akkor is, ha „csak” producer. Szóval máris nem vártam sokat a Pandorumtól. Aztán megnéztem, és nagyon kellemesen csalódtam.

Spoiler riadó!

A Földet szétcsesztük (milyen érdekes, hogy mostanában egyre több sci-fi kiindulópontja ez: Moon, Avatar, Pandorum). Úgy elszaporodtunk rajta, mint a nyulak, s az eredmény körülbelül az is, amit a nyulak túlszaporodása jelenteni szokott. Kifogytunk a kajából, vízből, energiaforrásból. De mázlink van! 2153-ban rálelünk egy a Földre nagymértékben hasonlító bolygóra, a Tanisra. 2174-ben, mikor az élelemért és vízért folyó küzdelmek már mindennaposak, a Föld pusztulása előtt útjára indul az Elysium nevű gigantikus űrhajó, hogy 60000 telepest vigyen át a Tanisra. Az út 123 évig tart, ezért a fedélzeten lévőket hibernálva tartják. Az út alatt azonban nem árt, ha valaki figyel a hajóra, ezért a legénységéből három ember midig felébred egy két évig tartó műszak idejére. Jelenleg az ötödik csapatra vár a feladat, ám elődeik nem ébresztik őket. Bower tizedest (Ben Foster) végül a számítógép kelti életre, majd őt követi Payton hadnagy (Dennis Quaid) is. A műszak harmadik tagja, Cooper azonban eltűnt, ráadásul a szállásrészlegük mindkét ajtaja le van zárva. Az áram ingadozik, a gépek nem működnek, ráadásul, ha még ez nem lenne elég, semmire sem emlékeznek. A hosszan tartó hibernáció ugyanis ideiglenes amnéziával jár. Bower és Payton csak a részletekre emlékeznek, így nekilátnak, hogy rájöjjenek, hová lett társuk, miért nem ébresztette fel őket a negyedik műszak, miért vannak bezárva, s ha már így belelendültek, a hajót sem ártana rendbe hozni, mielőtt teljesen kipurcan. Bower kijut a szellőzőkön keresztül, ám az ajtón túl semmi barátságos nem fogadja. Szembe kell néznie a ténnyel: az Elysiumon hemzsegnek az emberevő idegenek. Az utasok javát már felfalták, akit pedig addig megúszta, az vagy még mindig hibernálva van, vagy szakadt, koszos magányos farkasként a túlélésért küzd. Szerencsére Bower három alak képében segítőkre lel: Nadia (Antje Traue) az Elysium kutatótisztjei közé tartozott; Manh (Cung Le), az egyszerű farmer egy szót sem tud angolul, de piszok jól harcol; Leland (Eddie Rouse) pedig régóta ébren van, így szinte mindent tud a hajó katasztrófájáról. A négyes összefog, hogy átverekedjék magukat a reaktorig, ahol Bower életet lehelhet a haldokló Elysiumba. Nem könnyű feladat, mert a rémek fészke is a reaktornál van. De Payton helyzete sem jobb. Miután megszakad az összeköttetése Bowerrel, a szellőzőben rálel Gallo tizedesre (Cam Gigandet) a második műszakból, aki állítólag lemészárolta a társait, mert azokon eluralkodott a Pandorum nevű pszichológiai betegség. A probléma az, hogy a Pandorum Boweren és Pytonon is jelentkezni látszik, és lassan már nem tudják, mi valóság, s mi a képzeletük szüleménye.

A Pandorum olyan híres művek nyomdokaiban próbál haladni, mint az Alien vagy az Event Horizon, és ami a meglepő, ezt sikeresen teszi, anélkül, hogy másolná azokat. Szó sincs itt űrszörnyekről, pokolból származó rémalakokról, mégis, a hajó, mint helyszín, valamint a szörnyek rejtélye ezt a két filmet idézi. De még hogy? Christian Alvart rendező a sok sötéttel és szűk folyosókkal sikeresen hozza az Alien vagy az Outland klausztrofóbiás helyszíneit, míg Michl Britsch zeneszerző megkoronázza a nyomasztó hangulatot.

Szerencsére a történetbe ágyazott rejtély végig is kitart, s nem leplezhető le olyan könnyen, mint a lentebb tárgyalt Moonban. Pedig utólag visszagondolva nagyon jó utalások vannak, ám mégis, a rendező elérte, hogy másra koncentrálva ezeket az utalásokat inkább véljük hibának, mintsem a rejtély megoldásához adott kulcsnak.

Mindehhez a szereplők remekül asszisztálnak. A jobb napokat is megélt Dennis Quaid a G. I. Joe fiaskó után újra elemében van, így a Kedves ellenségem és a Vérbeli hajsza után öröm újra egy remek sci-fiben látni. Ben Foster és különösen Antje Traue a nagyvilág számára még viszonylag ismeretlen színészek, de remélhetőleg azért még feltűnnek itt-ott nagyobb szerepekben, mert kifejezetten szimpatikus alakítást nyújtottak (ráadásul Traue baromi dögös a Ripley 8 ruhában).

Bár a film költségvetése (csak úgy, mint a Moon vagy a District 9 esetében) rendkívül alacsony volt, egy szavunk sem lehet, mind a díszletek, mind az idegenek, mind a CG pillanatok remekül festenek, vagyis itt egy újabb fricska a hollywoodi rudik orra alá, hogy nem kell 150-300 millió egy normális sci-fi elkészítéséhez (sőt, a kevesebb pénz jobb, mert kreativitásra kényszeríti a jóembert). Persze, akárcsak a Moon, ez a film se lett anyagi siker, szóval azok a bizonyos rudik valószínűleg az Avatart látva ezután sem fogják úgy látni, hogy a fenti ténymegállapítás igaz lenne, de hát mióta is van összefüggés egy film minősége és az anyagi sikere között? Ja, sose volt.

Szóval, a Pandorum méltó örököse az Alien által indított, majd a Pitch Black, az Event Horizon, legutóbb pedig a Dead Space című PC játék által tovább vitt műfajnak. Nem egy világklasszis, de tökéletesen szórakoztató, nyomasztó, és a kevésbé edzett idegekkel rendelkezőknek (értsd: nem hét éves korod óta nézel horror filmeket) még félelmetes is.

Túl látványos az Avatar? Túl mozgalmas a Star Trek? Túl együgyű a Transformers 2? Imádtad a 2001: A Space Odyssey-t? Hiányolod a lassú lefolyású, elgondolkodtató, régi vágású sci-fiket? Ha ezek közül a kérdések közül többre is igen a válasz, akkor Duncan Jones rendező alkotása, a Moon a te filmed.

Spoiler esedékes!

A Földet sikeresen szétcsesztük. Elfogyott az energia, megcsappant az étekkészlet, kifogytunk a vízből. Mégis túléltük, hála a Holdnak és az ott található hélium-3-nak. Az egyetlen nehézség, hogy azt ki is kell bányászni. Ezt a terhet a Lunar Industries nevű vállalat vállalta magára, ami a Holdra küldött egy bázist, három gigantikus bányászgépet, valamint egy embert, aki felügyeli az automata kütyüket, s mikor megtelt a raktér, hazaküldi a hélium-3-at. Ez az ember Sam Bell (Sam Rockwell), aki feleségét, Tesst (Dominique McElligott), és nemrég született lányát, Eve-t (Rosie Shaw/Kaya Scodelario) hagyta a Földön a három éves kiruccanás kedvéért. Szerencsére szerződése napokon belül lejár, ami azért is jó, mert a hosszú magány kicsit kikezdte az idegeit. Hiába van ott GERTY, a robot (Kevin Spacey), hiába kapja a kedvesebbnél-kedvesebb üzeneteket feleségétől és lányától, mégis a növényekkel beszélget, és újabban ismeretlen nőket hallucinál. Kényszerképzetei végül balesethez vezetnek. A holdjáróját az egyik rutin hélium-3-begyűjtés alatt nekivezeti az egyik bányagépnek és súlyosan megsérül. Eztán a bázison ébred, de semmire sem emlékszik. GERTY napokig tartja a gyengélkedőn, s mikor kiengedi, nem hagyja, hogy elhagyja a bázist. A rejtélyek egyre sűrűsödnek Sam körül. GERTY élő beszélgetést folytat a Földdel, holott állítólag nem működik az adójuk. A monitorokon néha feltűnik az önarcképe, majd újra eltűnik. Főnökei nem engedik neki megjavítani a meghibásodott bányagépet, helyette inkább mentőcsapatot küldenek. A kérdésekre választ kell találni, ezért Sam csellel kijut a bázisról, majd elmegy a megrongálódott bányagéphez. Ott azonban olyasmit talál, amire álmaiban sem gondolt volna.

A történet itt kezd el igazán bonyolódni. Bár a nagy fordulatot igen korán lelövik – ami szerintem az egyik nagy hibája a filmnek, mindjárt kifejtem, miért –, mégis végig fenn tudja tartani az érdeklődést. Ez főleg a hangulattal és Sam Bell karakterével sikerül. Az előbbi fantasztikus. A rendező olyannyira igyekezett a régi sci-fik, mint az Alien, 2001: Space Odyssey vagy az Outland hangulatát megragadni, hogy a CGI-t szinte teljesen száműzte a filmjéből, helyette többnyire felépített díszleteket és modelleket használt. Ez, kombinálva a film lassú tempójával, a Hold szürke és fekete képével, az állomás sterilitásával és a Clint Mansell által komponált sejtelmes zenével, na meg a 2001-re történő utalásokkal, nagyon ütős kis hangulatot hoz össze.

Sam Bell pedig viszi a hátán a filmet, ami már csak azért is díjazandó, mert ő az egyetlen tényleges szereplő (képzeljétek, mi lett volna, ha a karakter pocsék). Sam Rockwell remek választás volt a szerepre, nagyszerűen hozza Sam különböző aspektusait, érdekessé téve a figurát. Mellette persze hatalmas szerep jut GERTY-nek is, Sam egyetlen társának. Na, ez a robot nyugodtan odaállhatna a hőskorban élt társaihoz, mint Anya és HAL-9000. Sikerült egy újabb emlékezetes MI-t kreálni. A kis robot a mennyezetről lóg alá, síneken közlekedik, és van egy külön karja, amivel aktívabb lehet, mint elődei. Ám mindez mit sem érne, ha nem lenne rajta egy kis képernyő, amin különféle smiley-k jelennek meg a hangulatától függően. A koronát GERTY-ra végül Kevin Spacey negédes hangja teszi föl.

Na de, ami miatt mégsem tudott igazán megragadni a film, az a fent említett korai poéngyilkosság, ami kiegyensúlyozatlanná tesz. Nem csak azért, mert a fordulatot hamar – a film első harmadában – felfedik, hanem azért is, mert már az első tizenöt perc után rájöhet az, aki kicsit is odafigyel. Innentől kezdve pedig a történet némiképpen érdektelenné válik, egyedül Bell karaktere az, ami fenntartja az ember kíváncsiságát, de sajnos egy bizonyos ponton túl már az sem kérdéses. Ez a kiszámíthatóság pedig unalmassá teszi a művet. Mert nem lenne ez baj egy pörgős filmnél, ám a Moon távolról sem az. Márpedig, ha egy film lassú lefolyású, akkor ott a karakter mellett a történet rejtélyei szolgáltatják a motivációt a folytatásra, a figyelem fenntartására. Képzeljük csak el, milyen lett volna a Space Odyssey, ha már a film első felében rájövünk, mi célt szolgál a téglalap, és Bowman első felbukkanása után nem sokkal rájövünk, mi lesz vele a film végén. A Moonnal körülbelül ez a helyzet, a történet hamar mellékessé válik, és a karakter sem tart ki a végéig, bár szerencsére azért éppen elég ideig, hogy ne félúton akarjuk befejezni a filmet.

Ennek ellenére a Moont mégis csak ajánlani tudom a klasszikus sci-fi kedvelőinek. Egy olyan korban, amiben már nem dívik a lassú lefolyású, egy emberre, egy helyszínre épített sztori, kifejezetten üde színfolt, mely kellemesen nosztalgikus. De a Transformersen nevelkedettek is nyugodtan megtekinthetik, ha másért nem, hát azért, hogy lássák, régen ilyenek is voltak.

Boldog, sikerekben gazdag új évet kívánok minden olvasómnak. Kívánom, hogy 2009 legjobbja legyen 2010 legrosszabbja.

 Boldog, békés, szeretetben és ajándékokban gazdag karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!